2018-01-24

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
E hét elején ünnepeltük, de sok helyen még ünneplik is a Magyar Kultúra Napját. Ennek oka, hogy a Himnuszt 195 éve írta Kölcsey Ferenc. Most folytatjuk sorozatunkat, melyben Szűcs Ferenc bibliai szempontból magyarázza a költeményt. A Himnusz ismétlődő nehéz szava a bűn. Először azt kérdeztem: Vajon nem borongós, lehangoló dolog a bűn szemszögéből értelmezni történelmünket?

Szűcs Ferenc: A bűn az valóság, realitás az életünkben és nemcsak az egyéni életünkben. Ma divatos lett a teológián belül is, nemzedéki, strukturális bűnökről is beszélni. Tehát vannak olyan bűnök, amelyeket nem feltétlen az egyén követ el, hanem amelyek egy közösségnek a tévútjai, ahol az egyén, mintegy sodródik azokkal a struktúrákkal, amelyek eleve bűnösök. Például egy háborúban a "ne ölj" parancsolatot figyelembe sem lehet venni, mert legföljebb méregetni lehet, hogy mértéktelenül nem kell öldösni. Az elmúlt háborúk mind azt bizonyítják, hogy soha nem tartották be maguk a népek sem azt a megegyezést, amit már a saját tapasztalataik alapján vontak le.
Fekete Ágnes: Ha az ember beleesik abba a hibába, hogy mindent egyéni szinten mér, akkor azt hiszi, hogy az az ölés, hogy meghúzom a ravaszt. Azonban, annak a puskának oda kell valahogyan kerülni egy kézbe.
Szűcs Ferenc: Így van! Abban a helyzetben az egyén szinte már nem is nagyon tehet mást, mint azt, hogy sodródik az eseményekkel. Itt egy strukturális bűnről van szó, és azt gondolom, hogy Kölcseynél, amikor nemzeti bűnökről, vagy népi bűnökről van szó, akkor azokról a rossz döntésekről vagy rossz helyzetekről beszél, amelyekbe belesodródtunk. Nem vitatja, hogy ebben mennyi volt a mi felelősségünk, de belesodródtunk és nyilvánvaló, akkor vétkesek is lettünk. Nem ment föl bennünket könnyen, hogy nem tehettünk róla, mert nem mi voltunk a hibásak, és nem keres bűnbakokat. Ez is nagyon szép a Himnuszban, hogy önmagunkon kívül, a magunk bűnbánatán kívül nem okol másokat.
Fekete Ágnes: Valóban van bűn, de az nem egy anyagi értelmű elszámolás, mint a vesszőzés.
Szűcs Ferenc: A bűnnek van egy ilyen római jogi értelme, hogy van egy elkövetett tett, aztán van a bűnhődés, jóvátétel… Azonban a bűn teológiai értelemben sokkal inkább egy egzisztenciálisan tragikus állapotot jelent, amelynek ugyanígy van közösségi karaktere is. Kölcsey a történelmünket szemlélve odasorolt, ahol a bűneinkért kétszeresen is sújtott bennünket az Úr keze. Ugyanakkor nem ment föl bennünket olcsón, hogy mi erről nem tehettünk, mert "bűneink miatt gyúlt harag kebledben". És azokért a villámokért mi magunk is felelősek vagyunk, de azt gondolom, hogy mégsem a bűn és a bűnhődés a kérdés igazán, hanem a kegyelem és az isteni irgalom.
Fekete Ágnes: Hogy hová megyünk ezzel?
Szűcs Ferenc: Így van! Nem véletlen, hogy az utolsó versszak, amely majdnem szó szerint ismétli meg az elsőt, mégis másképpen fogalmaz, mert nemcsak áldásról beszél, hanem megszánásról. Ha Isten megkönyörül rajtunk, akkor lesz jövőnk. Minden, a Himnuszban fölvetődött sötét szín ellenére reménykedhetünk a jövőben, ha megszán bennünket, a balsors sorozatnak vége lehet.
Fekete Ágnes: Tehát, az egyedül reális tengelybe állítja bele ezt a történetet?
Szűcs Ferenc: Így van! Abból a nézőpontból látja Kölcsey a nemzeti történelmünket és a jövőnket, hogy ott van a sorsunk, a bűnhődéseink, a büntetéseink, és közöttünk az Isten keze. És azt a kezet úgy lehet látni, mint amelyik atyai kéz, tehát nem egy irgalmatlan és nem egy végzetszerű sorsisten, mint a görögöknél volt a fátum. Ez nem fátum, hanem ezen lehet változtatni, ezért lehet imádkozni és lehet tenni érte.

