2005-10-12

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Általában nem szeretek protokoll étkezéseken részt venni, mert ilyenkor az az érzésem, hogy mi itt jól eszegetünk, de mi van azokkal, akik nincsenek itt. Meg sokszor szívesen leültetném egy kényelmes asztalhoz azokat az asszonyokat, akik olyan kedvesen főznek a gyülekezeti alkalmakon. Most részt vehettem egy olyan rendezvényen, ahol nem volt ilyen érzésem. A Károli Gáspár Református Egyetem 150 éves évfordulóján kifejezetten bájos színfolt volt, ahogyan a holland miniszterelnökkel, a teológus diákokkal, a portásokkal, mosodásokkal együtt ebédeltünk. Mindez akkor történt, amikor 8 kiváló tudóst díszdoktorrá avattak. Közöttük bizonyára a legkülönlegesebb Hollandia miniszterelnöke, Jan Peter Balkenende volt. Mai műsorunkban erről a rendezvényről lesz szó. Hallunk majd diákokat, Kodácsy Tamás egyetemi lelkészt és Timár Gabriellát, az intézmény történetét bemutató kiállításról. Először az avatásból hallhatunk néhány hangképet.

Jan Peter Balkenende: A díszdoktorok nevében beszélek. Nagy köszönettel tartozunk Önöknek, az egyetemnek, a teológiai fakultásnak azért, hogy nekünk adományozta a díszdoktori címet. Nagy megtiszteltetés ez számunkra. Egy ilyen ünnep mindig megkapó. Örülünk, hogy itt lehetünk, a kórusműveknek, előadásoknak, de mindenekelőtt annak, hogy Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében lehetünk együtt. Ha viszaemlékszem arra, ami a mi egyetemünkön történt, akkor 1980. október 10-ére gondolok. Akkor volt száz éves az egyetemünk. És Ön, Szűcs professzor velem együtt volt akkor ott. Most, 25 évvel később újra együtt vagyunk. Ez számomra egy kisebb csoda. De 1965-re is visszagondolok. Fiatal voltam, és akkor történt, hogy Martin Luther King a fekete egyetemi hallgatók között végzett munkájáért díszdoktori címet kapott az Amszterdami Egyetemen. Beszélt az emberekhez és a diákokhoz, hogy várjuk azt a boldog napot, amikor feketék és fehérek, protestánsok, katolikusok, muszlimok és hinduk, zsidók és pogányok, mindannyian Isten gyermekei, kéz a kézben éneklik a régi spirituálét: "Végül béke lesz, végül béke lesz". De beszélt a keresztyének felelősségéről is. Azt mondta, az igazságosság kihívás a keresztyén emberek számára. És most itt vagyunk. Beszélünk mindannyiunk felelősségéről. Isten minden emberi teremtménynek, az új díszdoktoroknak is, tálentumot adott. Természetesen örülünk, de nem a saját dicsőségünkre, nem a saját érdemünkért adta. Felelősségünk van a tudós világban, az üzleti világban, nekem a politikában. Mindannyian felelősek vagyunk ebben a világban. Köszönjük Istennek, hogy megkaphattuk ezt a címet, és az egyetemnek is, hogy megtisztelt minket. Ma reggel, elgondolkozva a XXI. századról, arra jutottam, hogy ebben a világban valóban szükségünk van a vallásos indíttatásra. Olyan világban élünk, amelyben sok minden az anyagi dolgok körül forog. De ha az emberi közösség túl akarja élni, akkor meg kell látnia, hogy az embereknek szükségük van egymásra, és nem hagyhatjuk el az értékeket. Ebben különös szerepe van a keresztyén értékeknek. Fontos, hogy együtt vagyunk és beszélünk arról, ami bennünket mozgat. A mai világban nem élhetünk Isten szavának az inspirációja nélkül és Jézus üzenete nélkül. A mai nap egy fontos nap. Ünnepeljük a Károli Gáspár Református Egyetem megalapulásának 150. évfordulóját. Ez egy csoda. Annyi minden történt az elmúlt időszakban. Náci uralom, kommunista rezsim, aztán a világ megváltozása, és most szabadságban ünnepelhetünk. Örülök, hogy ma Magyarország az Európai Unió része, és együtt dolgozhatunk mindkét ország jövőjén. Most a következő 150 év ideje jött el. Az összes tiszteletbeli doktor nevében minden jót kívánok erre az időre. Fel kell ismernünk, hogy ez nem csupán egy tanulmányi intézmény, hanem keresztyén emberek inspirációjának a forrása lehet. A következő 150 év kihívása, hogy azon dolgozzunk, amit dr. Martin Luther King mondott, tegyük az igazságot valósággá Isten minden embere számára!

