2016-03-02

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A böjti időben sokat gondolkodunk a bűn kérdéséről. Nehéz ez a szó. Egyrészt megbélyegzünk ezzel, másrészt néha túl sokat beszélünk róla, önvádat építünk magunkban. Rosszak ezek az utak. A Biblia csak a megbocsátás oldaláról tudja értelmezni ezt a szót, hogy bűn. Mi azonban sajnos a megbüntetés szóval kapcsoljuk össze. Most egy olyan büntetés-végrehajtási intézetbe látogatunk el, ahol nem a büntetés a fő cél, hanem a nevelés. A budapesti, Szőlő utcai Javítóintézetről van szó. Először Tárkányi Botondot hallják, aki ott nevelő. Vajon miként került erre a pályára? Hogyan segíti őt hite ebben a munkában. Közben majd a helyszínre is ellátogatunk egy hangkép segítségével és Juhász Péter igazgató beszél az intézményről.

Tárkányi Botond: Találkoztam már igazán nehézfiúkkal. Egyrészt volt drogosokkal, másrészt veszélyeztetett fiatalokkal, amikor a Kontraszt kiállítást vezettem. Azután a Kontraszt mögül elfogyott a pénz, új munkahelyet kerestem. Addigra már elvégeztem a Károlin a mentálhigiéné szakot. Egy kicsit bennem volt az is, hogy "ide nekem az oroszlánt is". Valami izgalmas kihívást kerestem. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonról szól egy könyv, amelynek az a címe: Senki sincs itt véletlenül. Ez nálunk is elmondható az intézetben. A legtöbb fiatalnak ott kezdődik a problémája, hogy nem kapta meg azt a szeretetet, amelyre szüksége lenne a normális élet indulásához. Nem menti föl a tettük alól az a tény, hogy nincsenek itt véletlenül, de a döntő többségük diszfunkcionális családból származik.
Fekete Ágnes: A családok szétesése áll ennek az egész jelenségnek az eredőjében?
Tárkányi Botond: Igen. Előfordul, hogy egy nagyon alacsony státuszban lévő nő összejön valakivel egy partiban, meglesz a gyerek és utána soha többé nem látják egymást. Vagy összeházasodnak, de a brutális bánásmód miatt előbb-utóbb válás lesz a vége. Vagy ugyan együtt van a család, de a család férfitagjai javarészben börtönben vannak, tehát nincsenek jelen a gyermeknevelésben, csak időnként, de akkor sem hoznak feltétlenül jó példát.
Fekete Ágnes: Ezeket mesélik a fiatalok?
Tárkányi Botond: Többségében nem titkolják, hogy milyen családból jönnek. Vannak olyanok, akiknek talán megkönnyebbülés is az, hogy van, akinek elmondhatják. Készen kell állnom arra, hogy szinte minden átmenet nélkül, hirtelen egy komoly beszélgetésben találjam magam, ahol a családja legmélyebb sérüléseit meséli el egy-egy növendék.
Fekete Ágnes: Nehéz lehet ez a gyors váltás! Majdnem olyan, mint egy szerepváltás?
Tárkányi Botond: Igen, és erre készen kell állni. Tudni kell alkalmazni a "húzd meg – ereszd meg"-et egy kis humorral, egy kis szigorral, egy kis megértéssel, mert nagyon sokszor megpróbálják kihasználni az emberi gyengeséget. Nagyon sok közöttük, aki már eleve gyermekotthonból jött, és ott hozzászoktak ahhoz, hogy hogyan lehet kis játszmákkal apróbb, nagyobb előnyökhöz jutni. Ezen a szitán át kell tudni látni. Egyszerre kell tudni erőt felmutatni, miközben nem lehet az a célom, hogy ugyanazokkal a módszerekkel próbáljam kordában tartani őket, mint amit kint is tapasztaltak. Néha nagyon jól esne egy nyaklevest lekenni