2015-12-23

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Mai műsorunkban lelkileg már-már karácsony ünnepébe lépünk be. Előszöris egy kárpátaljai családhoz látogatunk el Kiss Sándor segítségével. A nemrég véget ért Fölszállott a páva tehetségkutató verseny középdöntőjében végzett szép eredménnyel Kovács Dániel gyermekprímás. Nem nagyon hallottam még ilyen bölcs mondatokat szülőktől a gyermekük versenyzésével kapcsolatosan. Ők ünnepelni, Isten dicsérni szeretnék elsősorban és nem győzni. Most telepedjünk le egy kicsit a Kovács család asztalához a kárpátaljai Mezőváriban.

Kovács Sándor: Imádkozzunk! Áldunk és magasztalunk azért, hogy Te velünk voltál a mai napon. Köszönjük, hogy gondot viseltél rólunk. Az, hogy most itt vagyunk, nem véletlen, köszönjük Neked. Köszönjük a lelki táplálékot, amelyet ma is adtál nekünk, és köszönjük a testi táplálékot is.
Kovács család: Urunk Jézus áldj meg minket, ételünket, italunkat! Ámen.
Kovács Erika: Jó étvágyat!
Már megtörtént egy adventi vásár. A vásár előtt két-három hónappal az asszonyok csigát csinálnak a parókián, és ilyenkor az ünnepi ebédekhez ezt a kézzel készített tésztát fogyasztjuk.
Kiss Sándor: Ezt a tésztát az adventi vásárban értékesítik?
Kovács Erika: Igen, és mindig egy jótékonysági célra ajánljuk fel az összegyűlt pénzt. A vásárban különböző kézimunkákat és sok más dolgot is lehet venni.
Kovács Sándor: Az idén szárazon mérve negyvenhárom-negyvennégy kilogramm csigát csináltak.
Kiss Sándor: Ebből a sok tésztából a Kovács család mennyit foglalt be?
Kovács Erika: Olyan jó három-négy kilót, de ezt is csak titokban, mert mire mi kiértünk, akkorra már nem volt csak egyetlen egy kis asztal. Ugyanis egész végig orgonálunk, amíg kijönnek az emberek a templomból. Azt latolgatjuk, mikor lesz az az egy nap, mikor a család együtt lesz itthon. Szentestén a fenyőfázás biztosan itthon lesz családi körben. Bár lehet, hogy utána elmegyünk kántálni, mert az még szokás. Visszük a hangszereket, most már egyre többet.
Kovács Sándor: Jelképes ajándékozás lesz.
Kovács Erika:Valójában, eldöntöttük, hogy nem ajándékozunk.
Kovács Sándor: Mert lassan, semmi másról nem szól a karácsony, csak hogy mit kérjünk karácsonyra? Ezért döntöttük el, hogy a Mikulás napján meglesz az ajándékozás, a karácsony pedig ajándéktól szegény lesz.
Kiss Sándor: A gyülekezetben, hogyan telnek karácsony napjai?
Kovács Erika: A hittanos gyerekeknek van egy rövidke műsor, 25-én úrvacsoraosztás van, karácsony másnapján pedig rendes, ünnepi istentisztelet van.
(Muzsikaszó a Kovács család előadásában)
Most már ott tartunk, hogy amikor a Borzsavári Zenekar, a Kokas Banda, a Csipkés Együttes, vagy a Viski Bicskások elmennek valahová, akkor tudják róluk, hogy népzenészek, és nem lagzis muzsikát játszó emberek. Fejlődünk.
Kiss Sándor: A "Pávás" siker segített ennek az ügynek?
Kovács Sándor: Remélem, hogy igen. Mert lehet egy ember hívő, keresztyén ember, viszont fontos azt is tudni, hogy honnan való, mik a gyökerei. E kettő összekapcsolódik.

