2007-02-14

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Az elmúlt héten igen sok hallgatónk telefonált és írt nekünk témánkról: keresztyénség és jog. Megnéztem azt a filmet, amit az egyik beszélgetőtársam ajánlott: Az Ördög ügyvédje. Bár nem szeretem ezeket a rémisztő amerikai filmeket, mégis nagyszerű üzeneteket rejtett el e köntös alatt. A film ördöge például úgy kergeti áldozatát vesztébe, hogy szó szerint soha nem hazudik, csupán hiúságát kihasználva csúsztatja lépésről-lépésre a halálba. A film ördöge kimondja: a jog a legalkalmasabb arra, hogy célt érjen. A napokban hallottam, hogy jogászhallgatókat tanítottak úgy, hogy egy csoportnak a vád, a másik csoportnak a védelem mellett kellett beszédet mondania, azután cseréltek. Magyarul: hazudni tanították a hallgatókat. És pontosan azt tapasztaljuk társadalmi méretekben, amit a film ördöge is elér: egyedül vannak az emberek, és minden támpontjukat elveszítik. Most dr. Kahler Frigyest hallhatják, aki szerint az erkölcsi támasz nélküli jog a jog halála. Utána egy fiatal jogászt is hallhatunk, Tamás Csabát, aki ugyanarról a témáról, tehát a keresztyénség és a jog kapcsolatáról beszél. Most tehát Kahler Frigyes következik.

Kahler Frigyes: A jogot sokan úgy képzelik el, ahogy azt egy időben tanították is: az uralkodó osztály akarata, amit az állam kényszerrel érvényre is juttat. Ha a jog csak ennyi, akkor az a jog halála. A jog csak olyan normarendszer lehet, amelyet a többség elfogad azért, mert erkölcsi alapja van, és a társadalom megtapasztalta, hogy ilyen keretek között jobb élni. Hogy a tíz parancsolatnál maradjak, vegyük példának a "ne ölj" parancsot, amely a jogban is megjelenik. Ha valaki úgy öl meg valakit, hogy arra nincs megfelelő indoka, azaz nem jogos védelemből teszi, akkor a jog tett-arányosan megtorolja a törvény áthágását.

Fekete Ágnes: Ennek is van olyan része persze, ami a társadalmi konszenzus körébe tartozik. Például az abortusz.

Kahler Frigyes: A jogtól különböző érdekek miatt sokan megpróbálnak eltérni. Ez odáig is elmegy sok esetben, amikor a jog mögött már nincs erkölcs. Ilyenkor önkényes szabállyá válik a jogszabály, de lehet, hogy van az államhatalomnak ereje kikényszeríteni. A kommunizmusnak is voltak olyan törvényei, amelyeknek semmilyen erkölcsi alapjuk nem volt, társadalmi konszenzus sem támogatta, mégis volt erő kikényszeríteni, ami milliók tragédiájához vezetett. Azok a szabályok, amelyek ugyan jogi köntösben jelentkeznek, de nincs mögöttük társadalmi konszenzus, erkölcs, a jog halálát jelentik.

Fekete Ágnes: Az ’50-es évekről írta azt, hogy gyakorlatilag meghalt a jog.

Kahler Frigyes: Igen. Szóba kerül egy másik jelenség is. Vannak olyan jogszabályok, mondjuk a vallásszabadság, amelyek a hatályos joganyag részét képezték az ’50-es években is, mégsem érvényesültek, sőt, az ’50-es években hatalmas méreteket öltött az egyházüldözés. Született sok olyan szabály, amelyek ugyan nem voltak jogszabályok, hanem párthatározatok és titkos utasítások voltak, és ezek felülírták a jogot. Ezeket neveztem én pszeudojognak. Ezek egy zsarnok-hatalom ideológiáját, érdekeit tükrözik. Ugyanezzel élt a nácizmus és a bolsevizmus is. A németek a Führer akaratát jognak tekintették, annak is nevezték.

Fekete Ágnes: És mi a helyzet ma?