Fekete Ágnes: Ez a hét az egyetemes imahét, amely a huszadik század eleje óta január utolsó előtti hetén van, és egy lehetőség arra, hogy a keresztények, keresztyének az egységéért imádkozzanak. Kukkantsunk bele a vasárnap este megrendezett megnyitó ünnepségbe.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldás, békesség! Erős vár a mi Istenünk! Az Úr közel! Tisztelettel köszönöm meg a lehetőséget eminenciás bíboros úrnak, hogy az Ökumenikus Imahét nyitó istentiszteletén itt lehetünk a Szent István Bazilikában. Tisztelettel köszöntöm a megjelent tagegyházi vezetőket. Az imaheti anyagot összeállító karibi testvérek azt kérték, hogy idén úgy jöjjünk be, hogy egy Biblia van itt a templomban, ahogy mindig is. Ez a Biblia, segít nekünk, hogy lássuk Isten Igéjét. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös döntése alapján, ettől az évtől kezdve az üldözött keresztényekért való imádság vasárnapja is ez.
Mindenható Isten! Add lelkünkbe az egység leheletét, amely felismeri sokféleségünket!
Add nekünk Lelked tüzét, amely egyesíti mindazt, amiért részekre szakadt, és meggyógyítja azt, ami beteg!
Add kegyelmedet, amely legyőzi a gyűlöletet, és megszabadít minket az erőszaktól! Urunk, könyörülj rajtunk!
Az Úr a mi erősségünk és megváltásunk. Isten, aki megszabadított minket, vezessen minket a szentség lakóhelyére! Ámen.

Fekete Ágnes: Budapesten egy nagyszabású konferenciát szerveztek az ünnephez kapcsolódóan a Párbeszéd Házában. Témának azt választották, amiről a legnehezebb párbeszédben maradni a különböző keresztyén felekezeteknek, és ez az úrvacsora, a mise, az eucharisztia kérdése. Mielőtt Jézus elindult volna a szenvedés útján egy vacsora alkalmával vette a kenyeret és a bort, és azt mondta, ez az én testem, ez az én vérem. Ezt a jézusi tettet ünneplik azóta minden istentiszteleten, de minden egyes felekezet mást és mást ért alatta. A konferencia főelőadója Peter Neuner volt, akinek Lutherről egy monográfiája jelent meg az 500. évfordulóra az Új Ember Kiadó gondozásában. Először vele beszélgettem. Megkérdeztem, milyen tapasztalatokat szerzett Budapesten?

