2017-09-27

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Hála Istennek mostanában szerkesztőségünk szinte minden nap kap valamilyen kérést, hogy egy-egy rendezvényről számoljunk be. Fájdalommal kell döntéseket hozni, mert csak néhány helyre jutunk el. Első beszélgetésünk azért vált fontossá, mert egy olyan társadalmi kérdésre hívja fel a figyelmet, amely elemi feladata mindenkinek, hogy védjük meg ezt a világot. Persze azonnal felmerül a kérdés: Vajon a kicsi ember, az a kis pötty élet, ami az enyém vagy bárkié, meg tudja védeni Isten teremtett világát? Szombaton egy nagyszabású teremtésvédelmi konferencia keresi erre a választ, amelyen a református ökogyülekezeti mozgalom is részt vesz. Az egyik előadó Victor András lesz, őt hallják most.

Victor András: Én, mint teremtésvédelemmel foglalkozó református ember mondhatom, hogy még senkitől akkora lendületet nem kaptam ezen a vonalon, mint éppen Ferenc pápától. 2015 őszén megjelentette a Laudato si’ enciklikáját, amely Assisi Szent Ferenc egyik imájának a kezdete: Áldott légy Uram, ezért a szép földért… Ez a korrekt tanulmány egy egész könyv, amely kidolgozásában közgazdászok, politikusok, pedagógusok és még sokan mások vettek részt, és egy olyan komplett földvédelmi program van benne leírva, amilyen még eddig nem látott napvilágot. Egyrészt áttekinti azt, hogy hol tartunk ma, a teremtésvédelem, a föld megvédése terén, másrészt belemegy részletekbe, hogy mi van a családokkal, a gazdasági élettel, a szemléletformálással, az oktatással. Ezen a konferencián is sorjázni fognak fél-fél órás időtartamban ezek a különböző témák. Engem kértek föl arra, hogy a nevelési vonalat képviseljem, szervezzem össze a csapatot és tartsam meg a negyedórás kiselőadást. Kifejezetten ökumenikus szemléletű a konferencia, mert nagyon bölcsen megértették azt, hogy nemcsak a katolikus egyház feladata, hanem minden emberé, aki Krisztus tanítását követi. Az előadók között is lesznek reformátusok, evangélikusok, katolikusok… Azt kell mondanom, hogy ebben a kérdésben nem ökumenikus párbeszéd van, nem úgy beszélünk egymással, hogy most te, mint katolikus és én, mint református mit is gondolunk a világról, hanem azt gondoljuk, hogy van egy közös feladatunk, és nem számít a felekezeti hovatartozásunk. Tulajdonképpen nekem ez tetszett meg ebben a programban, hogy nem problémaként, megoldandó feladatként kezeli a katolikus-protestáns különbözőségeket, hanem arra tekint, hogy van egy közös feladatunk, amelyet próbáljunk meg közösen megoldani.
Fekete Ágnes: A református Ökogyülekezeti Mozgalom is jelen lesz ezen a konferencián.
Victor András: A konferencia címe: Nem valami szabadon választható feladat. Ez is a Laudato si’ enciklika az egyik mondata. Értsük meg, hogy nem egy választható feladat az, hogy most megvédjük földet, legkisebb homokszemtől a csillagos égig, hanem ez egy abszolút kikerülhetetlen követelmény. A létünk múlik ezen.
Fekete Ágnes: Mennyire tudja ezt megtenni az ember? Hol van az emberi lehetőség határa mind a rontásban, mind a javításban?
Victor András: Amióta ezt a technikai tudásbeli szintet elértük, amit elértünk, azóta egyértelműen felelősségünk az, hogy a földön normálisan menjen tovább az élet. Módunkban áll tönkretenni azt a szép földet, amit kaptunk. A Műcsarnokban megnyílik egy kiállítás Salgado, spanyol fotóművész képeiből. Genezis címmel több száz nagy fekete-fehér képeken mutatja be a földön azokat a helyeket, amelyeket még nem tettünk tönkre sem természetileg, sem kulturálisan. Erről szól az egész kiállítás. Nagyon komolyan gondolom, hogy nekünk embereknek feladatunk, felelősségünk az, hogy őrizzük azt, ami ránk bízatott. Nem élhetünk a világban úgy, hogy kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy az Úristen teremtését tönkretegyük. Nem vagyunk olyan kicsik, hogy ne tudnánk részben vagy egészben tönkretenni, amit kaptunk ezen a világon. Lehet, hogy az aktivizmusnak rossz íze van, de ez nem harcot jelent, hanem azt, hogy abszolút szelíden, türelmesen, belátó módon kell tennünk annak érdekében, hogy ez a föld élhető maradjon. Éppen ezért a nevelés téma, a fenntarthatóságra, a teremtésvédelemre nevelés kikerülhetetlen, mert enélkül sikertelen lesz mindenfajta más kezdeményezés.