Kiss Sándor: Szerinted, milyen a jó prímás?
Kovács Dániel: A jó prímás mindig előre gondolkozik, gyorsak a reflexei, mindenképpen jó vezér, és alázatos.
Kiss Sándor: A vezérség mire vonatkozik? A zenekart vezeti vagy a táncost?
Kovács Dániel: A zenekart vezeti, de a táncos és a prímás között nagyon fontos kapcsolatnak kell lennie. Szinte egyenlő szinten vannak, mert amikor van táncos, akkor a táncos a "prímás". A zenekar őt kíséri. Szó szerint a lába alá kell húzni.
Kiss Sándor: Mit hallottunk most?
Kovács Erika: Egy karácsonyi éneket, Mi most azért jöttünk címmel, illetve szilágysági népzenét. Ez a "szokásunk" mostanában, hogy az egyházi szövegű énekek közé belopjuk a népzenét, ami egy kicsit odaillik, és egy stílusú. Merjünk már a templomban népzenét játszani! Az elején voltak felhördülések, de ma már ott tartunk, hogy megszokott, és örülnek neki, mikor meglátják, hogy behoztuk a bőgőt, mert akkor az már jó jel.
Kovács Sándor: Annak idején a kommunizmusban nagyon sok templomot elvettek, és magtárat vagy autószerelő műhelyt csináltak belőle. Viszont érdekes módon maradtak meg templomok, ahol istentiszteleteket tartottak. Mi nem láttunk ebbe bele akkor. Ahogy felcseperedtünk, felnőttünk, kezdett érdekelni, hogy a vári templomot például mért nem vette el a kolhoz, amely pedig itt volt. Mert annak a vári gyülekezetnek volt egy összetartó presbitériuma. Tudjuk, hogy egy-két embert meg lehet vesztegetni, meg lehet fenyegetni is, de húsz ember az már tömeg. Ez a presbitérium bement a kolhozirodára, Beregszászba, a megyei tanácsba, és azt mondta: "Fiúk, csak a testünkön keresztül!" Ezután a templom elvételét a világ sem merte meglépni. Mert a feletteseik falubeliek voltak, akikkel naponta találkoztak az utcán. Az Isten így védte meg a sajátjait. Bár nyilván kockázatos volt.
Kiss Sándor: Abigél, gyönyörűen énekelsz.
Kovács Abigél: Köszönöm szépen.
Kiss Sándor: Láttuk fenn a szobádban az okleveleket. Miért kaptad ezeket?
Kovács Abigél: Többségét az Általmennék én a Tiszán… elnevezésű versenyen szereztem. Elmondhatom, hogy úton-útfélen zenélünk, mert ahogy ülünk a buszban, eszünkbe jut egy ének, egyikünk elkezdi, és mindannyian énekelünk Borzsovától, a mamáméktól egészen ide Váriig, amikor a kapun beérünk, Apu leállítja a buszt és akkor ér véget ez az éneklés.
Kiss Sándor: Hogyan jött az az ötlet, elszánás, bátorság, hogy a "Pávába" jelentkezz?
Kovács Dániel: Sok komolyzenei versenyen vettem már részt. Néztük az előzőfelnőtteket bemutató Fölszállott a pávát, és akkor eszembe jutott, hogy én is szeretnék a népzenéből is elmenni egy ilyen versenyre, megpróbáltatásra. És így is történt.
