2009-11-04

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Az idei Reformáció ünnepe még ünnepélyesebb volt, mint a szokásos október 31-e. Nem csak Luther 95 tételére emlékeztünk, hanem Kálvin születésének 500. évfordulójának ez évi ünnepére is. Kálvin nem egyházalapító volt, hanem a Reformáció gondolatainak alapos megfogalmazója. Követői persze sajnos már az egyháztestek közötti hasadásra használták tanítását. Egyik ilyen sarkalatos, és a későbbiekben félremagyarázott tantétele volt a predestináció, az eleve elrendelés tana.
Erről beszélgettem Németh Pál lelkésszel, a Bibliamúzeum munkatársával.

Németh Pál: Kálvint két tévedés teszi nehezen emészthetővé a közvélemény számára. Az egyik a Servet-per, a másik pedig a predestináció tana.
"Hogy a predestinációt megértsük, vissza kell mennünk a szeretet-parancsolathoz. Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Ez az első és nagyparancsolat. A második hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat." A felebaráti szeretet esetében van mércénk: amit magadnak nem akarsz, ne tedd mással sem. Amit szeretnél, hogy az emberek veled cselekedjenek, te is akképpen cselekedjél. Ezen le lehet mérni, hogyan cselekszem embertársaimmal. De az Isten iránt érzett szeretetünknek nincs mércéje. Hogyan tudjuk lemérni, hogy szeretjük-e az Istent teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből, erőnkből? Kierkegaard elgondolkodott ezen, és fontos az, amire gondolkodás közben jutott. Isten szeretete már Ágostonnál is az Isten megismerésének a lehetőségét mutatja. Annyiban tudom megismerni Istent, amennyiben szeretem. Kierkegaard egy prédikációban értelmezi ezt: ha szeretek valakit, és az illető óriási csalódást okoz nekem, nem olyan, amilyennek szeretném, megcsal, becsap, mentegetem addig, amíg szeretem. "Talán nem voltam elég világos a vele való kapcsolatomban, talán nem figyeltem rá." Abban a pillanatban, amikor a szeretetem elmúlik, kezd igazam lenni vele szemben. "Tudnom kellett volna, mielőtt megszerettem, hogy nem méltó a szeretetemre." Az Isten iránti szeretetünket azon tudjuk lemérni, hogy Istennel szemben soha nincs igazunk. Nincs az a lehetőség, hogy Istennel szemben igazunk legyen. A predestináció tanításának bírálói abból indulnak ki, hogy igazuk van Istennel szemben. Ezt a tanítást csak akkor tudjuk megérteni, ha teljes mértékben szeretjük az Istent, azaz eleve lemondunk arról, hogy az Istennel szemben igazunk legyen. Ez az előcsarnoka.
Luther érzi ezt, mert amikor a predestinációról beszél, így fogalmaz: Az Isten mondjon le istenségéről azért, hogy az istenteleneknek tetsszék?
A másik fontos kérdés, hogy mi ennek a tanításnak a célja. Nem egy isteni titok feltárulása, megértése és elfogadása. Kálvin óv attól, hogy ezt gondoljuk.
Mit cselekszünk a predestináció hitének megvallásakor? Az első Institutioban, 1536-ban, még nyoma sincs ennek a tanításnak, ami nem azt jelenti, hogy Kálvin akkor még nem vallotta ezt, de nem szentelt neki helyet. Az 1559-es kiadásban már teljesen kifejti az eleve elrendelés gondolatát, mégpedig az Úri imádság kifejtése után. Az imádságról szóló fejezethez tartozik a predestinációba vetett hit megvallása. Az imádság általában doxológiával fejeződik be: dicsőség a Szentháromságnak, az egy örök Istennek. Itt nem arról van szó, hogy valamilyen titkot megértünk, hanem arról, hogy megvallunk valamit, amit nem értünk. Isten végtelen kegyelmét nem értjük. Isten az, aki végtelen kegyelméből mindent nekünk ad, és még az elfogadásban is Ő segít meg bennünket. Isten döntött rólunk az örökkévalóságban, és ez a döntése teszi lehetővé, hogy mi az időben döntsünk mellette. Nem arról van szó, hogy nekünk nem kell döntenünk az Isten mellett! Tudnunk kell, hogy az, hogy a kegyelmet elfogadtuk, nem a mi érdemünk.