Fekete Ágnes: A nevelés viszont növelés is. Szép kép az, ahogyan a növény nő.
Victor András: Így van! A növekedés azonban nagyon kétértelmű dolog a környezetvédelem terén, mert a lélekben, tudásban való növekedés, az fontos, de a számokkal, kilométerben, kilogrammban, tonnában kifejezett növekedés, az már nem kell.
A konferencia nyitott mindenki számára, aki a főszervező, Háló katolikus szervezet honlapján regisztrál. A Bálnában tartandó konferencián négyszáz főnél fogják meghúzni a határvonalat. Tudomásom szerint már háromszáz fölött járunk. Aki jelentkezni akar, gyorsan keresse meg a Háló honlapját, és ott rögtön a címoldalon jelentkezhet. Az egész konferencia arról szól, hogy lássuk meg, hol tartunk, és próbáljuk összegyűjteni, pontokba szedni a további feladatainkat a törvényhozás, a mezőgazdaság vagy éppen az oktatás terén.
Fekete Ágnes: Nagyon nehéz a növekedésről lemondani. Mintha ebben egy emberi ösztön lenne.
Victor András: Igen, teljesen igazad van, ez egy ősi emberi sajátság, hogy mindig még többet akar mindenből. Sok olyan dolog van, amit nem a biológiai ösztöneinknek megfelelően csinálunk az étkezésben, a ruházkodásban vagy a szexualitásban. Amíg törzsi társadalomban éltünk addig élt a másik törzzsel, a másmilyen emberekkel szembeni előítélet, hogy ők nem jók, hitványak, és mi vagyunk az igaziak. Ez akkor nagyon fontos megtartó erő volt. Az ember megtanult csoportban gondolkodni, és a csoport mindenképpen erősebb, mint az egyén. De most már bőven abban a korszakban élünk, amikor túl kell tenni magunkat ezen. Az emberi fejlődés vagy a krisztusi szeretet tanítása segíthet nekünk, hogy ezen fölülemelkedjünk, és vegyük észre, hogy ösztönösen bennünk van a más emberekkel szembeni idegenkedés. Nem az a baj, hogy bennünk van, de fantasztikus nagy lehetőség az, hogy ezen túl tudunk emelkedni. Odáig föl tudunk emelkedni, hogy legyőzzük magunkban ezt az érzést. Tudomásul kell venni, hogy ez egy biológiai ösztön, de túl kell lépni rajta, és elfogadni a másmilyen embert is. Az emberiség nagyobbik része már a túltáplálással küzd, nem az éhséggel. Ez egy paradox helyzet. De miért nem tudunk ellenállni annak a rengeteg ennivalónak, ami körülöttünk van, miért nem tudunk ellenállni a cukornak? Petőfi Sándor kora óta a százszorosára emelkedett a fejenkénti cukorfogyasztás, a mézfogyasztás meg csökkent. Százszorosára emelkedett, mert nem bírunk ellenállni az édesnek. Ez egy biológiailag belénk táplált ösztön, hogy a cukor az energia, és arra törekszünk, hogy minél több energiánk legyen. A növekedésnek nehéz ellenállni, de azért nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy határozottan különbséget kell tennünk növekedés és fejlődés között. A műveltségnek is van számokkal kifejezhető növekedési oldala, hogy hány könyvet olvasott valaki, vagy mennyi pénzbe kerül a színház? De nem az a lényeg, hogy egyik ember műveltebb, mint a másik, hanem az, hogy lélekkel rendelkező lények, emberek vagyunk, akik arra büszkék, hogy nem csak test, hanem lélek is. Hát, akkor miért a cukor, meg a gazdaság motivál minket, és miért nem a lelki gazdagság és a szeretet? Az nem kerül feltétlenül pénzbe, de minőségi változást hoz. A növekedési vágyat, jó lenne így kettébontani!
Fekete Ágnes: Hogy az agyunkban lévő gondolatokat egy minőségi irányba toljuk át?
Victor András: Igen, áttolni minőségi irányba. Lássuk be, hogy biológiai vagy ősi emberi voltunknak köszönhetően van bennünk vágy a gazdagság, a tobzódás, a jólét és a hatalom irányába, de próbáljuk az agyunkban áthangolni a dolgot. Nem ebben kell növekednünk, hanem a másikban kell fejlődnünk.

