2015-09-16

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A világ egyik nagy gondja ma a környezetvédelem. Lehet sokféleképpen fogalmazni a kérdést, de a lényeg egy: pazarlunk. Szeptember utolsó hetében a keresztyén egyházak figyelmét erre a kérdésre irányítják szerte a világon. Ez az úgynevezett Teremtés Hete. Az Ökogyülekezeti Mozgalom egyik oszlopos vezetőjével, Kodácsy Tamással beszélgettem erről a kérdésről, aki azt is elmondja majd, hogyan lehet csatlakozni ahhoz a kerékpáros zarándoklathoz, amely Kelet-Magyarországtól egészen Sopronig tart majd azon a héten.

Kodácsy Tamás: Minden évben szeptember utolsó vasárnapjától kezdődő héten ünnepeljük a Teremtés Hetét, amely az idén szeptember 27-től kezdődik. 2009 óta egy ökumenikus teremtésvédelmi csapat közösen dolgozza ki a Teremtés Hete segédanyagát. Az idei téma az éghajlati igazságosság. Amottója pedig: Egy gazdag és egy szegény. A Bibliából Nátán próféta példázatát vettük alapul, amit akkor mondott el, amikor Dávid Bethsabéval vétkezett. Ez a példázat az emberi élet nagyon sok területére vonatkozik.
Fekete Ágnes: Mi az az éghajlati igazságosság?
Kodácsy Tamás: Egy környezetvédelmi kifejezés, a climate justice magyar fordítása. Az éghajlati igazságosság, arra világít rá, hogy egy üvegházban élünk, egy bolygónk van és közös erőforrásainkon közösen kell megosztoznunk. Vannak országok, amelyek ebből a közösből sokkal kevesebbet, és vannak, akik pedig sokkal többet kapnak.
Fekete Ágnes: De hogy van ez? Ugyanannyi nap süt, ugyanannyi víz van. Pontosabban mindig is voltak olyan helyek, ahol kevesebb volt a víz, más helyeken pedig több.
Kodácsy Tamás: Ahogyan közlekedünk, eszünk, vagy fürdünk, az bizonyos erőforrásokat felemészt. Magyarországon két-háromszor nagyobb az ökolábnyomunk, mint amekkora a területünk. Az Egyesület Államokban ez tízszeres. Azonban vannak országok, amelyeknek ennek a töredékéből kell megélniük.
Fekete Ágnes: Hogyan tudunk többet használni, mint amink van?
Kodácsy Tamás: Nagyon jó kérdés! Úgy, hogy másoktól veszünk el, még hogyha nem is tudunk róla.
Fekete Ágnes: Például az erdők irtását elég világosan érzékeljük.
Kodácsy Tamás: Nemcsak a fákon lehet ezt mérni. Elég, ha azokra a termékekre gondolunk, amelyeket nagyon messziről szállítanak: a kávé, az egzotikus fűszerek. Vagy ha csak a húsfogyasztásra gondolunk. Ezekkel mind olyan energiákat kötünk le, amelyek sokkal többek, mint, amit nyerünk. A karbonlábnyom, vagy a széndioxid kibocsátás elég jól megmérik azt, hogy amikor megveszelegy-egy dolgot vagy terméket, mennyit használsz a közösből. Az éghajlati igazságosság erre hívja fel a figyelmet: próbáljuk egy kicsit méltányosabban elosztani az erőforrásokat, vagy legalábbis figyeljünk erre, és tudatosítsuk. Ha valaki a bibliai történetet figyelmesen végigolvassa, megtudja, hogy egy városban volt egy gazdag és egy szegény. Jött egy utazó, és a gazdag elvette a szegénytől azt az állatot, amelyet gondosan szinte családtagként nevelt. Ez nagyon mai történet! A hét nap témája a történetet követve a következő: az első napon az urbanizáció hatásairól lesz szó; a második napon az állattenyésztés és a környezet kapcsolatáról; a harmadikon a kereskedelem és a környezetvédelem összefüggéseiről beszélhetünk; a negyedik napon a gyermekeink jövőjéről; az ötödiken az utazásról; a hatodik nap a mohóságról és az irigységről; a hetedik nap pedig a kizsákmányolásról és az igazságtalanságról fog szólni.