Peter Neuner: Egy ökumenikus csoport hívott meg, a reformációról beszélgettünk. Egy nagyon érdekes napot éltem meg itt Budapesten. Nagyon erősen megérintett az az ökumenikus elkötelezettség, amit tapasztaltam. Különösen érdekes volt, hogy egy zsidó rabbi is itt volt, és nagyon kedvesen beszélgettünk az utolsó vacsoráról, az eucharisztiáról.
A mi csoportunkban szó volt az ortodox tradíció hagyományairól is. Az utolsó vacsorával kapcsolatban a Szentlélek hívása az egyik nagy kérdés és különbség a keleti és a nyugati liturgia között. Míg a nyugati, katolikus tradíció arra helyezte a hangsúlyt, hogy a felszentelt pap által kimondott szavak valóságos isteni hatalommal bírnak, keleten úgy gondolják, hogy e szavak után még szükség van egy Lélekhívó imára, az epiklézisre.
Nem elég a régi szavakat ismételni csupán. Amikor Aquinói Szent Tamás erről beszél, akkor az a szó, hogy szubsztancia, egészen mást jelentett. Ő azt írta le ezzel a szóval, ami a megjelenés, az úgynevezett akcidencia mögött van. Ma éppen az ellenkezőjét jelenti, legalábbis a német nyelvhasználatban. A kémikusokra gondolunk vagy az építőkre, akik cementet használnak, és arra az anyagra, a kémiai összetételre. A 11. században az volt a kérdés, hogy hogyan fejezzék ki a kenyér és a bor titkát, hogyan mondják el azt, hogy egyszerre ugyanazok maradnak, és egyszerre megváltoznak. Aquinói Szent Tamás találta ki, hogy a szubsztancia szavával oldják ezt meg. Mert voltak, akik akkor azt mondták, hogy a történeti Jézus valóságos húsává változik a kenyér a misén. Ez egyfajta szuperrealizmus volt.
Fekete Ágnes: Mit kezd a mai katolikus teológia a skolasztika filozófiai kifejezéseivel?
Peter Neuner: Ma már a katolikusok között sem olyan egyértelmű a kérdés, hogy a valóságos jelenlét az átlényegülés fogalmával problémamentesen leírható-e? A filozófiai feltételek és különösen az itt érintett szubsztancia fogalom nem tartoznak a hit tartalmi részéhez.
Az, hogy a reformált egyházak magára az ünnepre, annak megvalósulására koncentráltak és az úrvacsora elemeit, annak vételén kívül általában értelmetlennek tartják, megmagyarázza a megmaradt kenyérrel és borral kapcsolatos, nem ritkán kevéssé tiszteletteljes bánásmódot. Ez a katolikusok számára mindig is sértőnek számított, s a felháborodás megkérdőjelezte a korábbi ökumenikus megegyezések eredményét. A protestáns egyházakban úgy lehetne eljárni, – ez az én javaslatom – hogy az úrvacsora ünneplésekor, annyit készítenek elő, amennyire szükség van, és a maradékot elfogyaszthatnák. Ez a gyakorlat nagymértékben hozzájárulhat az egyházak közötti irritációk csökkentéséhez.
Fekete Ágnes: Nagyon szép gondolat volt számomra, hogy a család az ökumenikus házasságban élő kis közösség, válhat egyfajta jellé.
Peter Neuner: Igen, a család, mint házi gyülekezet nagyon fontos számomra. A katolikus egyház számára szentség a házasság. Luther is ezt mondja egyébként, hogy a keresztyén házasság nem más, mint egy kicsi egyházi közösség. A szülők a gyerekek számára olyanok, mint az apostolok. Ebben a képben nagyon egyet értünk. Nekem úgy tűnik, hogy ez egy olyan pont, amiben még a legszigorúbb katolikus gondolkodók is megérthetik, hogy az egyház nem választhatja szét ezt az egységet. Most a pápa a német püspöki konferenciára, de más országok püspökeire is rábízta azt a döntést, hogy ebben a kérdésben nyilvánítsák ki véleményüket. De néhány püspök részéről erős volt az ellenállás. Úgy gondolom, hogy a katolikus szentség-teológia alapján is lehetőség van arra, hogy a nem katolikus félt engedje oda az egyház az eucharisztiához.
A katolikus felfogás szerint a házasság, mint családi egyház szent, és független a házastársak felekezeti hovatartozásától. A katolikus tanítás szerint a felekezetileg vegyes házasság is szentségi, benne tehát az egyház valósul meg, nem az egyházszakadás. Mivel az eucharisztikus közösség és az egyházközösség elválaszthatatlanul összetartozik, a vegyes felekezetű házasság megköveteli az úrvacsorai, eucharisztikus közösséget, mert benne megvalósul az egyház. A keresztényként megélt vegyes felekezetű házasságban mindkét házastárs lelki közösségbe kerül a társa egyházával, ezáltal az én meggyőződésem szerint, az úrvacsorából való kizárás nem védhető.

