2017-04-12

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat! Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Egy könyv került a kezembe nemrégen, amely Johann Sebastian Bach életéről szól. Azt emeli ki egy elképzelt élettörténetben, hogy hogyan vált számára fontossá a jó hangolás. Bach korában még csak egy-egy hangnemben lehetett játszani egy-egy billentyűs hangszeren, hiszen a tiszta akkordok esetében nem pontosan egyforma távolságra vannak az egyes hangok egymástól. Bach lelkes híve lett annak, hogy minden hangnál egy kicsit emeljük meg, vagy csökkentsük a hangtávolságokat, és így az átlag fül nem érez változást, viszont lehet váltakoztatni a hangnemeket, és egyfajta rend keletkezik a hangok világában. Ebben a könyvben egy hatalmas vita van erről. Mert mi lesz, ha önkényesen egyforma ruhában kell majd mindenkinek járnia, mi lesz, ha géppé tesszük a világot, és a vizeket oda tereljük, ahova mi akarjuk, és mindent a kedvünk szerint alakítunk? Így vitázik egy elképzelt barát Bach-hal. Mintha a barokk korban kezdődött volna az a folyamat, amely a világot uralni akarta volna, és nem befogadni, nem alázatos lakójává lenni. De Bach kora még csak a kezdet. Ma még azt a hangolást is réginek, furcsának, kevéssé egyenletesnek látjuk, amit Bach használt. Mindezt azért mondtam el, mert egy olyan orgonát avattak fel az elmúlt héten, amely ehhez a régi hangoláshoz nyúlik vissza. Budapesten, a Németajkú Református Gyülekezet új orgonája csak Bach koráig nyúlik vissza, és a Bach által jó hangolásnak nevezett rendszer szerint építették fel ezt a hangszert, ami azt jelenti, hogy nem teljesen azonosak a távolságok a hangok között, de Bach a terceken már egy kicsit változtatott azért, hogy harmonikusnak halljuk a különféle hangnemeket. Fekete Zsuzsa Fassang László Liszt-díjas orgonaművésszel beszélgetett a Hold utcában.

Fassang László: Az orgona története kétezer éves múltra tekint vissza. Ezt a Hold utcában megépített új hangszert méltán nevezhetünk Bach orgonának, hiszen pontosan azok a korabeli hangszerek inspirálták, amelyeken Bach maga is játszott. A tizennyolcadik századi türingiai orgonakultúra kis szeletét, összegzését látjuk és halljuk itt. Néhány évvel ezelőtt ugyanettől az orgonaépítőtől a ceglédi evangélikus templomban épült egy hasonló stílusú orgona, azonban Budapesten még nem épült ebben a stílusban hangszer. Nagy reményekkel tekintek erre az orgonára, és bízom benne, hogy nemcsak az istentiszteleteken fog megszólalni, hanem a nagyközönség is megismerheti a hangját. Erről tanúskodik a tavaszi programnaptár is. A hangszer minden paramétere megfelel a tizennyolcadik században épült orgonáknak. A fúvóberendezéstől kezdve a sípok kialakításán és a traktúrán át, egészen a billentyűk méretezéséig és borításáig. Ha történetesen áramszünet lenne, ez az orgona akkor is szólhatna, mert kiépítettek olyan fújtatókat, amelyek Bach arnstadti orgonájának padlásán is megtalálhatóak. Amikor megközelítjük az orgonát, azonnal látható, hogy a pad, a pedálzat és a billentyűzet is egy az egyben Bach arnstadti orgonájának méretei alapján készült. Annak az orgonának ugyanis megmaradt az eredeti pedálzata.
Fekete Zsuzsa: Tulajdonképpen ez egy másolat?
Fassang László: Azt is lehet mondani, hogy másolat, hiszen mindenben megegyezik, méreteiben, anyagfelhasználásában, az egész megjelenésében. Azonban mégis figyelembe vették a helyi adottságokat.
Fekete Zsuzsa: Mik ezek a helyi adottságok?
Fassang László: Például, hogy mennyire tisztán terjed a hang, mekkora hangvolumenről beszélünk? Fontos az is, hogy itt egy liturgikus tér van, és az orgonának úgy kell megszólalnia, hogy ne nyomja el a gyülekezetet, de ugyanakkor mégis vezetni tudja.
Fekete Zsuzsa: Ezt érzi az orgonaművész, amikor odaül? Minden orgonához másképpen nyúl a művész?
Fassang László: Igen. Mutatok egy példát. Számomra egy igazán izgalmas orgona nagyon sokféleképpen reagál a billentésre.
Fekete Zsuzsa: Úgy látom, hogy ez egy nagy fizikai munka is.
Fassang László: Valóban. Amikor először leültem Bach arnstadti orgonájához, elkezdtem játszani rajta és mást hallottam, mint gondoltam. A mostani orgonák pedálmenzúrája úgy alakul ki, hogy sokkal közelebb kerülnek egymáshoz a billentyűk, így három-négy billentyűvel többet helyeznek el. Ezért fizikai erőfeszítés kell, hogy játszani lehessen, és ez megjelenik a zenében is. Zenészként egy idő után már belül érzem, tudom, és hiszek benne, hogy ez így van, és nem azért, mert a kottát szóról szóra lejátszom, mert azt egy számítógép is meg tudná tenni, de az teljesen élettelen lenne. Mindig megpróbálok lelkileg kapcsolódni azokhoz a gondolatokhoz, amelyet például Johann Sebastian Bach írt le, és kotta formájában öröklődött ránk. Egy kicsit megfoghatatlan a kotta meg az a gondolatrendszer, ami mögötte van, de igazából az is, hogy mitől érzem úgy, hogy ezt így kell most játszanom, ennek ellenére mindenki hallja. A hangokat, nem tudjuk megfogni, de mégis érzékelhető számunkra, és így egy nagyon távoli, de mégis létező dimenziót tud számunkra megjeleníteni a zene.

