2014-08-06

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Számos ismerősöm van, akiknek beszéltem a hitről, de sehogyan sem mozdultak rá, egyszerűen nem érdekli őket ez a téma. Mások pedig keresik Istent, de nem találják. Egyszer valaki meg is kérdezte tőlem, mi az a kegyelmi állapot? Hogyan kaphatja meg az ember azt, hogy érezze, tapasztalja Istent? Ezekre a kérdésekre a legnehezebb válaszolni. Egy biztos tapasztalat: a föld várja a magokat, nincs akadály, a mag hullik, föld van bőségesen. De hogy ebből a folyamatból lesz-e csírázás, az nem a mi kezünkben van. Hogy egyszerre sok mag egymás mellett kicsírázzon, az pedig tényleg csoda. Most egy ilyen csodáról szeretnénk beszámolni. Az Érd-Parkvárosi gyülekezetben is rendszeresen van felnőtt konfirmáció. Idén egy házaspár is konfirmált Erdei Csaba és Erdei Andrea. Ők mesélnek életükről.

Erdei Andrea: Úgy nőttünk fel, hogy nem volt téma nálunk az egyház. Az apukám meg is mondta, hogy utálja a papokat, mert szerinte, csak a pénzt akarják összegyűjteni.
Fekete Ágnes: Miért gondolta ezt?
Erdei Andrea: Tűzoltó volt, és ott nem engedték, hogy a munkatársak templomba járjanak. Tulajdonképpen jól elvoltunk, mert nem tudtuk, hogy hiányzik valami. A főiskola évei alatt talán könnyebb lett volna megküzdeni a problémákkal, ha ismertem volna a Bibliát. Amikor Csabával megismerkedtünk, még akkor sem éreztem Isten hiányát, de ahogy jöttek a gyerekek, valahogy elkezdett hiányozni. Aztán Érdre költöztünk, majd elkezdtünk gyülekezetet keresni. Bogi lányunk majdnem egyéves volt, amikor megkeresztelkedtünk. Annakidején nem volt egyházi esküvőnk, és már hét-nyolc éves házasok voltunk, amikor elgondolkodtunk azon, hogy szükség lenne rá, de akkor azt mondtam, hogy akkor várjuk ki a tizedik évfordulót, mert az olyan szép kerek! Akkor megadtuk a módját. Ott volt Bogi lányunk mellettünk, Verácska a karomban aludt és Boldizsár a pocakomban volt. Egy vasárnap így lett meg az egyházi esküvőnk a tizedik házassági évfordulónkon.
Fekete Ágnes: Hogyan kerültetek ebbe a templomba?
Erdei Csaba: Úgy költöztünk Érdre, hogy szinte senkit nem ismertünk itt. Egy ismerősünk volt, akivel megbeszéltük, hogy majd össze fogunk járni, de azóta is csak ritkán találkozunk. Érd mellett szólt, hogy könnyű lesz bejárnom a Budán lévő munkahelyemre. Azonban egy félév sem telt bele és Pestre került át a munkahelyem. Valójában akkor lett értelme az Érdre való költözésünknek, amikor elkezdtünk a gyülekezetbe járni. Andrea mondta, hogy nem kapott vallásos nevelést. Én ugyanezt mondhatom el. Az én apukám is tűzoltó volt, csak máshol. A tűzoltóságnál még azt is figyelték, ha valaki elment egy egyházi temetésre. Még az is előfordulhatott, hogy akkor nem kapott abban az évben prémiumot.
Fekete Ágnes: Miért ellenőrizték ennyire a tűzoltókat?