Fekete Ágnes: Az ember legnagyobb problémája ezzel valószínűleg az, hogy talán olyan dolgok is el vannak rendelve, amelyek nem jók. Mintha lennének emberek, akik eleve rosszra vannak elrendelve.

Németh Pál: Ez egy filozófiai probléma. A rossz Isten akaratából van-e? Ha abból van, nem tudunk ellene tenni semmit. Ha nem abból van, akkor az Isten mindenhatósága szenved csorbát. Nem lehetséges, hogy valami az Ő akarata ellenére érvényesüljön, mert az hatalmasabb lenne, mint Ő. Filozófiailag megoldhatatlan kérdés ez, zsákutcába jutunk, ha belelovaljuk magunkat ezen a ponton a gondolkodásba. Ezért kell a kérdések felvetésében tartózkodóknak lennünk: Isten iránti tiszteletünk fejeződik ki abban, hogy mit kérdezünk tőle. Ez az emberek között is így van: egy férfi az idős édesanyjától nem kérdezhet meg mindent. A szeretetem, tiszteletem, megbecsülésem megakadályoz abban, hogy bármilyen kérdést feltegyek neki. Az Istennel szemben sem tehetünk fel minden kérdést. Mivel ennek a tanításnak az okát nem értjük, egyetlen dolgot tehetünk: Istenben imádjuk azt is, amit nem értünk. Egyszer minden lepel lehull, nem kell türelmetlenkedni.
Sokan megpróbálták képekkel megvilágítani az eleve elrendelést: miközben valaki farag egy szobrot, gyűlik a törmelék. Nem a törmelék a cél, hanem a szobor, de törmelék nélkül nem lesz szobor. Ilyen módon a kiválasztás sincs elvettetés nélkül.
Az érdeklődők kérdéseire, miszerint ők ki vannak-e választva, nem tudunk válaszolni. Ez Isten titka.

Fekete Ágnes: Ez azért nem fátum, elkerülhetetlen végzet. A predestináció és a fátum nem azonos.

Németh Pál: A probléma az, hogy örökkévalóság alatt egy nagyon régi időt értünk, még a teremtés előttit. Itt pedig arról van szó, hogy az örökkévalóság nem az időben volt. Az Isten rólunk való döntését nem az időben hozta meg, hanem az örökkévalóságban. Hogyan értelmezzük ezt? Ha állandó jelenként, nincs probléma. De így nem tudjuk elképzelni, mert időnek alávetett lények vagyunk. Van egy elmélet, amely szerint a döntés rólunk még a teremtés előtt történt. Ha valóban a teremtés előtt történt, akkor az embert Isten arra teremtette, hogy elbukjon. Óvatosan kell bánni az emberi gondolkodás gyártmányaival: "ha Ádám nem vétkezett volna, Krisztusnak nem kellett volna meghalnia a kereszten?" Igaz ez?
Kálvin azt mondja, hogy mi Krisztusban, mint egy tükörben szemlélhetjük kiválasztásunkat. Nem vagyunk muzulmánok, nem Krisztustól függetlenül vagyunk kiválasztva.

Fekete Ágnes: Mi a különbség a fatalizmus és a predestináció között?

Németh Pál: Mint a bálványimádás és az Isten imádása között. Ha bálványt imádok, nem a valósággal szembesülök, egy személytelen sorserővel találom szembe magam. Ha hiszek Istenben, egy személlyel találom szemben magam, akinek terve van, amit véghez is visz a javunkra.

Fekete Ágnes: Az, aki fél attól, hogy Isten egyeseket eleve rosszra rendelt el, a fátum értelmében érti az eleve elrendelést, mi pedig egy személlyel való kontaktus értelmében értjük.