valakinek, de nemcsak azért nem teszem meg, mert a törvény tiltja, hanem inkább azért, mert hisz olyan környezetből jöttek, ahol egyedül ezt a nyelvet beszélik, ahol egyedül az erőszakot vélik a jó megoldásnak mindenre. Nekem tudnom kell úgy erőt mutatnom, hogy közben megpróbálom megmutatni, hogy nemcsak erőszakkal lehet megoldani egy-egy problémát. Konkrétan volt ilyen eset, amikor valakiről valamit terjesztettek, ahogy mondják, rástuffoltak, megpróbáltak összeugrasztani valakiket. Így, akit hírbe hoztak, a másik pletykás srácot kapásból szájon vágta. Kérdeztem tőle, hogy miért tette, és az volt a válasza: "Hát, miért ne ütöttem volna? Mit kellett volna tennem?" Mondtam neki, hogy odamész, és azt mondod: "Drága szép testvérem, azt hallottam, hogy ezt és ezt mondtad, hát üljünk le, és beszéljük meg!" És ha nagyon nem megy, akkor még mindig el tudjátok rendezni máshogy, de legalább próbáljuk meg végigjárni az első lépcsőfokokat! Nekik idegen ez a gondolkodás. Rá kell vezetni őket, hogy nem ütéssel kell kezdeni, hanem meg kell próbálni beszélgetni.
Fekete Ágnes: Aki nincs ebben benne, annak nagyon furcsa világ ez.
Tárkányi Botond: Igen, ők egész más körülmények között nevelkednek, mint egy átlagember. Bár nem ismerem ennek a rétegnek a százalékos arányát a társadalomban, de sajnos egy szélesedő rétegről van szó. Nem is nagyon találkoztam még olyan növendékkel, akinek az apja, anyja dolgozik. Inkább olyannal, hogy most éppen van munkája, vagy most éppen nincs munkája, alkalmi munkákból élnek – nagyon udvariasan szólva. Néha tényleg nagyon súlyos helyzetet takar ez. Volt olyan gyerek például,aki a műhelyben szerzett munkakeresetét kérte, hogy hadd utalja haza. Pedig nem nagy összegről van szó. Igazából csak annyira elég, hogy a borítéktól kezdve a tusfürdőig, amire szükségük van, azt meg tudják venni. Ő azonban a családnak akarta hazaküldeni. Van olyan növendékünk, aki tizenöt-tizenhat évesen rendszeresen lopni járt, mert ő volt a családfenntartó. Ismét mondom, hogy nem menti fel a tette alól, hiszen rengetegen vannak, akik nagyon szegények, és mégsem járnak lopni. A fiatalok többsége rablásért van benn. Egyszer az egyik sráctól kérdeztem: "Élnek a szüleid? Kaptál enni? Volt ruhád? Volt tető a fejed fölött?"Mindenre "igen" volt a válasz. Ezek után megkérdeztem: "Miért kellett akkor rabolni?" Nem is értette a kérdést, hiszen neki szüksége volt még erre meg arra, el akarta vinni a barátnőjét ide meg oda. Eszébe sem jutott, hogy esetleg ezt máshogy is megoldhatta volna. Szinte megbotránkozva kérdezte, hogy "mit csináljak, talán dolgozzak?" Amikor összehasonlítják a rablásból származó bevételeiket az átlagos munkajövedelmekkel, akkor meg vannak róla győződve, hogy jól döntöttek. A többségük egyszerűen lenézi a fizikai munkát.
Fekete Ágnes: Sok nevelőotthonos gyerek van itt?
Tárkányi Botond: Az átlagos gyermekotthonokban a nevelőknek nagyon kevés eszköz van a kezében. Ha ott a gyerek megtagadja az engedelmességet, mit tudnak csinálni? Van nálunk például egy fiú, aki sokáig élt gyermekotthonban, és szinte dicsekedve mondta, hogy ő milyen nagy király volt, ha valami olyan ételt kapott, ami neki nem ízlett, akkor azt tányérostul kidobta az ablakon. Kisvártatva azért hozzátette, hogy persze azért ott mások voltak a nevelők, mint itt. Merthogy ott középkorú nők voltak, és azok nem tudtak mit csinálni.
