2007-11-28

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Itt, a Rádióban történt, hogy amikor bemondtuk az adás után a lelki segélyszolgálat telefonszámát, valaki megkérdezte, mi az, hogy lelki kérdés. Ha latinul mondom, hogy spirituális kérdés, akkor talán megértette volna, de lehet, hogy még így sem. Döbbenetes az, hogy miközben most már tudományosan is leírják, az embernek van lelke, szelleme és teste, számos ember nem tud lelki vagy spirituális kérdést feltenni. Azt tapasztaltam, sokszor az élet sérülései fedeztetik föl magunkban ezt a másik világot. A Bárka közösség azt vallja, hogy a fogyatékos emberek a jelei számunkra ennek a spirituális világnak. Jean Vanier alapította ezt az ökumenikus közösséget. Januárban Magyarországra jön majd. A Bárka Közösség magyarországi vezetője, Szabó Beáta vall életéről, hivatásáról.

Szabó Beáta: Éltem a meglehetősen nyugodt és független életemet Debrecenben 14 éven keresztül. A Debreceni Egyetem Filozófiai Intézetében dolgoztam intézeti titkárként jól beágyazódva, jó környezetben, kialakult baráti körben. Aztán 2006 nyarán felhívott a Bárkához legközelebb álló nemzetközi koordinátor, és egy találkozóra hívott, mondván, hogy a Bárkában éppen most választanak új vezetőt, és én is szóba kerültem. Érzelmileg nehéz volt ezt a döntést meghozni, de pár nap alatt rájöttem, hogy szeretnék igent mondani arra a felkérésre, ami a Bárka Közösségtől érkezett.

Mivel van egy értelmi fogyatékos húgom, ezért az értelmi fogyatékosok körében otthon tudom érezni magam.

1196-ban keresztelkedtem meg, akkor már felnőttként.

Fekete Ágnes: Hogy történt ez a keresztelő, és hogy jutottál el odáig?

Szabó Beáta: Gimnazista koromban kezdődött el egy hosszas keresgélési időszak. Amikor magyar órán Bibliát kellett olvasnunk, akkor a magyar tanárommal állandóan összevitatkoztam nem hívőként, egyenesen ateistaként. Arra azért eljutottam, hogy meg kellene ismerni azt, amit ilyen hevesen meg akarok cáfolni, úgyhogy elkezdtem olvasni a Szentírást. És itt "rontottam el" a dolgot. Aztán 16 éves koromban elmondtam egy imát, egy Jézust hívó imát, és onnantól kezdve állítom azt magamról, hogy hívő vagyok, és ez azóta sem kérdőjeleződött meg bennem.

Fekete Ágnes: A testvéred is eszköz volt ebben? Egy fogyatékos emberrel egy családban élni egy külön lelkiállapotot is jelent.

Szabó Beáta: Meggyőződésem, hogy ha nincs a húgom, akkor én nem lennék az az ember, aki ma vagyok, és valószínűleg nem jutok el a hitig, a keresztségig, és sok minden kimaradt volna az életemből.

Fekete Ágnes: Mit adott ő?

Szabó Beáta: Egyrészt nagyfokú szolidaritást minden olyan emberrel és csoporttal, akiket kiközösítenek. Nem tartom magam egy nagyon türelmes embernek, de ennek vannak fokozatai és próbálok előre haladni, ebben is tanítómester a húgom. Másfél éves voltam, amikor a húgom megszületett. Egészen ritka dolog az, ahogy a szüleim a helyzetet fogadták, ahogy azzal megbirkóztak. Nem hívő emberek, de meg sem fordult a fejükben, hogy megszabaduljanak tőle. Sokszor válóokká is válik egy sérült gyermek, a szüleim azonban egészen egyszerűen adaptálódtak a helyzethez. Hozzá igazítófott az egész család élete. Az ismeretségi körünk is nagyon sok tekintetben. Nekem is hamar kellett felnőnöm és önállóvá válnom, mint általában az értelmi sérült gyermekek testvéreinek.

Fekete Ágnes: Aztán elhívtak a Hit és Fénybe.

Szabó Beáta: Igen, és be is vontak, ott is maradtam.

Fekete Ágnes: Mi folyik egy ilyen közösségben?

