2016-06-08

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest hallják.
Általában nyitottabbak vagyunk a rossz, a lesújtó hírek meghallására, mint arra, ami felemel. Aztán néha a ló túlsó oldalára billenünk, és nem akarunk szembesülni azzal, ami nehéz. A keresztyén hitvallásban az egyik felemelő éppen az, hogy egyszerre tud ugyanarról a valóságról valami nehezen elviselhetőt, és valami felemelőt mondani. Ez a kettősség van abban a szép képben, hogy Krisztus a mi bárányunk. Jézus személyéről, feltámadásáról beszélgettünk a hitvallásról szóló sorozatban dr. Szűcs Ferenccel.

Szűcs Ferenc: A három nap jelzi, hogy a halál egyfajta várakozás, valamiféle köztes idő. Jézus azonnal is feltámadhatott volna, és megmutathatta volna magát, mégis volt egy bizonyos idő az eltemetése és a feltámadása között. A nem várt fordulat a hét első napjára következett be.
Fekete Ágnes: Egy nap, hogyan lesz három nap?
Szűcs Ferenc: Ez úgy lesz három nap, hogy Krisztus nagypénteken halt meg, nagyszombaton a sírban volt, és húsvétvasárnap támadt fel. A megkezdett napot a régi világban egész napnak számították: péntek az első nap, szombat a második és a harmadnap, vasárnap. A szombati nyugalom, amely a teremtés befejezését is jelentette, a megváltás befejezését is jelenti. Egy új napra virrad. Itt értékelődik át minden. Húsvét nélkül a kereszt valóban csak tragédia, és mindennek a vége. A tragédiában kérdésessé válik, hogy érdemes-e szeretni, áldozatot hozni, érdemes-e komolyan venni azokat az etikai tanításokat, amelyeket Jézus tanított, mert úgy néz ki, hogy a mindennapi élet sokszor rácáfol erre. A húsvét az a nézőpont, ahonnan nézve új értelmet nyer Jézus története, de tulajdonképpen az egész történelem, mert ez magába foglalja azt is, ahogy húsvét fényében látjuk igazán a Jézus szenvedéstörténetének az értelmét, ugyanúgy a történelem is a vége felől nyer értelmet. A húsvét egyfajta véget jelent. A vége felől nézem. Az Újszövetség az hangsúlyozza, hogy Krisztus testben támadt fel, üres volt a sír. Erre a testre az újszövetségi görög nyelv, külön görög szót használ, amely nem azonos azzal a húsvér testtel, amelyben születtünk, és amelynek porrá kell lennie, ahogy a bibliai bölcsesség mondja: porból vétettél és porrá leszel. Ez leginkább olyan jeltest, amely az egész személyiségünk összegzését jelenti. Erre a testre már nem mindenben érvényesek a fizikai törvények. De mégsem csupán valami szellem, valami megfoghatatlan dolog, hanem ahogy a Biblia mondja: Krisztus lett a második Ádám, a második ember, az új teremtés kezdete.
Fekete Ágnes: Ezért van az, hogy nem ismernek rá a tanítványai sem?
Szűcs Ferenc: Így van! Nem ismernek rá, de mégis azt mondja Tamásnak, hogy gyere, fogd meg a kezemet! Ez egészen különleges! Tehát ez mutatja azt, hogy az emberség, amibe megszületünk, nem valami alacsonyabb rendű, pusztulásra szánt valami csupán, hanem olyan értékes dolog, amelyet az Isten majd megdicsőítve akar föltámasztani. Krisztus föltámadott teste már kóstoló ebből az új teremtésből: van már egy olyan új ember ezen a világon, olyan feltámadott ember, akinek a képére fogunk majd mi is feltámadni. Ez a páska ünneppel, az egyiptomi szabadulással párhuzamosan értelmezhető, amely egy hálaadási szertartás is volt. Az ószövetségi kultuszban folytak áldozatok a jeruzsálemi templomban. Krisztus az áldozati bárány, "mint juhot mészárszékre vitték". Ez a helyettes áldozat képe. Ő a bárány, a megöletett, megfeszített bárány. Az Egyiptomból való kiszabadulás ünnepén történt Jézus megfeszítése. Így mondja Pál apostol, hogy Ő a mi húsvéti bárányunk, az egyiptomi szabadulás emlékére. Azonban a hét első napján hozzátartozott ehhez az ünnephez az, hogy egy kis árpakévét elvittek bemutatni a jeruzsálemi templomba. Ez volt a zsenge bemutatása. Pál apostol, aki jártas volt ebben a liturgiában, rögtön össze is kapcsolja Krisztus feltámadását a hálaadással, nemcsak páskabárányunknak nevezi Krisztust, hanem zsengének is. Isten bemutatta az Ő zsengéjét. Zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak, és innentől kezdve a halál, már nem az a rettenetes, legyőzhetetlen ellenség, hanem alvás. A zsenge arról szólt, hogy lassan beérik a vetés az aratásra. Az, hogy Krisztus föltámadt, ez nem egy egyedi esemény, hanem majd követi a mi dicsőséges feltámadásunk is. A nyelvünk ezt nem fejezi ki, de az oroszban és a szláv nyelvekben a hét első napját, a vasárnapot, "voszkriszényjé"-nek, feltámadásnak nevezi.
A jeltest szót, leginkább a személyiséggel lehetne lefordítani. A személyiségben benne van az, aki én testileg vagyok, fizikai valóságomban, de benne van mindaz, amit a földi életem során tettem, mindazok a kapcsolatok, amelyeket létrehoztam. Az ebben a testben való élet, a mi szómánkat jelenti, testi-lelki valónkat, amik vagyunk, és az Isten ezt fogja feltámasztani. Az emberség nemcsak valamiféle elszellemiesített, megfoghatatlan valami lesz. Az elvetett gabonában benne van genetikailag a kikelő növény, de mégis egészen más.
Fekete Ágnes: Hozzá vagyunk szokva egy nagyon materialista gondolkodáshoz. Például nem tudjuk elképzelni, hogyan fér majd el az a sok milliárd ember ott a mennyországban? A fantáziánkba ez nem fér bele.
Szűcs Ferenc: Nyilván, hiszen ehhez a térhez és időhöz vagyunk kötve. Jézus tanítása szerint van valami, ami meg fog maradni a halálunk után is. Megmarad a hit, a reménység és a szeretet, és ezek közül az agapé, a szeretet a legnagyobb, mert ez magából Istenből való, és ami Istenből való, az túléli a halált. Ez fölértékeli a földi életet, hogy nem egyszerűen csak egy olyan átmenet, hogy legyünk túl rajta. Mindnyájan valami jelet képviselünk ebben a világban, és jelet hagyunk, talán még az egynapos csecsemő is.