Fekete Ágnes: Balmazújvárosban volt egy nagy találkozó az elmúlt hétvégén. Több református egyházmegye sok-sok református egyházközsége utazott el ebbe a kisvárosba, hogy találkozzanak a reformáció ötszázadik évfordulóját ünnepelve. Pálóczi Alexandra segítségével halljuk majd Fekete Károly püspököt, résztvevőket és Szabadi Árpád esperest.

Fekete Károly: Három egyházmegye rendezvénysorozatát lezárva egy regionális találkozót tartottunk reformációs ünnepként, hiszen nem tud mindenki eljutni Budapestre vagy Debrecenbe, a központi eseményekre, de minden gyülekezeti tagunknak szüksége van arra, hogy ünnepet üljön. Nekem szükségem van rád. Egy olyan összefogás szükséges az egyházunkban, ahol nem maradhat ki a reformátusság egyetlen tagja sem, hiszen egyedi küldetése van minden embernek, és ezt össze kell kapcsolnunk. Ha össze tudunk kapaszkodni, és kiegészítjük egymást, akkor megvalósul a Pál apostol levelében megírt hasonlat, hogy van nekünk fejünk, Krisztus, és a tagok egymásra számítva építhetik egymást.
Résztvevő: Amikor esperes úr felkért a szolgálatra megdöbbentem. Amikor megmondta a létszámot, még jobban meglepődtem. Háromgyermekes anyaként most kevesebbet tudok részt venni a gyülekezeti életben, de próbálunk közös áhítatokat tartani a családban, és gyermekénekeket tanítok a gyermekeimnek. A presbiteri szolgálat most egy kicsit háttérbe szorul. Látjuk, tapasztaljuk, hogy megújulásra van szükség, és arra, hogy a fiatalokat be tudjuk vonni a gyülekezetbe. Hála Istennek itt már megjelent a zenekar. Ha lesz megújulás, lesz utánpótlás is!
Résztvevő: Nagyon jól éreztem magam. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy eljöhettem és részt vehettem. A rendezvény alatt eszembe jutottak a nagyszüleim, a családom, a református múltam, a jelenem. A nagyszüleim is hívő reformátusok voltak, így számomra magától értetődő volt, hogy reformátusként nevelkedem. A családunkat sok minden olyan dolog érte, amit, ha nincs a hitünk, nem biztos, hogy ugyanilyen módon tudunk túlélni, átélni. Mint minden kamasznak, nekem is volt olyan időszakom, amikor lázadoztam, de a Jóisten egészen más területre, Magyarország területére vezérelt. Összetalálkoztam a férjemmel és annak családjával, akik szintén hívő református emberek. A három gyerekünket szintén ebben a szellemben próbáltuk nevelni. Most már van egy kis unokám is. Ez az egész rendezvény a szeretet és az összetartozás jegyében zajlott, és a lelkemet nagyon sok ponton megérintette. Végig az motoszkált bennem, hogy ez a református reformáció ünnepi rendezvénysorozat nagyon jó, mert összetalálkozunk, és egy-egy arcot magunkkal viszünk.
Szabadi Árpád: Nagyon jó érzés volt, és nagy megtiszteltetés számunkra az, hogy ezt a kistérségi rendezvényt itt sikerült megtartani. Mostanában több jubileumi eseményünk is volt. Ötéves az iskolánk, húsz éves az idősek otthona, és tavaly volt kétszáz éves ez a Kossuth téri templom. Fontosak ezek a nagyobb találkozások is, mert akármennyire nem a számokban, meg a számok nagyságában van az erő, azért van üzenete annak, amikor hétszáz ember együtt dicsőíti az Urat. Visszatekintünk a reformátorokra, mindarra, amit ők kezdeményeztek, komolyan vettek, és az a mai világban, a fiatalok vagy idősek életében is realizálódik.