Fekete Ágnes: A hitednek mennyire van szerepe ebben a feladatban? Hogyan jelenik meg az, hogy te hívő lélekkel vagy ott?
Tárkányi Botond: Ha nem hinnék abban, hogy minden nyomorúságból van kiút, akkor valószínűleg nem bírnék egy ilyen helyen dolgozni. Ilyen szempontból nagyon jó előképzés volt számomra a drogprevenció területén eltöltött idő, mert ott láttam szabadult drogosokat, eleven csodákat. Mert az egy csoda, amikor valaki ki tud jönni a drog fogságából. Ugyanerre lehetőség van a bűnözés fogságában is. Nem ritka nálunk, hogy apuka, testvér, nagybácsi börtönben van, de ezt nem nagyon lehet máshogy elviselni, csak úgy, hogy valahogy megpróbálják egy kicsit felszabadítani az agyukat. Akkor pedig pénzt kell szerezni, mert még a dizájnerdrogok megjelenésével együtt is drága mulatság ez. Másfelől a bűnözőéletmódból hozzászoknak ahhoz, hogy könnyű munkával, nagy pénzeket lehet keresni. Nem akarnak majd elmenni nehéz munkával kis pénzt keresni, még akkor sem, ha ez a "munka" veszélyesebb.
Fekete Ágnes: Ez a függőség.
Tárkányi Botond: Így van! Ez a függőség benne. Vannak, akik elhatározzák, hogy többet nem követnek el semmit, de azért még egyszer elmennek, és újra és újra, amíg le nem buknak. Az eszükkel tudják, hogy nem éri meg, de a függőség mégis viszi őket. Nálunk a büntetőeljárásuk ideje alatt vannak a fiatalok, és elvileg, amikor megkapják a jogerős ítéletet, akkor kerülnek letöltő házba. De nagyon sokan járnak úgy, hogy olyan sokáig tart maga a büntetőeljárás, hogy tulajdonképpen már nálunk kitöltik a büntetésüket. Tőlünk lehetne utánkövetni őket, de tőlünk azért nem tesszük ezt, mert csak ideiglenes elhelyezésben voltak itt. A többségüknek szakmája sincs, sőt nagyon sokan még írni-olvasni is alig tudnak.
Fekete Ágnes: Csak érdekeltté kellene őket tenni abban, hogy fejlődjenek.
Tárkányi Botond: Pontosan tudják, hogy ha nagyon szerény körülmények között is, de évekig, sőt évtizedekig elélhetnek a szociális hálón. Ez komolyan így van. Kisebb-nagyobb bűncselekményekkel kipótolják, bízva abban, hogy nem fognak lebukni. Egyszer beszélgettem egy sráccal, aki főleg színesfémekben utazott, tehát rézcsatornákat lopott. Megkérdeztem, hogy saccolja, mennyi pénzt szedett össze azalatt a pár év alatt, amíg bebukott végül? Egy többmilliós összeget mondott. Kérdeztem, hogy hol van ez a pénz, hisz ebből lakást lehetne venni! Azt mondta, hogy az a pénz már nincs meg. Kérdeztem, hogy akkor megérte? Az volt a válasza, hogy igen, az élmények miatt. Ő ezt poénként fogta föl, úgyhogy megérte. De azt nem fogta föl, hogy mit veszített. Egy fiatalember egyébként is könnyen áll úgy a világhoz, hogy van még időm, vannak még lehetőségeim, tehát pazarlom az erőforrásaimat. Nem tudja fölmérni egy átlagos fiatal sem, hogy mennyire végesek azok az erőforrások, amivel rendelkezünk. Ők meg még annyira sem.
Fekete Ágnes: Számukra csak a jelen létezik?
Tárkányi Botond: Igen. Hosszútávú terveket nem szoktak készíteni, vagy ha igen, akkor azok gyakran teljesen irreálisak. Ez a feladatunk, hogy ezeket rendszeresen újra elővegyük és átbeszéljük.