Fekete Ágnes: Hol található ez a bibliai történet?
Kodácsy Tamás: Sámuel második könyve 12. fejezetének elején. A füzet elejébe is beletettük ezt a bibliai idézetet. A füzetet a www.teremtesunnepe.hu oldalról lehet letölteni. Minden gyülekezetnek kiküldte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.
Fekete Ágnes: Hogyan lehet csatlakozni ehhez az ünnephez?
Kodácsy Tamás: Szeretnénk bátorítani a gyülekezeti tagokat, lelkészeket, hogy használják a Teremtés Hetén ezt a füzetet. Az iskolák is használják, és gondolkozzanak ezekről a kérdésekről ezen a héten. Egy észak-déli zarándoklat indult, amelyben a norvég, a német, a hollandés a skót egyházak vesznek részt. Ez a zarándoklat mutatja meg az egyházak hangját a párizsi klímacsúcson, amely most már eleve kudarcra van ítélve, hiszen nem sikerül a széndioxidkvótákat úgy beállítani és csökkenteni, mint amennyire kellene.
Fekete Ágnes: Mi az a párizsi csúcs?
Kodácsy Tamás: Ez a huszonegyedik klímacsúcs, amit az Egyesült Nemzetek Szervezete rendez. Az országok megpróbálják megvalósítani ezt a bizonyos éghajlati igazságosságot. Már most lehet látni, hogy semmi remény nincs arra, hogy valamennyire is igazságosan és egyenletesen tudjuk elosztani a teremtés ajándékait. Azok a hatalmak, amelyek kezében van az ipar, a termelés, nem fogják annyival csökkenteni az energiafelhasználásukat, amennyire kellene. Az egyházaknak semmilyen más szerepük nem lehet, mint hogy erre felhívják a figyelmet. Valamint, hogy ők maguk változtassanak az életmódjukon, mert mind az ipar, mind a termelés azért ilyen, mert mi fogyasztók annyit fogyasztunk, amennyit nem szégyellünk, tehát hatalmas mennyiségeket, sokkal többet, mint, amennyire szükségünk lenne. Azt hiszem, hosszútávon segíthet ez a felhívás, amely mértékletességre, az igazságtalanság vagy a mohóság ellen buzdít.
Fekete Ágnes: Ehhez csatlakoznak a magyarok?
Kodácsy Tamás: Ehhez csatlakozik egy kelet-nyugati vonal. Nemcsak magyarok. Beregszászból, Kárpátaljáról indulva egy kerékpáros zarándoklatot tervezünk, amelyeknek több állomása is van. Szeptember 27-én 10 órakor Tokajban lesz egy istentisztelet. Sopronban pedig október 4-én a Teremtés Ünnepének záróistentisztelete szintén egy ilyen nagy állomás. Akkor ott átadjuk a stafétát az osztrák testvéreinknek. A stafétában földet gyűjtünk onnan, ahol jöttünk, és ők viszik tovább ezt Németországba, és október közepén adják át majd annak a zarándok csoportnak, amelyik gyalog megy Párizsba, és viszi ezt a stafétát is magával.
Fekete Ágnes: A gyalogcsoport honnan indul?
Kodácsy Tamás: Már áprilisban elindult a Spitzbergáktól, nagyon északról, és október 12-én lesznek Westfáliában. A gyülekezeteket, ifjúsági csoportokat biztatjuk, hogy jelentkezzenek erre a kerékpáros megmozdulásra. Bárhol be lehet csatlakozni. Maga az útvonal és ajelentkezési lehetőség is a www.tekerjafelebaratodert.hu honlapon érhető el. Ez a tekerj a felebarátodért, nemcsak a klímacsúcsra szól, hanem arra szeretnénk biztatni mindenkit, hogy magában a közlekedésben is próbálja védeni a környezetét.
Fekete Ágnes: Saját családunkban már kiszámoltuk, hogy a legtöbb energiát a közlekedéssel fogyasztjuk el.
Kodácsy Tamás: Okosan is meg lehet ezt oldani. Bár nyilván egy kicsit hamarabb kell kelni, ha a kerékpárt választjuk az autó helyett. Van például a "Bringázz a munkába!" program, amelyben az ökogyülekezeti mozgalom is részt vett, az működhet úgy is, hogy "Bringázz az iskolába!"
Fekete Ágnes: Nagyon nehéz az erős mániákusság és a teljes felelőtlenség között a keresztyén embernek megtalálnia a feladatát.
Kodácsy Tamás: Nemcsak nagyban kell gondolkodni, hanem kicsiben, saját magunkra nézve.
Fekete Ágnes: Egy egyházközség mit tehet?
Kodácsy Tamás: Az ökogyülekezeti mozgalomban például Skóciában, az egyik egyházközség elhatározta, hogy az autósparkolókat radikálisan lecsökkenti a templom körül, és csak néhányat hagynak meg. Biciklitárolókat alakítottak ki helyette és a gyülekezeti tagok megfogadták, hogy istentiszteletekre, gyülekezeti alkalmakra kerékpárral járnak, vagy más eszközzel, de nem használnak benzint. Akár egy ilyen gyülekezeti elhatározás is lehet. A közösségi döntés húzza a gyengébbeket is, tehát annak mindig sokkal nagyobb ereje van, mint ha csak én egyedül kezdek el kerekezni, gyalogolni vagy futni.