Fekete Ágnes: Debrecenben egy különleges beszélgetés sorozatot kezdtek el. Az a címe: Szólj be a papnak! Nem templomos embereket hívtak egy debreceni kávézóba, hanem olyanokat, akik nem mennének el a templomba, de talán vannak kérdései. Eddig két ilyen este volt, de annyira népszerű lett ez a kezdeményezés, hogy minden hónap harmadik hétfőjén megrendezik a találkozót. Kollár László, szervezővel, Veres János református lelkésszel, Asztalos Richárd evangélikus lelkésszel Tokodi László domonkos rendi szerzetessel beszélgetett Papp Beatrix.

Kollár László: December elején a barátainkkal elmentünk a hegyekbe egy elvonulásra, hétvégi kikapcsolódásra, és ott jött az fel, hogy kellene valamit szervezni, ami jobban megszólítaná az embereket. Így került szóba, hogy kicsit provokatívabban kellene fellépni ebben a nagy közönyben, amit tapasztalunk. Valaki fölvetette, hogy akkor valahogy be kéne szólni a papoknak. Az egyik társunkban, Berecz Péterben a tetterő is megmutatkozott és erőteljes lépéseket tett azért, hogy ez meg is valósuljon.
Papp Beatrix: Kicsit furcsa a címe ennek a rendezvénynek. Nyitottak voltak mindannyian, hogy egy ilyen fórumot akkor megszervezzenek vagy részt vegyenek benne?
Veres János: Én egyből igent mondtam.
Kollár László: Igazából, jó a cím: provokatív, aki az igazságot keresi, az nyugodtan elmondhatja azt, hogy mi érdekli őt. Mindenre van válasz, ha jó a kérdés.
Veres János: Péter a barátom, gyülekezetünkben a pénteki férfi bibliakör tagja, ahol nyolc-kilencfős társaság gyűlik össze, és inspiráljuk egymást. Amikor előállt ezzel az ötlettel, azonnal igent mondtunk. Nekem fiatal koromban nagyon sok kérdésem volt, de olyan tanáraim lehettek itt a Kollégiumban, mint Nagy Géza bácsi, vagy Rózsai Tivadar bácsi – talán vannak még, akik emlékeznek rájuk -, akiknek minden kérdést fel lehetett tenni. Azt gondolom, a Reformáció évében, talán nem baj, ha visszavisszük az evangéliumot a templom falain kívülre, hiszen ezt a korosztályt nem tudjuk elérni a templom falin belül. A reformációnak, a megújulásnak a lényege, hogy nemcsak a templomon belül beszélünk ilyen kérdésekről, hanem mindenhol. A tizenhatodik században a bűnbocsánat kérdését a kocsmákban beszélték meg, sörök mellett. Ezért örvendetes látvány, hogy ennyi fiatalt érdekel. Szerintem nem elég provokatívak a kérdések, de ezt is tanulni kell, és valahogy el kell kezdeni. Próbáljuk egy nem templomi közösség gondolkodását tematizálni úgy, hogy kimegyünk fiatalokhoz, és ott beszédtémává teszünk olyan dolgokat, amelyek egyébként érdeklik őket, csak tabu volt eddig előttük, vagy nem mernék megkérdezni, vagy soha nem találkozhattak egy szerzetessel, egy evangélikus lelkésszel vagy egy református lelkésszel. Itt nemcsak hogy megkérdezik, hanem három különböző megközelítést, néha három különböző árnyalatot is kapnak a válaszokban.