We shall overcome!

Timár Gabriella: Ez már a befolyt adakozásokról egy nyugta. 69 Ft, de minden forintnak értéke volt. Adakozó könyvecske: "Azon adakozó jótevők, kik a Pesten állítandó református főiskolára szánt segedelmeiket mindjárt befizetendik, kéretnek neveiket és adakozásaikat a könyvecskébe beíratni."

Fekete Ágnes: Tököli Leánygyülekezet?

Timár Gabriella: Igen, a Tököli Leányegyházközség nyugtája. Nagyon szép a pecsét rajta. Visszaigazolás 1842-ből, tehát elég korán elkezdődött a gyűjtés. Ballagi Mórnak az élete olvasható a múzeumban, vagy idézem Török Pál levelének néhány sorát: "Kedves Móric! Gyere Pestre professzornak! Fizetésül 1000 Ft-ot tervezek. Ha lesz pénz, pontosan fizetek, ha nem lesz, vársz, amíg pénzt szerzek." Állítólag évekig dolgozott, tanított Ballagi Mór úgy, hogy nem volt pénz, lelkesen csinálta. Láthatjuk a kézzel írt tanórák rendjét.

Fekete Ágnes: Botanika?

Timár Gabriella: Igen, botanikát. Különleges tantárgyakat tanítottak, a filozófiát is komolyabban vették. Látunk itt Szépírási mutatványaik c. könyvet, füzetet. Fontos volt, hogy egy teológiáról kikerült lelkész szépen írjon. Az anyakönyvek miatt is fontos lehetett ez.

Fekete Ágnes: Ez Deák Ferenc levele?

Timár Gabriella: Igen. Deák Ferenc Török Pálhoz ír egy levelet Vörösmarty árváinak az ügyében. Az első karácsonyi legációs helyek ügyében is olvasható itt egy levél, Kecskeméttől kérték el a maradék legációs helyeket. Ez itt egy 1904-es index, az irattárban találtuk ezt a Babszem Jankónak nevezett képes kalendáriumot az 1864-65-ös esztendőkből. Az egyik mottója, amit én szívem szerint az egész kiállitás, illetve az ünnepségek mottójául választottam volna: "Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak, Isten óvja a nagy csapástól teológiánkat!"

Fekete Ágnes: Itt van két vicces kép, az egyiken egy teológus a szószéken, a másikon …

Timár Gabriella: …este a "Nagy Kilences"-ben találkoznak. Mulatozó teológusokat látunk bocskaiban. A képaláírás így hangzik: "Látod Rózsám azt a hegyet, gyerünk oda, szedjünk meggyet, én majd rázom, Te meg szedjed…" – majd folytatja – "A negyedik sort már nem lehet leírni, de a buzgó, istenfélő fiú csak elfújta." Nagyon jó humorérzékük volt az akkori teológusoknak, reméljük a jelenlegieknek is van. Kézzel írt kalendáriumot szerkesztettek, ami kézről kézre járhatott. 1942-ben Papp László és Bodonhelyi József professzorok vezetésével elmentek a teológusok Baranyába, elmentek Kákisra Kiss Gézához, és a teológus lányok beöltöztek népviseletbe, ez a kép nekem nagyon tetszik. Ez a teológiai tanárok konferenciája. Amikor először a kezembe vettem ezeket a képeket, azt gondoltam magamban, hogy "de sokat konferenciáztak…", látszik is az akkori teológiai életen, hogy nagyon pezsgő volt. Hol Debrecenben, hol Pápán, hol Budapesten jöttek össze. Ezek például itt vannak a mai teológia udvarán. Gyönyörű színű kalapokban az összes professzor a pataki, debreceni, pápai teológiáról. A következő izgalmas korszak a teológia beköltözése a Ráday utcai épületbe volt. Darányi Lászlónak több levele is van kinn, aki még arra is figyel, hogy a díszterem mennyezete olyan kék legyen, mint az ég. Aztán Szücs Farkas levelei is, feljegyzései, papírcetlik, amelyeken jelzi, hogy hány székre, kanapéra lesz szükség. A Kendi Antal Bútoripari Szaküzletnek a gyönyörű árajánlata.