Fekete Ágnes: Juhász Péterrel, az EMMI Budapesti Javítóintézetének igazgatójával járjuk körbe az intézetet.
Juhász Péter: A szabályok szigorúak, a drót itt is fönn van a kerítés tetején, de talán legjobban az különböztet meg minket egy börtöntől, hogy ebben a házban pedagógusok dolgoznak és nem fegyőrök. Nem az őrzés a lényeg, hanem a gyerekek megtartása, hogy oktassuk, neveljük, fejlesszük őket.
Itt vannak a gyerekek elhelyezve. Majd az udvar felé megyünk.
Fekete Ágnes: Csónakos kopjafa?
Juhász Péter: A szatmárcsekei temetőben ezek a kicsit meghajló csónakos kopjafák annyi mindent kifejeznek. Ez egy magyar jelkép is egyben. Úgy gondoltuk, megkérjük Szatmárcseke községét, hogy adjon nekünk egy ilyen kopjafát. Nagyon készségesek voltak. "A boldog feltámadás reménye alatt" felirat van a kopjafán.
Fekete Ágnes: Még az is ide van írva: "Az imádság a sírhanton is meggyújtja a reménység mécsesét."

Juhász Péter: A gyerekek lejöhetnek ide. Pont most is értesültünk róla, hogy meghalt az egyik fiú nagypapája. Ő már most kérte, hogy este szeretne itt egy gyertyát gyújtani. Van erre lehetőség. Nem titok, hogy rengeteg kereszt és rózsafüzér van a házban mindenhol. Nem mondanám, hogy az az igazi, nagyon mély belső hit van a fiatalokban, inkább egy kapaszkodó keresés, amely minden pillanatukat áthatja, amit én úgy mondok, hogy ez a hit-hiedelem világ.
Minden percüket beosztjuk, erre szükségük van.
Fekete Ágnes: Most például, mit csinálnak?
Juhász Péter: Órarend szerinti délutáni foglalkozás kezdődik. Korrepetálás, sport.
Munkafoglalkoztatási műhelyek vannak itt. Ez egy nagyon fiús munkahely, mert itt kerékpárszerelés, gépműhelyes bedolgozások vannak. Rugókat készítenek, csapszeget fúrnak. Az ötlet az volt, hogy ha eddig ellopta a biciklit, talán most majd megcsinálja.
Itt folyik az oktatás, az általános iskola első osztályától a tizenkettedik osztályig, az írni-olvasni tanulástól egészen az érettségiig.
Fekete Ágnes: Hányan készülnek érettségire?
Juhász Péter: Talán kettő fog leérettségizni az idén.
Lehet falra festeni. Megrajzolják, és amit engedélyezünk, azt fölfesthetik a falra. Ahhoz kapnak festéket. Ez Jézus lesz?
Fekete Ágnes: Ezt te választottad? És ilyen színű is lesz? Rózsaszín?
Növendék: Ez már készen van.
Fekete Ágnes: Végülis ez egy kápolna.