Fekete Ágnes: Az is egyfajta környezetvédelem, ha régi tárgyainkat, dolgainkat nem dobjuk ki, hanem megjavítjuk őket vagy valami más módon használjuk újra. Az egyházak ebben ösztönösen élen járnak, hiszen régi épületeinket, tárgyainkat nagyon értékeljük. Most a kecskeméti Ráday Múzeumba látogatunk el, ahol egy interaktív kiállítási részleg nyílik október elején. Először az új ötvösműhelybe mentünk le a pincébe. Fogarasi Zsuzsa igazgató vezet minket a múzeum új és régi berendezései között.

Fogarasi Zsuzsa: Ez egy ötvösműhely, ahol az ötvösmester hat tanoncot tud oktatni. Az ötvösműhely vezetője Ötvös Nagy Ferenc kecskeméti ötvös, aki úgy készítette el ennek a programját, hogy az alapfoktól egészen a mesterfokig tud ötvösöket képezni. Ez az ötvösműhely már mesterkurzusokat is fogadott. Kecskemét kultúrtörténetéhez, művészettörténetéhez nagyon jól kapcsolódik, hiszen itt működött a tizenhetedik században egy neves ötvösműhely, amelynek jegyzettek a munkái, és ami azért különleges, mert az ötvösök maguk is reformátusok voltak, és alapvetően a református egyház megrendelésére dolgoztak. Kitaláltak néhány olyan tárgytípust, amely kifejezetten a kálvini liturgiához kapcsolódik. Egyházkerületi múzeumként azt is szem előtt tartottuk, hogy az itt kialakított és fölszerelt ötvösműhelyben dolgozó kiváló ötvösünk restaurálni is tudjon.
Ezek a kannák nem aranyból és ezüstből készültek, hanem vasbádogból és rézből, azonban mégis különlegesek, mert az egyházkerület baranyai területén a kis gyülekezeteknél a tizenkilencedik század elejétől volt egy nagyon fontos bádogos hagyomány. Az ízlésviláguk beengedte a jó formájú, szépen megmunkált bádogos munkákat.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy ahol szegénység volt, vagy nem tudtak ezüst, aranykelyheket, kannákat készíttetni, ott is "mívesen" gondolkodtak? Szóval, fontos volt a szépség?
Fogarasi Zsuzsa: Így van! Ha azt kellene meghatározni, mi is a református esztétika, azt mondhatnánk: Isten dicsőségére a legszebbet. Azonban még olyan gyülekezet is volt, amely még az ónt sem tudta megfizetni, viszont voltak kiváló fazekasok a környéken, ezért fazekasok csináltak nagyon szép edényeket. Elterjedtek a jó megoldások és formák. Valami fantasztikus, hogy milyen fineszes megoldások vannak!

