2016-11-02

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A reformáció emlékét ünnepeltük hétfőn. A legtöbb emberben valami olyan emlék dereng a reformációról, hogy a korabeli egyház elromlott, és jött Luther és mások, akik ezt kimondták, összefogtak és alapult egy új egyház. Valójában a reformátorok nem az egyházzal foglalkoztak elsősorban, őket nem érdekelték annyira a korabeli viszonyok, hanem az igazságot keresték szenvedélyesen. Krisztust akarták mindenképpen megérteni, meglátni. Az a törés már csak fájdalmas következmény volt, ami ezután következett. És talán ma ugyanezt az utat járjuk fordítva. Vannak, akik szenvedélyesen keresik Krisztust, és az a mai ember tapasztalata, hogy ezek egyre többen megtalálják a másik keresztény testvért, a másik egyházat. Igy van ez például Bakonybélben is, ahol bencés szerzetesek élnek, és most közéjük szegődött egy református ember is, akitől nem ezt kérték, hogy térjen át katolikusnak, hanem hogy tanítsa általa őket Isten a közös útra. Mielőtt erről hallanánk, folytassuk sorozatunkat a boldogmondásokról. Füsti Molnár Szilveszter a "Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet" – jézusi mondatról beszél.

Füsti Molnár Szilveszter: Ez úgy lenne izgalmas, ha összegyűjtenénk, hogy ma mit gondolunk a szelídségről. Alapvetően a szelídség nem negatív előjelű, mégis sokszor a szelídet a gyengeséggel a megadással, a feladással kötjük össze, aki belátja a határokat. Számomra a szelídség viszont hihetetlen erőt hordoz. A görög praüsz szó jelentése: szelíd, tapintatos, türelmes. Talán a legnagyobb erőhöz az életben a türelemre van szükségünk. A keresztyén embernek abszolút értelemben türelmesnek kell lenni. Isten eszközeként mi vagyunk a magvetők, és lehet, hogy a termésből semmit nem látunk, ezzel a tudattal tölteni be a küldetést, óriási türelmet és alázatot jelent. Az erőt a szelídségben mindenképpen szeretném hangsúlyozni, ha nem is hétköznapi értelemben. Ezen belül az önuralmat, a szelíd ember igazán rendelkezik önuralommal, amely helyes önismeretet hordoz, azt, hogy tudom a képességeimet. Az Ószövetség a szelídségről, mint erőszakmentességről beszél. Az erőszakkal, amely lehet nyílt és fizikai erőszak, vagy a ma oly gyakori verbális erőszak, nagy sebeket lehet okozni az önuralom hiánya miatt. Mivel az indulat szintjén kezeljük magát a problémát. A szelíd ember azonban képes erre nézve kivárni, a szelídségét ebben az önuralomban és türelemben egy egészen új élethelyzetbe vagy irányba állítani. Ennek nagyszerű példáját adja Jézus mind a szelídségre, mind a türelemre, mind az önuralomra, mind az erőszakmentességre nézve, az a szolgálat, ahogyan ő fölfogja az egész közöttünk betöltött küldetését. A másik hangsúlyos iránya ennek a boldogmondásnak a szolgálat, a szelíd szolgálat, amelyben a mélyen a legnagyobb hatalom van, amely egészen az Isten szolgálatáig vezet el. Nem az önmagamért, a sikerekért, az eredményességért való szolgálat, hanem az a megfoghatatlan, az Isten dicsőségére végzett szolgálat, amely nem az én dicsőségemre történik, hanem az Istenére.
Fekete Ágnes: "Mert ők öröklik a földet", tehát itt valami hosszútávú gondolkodásról van szó.
Füsti Molnár Szilveszter: Igen, ez az örökség Jézus Krisztussal összekötött, az Őbenne kapott legszebb példája ennek a szolgálatnak, egyben mutatja is, hogy így leszünk örököstársai mindannak, amit Isten elkészített. Az ószövetségi nép számára elkészítette az Ígéret földjét, számunkra pedig abban van az örökség, akik vagyunk, amik emberré tesznek bennünket, és olyan tartalmat ad az életünknek, hogy nem kihasználjuk, nem a magunk hasznára fordítjuk mindazt, ami körülöttünk van, hanem valóban egy boldogsághoz vezet. Az örökség, a tulajdon: az Isten tulajdonához tartozni, abban részesedni, annak a javaiban lenni. Jézusban a jövő és a jelen párhuzama van jelen.
Fekete Ágnes: Ez az első igazán etikai fogalom, eddig volt szó a szegényekről és a sírókról, de most kifejezetten egy etikai normát állít Jézus.
Füsti Molnár Szilveszter: Abszolút. A magatartásformára utalásban etikai forma van, ami egy bizonyos fokig megtanulható. Az ember jó példákat látva tudja magát gyakorolni az önfegyelmezésben. Alapvetően mi nem vagyunk szelídek, a szelídséggel valamit elfedünk, vagy a szelídséggel valami érdekünk, célunk van, azaz manipulálunk. A szelídség és ez a szolgálat pedig egy manipulálás-mentes állapot lenne, amelyet szerintem, nem lehet megtanulni. Egyikünknek sem fog menni, mert az alaptermészetünk nem ez. Krisztushoz és a tanítványsághoz kapcsolódik ez az életünkben. Nem vesztem el a temperamentumomat, a hevességemet, a higgadtságomat, de ezek mind a szelídség keretébe foglaltak lesznek.