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten Újpesten is konferenciát rendeztek a reformáció tiszteletére. Újpest alpolgármestere, Zsigmond Barna Pál beszél erről.

Zsigmond Barna Pál: Magam is református vagyok, tehát személyesen is érint a reformáció évfordulója. Újpest önkormányzata is szerette volna méltóképpen megünnepelni ezt az évfordulót és egymásra találtunk a protestáns gyülekezetekkel. Ebből fakadt ez az emlékülés.
Fekete Ágnes: Mit jelent a reformátusság a saját életében?
Zsigmond Barna Pál: Identitást, hovatartozást. A felmenőim között református lelkész is volt. A reformáció mindig is a templomot, az egyházat, a közösséget jelentette számomra. Az ember a történelmi olvasmányai során és az életben is rádöbben arra, hogy mit jelent az anyanyelv használata, és mit jelenthetett a reformáció a magyar nyelv gazdag örökségét tekintve is.
Fekete Ágnes: Ha jól tudom, Ön Erdélyből való.
Zsigmond Barna Pál: Igen, marosvásárhelyi származású vagyok. A marosvásárhelyi vártemplom erős identitásképző erő volt, amely az egy életre elkíséri az embert. Fülöp Dénes volt a lelkipásztor akkor a gyülekezetben, akinek a prédikációit nagy tisztelettel hallgattam, és sokszor beszélgettünk életről, világról, magyar sorsról. Ő egy ötvenhatot megszenvedett, kiváló közéleti személyiség. Valahogy ez is az egyház feladata, hogy egy picit kitekintsen, és a világ nagy kérdéseire is választ adjon. Dénes bácsi az a pap volt, aki vette a fáradságot, és bátorságot és választ próbált adni, igazi vezetője volt a közösségnek. Hat évig szolgáltam Csíkszeredában főkonzulként. Nagyon sok kistelepülésen láttam, hogy milyen fontos munkát végeznek a lelkipásztorok, mert sokszor a pap költözik el utolsóként.
Fekete Ágnes: Marosvásárhelyen tehát, az egyház volt az a hely, ahol a kérdéseket fel lehetett tenni?
Zsigmond Barna Pál: Minden időnek meg vannak a sajátosságai, akár belső meggyőződésből, akár külső kényszerből, de nem biztos, hogy mindig el tudnak hangozni a válaszok, vagy nem úgy hangoznak el, ahogy esetleg az ember szívéből jönnének. Minden kornak megvannak a maga deformációi is. Abban a korban nagyon sok kérdésre csak az egyház tudott választ adni. Ebben az állandóan változó világban az egyház válaszai, a hagyományok tisztelete, az anyanyelv ápolása, a Magyar Református Egyház kapaszkodó, fontos igazodási pont lehet az ember számára. Ha az ember belegondol, hogy milyen nehéz is lehetett a reformáció korszaka, akkor elszörnyed, hogy milyen nehézségeket éltek át akkor az emberek. Hajlamosak vagyunk a mai világot nagyon rossznak kikiáltani, Csaba testvér szokta mindig azt mondani, hogy soha nem volt olyan nagy az élet- és létbizonytalanság, mint ma. Ha visszatekintünk az ötszáz évvel ezelőtti eseményekre, akkor gyakorlatilag folyamatosan végveszélyben volt az ország, a nemzet, és mégis meg tudtunk maradni, és ebben meghatározó szerepe volt a reformációnak. Tehát valóban vigaszt nyújtott, esélyt adott az embereknek, egy új hiteles kezdetet kínált. A mi kis újpesti világunkban próbálunk választ adni kérdésekre. Ezért is fogtak össze az újpesti protestáns gyülekezetek és az önkormányzattal együtt megszerveztük ezt az emlékülést, konferenciát, ahol a református, baptista, az evangélikus gyülekezetek képviselői fognak előadást tartani. Azt is szeretnénk bemutatni, hogy milyen szerepet játszottak a protestáns gyülekezetek, az ilyen viszonylag fiatal, kétszáz éves település életében. A városkép meghatározó eleme a belvárosi református templom itt a városháza mellett. Újpestet, sokan iparvárosnak titulálták, és sokaknak a gyárak, a Tungsram és a Chinoin jut eszébe, a városképet azonban nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is a templomok határozzák meg. Itt a központban templomok vannak és nem gyárak.
Nemrég avattunk egy emléktáblát Prém Margit tiszteletére, aki jelentős személyisége volt az újpesti reformátuséletnek. Pedagógustanító volt a református skót iskolában, és nagyon sok embert mentett meg nagyon nehéz időszakokban. Az ő szülőházát adományozták az itteni újpesti református gyülekezetnek. Az Attila utcában ma is ott működik az újvárosi református gyülekezet, ahol Gyökössy Endre szolgált. Ezenkívül Káposztásmegyeren alakult egy nagyon fiatal gyülekezet, amely templomot is épített az elmúlt években. Lakótelepi környezetben egy nagyon fontos lelki, szellemi sziget itt Káposztásmegyeren.