Fekete Ágnes: Az, hogy kicsoda Krisztus azonnal megkérdezi tőlünk, tőlem: és te ki vagy? Etikai, morális kérdésekről, és az ember felelősségéről szólt az a konferencia, amelyet az elmúlt hétvégén Debrecenben tartottak teremtésvédelmi kérdésekről EgyHázunk van címmel. Kodácsy Tamás ott a sáfárság képéről beszélt.

Kodácsy Tamás: Isten azt mondta, hogy műveld és őrizd, és ezért mindenkinek sáfárnak kell lenni mindabban, ami rábízatott. A sáfárság egy olyan állapot, amely a holnapra tekintve a mában gyökerezik. A bibliai sáfár is ezt ismeri fel. Arra jön rá, hogy előbb-utóbb eljön a gazda és meg fogja kérdezni, hogy mi van a vagyonnal? Maga a sáfár szó jelentése: közgazda vagy intéző.
Fekete Ágnes: Gazdasági szakember?
Kodácsy Tamás: Így van! Tehát a házzal foglalkozó ember. Nem csupán pénz kérdése ez az egész. Amikor rádöbben arra, hogy előbb-utóbb számon fogják kérni, a holnapra tekintve kezd el cselekedni a mában. Így gondolkodik: Ahhoz, hogy legyen megélhetésem, ha majd számon kér a gazda, ahhoz most kell tennem valamit.
Fekete Ágnes: A mai világ tényleg a jövőre koncentrál. Az emberek, mintha nem is a jelenben élnének!
Kodácsy Tamás: A jövővel kapcsolatban lehet ma a legnagyobb üzletet kötni. Nem csupán az áru a kérdés, hanem a jövő áruja, hogy akkor lesz-e neked, és már most megkötjük a szerződést, hogy legyen. Ebben a jövő dimenzióban a kockázat a legnagyobb tényező. Ez az árakat, az értékeket nagyon fel tudja nagyítani, a kockázat és a bizonytalanság miatt. Tehát ma is ismerjük ezt.
Fekete Ágnes: A bibliai hamis sáfár példázatáról beszélünk, amelyben a sáfár szerződéseket kötött.
Kodácsy Tamás: Igen, és ebbe a szerződésbe a korabeli szokásnak megfelelően többet írtak, mint amennyit valójában visszakövetelhetett volna a sáfár ura, tehát a saját profitját is belerakta. Korabeli szokás az volt, hogy nem kértek kamatot, mert ez tiltott volt. A mai iszlám világban is tiltott a kamat az iszlám bankokban. De igazából, rejtve kamatot szedtek úgy, hogy "adok neked ötven korsó olajat, de írjunk a papírra százat", vagy "adok neked száz véka búzát, de írjunk a papírra százhúszat". Lényegében bújtatottan ott volt a kamat. Amikor a sáfár elkezdi az embereket kérdezni, hogy kinek mi van a szerződésében, akkor lényegében a saját profitjáról mond le, mikor a száz helyett, ötvenet, vagy a száz helyett nyolcvanat ír. Ez a mínusz ötven, mínusz húsz a saját profitja megvágását jelenti. Azt gondolom, ezért dicséri meg az ura, hogy valami olyan dolgot tett, amelyben felismeri, hogy ha most összehúzom a nadrágszíjat és mértékletes leszek, azért, mert a holnapra tekintek, akkor jól cselekszem.
Fekete Ágnes: Ez a sáfár, azért mondja, hogy írjanak kevesebbet, mert arra gondol, hogy rá fognak jönni, hogy ő hamis?