Kahler Frigyes: Én ma a jog haláláról nem beszélnék, jogbizonytalanságról már annál inkább. De a jogbizonytalanság látszata sokkal nagyobb a valóságos helyzetnél. Azt, hogy egy ügyben két különböző fokú bíróság máshogy foglal állást, a média olyan gyönyörűen ki tudja hangsúlyozni, pedig ez egy jogállamban természetes dolog, hiszen ezért van a fellebbezési fórum. Nagy a bonyodalom, az biztos. Elegendő, ha megnézzük a Legfelső Bíróság Döntvénytárát: igen vaskos, testes kötet.

Fekete Ágnes: Szóval akkor a kapkodás okozza a problémákat?

Kahler Frigyes: Jórészt igen. A nemzetközi jog is ismeri a fair eljárás alapelvét, a strassbourgi bírósághoz lehet fordulni, ha a valaki azt tapasztalja, hogy megsértették. A tisztességes eljárás mindenkire, minden ügyben kötelező. Ha ez meglenne a politikai résztvevők részéről, akkor nem látnám reménytelennek a helyzetet.

Fekete Ágnes: Mit tehet egy keresztyén ember, egy keresztyén jogász?

Kahler Frigyes: Igyekezzen mindent megtenni annak érdekében, hogy a gyűlölet tüze oltassék, hogy a józan ész, a becsület hassa át a jogvitákat és a mindennapi életet is. Én az élet fonák oldalán állok, mivel büntetőügyekkel foglalkozok. Az esetek mögött mindig ott kell látni az embert is, a vádlottban és a sértettben is.

Fekete Ágnes: Mit gondol a halálbüntetésről?

Kahler Frigyes: Egyesek a jogállam jellemzőjének tartják a halálbüntetés hiányát. Mindenki gondolkozzon el azon, hogy mit tart humánusabbnak: ha egy móri típusú gyilkosságsorozat elkövetője 50 évet raboskodik, ha 20 évesen követett el ilyen tettet?

Fekete Ágnes: Itt a bizonyíthatóság kérdése okoz problémát, nem? Akik ellene vannak, azok sok érvet felsorakoztatnak, és sok eszköz felhasználnak, a filmet például, hogy álláspontjukat meggyőzően képviseljék. A legnyomósabb érv talán az, hogy az ember soha nem lehet biztos abban, ami történt.

Kahler Frigyes: De tudja. A halálbüntetéssel sajnos visszaéltek. Ismerem az elmúlt 35 év bírói gyakorlatát: nem futhat bele egy olyan tévedésbe, ha betartja a törvényt. Alapvető szabály, hogy bizonytalan tényt nem lehet a vádlott terhére értékelni. Talán egy olyan eset volt, ahol végzetes tévedés történt, ami ma, a bizonyítást segítő újabb eszközök miatt már nem következne be. Ahol a legkisebb kétség felmerült, ott nem alkalmaztak halálbüntetést az utóbbi 30 évben. Ez inkább elvi, mint gyakorlati kérdés.

Fekete Ágnes: Végül is ezek az eszközök alkalmasak arra, hogy féken tartsák a bűnt?

Kahler Frigyes: Nem a büntetés tartja igazán féken a bűnt, hanem az, ha minden bűnöző kikerülhetetlenül elnyerné a büntetését. Egy társadalom erkölcsi állapota alapvetően és karakteresen meghatározza azt, hogy hol állnak a bűnözési statisztikák. A bűnözés visszaszorítása az ember belső igénye, hitbeli meggyőződése, a társadalom lelki egészsége, aminek szerves része az erkölcsi egészség: nélkülözhetetlen.