Szabó Beáta: Megadnak egy -általában bibliai háttérrel megalapozott- témát, amit ki-ki a maga képességei szerint tud feldolgozni.

Fekete Ágnes: Értelmi fogyatékosok és "nem értelmi fogyatékosok" -ahogy szoktuk ezt mondani-, együtt vannak.

Szabó Beáta: Igen. Egy klasszikus Hit és Fény közösség úgy épül fel, hogy a középpontban az értelmi sérült ember áll, mellette, ha lehet, akkor ott vannak a szülők, illetve barátok, akik legtöbbször fiatalok és akiket valamiért vonzani kezd ez a világ. A közös ima jelenti a fénypontját a találkozónak, utána pedig közösen ünneplünk.

Fekete Ágnes: Mindezt a Bárka sokkal intenzívebben éli meg.

Szabó Beáta: A legfontosabb alapelv a sérült személyének méltóságát emeli ki. Ami közösséggé teszi igazából az a sérült személy és a segítője között megvalósult kapcsolat, amely egyenrangú, testvéri kapcsolat.

Fekete Ágnes: Ez azért is fontos, mert még a keresztyén otthonokban is működik valamiféle alá-fölérendeltség a viszonyokban. Az erősebb segíti a gyengét?

Szabó Beáta: Ez az, amit teljesen másként gondol a Bárka. Kölcsönösen szükségünk van egymásra. Egyikünk sincs a másik nélkül. A segítőnek az értelme ép, de ez nem jelenti azt, hogy más téren ne lennének sérültségei. A gyógyírt lehet, hogy éppen egy sérülttől fogja megkapni. Ettől vagyunk kölcsönösen egymásra utalva.

Fekete Ágnes: Ha jól tudom, akkor a Jean Vanier, a Bárka közösség alapítója ezt egy társadalmi üzenetként is megfogalmazta.

Szabó Beáta: Nagyon óvatosan bánt ezzel, mert azt mondta, hogy a Bárka mindig is egy jel lesz csupán. 1964-ben alapította a Bárkát Franciaországban, miután ellátogatott egy pszichiátriai intézetbe, ahol 2000 ember élt együtt, ez számunkra is kissé felfoghatatlan. Egy közeli faluban két értelmi sérült férfival kezdett közös életet egy kis házban. Növekedésnek indult a közösségük, illetve ugyanabban a faluban működött egy kicsit nagyobb létszámú intézet, aminek a vezetésére meg is hívták Jean Vanier-t. Egész pontosan ez a meghívás úgy történt, hogy az igazgató és két ember kivételével az egész személyzet elhagyta az intézményt, és a kulcscsomót ott hagyták az asztalon. Azzal kezdte a működését, hogy kinyitott minden ajtót, és a kulcsokat eldugta. Ez volt a radikális, forradalmi lépése, amivel egyben be is bizonyította, hogy nem feltétlenül csak a méret befolyásolja azt, hogy hogyan viszonyulunk a fogyatékos emberekhez, hanem sokkal inkább a mentalitásban, a tekintetben valósul meg.

Fekete Ágnes: Miben kitapintható ez a másfajta viszonyulás?

Szabó Beáta: Jött hozzánk valaki látogatóba, és nem tudta eldönteni, hogy ki a sérült és ki a segítő.

Fekete Ágnes: Jean Vanier januárban lelkigyakorlatot vezet majd Magyarországon.

Szabó Beáta: Igen, Piliscsabán, a Pazmaneum Campusán január 18-20-ig. A Bárkában van erre egy kifejezés: katimavik. Ez egy eszkimó szó, és azt jelenti, hogy találkozóhely. Lesz alkalom elcsendesedésre, lesz alkalom Jean Vanier előadásait hallgatni, utána kis csoportban beszélgetésre. Különböző műhelylehetőségek is lesznek: például a támogatott döntéshozatal műhely. Ez azt mutatja meg, hogy hogyan lehet a sérült embernek teret adni ahhoz, hogy a saját döntéseit meghozza. A szülőknek lesz alkalmuk egymással beszélgetni.

Fekete Ágnes: Hogyan lehet jelentkezni?