Fekete Ágnes: Ezek közül még ma is sok megvan, nem?

Timár Gabriella: Így van. Nagyon örültem annak, hogy megtaláltam Baksai Sándor püspök imádságát, amit azon az ünnepségen mondott el november 4- én, amikor beköltözött a teológia a Ráday utcába. "Azt tudjuk, Uram, a Te Atyád házának sok hajléka szegény embernek kis hajléka, melyben ketten vagy hárman egybegyűlnek, de a Te nevedben gyűlnek egybe. A Te hajlékod az, mert ott lakol köztük." Látjuk Novák Olgának, az első női hallgatónak a képét itt, és a bizonyítványát, ahol ki van húzva, hogy az első lelkészképesítő vizsga rovat, akkor nő még nem lehetett lelkész. Vallásoktató volt. A protestáns, egyházi iskolai lap, melyet 1942-ben alapított Székás József és Török Pál: látunk olyan cikket, melyet a Pesti Református Teológiai Akadémia önképző köre a Debreceni Református Hittanszaki önképzőkörhöz intézett.

Fekete Ágnes: Ez egy régi újság?

Timár Gabriella: Régi újságtartóba tűztük be, belső használatra szánt kézirat az 1950-es tanévről. A teológiai csendesnapról olvashatunk benne, arról, hogy mit kérdeztek a felvételin, bibliai idézetekkel: "Barátom miért jöttél? Van-e ajánló leveled? Mit gondolsz, mennyire lesz idillisztikus a holnap lelkipásztorsága? Nem hiányos-e az életrajzod?" Ki mit titkol esetleg… Török Pál palástját láthatjuk itt.

Fekete Ágnes: Itt vannak lakatok, kulcsok.

Timár Gabriella: Igen, itt vannak lakatok, kulcsok. Ezek annak a ládának a kulcsai, melyet annak idején a Kálvin téri Egyházközség beszerzett. Akkor indultak meg a gyűjtések, legyen annak három kulcsa, legyen egy a lelkésznél, egy a gondnoknál, egy pedig az egyházfinál. Sikerült beazonosítanunk, hogy tényleg erről a ládáról van szó, amely jelenleg is a Kálvin téri Egyházközségben van.

Fekete Ágnes: Megnézzük a ládát?

Timár Gabriella: Megnézzük a ládát is, egy festmény van benne, melyen egy templomot látunk és egy folyóparti idillikus képet, mondjuk a Duna- part és egy protestáns templom. Annak idején, amikor Török Pál elkezdett gyűjteni az iskolára, mindig győzködte a presbitériumot és az egyházi vezetőséget, hogy alapítsanak iskolát, vegyék komolyan ezt a tervet. Egy ilyen alkalommal a presbitérium azt mondta: "Dehát nincs pénz." Török Pál erre azt kérdezte: "Nincs pénz? Dehát mit látnak maguk itt mögöttem?" "Egy nagy vasládát, egy pénzesládát." "Akkor miért hitetlenkednek, miért akadékoskodnak?" Állítólag akkor még egy fillér sem volt a ládában, de Török Pálnak volt hite.

Fekete Ágnes: Bemutatkoztok?

Szetey Szabolcs, Imre Zita, Esztergály Előd Gábor

Szetey Szabolcs: Én a Református Tanítóképző tanító-hittanoktató szakáról jöttem.

Imre Zita: Én a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karáról.

Esztergály Előd Gábor: Én egy közgazdász főiskoláról jöttem.

Fekete Ágnes: Meg tudnátok-e fogalmazni, hogy miért volt az kevés, amit azelőtt tanultatok?

Szetey Szabolcs: Én nem mondanám, hogy kevés volt. Bennem már felvetődött régebben annak a lehetősége, hogy a teológiára átjöjjek, de előbb szerettem volna befejezni a főiskolát és utána átjönni.

Fekete Ágnes: Az is egy egyházi intézmény, sőt ugyanennek az egyetemnek egy kara.

Szetey Szabolcs: Igen. Azért szeretnék lelkész lenni, hogy Krisztus evangéliumát ebben a világban hirdethessem, hogy megértsék, hogy mit jelentett Krisztus halála a világnak. Ez jelenti számomra a lelkészséget.

Fekete Ágnes: Ti egy világi egyetemről jöttetek át. Mi a különbség aközött, hogy egy közgazdasági főiskolára jártál és most a teológiára jársz?