Asztalos Richárd: Az egyházunk szellemi atyja Luther Márton arról volt híres, hogy a disputáit, az ilyen vitasorozatait, olyan helyeken tartotta, ahol az emberek megfordultak. Az erős vár a mi Istenünk, amely mintegy evangélikus himnuszként van aposztrofálva, egy korabeli németalföldi kocsmadalnak a dallamára íródott. Provokatív, ahogyan kérdezte is, de azt gondolom, hogy Jézus hároméves nyilvános működése is igen provokatív volt, azokkal szemben, akik közönyben voltak, vagy éppen a hivatalos egyház képviselőivel, a farizeusokkal és az írástudókkal szemben.
Kollár László: Az ötlet feljött és utána, mint kés a vajon, úgy jöttek a dolgok. Nyitottságot találtunk a lelkészek részéről.
Tokodi László: A cél az, hogy egy olyan Európában, ahol a kereszténység, néha már vicc kategóriának minősül, a kereszténységünkről tudjunk beszélni és ne csak mi hárman lelkészek, hanem a fiatalok is. Nem is vitatkozni, hanem beszélgetni, érvelni kell. A fiatalokat nem tanítják már meg vitázni, így nincs vitakultúra. Köztünk sokszor lelkészek között, papok között sincs. Mi is tanuljuk ezeket az alkalmakat, és rájövünk, hogy nincs abban semmi különös, ha valaki nem feltétlenül úgy gondolja a dolgokat, ahogy én.
Papp Beatrix: Mekkora volt az érdeklődés?
Kollár László: Az elsőn voltak hetvenöten, most pedig száztizennégyen. Nem tudom, hogy még mennyien férnek be, vagy, hogy a következő alkalommal leszünk-e többen? Az érdeklődést szeretném kiszélesíteni.
Asztalos Richárd: Berecz Péteren, ennek a beszélgetésnek a moderátorán látszik, hogy a szervezők, erejüket, energiájukat nem kímélve dolgoznak azon, hogy eljutassák minél több emberhez ezt a lehetőséget. Az elsőnél a jó témakörét szerettük volna körüljárni, a második pedig erkölcsi szexuáletikai kérdéseket fejtegetett. A harmadik témája: Az egyház és a függőségek kérdése. A beszélgetés moderátora szavazásra bocsátotta, hogy a következő alkalommal mi lenne a jelenlévőket érdeklő téma? Így esett erre a harmadikra a választás.
Papp Beatrix: Az őszinteség és a nyíltság a célja ennek a rendezvénynek úgy gondolom. Mit tapasztaltak eddig?
Tokodi László: Azért voltak tabukat döngető kérdések. Kényelmetlen kérdések is előfordultak. Én sokkal többre számítottam a legelején, de azt gondolom, tanulni kell ezt is. Nagyon nehéz egy lelkészhez, egy paphoz odamenni, és megkérdezni tőle, hogy miért vállalod a cölibátust? Nincs még meg ez a bátorság, bár amikor kimennek egy-egy alkalom után, lehet, hogy keményebb kérdések fogalmazódnak meg az egymás közti beszélgetésekben.
Veres János: Hívunk mindenkit, hogy minél többen jöjjenek, mert lehet, hogy ők jobb kérdéseket tudnának föltenni, mint azok, akik jó keresztények és már nem merik provokálni a papot. Bátorítom mindazokat, akik még nem jöttek el, de érdeklődnek, és az egyház peremvidékein élőket is, hogy jöjjenek el bátran. Van helyük.
Asztalos Richárd: Egyik barátomat elhívtam, aki meg volt keresztelve, de mondta, hogy akkor volt utoljára templomban. Most eljött, és az érzelmeivel küszködve mondta, hogy most egy kicsit közelebb került, tehát úgy érzi, hogy itt történt valami, utána még sokáig beszélgettünk a reformációról és az ötszáz éves történelemről. Végül azt mondta, hogy minden barátját meg fogja kérni, hogy legalább egy ilyen rendezvényre jöjjön el, mert nagyon sokat adott neki.