Fekete Ágnes: A Krisztushit hogyan tud ott megjelenni?
Tárkányi Botond: Az imádságra nagyon nagy szükség van. Ez egy olyan pszichés teher, amelyet nem lehetne másként hordozni. Amióta itt dolgozom, azóta többet imádkozom. Ez ilyen egyszerű. Igyekszem nyilván, azokat az elveket képviselni, amelyeket magam is gondolok, és ha valaki kérdez, akkor mindig őszintén válaszolok, próbálok nyitott lenni. Klasszikus felirat a hálószobák falán vagy tetoválásként is, hogy "Csak az Isten ítélhet meg engem" Ebben az a fajta gőg is benne van, hogy úgy gondolják, ők a saját törvényeik szerint élnek. Volt például olyan, aki így nyíltan kimondta, hogy ő becsületes, mert csak magyaroktól lop. Amikor megkérdeztem:"Te rasszista vagy?" Akkor azt mondta: "De miért, hát azok gazdagok." Mondtam: "Bár, igazad lenne!" Nagyon furcsa képzetek vannak a fejükben. Egyrészt olyan népcsoportból származnak, akik hagyományosan, hivatalosan katolikusok, de valójában egy kicsit babonás hitféleség él bennük, amely erős kötődés, de nagyon felszínes.
Fekete Ágnes: A cigányokra gondolsz?
Tárkányi Botond: Igen. Nálunk a növendékek döntő többsége cigányszármazású. Bár ez is nagyon sokrétű probléma, hiszen a javarészük nem tudja már az anyanyelvét, nem kötődik igazán a hagyományokhoz, csak egy felhígult, urbanizált változatához, és sodródik, igazán gyökértelenné vált, vagy azt gondolja, hogy ha el tudta venni, akkor az már jogosan megilleti őt, hiszen ő volt az ügyesebb, az erősebb. De azt nem tartja igazságosnak, hogy ha az államhatalom elkapta, ő volt az erősebb, pedig ebben a logikában az is jogos, hogy itt van. Azt már nem! Egymást kizáró valóságok lehetnek egyszerre a fejükben és ez nekik semmiféle racionális problémát nem okoz.
Fekete Ágnes: Ez egyfajta gyermetegség, amely a pici gyerekekre jellemző, hogy különböző világok párhuzamosan élnek bennük, meg az, hogy annak van igaza, aki erős.
Tárkányi Botond: Van, aki abból él, hogy öreg néniket lök fel, a néptelen lépcsőházakban, kicsit megrugdossa őket, majd elveszi a táskájukat és a pénzüket. Nem valamiféle betyárromantikáról van szó, hogy én erős vagyok, és akkor elveszem. Még a jobbak közé tartozik, amikor egy késsel valaki elé állnak, és nyíltan szemtől szembe mondják, hogy pakoljál ki! Sokan inkább hátulról támadnak, vagy többen támadnak, mert akkor biztosra mennek.
Fekete Ágnes: Az ember megkérdezi magától, hogy mi a megoldás? Mert mondhatom azt, hogy nőj föl, legyél felnőtt, tervezz hosszútávra, de nem fogja tudni ezt megtenni, mert nem ilyen.
Tárkányi Botond: Sajnos. Én csak azt látom megoldásnak, ha megszűnik az, hogy munka nélkül is meg lehet élni. Hosszútávon szerintem, csak ez a megoldás. Természetesen ez erősen vitatható dolog. Sokan írni-olvasni nem tudnak, annak ellenére, hogy elvégzik a nyolc osztályt. A legnagyobb szükség lenne a gyógypedagógiai iskolák rendszerének a visszaállítására. Egyszer az egyik srác jött, hogy segítsek neki az iskolai feladat megoldásában. Területszámításos feladat volt, de kiderült, hogy nem tud szorozni. Próbáltam neki mondani, hogy képzelje el, hogy van egy konyhája, és azt le akarja rakni járólappal. Nagyon nehezen számoltuk ki, hogy hány járólap kell, mert soronként adta össze a lapokat, nem tudta megszorozni. Nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt… Így, soronkéntírtuk föl, hogy hány járólap kell.