Fekete Ágnes: Abban hisznek, hogy ami elméleti, teológiai, filozófiai síkon nem megpoldható, az a keresztyén élet tapasztalatában valósággá lehet. Így élnek most együtt Bakonybélben bencés szerzetesek egy református testvérrel. Nemrég egy nagyszabású ökumenikus konferenciát is tartottak. Halmos Ábel perjellel, az ottani közösség vezetőjével beszélgettem.

Halmos Ábel: A közösségünknek, a bencés közösségnek az egyház egysége a fontos. János testvér érkezésével mintha egy külön hívást is kaptunk volna erre az Úristentől. Így van egy személyes megszólítottság is, és ezért is fontos nekünk. Abban reménykedünk, amit részint már tapasztalunk is, hogy testvéri kapcsolatok épülnek a különböző felekezetek tagjai között itt nálunk. Folyamatosan éljük ezt most már hat éve Jánossal, de rajta kívül is sokkal a magyar református és evangélikus egyházból. Eljönnek hozzánk, és tudunk találkozni, együtt imádkozni, a hittapasztalatainkat megosztani, egymást segíteni. Ez egy élő valóság számunkra. Ennek az élő valóságnak az élése, táplálása a küldetésünk, és ez hozzájárul az egyház egészében is az ökumené erősödéséhez. Nem a mi dolgunk a teológiai vita, de még a teológiai tisztázás sem, az nyilván a teológusok dolga, de ha van egy hívő tapasztalat az ökumené valóságáról, az a reménységünk, hogy az meg fog az egyháznak a hierarchikus szintjén, tehát az egyházi vezetők szintjén és a teológia szintjén is jelenni.
Fekete Ágnes: Úgy kell ezt értenünk, hogy a közösség úgy tekint egy-egy "furcsa" ember érkezésére, mint egy kihívásra, amely a közelebb visz Istenhez és egymáshoz?
Halmos Ábel: Igen. Kapjuk a biztatást a Szentírásból is, hogy vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon az Isten lelkétől jön-e, vagy máshonnan? És nekünk nagyon úgy tűnik, hogy az ökumenikus hívás az Isten Lelkétől jön. Az a nagyon jó, hogy megerősítést kaptunk az egyház részéről, a püspökeink részéről is, hogy ezt az utat járhatjuk. Steinbach József püspök úrtól, illetve Várszegi Asztrik főapát úrtól. Belső megszólítottság és az egyház áldása rajta van, ez megerősítés a számunkra.
Fekete Ágnes: Most volt egy ökumenikus konferencia. A Szent Márton év a bencés rend ünnepi éve, de ez a konferencia ökumenikus irányba nyitott.
Halmos Ábel: Össze is kötődik a Szent Márton éve ezen a konferencián a reformáció évével, a Szent Márton emlékév november tizenegyedikéig fog tartani, viszont közeledik a reformáció emlékéve, és szerettük volna összekapcsolni a kettőt. Hiszen ott a két Márton is, Pannóniai Szent Márton és Luther Márton. Mind a kettőben közös a Krisztuskövetés és az egyház megújításának a vágya. Annak az egyháznak, amely akkor kikerülve a Római Birodalom üldözéseinek szorításából, szabaddá vált, és lassan elindult az államegyházzá válás útján, és felhígult. Márton a szerzetesből lett püspök mutat egy új utat a reformra, a megújulásra. Luther, aki szintén szerzetes volt, keresi a megújulás útját, amelyből sajnos szakadás is lett. De nagyon hasonló ez az igyekezet. Kapcsolódik a kettő egymáshoz.