Hírek
16. századi debreceni liturgiákat használva tartanak istentiszteletet április 12-én, nagyszerdán 21 órakor, valamint 16-án, húsvétvasárnap hajnalban 5 óra 30 perckor Debrecenben, a Kistemplomban.

A húsvét előtti nagyhéten sok gyülekezetben tartanak evangélizációs, bűnbánati istentiszteleteket és zenés passió felolvasást. Többek között ezen a héten esténként 18 órától Boldván, ma 18 órakor Aggteleken, csütörtökön Szinpetriben, nagypénteken Tornakápolnán.

Húsvéthajnali feltámadási istentisztelet lesz április 16-án, vasárnap a fancsikai romtemplomnál.

Zene a kereszt alatt címmel nagypénteki zenés elmélkedést tartanak a Hylarion Énekegyüttes közreműködésével április 14-én 18 órakor Budapesten, a Hold utca 18-20. szám alatti református templomban. Ugyanott nagyszombaton 20 órakor húsvét éjszakai magyar-német liturgia és tűzgyújtás lesz.

Johann Sebastian Bach János passióját adja elő a Lutheránia ének és zenekar április 15-én, szombaton 18 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

Krisztus szenvedéséről szóló nagyheti mottetákat énekel a Kálvin Kórus április 13-án, 18 órakor a nagycsütörtök esti úrvacsorás istentiszteleten Budapesten, a Kálvin téri templomban.

Pont, pont, vesszőcske címmel tart előadást a mennyezetkazetták szerkesztéséről és festéséről Bereczky Zoltán április 19-én, szerdán 11 órakor Budapesten, a Református Cigány Szakkollégiumban a Belényes utca 9. szám alatt.

Balázs János Balázs ikonfestő és Kulifai Boldizsár grafikus hallgató kiállítását nyitották meg a Tapolcafői Református Templomgalériában. A tárlat április 21-ig tekinthető meg.

Istentisztelet-közvetítés lesz április 14-én, nagypénteken 11 órakor a Duna tévén. 16-án, húsvétvasárnap pedig 10 órakor a Kossuth Rádióban. A húsvétvasárnapi Debrecen-nagytemplomi istentiszteletet 11 órától az Európa Rádión hallgatják meg.

Az Erdélyi Gyülekezet az idén is megtartja szokásos húsvéti virrasztását nagyszombaton 22 órától kezdődően, Budapesten, a Reménység Szigetén. Az érdeklődőket Erdélyi Gyülekezet feliratú kisbusz várja az Örs vezér téri parkolóban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint" I. Korintus 15,3