Fekete Ágnes: Most elhagyjuk a határokat, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületbe, Nagyváradra látogatunk el. Benkei Ildikó beszélget Vinczéné Pálfi Judit lelkésszel, aki a nemrég megjelent Hozsánna című gyerekimádságos könyv ötletgazdája.

Vinczéné Pálfi Judit: Megjelentettünk az egyik kolleganőmmel egy kicsi, hölgyeknek szóló zsebimádságoskönyvet, amely azért kicsike, hogy beleférjen minden táskába, és mindig kéznél legyen, illetve a kórházmissziós szolgálatban is lehessen használni. Nőszövetségi konferencián voltunk, ahol a hölgyek azt mondták, hogy ha van már nőknek való imádságos könyv, akkor legyen egy másik is. Akkor jöttem én az ötlettel, hogy akkor lesz egy gyermekeknek szóló imádságoskönyv. Háromgyermekes édesanya vagyok. Nagyon sokat meséltem a gyermekeknek leporellós meséskönyvekből. Így született meg a gondolat, hogy a gyermek imádságoskönyv legyen leporelló formájú, lapozgatható, hajtogatható, illetve strapabíró, teherbíró. A Lorántffy Református Gimnázium alsó tagozatában készült gyermekrajzokkal díszítettük ezt a nagyon kedves könyvet.
Benkei Ildikó: Számomra a legkedvesebb rajz a második oldalon lévő, amikor a templom tetején egy magyar nemzetiszínű zászló lobog.
Vinczéné Pálfi Judit: A gyermekeink nagyon-nagyon kreatívak.
Benkei Ildikó: A nap különböző szakára vannak imádságok.
Vinczéné Pálfi Judit: Például itt van a reggeli imádság:
Jó Istenem felébredtem,
Te őrködtél énfelettem,
Köszönöm, hogy megtartottál,
Hogy felettem virrasztottál.
El ne hagyj a mai napon,
Légy kísérőm a jó úton!
Hogy parancsod meg ne szegjem,
Krisztusomat hűn kövessem. Ámen.
Benkei Ildikó: Egy nagyon kedves, igazi gyerekrajz van hozzá. A felhők tetején jár az angyalka. De lenn mi az? Egy füstölgő gyárkémény?
Vinczéné Pálfi Judit: Én remélem, hogy csak a ház kéménye, ahol a kisgyermek lakik, vagy esetleg szeretne lakni. Nagyon örvendek, hogy füstöt is rajzolt a kéményre, mert azt jelenti, hogy onnan valami felszabadul. Reméljük, hogy a rossz füstölög el, az imádság hatására.
Benkei Ildikó: Ezek az imák ismertek, használatosak a mindennapokban?
Vinczéné Pálfi Judit: Részben ismertek. Egy részük szilágysági gyűjtésből származik. Nem is az volt a lényeg, hogy valami újat adjunk, mert nem az a fontos, hogy mindig kitaláljunk valami újat, hanem a régit őrizzük meg úgy, hogy általa a jelenben jelen tudjunk lenni ténylegesen és nevelni tudjunk. Tavaly, amikor megszülettek ezek az imádságos könyvek Resicabányától Szatmárig mind a tizenkét óvodánkat végigjártam, és ötszáz óvodásgyermeknek vittem egy ilyen imádságoskönyvet ajándékba. Idén az a gondolat született meg bennem, hogy az ötszáz éves reformációra ne csak úgy emlékezzünk, hogy