Fekete Ágnes: Ennek az ökumenikus konferenciának a tolmácsa és résztvevője volt Vincze-Nagy Anna, aki a saját családjában is megéli az ökumenét.
Vincze-Nagy Anna: Nagyon vártam ezt a konferenciát, hogy végre lesz egy igazi ökumenikus találkozás. Tolmácsoltam, de előtte, ahogy készültem fordítottam is az anyagokat. Annak a feszültségét éreztem közben, hogy nagyon örülök, hogy már van ilyen, másrészt azt érzem, hogy ezt mégsem lehet.
Fekete Ágnes: Az ökumenében?
Vincze-Nagy Anna: Igen. Tanultam és tudtam, hogy hogyan csúsztak szét a dolgok a rossz gyakorlat miatt, de csak most láttam meg, hogy mennyire összefüggésben vannak a kor filozófiájával, a teológiával, meg annak a nyelvezetével. Azt érzem, hogy mi szegény emberek, mennyire rabjai vagyunk a saját rendszereinknek, hogy emiatt nem tudunk igazából a másikkal érdemben beszélni, mert én egy szót így mondok, te meg úgy mondod, és ezzel már egy hatalmas hasadás kezdődik.
Fekete Ágnes: Ezek a nyelvi hasadások tényleg megdöbbentőek!
Vincze-Nagy Anna: Amíg a fordításon dolgoztam igyekeztem arra, hogy a legpontosabban fordítsak le mindent. Volt egy szó, amelyhez nyomoznom kellett, hogy akkor engedték vagy tiltották? Mi az igazság? Arisztotelésznek igaza van, vagy nincs? Így értjük a szubsztanciát vagy úgy értjük? Ilyenkor egy hittétel filozófiai dologgá válik. Miközben azt gondolom, hogy az emberek inkább azzal foglalkoztak, hogy kaphatnak-e egy kis bort is a kenyér mellé, vagy azt most nem lehet. A másik oldalon meg jött a kopt ortodox pap, és a maga egyszerű szavaival angolul elmondta azt, ami számára a lényeg, és azzal nem lehet vitatkozni. Mert teljes átéléssel adta át, hogy milyen hatalmas, kimondhatatlan élmény a számára, amikor az oltárnál áll, fogja a kenyeret és az átváltozik, és ott van Jézus. Ezt mondta ő. De akkor bejött az egész világ, az ortodoxia, nyugat, kelet, hol is van a Szentlélek?
Fekete Ágnes: Te vegyes házasságban élsz. Hogyan élitek ezt meg?
Vincze-Nagy Anna: Küzdősen. Most a református gyülekezetben vagyunk jobban benne, hiszen én költöztem oda, ahol a férjem él. Ráadásul inkább a baba-mama szobából követem az eseményeket, tehát egy picit benne is vagyok meg nem is. Nekem ez egy kicsit küzdelmes. Érzem ennek a nehézségét, mert mégiscsak jó lenne valahol együtt részt venni. Hosszú idő óta keresgéltem, hogy itt hol tudnék közösségileg benne lenni. Érdekes volt, hogy most ez a nap irányította rá a figyelmemet arra, hogy mit is keresek valójában a templomokban? Bemegyek ide, bemegyek oda, részt veszek misén, de közösség kell, és nemcsak az, hogy elmenjek a sorok között. Németországban már komoly lépések vannak az ügyben, hogy legalább a vegyes házasságokban engedélyezzék, hogy az úrvacsora családon belül megtörténhessen egy helyen. Ennek valóban komoly létjogosultsága van.
Fekete Ágnes: Mikor összekerültetek, ez nem volt kérdés?
Vincze-Nagy Anna: Kialakítottuk a libikókát. Például húsvét környékén, nagycsütörtökön a katolikusokhoz mentünk, nagypénteken a reformátusokhoz, nagyszombaton ismét a katolikusok következtek, húsvétvasárnap a reformátusok. Így ide-oda, de az élet azért kereteket szab, és nem várható el, hogy a most már négygyerekes család vasárnaponként a maga összes hétvégi feladataival kétszer elmenjen két templomba kicsi gyerekekkel. Ez nem életszerű. Keresgélni kell ennek a jó megoldását. Ezzel együtt a gyerekek jönnek velem is templomba, hogy lássák ezt az oldalt is. Kötögetjük össze a szálakat. Az otthoni közös imák adnak közös alapot. Azt gondolom, hogy az az alap, hogy az Isten által teremtett világban vagyunk, és itt jó, és ez a helyünk. Ezt bármelyik oldalról megtapasztalhatják.
Fekete Ágnes: Az elszakítottságon kívül van pozitív tapasztalatod is?
Vincze-Nagy Anna: Mindenképpen. Nem a férjemmel ismertem meg a református világot, hanem még egyetemista koromban, amikor néprajzi gyűjtőutakon voltam reformátusokkal. A Szentírás központi jelentőségű. Számomra az is jó, hogy kevesebb ember van egy istentiszteleten, így sokkal közösségibb, és jó zenei hagyományai vannak a reformációnak. Ahol sokan vannak ott tíz évig is eljárogathatsz oda úgy, hogy senki sem ismer.
Mindig is kerestem annak az útját-módját, hogy az imádságot hogyan lehetne mélyebbé tenni? Fiatalon kerültem kapcsolatba a jezsuiták által vezetett imaformákkal, és végülis a szemlélődő ima volt az, amely nekem mindig is nagyon sokat adott. Amikor így imádkoztam mindig megtapasztaltam, hogy valami másik szinten élem az életemet. Ez azért jó, mert egyrészt a Szentírás közös alapunk, másrészt pedig nagyon sok a csönd, ami leginkább segíti nemcsak az elmélyülést, hanem az egységet. Ugyanis a különbözőségeink pontosan a szavakon, a már kialakult szimbólumrendszereken keresztül jelennek meg. És apró szavakon el tudunk csúszni. Amikor pedig csönd és megtapasztalás van, akkor ott az ember annyira lemeztelenedik, hogy ott ezek nincsenek. Kettőnk számára tényleg ezt látom közös útnak, amit remélem, hogy majd a gyerekeink is elérnek.
Fekete Ágnes: A szemlélődő ima egy közös pont?
Vincze-Nagy Anna: Mindenképpen! Meglepődve örültem meg, amikor azt vettem észre, hogy vannak református barátaim, akik ezt szintén megtalálták maguknak. Akkor jutottam erre a gondolatra is, hogy igen, talán ez lehet a közös pont, hiszen ugyanabból a forrásból kapunk. Akik erre az imára rátaláltak protestáns oldalról, ők is azt mondják, hogy ezt lehet adaptálni, lehet használni, és ez nekik is jó. Ennek nagyon örülök, mert az ilyen utak, közös hitélmények, amelyek végülis össze tudnak minket tartani, és egymás felé vezetni.