Erdei Csaba: Azért, mert BM alkalmazottak voltak. Egyenruhások voltak, akik nem vehettek részt semmilyen egyházi alkalmon. Így nálunk is az volt a természetes, hogy nem jártunk templomba. Azonban nekem mindig is volt valamiféle istenhitem. Természettudományos beállítottságú vagyok, de látva azt a sok mindent, amit nem lehet megmagyarázni, úgy éreztem valakinek kell ezek fölött állnia. Szoktam példálózni a végtelenekkel. A matematikai végtelen felfelé és lefelé, vagyis bármely számnál tudunk nagyobbat mondani, de bármelynél tudunk kisebbet is. Bármely két szám között ott van még végtelen sok. Végtelen meg végtelen az simán végtelen. Ez az, ami az emberi elme számára felfoghatatlan. Na, ez az Isten birodalma. Egy csillagász mondta egyszer azt, hogy nem lehet sokat nézni az eget büntetlenül, mert az ember rájön arra, hogy ez valami olyan, amit nem tudunk felfogni. A természettudományban máshol is észreveszi ezt az ember, hogy egyszerűen annyira jól vannak kitalálva a dolgok. Amikor Andikám állapotos lett, akkor az olyan fantasztikus érzés volt, hogy csak egyszerűen, egyik napról a másikra ott van egy élet. Amikor a gyerekeket vártuk, azt éreztük, hogy amit mi nem kaptunk meg, azt szeretnénk megadni a gyermekeinknek, ezért kerestünk gyülekezetet. A bátyám szintén felnőtt fejjel kezdte el keresni az Urat. Akkoriban épp Hajdúdorogon lakott, amely görög katolikus egyházmegyei székhely. Ott a görög katolikus közösségben találták meg a családdal együtt az Istennel való közösségüket. Most Debrecenben élnek, és az ottani görög katolikus gyülekezetben folytatnak aktív hitéletet.
Erdei Andrea: Alapból mind a ketten református családból származunk. Hozzánk az egyszerű, puritán vallás áll közel. Ilyet kerestünk és így jutottunk el a Parkvárosi gyülekezetbe.
Fekete Ágnes: Föllapoztátok a telefonkönyvet?
Erdei Andrea: Az interneten keresgéltünk, majd felkerestük a lelkészt, akivel beszélgettünk.
Erdei Csaba: És elkezdtünk járni az istentiszteletekre.
Fekete Ágnes: Nem volt furcsa az istentisztelet?
Erdei Andrea: Bizony furcsa volt! Nem tudtuk, hogy mikor mit kell csinálni? Nem ismertük az Énekeskönyvet sem.
Erdei Csaba: Meglehetősen furcsa volt, mert egyetlenegy éneket sem ismertem és nem tudok kottát olvasni sem. Minden ének az újdonság varázsával hatott rám.
Erdei Andrea: Az első pillanattól kezdve azt éreztünk, mintha haza jöttünk volna. A gyülekezet mozgatórugója a lelkészasszony. Ili néniben tényleg varázsos lelkészt találtunk. Azt érzem, hogy nagy szeretetet áraszt magából. Amikor belépek a templomba, mintha lelkileg egy magasabb szintre kerülnék.
Erdei Csaba: A gyülekezet egy nagyon fiatalos gyülekezet. Nagyon szimpatikus volt az első pillanattól kezdve, hogy hozzánk hasonló házaspárok voltak ott sok gyerekkel. A gyerekeknek az istentisztelet ideje alatt gyermekfoglalkozás van. A nagyobbacskáknak komolyabb, a kicsiknek meg játékos kézműveskedés.
Erdei Andrea: Az ovisok is elég komolyak. Sokat voltam ott a kicsikkel.
Fekete Ágnes: Miért döntöttetek úgy, hogy konfirmáltok?
Erdei Andrea: Nem is emlékszem, hogyan kezdtünk el járni.
Erdei Csaba: Hát, ha az ember csinál valamit, akkor csinálja rendesen! Évekig jártunk a gyülekezetbe, de amíg nem konfirmáltunk, addig nem járultunk az úrasztalához, bár már tudtuk, hogy mi az. Úgy két éve elhatároztuk, hogy jelentkezünk. Mért ne konfirmáltunk volna, amikor már egyértelmű volt, hogy évek óta idejárunk. Eljött az ideje, hogy színt valljunk. Ha az ember vállalja az Istennel való kapcsolatát, felvállalja a gyülekezettel való közösségét, akkor egy idő után el kell jutnia arra a pontra, hogy a nagy nyilvánosság előtt is megvallja a hitét. Ez más, mint amikor az ember otthon csendes magányában bezárkózik a kamrába és imádkozgat. Annak is megvan az ideje.