koszorúzunk és eseményeket szervezünk, hanem segítsük a szülőket, hogy ebben a rohanó világban, találjanak valami olyat, amely a Szentírás alapján tiszta forrásból érkezik. Éppen ezért az idén Nagyvárad-Csillagvárosban, amikor gyermeket keresztelünk – és hála Istennek hét keresztelőnk volt már az idén -, a keresztelési szertartás közben az édesanyának, édesapának az úrasztalánál átnyújtunk egy ilyen gyermek imádságoskönyvet. Nagyon örvendenénk annak, ha a magyarországi református óvodák vagy tanintézmények megismernék ezt a kiadványt és ezáltal is hitben kölcsönösen építenénk egymást.

Benkei Ildikó: Nagyváradon azért erős a magyar közösség, de hogy tapasztalja, nehéz-e a gyermekeknek magyarnak maradni?
Vinczéné Pálfi Judit: Nem könnyű. Vannak gyermekek, akik, mert vegyes családba születnek, már csak törik a magyar nyelvet. Természetszerű a magyar fél számára, hogy ő fog az idegen nyelven beszélni. Nem könnyű olyan családoknál sem, ahol a szülők eleve úgy gondolkoznak, hogy bár magyarok mindketten, de román tannyelvű iskolába adják a gyermeküket a jobb érvényesülés végett. Tehát van egy ilyen elvesződési lehetőséget adó út a mai romániai társadalomban, merthogy a szülők ezeket az utakat gyakorolják. Az a közösség, az a szoros vagy szűk egyházi közösség, ahol én legtöbbet megfordulok, ott nem nehéz magyarnak maradni, mert mi mindennap magyarul beszélünk, hisz az egyház nyelve magyar, a családon belül a nyelvünk magyar, az iskolában magyarul tanulnak a gyermekeink. A körön belül nem nehéz megmaradni magyarnak, az a nehéz, amikor a körön kívülre lépünk. Akár a saját három gyermekem példáját is mondhatom. A nagyleányom már leérettségizett. Angolul tökéletesen beszél. Most kezdi az egyetemet Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen fog tanulni, és meg akar tanulni románul. Noha jó jeggyel tett érettségi vizsgát, de ez nem jelenti azt, hogy beszéli az állam nyelvét, amelyre szüksége van.
Benkei Ildikó: Mit mond azoknak a szülőknek, akik úgy vélik, hogy jobb, ha az állam nyelvén tanul meg a gyermek és nem az anyanyelvén?
Vinczéné Pálfi Judit: Az én érvem a gyermek magyarul tanulása mellett, hogy megmaradjon az identitásában, tudja, hogy miért magyar, tudja, hogy miért született magyarnak, mert magyarként, tehát az anyanyelvemen több tudok lenni, ember tudok lenni. Egy idegen nyelvben meg kell, találjam önmagamat, meg kell találnom egy új identitást, ami nem az enyém, gyökereimből, zsigeremből nem az enyém, az az idegen identitás, és erre a gyermekek tizennyolc éves korig nem lesznek képesek, és nem képesek, ezért lesz belőlük, egy magyar identitását elvesztett felnőtt, akinek már mindegy lesz, hogy aztán merre, hova tovább.