Fekete Ágnes: És elvégezte a nyolc osztályt?
Tárkányi Botond: Hivatalosan biztos, hogy ötödikesnél magasabb osztályú volt. Már nem emlékszem, hogy konkrétan hányadikos volt, de nem alsósnak számított. Igen, kiszámoltuk, hogy ez a munka neki mondjuk, egymillió forintjába kerülne, de ha nincs annyi, akkor majd neki kölcsönt tíz százalékos kamatra, tehát egymillió kétszázezret kell majd visszaadnia. Kérdeztem, hogy jó lesz-e így? Azt mondta, igen. A többiek, akik tudtak számolni, kinevették. A végén kiszámoltattam vele, hogy mennyivel vertem át, és mondtam neki, hogy értsd már meg, ott kinn az életben, ha nem tudsz még számolni sem, akkor tényleg ez lesz! Igy fognak átverni, és ki fognak használni. Ez a fajta motiváció érthető volt a számára.
Fekete Ágnes: Ezek szerint ez a fiú soha nem találkozott egy olyan típusú pedagógussal, mint amilyen te vagy, aki ezt így érthetően elmagyarázta neki.
Tárkányi Botond: Igen, ez lehetséges. Van, akinek egy egyszerűbb utat kellene biztosítanunk ahhoz, hogy előbbre jusson, mert hogyha nincs meg még a legegyszerűbb szakmája sem, akkor nyilván nem fog tudni elhelyezkedni. Egész vidékek vannak emiatt bajban. Ami meg a hit üzenetét illeti, a legfontosabb üzenet az lenne, hogy szeressétek egymást! Vagyis hogy próbáljanak meg harmóniában élni a többiekkel, valahogy összeférni a többiekkel, és nemcsak egymással, mert bár köztük is nagyon sok konfliktus van, hanem az egész világgal, például a társadalommal.
Fekete Ágnes: Na, de te mégiscsak azt képviseled, hogy nem az erőszak a megoldás.
Tárkányi Botond: Megpróbálom kimondani, hogy nem az erőszak, hanem az együttműködés az elsődleges megoldás.
Fekete Ágnes: Végülis, a hited leginkább arról szól, hogy megpróbálod elhinni, hogy van értelme annak, amit csinálsz.
Tárkányi Botond: Összességében tényleg próbálom a keresztény életvitelt közvetíteni számukra, nem feltétlenül kimondva, hogy azért tedd meg, mert az Isten ezt kívánja tőled. Bár, néha ez is előfordul. Ha valaki azt mondja, hogy de én hiszek Istenben, akkor meg szoktam kérdezni, hogy na, és hallottál már arról, hogy Istennek mi a hozzáállása mondjuk a lopáshoz? Akkor van, aki elszégyelli magát. Úgy látom, hogy az ő fejükben az elsődleges érték az anyagi világban van. Abban élnek, hogy az a tiéd, amit megeszel. Számukra a csicsás ruhák, a pénz, az arany, a jó autó jelenti az értéket, és minden egyéb csak ezután következik. Olyan dolgokat hajszolnak, amit egyébként is nehezen érnek el. A többségük nem azért van benn, mert milliókat szerzett, hanem azért, mert a tanyákat fosztogatta, és a slagtól a kerti törpéig vitt mindent, amit talált. Van bent egy srác, aki öt szál cigit rabolt, és pár száz forintot. Ez egyfajta ördögi csapda.