Szabó Beáta: Interneten jelentkezzen, aki csak teheti, mert ezzel megkönnyíti a mi dolgunkat. A honlap címe: www.katimavik.info.hu

Fekete Ágnes: A Bárka Közösség egyik legismertebb tagja volt Henry Nouwen író, teológus, pszichológus. Az Ursus Libris kiadó adta ki 6 művét. A kiadó vezetője, Danka Miklós beszél Henry Nouwen írásairól.

Danka Miklós: Az "Adam" című kötet a Bárka közösségben eltöltött években íródott, amikor rábízták Henryre Adam, a közösség legsúlyosabban sérült tagjának, a gondozását. A felkeléstől a délelőtti foglalkozások kezdetéig kellett Adam-t segítenie az akkor az ötvenes éveiben járó, lelkészként élő embernek. Ahogy le is írja ebben a könyvben, óriási kihívás volt neki egy ilyen közeli testi kontaktust igénylő gondozás biztosítása. Olyan hatást gyakorolt rá mindez mégis, hogy amikor Adam ravatalánál állt, úgy érezte, hogy senkitől és semmiből, semmiféle könyvből nem tanult annyit, mint ettől a fiútól. Ebben a könyvben a közösség életéről is részletesen ír. Kitűnik belőle, hogy milyen gyógyító hatást gyakorol ez a közösség olyanokra is, akik látszólag teljesen más jellegű problémával jelennek meg: depressziósok, kimerültek, fáradtak. Már attól, hogy részt vettek a közös étkezéseken, nagymértékben megkönnyebbülve, talán még azt is lehet mondani, hogy gyógyulva távoztak a látogatásuk után.

Fekete Ágnes: Az ő életében a Bárka nagyon fontos szerepet játszott, ugye?

Danka Miklós: Igen. Nagyon érdekes az élete, mert már egészen kisgyerekkorától lelkésznek készült. Aztán pszichológiát tanult az Egyesült Államokban. Lelkészsége kezdetén egyetemi oktató is volt: szenvedélyes és népszerű előadó. Azt tartotta, hogy egy előadás nem csupán előadás, hanem szükséges, hogy ott Jézus is megjelenjen. A harmincas éveiben elkezdett írni, és a könyvei sikeresek lettek. Ennek ellenére mint sikeres, befutott, elismert ember mégis úgy érezte, hogy nem teljes az élete. Néhány hónapot Latin-Amerikában, a nagy szegénységben élő keresztyén gyülekezetekben töltött el. Aztán egyszer csak találkozott Jean Vanier-rel, aki meghívta a franciaországi Bárka Közösségbe néhány hétre. Ott ébredt rá, hogy neki ez a közösség hozza meg azt a lelki megnyugvást és békét, amit már régóta keresett. Egy Kanadában lévő közösségben talált otthonra.

Kiadtuk egy korábbi művét is, "A sebzett gyógyítót", amiben már megjelenik az a motívum, ami később még erősebb lesz. Nouwen azt állítja műveiben, ha segíteni akarunk valakinek, azt csak úgy lehet megtenni, hogy a segítő is megnyílik a segített felé, és nem egy távolságtartó páciens-kliens viszonyt alakít ki vele. Kölcsönösen feltárulkoznak egymás előtt. Szerinte tehát csak ez lehet az útja annak, hogy egy komoly lelki gondokkal küzdő ember meríthessen ebből a segítségnyújtásból.

Nouwen fő művének "A tékozló fiú hazatérését" tartják. Még Hillary Clinton is úgy nyilatkozott erről a könyvről, hogy ez a kedvenc spirituális könyve. A művet Rembrandt kései, monumentális méretű, gyönyörű képe ihlette. Ennek egy reprodukcióját látta Nouwen valahol, később elment az Ermitage-ba is és hosszú-hosszú órákat töltött az eredeti mű előtt. Abba gondolt bele, hogy mindannyiunkban megvan a fiatalabb fiú, a tékozló, aki visszatér, és az idősebb, aki neheztel. De az atya is a személyiségünk része, aki visszafogad. Ezt ragadta meg Nouwen nagyon jól ebben a kötetben.

Az említett könyveken kívül kiadtuk még a Szeretet belső hangja című naplóját, amely egy nagyon súlyos időszakban készült. Mai diagnózissal azt mondhatjuk, hogy dipoláris depresszióban szenvedett, aminek következtében néha munkaképtelenné vált, és – ahogy ő fogalmazott – belső démonok kínozták. Ezt a naplót nem publikálásra szánta, de végül is hozzájárult ahhoz, hogy megjelenjenek a gondolatai.