Tamás Benedek: Pont az emberi jog és a társadalomban élő szokások ellenére nem érvényesülnek néha a jogszabályok. Japán jó példa erre. Ott volt egy távol-keleti kultúra, és azután jött a jog, ami nyugatról került be Japánba. Még ma is azt mondhatjuk, hogy Japánban nem szeretik a jogot. Mit jelent ez? Volt egy szokásrendszerük, normarendszerük, amihez nem volt szükség a jogra. A legszűkebb értelemben vett életünk, bár jog által szabályozott, de ennek a legtöbbször nincs érzékelhető hatása. Ennek tipikus példája a házassági jog, családjog, magánjog. A családjogot akkor kezdjük el alkalmazni, amikor családról már nem is beszélünk, a család utáni állapotokat szabályozza. A jog egy olyan absztrakt normarendszer, ami akkor lép működésbe, amikor az előző normarendszer már él. Számunkra az előző normarendszer a keresztyén parancsok, törvények és a hit. Mi is áttértünk arra a fajta kultúrára, ami nyugaton már régebb óta hódít, hogy amihez nekem jogom van, azt a legteljesebb mértékben ki akarom élvezni, és nem azt keresem, vagy arra egyáltalán nem vagyok tekintettel, ami a másik féllel való kapcsolatomban a kompromisszum lehetne. Nem fizet valaki két-három hónapig, aztán persze a jogosult bepereli. Mindenki a legvégső megoldást használja fel, ami számára egyáltalán adott. Egyoldalú túlhangsúlyozások vannak. Ha van közöttünk egy szerződés, mostanság nem az a cél, hogy az maximálisan teljesüljünk, hanem mindenki megkeresi azt, ahol enyhíteni lehetne a helyzeten.

Ha visszatérünk Japán példájához, és a jog két fő oldalát, a tárgyi (az írott jogszabályok) és az alanyi jogot (az egyén jogszabályból származó konkrét joga) vesszük górcső alá, akkor megfigyelhetjük, hogy Japánban nem tudtak mit kezdeni az alanyi oldallal. A jogszabály sok viszonyt rendezett, de nem tudták leszűrni belőle azt, hogy rájuk nézve mit jelent. Egy közösségi társadalomban a "nekem jogom van" annyira új elem, hogy hosszú évtizedeknek kellett eltelnie, mire beépült a társadalomba. A rendszerváltás óta nem a jó irányba indultunk el, nem a konszenzuskeresés irányába, hanem inkább az ollót nyitottuk szélesebbre.

Fekete Ágnes: Annyit mondhat egy keresztyén ember, hogy érdemes lenne olyan jogszabályokat alkotni, amelyek sokkal inkább a közösségi felelősségre apellálnak, nem pedig az egyén felelősségére. Mondok egy egyszerű példát, ami engem nagyon szokott zavarni: a parkolás. A parkolási rendszerünk arra épül, hogy senki nem akar fizetni, és ők állandóan azt keresik, hogy hol csapjanak a fejemre, amiért nem fizetek. Ha kések öt percet, akkor ugyanannyi büntetést kapok, mintha egyáltalán nem fizettem volna.

Tamás Csaba: Közösségi felelősségről ma már nem beszélhetünk, az korábban a faluközösségekben, az azokra épülő társadalomban volt jellemző. Régebben a kis közösségek felelősséget vállaltak a tagokért, és a bűnelkövetést mindig megtorlás követte. Bizalomra van szükség, és a bizalom sajnos egy jogon kívüli kifejezés.

Fekete Ágnes: Az a baj, hogy ez egy ördögi kör: a parkolóóra tipikus példája.

Tamás Csaba: Igen. Itt a korlát, az egyik fél szempontjából nagyon alacsony. Ha a két fél korlátai biztosítanak egy tűrhető mozgásteret, akkor egyszerűbb a helyzet.

Fekete Ágnes: Ennek az a drámája, hogy engem arra szoktatnak, hogy kerüljem a szabályokat. Emlékszem, hogy amikor tizenévesek voltunk, eltéptünk egy buszjegyet, ha előtte úgy utaztunk, hogy nem volt nálunk jegy. Működött bennünk egy belső szabályozó, ami biztos, hogy nem mindenkiben volt meg, de ma még a mi köreinkből is kihalt, és ez tragikus.