Fekete Ágnes: Például mire gondoljunk?
Fogarasi Zsuzsa: Például ahogyan a billentőket fölrakták a kannákra.
Fekete Ágnes: Egy kis pöcök van itt.
Fogarasi Zsuzsa: A kannák billentői a magas művészetből jöttek. Eredetileg az ötvösmunkákban jelentek meg ezek a formák, a kiöntők és a fogók. A billentő azért volt nagyon praktikus, mert gyorsan bele lehetett tölteni a bort a kehelybe.
Fekete Ágnes: Szép csipkézetet is kialakítottak a kannán.
Fogarasi Zsuzsa: Így van! Látták a nemesfém tárgyakon a trébelést és ők máshogy oldották meg, hogy szép legyen.
Az iskolákkal igyekszünk kapcsolatot építeni. Eljuttattuk hozzájuk az ajánlatunkat, amit föl tudunk kínálni: párórás ismerkedést az ötvösség rejtelmeivel. Itt el lehet jutni egy karkötő elkészítéséig, hogyha valaki végig akarja csinálni a tanfolyamot. Akik a mesterkurzusra jönnek, azoknak pedig már megvan az alapismeretük, ők azt akarják ötvösünktől megtanulni, hogy hogyan lehet ezt még jobban csinálni? Hogyan lehet az ötvös zománcot alkalmazni, hiszen ez az ő specialitása.
Fekete Ágnes: Akár edényt is rendelhet egy gyülekezet?
Fogarasi Zsuzsa: Akár restaurálást, akár új klenódium létrehozását kis költséggel meg tudjuk oldani. Biztos, hogy a református formakultúrának megfelelő tárgyat fog előállítani az ötvösünk.
Ez a tanulmányi raktár. A tanulmányi raktár voltaképpen átmenet a raktár és a látványraktár illetve a kiállítás között.
Fekete Ágnes: Ha jól látom, itt anyaguk szerint vannak csoportosítva a tárgyak. Itt vannak az ónkannák, emitt meg a cserépkannák.
Fogarasi Zsuzsa: Igen. Az elkülönítést az is indokolja, hogy a különböző anyagok más-más tárolást igényelnek. Például az ón jól viseli a nedvességet, de a tartós hideget nem bírja. Ha a hőmérséklet huzamosabb ideig tizenhét, netán tizenhárom fok alá süllyed, az tragikus hatású lehet, ugyanis az "ónpestis" miatt gyakorlatilag szétporlad az ónból készült tárgy. Az aranyozott ezüst és ezüst tárgyak viszont nagyon érzékenyek a páratartalomra.
Fekete Ágnes: Az idők folyamán mintha méretbeli változások következtek volna be. Valóban egyre nagyobb kannákat készítettek?
Fogarasi Zsuzsa: Igen. Kezdetben, amikor a bortartó kanna szükségképpen megjelent a református liturgiában azokat is igyekeztek nemesfémből készíttetni a ráfordítható összeg szerinti volt a méret is. Később, a tizennyolcadik században már ónból készítették a kannákat és igyekeztek úrvacsoránál segédkező gondnokok feladatát egyszerűsíteni, ezért egyre nagyobb kannákat készítettek, amelyek nagyon nagy súlyúak voltak.
Fekete Ágnes: Hány kilogramm lehet egy ilyen borral töltött kanna?
Fogarasi Zsuzsa: Több, mint tíz. Azonban nem kellett emelgetni, mert amikor beletöltötték a bort már csak billenteni kellett a kehely megtöltésekor. Ezért nagyon fontos, hogy ott legyen a kanna tetején a billentő. Az ember megfogja a fület, a billentővel leemeli a tetőt és már tölti is a bort.
Egyébként ezek nem mind bortartó edények, van közöttük keresztelő edény is. Mindig jóval kevesebb a keresztelő edény, ugyanisa református egyház liturgiájában sokáig nem volt az szabályozva, hogy hogyan kell keresztelni. A tizennyolcadik században írja le egy nagyon gyakorlatias püspök, hogy keresztelni annyi, hogy a keresztelendő fejére csorgatjuk a vizet. Ebből adódott az, hogy kell egy edény, amiből csorgatom, és hogyha nincs keresztelőkút, akkor egy tálat kell venni, amiben fölfogom a vizet.