Hírek
Október a Reformáció Hónapja programsorozat központi nyitó istentiszteletét október elsején, vasárnap 18 órakor tartják Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Igét hirdet Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. Az istentiszteleten a református, evangélikus, baptista, metodista és a pünkösdi egyház egy-egy főpásztora és kórusa szolgál.

Ezen a héten rendezik meg a Teremtés Hete programsorozatot szerte az országban. Ennek keretében tartanak Ökoestet szeptember 29-én, pénteken 19 órakor Budapesten, a Műcsarnok Apszisában; valamint teremtésvédelmi konferenciát szerveznek szeptember 30-án, szombaton 9 órától a Bálna Budapest Rendezvényközpontban. A konferencia címe: Nem valami szabadon választható feladat. A VIII. Teremtés Ünnepét tartják meg Telkibányán szeptember 30-án, szombaton 14 órától. Teremtés Ünnep lesz Berettyószentmárton református templomának kertjében is szeptember 30-án, szombaton 10 órától.

Kálvin és Ignác, azaz Van-e közös útja a két lelkiségnek? címmel tartanak előadásokat, műhelybeszélgetéseket és kerekasztal-beszélgetést október 3-án, kedden 14 órától Budapesten, a Horánszky utca 20. szám alatti Párbeszéd Házában.

Via Contemplativa – A szemlélődés útja címmel rendeznek konferenciát október 2-án kedden 14 órától a Debreceni Református Kollégium Dísztermében.

A családi életre nevelésről, Karácsony Sándorról és társaslélektani rendszeréről tartanak előadást a Kutatók Éjszakáján szeptember 29-én, pénteken 16 órától Debrecenben, az Egyetem tér 1. szám alatti főépületben.

Ünnepélyesen adják át a digitális tudás termét szeptember 29-én, pénteken 9 órakor Nyírbátorban, a Báthory Anna Református Általános Iskolában.

A reformáció 500 éve a Jósva-völgy térségében címmel tartanak ünnepi istentiszteltet és templomi koncertet október elsején, vasárnap 11 órától Jósvafőn, a református templomban.

Romokból felépülés címmel tartanak evangélizációs estét szeptember 30-án és október elsején 17 órakor Sajóbábonyban, a református templomban.

Sepsy Károly orgonaművész ad hangversenyt október elsején 18 órakor a Debreceni Nagytemplomban.

Őrizzétek a betűket! címmel zenés párbeszéd formájában mutatja be Huszár Gál reformátort Dinnyés József és Nagy Sándor Tamás szeptember 29-én, pénteken 17 órakor Környén, a Művelődési Házban.

Szatmári református templomokról készül képekből rendezett kiállítás megnyitóját október 3-án, kedden 16 órakor tartják Fehérgyarmaton, a Városi Galériában.

A megújulás lendülete című fotókiállítás következő tárlatának megnyitása október 3-án, kedden 17 órakor lesz Gyöngyösön, a Vachott Sándor Városi Könyvtárban.

A Katharina Luther című filmet vetítik szeptember 27-én, azaz ma este 18 órakor Debrecenben, az Apolló moziban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Látták József bátyjai, hogy az atyjuk meghalt, és ezt mondták: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt, amit rajta elkövettünk. Ezért üzenetet küldtek Józsefhez: A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt: Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg testvéreid bűnét, mert gonoszul cselekedtek ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sírt, amikor ezt mondták neki. Testvérei leborultak előtte és ezt mondták: Íme, mi a te szolgáid vagyunk. József pedig így szólt: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-e én? Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani." I. Mózes 50,15-20

