2017-11-08

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az egyház annak a helye lehet, ahol a legkülönbözőbb emberek és vélemények egységre találnak abban a valakiben, aki őket összetartja, Jézus Krisztusban. Ez egy szép elv, de a gyakorlat nem mindig ezt mutatja. Azt tapasztaljuk, hogy nehéz és fájdalmas folyamat az, hogy különböző álláspontok párbeszédben maradjanak. Egy egyháztörténeti példát hallhatunk most erről a folyamatról. Nevezetesen két neves svájci teológus, Emil Brunner és Karl Barth vitájának történetét meséli el Békési Sándor, aki egyik szerzője a Kálvin Kiadó által nemrég kiadott gyűjteményes kötetnek, amely kettőjük kapcsolatát elemzi. Először a 20. század elejének nagy témájáról, a párbeszéd teológiájáról beszélt Békési Sándor.

Békési Sándor: Martin Buber robbantotta be ezt a gondolatot a század elején. A normális vagy a jó kapcsolat nem más, mint az "én-te" kapcsolat, azaz személyes kapcsolat megszólításban és válaszban. De ez az "én-te" kapcsolat mindenre kivetül, az Isten – ember és az ember – ember közötti kapcsolatra is. Brunner átveszi ezt a gondolatot. Számára ez a dialektikus kapcsolat Istennel a párbeszéd kapcsolata. Számára az intézmény katasztrófa. Tehát, ha az egyház intézménnyé válik, az már csőd. Csak személyes lehet az egyház. Arra nagyon vigyáz, hogy hogyan nevezi az egyházat. Nem a Kirche szót használja, hanem az ecclesia-t, mert a Kirche számára egy intézmény.
Fekete Ágnes: Ez a német szó magát az építményt is jelenti.
Békési Sándor: Az építményt és a hivatalos egyházat is egyben. Ha csak ez van, akkor nincs benne semmi. Az egyházban is csak személyesen lehet érintkezni. Nem jó, ha ez hivatalossá, bürokratikussá válik. Hamvas Béla szerint "a bürokrácia a lét megrontója". Igaza van mind a kettőjüknek. Brunner is ezt vallja: Személyes lét az Istennel és embertársammal.
Fekete Ágnes: Ki volt Brunner?
Békési Sándor: Emil Brunner a múlt múltszázad embere, 1889-ben született. A svájci Winterthurban egy vallástanár fiaként látta meg a napvilágot. Élete fontos része volt, hogy Zürichben, a Fraumünster templomban prédikált évtizedeken keresztül, majdnem élete végéig. Ez jelentős része volt életének. A gyülekezet tele volt, nem volt ott szabad folyosó, mert ott is álltak, amikor ő prédikált. A közvetlen, személyes vallásosságot élte meg, amire annyira vágyunk ma. Hermann Kutterrel lépett kapcsolatba, aki a vallásos szocializmus képviselője volt. Akkor ez nagyon fontos volt. Nem politikai értelemben volt szocialista, hanem keresztény ember, aki a szociális gondolatot központi témának tartotta az akkori Svájcban és Európában. Ez az időszak a laissez faire kapitalizmus közepe, Brunnerből mégsem lett egyfajta politikailag elkötelezett baloldali, mint Karl Barthból.
Fekete Ágnes: Ki volt Karl Barth?
Békési Sándor: Egy svájci református teológus, aki Brunner kortársa volt. Az összehasonlítás nagyon jogos, mert általában együtt szoktak beszélni róluk. Az útjuk annyiban szétvált, hogy Brunner maradt Svájcban, a Zürichi Egyetemen lett rendszeres teológiai tanár, Barth pedig Németországba került és ott oktatott. Csak később a harmincas években került vissza, történelmi okokból Svájcba. Mind a kettő nagyformátumú teológus. Barthról nem is kell sokat beszélni, hisz a legjobban ismert a református teológusok között.
Fekete Ágnes: Mi magyarítottuk is a nevét Barth Károlyra.
Békési Sándor: Egyébként Brunnert is emlegetik így: Brunner Emil. Csak hát, egyetlenegy könyvét fordították le, A mi hitünk címűt 1935-ben. Azóta sem fordítottak tőle nagyobb munkát, pedig igen jelentős művei vannak.
Fekete Ágnes: Valami miatt őt nem annyira kedvelték. Mi ennek az oka?
Békési Sándor: Több állomása is van a Barth és Brunner közötti konfliktusnak. Amikor Emil Brunner az első szolgálati helyére kikerült Svájcban, a Zürichi kantonban, az egyik vasárnap meglátogatta őt a fiatal Barth Károly. Brunner a Biblia első sorairól prédikált, és abból is az első szót vette textusul, a "Kezdetben"-t. Az istentisztelet után jól leszidták, hogy micsoda prédikáció volt ez? Ez nem volt igeszerű! Még sok minden rosszat elmondtak. Ez volt az első konfliktusuk.
Fekete Ágnes: Mi volt az igazi bajuk?
Békési Sándor: A húszas években történt ez az első világháború után. Ez egy politikai ügy volt. A weimari köztársaság, sok forradalom, a tizennyolc-tizenkilences időszak…, egy baloldali fordulat volt egész Európában.
Fekete Ágnes: Akkor még nyugaton is szimpatikus volt ez a baloldali gondolat, és nem tűnt föl, hogy mi történt igazából Oroszországban?
Békési Sándor: Pontosan. Brunner nem állt oda a baloldaliság mellé. Noha nagyon sokat gondolkodott, sok előadást tartott és írt társadalmi kérdésekről, szociális kérdésekről. A diktatúra és a totalitarizmus lényegét elemezte. Azt, hogy a társadalomból miképpen lesz proletariátus, és ennek milyen emberi bűn az oka. Barth Károly viszont ezt a maga életével képviselte, de nem foglalkozott elméletben ilyen témákkal.
Fekete Ágnes: Nagyon egyszerűen fogalmazva, ő elhitte a felszínes szólamokat?