Erdei Andrea: Az imaközösség számomra elég nehéz kérdés volt. Mert az ember imádkozik magában, de még Csaba előtt sem imádkoztam. Esténként a gyerekekkel is Csaba szokott imádkozni, én csak akkor, ha ő nem ér rá. Az imaközösség nagyon nehéz. Nehéz elmondani a szívünkben, a lelkünkben lévő dolgokat. Amikor Ili néni látta, hogy nem tudok megszólalni, csak megsimogatta a karomat, és tudtam, hogy minden rendben lesz.
Fekete Ágnes: Mit jelentett neked ez a színvallás?
Erdei Andrea: Messzi van a családunk, de itt kaptunk egy új családot, amely mindennél többet jelentett. Bármilyen gondunk van, Ili néni meghallgat, de másokhoz is fordulhatunk segítségért. Egyre inkább szeretnék ebbe a közösségbe belefolyni. Ezt is elmondtam ott. A második félévben jártam a bibliaórákra. Főállású anyuka vagyok, és kiszorítottam rá az időt. Nagyon jó a sok idős nénivel és bácsival egy közösségbe lenni. Ott kezdtem el imádkozni mások előtt. Nagyon jó ez a gyülekezet, nagyon szeretem. Csodálatos, hogy az ember családban van, tartozik valakihez: a gyülekezethez is, és az Úrhoz is. Most már nem mindegy, hogy megyünk-e vasárnap templomba vagy nem?
Fekete Ágnes: Milyen állomásokon mentél keresztül?
Erdei Andrea: Minden embernek fontos a karácsony. Számomra is sokat jelent. Szeretek kézműves ajándékokat készíteni, és ki is használok minden alkalmat, hogy elkészüljenek, amikorra kell. Egyszer Verácskára vártam a zeneiskolában, készítgettem az ajándékokat és közben azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül, az Úr velem van. Szinte az volt az érzésem, hogy ott ül mellettem és nézi, hogy mit csinálok. Ez olyan nagy dolog volt a számomra, hogy attól kezdve többet olvastam a Bibliát, amely lelkileg feltöltött.
Advent minden vasárnapján ételosztás szokott lenni a gyülekezetben. Én is jelentkeztem, hogy harmadik vasárnap segítek. Azonban arra gondoltam, hogy a gulyásleves mellé adjunk pogácsát is. Ketten vállaltuk, hogy sütünk. Körülbelül tizenöt tepsi pogácsát sütöttem szombat délután, meg vasárnap reggel. Szeretek adni. Kapni is szeretek, de adni jobb. Megérintett az Úr, és innentől kezdve közelebb kerültem hozzá.
Erdei Csaba: Ha valamibe belekezdek, akkor azt elég vehemensen csinálom. Például célul tűztem ki, hogy végigolvasom az Újszövetséget. Végig is olvastam. Bár a Jelenések könyvébe nyilván beletört a bicskám. De ez még csak egy elolvasás volt. Aztán belekezdtem az Ószövetségbe. Ahogy olvastam egyre inkább látszott, hogy ez így egyedül nem fog menni, mert ez elég nehéz olvasmány. Lelkesen küzdöttem. Roppant élveztem a magyarázatok olvasását is. Sopánkodtam magamban azon, hogy a tárgyi tudást milyen könnyű növelni, de valójában a hitet és az erőt kellene növelni. Az viszont máshogy működik. Nagyon sok történet, amikor megérinti az embert, olyankor a tárgyi tudás mellett a hit is növekszik.
Hogyha minden rendben van, és minden jól megy, mindenki elbír a saját kis keresztjével, de egy keresztyén közösségben valahogy mindenki jobban bír a saját keresztjével, mert nincs egyedül, nem egyedül cipeli. A hitvallásomban mondtam is azt, hogy valójában egy úton botorkálunk és nehéz ez az út. Ahogy idősödünk, nyilván megtanuljuk a szabályokat, vagy legalábbis tanulgatjuk, de azért valójában folyamatosan botorkálunk mindannyian, de sokkal jobb, hogy nem egyedül kell megtenni ezt az utat. Ezek az alkalmak ráébresztik arra az embert, hogy szép ez a világ, egy csomó jó ember van, és nagyon sok jó dolog történik, mint például az ételosztás. Számomra kiderült, hogy még Érden is vannak hajléktalanok, és vannak olyan szegény, öreg, özvegy asszonyok, emberek, akik nem hajléktalanok és nincsenek kint az utcán, de valójában nagyon szegények és elesettek. Sok esetben nem is az étel számított, hanem az, hogy odament egy közösségbe és beszélgethetett emberekkel.