Fekete Ágnes: Sokan nem gondolják végig, hogy Luther Márton nem akart szakadást, az ő célja a megújulás volt.
Halmos Ábel: Igen. Itt látjuk a kapcsolatot. Az ökumenében azt látjuk, hogy feladatunk a hagyományaink megismerésével és érésével is keresni az egység útját. Valahol egyébként a Krisztuskövetés, a keresztény élet megélése az a pont, ahol találkozunk.
Fekete Ágnes: A tapasztalat.
Halmos Ábel: A tapasztalat. Így van! Valószínű ez fog majd elvezetni a közös teológiai formulák felé.
Fekete Ágnes: Ez volt a konferencia konklúziója is?
Halmos Ábel: A konferencia témája az a keresztség és a megszentelődés volt. A keresztség az az alap, amelyben szövetséget köt Isten az emberrel, és ennek kibontakozása a keresztény életünkben, az a megszentelődés.
Fekete Ágnes: A keresztség közös.
Halmos Ábel: Nagyon fontos, hogy az egy keresztség kapcsol bennünket össze, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kiszolgáltatott egy keresztség. Nagyon közös a meghívásunk, közös gyökerünk, a keresztség. Kitűnő előadóink voltak a konferencián. Egy római teológus Andrea Grillo tartotta az egyik előadást Pannonhalmán. A másik főelőadó pedig Szűcs Ferenc professzor úr volt, aki biblikus alapon gondolta át a keresztség és a megszentelődés teológiai szempontjait. Aztán különböző műhelyekben, csoportokban, nagyon sokféle szempont szerint beszélgettünk.
Fekete Ágnes: A keresztség egyszerre kihívás, és ugyanakkor beküldés. A szerzetesség a kihívásra teszi a hangsúlyt, a protestáns lelkület pedig az, hogy be kell menni a világba, és ott hirdetni az evangéliumot. Mind a kettőre szükség van.
Halmos Ábel: Isten közelsége az egy oltalom, mint ahogy a zsoltár beszél erről. De küldve is van az ember, hogy erről tanúságot tegyen a világban. A szerzetesek is sokféle szolgálattal tesznek tanúságot. Monostorunk, amelyet ajándékba kaptunk, és tizennyolc éve visszakaptunk, egy ilyen hely, ahova várjuk azokat a testvéreinket, bármely felekezetből, akik egy kicsit kijönnénk abba a fészekbe, amit az Isten készít nekünk. Nagyon erősen hat a világ ránk, sok negatív erő, sok zaj, sok diszharmonikus zaj van körülöttünk és bennünk. A csendben ezeket el lehet engedni, ezek lecsengenek, és megszólalhat az Isten szava. Azért kell lejönni, hogy találkozhassunk Istennel, és találkozhassunk magunkkal is, mert ez a zaj azt is megakadályozza, hogy magunkkal találkozzunk.
Fekete Ágnes: Az, hogy János testvér református, valamilyen tartalmi dolgot is hozott?
Halmos Ábel: Az imádságunkba be tud csatlakozni, aki eljön hozzánk, hiszen a zsoltárokat imádkozzuk. A csöndbe, vagy a természetbe, amely nekünk itt ajándékként adatott, be tud csatlakozni. Az életünk központi eleme a Lectio Divina, azaz a Szentírás olvasása, amit különböző módszerek szerint lehet megtenni. Volt olyan időszak és gondolom, lesz is, amikor a például a református Bibliaolvasó Kalauz szerint olvastuk végig a Szentírást. Ezek a közös pontok.