Németh Pál: Van egy áruló, Júdás, akinek az árulása látszólag beleillik az üdvtörténet menetébe, viszont felel azért, amit tett. Józsefet testvérei eladták, és gonoszat gondoltak ellene, de Isten jóra fordította azt a végeredmény tekintetében. A rossz Isten szolgálatában áll, amely Isten végső terve szempontjából jóra fordul.

Fekete Ágnes: Ritka, hogy egy egyházi jellegű évfordulót világi múzeumok is megünnepeljenek. Most ez történt, hiszen a Budapesti Történeti Múzeum a Kálvin Év alkalmából kiállítást rendezett Kálvin hagyománya címmel. Farbaky Péter és Szacsvay Éva, kurátorokkal beszélgetett Vörös Virág.

Farbaky Péter: Ezen a részen igyekeztünk a hitviták korszakát és az egyes felekezetek közötti kemény küzdelmet is megjeleníteni. Található itt jezsuita vitairat, pápai index Kálvin Institutiojának eretnek könyvvé nyilvánításáról és Kálvin egyetlen magyarországi kézirata, ami egyébként egy gabonarendelés nyugtája.

Szacsvay Éva: A tudományágak más-más kifejezőeszközt használnak a kiállításban, más tárgyakkal dolgoznak, és nagyon nehéz összeilleszteni ezeket. A történeti kiállítások anyaga általában papír, könyv, a művészetieké művészeti tárgyak, a néprajzi és életmódkutató kiállításoké pedig tárgyak teljes arzenálja. Össze kellett egyeztetni a különböző szemléletmódokat, hogy a kiállítás anyaga végül egységes legyen, hogy a látogatók számára egy egész kép alakulhasson ki a korszakokról és a gondolkodásmódról, amelyeknek a bemutatására ez a kiállítás vállalkozott. Részben művelődéstörténeti anyagot állítottunk ki. A Református Egyház történetére fűztük rá a művelődéshez kapcsolódó kulturális jelenségeket, így lett belőle kultúrtörténeti kiállítás. Egy egyháztörténeti vázra épül a kiállítás. Minden korszak, amely az egyháztörténet szempontjából jelentős, helyet kap, ehhez vannak illesztve a kiállítási tárgyak.

Farbaky Péter: Kálvinnal és a reformáció idejével kezdünk, és az egyház mai állapotáig jutunk el. A kiállítás anyaga nagyrészt a Dunamellékről származik, de vannak tárgyak Dunántúlról, Felvidékről, Kalotaszegről, Debrecenből is. A magyar reformátusság legfontosabb régiói megjelennek. A műtárgyak mellett rengeteg szöveges információ található. A kiállítás anyagának megtekintése sok időt vesz igénybe. A történeti hátteret történetekkel rajzoltuk meg, továbbá térképek és más ábrák segítik a megértést. A kiállítás anyagát kronológiai rendben rendeztük el. A műtárgyak körülbelül hatvan gyűjteményből származnak, többek között a Magyar Nemzeti Múzeumból, a Nemzeti Galériából, a Néprajzi Múzeumból, a Szentendrei Skanzenből, a kecskeméti Ráday Múzeumból és a budapesti Ráday Gyűjteményből. Ezeken túl pedig magánszemélyek és református egyházközségek bocsátották rendelkezésre még a használt liturgikus tárgyaikat is.

Szacsvay Éva: A legnehezebb a jelent bemutatni, hiszen ez egy lezáratlan és nyitott kor. A rendszerváltás után az egyház élete mozgalmasabb lett, méretében és színvonalában is jelentős változások történtek. Sok templom épült, alulról jövő kezdeményezés indult útjára. Jó jel, hogy ha az emberek igénylik, meg is szervezik maguknak a dolgokat. Meg kellett békélni a másik egyházzal, ami nem a Lélek igazi egyháza volt, hanem a diktatúra idejében és által fenntartott és működtetett egyház. Vannak utalások az elmúlt negyven évre: tablókon olvasható egy-egy kiemelt korszak története. 1948-1953, 1956 és a diktatúra idején kezdődött perek kaptak külön hangsúlyt.

Vörös Virág: Mi a kiállítás legfrissebb darabja?