Hírek
Ezen a héten van az ökumenikus, más néven Egyetemes Imahét. A legtöbb templomban a különböző keresztyén felekezetek minden este együtt tartanak istrentiszteleteket. Az ökumenikus imahét keretében a Budapesti Egyetemi Lelkészségek ökumenikus imaórára és szabadidős játékra hívják a fiatalokat január 25-én, csütörtökön 19 órára a Mgyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának Székház melletti Magyar Szentek templomába.

Diákévek harangzúgásban címmel, Csoóri Sándor emléknapot tartanak január 25-én, csütörtökön a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumában. Az ünnepség déli 12 órakor kezdődik Steinbach József szolgálatával a református templomban.

A Leprások Világnapja központi ünnepségét rendezi meg a Lepramisszió január 28-án, vasárnap 16 órakor Budapesten, a Bocskai út 10. szám alatti Kelenföldi Evangélikus Templomban.

Világimanapi előkészítő konferenciát tartanakjanuár 27-én, szombaton 10 és 15 óra között Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatt.

Keresztény – zsidó imaórát tartanak az ökumenikus imahét zárásaként január 30-án, kedden 18 órakor Vácon, a Kossuth tér 4. szám alatti Credo Házban.

Nyílt napot tartanak január 25-én, csütörtökön délelőtta Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, ahol bemutatkozik az intézmény valamennyi alap és osztatlan mesterszaka.

Vándordiákok Európában címmel nyílik kiállítás a reformációról és a peregrinációról január 28-án, vasárnap 16 órakor a Pócsmegyeri Rendezvényközpontban. A tárlat február végéig tekinthető meg.

Conceptum címmel nyílik kiállítás Luzsicza Fanni fotóművész képeiből január 25-én, csütörtökön 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti gyülekezeti nagyteremben.

Révész Szilvia Keserűből édeset – Istennel a kríziseken át című könyvének bemutatóját tartják január 26-án, pénteken 18 órakor Budapesten, a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet és Közösségi Ház előadótermében.

A IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét rendezik megA hét főbűn – Hieronymus Bosch nyomában címmel március 10-től Kecskeméten. (A pályázatról a [email protected] címen lehet érdeklődni.)