Miért halt meg Jézus? Azért, hogy a bűneink árát megfizesse – hangzik a jól ismert válasz. De mi is ez a fizetség? Kinek fizet Jézus? Ha ára van az ünnepnek, ha ára van az emberi boldogságnak, akkor kinek fizeti meg az árat? Nem a szigorú Istennek, az biztos. Pedig sokan úgy gondolják, hogy Isten, mint valami vért kívánó igazságos nagyúr, várja az áldozatot. Ez egyszerűen nem így van. Isten nem lelki kedvét az áldozatban. A dolgok önmagukban hordják az árukat. Talán a sportot lehetne példaként említeni, nem lehetséges úgy teljesítményt nyújtani, hogy valaki nem edz. Bármilyen trükköt kitalálnak, az nem igaz. A mai világ ebben is nagy hitető. Azt mondja, meg lehet úszni a fizetést. Van ingyen, van olcsó, az egy esetleges dolog, hogy mi mibe kerül. Az árkérdést állandóan ellebegtetik. Valami most öt forint, de holnap lehet, hogy ötszáz, ez nem egy biztos dolog. Lavírozz úgy, hogy a lehető legkevesebbet fizess! Amikor azt mondjuk, Jézus fizette meg az árat, akkor ne egy kasszára gondoljunk, ahol valaki helyettünk kifizeti a csokit, és milyen jó, mert segít. Rettenetes rossz istenképek élnek bennünk! A gondolatink mélyén örökké ott lakik egy Isten, aki büntet, aki rosszat akar, aki elvesz, aki fizetésre kényszerít valakit. De nem erről van szó! Amikor a latin jogi nyelvre lefordították a Biblia szavait, akkor keletkeztek azok a szavak, mint megfizetés, elégtétel, mind-mind egy bírósági tárgyalást idéznek elénk, mintha Isten valami gonosz bíró lenne, aki nem nyugszik addig, amíg valaki nem fizet.
Itt inkább a súlyról van szó. Mintha menekülni kellene egy bezárt kertből. Egy képzeletbeli nagy libikóka, mérleghinta, vagy trambulin lenne benne, és fel kellene ugranunk valami óriási magasságba ahhoz, hogy kiszabaduljunk. Ráugranak emberek a mérleghinta másik végére, de mindenki túl kicsi, súlytalan. Nincs senki sem, aki képes lenne akkorát ugrani, hogy valóban feljussunk a menekülési pontra. Végül érkezik egy nagyon nagy ember, aki tökéletes tornász ugrással ráugrik, mi pedig repülünk, repülünk, és kimenekülünk. Ez a kép sokkal pontosabban elmondja, mit jelent az, hogy ára van a dolgoknak. Mint ahogy az életben mindennek súlya van, mindennek következménye, ellentételezése van. Ha sokat eszem, megfájdul a hasam, ezt még egy gyermek is tudja, de folytathatjuk a sort az agyonhajszoltság, a lebénító szavak kimondása, a felelőtlen döntések, mind-mind maguk után vonnak valamit.
Mi mindig azt hisszük, hogy nekünk valami fontos tennivalónk van. Péter is azt hitte, hogy el kell mennie a főpap udvarába, és talán még tud tenni valamit Jézusért, akit megkötözve elvittek. És mi lett a vége? Még ott is Jézus az, aki őt megsegítette, mert ránézett, tekintetük találkozott, és Péter felismerte, hogy Jézus bocsánatára szorul. Felismerte, hogy semmit sem tehet. Mi nem tudunk semmit tenni! Ez a legbosszantóbb az Isten ügyében. Nem rajtunk áll, nem a mi történetünk, nem a mi dolgunk, semmit, de semmit sem tehetünk. Csak részt vehetünk Isten dolgaiban. Mi csak kicsi részestárs lehetünk, és főként szemlélők. Gondoljuk csak végig az életünket. Nem úgy volt, hogy a legfontosabb történéseknek csak szemlélői voltunk? Nem úgy látjuk, hogy Isten kegyelméből történtek a legjobb dolgok? Jézus kiveszi kezünkből a kardokat, kapákat, mindenféle eszközt, és azt kéri, add át magad nekem. Ne akarj rajtam segíteni! Ne akarj értem harcolni! Te nagyon kicsi súllyal bírsz azon a trambulinon, soha nem menekülsz meg, de majd én megoldom.
Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy ráugorjuk a mérleghintára és hagyjuk magunkat röpíteni. Az átengedés a legnagyobb feladat az életben. Ez nem fizetés, nem árrendezés, de mégis feladat. Adja az Ég, hogy az átengedés feladatát meg tudjuk tenni ezen a húsvéton! Tegye Isten, amit tesz. Én engedek Neki. Ámen.