Tamás Csaba: Nyugat-Európában ilyen dolgokban azért sokkal hűségesebbek. Ahol volt szocialista világrend vagy államrend, ott mindenki próbált úgy szabadságot elérni, hogy közben kiskapukat döngetett. Amennyire visszaemlékszem a gyermekkoromra, mindenki próbálta a saját malmára hajtani a vizet, azaz igyekezett kitapogatni a kiskapukat.

Fekete Ágnes: Egy keresztyén jogász mit tehet?

Tamás Csaba: Ez egy nagyon jó kérdés, fel kellett tennem már magamnak is. Én egy kis közegben, a közigazgatásban mozgok. Azt, hogy keresztyénként jogász valaki, hozzáállásnak tartom. Hozzáadom a munkámhoz azt, amit kapok. Fontosnak tartom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.

Fekete Ágnes: Tehát, hogy ami leírok, azt magamtól is elvárjam.

Tamás Benedek: Igen. Attól függetlenül, hogy dolgozok vagy egy cikket írok, legyen ez egy kicsit több.

Fekete Ágnes: A jogi visszásságokból emberi szenvedések sokasága keletkezik. Például Trianon után így vándorolt sok-sok ember Budapestre. A budafoki templom ebben az időszakban épült, ezért nevezték a magyar feltámadás templomának. Ebben az évben ünneplik építésének 80 éves évfordulóját. Nagy Péter lelkipásztort hallják.

Nagy Péter: Szeretnénk ebben az évben a templom építését ünnepelni, és a gyülekezeti életet ennek jegyében megszervezni, feltárni az alapokat, mert erre fogjuk a gyülekezeti munkát építeni, ezt szeretnénk az előtérbe helyezni.

Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy ez nem csak egy reprezentatív ünnep lesz, hanem belső építkezés is.

Nagy Péter: Igen. A hangsúly mindenféleképpen a lelki építkezésen van, ezért is választottuk ezt a jól ismert igét vezérgondolattá: "épüljetek fel lelki házzá". Ehhez hozzátartozik a gyülekezet életéből mindaz, ami megszólító erejű lehet azok számára, akiket ma nehéz megszólítani, például a Budafokon szerencsésen összeálló zenei élet.

Fekete Ágnes: Itt sok zenész él.

Nagy Péter: Igen, és vannak közöttük olyanok is, akik egyházzenével foglalkoznak. Borsányi Márton szervezi a koncerteket, aki egyébként Lipcsében tanul.

Borsányi Márton: A tavaszig tartó koncertsorozat első alkalma március 31-én, 18 órakor kezdődik a templomban. Ez egy szóló csembaló est lesz. Egy másik művésznővel, Vilmányi Alexandrával együtt játszunk majd. A második koncert április 22-én, este hat órakor lesz, a záró koncert pedig, ami meglehetősen impozáns lesz majd, május 12-én kerül megrendezésre. Ez egy észak-német kantáta est lesz. Külföldi művészeket is meghívtunk, hogy ünnepeljenek velünk.

Fekete Ágnes: Tehát ez egy régi zenei kultúrát felidéző koncertsorozat lesz. Igyekeztek felidézni korábbi korok zenei életét.

Borsányi Márton: Igen. Hangsúlyozottan az észak-német zenére épül.

Fekete Ágnes: Miért szereti a régi zenét?

Borsányi Márton: Volt egy hangszertörténeti kiállítás a várban, ahol először találkoztam régi hangszerekkel: csembalóval, régi fúvósokkal, furulyákkal. Hirtelen egy egészen más világgal találkoztam ott, amibe beleszerettem és már nem volt menekvés.

A barokkban azok hallgatták a zenét, akik értettek is hozzá, akik ebben nevelkedtek. A nagy francia forradalom idején pedig azt mondták, hogy a zenének olyannak kell lennie, hogy azt mindenki megértse. Ebben az értelemben tehát a mai koncertgyakorlat nem létezett. A zeneműveket egy kis közegnek írták, egy zeneszobának, egy szűk hallgatóságnak. És valószínűleg ez érezhető is az eszközökön, a műveken: ezek nem nagy koncerttermeknek szólnak, hanem kis zeneszobáknak. Bármit is írtak, annak mindig volt intim miliője.