Kodácsy Tamás: Igen. Tudniillik ezzel vádolják, hogy eltékozolja az ura vagyonát, és pontosan tudja, hogy rá fognak jönni, hogy sokkal többet emészt fel, és sokkal többet kér, mint amennyi járna neki. Ez a mai világ. Sokkal nagyobb az ökológiai lábnyomunk, két-háromszor akkora, mint amennyi átlagosan ránk jutna Magyarországon. Az Egyesült Államokban ez tízszeres. Vagy nézhetjük a karbonlábnyomot, vízlábnyomot, mindegy, hogy miben mérjük, de Jézus példázatában a sáfár, olajban és búzában mérte. Amit a sáfár kér, az az olaj és a búza. Arra is rádöbben, hogy "kapálni nem tudok, koldulni szégyenlek". Ez azt a jóléti állapotot mutatja, hogy nem fogok elmenni koldulni, mert azt szégyellem, ahhoz túl önérzetes vagyok, és nem fogok elmenni kapálni, mert az nem az én feladatom. Pont a maihoz hasonló állapotot ír le: aggódó, de ugyanakkor kényelmes állapotot.
Fekete Ágnes: Hogy hívjunk más népeket dolgozni?
Kodácsy Tamás: Egyrészt igen. Vannak olyan munkák, amelyeket már nem szívesen csinálunk.
Fekete Ágnes: Nem lehet találni egy embert, aki a kertet gondozza.
Kodácsy Tamás: Így van. Sokan gondolják, hogy a kapálás másnak a feladata. A másik pedig az önérzetesség, ezért nem fogunk koldulni, mert itt intézők vagyunk. A hamis sáfár lényegében a mínusz ötven, mínusz hússzal teszi meg az önmegtartóztatás lépését, amelyre azt tudja mondani az úr, hogy jól tette. Ez nem csupán egy olyan rezsicsökkentés, amelynek a végén nem tudjuk, hogy honnan történt ez a csökkentés. Valójában a szolgáltatások vagy az energia megfizetése csak arról szól, hogy közösen vállaljuk ezt a terhet. Hogy állami pénzből dotálják azokat a szolgáltatási egységeket, vagy pedig tényleg profitcsökkentésről van szó, és ezek az energiaárak azért kerülnek kevesebbe, mert kevesebb jut másnak, aki ezért felel? Előre kellene látnunk ezeket az energiaárakat.
Fekete Ágnes: Ezt lehet látni előre?
Kodácsy Tamás: Most semmiképpen. Azok a számítások, amelyek öt éve történtek a rezsicsökkentés miatt, például ma már teljes egészében kútba estek. Erről is volt szó a konferencián. A sáfár egy egész összetett gazdaságot tart a kezében és mindenkivel leül tárgyalni. Vannak olyan szervezetek, amelyek tipikusan olyan területre szerveződnek, ahol nagyon sok résztvevő van. Például a tenger vagy az erdő ilyen. Ha a tengert, az óceánt elkezdi intenzíven lehalászni egy társaság, azt a többi társaság is megérzi. Ezért a tengeri sáfár szervezet a Marine Stewardship Council vagy az erdővel foglalkozó Forest Stewardship Council azt a feladatot tűzték ki, hogy ezt a sok résztvevős társaságnak, – akik az erdőkben vagy a tengeren dolgoznak, fát termelnek ki vagy halásznak – egy standardot állítsanak fel, és az egészre úgy tekintsenek, mint egy nagy szerves gazdaságra, egy olyan ökonómiára, amelyben maga a sáfárság közös felelősséget jelent. Nagyon fontos szervezetek és ez a szemlélet is nagyon fontos. Ebben az egyháznak pontosan a távlatok miatt nagyon fontos szerepe van.