Békési Sándor: Volt egy érdekes ellentmondás Barthban. Az ő teológiája nem kapcsolódott társadalmi mozgásokhoz, vagy a kultúrához. Határozott ellentét volt ez is közöttük. Brunner mindenhez kapcsolódott: kultúrához, társadalmi mozgásokhoz, politikához is, ha kellett. Harcos teológiát képviselt. A második korinthusi levélből való idézet szerint minden gondolatot Krisztusnak kell foglyul ejteni, Krisztuséivá kell tenni, mert akkor a társadalom baján is lehet valamit segíteni. Tanítani lehet, hogy az emberek felismerjék a bajok okát.
A második nagy összeütközésükben Barth Károly a nemzeti szocializmus égisze alatt szerveződő Németországban volt. Amikor 1933-ban Hitler hatalomra jutott, többen megfogalmazták a Barmeni Nyilatkozatot, amely ez ellen lép fel, vagyis az ellen, hogy sem nemzet, sem vérség, sem történetiség nem lehet a hitvallásunk része, hanem csak Krisztus az egyedüli vezető. Barth úgy érezte, hogy Brunner visszacsatol a nemzethez, a vérhez, és ezzel közvetve segíti ezt a fajta nemzeti szocialista eszmét. Brunnernek ez esze ágába sem volt. Ő Svájcban volt, és nem értette Barth problémáját. Ő azt gondolta, hogy ne mondjunk le ezekről a dolgokról, amelyek az emberhez tartoznak. Például ilyen az, hogy milyen nemzethez tartozik valaki. A vérség is teológiai téma, a nemzet is teológiai téma. Ha átadjuk a nemzeti szocialistáknak, akkor lemondunk ennek teológiai értelméről.
Fekete Ágnes: Ez olyan, mintha az embernek csak a lelkével foglalkoznánk, a test meg menjen a sárba.
Békési Sándor: Pontosan. Az menjen a sárba, vagy foglalkozzanak a politikusok vele, tehát át van adva, és így az ember ki van szolgáltatva. Ez is történt gyakorlatilag 1948-tól, amikor Barth Károly bizony egyengette itt az új egyházi vezetés útját, és az egyházhatalomhoz való hozzáállását.
Fekete Ágnes: Gyakorlatilag visszaigazolta a kommunizmus ideológiáját azzal, hogy az egyház csak a templomban foglalkozzon az emberekkel, ami azonban a falakon kívül van, az a "világ".
Békési Sándor: Igen, de ezzel ki is szolgáltatta az egyházat. Brunner írt is egy nyílt levelet Barthnak erről. A diktatúra kommunista változata nem volt olyan problémás a számára. A barthiánus teológia mindenhol meggyökeredzett Budapesttől, Sárospatakon át, Debrecenig és Kolozsvárig. Ennek az oka az is volt, hogy Emil Brunner abszolút nem kapott szót.
Fekete Ágnes: Indexre került?
Békési Sándor: Mondhatjuk, igen. Azt mondta, hogy Isten teljesen más, mint az ember, vagyis nem értjük meg az embert, mert az embert szeretni csak a bűnével és betegségével lehet. Brunner élete végéig kitartóan elemezte a totalitarizmust. A személyes életében pedig nem kötődött a politikához. Ezért is szimpatikus nekem. Különbséget tesz a diktatúra és a totalitarizmus között. Diktatúrák mindig voltak a történelem során. Ez az, amikor az uralkodó, vagy