Szacsvay Éva: A kiállítás saját plakátja. Az utolsó körben azoknak a kiállításoknak és konferenciáknak a plakátjait gyűjtöttük össze, amelyeket az idén tartottak Kálvin emlékére.
Van még mit tanulni ebben a témában. Jó volna, ha a közönség egy-egy téma sokoldalú bemutatását kaphatná meg. Az irodalomtörténetből és művészettörténetből mi mindig csak egy szeletét ismerjük egy témának. Lehetne olyan kiállításokat rendezni, ahol az egész életmód, a korszak áttekinthető lenne. Számomra ezért volt érdekes ez a kiállítás.

Vörös Virág: Hogyan sikerült ezt megvalósítani?

Szacsvay Éva: Ezt majd a kritika fogja nekünk megüzenni. Európában is több Kálvin kiállítást és konferenciát rendeztek az idén. Fontos lépés volt a részünkről, hogy csatlakoztunk egy ilyen európai folyamathoz.

Fekete Ágnes: Egy debreceni kiállítás is nyílt néhány hónapja, amelyet állandó kiállítássá alakítottak át a Nagytemplomban. Karcsai Nagy Éva beszélt a bibliai makettkiállítás szakértőjével, Hodossy-Takács Előd rektor-helyettessel.

Hodossy-Takács Előd: Ez a kiállítás abban segít nagyon sokat, hogy a Bibliát olvasó ember tudatosítsa magában, a bibliai hősök hús-vér emberek voltak, akik valóságos földrajzi viszonyok között, valóságos kontextusban éltek: éhesek voltak, fáztak, néha ünnepeltek. Ez egy cséplőszán: az az eszköz, amivel a cséplés történik. Általában ökrök vagy szamarak vontatták, leginkább a mi fakutyánkra emlékeztet. Ezen ül az állatok hajtója. A gabonát körben fektették le a földön, és közben körbejártak rajta. A mediterrán térségben Cipruson maradt fenn legtovább ez a cséplési technika. Kedvenc makettem a galileai halászat eszközéről készült makett: hetven centiméter hosszú és egy méter magas lehet. Ha az ember elnézi ezt a hajót, látja maga előtt a hálóikat javítgató, foltozgató halászokat. A galérián a szent sátor vázát, a salamoni templom egy részletét, Jeruzsálem néhány érdekes városrészét láthatjuk. A temetkezési szokásokat bemutató makett motorizált.

Karcsai Nagy Éva: Ha megnyomjuk ezt a gombot, mi történik?

Hodossy-Takács Előd: A szikla megnyílik, és ha a végső pozícióját eléri, felkapcsolódik egy lámpa, és belátunk a sírba, ahol azt mutatják be, milyen módon zajlott a temetés abban az időszakban. Ez a fajta temetés a leggazdagabbak kiváltsága volt.

Karcsai Nagy Éva: Nem ejtettünk még szót Csia Lajos bibliakutatóról, erdélyi lelkészről.

Hodossy-Takács Előd: Hosszú ideig volt vallástanár, fáradhatatlanul igyekezett azon, hogy vizuálisan megjelenítse a Biblia világát.

Fekete Ágnes: Ugyancsak Debrecenben adták át a Kálvin-érmet, amelyet a Nemzeti Bank bocsátott ki az évforduló tiszteletére. Hangképeket hallhatnak az átadás ünnepségéről Halljuk majd Bölcskei Gusztáv, püspök urat, Király Júliát, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét és Csikai Márta tervezőművészt.

Bölcskei Gusztáv: Kedves barátaink, akik eljöttek az Oratóriumba, hogy együtt legyünk részesei ennek a jeles eseménynek! Kálvinista gondolkodásunk együtt látja a templomon belüli világot, ahol lehet zsoltárt énekelni, a templomon kívüli világgal, ahol ott a gazdaság, a politika és az ehhez szükséges eszközök. Nem áll távol tőlünk az, hogy Kálvin emlékérem kerül forgalomba ebben az esztendőben.
Genf városa "kamatmentes kölcsönnel" támogatta azokat, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. A város lakossága felduzzadt a Franciaországból menekültekkel, akiket befogadtak.
A biztonság, bizalom, bizonyosság három olyan alappillér, amire szükség van a normális emberi együttéléshez. Hadd legyen ennek a napnak az az üzenete, hogy mi a bizalom, biztonság és bizonyosság jegyében szeretnénk betölteni azt a küldetést, ami a körülöttünk lévő világra vonatkozik.

