2006-02-08
Dr. Velkey György, Giovannini Kornél, a Bethesda kórházban lévő gyermekek, Varga Adrienn, Pető Béla, Karcsai Nagy Éva, a lillafüredi Palota Szálló vendégei
Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Sokan felteszik a kérdést, miért van szükség egyházi intézményekre? Miért nem látja el önmagát a hívők közössége, és ha valami extra tevékenységet szeretne végezni, ám tegye, de a saját költségén, mint egy alapítvány. Most történt egy olyan esemény, ami szerintem nagyon jól megadja erre a választ. Felröppent a hír, miszerint bezárták a mosdósi református kórház uszodáját. El tudjuk képzelni a saját vízszámláinkról, hogy valóban nehéz lehet fenntartani egy ilyen szolgáltatást. A hír azonban nem igaz. Az igazgatóság úgy döntött, annak ellenére, hogy nem éri meg az uszoda üzemeltetése, hiszen manapság ezt halljuk mindenünnen, és nem sikerült pénzt szerezni erre a környék önkormányzataitól, mégsem zárják be az egységet.
Szinte a semmiből sikerült energiát és eszközöket előteremteni ahhoz, hogy a környéken lakók, a betegek és a dolgozók is itt úszhassanak, fürödhessenek. Azt hiszem, máshol csődöt jelentettek volna, itt azonban valahogy sikerült olyan szempontokat találni, amik felülírják a pénz logikáját. És talán épp az ilyen helyekre érdemes pénzt, akár az adónkat küldeni. Velkey György, a Bethesda Gyerekkórház igazgatója január elsejétől a mosdósi kórház igazgatója is lett. Számára nem volt könnyű a gyakorló orvosi tevékenységet háttérbe szorítani azért, mert közös igazgatás alá vonták e két kórházat. Mégis úgy érzete, el kell vállalnia ezt a felelősséget.
Dr. Velkey György: Maga az a helyzet, hogy két intézet főigazgatójává kellett lennem, nagyon nehéz volt számomra, mert én szeretek gyógyítani. Ha arra gondolok, hogy mikor éreztem úgy az életben, hogy a helyemen vagyok, akkor azt kell mondanom, hogy a betegágy mellett, a gyerek-intenzív osztályon, mint aneszteziológus. Számomra ott megszűnt a tér és az idő, és úgy éreztem, hogy az a pillanat, amiben benne vagyok, az egy örökkévaló pillanat. Akár a puzzle- ben, amikor a kis darabok a helyükre kerülnek, így éreztem magam. A kapcsolat, ami a direkt szakmával maradt, inkább szervezési kérdés: el szoktam menni a nagy vizitekre, hogy tájékozódjak a legújabb fejleményekről és a betegek közötti tennivalókról, de ennél többre most nem futja az időmből. Én magam már nem tudok gyógyítani, és ezt a döntést volt nehéz meghozni. De tudomásul vettem.
Azt a szeretetet és gyógyítást, amit ezekben a kórházakban nyújtani próbálunk, bárki elérheti, aki igénybe szeretné venni. Érdemes "beáldozni" magunkat és ezt komolyan venni, mert erre már most és itt van lehetőségünk. Ha én most nagyon ragaszkodtam volna a szakmámhoz, akkor félig lennék ott mind a két oldalon, és ez senkinek nem lenne jó. Nagyon kevesen vagyunk, és ezt szeretném hívásként is megfogalmazni azok felé, akik egy kicsit mást akarnak az egészségügyben, mint amit a közkórházakban meg tudnak tenni, tehát szeretnék a hitüket is belevinni, megélni, magas szakmai színvonal mellett egy olyan közösségben is gyógyítani, ahol meg tudják élni azt a közös szeretetet, ami sugározni tud a betegek felé.