az uralkodó kormány egy bizonyos szempontot következetesen végigvisz, és nem enged. A totalitarizmus pedig minden területet átfog. Az emberi gondolkodást is. Megmondja, hogy hogyan gondolkodhatsz. Propagandát használ az iskolákban. A sajtó, média, minden a birodalmukban van. Ez a totalitarizmus csak a huszadik században jelenik meg. 1948-ban a világtanács ülésén ezt az előadását el is mondta volna. Nagy felszabadultság volt akkor. Azt mondták, a háború után vége a diktatúráknak. Brunner pedig azt mondta, hogy nem! Még van diktatúra. Ezt a beszédét nem engedték elmondani. Kiegyeztek a szövetséges Szovjetunióval, de Brunner mindig kitartott amellett, hogy mindenfajta totalitarizmust le kell leplezni keresztyén szempontból, akár nemzeti szocialista, akár kommunista.
Fekete Ágnes: Tehát a második nagy vita vége volt Barthnak az a műve, amire azt mondta, hogy nem, Nein! Az volt a kérdés, hogy vajon van-e legalább egyetlen pont, egy kapcsolópont Isten és ember között? Ez a bizonyos Anknüpfungspunkt.
Békési Sándor: Ez a kapcsolópont Brunner szerint, a találkozás. Az ember alapvetően beteg. Általában fölállítják az ideális ember képét, és ahhoz próbálják gyógyítani az embert. Ez a mai ember betegsége is tulajdonképpen, hogy ideális ember akar lenni, azaz egészséges, fiatal, sikeres. De az ember beteg, és a betegségi állapota épp úgy az emberségéhez tartozik. Nem vagyunk tökéletesek, de rászorulunk az isteni kegyelemre. A "szeressük egymást gyerekek, és akkor csodás lesz, majd a világ" általános emberi dolog, amelyből mindig pokol lesz egyébként.
Fekete Ágnes: Miért lesz mindig pokol belőle?
Békési Sándor: Azért, mert a korrupt ember oldja meg az életet! Csak a huszadik századot kell végignézni és levetíteni a filmeket, hogy milyen volt az ember, amikor a kezébe vette a saját sorsát. Aki szeret, az szabad. A szabadakarat lényege az, hogy szeret. Csak a szeretetben van nekünk szabadakaratunk, máskülönben nincs.
Fekete Ágnes: Barth Károly sokkal keményebb.
Békési Sándor: Az emberben például nem látja az istenképűség kisugárzását. Brunnernél az igazság a találkozás. Mi is találkozik? A történelmi szituáció, a sorsunk és a vele ütköző örök isteni kijelentés. Sajnos Brunner szinte egy egyházpolitikai megbélyegzést kapott. Ebben nem volt ártatlan természetesen Barth. Brunner teljesen kikerült az európai teológiai közéletből. Az ő egyik fő üzenete: Minden gondolatot foglyul ejteni Krisztusnak. Nem lehet bezárkózni a keresztyén embernek: Hogy nem érdekes a világ, nem érdekes mi történik körülöttem. Figyelnem kell! Ne dőljünk be a látszatnak, hanem nézzünk a dolgok mélyére. Mélyére fúrni a világban tapasztalható dolgoknak! A személyiség úgy van kapcsolatban Istennel, hogy párbeszédben van, tehát nincs olyan, hogy isteni történés önmagában, mert az velem, emberrel együtt is történik.