Henry Nouwent egyszer felkereste egy ateista újságíró, hogy egy semmitmondó riportot készítsen vele. Egy nagyon szép barátság kerekedett kettejük között. Ez az újságíró, a barátai nevében is, megkérte Henry-t, hogy írja le nekik a keresztyénség lényegét. Az újságíró később gyerekkönyv-író lett, amiben nagy része volt a Nouwennel való barátságának.

Fekete Ágnes: Ma, a hónap utolsó szerdáján Csiha Kálmán, a nemrég elhunyt erdélyi püspök, egyik prédikációjából hallhatunk részleteket. Ez az igehirdetés a budapest-fasori gyülekezetben hangzott el Honfoglalás vagy honvesztés címmel. Józsué könyvéből halljuk az Igét.

"Parancsol azért Józsué a nép elöljáróinak: Menjetek által a táboron, és parancsoljátok meg a népnek, készítsetek magatoknak útravalót, mert harmadnap múlva átmentek ti ezen a Jordánon, hogy bemenjetek és bírjátok azt a földet, amelyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek birtokul."

Csiha Kálmán: Itt egy honfoglalásról olvasunk éppen: Izrael népe honfoglalásáról. És mi is emlékezünk egy csodálatos honfoglalásra, ezelőtt 1100 esztendővel. És jaj, mennyi minden történt azóta! Mennyi honvesztés és mennyi honfoglalás a mi kicsi életünkben is!

Emlékszel, mikor megszerettél valakit, és megesküdtetek, hogy együtt fogjátok megjárni az életet? Az egy csodálatos honfoglalás volt. Lehet, hogy sok anyagi nyomorúság volt, de fiatalok voltatok. Vajon sikerült ez a honfoglalás? Vagy honvesztés lett belőle? Boldogtalanság meg válás.

Az emberi élet tele van a honfoglalások és a honvesztések lehetőségével. Megfogan valahol egy gyermek. Ez egy csodálatos honfoglalás: élet lesz belőle. De lehet, hogy az édesanyja elvéteti a születése előtt, és honvesztés lesz belőle és soha nem fogja azt mondani: édesanya. De lehet, hogy jó családban nő fel és majd elkezd járni vallásórára, és lehet, hogy egy jó lelkipásztorhoz kerül, akiből sugárzik a Jézus szeretete és honfoglalás lesz belőle. Lesz egy boldog és igaz ember. De lehet, hogy egy rossz lelkipásztorhoz kerül, aki maga is unja a vallásórát, szigorú meg sötét az arca örökké, és kiábrándul az egészből és honvesztés lesz belőle.

Borotvaélen fut az életünk, a gyermekeink élete is. Mi lesz belőle? Honfoglalás vagy honvesztés?

Vannak honvesztett családok, ahol még együtt ülnek, még együtt vacsorálnak, ebédelnek, de már régen nincsenek együtt. És már régen kihűltek a valamikori meleg mondatok és már honvesztés lett belőle régen.

És vannak honfoglaló népek, nemzetek, ahol gyermekek születnek, mosoly van, reménység van, jövőképük van és felfelé mennek. És vannak honvesztett nemzetek, ahol elöregednek, lefelé mennek, többet temetnek, mint amennyi születik. Annyi honvesztésünk volt! Mert nagy honvesztés volt a Muhi puszta is, a tatárjárás is, óriási százaléka pusztult el a magyarságnak, és nagy honvesztés volt Mohács, amikor háromfelé szakadt a nemzet. Óriási honvesztések voltak! De aztán voltak megint új honfoglalások, mert valahogy visszafoglalta ez a mi nemzetünk is az életét, és valahogy ismét felvergődött a mélységekből.

Én azt hiszem, hogy most éljük át a legnagyobb honvesztést. Mert ez a nemzet most nem a területeit veszítette el, nem is az elcsatolt lelkeket, hanem a saját lelkét veszítette el az ország, és ez a legnagyobb honvesztés. Egy országot meg lehet alázni, le lehet tiporni, ki lehet rabolni, ki lehet félig pusztítani, gyilkolni, de ha megmarad a lelke, újra talpra áll.