Tehát szeretném hívni azokat az orvosokat és ápolókat, akiket ez a munka érdekel: jelentkezzenek, mert nagyon nagy szükségünk van elsősorban Mosdóson, de itt a Bethesdában is ápolókra, orvosokra, immonológusra, radiológusra, gyerekorvosra. Tíz éve dolgozom a Bethesdában, és ha visszatekintek, akkor olyan váratlan örömként élem meg, amire előtte sosem számítottam. Rengeteg nehézség, feladatvállalás, felelősségvállalás volt ebben a tíz évben, mégsem cserélném el semmilyen szakmai vagy tudományos karrierre.
Fekete Ágnes: Az emberek kívülről úgy látják, hogy ha valaki igazgató, az nagyszerű. Belülről ez valószínűleg nem így néz ki. Az a gyakoribb, hogy az emberek nem akarnak felelősséget vállalni. Hallottam már olyat is, hogy egy korház igazgatói állásra senki nem pályázott. Ez biztos nem véletlen.
Dr. Velkey György: Igen. Azt hiszem, hogy ennek az ezredfordulós létnek az egyik jellemzője az, hogy még az egyházakban is félünk a felelősségtől. Ez a politikában is nagyon világosan megmutatkozik, és sokan nehezen vállalják, vállaljuk el azt a lehetőséget, ami kínálkozik. Tele vagyunk félelmekkel, amelyek teljesen jogos félelmek, mert ma az egészségügyben intézményt vezetni nem életbiztosítás sem élettanilag, sem gazdaságilag. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az élet sokkal több ezeknél a félelmeknél. És ha valamikor el kell majd számolnunk, és biztos, hogy el kell majd, akkor a ki nem használt lehetőségek, az el nem vállalt felelősségek nagy súlyt nyomhatnak a latban.
Fekete Ágnes: Mosdós rosszabb helyzetben van gazdaságilag, mint a Bethesda Kórház?
Dr. Velkey György: Egészen más egy vidéki szakkórház helyzete, mint egy budapesti, viszonylag nagy gyerekkórház helyzete. A nagyságot most nem is ágyszámban, hanem a forgalomban és a specialitások nagy száma miatti jelentőségben értem. Nagyon erősek a szorítások Mosdóson.
Fekete Ágnes: Azt érzem magamon is, hogy az ember már egy kicsit közönyösen nézi a híreket, mert mindig válság van. Ez egy állandó válság?
Dr. Velkey György: Igen. Az elmúlt húsz évben, amióta én a szakmában vagyok, mindig mondták, hogy válság van az egészségügyben. És azóta mindig új válságmenedzselő programokat indítanak el, de ezek el sem jutnak odáig, hogy elkezdődjön a megvalósításuk. Van egy folyamatos, talán a rossz kommunikációból adódó, nem végigjátszott programokból fakadó kiábrándultsági érzés, elkeseredettség érzés és lejáratódás. Naponta észlelem azt, hogy már a dolgozók sem tudnak semmit komolyan venni, de nem szeretném, ha most ez a pesszimizmus uralná a hangulatot.
Fekete Ágnes: Én nem érzek pesszimizmust, ezt meg kell mondanom, sem most, sem a korházban.
Dr. Velkey György: Igen. Mindennek a dacára megpróbáljuk tartani magunkban és a kollégáinkban a hitet, hogy érdemes ezt csinálni. A mi látószögünkből ezt érdemes igazán cselekedni: a rászorultakon segíteni a legjobb lehetőségek közé tartozik, főleg ha ezt az ember egy egymásra figyelő, keresztény közösségben tudja megtenni, akkor az nagyon sok mindenért kárpótolhat minket, akár itt a Bethesdában, akár Mosdóson. Kétségtelen tény, hogy ezt a lelket tűzben tartani roppant nagy erőfeszítés, akár itt a kórházban, akár a környékén, beleértve a támogatóinkat is.
Fekete Ágnes: Sokszor lehet hallani, hogy kórházak csődbe mennek, és ha jól értem, ez a kórház azért nem megy csődbe, mert az egyház újra és újra támogatja. Tehát nem csak a Társadalombiztosítás.