Esztergály Előd Gábor: Nagyon nagy a különbség. Közgazdásznak az megy, aki pénzt akar keresni.

Fekete Ágnes: Igen, ez egy divatszakma.

Esztergály Előd Gábor: Igen, sikerszakma. Kis korom óta szemezgettem az egyetemmel. Azért nem jelentkeztem teológusnak korábban, mert riasztott mindaz, amit itt meg kell tanulni: héber, görög, latin… Az sem véletlen, hogy 28 éves koromra jött az elhívás, mert úgy érzem, hogy most értem be erre a feladatra.

Fekete Ágnes: Gondolom, az évfolyam két részből áll: az idősebbek és a fiatalabbak egy kicsit kettéválnak.

Esztergály Előd Gábor: Pont a mi évfolyamunk egy különleges évfolyam, mert a fele a diákoknak másoddiplomás.

Szetey Szabolcs: Az én véleményem az, hogy nem olyan jó, ha a 18 éves fiatalok rögtön a teológiára mennek, egy kicsit éretlenek még, karácsonykor fel kell menniük a szószékre, szóval vannak kétségeim.

Imre Zita: Én úgy éltem meg a jogot is mint hivatást, ilyen szempontból a professzori karok között sem láttam nagy különbséget, mert az ottani professzorok nagy része is hivatásként élte azt meg, hogy a joggal mint tudománnyal foglalkozhatnak. Mivel a jog is egy divatszakma, ezért elmondható, hogy ott is egy heterogén társaság volt . Mint tudományt, nem érzem nagy váltásnak a teológiát, mert a jog is ilyen kimunkált, hosszú időre visszanyúló tudomány és nagyon örülök, hogy mindkettőnek a részese lehetek.

Fekete Ágnes: A tanítás stílusában érzel különbséget?

Imre Zita: Igen. Nem mindegy, hogy 30-an ülünk egy évfolyamban és a professzoroknak is van egy képe az évfolyamról, nekem ez nagyon pozitív. A jogi egyetemen ez nehéz volt, nekem is csak egy professzorral volt személyes kapcsolatom.

Fekete Ágnes: Jobb lenne így tanítani?

Imre Zita: Igen. Szerintem sokkal hatásosabb is, dialógus alakulhat ki.

Esztergály Előd Gábor: A közgazdaságtudomány középúton van a reál és a humántárgyak között. Megtanítják az embert a statisztika tudományára is és pszichológiát is tanítanak. Én jártam egy félévet műszaki főiskolára is, de most megtaláltam életem hivatását, tíz év után.

Szetey Szabolcs: Kikerültünk negyedévesen a gyakorlati helyünkre, én a Julianna Református Általános Iskolában tanítottam. Kaptam egy elsős osztályt, ahol öt-hat iskolaéretlen gyerek ült különféle szociális problémákkal, ráadásul egy olyan tantárgypedagógiát kellett alkalmazni, amit előtte soha nem tanítottak. A vizsgáztató tanár sem ismerte ezt a pedagógiai módszert, úgyhogy bedobtak a mély vízbe és amiből megéltem, az a drámapedagógia volt. A főiskolán négy éven keresztül tanultam, színpados is voltam, jártuk az országot. Amit pedagógiából és más tárgyakból tanultam, nem tudtam alkalmazni.

Fekete Ágnes: Ugyanilyen váltásra számítasz a teológián is? Kiderül majd, hogy kikerülve egy apró szemináriumot tudsz használni?

Szetey Szabolcs: Valószínűleg egészen más lesz az elmélet és a gyakorlat, de ez attól is függ, hogy az ember hova kerül, vidéki vagy pesti gyülekezetbe

Imre Zita: Ilyen szempontból a jogi egyetemnek is vannak hátrányai, ott még ennyi gyakorlat sem volt, mint itt a teológián. Egy teológusnak vannak lehetőségei, ha gyakorolni akar. Most a Baár-Madasba hívták például a teológusokat, hogy tartsanak kiscsoportos beszélgetéseket, vagy a legációk alkalmával, gyülekezeti gyakorlaton. Persze ezek mindig egy kiszakított, mesterségesen kialakított szituációk. Ha én most elmennék egy ügyvédi irodába dolgozni, akkor egy abszolút új területre kerülnék

Fekete Ágnes: A törvényeket csak megtanultátok, nem?