Mohácsnál kipusztítottak bennünket, de mindenki tudta, hogy valahol a nádasokban élnek még a többiek, és azok testvéreink és magyarok és elindultak a magyar reformátorok, hegedülték a zsoltárokat, szervezték a gyülekezeteket, és talpra állt a nemzet. Trianon után azt mondták, hogy Magyarországnak vége. A nagyhatalmak is azt mondták, mert mindentől megfosztották, és mégis talpra állt ez a kis ország. Most valami más történt: a lelkét veszítette el, és ez pótolhatatlan veszteség. Mivel elveszítette a lelkét, elveszítette az édesanyai szeretetet is, mert az is a lélekhez tartozik. Ezért történt az a 6 millió művi abortusz, 6 millió leendő magyar élet meggyilkolása. Muhi pusztán nem veszett el 6 millió magyar. Ha egy nemzet saját maga veszíti el az önbecsülését, akkor nincs menedék.

De ebben az Igében arról van szó, hogy lehet honfoglalás is: vissza lehet foglalni, ami elveszett. Egy családban is vissza lehet foglalni azt, ami elveszett, sokszor észrevétlenül is. Marosvásárhelyen, az ismeretségi körben meséltek egy férfiról, aki úgy szerette a családját, de mindig ha hazament csak újságot olvasott, a gyerekek hiába mentek oda hozzá, nem törődött velük, és egyszer csak egy rádöbbent éppen egy istentiszteleten, hogy elvesztette a családját. Már hiába megy haza, nem is jönnek a gyerekek, nem is mosolyognak rá, a felesége sem törődik vele, csak odateszi az ételt elé, mert tudja, hogy úgy is hiába fogadja kedves szavakkal. Attól kezdve, amikor hazament, mindig megkérdezte, hogy "hogy vagytok?, mit csináltok?", és először csak csodálkozva néztek reá, nem is feleltek, mert ez olyan szokatlan volt. Eltelt vagy egy fél év, mire vissza tudta foglalni a szívüket. El lehet indulni egy új honfoglalásra egy honvesztett léleknél, egy honvesztett családnál, egy honvesztett gyülekezetnél, egy honvesztett nemzetnél.

Ez a régi honfoglalás azzal kezdődik, amivel minden igaz honfoglalás kezdődhet, a miénk is: megszólalt az Isten. Lehet, hogy azelőtt is szólt az Isten, de nem hallották. Lehet, hogy hozzád, vagy a gyermekedhez is már ezerszer szólt az Isten, de volt idő amikor nem hallottátok meg. Bejöttél a templomba, és csak egy ember beszélt, kinyitottad a Bibliát, és csak egy régi szöveget olvastál, de aztán egyszer csak rádöbbentél, hogy nem arról van szó, hogy okos dolgokat mond a lelkipásztor vagy buta dolgokat, hanem arról, hogy Isten üzen neked. Ekkor kezdődött az új honfoglalás: Isten akarta visszafoglalni a szíved. És akkor kezdődik az új honfoglalás egy család életében is, egy nemzet életében is, amikor megszólal az Isten és elindulok az Ő nyomában. Ha van egy közszellem, ha van egy nevelés nevelés, amely ki akarja tépni a gyökereket, hogy aztán kiboruljanak a fák. Ne engedd eltépni a gyökereidet! Mert egy erdőt ki lehet irtani, ki lehet vágni a fákat egytől egyig, de a gyökerek újrahajtanak.

Józsuénak tovább adta Mózes, mert rá bízta hogy ő vigye be a népet az ígéret földjére. És Isten azt mondta: Kelj fel most! És Józsuénak akkor kellett elindulnia, amikor mondta azIsten. A bibliaórán szóba került, hogy Istennél kétfajta idő van, ami a Szentírásban is megjelenik: kairosz és kronosz. A kronosz az elfutó idő, amit mér az óra. A kairosz a kegyelmi idő, amiben indít az Isten. Józsuét indította, azt mondta: most kelj fel, és menj át! Tudjuk, hogy a Jordánnál földrengést adott Isten, és megállt a Jordán vize, amikor odaértek. Ha nem időben indul Józsué, ha még gondolkozik rajta, akkor elkési ezt az alkalmat. Isten sokszor mondja nekünk: most! Most menj el valakit meglátogatni, most menj el! Lehet, hogy holnap nem lehet! Ha Isten azt mondja, hogy most indulj el, és szedd össze az istenhívő embereket, és ébreszd fel a lelküket, akkor most kell felébreszteni, mert lehet, hogy tíz év múlva már nem lehet. Istennél vannak kegyelmi idők.