Fekete Ágnes: Egy faluba látogatunk el, Gyürébe, ahol Árokháti Béla emlékére orgonaépítésbe kezdtek. Egy jótékonysági koncerten járt Zsoldos Barnabás.
Zsoldos Barnabás: Gyürében a reformáció ünnepén érkeznek a helybéli reformátusok a zenés áhítatra, amelyet Árokháti Béla, valamikor itt szolgált lelkipásztor, és az itt felnőtt orgonaépítő fia emlékére tartanak.
Szűcs Lajos: Az emlékek mindenképpen kötelezik Gyüre község lakosait. Összefogás indult Gyüre községben, és szívesen jönnek emlékezni ma este elég sokan.
Zsoldos Barnabás: Az egyházközség gondnokával beszélgetek, aki már a harmadik ciklusban gondnok.
Bányai Gyula: Egyöntetűen, mindenki szívvel-lélekkel jön. Ez most már a harmadik alkalom lesz.
Zsoldos Barnabás: Elárulom a rádióhallgatóknak, hogy én is Gyürében nőttem fel. Amikor elindult az orgonaépítés gondolata, kellett győzködni a presbitereket és az itt élőket, vagy valóban mindenki az ügy melléállt?
Bányai Gyula: Először egy picit idegen volt, mert nagy az összeg.
Zsoldos Barnabás: Mennyi?
Bányai Gyula: A legolcsóbb, tizenöt millió. Kaptunk külső segítséget, így mindenki elfogadta a tervet.
Zsoldos Barnabás: Mándi Ákos zongoraművész játszott a gyürei református templomban a reformáció napján. Gyüreiként innen mentél a zeneakadémiára. Abban, hogy Dohnányit választottad, benne van az is, hogy Árokháti Béla nála tanult a zeneakadémián?
Mándi Ákos: Nem. Ezt én később tudtam meg.
Zsoldos Barnabás: Gondolom, várod, hogy abban a templomban, amelyben mind a ketten konfirmáltunk, megvalósuljon ez az orgona.
Mándi Ákos: Ez az ügy már csak azért is, mert közvetlenül a Sebestyén Zoli barátom révén érint, nagyon megdobta a lelkesedésemet. Már egy hónappal ezelőtt olyan izgalomban voltam a felkészülés közben, mint máskor egy nappal a szereplés előtt.
Nagy István (lelkész): Nagy célok nélkül, nagy tervek nélkül nem indulhatunk neki a világnak. Mondhatjuk azt, hogy egy hangként, egy kézként vagyunk együtt a gyülekezettel. Szépen jönnek adományok, illetve külső segítségek is. Kis gyülekezet lévén önerőből ezt nem fogjuk tudni megvalósítani. Addig nyújtózunk, ameddig a takarónk ér. Ez lehet egy három sípsoros, lehet egy öt sípsoros orgona is. Attól függ, hogy mennyi pénzünk lesz, illetve mennyi adomány és segítség jön kívülről.
Zsoldos Barnabás: Megvalósítási elképzelés van, vagy pedig majd éppen, ahogy az élet kiforogja?
Nagy István: Vannak tervek. Mi egy hat sípsoros orgonára gondolnánk, amely körülbelül huszonnégy millió forintba kerülne, ezért majd az összegyűlt pénz függvényében lesz kisebb vagy nagyobb orgonánk. A tervek így vannak, hogy majd meglátjuk.