Imre Zita: Ez így van, csak megírni egy szerződést vagy képviselni valakit egy bírósági tárgyaláson nem arról szól, hogy ismerem a törvényeket. Kombinatív készség, előadóképesség, a szituáció, hely ismerete… Nagyon sok mindenből áll össze egy jogász munkája is. A lelkészek szerintem nyitottabbak arra, hogy belátást engedjenek a munkájukba.

Esztergály Előd Gábor: A professzorok is úgy gondolják, hogy itt ők egy alapot adnak, megmutatják azt a sínpárt, amin haladni kellene. Attól, hogy valaki elvégzi a teológiát, még nem fejezte be a tanulmányait. Azután következik a gondolkodás, mások serkentése. Ez nagyon fontos az életben. Nekem volt szerencsém találkozni Andre Kosztolányival, ő egy nagyon híres közgaszdász, és ő mondta nekem a főiskolával kapcsolatban: "Előd, ha elvégezte az iskolát és kitette a lábát, felejtsen el mindent, amit ott tanult!" Nyilván ez a teológiára így teljes mértékben nem igaz. Itt olyan ismereteket tanulunk, amelyek nem az általános műveltség részei, pedig jó lenne, ha benne lenne.

Fekete Ágnes: Ti olyan dolgokat tanultatok, amelyek objektívek. A teológia, mint szent tudomány, mennyire tudomány?

Szetey Szabolcs: A gyakorlat valamilyen szinten támaszkodik az elméletre Ha egy kérdésben el akarunk igazodni, akkor elő kell vennünk a dogmatikai ismereteinket, etikai ismereteinket. Amikor innen kikerülünk a gyakorlat kerül előtérbe és az elmélet búvópatakként húzódik meg mögötte. Elméleti alapok nélkül gyakorlatot végezni öngyilkosság lenne. A most zajló ünnepségek is rámutatnak arra, hogy a teológia tudomány. Tanáraink óráin is meg lehet látni, hogy ki az, aki praktizált lelkészként és ki az, aki a teológia elvégzése után rögtön a katedrát választotta.

Imre Zita: Elhangzott szombaton a műsorban egy mondat: A teológia az az iskola, ahol megtanítanak nem hinni semmit." Ez nagyon sok teológus számára probléma: próbálnak a professzorok objektívek lenni és tudományosan megközelíteni dolgokat. Sokak számára ez botránkozás kiindulópontja. Itt egy tudományba akarnak bevezetni minket, én nem érzem ezt a hitem próbájának, sokan viszont ezt nehezen élik meg.

Fekete Ágnes: Tehát azt, hogy történeti szempontból közelítenek meg egy művet, ami alapvetően szent.

Esztergály Előd Gábor: Szerintem a teológia tudomány, de Isten szolgálata nem az. Amit az egyetemen tanulunk, az tudomány, vitathatatlanul. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy olyan életet éljünk, ami Istennek tetsző.

Kodácsy Tamás, egyetemi lelkész: A kérdés az, hogy mi az egyetem. Én azt látom, hogy az oktatás határvonalai tolódnak ki. Az egyetemnek fel kell vállalnia olyan feladatokat, amiket a középiskolákban tanultak meg a hallgatók. Például az általános műveltségnek olyan részeit kell megtanítaniuk, amelyek néha teljesen hiányoznak. Nagyon sok mindent sokkal jobban tudnak, de vannak olyan dolgok, amelyek teljesen ismeretlenek a számukra. Például a verstanulás vagy egy szöveghez való viszony.

Fekete Ágnes: A számítógépet valószínűleg jobban nyomogatják, csak ilyen alapdolgokat nem tudnak.

Kodácsy Tamás: A számítógépet olyan jól nyomogatják, hogy a beadandó dolgozatok is az internetről kerülnek el a tanárokhoz. És nem az a probléma, hogy onnan kerülnek ide, hiszen nem kell egy embernek száz százalékig újat kitennie az asztalra, viszont nem érzik annak a felelősségét, hogy valamin dolgoznak, átgondolják, illetve, hogy megnyomják a Ctrl-C – Ctrl-V gombokat, tehát hogy egyszerűen lemásolnak dolgokat. A plagizálás ma már jó lelkiismerettel történik. A nagy kérdés az, hogy ebből hogy tud kitörni a Károli Gáspár Református Egyetem.