Nagy Péter: A jubileumi ünnepségek keretében a templomépítő lelkészről, Demjén Istvánról is megemlékezünk. A gyülekezet története különféle iratokban fennmaradt, ezeket egybeszerkesztve kiadjuk. Én őt a legnagyobb egyháztörténeti személyek közé számítom, mártír volt, aki kénytelen volt nyugdíjba vonulni, amihez köze lehet annak, hogy az Andrássy út 60. szám alatt is eltöltött egy "rövid időt". Ő építette a templomot, de nem csak azt, hanem a gyülekezetet is. Kis köröket szervezett, amelyeket most mi önkéntelenül újra elindítottunk, mert jól működtek, amíg működtek. Istennek legyen hála, újra működik a cserkészet és más, kisebb-nagyobb körök.

Fekete Ágnes: A csembaló koncert tehát március 31-én, 18 órakor Budafokon lesz. Egy másik egyházzenei érdekesség a Cantores Ecclesiae fúvószenekar. Új cd lemezük bemutatókoncertje február 24-én, 18 órakor Budapesten, a külső-józsefvárosi református templomban lesz. Kovács Zalánt hallják.

Kovács Zalán: 13-14 éves fiatalok voltunk, amikor néhányan közülünk fúvós hangszeren kezdtünk el játszani. Konzervatóriumban tanultunk, én pedig most a Zeneakadémiára járok. Kisebb-nagyobb változtatásokkal kialakult ez a mostani Cantores Ecclesiae, ami annyit jelent, hogy gyülekezeti énekesek. Énekkarként kezdtünk, majd elváltunk az énekkartól és külön szerveztünk fellépéseket, de a név megmaradt.

Fekete Ágnes: Mikor kezdett el fúvós hangszeren játszani?

Kovács Zalán: Az első évben hegedűn játszottam, de az nem feküdt annyira, és azóta a fúvós hangszerek világában élek: trombitán, baritonkürtön, harsonán is játszottam, és a tuba maradt meg. Olyan ez, mint egy szerelem, kitart mellette az ember, csinálja, és egyszer csak azt veszi észre, hogy már mindig vele van. Most is, miközben a riportot készítjük, itt van velem.

Fekete Ágnes: Tekintélyt parancsoló.

Kovács Zalán: Igen. A méretei nagyon nagyok. Tubásoknál a gerincproblémák gyakrabban vetődnek fel. Ha sokat cipeli valaki, akkor oldalra húzza a gerincét. Nagy tüdőkapacitást igényel, de érdekes, hogy ezek a lányokat sem ijesztik el attól, hogy kipróbálják.

Fekete Ágnes: Mit lehet tudni még a zenekarról? Tuba van benne, ezt már tudjuk.

Kovács Zalán: Hatan játszunk együtt: Basszusharsona, tenorharsona, vadászkürt és két trombita a tetején.

Fekete Ágnes: Egyházzenét játszanak.

Kovács Zalán: Azt is. Elsősorban templomokban szolgálunk, de újabban iskolákban is fellépünk. A legújabb lemezünkön kifejezetten magyaros zenékkel jelenünk meg. Ez az ötlet úgy jött, hogy sok helyen igényelték, hogy ne csak barokk zenét játszunk, ne csak klasszikusokat, hanem populárisabb zenét is. Mi arra gondoltunk, hogy nem a könnyűzene felé megyünk el. Nem értek egyet azzal, hogy mindenhova keresztyén könnyűzenét kell bevinni, mert van a klasszikus zenén belül is sok olyan dolog, amit érdemes megmutatni. Gondolok itt például az indulókra, amelyek a ’48-’49-es eseményeket dolgozzák fel, közérthetőek és populárisak. Játszottunk határon túli magyarok előtt is, elsősorban Kárpátaljára. Az előző lemezünkből 50 darabot ajándékoztunk az ottani gyülekezeteknek és iskoláknak.