Fekete Ágnes: Milyen szép, kecses tárgyak!
Fogarasi Zsuzsa: Ezeknek a tárgyak nagy hatásuk volt. Itt van például ez a két kenyérosztó tányér. Teljesen egyformák, pedig százhúsz év telt el a készítésük között. Az egyiket a kecskeméti ötvösség jeles tagja Tar Illés csinálta a Kecskeméti Református Egyházközségnek, a másikat meg százhúsz év múlva a szabadszállásiak rendelték. Nyilván azt mondhatták annak az ötvösnek a szabadszállási atyafiak, hogy a kecskemétiek öregtányérja formáját csinálja meg, és meg is csinálta. Olyan iskolát teremtettek a kecskeméti ötvösök, amely százhúsz év múlva is követendő minta volt.

Fekete Ágnes: Ez nem a hagyományos kehelyforma, hanem inkább egy serleg.
Fogarasi Zsuzsa: Ezt hívjuk talpas pohárnak. A forma magában nem újdonság. Az erdélyi ötvösség kedvelte ezt a teljesen világi használatú tárgyat, de mivel különbözni akartak behozták ezt a formát a liturgikus életbe. A tizenkilencedik század klasszikus, elegáns kelyhe ma már rengeteg református szimbolikában megjelenik. A tizenhatodik-tizenhetedik században azonban ezekre a kelyhekre azt mondták, hogy pápistás. Méliusz Juhász Péter például elvetendőnek tartotta. Azonban a gyülekezetek nem váltak meg tőle. Ez egy szép vonalú, jó súlypontú ivóedény volt a liturgiában. Úgy érezték az emberek ez új, ez a miénk, ez hozzánk tartozik. Ráadásul könnyen tudta a lelkész tartani végig az úrvacsoraosztás alatt. Ezek az edények ennek a célnak megfeleltek.
Fekete Ágnes: Nagyon érdekes, hogy amit igazi nagy református szimbólumnak gondolunk, az a kehely, abban az időben pedig katolikus érzetű ikonográfia volt.
Fogarasi Zsuzsa: Amit mi kehelyszimbolikaként használunk, az már a tizenkilencedik század abszolút letisztult kelyhe.
Fekete Ágnes: Talán az volt az új, hogy az emberek kezébe adták, hiszenmindenki két szín alatt áldozott, tehát kezébe vette a kelyhet.
Fogarasi Zsuzsa: Igen. Ma nagyon gyakran nyúlnak vissza a talpas pohár formához, jellemzően a kiskelyheknél. Kecskemét elég nagy városnak tekinthető, de itt például mindig elutasítottuk a külön kelyhes lehetőséget.
Fekete Ágnes: Mit jelent ez pontosan?
Fogarasi Zsuzsa: A kis kelyhes úrvacsora azt jelenti, hogy mindenki egy külön ivóedényből kortyintja föl azt az egy korty bort az úrvacsoraosztás során. A szájával nem érinti más az ő ivóedényét. Klasszikus módon pedig egymás után iszunk az egy kehelyből. Tudjuk mindannyian, akik a református egyházban élünk, hogy megvannak azért az alapszabályok. Mindig fordít a kelyhen egyet a lelkész.
Fekete Ágnes: Háborús időkből ered a kicsi kehely, amikor a járványok elterjedésétől kezdtek el félni az emberek.
Ez micsoda?
Fogarasi Zsuzsa: A Kecskeméti Református Egyházközség az első komplett anyakönyv.
Fekete Ágnes: Hát, elég riasztó kép.
Milyen míves, szép kancsók!
Fogarasi Zsuzsa: Ezek kerámiaedények. Legszebb példája a kerámiaedény úrasztali használatának az uszódiak 1801-ből származó kannapárja.