Fekete Ágnes: Most pedig egy könyvet ajánlunk figyelmükbe. A legtöbb egyházközségben készülődnek már a karácsonyi ünnep gyerekdarabjaira. Ez a könyv, amely a Harmat Kiadó jóvoltából most már többedszer is megjelent, ebben segíthet. Nagy Péter budafoki lelkész gyerekek számára dolgozta színpadra a Biblia néhány történetét.

Nagy Péter: Nekem sosem jutott volna eszembe, hogy ilyeneket írjak, amíg egy pécsi iskola, amelyhez szoros szálak kötöttek föl nem hívott, hogy verseny lesz náluk, ahol a diákok indulhatnak zsoltárénekléssel, versmondással és színdarabbal is. Előtte nem írtam ilyet, de a rési iskolám kedvéért jókedvvel megtettem. Később kiderült, ahogy a gyerekek meg jókedvvel játszották el. Néhány fontos szempontot figyelembe kellett vennem. Ezért két jó beszédű gyerekre építettem a darabokat, a mellékszereplőket pedig lehet bővíteni vagy esetleg kihagyni közülük. Elég rugalmasan lehet kezelni. Ezek rövid. legfeljebb tízperces darabok, és nem igényelnek semmiféle különleges színpadot, gyakorlatilag egy-egy jelzéssel vagy egy-egy színes ruhával már megvan az a kor hangulata. Ezekben a jelenetekben a beszéden van a hangsúly. Általában egy ismert bibliai történet, például a karácsonyi történet, Dániel története, az Újszövetségből pedig Zákeus, vagy a vakon született meggyógyítása. Mindegyikben van egy csavar, amely más szemszöget ad a történetnek. Például egyik történet végén nagyapóként meséli el az unokáinak valaki, hogy ő a napkeleti bölcsek inasa volt gyermekkorában. Ebben a történetben egészen húsvétig jutunk el.
A gyülekezetünkben karácsonytájt a felnőttek játszanak el egy-egy darabot a gyerekeknek. Hihetetlen nagy sikere van ennek, szenteste napján délután háromkor van az előadás, amikor a presbitérium eljátszik valami darabot a kicsiknek, akik boldogan várják most már évről évre. Teljesen átélik, hogy a felnőttek evvel törődtek, dolgoztak és előadják nekünk. Jelentős a számomra is, hogy a Harmat megjelentette ezeket a színdarabokat.
Egy kicsit avantgárdos húzás, hogy a vakon született történeténél mindenkin van fekete napszemüveg kivéve a vakon születetten. Ezek a kis jelzések, amelyeken lehet elmélkedni. Mindig olyan darabot kell csinálni, amelyben a karácsony, a betlehem is benne van, tehát legyen benne szamár, Mária, József, Gyermek, jászol. De emellett, legutóbb olyat csináltunk, hogy párhuzamosan fut egy mai történet, és úgy értelmezi azt, ami a háttérben szinte ikonikusan ott van. Egyszer, amikor a beosztott lelkészünk egyéves gyermeke is szerepelt a darabban, az előadás után odajött hozzám egy óvodás és megkérdezte, hogy megérintheti-e Máriát és a gyermeket. Természetesen megtehette, majd így szólt: "Mária eredeti, a gyerek is igazi, akkor az angyal is az!" Arra volt valójában kíváncsi, hogy a szószéken álló presbiterünk, aki az angyalt játszotta, hogy vajon igazi-e? Miután megállapította, hogy mind a gyermek, mind Mária valódi, akkor innentől kezdve ez már nem kérdés. Ez tényleg tündéri volt.
Fekete Ágnes: A színdaraboknak az az ereje, hogy valóságosak, életszerűvé teszik a dolgokat.
Nagy Péter: Úgy van! Legutóbb utcagyerekek karácsonyi történetét dolgoztuk fel. Azért az keményebb eledel volt, de mégis hihetetlenül jól vette a gyülekezet. Ezekre a darabokra való felkészülés, eltér a megszokottól, hogy megkapom magam versét, elmondom, mint az imamalom, beállunk sorba és megyünk a mikrofonhoz. Nagyobb kamaszok, és fiatal egyetemisták adták elő, és hihetetlenül nagy örömmel és élvezettel csinálták. A gyülekezeti színjátszást föl kellene valahogy eleveníteni, óriási lehetőséget látok benne, a fiatalokkal való foglalkozástól kezdve sok mindenre alkalmas egy kis kamaraszínház. Nagyon komoly színházi darabokat is beterveztem. Szívesen vesznek részt benne az ötven fölötti atyák is.
Fekete Ágnes: Mi a címe a kötetnek?
Nagy Péter: Babilontól Betlehemig. A napkeleti bölcsek útja Babilontól Betlehemig. Van a kötetben egy történet Megtérés a hegyen címmel, amely arról szól, hogy három magyar, egyébként alföldön született, sikerorientált, nagyképű hegymászó elmegy, hogy megmássza a Csomolungmát. A serpákat gyerekek játszották, és tökéletesen értették a szerepüket. A fiatalokat, akik büszkék voltak rá, hogy már egy kunhalmot is megmásztak, figyelmeztették a serpák, hogy vigyázzanak, mert Csomolungma asszony kicsit kényes, és ha mérges lesz, akkor nem biztos, hogy élve jönnek le a hegyről. A hegyen egyikük eltévedt, és volt egy istenélménye, találkozott az égő csipkebokorral csak nem tűz, hanem jég formájában. Az egykori református fiatalember, aki közben ateistává lett, itt megtapasztalta, hogy Isten szól hozzá. Végül megtalálják ezt az ifjút, aki közli, hogy megváltozott a helyzet, most már nem akarja a hegyet megmászni, mert sikerült önmagát legyőzni. Ez az igazi csúcs. Aztán lejönnek szépen a hegyről és ezekkel a tanulságokkal elmennek. "Vagyok, aki vagyok", találkozás az égő csipkebokorral mindenki életében valamilyen határhelyzetben megtörténhet. Az övé egy fagyhalálosnak tűnő helyzetben történt meg. Az volt számomra a nagy élmény, hogy ezek a kis harmadikos, negyedikes kis gyerekek tökéletesen értették ezt a helyzetet és úgy játszották el, hogy megemelték a darab szintjét. Jó volt látni, hogy ezek gyerekek mennyire tudnak azonosulni a szerepekkel. Ezek óriási lehetőségek.