Király Júlia: Én is tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Valóban megható ezen a szószéken állni. Egy pillanatra végigfut az emberen, hogy mi minden történt ebben a teremben. Arra a tartásra, amit a kálvinizmus jelent, szükség volt, ezt bizton tudom. Nincs más hátra, minthogy leleplezzük az emlékérmet, amely annak az embernek emlékére készült, aki a kálvinista hagyományt megteremtette.

Csikai Márta: Itt állok boldogan, mert a munkám gyümölcse a debreceni Oratóriumban látható.

Fekete Ágnes: A következő hét híreit, református eseményeinket hallgassák meg!

A Kálvin év alkalmából tartanak ünnepi hangversenyt a Művészetek Palotájában november 9-én, este fél nyolctól. Elhangzik többek között Draskóczy László Cor meum című kompozíciója, melyből imént hallottunk egy részletet.

Az V. harkányi Szabadegyetem november 7. és 12. között kerül megrendezésre Harkányban. Témája a magyarság lelki arca. A programokról részletesen a parokia.hu internetes oldalon olvashatnak.

Nyílt napot tart a Károli Egyetem Hittudományi Kara november 19-én 9 órától. Helyszín: Budapest, Ráday u. 28.

Magyarország válaszúton címmel tart előadást dr. Bogár László november 5-én, 18 órától Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

A farkasréti ökumenikus összejövetelek következő alkalmán Sánta Ibolya református lelkész tart bevezető előadást az egészséges társadalom működésének szentírási alapjairól november 9-én, este fél héttől Budapesten, a Németvölgyi út 138. szám alatt.

Szükségletek és szerepkörök címmel tart előadást legközelebb Pálhegyi Ferenc a Bibliai útikalauz a házassághoz elnevezésű előadássorozat keretében november 9-én, 18 órakor Budapesten, a Ráday u. 28. szám alatt.

A Magyar Fotográfusok Háza egy a magyarországi reformáció épített örökségét és kortárs szellemiségét reprezentáló kiállítással vesz részt a Kálvin-év eseményein. A születéstől a halálig és tovább – Kálvin 500 című kiállítást november 5-én, 18 órakor nyitják meg. Cím: Budapest, Nagymező u. 20.

A Keresztút együttes ad koncertet november 4-én, 20 órától Budapesten, a Ráday u. 28. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol 2. Korinthusi leveléből, a 12. fejezet 9. versét.

Az én erőm erőtlenség által ér célba. (2Kor. 12:9)

A napokban sokan jártunk temetőben, róttuk a kegyelet útjait, letettük virágainkat. Nehéz szívvel gondolunk arra, aki már nem ölel. Az ember attól érzi magát valakinek, hogy tartozik egy másik emberhez. Ha ez nincs meg, akkor iszonyatos erőtlenség tör rá.

Isten megengedi nekünk ezt az erőtlenséget. De miért? Talán eleve így döntött rólunk, talán az idők kezdete óta a predestinációban, az eleve elrendelésben kigondolta nekünk a rosszat? Félelemes érzés ez az ember tudata mélyén.

Van egy szó, ami a legpontosabban megvilágítja ezeknek a kérdéseknek a valótlan voltát. Ez a szó pedig az "elég". Ha valami elég, akkor nincs viszonyítás, nem a jóhoz képest jön a rossz, hanem ami itt van, az a teljesség. Az elég az nem sok és nem kevés. Az bármi lehet, lehet egy csepp, de lehet egy millió is. Az elég azt jelenti, hogy betelt, hogy most jó. Egy számokon túlmutató valóság.

Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Az erőtlenség, a nincs, a rossz megértéséhez csakis ez a szó vezet.