Fekete Ágnes: Ebben az ételosztásban együtt vettetek részt?
Erdei Csaba: Nem. Csak Andika volt ott, én addig vigyáztam a gyerekekre. Sokat beszélgettünk róla és cikk is született.
Erdei Andrea: Először fejben kell megérteni Istent, és utána jut el a szívig. Fejben bármit meg lehet tanulni, de sokkal fontosabb a szív. Mostanában sokat olvasom a zsoltárokat és egyre közelebb kerülök Istenhez. A konfirmációnk vizsgája pont a házassági évfordulónk napján volt. Ez egy ajándék! A hit nálunk remek összekötőkapocs.

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten a felvidéki Abaújszinán jártam. Éppen akkor volt a híres felvidéki ifjúsági találkozó az ÉlesztŐ. Fiatalokat kérdeztem az ottani életről, terveikről, hitükről. Először Ficzere Tímeát hallják.
Ficzere Tímea: Nagyon lelkes és jó hangú fiatalokkal szoktunk ünnepek alkalmával énekelgetni. Volt már úgy, hogy több szólamban is megszólaltunk, vagy kánont énekeltünk. Nagyon sokfelé vannak az egyetemisták, és mivel nem laknak itt, nehéz próbákat tartanunk. Ennek ellenére a karácsonyi istentiszteletre mindig készülünk.
Fekete Ágnes: Karnagyként vezeti a kórust?
Ficzere Tímea: Teljesen amatőr, de nagyon lelkes énekes vagyok. Kiskoromban tanultam zongorázni, de kántorképzőn nem voltam sosem. Már nagyon régóta éneklek a FIRESZ kórusban is.
Fekete Ágnes: Mi az a FIRESZ kórus?
Ficzere Tímea: A FIRESZ kórus, a Fiatal Reformátusok Szövetségének Cantate Domino Kórusa. Felvidéki kórus, amelynek tagjai kelettől Nyugat-Szlovákiáig laknak. Ezért nem tudunk rendszeresen próbálni, de évente három-négyszer próbálunk találkozni. Valamint igyekszünk egy hétvégére gyülekezetbe elmenni, ahol próbálunk, gyakorlunk és aztán a vasárnapi istentisztelet keretében szolgálunk is.
Fekete Ágnes: Mekkora területről jönnek a kórustagok?
Ficzere Tímea: Királyhelmectől egészen Komáromig, Pozsonyig, szóval Felvidék teljes magyarlakta vidékéről vagyunk. Például a két legtávolabb lakó kórustag között négyszázötven kilométer van. Ezért kicsit nehezebb a gyakori próba.
Fekete Ágnes: Gyakorlatilag mindenki énekel egy-egy kórusban, csak a közös éneklés nem állandó?
Ficzere Tímea: Így van. Gyülekezeti szinten mindannyian szolgálunk otthon, kiskórusokban. Időnként pedig együtt szolgálunk a FIRESZ kórusban.
Fekete Ágnes: Hol énekeltek legutóbb?
Ficzere Tímea: A Református Egység Fesztiválon voltunk Debrecenben és énekeltünk a nagy kórusban is. A Debrecen-Homokkerti gyülekezetben aludtunk a gyülekezeti tagoknál és a vasárnapi istentisztelet keretén belül szolgáltunk is.

Berta Fanni: Timi szokott felkészíteni a versenyekre. Például most voltunk decemberben az egyházzenei kórusének versenyen, ahol különböző zsoltárokat kellett énekelnem.
Fekete Ágnes: Hol volt ez a verseny?
Berta Fanni: Rimaszombatban volt a döntő.
Fekete Ágnes: Ez egy felvidéki verseny volt?
Berta Fanni: Igen. Aranysávos lettem. Egy kántorképző tanfolyamot nyertem, ahonnan most jöttem vissza.
Fekete Ágnes: Te népdalokat énekelsz?
Berta Fanni: Igen. A Rozmaringsarjba járok.