Kovács Sándor: Mivel a zenekarunk rendszeres tagja a "Pávának" egy kicsit beleláttunk abba, hogy a kereskedelmi csatornák tehetségkutató műsorainak mi a végkifejlete. Ezért nekem volt egy kikötésem, mivel gyerekről van szó: Azt mondtam, hogy ha ez a lelki életét bármilyen módon is csorbíthatja, akkora gyerek lelke miatt nem fogom elvállalni. Nem akarom a gyerekemet olyan traumának kitenni, hogy ezután esetleg fogja a hangszert, és a szegre akassza, vagy majd később röhögjenek rajta. Átbeszéltük. Ő megnyugtatott. Végülis tényleg úgy lett, ahogy mondta. Sőt, lehet, hogy világítottunk egy kicsit, mint piciny, apró mécsesek. Én azzal, hogy ott voltam, ő meg azzal, amit elmondott a kamerába, és ezt vissza lehet hallgatni. Három mondat hangzott el: "Mindent megtettem, ami tőlem tellett." "Hálás vagyok Istennek, hogy eddig is eljuthattam." "Istené legyen érte a dicsőség!"
Kiss Sándor: Tudtad Dani, hogy bizonyságot tenni mégy oda, vagy ez úgy magától ott jött?
Kovács Dániel: Úgy ott jött.
Kovács Erika: Ha én lennék zsűri, nekem se lenne könnyebb dolgom, és bizonyára, ha az egyik javára dönt az ember, akkor a másik javára már nem tud, mert csak egy mehet tovább. Elfogadtuk, minden így szép, ahogy van.
Kiss Sándor: A zsűri is hangsúlyozta ezt, hogy igazából ezen a szinten már nincs lényegi különbség a gyerekek között.
Kovács Erika: Igen. Csodálatos műsor volt, bár azt is mondom, és vállalom a véleményemet, hogy nem gyerekbarát ez így. Mert tizennégy évesen talán feldolgozza a gyermek, hogy kiesett, de hat-hét évesen nem biztos. Nehéz volt látni a sírásukat. Meg lehetett volna oldani kicsit másképpen, ha például azt mondják: "ma nem te voltál a legjobb, de lehet, hogy jövő héten te leszel." Pedig előtte ígéretet kaptunk arra, hogy ez az egész gyerekbarát lesz, sajnos ez nem valósult meg.
Kovács Sándor: Nehéz kérdés ez, hiszen ilyen a média. Valamilyen nézettségi szintet ki kell erőszakolni, ami viszont egy nemes cél. A mi gyökereinket reklámozzák, illetve menedzselik.
Kiss Sándor: Látják ezt a kultúrát?
Kovács Sándor: Így van!
Kovács Erika: De az az igazság, hogy Dániellel ezt az elején átbeszéltük: lesz olyan, amikor ezt vagy azt fogod érezni. Ezt át kell élni, mert minden elmúlásnak van egy gyásza, ezt is meg kell élni: Ez nem fog téged sérteni abban, hogy zenélsz tovább vagy nem. Ő most tudatosan tudja azt mondani, hogy ez nem bánt engem. Viszont nem biztos, hogy mindenkivel előre meg tudták beszélni, mert csak beírattuk a gyereket. Én féltek sok gyereket attól, amit ott láttam.
Kovács Sándor: Ez konkrétan hitkérdése, és nem pedagógia, pszichológia vagy gyereklélektan. Ez a hit dolga! Mert egyébként lehet lyukat beszélni a gyerek hasába.
Kiss Sándor: Dani, neked mi volt a legfőbb tanulság?
Kovács Dániel: Voltak ismerősök is, és voltak olyanok, akiket nem is ismertünk, de például, amikor a folyosón csak úgy elkezdtünk muzsikálni, láttuk, hogy egy ember elkezd táncolni, aztán két ember, majd egy egész tánccsoport odajött. Jó volt látni, hogy a zenének milyen vonzereje van.