Fekete Ágnes: Etikai döntéseink sokszor abban nyilvánulnak meg, hogy mit teszünk a szépért. Vajon van-e erőnk kerülni mindazt, ami silány, ami talmi? Erről a kérdésről beszélgettem Gárdonyi Zsolt zeneszerzővel és Gárdonyi Dániel orgonaművésszel abból az alkalomból, hogy sok-sok koncertet adtak Magyarországon. A beszélgetés a Művészetek Palotájában Hommage a Gárdonyi Három generáció című koncert után történt.

Gárdonyi Dániel: Családon belül a zene a hétköznapokhoz tartozott. Édesapámat látva, szinte belenőttem a zenébe. De nálam elég későn alakult ki az, hogy a zenészpálya mellett fogok dönteni. Tizennyolc éves koromban kezdtem csak az orgonajátékot. Előtte persze zongoráztam is, de nem nagyon magas színvonalon. Az orgonán keresztül kezdtem el érdeklődni az egyházzene irányába, és végülis arra a pályára mentem. Az egyházzenét a bayreuthi egyházzenei főiskolán kezdtem tanulni.
Fekete Ágnes: Az egyházzene az orgonálást is jelenti?
Gárdonyi Dániel: Hogyne! Németországban az egyházzenei stúdium egy karigazgatói és egy teljes orgonaművész stúdiumot is jelent. Szóval ennek a párosításából áll az egyházzene. Ez kicsit más hozzáállás, mint Magyarországon. Az egyetemen folytattam egy asszisztensi évvel a stuttgarti stiftskirchében, a püspöki templomban, majd kerületi, főállású egyházzenészi pozícióba kerültem egy kisebb városban, Kassel és Marburg között. 2016 óta szabadfoglalkozású orgonaművészként dolgozom, és Würtzburg városában élek.
Fekete Ágnes: Németországban egy orgonista sokkal könnyebben meg tud élni, mert van tere ennek.
Gárdonyi Dániel: Németországban, a Skandináviában honos gyakorlathoz hasonlóan az egész országra, kisebb városokba vannak elosztva a főállású egyházzenészek. Ezek persze a világi zenei élet nagy pillérei is Németországban.