Az anyaszentegyházunk is és Magyarország is a kegyelmi idő utolsó perceiben él, mert annyi "most"-ot elkéstünk, és annyiszor nem indultunk, amikor el kellett volna. Talán még van egy pár perc, hogy elinduljunk visszafoglalni azt a magyar nemzetet, amelyet akart nekünk adni az Úristen, és amit valahol megöltek vagy megöltük a szívünk közepén. Visszafoglalni azt a családot, amit megálmodtunk magunknak, és amiben belelépett a gonoszság vagy a szeretetlenség, vagy szétrombolta a gond és az idegesség. Visszafoglalni a saját elveszett lelkünket és üdvösségünket, Most kell elindulni. Át kell menni a Jordánon.

Sokszor félünk nekiindulni, átmenni rajta, elmenni és felkeresni az embereket. A lelkünk mélyén is ott folyik ez a Jordán, és a jövőnk, az életünk attól függ, hogy átmegyünk-e rajta, vagy nem megyünk át. Fel fog épülni egy szép és igaz magyar jövendő, ha a ti szívetek is ott lesz benne, embertől emberig egy gyönyörűséges szép új honfoglalásban. Persze, hogy nehéz: sok gonddal és félelemmel jár, de az sem volt könnyű, amikor Józsuénak el kellett indulnia a 10 parancsolat ládájával és bele kellett lépnie a még folyó Jordánba, aminek a neve azt jelenti, hogy halál, mert annyian belefulladtak. Azért mondja itt Isten annyiszor, hogy : Légy bátor és erős!

El kell mondani amiről meg vagyunk győződve. Csak azok nem tudják elmondani, akik semmiről nincsenek meggyőződve. Ők örökség nélkül maradnak.

Egy régi történet arról beszél, hogy egyszer egy erdész fia talált két sastojást, amit haza is vitt, és betették egy kotló alá, hogy az kiköltse a tojásokat. Az egyik összetört, de a másik tojás megmaradt, és kikelt belőle a kicsi sas. Ott nőtt fel a tyúkok között, kapirgált a szemétdombon, és megtanulta, hogy ő is csak tyúk. Úgy viselkedett, mint a többi. És akkorjött egy vendég, és azt mondta, hogy "Te neked van egy sas az udvarodon". A gazda erre azt mondta, hogy az már régen nem sas, régen elfelejtette, hogy sas. Az csak tyúk. "Nézd meg most is a gilisztákat szedegeti." És mondta a vendég: "Nem hiszem, az sas kell legyen!". Magához vette a sast, felvitte a ház tetejére, és ezt mondta neki: "Te, sas vagy, arra teremtett az Isten, hogy a magasba szállj." Feldobta a sast, de az meglátta a szemétdombot lent, a jó kövér gilisztákat és visszarepült. És mondta a vendég: "Nem hiszem! Még egy próbát csináljunk!". Hajnalban felvitte a hegytetőre, a sziklacsúcsra, és amikor felkelt a nap és beragyogta a hegyeket, messze a szemétdombtól, és mondta neki: "Téged sasnak teremtett az Úristen, hogy szállj, repülj, bátor legyél!" Feldobta a sast, aki belenézett a napba, és egyszerre sassá változott, és elrepült fel a kéklő égbe.

Kedves Testvéreim! Minken sasnak teremtett az Úristen és régen szemétdombon kövér giliszták után kapirgáló tyúkokká lett a nemzetünk, lehet, hogy az egyházunk is, lehet hogy a hit bátorsága is. Az őseink is sasok voltaz, nem a társadalom szekere után futottak, hogy a társadalom vegye fel őket valahogy a saroglyába, hanem a társadalom szekere előtt mentek és utat mutattak, mert Isten üzenetét hordozták. Egy új honfoglalás csak akkor lehetséges, ha merünk sasok lenni. Ha visszatalálunk önmagunkhoz, ahhoz, aminek szánt bennünket az Isten, akkor majd átmegyünk a Jordánon. Vissza kell foglalni a lelkeket!
Ámen