Fekete Ágnes: Nemrég egy konferenciát tartottak a Bűncselekmények Áldozatainak Napja alkalmából Budapesten. Az Igazságügyi Hivatal az egyházak képviselőit is meghívta, köztük Magyarné Balogh Erzsébetet, a Református Missziói Központ vezetőjét. Fekete Zsuzsa, a Parókia portál munkatársa beszélgetett vele. A beszélgetésről bővebben ott, azaz a parokia.hu-n olvashatnak. http://www.parokia.hu/hir/mutat/7067/

Magyarné Balogh Erzsébet: Magam is számtalan lelkigondozói beszélgetést folytattam olyan tanyasi emberekkel, akiknek a kiszolgáltatottsága nagyon nehéz helyzetbe hozta őket. A lelkipásztorok többnyire felkészültek ezekre a beszélgetésekre, valamint egy pluszt tudnak még: a gyülekezetbe hívni ezeket az embereket. Ez azt jelenti, hogy egy védett közeg, a gyülekezet közösségetudjakörbe venni mindazokat, akik erre nyitottak. Aki eljön a lelkészi hivatalba vagy felkeresi a lelkipásztorát, az vélhetőleg nyitott erre. Sok esetben maga az elkövető is áldozat, vagy áldozat volt valamikor. Nagyon sok beszélgetésben előjön az, hogy mennyire nyomasztja az elkövetőket maga a bűncselekmény. A legtöbbjük tisztában van azzal, hogy milyen lelki, anyagi és fizikai károkat okozott a sértetteknek.
Fekete Zsuzsa: Előfordul, hogy találkozik az áldozat és az elkövető. Milyen tanulságai vannak ennek? Lehet esetleg ez visszatartó erő?
Magyarné Balogh Erzsébet: Igen, azt gondolom, hogy lehet visszatartó erő, a szembenézés adhat erőt az elkövetők számára. Említettem itt a kerekasztal-beszélgetésben azt, amikor a fogvatartottak szerveznek gyűjtést a börtönlelkész segítségével az áldozatok családjai számára. Egy éven keresztül konzerveket gyűjtöttek, és több száz konzerv gyűlt össze azzal a céllal, hogy a lelkészen keresztül az áldozatok családjaihoz kerüljön. Itt közvetett módon történik egy önkéntes jóvátétel. Vannak helyzetek, amikor szükség van a jézusi felemelő szóra, hogy állj fel és menj tovább másként!

Hírek
A női világimanapon az idén Kubával és az ott élő keresztények életével ismerkedhetnek meg a résztvevők. Többek között ökumenikus imádságot tartanak március 4-én, pénteken 18 órakor Csillaghegyen, a Vörösmarty utca 2. szám alatt, és 17 órakor Miskolcon, az egyházkerületi székház dísztermében.

A református énekeskönyvbeli dallamok megújításának szükségéről és lehetőségeiről tart előadást Draskóczy László, zeneszerző a VilágEgyetemi Előadások sorozat keretében március 4-én, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

A Kanizsai Esték következő találkozóján Takaró Mihály, irodalomtörténész tart előadást Magyar kultúra és keresztyénség címmel március 4-én, pénteken 18 órakor Nagykanizsán, a református gyülekezeti teremben.

A Bibliavasárnapi istentiszteleten Galsi Árpád, a Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadójának igazgatója hirdeti az Igét március 6-án, vasárnap 11 órától Boldván, a református templomban.

Hálaadó istentiszteletet tartanak Fekete Károly tiszántúli püspök igehirdetésével március 6-án, vasárnap 10 órakor Debrecenben, a Füredi úti Missziói Egyházközségben.

A Gárdonyi Életműkoncertek keretében Vida Mónika és Barátai adnak kamarahangversenyt március 5-én, szombaton 17 órakor Kecskeméten, a református templomban.

Gáty Zoltán zeneszerző születésének 160. évfordulóján emlékhangversenyt tartanak március 5-én, szombaton 18 órakor Pápán, a református templomban.

Hori titkai címmel nyílik kiállítás egyiptomi régiségek bemutatására március 4-én, pénteken 18 órakor Pápán, a Március 15. tér 9. szám alatti épület földszintjén.

Füle Tamás fotókiállítása nyílik Ahol összeér Ég és Föld címmel március 3-án, csütörtökön 17 óra 30 perckor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt. A tárlat április 8-ig látogatható.

Ismét elkezdődnek az Egyháztáji vásárok március 5-én reggel 8 órától Debrecenben, a Széchenyi-kerti református templom udvarán.

LélekJelenLét címmel szerveznek csendes hétvégét április 7. és 10. között Tahiban, a Szív Lelkiségi Központban. Jelentkezési határidő: március 22.

A Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Találkozóját rendezik meg március 4. és 6. között Császártöltésen és Hajóson.

A Felnőni és megnyílni című interaktív kiállítás március 7. és 11. között Debrecenben, az Egyetem téri Főépület Díszudvarában látható.

Fekete Ágnes áhítata:

Jézus harmadik mondata, amely a kereszten elhangzott ez volt: Máriához szólt így: Asszony ímhol a te fiat, majd Jánosnak ezt mondta: Imhol a te anyád. János 19,27.

Jánosnak az volt a neve, hogy Mennydörgés fia. Nyilván nem azért kapta ezt, mert annyira szelíd lélek volt. Egyszer, amikor valaki Jézus nevében csodát tett, büszkén ment oda mesteréhez, és ezt mondta: eltiltottuk. ne használja ki a nevedet, hiszen mi értünk az ördögűzéshez, illetéktelenek ne avatkozzanak ebbe. Egy másik alkalommal pedig azt kérte, hogy kénköves tüzes eső hulljon egy falura, mivel nem fogadták be őket, Jézus tanítványait. Milyen jó lenne látni, ahogyan meglakolnak ezek az emberek! Jézusnak többször rendre kellett utasítania. Nem valami puhány lélek, hanem halászember volt ő. Egy nagyot ugorva viszont élete végén azt híresztelték róla, hogy már semmit nem mondott csak egy mondatot ismételgetett: "Gyermekeim, szeressétek egymást!". Hogyan tudott ennyire megváltozni egy személyiség? Hogyan tudta őt legyőzni a szeretet? Egy szangvinikus, szókimondó valaki volt, és szinte minden kirostálódott belőle, csak a krisztusi szeretet maradt benne.
Minden bizonnyal erős szerepe volt ebben ennek a mondatnak: "Ímhol a Te anyád." "Ímhol a te fiad." Jézus szeretete őket egymáshoz lökte, és ezzel férfit és nőt, fiatalt és időset, anyát és fiát, és mindenféle embert egymáshoz küldött itt a földön. Megértették, hogy mi emberek Jézusról másként nem tehetünk bizonyságot. Lehet róla persze, szépeket mondani, lehet hatalmas dolgokat létrehozni, de ezek mind elporladnak, megszűnnek. Ami megmarad, az a szeretet közössége. Jézus a kereszten az első kis gyülekezetet hozta létre. Ez az ő hagyatéka. Nem azt hagyta az emberekre, hogy írjanak róla, – nem baj, hogy ezt megtették, de nem ez a lényeg. Nem azt hagyta meg, hogy templomokat építsenek, – jó hogy megtették, de nem ez a lényeg. Hanem azt hagyta meg: fogadjátok be egymást!
A kereszten Jézus a nagyon különböző embereket egymásra bízta. Mind a két fél fogadja be a másikat. Ráadásul úgy is lehet ezt a mondatot fordítani, a görög szöveget, hogy fogadja be a magáéba, azaz saját magába. Ez a szeretet lényege: Nyitott kapuvá lenni, amin bemehetnek az emberek. Késszé válni arra, hogy ne a magamét szajkózzam, hanem meghallgatom a másikat. Több a kérdésem, mint a kinyilatkoztatásom. Ezek azok az érzületek, amelyek között Jézus lakni szeretne. Igen, a szeretet uralmára sokszor úgy várunk, mint valami kies helyre, ahol valami jó történik, a szeretet egy nagyon jó dolog, jó és kellemes érzés. De Jézus élete egészen mást mutat. A világ legsötétebb órája döntötte el azt, hogy a szeretet fog uralkodni. És talán a mi életünknek is éppen a legkonfliktusosabb helyzetei döntik el a szeretet útját. Ott dől el, miként élünk a szeretetben, és nem akkor, amikor jól érezzük magunkat.
Adja Isten, hogy a Kereszt bennünket is elindítson a befogadás, a szeretet útján! Ámen.