Dr. Velkey György: A kórházak 2002 óta nem kapták meg azt a kiegészítést, amit az önkormányzati és állami kórházak az államtól megkaptak. Ilyen értelemben, dupla hátrányban vannak a kórházakat üzemeltető egyházak. Miközben minden nap súlyos anyagi gondokkal küzdünk, az elmúlt évtized Bethesda története azt mutatja, hogy van a pénznek egy érdekes áramlása.
Maga a Bethesda megalakulása is érdekes volt: lerobbant épületekben, nehéz körülmények között kezdődött el a munka, és az a hatalmas lelki erő, ami elsősorban Dizseri Tamáshoz volt köthető, aztán azokhoz, akikkel ő együtt dolgozott, az valahogy ide vonzotta a többi lelki erőt is, és ide vonzotta, még ha nagyon nehezen is a tőkét.
Műszereket tudtunk venni, olyan országos központokat tudtunk létrehozni, amelyekről az indulásnál talán álmodni sem mertünk volna. Az epilepszia központot, az izombeteg gyerekek központját, amelyek roppant műszerigényesek. Ugyanez az országos égésközpontról, vagy az intenzív osztályról is elmondható. Elkezdtünk nagyon álmodni és megtenni az álmainkhoz szükséges lépéseket. Valahogy mindig megoldódott.
Zene
Fekete Ágnes: Következő riportunk is a Bethesda Gyermekkórházban készült. A Mosolygó Kórház Alapítvány ugyanis kiemelten itt végzi munkáját. Giovannini Kornél az Állami Bábszínház bábosa mosolyogtatta meg a beteg csemetéket, de talán most minket is.
Giovannini Kornél: Kezit csókolom! Bocsánatot kérek! Adjon Isten! Mit adjon a jó Isten? Mit adjon, mit kérjünk, füles barátom? Mit kérjünk?
Gyermek: Csokit.
Giovannini Kornél: Csokit? Hát, az egészség után, a gyógyulás után, a békesség után egy kis csokit. Vagy sok csokit szeretnél?
Gyermek: Igen.
Giovannini Kornél: Értem. Na, kérem szépen: Tyutyú fiú. A kicsik kedvéért énekeljük a Cifra palotát.
Ének furulyával.
Giovannini Kornél: Szakállas kisfiú. Nagyfiú nem lehet senki, ezt jól jegyezd meg tőlem! Tehát a szöveg: "… esztendőre vagy kettőre legény leszek én." Maradjunk ebben. Őt úgy hívják, hogy Soma. Sok jó tulajdonsága mellett van egy-két rossz tulajdonsága is. Nem mindig szófogadó, vagy szófogadó vagy?
Gyermek: Többé-kevésbé.
Giovannini Kornél: Diplomata lesz belőled! "Többé-kevésbé!" Te koma, te koma vigyázz, bele ne harapj a gatyámba, mert kikapok a feleségemtől. Hejj, a betyár mindenit, te büdös kutya! Máskor nem hozlak ilyen jó helyre. Pont egy hete itt voltunk, egy ekkora kis gyerek feküdt az ágyban, ekkora volt, és mondta, hogy másnap fogják operálni. Megoperálta a főorvos urat, és most lenézi a világot, nem áll szóba senkivel, és egy mondatot nem hajlandó mondani. Tessék parancsolni: mondd azt, hogy ez egy folyosó!
Gyermek: Ez egy folyosó.
Egy női hang a háttérből: Bravó!
Giovannini Kornél: Kint süt a nap. Köszönjük, hogy szóba ültél velünk. Giovannini Kornél vagyok, a Budapest Bábszínház bábosa, többször jártam már kórházba. Sokszor hívtak már, legtöbbször a Mosolygó Kórház Alapítvány. Nem akarok hencegni, de én hivatásos beteg vagyok, és áldom azokat az orvosokat, akik például a nyáron műtöttek meg, és tanúsíthatom, hogy az ima még a műtőbe is behatol.