Hírek
Gulyás Lajos emléknapot rendeznek az 1956-os forradalom és szabadságharcra is emlékezvenovember 5-én, szombaton 10 órától Steinbach József igehirdetésével és Csűrös András Jakab előadásával Mosonmagyaróváron, a református gyülekezeti teremben, majd délután Levélen koszorúzással és Debreczeni Tibor dokumentum-oratóriumával.

Magyarnak lenni lehetőség címmel rendezik meg a XII. Harkányi Szabadegyetemet, ahol előadások, beszélgetések, koncertek várják az érdeklődőket november 4. és 9. között. Többek között november 4-én 16 óra 30 perctől Antal Andrea tart előadást a hungarikumokról, majd Csorba László Széchenyi István szellemi hagyatékáról valamint Varga János Neumann János életéről Harkányban, a Művelődési Házban.

A tíz éves Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet ünnepi konferenciát rendez november 5-én, szombaton 9 órától Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Presbiteri konferenciát rendeznek november 5-én, szombaton 10 órától Móron, a Szolgáló Szeretet Házában.

Női csendesnapot tartanak Pálhegyi Ferencné és Pálúr Lászlóné előadásával november 5-én, szombaton 10 órától Pátyon, a református gyülekezeti házban.

Ne öld meg a lelkiismereted! címmel rendeznek evangélizációs Bódis Miklós erdélyi lekész igehirdetésével november 8. és 11. között esténként 18 órától Nyírmeggyesen, a református templomban.

A lelki egészség fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a Lelki Egészség Éjszakája elnevezésű programsorozat, amelyben november 5-én, szombaton 18 órakor Bagdy Emőke tart előadást a boldogságról. Majd csoportos beszélgetések lesznek élő könyvtár címmel.

Szenci Molnár Albertre emlékeznek Tóth-Máté Miklós A zsoltáros és a zsoldos című egyfelvonásos történelmi játékával november 6-án, vasárnap 17 órakor, a Soroksár-újtelepi Gyülekezeti Házban.