Fekete Ágnes: Következő karácsonyi beszélgetésünk gyerekek társaságában lesz. A Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola Levendula Osztályát kérdezgettem arról, mit is jelent nekik a karácsony. Czinkler Jolán Borbála, Hermann Antónia, Szöllős Tekla, Őry-Kovács Anna és Cseh Viola válaszoltak.

– Az iskolában mindig van egy énekes áhítat, otthon pedig gyertyát gyújtunk és imádkozunk.
– Én próbálok mindenkivel kedves lenni és igyekszem segíteni másnak. Remélem, hogy ez sikerül is majd!
– Itt az iskolában minden adventihéten van egy angyalkázásnak nevezett dolog, amely úgy működik, hogy az osztályból mindenki húz egy nevet, és utána egy héten át láthatatlan angyalkaként kell ajándékokat adni annak, akit húzott. Bármilyen ajándék lehet, akár egy kedves gesztus is megteszi. Aztán a következő héten újat húzunk és megbeszéljük, hogy ki kinek volt az angyala. A végén van egy "bennalvós buli" az osztálynak itt az iskolában. Estére mindenki főz valakinek, akinek kihúzta a nevét. Éjszaka a karácsonyfa alatt alszunk.
– Szerintem az a legjobb, amikor este, már pizsamában körbeülünk, és lekapcsoljuk a lámpákat az egész iskolában, és csak gyertyafény van. Ez már maga megadja a hangulatot. Akkor mindenki köszönhet vagy kívánhat valamit. Ekkor még azok a fiúk is valami szépet mondanak, akik egyébként nem szeretnek csöndben ülni. Ilyenkor azt érzem, hogy igen, ez egy jó közösség!
– Én azt a részt szeretem legjobban, amit még régebben én kezdeményeztem, mert számomra nagyon fontos az ölelés. Ilyenkor valaki feláll és elindul körbe, és mindenkit megölel. Mindenki mindenkit megölel. Ez olyan meghitt, és jó érzés az, hogy mindenkivel olyan békét érzel. Ha vannak is olyanok, akik nem annyira szeretik egymást, még akkor is megölelik a másikat. Ezek a szeretet kifejezésének a dolgai.
– Otthon mi is meggyújtjuk a koszorún a gyertyát. Otthon már nagyon "ajándékos", karácsonyi hangulatban vagyok, mert minden délután kézműveskedünk a húgaimmal. Ajándékokat készítünk a családnak, és nagy zacskókkal takargatjuk az íróasztal alatt az elkészült műveket. Vacsora után, még lefekvés előtt összegyűlünk a gyertyafény körül. Az iskolában pedig mindig van áhítat, amellyel a lelkünket készítjük föl a karácsonyra. Az advent erről szól szerintem.
Fekete Ágnes: Nektek mit jelent a karácsony?
– A karácsony a keresztények számára nagyon fontos ünnep, hiszen Jézus megszületett, és lejött közénk. De akik nem hisznek Istenben, azoknak a szeretet ünnepe. Nekik is nagyon fontos, hogy ezt átérezzék, és másoknak szeretetet tudjanak adni.
– Szeretem a hangulatát. Például azt, amikor szenteste elmegyünk pásztorjátékra a templomba. Annak is nagyon jó hangulata van, és szerintem nem szabad kihagyni, mert egyszerűen nagyon jó. Szeretem a karácsonyi vacsorákat, és azt, hogy összejön a család. Jó dolog az ajándékbontás, hogy tudunk egymásnak adni, és nemcsak kapni. Ez nagyon fontos.
Fekete Ágnes: Mit szoktál adni? Veszel vagy csinálsz inkább valami ajándékot?
– Én leginkább csinálok. Általában kézműveskedem. A karácsonyi vásáron szoktam venni néhány kézműves dolgot, amelyet igyekszem elkészíteni, és nagy szeretettel átadni.
– Az ünnep segít abban, hogy békesség legyen.
Fekete Ágnes: Ilyenkor nincs otthon veszekedés?
-Nincs, de igazából az a cél, hogy máskor se legyen. Ez az ünnep még jobban segít abban, hogy türelmesebbek és kedvesebbek legyünk egymással.