Fekete Ágnes: A napokban hat fiatalt szenteltek lelkésszé Debrecenben. Budapesten pedig holnap, csütörtökön este 18 órakor lesz lelkészszentelés a Kálvin téri templomban. Debrecenben a frissen felszentelt lelkészek közül Káposztás Gáborral és Kovács-Szécsi Dórával Éles Erika beszélgetett.

Káposztás Gábor: Már az is egy különleges élmény, hogy itt tartok, de az, hogy ez egy jubileumi évben történik meg, ez mindenképpen csak emlékezetesebbé teszi.
Kovács-Szécsi Dóra: Azt érzi az ember, hogy egy hosszú folyamatba lép bele, ami jóval előttünk kezdődött, és jóval utánunk fog végződni, és ez szépen jelképezi Isten munkáját, hogy mi csak egy vagyunk ebben az egészben. Nem mi vagyunk a történelem eleje, és nem is mi leszünk a vége enne az ügynek.
Káposztás Gábor: Gyerekkoromban, amikor tízéves voltam, elváltak a szüleim. Talán ez volt az első olyan alkalom, amely ugyan családi tragédia, de engem mégis az emberek felé indított el. Akkor kezdtem el először úgy igazán azokkal foglalkozni, akik a környezetemben vannak. Nagyon sokáig nem tudtam, hogy mit kezdjek az életemmel, egyedül annyit tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Olyan családban nőttem föl, akik nem voltak hitben járók, nem élték meg a mindennapokban. A nagyszüleim vittek először templomba gyerekkoromban. Majd itt tanultam a Kollégium gimnáziumában, amely elég erős hatást jelentett. Végül tizenhét éves koromban ébredtem rá arra, hogy engem szeret az Úristen. Akkor ismertem meg Őt, akkor mutatta meg magát nekem először. És nagyon rövid idő leforgása alatt, egész egyszerűen csak azt éreztem, hogy én erre vagyok elhívva. Nem tudtam sokáig, hogy mit kezdjek az életben, hogy mi legyen, amit majd tenni szeretnék, azt tudtam, hogy segíteni szeretnék az embereknek, de rájöttem, hogy emberi erővel ez nagyon sokszor nem jön össze.
Kovács-Szécsi Dóra: Már elég korán megfogalmazódott bennem, hogy lelkész szeretnék lenni és gimnazista koromban már biztos voltam benne. Református gimnáziumba jártam Miskolcra. Fiatal nőként is, és fiatal férfiként is csodálatos hivatás, hiszen mindenféle területen szolgálhatok benne, amit szeretek. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, tarthatok hittanórákat. Szeretek fiatalokkal foglalkozni, az egyetemen szolgálok lelkészként. Rengeteg kreativitást igényel, irodalmi vénát, egy csomó dolgot, amit egyébként is szeretek, és mindezt Isten Igéjéért tehetem, és azért hogy elérje az embereket Isten szava.
Káposztás Gábor: A mai napig is kerülök olyan új helyzetekbe, ahol helyt kell állnom, ahol csak az Úristenre hagyatkozhatom, és mindig Ő az, aki megmutatja nekem, hogy egy-egy számomra akár kevésbé komfortos helyzetben is meg tudom állni a helyemet.
Kovács-Szécsi Dóra: A Debreceni Református Egyetemi Gyülekezetbe kerültem most a legfiatalabb lelkészként és a Böszörményi úti kampusz lelki életéért, közösségért vagyok felelős.
Éles Erika: Mivel lehet megszólítani ma a fiatalokat?
Kovács-Szécsi Dóra: A kulcsfogalom szerintem a hitelesség. Én is napról-napra tanulok, és most kezdem csak felfedezni, hogy mit jelent hiteles lelkésznek és hiteles embernek lenni. Azt gondolom, hogy a fiatalok nyitottak arra, hogy emberként is meglássák a lelkészüket, és nem egy távoli, megfoghatatlan valakit látnak benne, hanem egy közülük való huszonévest, aki hisz Istenben, és aki erre szánta oda az életét, hogy ezért tegyen. Nincs ennek szerintem nagy varázslata. A többit pedig tanulom folyamatosan.
Éles Erika: Hogyan zajlik a lelkészszentelés?
Káposztás Gábor: Egy olyan napon veszünk ma részt, amely egy kicsit ráhangol bennünket erre az eseményre, mert azért ez számomra legalábbis ünnep, és ebbe nem lehet csak úgy belerohanni a hétköznapokból. Erre jó, ha rákészül az ember. A holnapi napon pedig lesz maga a szentelés, ahol esküt fogunk tenni.
Éles Erika: Idén hatan vannak.
Káposztás Gábor: Ez most különleges dolog, de én vagyok az egyetlen férfi.