Fekete Ágnes: MI folyik ezeken a mosolygó kórházas alkalmakon?
Giovannini Kornél: Azt mondta Krisztus Urunk, hogy látogassuk meg a betegeket, látogassuk meg, aki egyedül van. Ez az én személyemben azzal kapcsolódik össze, hogy a bábu derű, vele öröm ajándékozható, és így a szerdákat, amiket a Bethesdában, vagy az Ilka utcában töltök hasznosnak, fontosnak, vagy legalábbis nem ártalmasnak érzem.
Fekete Ágnes: Azért gondolom, hogy ez így van…
Giovannini Kornél: A gyermek, akivel a műtét és a gyógyulás között, vagy a műtétre várva nyomasztóan semmi nem történik: nem jön anyuka, később jön, várni kell, várni, várni, várni. Én úgy érzem, hogy ezt a várakozási időt, ha lehet, akkor komoly zenével, komoly játékkal, felelős édesapai alapállással, keresztényi szívvel ki kell tölteni. Történjen valami: közös éneklés, közös mondóka, mesélés, szóra bírás, beszámoltatás, hogy hogyan sikerült a műtét, mi fog történni, kit szeret, mit nem szeret, mit tanultál az iskolában. Tehát ez a másfél óra, amit itt töltünk, érzéseim szerint nekik is hasznos és nekünk is.
Fekete Ágnes: Nekünk is? Miért?
Giovannini Kornél: Ilyenkor mindig holt fáradtan, de derűs lélekkel megyek haza, és jól alszom.
Fekete Ágnes: Voltunk együtt az intenzív osztályon, ahol egy kicsi gyermek feküdt az műszerek alatt. Ez azért nagyon nehéz.
Giovannini Kornél: A jó Isten olyan embereket küld közénk, akiken a szeretetünket megméri. Ebben a pillanatban én már nem azzal törődök, hogy miért forrázta le magát, miért fáj neki, hanem csak azzal, hogy nekem ebben a 15-20 percben mi a dolgom. Amikor legelőször jártam itt, valószínűleg megdöbbentem, de most úgy veszem tudomásul, hogy nekem itt segítenem kell, és nem azt mérlegelni, hogy miért. Például itt kiabál ez a drága lélek (a háttérben egy kisgyerek játék közben kiált), nem kérdésekre kell válaszolni, hanem elfogadni ezt a helyzetet. Amennyi talentumot Isten adott, azt lehetőleg megduplázva visszaadni.
Fekete Ágnes: Köszönöm szépen!
Giovannini Kornél: Dim-dam, dim-dam, beleharapok.
Varga Adrienn: Varga Adrienn vagyok. A Mosolygó Kórház Alapítvány körülbelül egy éve alakult. Egyenlőre, négy kórházba járunk: a Madarász utcai kórházba, az Ilka utcába, a Bethesda utcába és a Svábhegyre, a Tüdőszanatóriumba. Jelenleg 15-en dolgoznak az alapítványnak, mint zenészek, bábosok, kézművesek, mesélők. Hetente egyszer, három órán át járják a kórtermeket, és megpróbálják felvidítani azokat a gyermekeket, akik itt fekszenek. Én konzervatóriumot végeztem fuvolán, Kornél énekeit kisérem, ő pedig bábozik. Próbáljuk egy kicsit elterelni a figyelmüket arról, ami nekik probléma, fájdalom. Az alapítvány elnöke holland származású.
Fekete Ágnes: Egy holland ember magyar alapítványt tett?
Varga Adrienn: Pár éve Magyarországon él. Ő volt az, aki körbejárta biciklivel fél Magyarországot. Kb. 6000 km-t kerékpározott azért, hogy a megyéktől és az ott élő emberektől az alapítvány indításához megfelelő tőkét tudjon összegyűjteni. Az alapítvány másik tevékenységi köre, hogy különböző műszerek megvásárlásában segít a kórházaknak.