Fekete Ágnes áhítata:

Ezután a szent városba, Jeruzsálembe vitte őt a Sátán, és a Templom területének szélére, egy szakadék fölé állította. "Ha Isten Fia vagy – mondta neki -, vesd le magad a mélybe, hiszen meg van írva: "Angyalainak parancsot ad, hogy vigyázzanak rád. A tenyerükön hordoznak, nehogy kőbe üsd a lábad."" [Zsolt 91:11-12p.jpg” /> Jézus így válaszolt: "Az is meg van írva: "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!""[5Móz 6:16p.jpg” /> Máté 4,5-7

Egy különleges színdarab látható mostanában Budapesten, a Belvárosi Színházban. Az a címe, hogy Kétely. Rögtön az elején egy prédikációt hallhatunk, amelyben a fiatal pap elmondja: Sok esetben a biztosnak tűnő szavak nem segítenek bennünket annyira a hit útján, mint a kétely, a bizonytalanság. De Isten mindig mellettünk áll, amikor elveszettek vagyunk.
A Biblia egész története igazolja ezt a mondatot. Hiszen mindig akkor történtek az emberek életében a nagy bajok, amikor álbiztonságban gondolták magukat. Igaz volt ez azokra, akik az aranyborjúban bíztak, azokra, akik a törvényben reménykedtek, de azokra is, akik az egyházat tekintették megmentő és biztos rendszernek. A darabban a pap arra mutat rá, hogy ha hiszünk, akkor soha nem leszünk egészen biztosak. A hitnek a lényege az, hogy kutat és keres, nem nyugszik meg, hanem az Isten iránti szomja hajtja és űzi tovább.
Ez a szomjúság mutatkozik meg Jézus megkísértésében. Küldetése elején világossá válik, hogy nem stabil rendszereket akar építeni, nem arra használja Isten szavát, hogy visszaigazolja tetteit, ahogyan ezt a kísértő teszi. Ebben a félmondatban, hogy "az is meg van írva", benne van, hogy Jézus szerint a Bibliából mindent ki lehet olvasni. Minden attól függ, hogy milyen szívvel olvassuk. Istent akarjuk próbára tenni, tőle kérünk és követelünk dolgokat, vagy pedig készen szeretnénk állni arra, amit Ő ad?
Itt érkezik el a darab második fajta kísértéshez egy fiatal szerzetesnő személyében. Ő a főnővér iránti engedelmességből mindent elhisz, amit neki mondanak. Benne van egy biztos rendszerben, és igyekszik a lehető legjobban tenni a dolgát. Azonban az új főnővér egészen más pedagógiai elveket vall, mint ahogyan eddig ő tanított, és teljesen elbizonytalanodik. Ki után menjen? Honnan tudja, hogy a papnak vagy a főnővérnek van igaza: Ő kicsi ahhoz, hogy ezt eldöntse.
Életünk második nagy kísértése az, hogy melyik autoritást fogadjuk el? Vajon azért, mert valami hatalmas és erős, már biztos, hogy igaza van? Jézus kísértését véve azért, mert az Ördög erősen és hatalmasan szól és tesz, tényleg az ő uralmát kell választani? Nem lehetséges, hogy éppen a halk és félreérthető szó az igaz? A darab nem oldja fel ezt a feszültséget, hanem a végén a főnővér személyében teszi fel ugyanezt a kérdést másképpen. A vezető nővér ugyanis, miután ármánykodásaival elérte, hogy elkerüljön onnan a pap, maga is megkérdezi végül saját magától: Jól tettem? Egészen addig biztos volt a dolgában, rendíthetetlenül képviselte kemény szemléletét, hogy itt fegyelemre van szükség, és ez a pap nem jó, és erkölcstelenségre bíztatja a gyerekeket. De a legvégén, amikor már minden megtörtént, mégis megjelenik benne a kétely. Mert ha merjük vállalni, ha nem, ha meghalljuk a szívünkben lapuló kérdéseket, ha nem, ezen a földön mindig hitre lesz szükségünk.
A bennünk élő falkalény azt mondja nekünk, hogy eredj a többiek után, csináld, amit mondanak, keresd a biztonságot. Mégis, mindig megszólal a szívünk mélyén egy másik hang is, amely kérdéseket tesz föl.
Hamis dolog lenne azt mondani, hogy az egyik hang jó, a másik pedig rossz. Hamis állítás az, hogy mindig a kérdéseknek van itt az ideje. De az biztos, hogy az életünkben Isten csak akkor tud jelen lenni, ha vannak kérdéseink, és nem utasítjuk el az elbizonytalanodás idejét. Jézus a kísértés idejéből merített erőt, egész küldetését az alapozta meg, hogy egyszer egész valójában megtapasztalta a kételyt. Adja Isten, hogy merjünk őszinték lenni saját magunkkal, és merjük kiszolgáltatni magunkat Istennek, mert igaz, amit a darab papja mond, Isten mellettünk áll, amikor elveszettek vagyunk. Ámen.