Fekete Ágnes: Annakidején a pelikán volt a legelterjedtebb protestáns szimbólum?
Fogarasi Zsuzsa: A magyarországi református egyházra jellemző. A néprajzosok szerint nálunk tényleg mindenütt megjelenik. Valószínűleg az igazi reformátor prédikátorok, akik járták a településeket, prédikációikban gyakorta élhettek azzal a szófordulattal, hogy Jézus Krisztus is, mint ama pelikán a gyermekeiért, vérét adta értünk.

Hírek:
Az imént hallottunk az Ökogyülekezeti Mozgalomról. Ez a szervezet minden évben egy díjat oszt ki azoknak a református egyházközségeknek, amelyek önkéntes működésükkel, szemléletükkel aktívan tesznek a teremtett világ megóvásáért. Várják a jelentkezőket a www.okogyulekezet.hu honlapon szeptember 20-ig.

A Lelkiségi Esték új sorozata az imádságról szól. Az imádságnak rendje van címmel Fekete Ágnes és Závodi Zsuzsanna tart előadást szeptember 22-én, kedden 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri templomban.

Isten – Világ – Ember – Egyház címmel indul előadássorozat szeptember 19-én, szombaton 10 órától Pápán, a Teológián.

A Hirdesd az Igét! program keretében középiskolai szakmai napot tartanak szeptember 18-án, pénteken 9 órától Karcagon, a református gimnáziumban.

Nemzetközi konferenciát rendez a Wáli István Református Cigány Szakkollégium szeptember 18-án és 19-én Debrecenben, a Református Kollégium Oratóriumában.

A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre öregdiák találkozót tart szeptember 19-én, szombaton 10 órától Debrecenben.

A kereszt üzenetéről szóló evangélizációs sorozatot tartanak Tariska Zoltán igehirdetésével szeptember 20. és 26. között esténként 18 órától, Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.Ugyancsak evangélizációs esték lesznek ma estétől Sajóecsegen a református templomban, és 21-től Miskolcon, a Tetemvári egyházközségben.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében szeptember 19-én lesz a Templomok éjszakája, amelyen számos református templomban rendeznek hangversenyt, kiállítást, beszélgetést vagy más programot. Többek között Pápán a Református Kollégium Múzeumában, Miskolcon a Deszkatemplomban lesznek különleges programok. Budapesten a Szilágyi Dezső téren lesz hangverseny, finom falatok, igei üzenetek és Szarka Miklósné Darvas Gyopár virágkollázsainak bemutatója. Debrecenben a Füredi úti református templomban kézműves foglalkozás, előadás, tűzzománc kiállítás és hangverseny várja az érdeklődőket.

Az idén már kilencedik alkalommal rendezik meg országszerte szeptember 19. és 27. között az Ars Sacra Fesztivált, amelyen a szakrális művészetek mutatkoznak be, többek között Rab-Kováts Éva grafikusművész kiállítása lesz Budapesten, a MOM Kulturális központban; a Visegrádi Mátyás Múzeumban keramikus-, grafikus- és textilművészek kiállítása látható.

A betű varázslata címmel tart előadást az Evangéliumi Színház Móricz Zsigmond életéről szeptember 17-én, csütörtökön 19 órakor Budakeszin, a református templomban.

A Lévay Diákszínpad tart előadást szeptember 18-án, pénteken 18 órakor Miskolcon, a Csodamalom Bábszínházban.

A Kelenföldi Barokk Esték keretében Alföldy-Boruss Eszter fuvolaestje lesz szeptember 19-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti templomban.

Újra indul a Tabulatúra Régizene Klub szeptember 21-én, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Budai Református Egyházközség Nagytermében.

Emlékoszlopot állítanak a lebombázott templom helyén szeptember 20-án, vasárnap 11 óra 30 perckor Debrecenben, az Ispotály lakóparkban.

A Gondolkodó szeretet – Gondoskodó szeretet beszélgető sorozat első összejövetele szeptember 29-én, kedden 18 órakor kezdődik Bogárdi Szabó István és Szűcs Ferenc bevezető előadásával Budapesten, a Szilágyi Dezső téri egyházközség nagytermében.