Ének a kórházban: Olyan szeretet, mint a tenger…
Fekete Ágnes: Nemcsak a kórházakban van jelen a bibliai üzenet, hanem ott, ahol nem is gondolnánk, a szállodákban. Egyre több hotelben minden éjjeli szekrényen megtalálható a Biblia. Karcsai Nagy Éva Pető Bélával, a lillafüredi Palota Szálló igazgatójával beszélgetett.
Pető Béla: A történet jó pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyik kiadó megkeresett bennünket, akkor még Egerben dolgoztam, és felajánlotta, hogy minden szállodai szobába egy háromnyelvű Bibliát helyez el, korlátlanul és térítésmentesen. A mi feladatunk csak az volt, hogy minden szobába betegyük a Bibliát. Természetesen örömmel éltünk ezzel a lehetőséggel, és azóta Magyarország minden jelentősebb szállodájában az éjjeli szekrényeken ez a kiadvány megtalálható. Folyamatosan pótoljuk, hiszen előfordul, hogy a vendégek ezt magukkal viszik, ami nem baj, hiszen ezt térítésmentesen tesszük oda. Elég sok külföldi és belföldi vendég fordul meg a szállodában, és pozitív visszajelzéseket kapunk tőlük ebben a kérdésben.
Karcsai Nagy Éva: Csak az önök hálózatához tartozó szállodákban található meg a Szentírás, vagy Magyarország minden szállodájában?
A Szálloda Szövetséget keresték meg, aminek a szállodák 85 százaléka tagja. Ezekben a szállodákban megtalálhatóak a kiadványokat. Ennek már több, mint tíz éve, és azóta folyamatosan működik. Amerikában élő, magyar csoport lakott a szállodánkban, és meglepődve tapasztalták, hogy ez angol-német-magyar nyelvű kiadvány. A múlttal összevetve ez egy nagy előrelépés. A reggelinél örömmel állapították meg, hogy Magyarország elért oda, hogy szabadon, korlátok nélkül van lehetőség arra, hogy az emberek Bibliát olvassanak, sőt támogatott is. El is vitték ennek hírét az Egyesült Államokba.
Karcsai Nagy Éva: Egy fiatal pár indul éppen sétálni. Engedjék meg, hogy megkérdezzem: mit szóltak, amikor megtalálták a Bibliát a szobában?
XY (nő): Számunkra nem volt újdonság, mert már más hotelekben is láttunk Bibliát.
Karcsai Nagy Éva: És milyennek tartják ezt a gesztust?
XY (férfi): Követendő példa lehetne.
Karcsai Nagy Éva: Esetleg forgatják is olykor?
XY (nő): Gyerekkoromban jártam bibliaórára és elolvastam a Bibliát.
Karcsai Nagy Éva: Itt is rögtön észrevették.
XY (férfi): Hát, elég feltűnő helyen volt.
XY (nő): Szerintem mindenképpen figyelmesség a szálloda részéről.
Karcsai Nagy Éva: Találtak-e a szobájukban egy könyvet?
XY (nő): Nem találtunk.
Karcsai Nagy Éva: Ti sem, gyerekek?
XY (nő): Pedig jól átkutatták a szobát.
Karcsai Nagy Éva: Egy Bibliát kellett volna találniuk.
XY (nő): Lehet, hogy van, de nem régen érkeztünk.
Karcsai Nagy Éva: Milyennek találják azt, hogy elvileg itt minden szobában van Biblia? Az önökéből lehet, hogy elvitte az előző vendég, de pótolni fogják.
XY (nő): Aki pihenni jön, és megtalálja, biztos, hogy beleolvas. Ha egyébként nem, akkor lehet, hogy itt igen.