Itt nincs viszonyíthatóság. Nem ehhez képest, meg ahhoz képest alakulnak a dolgok, hanem az Isten itt és most nekem eleget adott. Egy tanárunk kérdezte a fiúkat egyszer, ha három lány közül kellene választani – az egyik szép, a másik szebb, a harmadik legszebb -, melyiket választanák? Persze a legszebbet választotta mindenki, mire ő: nem jól választottál. A szépet kellett volna, mert az nem valamihez képest szép, hanem önmagában szép.

Pontosan érezzük, hogy el kell hagynunk a megszámlálható, felsorolható, vágyható dolgok birodalmát, ugranunk kell egy nagyot egy olyan világba, ahol nincs több és kevesebb, csak azt mondhatjuk, hogy elég. Félünk ettől az ugrástól. Félünk, hogy mindent egy lapra kell tennünk. Érezzük, hogy így egy helyben toporgunk, hogy táncolunk az örökkévaló és a földi valóság között, de ez még mindig jobb, mert ez a bizonytalanság mégis valóságos, megfogható, megérthető, sokkal inkább, mint az, ha nem lenne kapaszkodónk.

Szépen megfőzzük Jézus vacsoráját a bibliai Mártával, aztán megyünk veszekedni a testvérünkkel. Persze, ilyen az ember, én is ilyen vagyok. Mindenki megérti.

De Krisztus többre hív ennél. Arra, hogy az ő titokzatos világába bepillantást nyerjünk. Arra, hogy az elég világát megérthessük. Pálnak ehhez arra volt szüksége, hogy Isten dicsőségét és a testi szenvedéseket egyszerre átélje. Valamilyen betegsége volt, nem tudjuk pontosan, nem is érdekes. Ugyanakkor egy látomása lehetett, úgy fogalmaz, elragadtattam a hetedik mennyig. Istenhez egészen közel került, olyan titkokat látott, amelyeket normális körülmények között az ember nem lát.

És nem érti. Miféle összefüggés ez? Ha Isten ennyire megnyitja az ember szívét, ha enged belelátni az Ő csodáiba, ha Ő erre képes, akkor mért vagyok én ilyen beteg, miért fáj, miért szúr a tüske?

Pál nem nyugodott bele abba, hogy ezt nem érti. Háromszor imádkozott, hogy Isten oldja fel ezt a feszültséget, vegye el a tövist, ha már a mennybe beletekinthetett, ne a pokolba kelljen visszahullania. És nem jött válasz. Csend volt az égben, amelyik ennyire megnyílt előtte. És újra kérdezi. Nem adja meg magát.

Végül valami egészen mást értett meg Pál, mint amit kérdezetett. Isten nem vette el a tövist, nem vette el a poklot, de megértette, hogy az Isten országában egészen más rend van, mint itt a földön. Itt a földön, ha házat építünk, akkor vannak előrevivő dolgok és hátramozdító erők. Előrevivő, ha van erő, van pénz, van segítség, de hátramozdító, ha elfogy az erő. Ez a mi földi logikánk. Az Isten ország azonban a kegyelemre épül. Ott néha a hátramozdító dolgok visznek leginkább előre.

Amikor kiszolgáltatottakká válunk, amikor egyedül maradunk, amikor elhagynak, ez mind-mind arra mutat rá, hogy Ő az, aki elég nekünk. Csak Isten és én. Nem vagyunk semmivel sem hátrébb. Nem adhatnak senkinek sem többet, mint akinek Isten elég.
Talán éppen a legnehezebb, legkiszolgáltatottabb helyzetekben jövök rá arra, mennyire elég a kegyelem. Istenre szorulunk – mondjuk. Odaszorulunk Istenhez, csak Ő van és én, eltűnik mindenki. Már nem szükségből, hanem szeretetből. Isten rendelése nem lesz már kérdés, amikor a kezünkből kiengedjük az életünket: egyszerre megszűnnek a földi ember örök boncolgató kérdései. Nem mondom, hogy egy élet minden pillanata ilyen lehet, de azt állítom, hogy ezek a pillanatok vezetnek a boldogsághoz, amit megad Krisztus nekünk. Ámen