– Nálunk is mindenki mindenkinek ad ajándékot. Van, hogy nemcsak ajándékot, hanem kedvességet ajándékozunk egymásnak. Az idén azt találtam ki, hogy ne kapjunk szinte semmi tárgyi ajándékot, hanem csak szellemit. Valami kedvességet.
Fekete Ágnes: Ez lesz most idén?
– Megpróbáljuk, igen.
Fekete Ágnes: A család már elhatározta?
– Mondogatom nekik.
Fekete Ágnes: Milyen ajándékokra gondoltál?
– Például reggelinél anyukám helyett megcsinálom az ő feladatát, vagy elvégezzük egymás helyett a munkát. Segítünk mindenben, amiben csak tudunk egymásnak.
Fekete Ágnes: Szerintetek miért van az, hogy az ünnep egy kicsit kötelezi az embert arra, hogy kedves legyen?
– Az ünnepnél nem mi vagyunk a fontosak, hanem maga az ünnep, és ezért nem arra figyelünk, hogy nekünk mi a jó, hanem, hogy mit tudunk adni azért, hogy ez az ünnep szép legyen. Szóval, ennek nincs rossz oldala, mert ez így van jól, hogy az ünnepeket még az is megbecsüli, aki egyébként mondjuk, valakivel folyton veszekszik, de ünnepkor ő sem veszekszik. És ha belegondolunk, akkor ez csak jó.
Fekete Ágnes: Kicsit önmagunk fölé kerülünk?
– Igen. Karácsonykora keresztények Krisztus születését ünneplik, és Jézus jóval fölöttünk van. Sokkal-sokkal magasabb Ő. Mindent oda kell, adjunk azért, hogy Ő boldog legyen, és Ő azt szeretné, ha béke lenne. Én is próbálok karácsony táján egyáltalán nem veszekedni. Persze jó lenne, ha minden nap így lenne, ha minden nap próbálnánk, de szerintem ez így jó dolog, hogy karácsonykor meg ünnepekkor főleg nem.
– Ezt senki se csinálja szerintem kényszerből. Aki meg úgy csinálja, azon meg látszik, és az nem jó.
– Karácsonykor mindenki megpróbál kedvesebb lenni, viszont utána, nekik szinte már természetes, hogy visszamennek abba a közhangulatba, amelyből jöttek, és ott már nem is próbálnak kedvesebbek lenni egymással, nem figyelnek oda egymásra, mert csak az ünnep miatt próbálták meg.
Fekete Ágnes: Visszájára kell fordítani ezt a kötelező ünnepet?
– Látom a családtagjaim arcán, hogy ők is őszintén akarják a békét. Nem azért veszekedünk minden nap, mert mi annyira szeretünk veszekedni, hanem mert egy nyomás van rajtunk. Szóval, amikor karácsonykor béke van, nem azért van béke, mert az kötelező, hanem mert mindenki érzi, hogy annyira jó érzés békességben lenni. Akkor meg miért veszekednénk? Nálunk annyira jó a karácsony hangulata, hogy szenteste reggelén már úgy ébredek, hogy egész évben ezt vártam ezt a pillanatot. Ilyenkor általában a nagymamáméknál szoktunk lenni. Ott készítjük el az utolsó süteményeket, az utolsó ajándékokat, megebédelünk és utána elmegyünk a templomba. Fölelevenítjük újra ezt a történetet, majd a testvéreimmel hazamegyünk. Ilyenkor az ünnep kedvéért szebb ruhába öltözünk, és izgatottan várjuk, hogy megszólaljon a csengő, amikor lemehetünk, és megláthatjuk a gyönyörű karácsonyfát, és éneklünk. Az a lényeg, hogy együtt vagyunk! Persze jó dolog az ajándékozás, de én a legjobban ezt a békességet szeretem a karácsonyban.Ez annyira békés, hogy szinte már alig lehet elképzelni, olyan emelkedett hangulatban van mindenki olyankor, még a legkisebb testvérem is szépen kivárja, amíg kibonthatja az ajándékát. Nagyon-nagyon szeretem a karácsonyt!
– Tavaly kitaláltuk, hogy a nagymamámékhoz megyünk karácsonyozni. Ők nem voltak otthon, mert elmentek az unokatestvéremékhez, addig mi belopóztunk a házukba és felállítottuk a karácsonyfát, meg vittünk nekik ajándékot is. Mire hazamentek, addigra ott volt a meglepetés, és nagyon örültek.