Fekete Ágnes: Isten üzenetét Mózes első könyve 3. részének 1. versében olvassuk:
"Valóban azt mondta Isten, hogy a kert egy fájáról sem ehettek?"
Mostanában jártamban, keltemben Budapest utcáin a Hegyi beszéd mondatait olvasom a plakátokon. Fájnak ezek a képzettársítások. Például amikor egy óriási cápa vicsorog felém, és azt olvasom: szemet szemért. Mintha kilúgoznák Jézus mondatait. Nem beszélve a jöjjön el az én országom, és rajta a szabadíts meg a gonosztól feliratról. Azonnal a Biblia első kérdése jutott az eszembe: Vajon a kert egy fájáról sem ehettek? Mit tesz egyetlen szó megváltoztatása? Valójában egyetlen szó megváltoztatása, voltaképpen egyetlen betűt változtatott a kígyó Isten parancsán, mégis ellenkező értelmet nyert. Hiszen az eredeti mondat így hangzott: a kert egy fájáról nem ehettek. Most pedig: A kert egy fájáról sem ehettek. Mintha ettől az első csábítástól datálódna az, hogy a szavak értelmüket veszítették. Kilúgozódott a beszéd. Már-már nem lehet mit mondanunk, mert agyonhasználják szavainkat, és egy teljesen új gondolatiság jelenik meg az emberek fejében akkor, amikor régi értelemben beszélünk a Bibliáról.
Nyilván ez ma is provokáció, mint ahogy az első kifordított isteni szó is az volt. Arra ösztökélte Évát, hogy beszélgessen, háborodj föl, majd én folytatom, és megmagyarázom neked az igazságot.
Ezért sajnálom nagyon, és fölöttébb fáj, amikor egyháziak tiltakoznak a szavak ilyetén ferdítése miatt. Ez olyan, mint egy kamasz gyerekkel ideológiai vitát folytatni. A beszélgetésnek valami új formáját kellene megtalálnunk. Azt hiszem sokan és hitelesen keresik is ezt a formát. Ez a forma néha a hallgatás. Nevetséges kérdés, hogy mit kellett volna Évának tennie, hiszen ez egy őstörténet, ami az ember őslelkiismeretének a történetét mondja el, mégis azt érezzük, valahogy nem kellett volna a kígyóval szóba elegyedni. Valahogy nem kellett volna válaszolni. A jóízű fa mellett inkább meg kellett volna gyökeresedni, de nem enni róla. Istenben kellett volna mélyen otthont lelni, és akkor nem jutott volna el a kígyó szava talán még a dobhártyáig sem.
Eszünkbe juthat Jézus vallatása, szenvedése. Micsoda erő kellett ahhoz, hogy ne szóljon. Mennyire mélyen Istenben kellett élnie ahhoz, hogy csöndben maradjon és ne védje igazát. Milyen fecsegés lenne most az, ha idéznénk szavait. Így azonban ez a csönd, és az a néhány szó, amit mégis kimondott erő.
Meg kell tanulnunk korunkban mindennél jobban spórolni a szavakkal. Meg kell tanulnunk mindennél jobban, hogy a szavak mély értelmét is meg lehet hallani. Korábban azért kellet tanulnunk, mert tiltották a szavakat, most azért mert elrontják a szavakat. Jézus képes volt szitkok áradatából, a katonák kiáltozásából, és abból az egész korból néhány szót küldeni nekünk. Néhány fontos szót, amik ma is erőt adnak. Vajon a mi szavaink milyenek lesznek? Belemegyünk ebbe a mindent kilúgozó beszédáradatba, vagy van valami más utunk?
Ének: Mi Atyán, ó kegyes Isten, ki vagy az magas mennyekben, szenteltessék neved szívből, az te országod jöjjön el, te akaratod meglegyen, ez földön, mint éppen mennyben… Mert tied minden hatalmasság. Megadhatsz azért minekünk mindent, amit tőled kérünk. Tied a dicsőség. Ámen. Most és örökké úgy légyen.