Gárdonyi Zsolt: Daninak és nekem különböző érdeklődésünk volt. Utólag tekintve, mégis hasonló, mert ő szereti a nyelveket, amely engem is nagyon érdekelt. Például görögöt, latint akartam tanulni, de úgy tizennégy-tizenöt éves koromban kiderült, hogy csak a muzsikus pálya érdekel. Eleinte ez nem volt teljesen világos, mert ugyan sokat muzsikáltunk a szüleimmel otthon, – mint ahogy Dani is velünk – azonban csak a tizenöt és húsz éves korom közötti időben derült ki, hogy ez az optimális megoldás számomra.
Fekete Ágnes: Mintha nemzedékről nemzedékre hasonló dolgok történnének.
Gárdonyi Zsolt: Tényleg így van, bizonyos év különbséggel, a legpozitívabb értelemben megismétlődnek a folyamatok.
Fekete Ágnes: A hangszerválasztás egyértelmű volt, hogy billentyűs lesz?
Gárdonyi Zsolt: Érdekes módon, Dani is, én is hatéves korunk óta csellóztunk is a zongora mellett, aztán a cselló elmaradt, és megmaradt a billentyűs hangszerhez való vonzódás.
Fekete Ágnes: Milyen volt a tegnapi koncert? Volt már ilyen, több nemzedék koncert, mint ez?
Gárdonyi Zsolt: Közös koncertünk 2004 óta már többször is volt. Annyiból volt különleges a tegnapi hangverseny, hogy a műsor tisztán Gárdonyi műveket tartalmazott. Ez most egy jubileumi koncert volt. Édesapám elhunytának harmincadik évfordulója 2016-ban egybeesik a hetvenedik születésnapommal, és ez adta a különös hangsúlyát ennek az alkalomnak. Úgy érezzük, hogy jó atmoszféra volt.

Fekete Ágnes: Milyen egy ilyen nemzedékek közötti koncert? Van fiatalos része?
Gárdonyi Dániel: Végülis jelen van három személyiség a teremben. Az egyik már nem él, de a zenéje által köztünk van. És vannak még ketten, akik játszák, akik közül az egyik szintén komponál, és ott van még az unoka, aki játsza mind a két generáció művét.
Fekete Ágnes: A nemzedékről nemzedékre változást hoz a zenében is?
Gárdonyi Zsolt: Igen. A két Gárdonyi zenei stílusának a különbözőségéről már szakemberek is írtak. Érthető a különbözőség, hiszen én negyven évvel vagyok fiatalabb, mint édesapám, tehát világos, hogy más zenei nyelvezetet is használok.
Gárdonyi Dániel: Én egy kicsit kilógok a sorból, mert nem komponálok, mint édesapám meg nagyapám, viszont szívesen improvizálok. Nagyon szeretem, és közel áll hozzám, mint egyházzenészhez az improvizáció. Az a lényeg benne, hogy az ember olyasmit játszik, ami nincs leírva előtte, szabad ötletből fejlődik ki heteken, hónapokon, néha éveken is át, bizonyos zenei gondolatokat megfogalmazva a hangszeren.
Fekete Ágnes: Ez például már egy ilyen nemzedékről nemzedékre való változás, amely a mai világra jellemző.
Gárdonyi Zsolt: Nagyon örülök, hogy Dani az improvizáció művészetében magas szintet ért el, amelynek megvan a német, francia, skandináv hagyománya. Probléma, hogy miért kell átengedni a felemelő zenei élményeket a koncerttermeknek, holott azok igazi helye az istentiszteleten van. Különösképpen is az orgona improvizáció művészetének, hiszen ott egy egész közvetlen lelki hatás van, amely csak akkor jön létre, ha az a zene, amit ott hall az ember, különbözik attól, amit hétközben a rádióból hall.
Fekete Ágnes: Mintha a művészetek ebben a posztmodern világban egy kicsit szétesésben lennének.
Gárdonyi Zsolt: A fiammal együtt, nem nagyon törődünk azzal, hogy mások hogyan marcangolják szét önmagukat vagy a művészeti irányukat, hanem van egy bizonyos alapérzésünk, ahogyan kifejezzük magunkat a zenében, és azt csináljuk, amiről úgy érezzük, hogy az nekünk adatott. Olyan a művészetünk, mintha egy kerti locsolótömlő funkciója lenne. Ez a tárgy önmagában érdektelen, csak akkor van használati értéke, ha az egyik oldalán valami jó, friss forrásra rákapcsolják. Ha valami alapgondolat tölti ki az életünket, mint orgonistákét, akkor van értelme, és akkor nem is fenyeget a szétesés veszélye.
Fekete Ágnes: Mi az pontosan, amit így tudnak továbbadni? A kultúra vagy a hit?
Gárdonyi Zsolt: A hit és a kultúra összefonódása. A zene hit nélkül, és hit zene nélkül ugyanolyan problematikus, mint például kultúra hit nélkül, vagy a hit kultúra nélkül. Zeneszerzői tekintetben úgy érzékelem, hogy én csak azt írom le, ami eszembe jut, tehát a zenét nem is kitalálom, csak megtalálom, tehát az valahol már ott volt, és én ajándékba kaptam. Nekem szakmai faladatom, úgy megtanulni bánni a kottapapírral, ceruzával, radírgumival, hogy az mások számára olvashatóvá, tehát előadhatóvá váljék. Tehát én csak közvetítő szerepet látok ebben, mert az, amit leírok, az nem is tőlem van: az ajándék.
Gárdonyi Dániel: Nagyapám az egyházon belül is képviselte a zenei minőség és a szakmaiság fontosságát, hogy legyen egy jó, nívós korálkönyv, és legyen jó kántorképzés. Ezeket a gondolatokat próbálom én is továbbítani, közvetíteni az embereknek, nemcsak a zenét önmagát.
Fekete Ágnes: A magyar nyelv mit jelent a számodra?
Gárdonyi Dániel: Németországban nőttem föl. Három éves korom óta – édesapám szavaival élve – ozmózis-szerűen tanulom a nyelvet. Volt egy idő gyerekkoromban, amikor minden mondatot kétszer mondott, egyszer németül, egyszer magyarul. Fiatalabb koromban sokat olvastam magyarul, viszont nincs elég gyakorlatom, mivel sosem éltem Magyarországon. Egy-két évente jártunk Magyarországra nyaralni, vagy koncertekre. Kicsit nehezemre is esik most magyarul fogalmazni. Bocsánatot is kérek, a kicsit akadozós, botladozós fogalmazásért, de igyekszem benne maradni ebben a kulturális környezetben is.
Fekete Ágnes: Magyarnak érzed magad?
Gárdonyi Dániel: Ez nehéz kérdés. Végülis inkább európainak érzem magamat. Nagyon jól érzem magam Magyarországon, mert a nyelv által a kultúra is megnyílik az ember előtt. Hálás vagyok érte, hogy megtanulhattam magyarul, és közel is áll hozzám a magyar hagyomány, és az egyházzene is.