Fekete Ágnes: Végül az Önkéntes Diakóniai Év három önkéntesét hallhatjuk, amint előkarácsonyozásuk alkalmával faggattam őket. A legtöbb Magyarországon szolgáló önkéntes nem magyar anyanyelvű, őket majd egy másik alkalommal hallhatjuk, most erdélyi és kárpátaljai fiatalok szólalnak meg.

Vári Tímea: Erdélyből érkeztem egy kis faluból, Rugonfalváról, amely a Nyikó mentén van félúton Székelyudvarhely és Segesvár között.
Fekete Ágnes: Otthon hogyan ünneplitek a karácsonyt?
Vári Tímea: Rugonfalván két kántálás van. Délelőtt jönnek a gyerekek csoportosan, este pedig a férfiak, akik a Csendes éj kezdetű éneket éneklik. Kinn az ablaknál megállnak és akkor egyszercsak felcsendül az ének… Olyankor végigfut a hideg rajtam, mert ez olyan szép.
Fekete Ágnes: Kapnak valamit a kántálók?
Vári Tímea: Igen, adományt gyűjtenek az egyház javára, és szokták őket kínálni is.
Fekete Ágnes: És a gyerekek?
Vári Tímea: Ők is kapnak adományt, amelyből vagy egy közös étkezést tartanak, vagy a vallásórákhoz vesznek játékokat. Ez attól függ, hogy miben egyeztek meg, de ők is kapnak süteményt, szaloncukrot a házaknál. Az utóbbi években ifjúsági istentiszteletet kezdtek tartani szenteste. Az imaházban tartják. Akkor a járda ki volt rakva gyertyával, ahogy mentünk be az udvarra, a teremben le volt kapcsolva a villany, csak a gyertyák égtek.
Fekete Ágnes: Huszonötödikén pedig gondolom rendes istentisztelet szokott lenni?
Vári Tímea: Igen, délelőtt a reformátusoknak van úrvacsoraosztás, délután pedig az unitáriusoknak, ugyanis közösen használjuk a templomot.
Fekete Ágnes: Az unitárius lelkész külön jár ki oda?
Vári Tímea: Igen. Havonta egyszer, illetve a sátoros ünnepek alkalmával.
Fekete Ágnes: Szereted az itteni munkádat?
Vári Tímea: Igen, szeretem. Szerintem én dolgozom a legjobb helyen, a Szilágyi Dezső Téri Református Egyházközség családi napközijében!
Haicai Andreának: Erdélyből, Nagyváradról jöttem. Önkéntes vagyok a Csipkebokor óvodában.
Fekete Ágnes: Karácsonyra hazamész?
Haicai Andrea: Igen. Nálunk nem ebéd van, hanem közös vacsora, aminek a végén beszélgetünk, majd az Úrral félrevonulunk, és imádkozunk, letérdepelve. Ez nálunk természetes dolog. Eleibe nem ilyen voltam, és nem így ünnepeltem a karácsonyt, mert nem erről szólt számomra.
Fekete Ágnes: Hanem miről?
Haicai Andrea: Azelőtt a főzésről, az ajándékozásról, meg minden más dologról, ami most már nem fontos nekem. Most kihúztuk, hogy kit fogunk megajándékozni, én a barátnőmnek, vettem neki egy naplót, amibe leírhatja majd a gondolatait, meg amit szeretne.
Fekete Ágnes: Ez kedves, és nem feltétlenül a pénzről szól.
Haicai Andrea: Igen, szerettem volna, hogy mindenképp hasznos legyen.
Rácz Miklós: Kárpátaljáról érkeztem, a Munkácsi járásból, egy pici falu, Szernye cigánytáborából.
Fekete Ágnes: A falu szélén van ott egy cigánytábor?
Rácz Miklós: Összeér egymással a falu és a tábor. Onnan látszik, hogy hol vagyunk, hogy a cigányoknál nincsen kapu.
Fekete Ágnes: Ez érdekes! A cigányoknak nem olyan fontos a kapu?
Rácz Miklós: Hát nem, mert mi nem félünk annyira. Bár nekünk van kapunk. A Tisztás Közösségi Helyen dolgozom, amely drogmegelőzés céljából alakult ifjúsági klub. Közben segítek több helyen is.
Fekete Ágnes: Haza mész karácsonyra?
Rácz Miklós: Igen. Most vasárnap fogok utazni.
Fekete Ágnes: Hogyan karácsonyoztok otthon?
Rácz Miklós: Szenteste együtt elmegyünk templomba. Előtte mindent előkészítünk a vacsorához. A templomban meghallgatjuk az ünnepi prédikációt. Van, hogy segítek is az istentiszteleten. Aztán pedig hazamegyünk, vacsorázunk.
Fekete Ágnes: Az ajándékozás mennyire szokás nálatok?
Rácz Miklós: Nálunk nem annyira szokás otthon Szernyén, de most viszek ajándékot. Megbontom most a rendet.
Fekete Ágnes: Végülis a templom köré csoportosul akkor az ünnep?
Rácz Miklós: Van több család, akinél nem, de nálunk igen. Lelkészmunkatárs szakon tanulok. Eddig is minden éven így csináltuk.
Fekete Ágnes: Akkor egy gyerekistentisztelet van ott?
Rácz Miklós: Nálunk nincs külön gyerekistentisztelet, együtt vannak ott a gyerekek és a felnőttek is. A lelkész már megszokta, – én is, ha segítek – hogy ott vannak a gyerekek, akik néha beszélgetnek, de többnyire odafigyelnek. Mi már megszoktuk őket.
Fekete Ágnes: Mit szoktatok enni karácsonykor?
Rácz Miklós: Töltött káposztát, bejglit, mákos kiflit.
Fekete Ágnes: Szokott lenni valamiféle karácsonyi köszöntés?
Rácz Miklós: Igen. Eddig minden éven az volt, hogy elmentünk a rokonokhoz, elénekeltük a kántálós éneket és beszélgettünk egy kicsit. Mi az ajtóban szoktunk énekelni, ami után beengednek.
Fekete Ágnes: Megkínálnak, gondolom.
Rácz Miklós: Igen-igen, általában alkohollal kínálnak. Bár engem nem szoktak alkohollal, mert tudják, hogy nem iszom. Üdítőt, sütit, húsokat is kínálnak, aztán pedig megyünk tovább.

Hírek
Jótékonysági hangversenyt ad kárpátaljai családok támogatásáraSzabó Balázs orgonaművész december 23-án, azaz ma este 17 órakor Miskolcon, a Kossuth utcai református templomban.

Éjszakai énekes liturgiát tartanak a Debreceni Egyházzenészek december 24-én, csütörtökön 22 órakor a debreceni Kistemplomban.