Fekete Ágnes: Az micsoda?
Berta Fanni: Az egy néptáncegyüttes, ahol népdalokat éneklünk. Timivel pedig zsoltárokat. Karácsonyra karácsonyi énekeket szoktunk megtanulni.
Fekete Ágnes: Hogyan kezdtél énekelni?
Berta Fanni: Nagyon szeretek énekelni és sokan mondták, hogy énekeljek, mert van hozzá tehetségem.
Fekete Ágnes: Ebben az irányban szeretnél továbbtanulni is?
Berta Fanni: Hát, még nem tudom. Majd meglátjuk!
Fekete Ágnes: Hova jársz iskolába?
Berta Fanni: Kassára járok a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolába. Hetedikes vagyok. Az alapiskola kilencedikes osztályig van és a gimnázium egytől négyig. Huszonheten vagyunk az osztályunkban. Szeretek odajárni.
Fekete Ágnes: Mi a jó benne?
Berta Fanni: A barátok.
Fekete Ágnes: Akik végeznek, azok általában, itt maradnak? Tudnak itt továbbtanulni?
Berta Fanni: Eléggé sokan maradnak, de néhányan, akik különféle szakra szeretnének menni, azok elmennek más iskolába.
: Most végeztem az egyetemen. Középiskolába a kereskedelmi akadémiára jártam én is, a magyar ipariba. Óvópedagógiai és egy-négyes tanári szakra mentem aztán.
Fekete Ágnes: Itt Kassán tanultál?
: Nem. Nyitrán tanultam. Kassán csak a középiskolát végeztem. Nyitra meg úgy jött, hogy egy kicsit távolabb szerettem volna menni, környezetváltozást szerettem volna. Most fejeztem be az egyetemet.
Fekete Ágnes: Most végeztél frissen? Hogy sikerült?
: Szerencsére jól sikerült. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz a jövőben.
Fekete Ágnes: Sikerül a magyar óvodába elhelyezkedni?
: Reméljük! Majd meglátjuk, hogy hogyan lesz, mert nincsenek nagyon helyek a magyar óvodákban. És nincs is sok belőlük.
Ficzere Tímea: Nyitrán meg Komáromban tudnak magyarul továbbtanulni a magyar fiatalok. Elég sokan mennek Magyarországra is, Budapestre vagy Miskolcra.
Fekete Ágnes: A tanulás után visszajönnek?
: Fele-fele arányban van. Akiknek adódik ott munkalehetőség, azok kint maradnak, akik meg itthon találnak munkát vagy kapnak valami felajánlást, azok visszajönnek.
Palkóné Farkas Judit: A gyülekezetben már évek óta a gyerekmunkával foglalkozom Tímeával együtt. Évközben a gyülekezeti istentisztelettel egy időben vannak gyermekistentiszteletek.
Fekete Ágnes: Jelenleg is folyik a nagy ifjúsági találkozó, az ÉlesztŐ. Mi ez valójában?
Ficzere Tímea: A Fiatal Reformátusok Szövetségének a FIRESZ-nek a tábora, amelyet most Kopárhegyen tartanak.
Fekete Ágnes: Hol keressük a térképen Kopárhegyet?
Ficzere Tímea: Közép-Szlovákiában, Gömör környékén van. Megpróbáltak egy olyan helyet találni az ország közepén, amely senkinek nincs túlságosan távol.
Palkóné Farkas Judit: Nagyon sokat énekelnek ebben a táborban. Bibliai történetekről is szó esik, különböző feldolgozásban. Előadások vannak, és színház valamint kézműveskedés is szokott lenni. Esténként pedig tábortűz.
Fekete Ágnes: Milyen érzés az, hogy itt nyelvileg és vallásilag is kisebbségben vagytok?
Ficzere Tímea: Addig, amíg közösség van, addig van összetartó erő. A munkahelyen már egy kicsit nehezebb, mert ott már csak szlovákul folynak a dolgok. A hit szempontjából, legalábbis az én részemről szlovákul nem nagyon mennek a dolgok.
Fekete Ágnes: Mert nem lehet elmondani?