Hírek
A "másik" Gárdonyiról, Gárdonyi Albert főlevéltáros, "a főváros és a nép levéltárosa" címmel nyílik kiállítás június 9-én, 16 órakor, Budapest Főváros Levéltárában, a Teve utca 3-5. szám alatt. Ugyanott 18 órakor Gárdonyi Zsolt és Gárdonyi Dániel ad hangversenyt.

A második kétszáz év hajnalán címmel tartanak tudományos konferenciát a templom alapkőletételének 200. évfordulója alkalmából június 11-én, szombaton 14 órától Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

A 87. Ünnepi Könyvéten június 9. és 13 között a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin kiadó is várja az érdeklődőket. 11-én, szombaton 15 óra 30 perctől Az Országodba befogadtál című interjúkötet szereplői és alkotói dedikálnak és örömzenélnek Budapesten, a Vörösmarty téren.

Szikszai Szabolcs Élethinta című könyvének bemutatóján Köntös László a Dunántúli egyházkerület főjegyzője és Seben Glória pszichológus beszélget a szerzővel június 14-én, kedden 16 órakor Budapesten, az Adna Caféban.

Röhrig Géza lesz a kortárs irodalommal foglalkozó sorozat vendége június 9-én, csütörtökön 10 órakor Csurgón, a Református Gimnáziumban.

A Budapesti Bach-Hét keretében ma és holnap este 19 órakor Kamaraestet tartanak, június 10-én, pénteken 19 órakor Orgonaestet szombaton pedig csellóestet. A hét záróhangversenye június 12-én, vasárnap 19 órakor lesz a Lutheránia Énekkar szolgálatával Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

A Debreceni Kántus évadzáró hangversenyét június 9-én, csütörtökön 19 órakor tartja a Debreceni Református Kollégium Dísztermében.

Kelenföldi Barokk Esték keretében Alföldy-Boruss Csilla ad orgona- és csembalóhangversenyt június 11-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti református templomban.