Fekete Ágnes áhítata:

"Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják." Máté 5,8

Tegnap autónkkal egy útlezárásnál egy kapubejáróból hajtottam ki, amikor piros lett a lámpa. Azonban egyik autó éppen ahhoz a házhoz szeretem volna behajtani. Kénytelen voltam kiállni, közben zöld lett a lámpa, valakinek elálltam az útját. Ő csak annyit látok, hogy keresztben állok. De én egyszerűen nem tudtam másként helyet adni annak, aki be akart hajtani. Persze egyből ideges lett az, aki emiatt ne tudott tovább menni. Gondolta, egy női sofőr, és mutogatni kezdett. Utána arra gondoltam, de sokszor van ez így velünk, emberekkel. Látunk egy helyzetet, észleljük, hogy valaki elállja az utunkat, de nem tudjuk, mi történt előtte, és abból ítélünk, ami az adott pillanatban a szemünk előtt van. Mi emberek nem látunk jól. Hiába van térlátásunk, hiába hordunk szemüveget, baj van a látásunkkal.
A nyáron egy kis folyó partján értettem ezt meg. Hihetetlen tiszta volt a víz tükre. A parton ülve, szemlélve a fákat, vízitököket, szinte Isten országában éreztem magam. Aztán a vízre néztem, és megláttam a mélységet is. Láttam, hogy lent sötét van, és felismerhetetlen hínárok tekeregnek mindenfelé. Vagy a csillogó víztükröt, vagy a mélységet láttam, de a kettőt soha sem együtt. Olyan a szemünk, hogy nem képes egyszerre a sötét mélységet és egyszerre a fényes felszínt meglátni. Eszembe jutott Jézus boldogmondása. Földi világunkban lehet, hogy meg-megsejtjük Istent, de teljesen soha nem láthatjuk őt. A víz mélye, szívünk mélysége mindig félelmetes marad. Részleteket láthatunk csupán. Őrült autósokkal találkozunk, de soha nem tudjuk megfejteni, melyik miért teszi azt, amit tesz. Kirakós darabokból áll az élet, de az összkép rejtve marad. Van, aki elvész a mélyben, félelmes számára szíve sötétsége, és ezért képtelen a tiszta víztükröt szemlélni. Van, aki viszont elréved a csillogásban, de mindig a felszínen marad. Ilyen részleges a mi látásunk a testi és a lelki egyaránt.
A tiszta szívűek meglátják Istent. Ez nem azt jelenti, hogy a tökéletes ember, aki teljesen tisztára söpörte az életét, az a boldog, és az látja Istent. Jól tudjuk még az otthoni takarításokból is, hogy minél nagyobb a rend, annál több porcicát találunk itt is, ott is. Sőt, azt tapasztaljuk, hogy minél jobban ki akarjuk takarítani szívünk mélységeit, annál boldogtalanabbak vagyunk. A tiszta szó minden akkori ember számára a templomi, a szent tisztaságot jelentette. Az a tiszta, ami Istené, ami elegyítetlen áldozat.
Akkor, ott a tó partján a vízben az eget láttam. Már nem önmagamat, nem a szívemet, hanem tökéletes tükörképében az ég felhőit, a napot, és mindent, ami fent volt. Gyönyörködtem a látványban. Akkor arra kértem Istent, hogy tegye tiszta víztükörré az életemet. Tele vagyok olyan indulattal, amely fodrozza életemet. Mint sokan, én is eltévedek a mélységekben. Akkor, egy őszinte imádságban csak arra vágytam, hogy Isten tükröződjön bennem és általam. Azt nem mondom, hogy láttam Istent, hiszen Ő ezen a földön soha nem lesz teljes valójában érzékelhető, de ezt az Igét legalább megértettem egy kicsit. Isten adja, hogy mindannyian egy őszinte imában – talán egy tó mellett, talán a szobánkban – fodortalan víztükörré váljunk az Isten számára. A részletekből eljussunk az Egészig. Ámen.