Fekete Ágnes: Az egyházi zenéről általában nem a rézfúvósok jutnak az ember eszébe. Hogyan kapcsolódnak ezek a hangszerek az egyházzenéhez?

Kovács Zalán: Az 1800-as években kezdődtek a nagy orgonaépítések, de már előtte is voltak ünnepségek, amelyeken orgona hiányában fúvósokkal oldották meg a bevonulást, kivonulást. Általában katonazenekarokat kell elképzelni. Az evangélikus és baptista gyülekezetek nagyon erősen próbálták ezt feléleszteni, mivel fényesek a hangszerek és fényes a hangjuk is, jól mutatnak. Még a hideg kőtemplomokban, hűvösebb időben is lehet rajtuk játszani, mert nem olyan kényesek, mint egy vonós vagy fafúvós hangszer. Az ember szívéhez közel áll a fúvós hangzás.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Mózes 5. könyvének 30. fejezetéből, a 19. verset:
"Eléd adtam az élet útját és a halál útját, válaszd azért az életet!"

Mostanában, talán az amerikai kultúra és filmek térhódítása miatt is, mindenütt a duális, azaz a kettős látás köszönt ránk. Még a prédikációkban is állandóan azt lehet hallani, hogy két világ van: a jó és a rossz. Két tábor van, leegyszerűsítve egy fekete és egy fehér, és a mi dolgunk, hogy a fehérhez tartozzunk. Azért veszélyes ez a gondolkodás, mert amikor egy kérdésre szűkíti le az életet, ezzel valójában tág teret enged mindennek, ami nem tiltott kérdés. Ha jól gondolkodsz például az iskolák ügyében, akkor nem olyan nagy baj, hogy egyébként egy erkölcsi nullaként viseltetsz a családodban. Ugyanezt el lehet mondani a politikai táborokra, de sajnos egyházi kettős látásokra is. Ez a mondat a fülem hallatára hangzott el a közelmúltban: "Igaz, hogy etikátlan ember, de a mi ügyünket szolgálja."

Az Isten világa nem fekete-fehér. Sokkal színesebb, szebb, jobb ennél. Amikor Isten megteremtette a világot, nem teremtette bele a rosszat, mint ahogy ez számos mitológiában olvasható. Az ember nem rossz anyagból és jó lélekből lett gyúrva. A világ nem e kettő játékáról szól, mindig és mindig csak jó, amit Isten ad. Lehet, hogy a mi szemünk nem tudja ezt meglátni, lehet, hogy annyira elhomályosították az ádáz csaták a figyelmünket, hogy a jót is rossznak látjuk, de valójában egy nagyon szép, Isten által a jóra teremtett világban élünk, szép és jó emberek társaságában. Bárcsak észrevennénk ezt, bárcsak ne hinnénk el azt, amit a hírek és az őrült filmek próbálnak belénk injekciózni, napi adagokban adva a borzalmak narkotikumát.

Mert mit tesz az a látás, ami állandóan rettenetnek állítja be a bennünket körülvevő világot? Eltereli a figyelmünket arról a területről, ahol viszont tényleg nekünk kell döntenünk, ahol valóban két út van előttünk: az etika és a morál területéről. Amikor arról kell döntenem, hogy a munkám vagy a családom a fontos. Amikor arról kell döntenem, hogy a gyermekemmel töltsek egy órát, vagy a számítógép előtt üljek. Döntenem kell arról, hogy napról-napra a másik ember és a szeretet útját járjam, és ne az anyagias, haszonelvű világ útját.

Pontosan azért fontos, hogy ne lássuk fehérnek és feketének a világot, hogy életünknek azokban a pillanataiban, amikor viszont tényleg döntenünk kell, jó útra térjünk. Adja meg Isten, hogy az élet útját válasszuk! Erre akkor leszünk igazán képesek, ha elhisszük, hogy Isten nagyon szeret és ezt a világot jónak teremtette.
Ámen