Kántálást tartanak, azaz közös énekléssel ajándékozzák meg a szentestét egyedül töltőket Debrecenben. Az éneklőkhöz csatlakozni kívánókat 16 órakor az Attila téri görög katolikus egyházközségnél este fél hétkor pedig a Széchényi-kerti református templom előtt várják.

Barokk és huszadik századi karácsonyi orgonazenéből válogat Finta Gergely orgonaművész a december 27-én vasárnap 18 órakor kezdődő hangversenyén Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

Újévi koncertet ad a Kodály Kórus 2016. január elsején 16 órától Debrecenben, a Nagytemplomban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz és fiat szülsz…"
"Erre Mária ezt mondta: Hogyan lehetséges ez?"
Majd így válaszolt: "Íme, az Úr szolgálóleánya. Legyen akaratod szerint."
Lukács 1,30-31. 34. 38.

Elképzelem el ezt a kislányt, Máriát, aki ott ülhetett az ágyán, talán valamiféle pamlag volt ez. Besütött a hold. Sok festő is így képzeli ezt el. Talán nézte az eget, a csillagokat, és akkor megjelent az angyal. Micsoda köszöntés ez? Hogyhogy egy angyal? És ilyen szépen beszél velem? Mi ez az egész? Ha elolvassuk ezt a történetet, mintha az lenne a lényege, hogy Mária az álmodozásai mélyére tudott tekinteni, és mögöttük megtalálta az igazi vágyát.
Mert mi más az egész életünk értelme? Álmodozásainkból, terveinkből, az élet zizegéséből mélyre ásni, és a szívünk igazi vágyait Isten elé vinni. Mi lehetett Mária álma? József oldalán biztosan szép családra gondolt, kedves, meleg igazi otthonra, egy kis fészekre. De rájött, hogy az igazi, mély vágya mégis az, hogy Isten akarata megvalósuljon az életében. Nem az álmaink ellenére jön el Isten, hanem azokat átformálva. Van, aki egy életen át hajtja, űzi az álmait, és abban, amit Isten ad, nem tudja elképzelni mindazt a jót, amit magának elképzel. Hosszú az út, míg el tudjuk fogadni a valóságot, és meglátjuk, hogy Isten szeret minket abban és ott.
Karácsonykor különösen is tele vagyunk álmodozással: De jó lenne valami puha, meleg ünnep! De jó lenne, ha szeretne az, aki nem szeret igazán! Az Isten igazi kérdése felénk: ragaszkodunk-e ezekhez az elképzeléseinkhez, vagy képesek vagyunk arra, hogy meghalljuk Istent? Azt tapasztalatom, hogy amikor igazán kinyitom a fülemet, és nagyon szeretném meghallani Isten szavát, többnyire a saját hangomat hallom. Gondolataim elrévedeznek, és vagy a múlton, vagy a jövőn merengek. Pedig Isten csak a jelenben tud megszólítani. Abban a valóságban, amiben élek. Jézus nem az álmokban jött el, hanem testben, valóságosan, istállóban, szegények közé. Azaz, hozzánk jött el.
Érdemes álmodozásainkat elengedni, érdemes meglátni azt a szépet, ami van. Mert szép az, csak jól meg kell figyelni! Lehet, hogy az imádság szépsége marad. De az is hihetetlen ajándék! Mária nyitott volt arra az átformálódásra, amely elhozta őt a saját valóságába. Igazi készség volt benne. Ez különösen akkor lesz világos, ha összehasonlítjuk Zakariással, akinek a fejezet elején hasonlóan egy angyal ígéretet tesz, hogy fia születik. De ő erre ezt mondja:Honnan tudom meg én ezt? Tessék nekem logikusan elmagyarázni! Mi miért történik? Bezárt, racionális, értelmi megértéssel nem lehet kitapogatni Isten valóságát. Ez az út járhatatlan. Az értelem darabjaira szed, feltételeket szab, egyformává teszi a dolgokat, kategorizál. Isten igazsága viszont a létünket érinti. Ő egész valónkat kéri, méghozzá azt, ami igazán valóságos, és nem álom. Eljön az igazság az életünkbe, és megtörténik velünk.
Adja Isten, hogy se az értelmünk vakvágánya, se álmodozásaink csalóka ereje ne fosszon meg attól, hogy igazi karácsonyunk legyen, és maga Isten jöjjön el hozzánk! Ámen.