Jótékonysági koncertet ad a Tabulatúra Régizene Együttes és a Simlicissimus Együttes a kárpátaljaiak támogatására június 13-án, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. Ugyanott június 12-én, vasárnap az istentisztelet után jótékonysági könyvbörzét tartanak.

Gyülekezeti napot tartanak, amelyen Simon Márta A sötétségben elrejtett kincs című könyvéről és az életéről tesz bizonyságot június 12-én, vasárnap a 10 órakor kezdődő istentisztelet után Őriszentpéteren.

Fekete Ágnes áhítata:

"De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt…" I. Mózes 50,20

Ez a mondat a rabszolgának eladott József szájából hangzik el az ellene összeszövetkezett testvéreknek, amikor a végén minden jóra fordult. De a lényeg, hogy József nem sértődött meg! Semmilyen mondata nem utal arra, hogy sértődöttként állna az őt megcsaló testvérekkel szemben.
Mi pedig hányszor megsértődünk! Valaki mond valamit, vagy tesz valamit, és mi felhorkanunk, nem tudunk rossz érzésünktől megszabadulni. Talán ezt mondogatjuk magunkban: hogy tehette meg ezt? Talán egyre dühösebbek leszünk, és nem tudjuk negatív érzéseinket kisöpörni a szívünkből. Pedig az emberek többsége nem gonoszságból, nem rossz szándékból mondja vagy teszi azt, amit tesz. Igazából, ha ismerőseinket összeszámoljuk, nagyon kevés közülük az, aki szánt szándékkal rosszat akar. Mi mégis gyakran érezzük úgy, hogy direkt ellenünk szól valami. Amikor megsértődünk, akkor érdemes tudatosítani magunkban, hogy a másik ember nem gonosz. A legtöbb eset nem hasonlítható József és testvérei kapcsolatára. És még itt is nagyon összetett kérdés az, hogy ki és miért dobta bele a kútba? Inkább a tudatlanság van legtöbbször a dolgok hátterében, mert az ember nem érzi azt, hogy a mondata vagy a tette tapintatlan vagy bántó lehet. Nagyon-nagyon ritka az olyan ember, aki reggel az ágyában eldönti, hogy ma megbánt valakit. Ennek viszont érdemes örülni.
A másik igazság az, hogy mindenkinek van olyan pont az életében, amely fájdalmakat hoz elő. József testvérei nem tudtak nem beszélni a színes kabátról, sőt, direkt arra a témára terelték a szót, amiről tudták előre, hogy bajt okoz. Ha nem szeretnénk sértődékenyek lenni, akkor érdemes bizonyos témákat elkerülni. Meg kell tanulnunk elkerülni azt, ami a másiknak rossz. József tapasztalta a saját életében az volt, hogy Isten segíti őt. Talán ezért volt ereje ahhoz, hogy ne a rosszat, hanem a jót lássa meg a testvéreiben. Megtanulta elkerülni a bajt hozó szavakat. Nem volt sértődékeny ember.
A harmadik tanulság pedig az, hogy minden sértés és megsértődés rólunk magunkról szól a mélyben. Milyen sokszor túlreagáljuk a dolgokat! Ilyenkor mindig magunkban kell helyre raknunk valamit. Van, hogy egy barátunk ideges lesz akkor, ha azt mondjuk neki, légy szíves legyél figyelmesebb! Egy másik barátunknak viszont föl sem tűnik semmi ebből a mondatból. Mert bennünk magunkban gyökerezik a sértődés magja. Érdemes végiggondolnunk, hogy mi az, ami miatt bennünk rossz érzést kelt egy-egy elhangzott mondat. Elég gyakori például, hogy olyan dolgok miatt sértődünk meg, amikkel kapcsolatban a saját elvárásunkhoz képest vagyunk elmaradva. József végigjárva ezt a hosszú utat, kijőve a kútból, rabszolgaként élve, később bebörtönözve már rájött arra, hogy Isten története az ő története. Hiába gondolnak gonoszat, neki azt kell észrevennie, hogyan fordít Isten mindent a javára. Nem önző módon, hanem úgy tudta kimondani, mint aki Istenre szorul, hogy minden értem van. Ezért nem volt sértődékeny ember. Ezt a látást adja meg nekünk Isten! Ámen.