Egészen mást jelent három szó: a bűnbánat, a megbocsátás és a kiengesztelődés. Az első azt jelenti, hogy én, az ember kimondom, megnevezem azt, amit rosszul tettem. A második, a megbocsátás azt jelenti, hogy közösen, akár Isten és én, akár én és egy másik ember eltávolítjuk a mindennapi életből azt, ami történt, és a közöttünk kibillent kapcsolatot egyensúlyossá tesszük. A múlt nevű dobozba tesszük mindazt, ami megesett. A harmadik, a kiengesztelődés pedig a mindennapos gyógyulási gyakorlat, amikor az ember a sebeket kitisztítja, akár tapaszt is tesz rá. Azért fontos ezeket szétválasztani, mert nagyon sok és alapvető összevisszaság van köztünk, emberek között a megbocsátás területén.
Egy ismerősömnek tanácsolták, amikor hiúsági okokból el kellett hagynia egy egyházi állást, hogy menjen oda a vezetőhöz, és akár térden állva, kérjen tőle bocsánatot. Ő visszakérdezett: "Rendben, de miért? Mit követtem el?" Mire a válasz: "Az teljesen mindegy, csak kérj bocsánatot!" Valamilyen furcsa okból szeretjük a megalázkodást, és összekeverjük a megbocsátással. A megbocsátás kérése egyfajta alá-fölé rendelés, pedig valójában a megbocsátás egy közös tett. Közösen kell keresnünk az egyensúlyt, közösen kell beletennünk a múlt dobozába a megtörtént rossz eseményeket. Ez nem megy könnyen, valószínűleg mindegyik félnek sok munkájába kerül. De ha az egyik arra használja a bocsánat szót, hogy a másikat megalázza, akkor ezt a közös utat nem tudják megtenni.
A Bibliában sehol sem kéri Isten, hogy az ember kérjen bocsánatot a másik embertől. Józsefhez jönnek oda testvérei rettegve, apjukra hivatkozva, hogy bocsánatot kérjenek. De ő ezt mondja: "Hát Isten vagyok én? Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Isten jóra fordította." Nem enged a bocsánatkérésnek, sőt visszájára fordítja, és azt mondja, az igazi tettek az égben történnek, és nem a földön.
A bocsánat mennyei ajándék. A bocsánatot nem lehet kérni. Számon kérni végképp nem lehet. Jézus mindig csak tényként beszél róla: Megbocsátottak neked. Azt kéri, hogy megbocsátó szívvel nézzünk egymásra. De azt, hogy kérj bocsánatot, hogy valamilyen bocsánatkérő, önmegalázó szertartásban vegyél részt, erről sehol nincsen szó. A bocsánat egy nyitott tér, egy olyan valóság, amelybe beléphetünk együtt, amelyben részesülünk. A bocsánat az, hogy észreveszem azt, ami az enyém. Életem legdrámaibb tapasztalatai azok, amikor éppen az egyházban a bocsánatot erőszakosan követelik. Ez a bűnbánat, a kiengesztelődés és megbocsátás teljes összekeverése, ezeknek visszájára fordítása.
Jézus többször használja a fizetés képét a bocsánattal kapcsolatosan, de mindig furcsa módon. Az emberek azt érzik ezekben a példázatokban, hogy a gazda igazságtalanul fizet vagy enged el! Mert mi azt várjuk, hogy valamit valamiért alapon mennek a dolgok, olyan legyen a fogadjisten, amilyen az adjonisten. A hazatérő tékozlót átöleli az apja, a bátyjának azonban ez nem tetszik. Isten világában a bocsánat mindig részesedés, osztozás Isten mérhetetlen örömében. Gyenge hasonlattal a tűzoltást lehetne magunk elé képzelni. Teljesen mindegy, hogy ki mennyit dolgozott hogyan oltották a tüzet, a végén mindenki egyformán örül. A bűn talán ilyen tűz miközöttünk, és nekünk nem a tűz mutogatásán, hanem eloltásán kellene nagyon nagy erővel dolgoznunk. Ez a kiengesztelődés. És mégis csoda, ha ez sikerül. Csoda, ha az ember szíve nyitottá válik arra, hogy befogadja a bocsánatot. Ezt a csodát adja meg Isten! Ámen.