A Kárpát-medencei Magyarok Zenéje koncertsorozat Gáláját november 5-én, szombaton 17 órakor tartják Budapesten, a Pesti Vigadó Dísztermében.

A fogyatékkal élő gyülekezeti tagokkal való kapcsolattartásról és kommunikációról indítanak képzést november közepétől Budapesten, a Református Misszió Központban. A jelentkezéseket november 5-ig várják. ([email protected])

A 2017 februárjában induló nyolcvanórás önkéntes katasztrófavédelmi munkatársak képzésére várnak jelentkezőket még ezen a héten. ([email protected])

Fekete Ágnes áhítata:

"Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben." Zsolt 37,10-11

Jó lenne már látni az időt, amiről a zsoltár beszél. Gyerekkoromban játszottunk olyat: "Becsukom a szemem, és hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok!" Elképzelem, hogy nyár van, és már az is van. Belül a szívemben eljátszom, és szinte megvalósul. Becsukom a szemem, és nincsenek gonoszok. Nem az igaz, amit látok, mert aztán csak kinyitom a szemem, és azt tapasztalom, hogy a föld azé, aki megszerzi, a föld az erőszakosoké. A föld a pénzeseké, az ügyeseké, a taktikázóké. A föld a csalóké. A föld azoké, akik nem bugyuták, hanem kiskapukon is bemennek a nagykapuk mellett. Ez a valóság. A szemünk valósága. Nem a szelídeket látjuk a föld birtoklásánál.
Ugyanakkor, ha megműveljük a földet, azt is tapasztaljuk, hogy a föld bizony kemény dolog. Nem engedi könnyen magát. Az ember akarhat sok mindent, de ha esik a hó még márciusban is, akkor nem vethetünk borsót. Kiaknázhatjuk a végtelenségig a föld erejét, csak aztán olajfoltokban úszkálunk, és a folyamatok önmaguk ellen fordulnak. Mohamednek bizony meg kell tanulnia, hogy elmenjen a hegyhez. És ez nem fordítva van. Engedni kell! A föld keményen szelídít minket. És talán mondhatjuk így is, boldogok, akiket a föld szelídít, mert ha nem engedünk, akkor majd katonák fognak szelídíteni, akkor a vad erők fognak minket megalázni, nem szelíddé leszünk, hanem rabszolgává.
Ezért érdemes ízlelgetni ezt a mondatot: "Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet." Vajon tudunk engedni? Vagy mindig mi akarjuk a babérokat learatni? Lelkészként az ember sokszor átéli, hogy munkáját nem veszik észre. Reggel készülök, bibliaóra, megbeszélés, útközben egy gyors riport, délután találkozom a burkolóval, aztán szülői értekezlet. És megtörtént, hogy valaki eljött hozzánk, és azt mondta: "Milyen jó neked! Neked csak egy munkanapod van: a vasárnap." Ez fájt. Rosszul éreztem magam. Pedig mondhattam volna azt is neki:"Igazad van! Tényleg jó nekem, ha nem is ezért." De nem! Én duzzogtam, berzenkedtem: "Micsoda igazságtalanság!" Pedig mondhatnám azt is: örülök, mert szelíd lehettem. Örülök, mert engedhettem. Ha egyáltalán nem érdekel az a film, amit rajtam kívül mindenki meg akar nézni, és engedek: jó nézzük meg, akkor átengedhettem a vezetést. Talán képessé váltam arra, hogy ne a magam tervébe, hanem egy nagyobb tervbe simuljak bele. Ha megengedem, hogy a másik legyen inkább sikeres, ha átengedem az elsőséget, és végre kiengedek, akkor beengedtem Istent az életembe.
Vajon önmagunkkal szeretnénk telepakolni a világot, vagy engedjük, hogy Istennel legyen tele a föld? Az önmegvalósítás pöffeszkedése kiszorítja az életet a földről. Ha Istent, aki magát szeretetként határozta meg, előre engedem, akkor megtalálhatom önmagamat is, mint örököst itt e földön. Adja Isten, hogy örökösök legyünk! Ámen.