Hírek

Dr. Süle Ferenc tart előadást A családi élet lélektanának evangéliuma – a gyermekáldás kérdése címmel november 9-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti gyülekezeti nagyteremben.

A VilágEgyetemi Előadások sorozat keretében a generációk közötti kommunikációról tart előadást Juhász Erika szakközgazdász november 10-én, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

Az Önkéntes Diakóniai Év fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli november 8-án, szerdán 17 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Terézvárosi vallásközi konferenciát rendeznek november 13-án, hétfőn 15 órától Budapesten, a Nagymező utca és a Király utca sarkán lévő plébániai hittanteremben. A konferencia témája: Széder – Eucharisztia – Úrvacsora

Kárpátok diplomáciája címmel rendeznek konferenciát fiatalok részére november 10. és 12. között Esztergomban, a Szent Adalbert Központban.

A gender jelenség és a Nashville-i Nyilatkozat lesz a témája az egyetemistáknak tartott sorozat következő alkalmán november 9-én, 18 óra 30 perctől Budapesten, az Adna Caféban.

A Dunántúli Református Egyházkerület hittanos találkozót rendez a felsős tanulóknak november 11-én, szombaton 10 órától a Balatonfüredi Konferenciaközpontban.

Reformáció a személyes életemben és az egyházban címmel rendeznek csendesnapot november 12-én, vasárnap 14 óra 30 perctől Nyírmeggyesen, a református templomban.

A Kelenföldi Barokk Esték keretében Alföldy-Boruss Csilla a reformáció orgonazenéjét mutatja be orgonaestjén november 11-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti református templomban.

Molnár Tünde orgonaművész szolgálatával tartanak zenés istentiszteletet november 12-én, vasárnap 10 órakor Budapesten, a Pozsonyi úti református templomban.

A 110 éve született Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Fekete könyv című verseskötetének bemutatóját tartják november 10-én, pénteken 16 órakor Hódmezővásárhelyen, az Emlékpont konferenciatermében.

A Bölcsföldi András szerkesztésében megjelent Ideje van az olvasásnak című könyv bemutatóját tartják november 13-án, hétfőn 17 órakor Budapesten, a Bibliamúzeum kiállítótermében.

Könyvvásárt rendez a Harmat Könyvkiadó, ahol nagy kedvezménnyel kínálja kiadványait, november 10-én és 11-én, pénteken és szombaton, Budapesten, a Karolina út 62. szám alatt.

A Debreceni Irodalmi Napok programsorozat keretében irodalmi beszélgetések után nyitják meg a Méliusz Juhász Péter emlékkiállítást november 8-án, azaz ma este 18 órakor Debrecenben, a Méliusz Központi Könyvtár első emeleti kerengőjében.