Palkóné Farkas Judit: Nem tudom elmondani. Angolul hamarabb megértettem és át tudtam adni, mint szlovákul. Lehet, hogy bennem van ez a gát? Nem tudom. Van egy-két olyan keresztyén barátnőm, sőt kolléganőm is, akivel nagyon jól kijövök, próbálom elmagyarázni a hit dolgait szlovákul is, de nagyon nehéz. Végülis magyarul élünk a családban, a baráti körben, viszont ha már kimegyünk a világba, akkor ott már szlovákul folynak a dolgok.
Fekete Ágnes: Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy ez olyan, mint egy sztereóvilág, tehát kétféle.
Palkóné Farkas Judit: Igen, kétféle. Nagyon megoszlik, viszont csak tőlünk függ, hogy a szabadidőnket mivel és kikkel töltjük. Ha ragaszkodni akarunk a magyarságunkhoz, akkor olyan barátokat, olyan közösségeket, olyan programokat választunk. Elég sok emberben nincs meg az a lelkierő, hogy megmaradjon magyarnak. A könnyebb utat választják. Csak egy anyanyelve van az embernek. Nem lehet kettő.
Ficzere Tímea: Nekem, hála Istennek, nem volt negatív tapasztalatom szlovák irányból. Sokszor a hírekben hallott nagy civakodás csak felfújt dolog. Lehet, hogy már politikai szinten megy. Azonban látom a faluban, hogy alap emberi szinten jól tud együttműködni a szlovák és a magyar. Én sohasem tapasztaltam széthúzást. Bár az tény és való, hogy a faluban a kulturális programokból szinte csak a magyarok veszik ki a részüket. A teljesen magyar Rozmaring Néptáncegyüttes őrzi a hagyományokat és ennek van egy ága, amely a gyermekekkel foglalkozik: a Rozmaringsarj. Bármi történik a faluba, szereplésre van szükség, vagy valamivel gazdagítani kell a programot, mi ott vagyunk. Sajnos, az tény, hogy fogyunk. De megpróbálunk helytállni és igyekszünk megtartani az anyanyelvünket és református hitünket.
Fekete Ágnes: Ez jó érzés?
Ficzere Tímea: Azt hiszem, hogy igen, mert mindig vannak kihívások. Azt gondolom, hogy ha minden jól megy, és mindene megvan az embernek, akkor már nem érzi, hogy hiányzik valami. Azonban itt most mindenkiben dupla olyan az akaraterő és az elszántság.
Fekete Ágnes: Hogyan függ össze a hited és a magyar nyelved?
Ficzere Tímea: Az ember magyarul álmodik, magyarul gondolkodik, magyarul imádkozik. Magyarul halljuk az igehirdetéseket a templomban. Magyarul szeretnénk mi is továbbadni azt, amit hallunk és megélünk. A magyarság, a hit és a reformátusság teljesen összefonódik. Nem tudna működni egyik a másik nélkül.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Énekes-Liturgikus Napok címmel rendeznek egyházzenei konferenciát kortól, nemtől, felekezetiségtől és zenei képzettségtől függetlenül augusztus 20. és 23. között Debrecenben, a Kistemplomban. Jelentkezni augusztus 10-ig lehet. ([email protected])

Ökumenikus hétvégét tartanak augusztus 8. és 10. között esténként 17 órakor Poroszlón, a református templomban.

A Sukorói Zenei Nyár keretein belül Vida Mónika Ruth ad zongora és orgonahangversenyt augusztus 9-én, szombaton 19 órakor Sukorón, a református templomban.

A Crescendo Nyári Akadémián augusztus 7-én, csütörtökön 20 órakor Bach estet tartanak Tokajban a Szabadtéri színpadon. Augusztus 10-én, vasárnap 15 órakor a Paulay Ede Színházban, a 7 óra 30 perckor pedig a Szabadtéri Színpadon adnak gálakoncertet a rendezvény részvevői.

Egyháztáji vásárt tartanak augusztus 9-én, szombaton Debrecenben, a Széchenyi-kerti református templom udvarán.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Zsoltárok könyve 90. fejezetéből és Péter apostol második leveléből!

"Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr…" (II. Péter 3,8)
"Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, a mely reggel sarjad" (Zsolt 90,4)

Az idő nagyon sok mindent tehet: döcög, szalad, telik és múlik, néha rohan, néha szinte megáll. Az időt lehet veszteni, halogatni, de siettetni nem. De az idő képes változni: van régi idő és új idő látásunk szerint. Mondják: "Az idő eljár, senkire nem vár." "Szolga ugyan az idő, de nem várakozik." A fogyasztói világban harapdáljuk az időt. A perceket, pillanatokat nagy kincsnek tartjuk, mert valami megmagyarázhatatlan motor hajt bennünket. Csak horizontális síkokat látunk, minden idő egyforma és megfelelő. Még az egyházi létezés is egy ilyen hajsza a jótettekre, a szolgálatra, minél több embert elérni, minél jobban tenni a dolgunkat, szaladni, hogy eredményesebbek legyünk. A Bibliában, amikor időről beszéltek, elsősorban nem az emberi élet hosszára, hanem Isten tetteire gondoltak.
Az Isten számára az idő elsősorban ritmus. A Biblia legelején azt olvassuk, hogy lett első nap, lett második nap, lett világosság, lett tenger, és így tovább. A tér ritmusba rendeződött, így született meg a világ. Az ember ebben a ritmusban született egy napon, és az a dolga, hogy Isten ritmusához alkalmazkodjon. A ritmus tudjuk: egy arányosság. Érdekes, hogy a zene világában például egészen a 17. századig nem használtak tempó jelöléseket, mert egységes felfogás létezett arról, hogy minek mi a tempója. 1816 után a metronómmal egészen pontos megjelöléseket olvashatunk a kottákban. Azóta szinte bárminek bármilyen tempója lehet. De ma is úgy van, hogy létezik egy műnek és az életnek is egy nagyívű ritmusa, és a kis egységeknek pedig hol lassú, hol gyors tempója. Ez az, ami Istennél egészen másképpen van.
Mint ahogyan a végtelenekkel való számolást teljesen más elven végezhetjük csak el, mint a véges számokkal, ugyanígy Istennél a kis egységek és a nagy egységek azonosak. Egy napban benne van ezer, és ezerben egyetlen. A Zsoltárok könyve ezt az igazságot elölről hátrafelé nézve látja, és a tegnapi napot, az elmúlást figyeli: mint a fűszál, úgy múlik el minden, de azután Isten kezében újra élet születik. Péter apostol pedig előrefelé értelmezi ugyanezt az igazságot: nem tudjuk, hogy holnap mi lesz. Úgy érezzük, hogy már el kellene jönnie Krisztusnak, akit várunk, türelmetlenül kémleljük a jeleket, de egy nap Isten kezében semmiség. Számára bőven van idő, hiszen minden az övé. Mind a két irányból, a kétkedő és a csüggedt ember számára ugyanaz a válasz: Isten ideje ritmus és nem szaladás. Egy és ezer egyszerre. Ha egy nap annyi, mint ezer esztendő, akkor nem az idő hossza a kérdés, hanem a minősége.
Az emberi érzékelés egyik legcsalókábbja az idő. Hiszen a legerősebben azt érezzük, ami most van, de jelen valójában nincs is, hiszen amint kimondom, már el is szállt füstként, és múlttá lett. Az Isten ideje az a jövő, ami már itt van. Az egész életünk egy kaland, hogy a futó jelenből az időn túli jelenbe megérkezzünk. Mert akkor, amikor igazán jelen tudunk lenni, amikor nem rohanunk, nem fogyasztjuk az időt, amikor látjuk, micsoda minőség az idő, hogy valamire van, és szeretne megtelni, akkor tapasztaljuk az időn túli jelent.
A Biblia egyik legszebb kifejezése, amikor az ősatyákról azt olvassuk, meghaltak betelve az élettel. A jó időben jó történt. Ilyenkor áll meg egy kicsit az idő, és rájövünk annak igazi értelmére. Az idő voltaképpen egy sugár, ami elhozza a fényt, összeköt bennünket a nappal. De a cél nem az, hogy minél több sugarat birtokoljunk, hanem hogy minél inkább érezzük a napot, és minél inkább kapcsolatba kerüljünk vele. Adja Isten, hogy megéljük az időt, amikor semmi nem számít, csak Isten szeretete, Ő lesz minden mindenben. Ámen.