Fekete Ágnes áhítata:

"Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." Máté 6,21

Martin Buber összegyűjtötte a kegyes rabbik történeteit, többek között Eizik rabbiét: Ő évek óta szenvedett, mégsem ingott meg a hite. Egyszer álmában azt a parancsot kapta, hogy Prágában, a királyi palotába vezető hídnál keressen meg egy kincset. Amikor ez az álom már harmadszor is visszatért, útra kerekedett, és elment Prágába. De a hídnál őrök álltak éjjel és nappal. Így aztán félt nekiállni az ásásnak. Végül felfigyelt a járkálásra az őrök vezetője, és kedvesen megkérdezte tőle: Talán keres valakit?
Erre a rabbi elmesélte, hogy milyen álom hozta őt ide. Az őr felnevetett: Te szegény fickó ezért az álomért jártad le a lábadat? Egy álom miatt képes voltál idezarándokolni? Akkor nekem is fel kellet volna kerekednem, egy bizonyos Eizik rabbihoz Krakkóba, mert ezt álmodtam, és a kályhája alól egy kincset kellett volna kiásnom. Elképzelheti, hogyan jártam volna, hiszen minden második házat Eizik rabbi házának hívnak ott. A mi rabbink meghajolt, és hazatért. Otthon kiásta kályhája mellől a kincset, és felépített belőle egy iskolát.
A tanulságot is hozzáfűzték a régiek: Jegyezd meg, vannak dolgok, amiket sehol a világon nem találhatsz meg, és mégis van egy hely, ahol megtalálhatod! El kell mennünk valahova azért, hogy megtaláljuk azt a kincset, amely a mi otthonunkban van.
A kincsen általában egy olyan tárgyat értünk, ami kedves az ember szemének, ami felvidít bennünket. De van, akinek Dárius összes kincse se lenne elég, ahogyan mondjuk. Mégis, gyakran embereket nevezünk kincsnek, amikor kincsemnek, drágámnak szólítjuk meg egymást. Valahogy zsigerileg is érzi az ember azt, hogy minden tárgy igazából a szívünket szólítja meg, és a lelkünk kincsét tárja fel. A kincs nem itt van vagy ott, hanem a mi értékelésünk tesz kinccsé mindent.
A kincs felfedezésének a lehetősége a saját szívünkben van. Aki magában nem talál kincset, az hiába kutat mindenféle értékek után, sehol sem fog semmit sem találni. Néha el kell engednünk dolgokat azért, hogy megtaláljuk az igazi kincset. Ebben a kedves rabbi történetben is a kimozdulásra, az utazásra volt szüksége a főhősnek ahhoz, hogy jól találja meg a kincset, és jót tegyen vele. A Bibliában azt a hasonlatot is olvassuk, hogy az emberi életet olyan, mint a cserépedénybe rejtett kincs. Valaminek össze kell törnie ahhoz, hogy felcsillanjon, használhatóvá váljon a kincs. Máshol meg azt olvassuk, hogy olyan Isten világa, mint a földbe rejtett kincs. Ott is ásó, kapa és sok izzadság, valamint a föld megszerzése kell ahhoz, hogy az illetőé legyen a kincs. Ez a fáradozás, vagy másként szólva önfeladás az, ami kinccsé teszi a kincset. Az áldozat a kincs igazán.
Máskülönben, ha otthon kuporgunk, és a kályhánk mellé valaki odatesz egy véka aranyat, az soha nem lesz a szívünk kincse. És így vagyunk Istennel is. Kérhetünk tőle fűt-fát. Kitalálhatjuk, mi lenne nekünk jó. De ha ő maga nem lesz kinccsé, akkor ajándékai olyanok lesznek, mint a szitába mert víz. Néhány éve ezzel a címmel jelent meg egy cikk a világhálón: nincs rosszabb, mint nyerni a lottón. Egy pszichológus elmondta, hogy több nyertesnek adott már lelki segítséget. A valaha volt egyik legnagyobb amerikai lottónyeremény ötszázötven millió dollár volt. De a főnyeremény megszerzésének általában egyáltalán nem lett jó vége. Sok nyertes élete szerencsétlenné vált a "nagy szerencsével", és megdöbbentően gyorsan elvesztették pénzüket. Mert bármennyire furcsa, az élet nem a pénzen múlik. Minden kincs igazából a szívünk kincse. Ahogy Weöres Sándor verse mondja:
"Isten vendége vagy e világon!
mért nem hagyod, hogy a házigazda
minden termét sorra nyitogassa,
minden kincsét rendre megmutassa?"
Ezt adja meg Isten nekünk! Ámen.