Fekete Ágnes: Ez egy nagyon fiatal történet, az tehát, hogy ez egy egyetem. Nagyon szétválik a bölcsész kar és a hittudományi kar.

Kodácsy Tamás: Kétségtelenül kérdés az, hogy ez kinek az ünnepe: a Hittudományi Karé vagy a Károli Gáspár Református Egyetemé. Ahogy a Debreceni Egyetem alapítását 1538-ra datálja a Hittudományi Kar kapcsán, úgy a Károli Egyetemnek is minden joga megvan ahhoz, hogy 150 évesnek értse magát.

Fekete Ágnes: Nekem ez Strasbourgban egy nagy élményem volt, hogy ott egy kar volt a tudományegyetem, egy épületszárny.

Kodácsy Tamás: A teológiai fakultások minden egyetemen elsőként alakultak, nyilván a múltat is képviselik. Ennek az ünnepnek a szele megcsapja a többi kart is. A Ráday és a Reviczky utca között terek, szakadékok, sugárutak vannak, holott két helyileg legközelebb álló intézményről van szó, de azért vannak folyamatok, amelyek elindultak. Például a teológushallgatók idén kezdték el az egyházjog tanulását az Állam- és Jogtudományi Karon Újpesten. Emlegetjük azt, hogy ennek református szellemiségűnek kell lennie, ezt az értékrendet kell képviselnie, ez csak úgy működik, ha az emberek beszélgetnek egymással. Szellemiséget nem lehet csak úgy teremteni, az nem arról szól, hogy most innentől kezdve fogadja el mindenki a küldetésnyilatkozatot, hanem szellemiséget az ad, ha az emberek találkoznak.

Fekete Ágnes: Valójában rengeteg félnivaló van, az emberek szeretnek bebújni egy fészekbe és a teológushallgatók örülnek ennek, hogy egy ilyen kis fészek veszi körül őket.

Kodácsy Tamás: Van ennek családias jellege, a családiasság minden pozitívumával és negatívumával együtt. A kódexek és a szabályok eltörpülnek emellett az ismeretség mellett. Nagyon jó az a hangulat, ami egy-egy Mikulás-esten kifejeződik. Mi az, amit szeretnénk? A református egyházban azt a fajta lelkészképet szeretnénk támogatni, amelyben a lelkészek sokkal inkább befelé forduló módon abban a gyülekezeti sémában és közegben dolgoznak, ahova bekerülnek, vagy olyat, amelyben nyitottak. És ehhez a nyitottsághoz egyáltalán nem jó ez a családias jelleg. Meg kell őrizni, de teret kell engedni annak, hogy táguljon a horizont. Más emberek rávilágítanak olyan dolgokra, amik egyébként egy lelkész fejében fel sem merülnének.

Fekete Ágnes: Azért akik kilógnak a sorból, azok is a családias jelleghez tartoznak. Nyilván kidobja magából egy intézmény azokat, akik nem akarnak a sorba beállni.

Kodácsy Tamás: Az én történetembe az is beletartozik, hogy most itt vagyok. Egyszer el kellett innen menni, de egyszer vissza is kellett ide jönni. Ebben benne volt az, hogy egy másik egyetemre jártam. Az az egyik legtermészetesebb dolog, ha egy huszonéves fiatalt nézünk, hogy kérdéseket tesz fel és az igazságérzete megszólal. Jó pár butaságot mondtam, sok olyan dolgot, amit nem vállalnék fel ugyanúgy, mint akkor, amikor megtörtént. De ez a dolgok rendjéhez valahogy hozzátartozik. A kérdés az, hogy ezt egy intézmény hogyan kezeli. Egy ilyen dologból nagyon sok pozitívumot ki lehet hozni.

Fekete Ágnes: egy lázadásból?

Kodácsy Tamás: Igen. A közönyös diáknál nincs rosszabb. Egyébként beleértve magamat is, nem a diákokon való megtorlás a legrosszabb, hanem egy olyan teológia, ami szárnyalt, ahol voltak olyan hetek egymás után, hogy külföldi delegációk jöttek, előadásokat tartottak, a végén már tolmácsolás sem volt, hogy a teológusok megszokják. 1993-ban 120-an felvételiztünk. Egyik pillanatról a másikra ez a felívelő folyamat a teológián belül lezuhant. A tanulás elsődlegességét felváltották egészen más eszmék.

Fekete Ágnes: Gondolom, ma már nem 130-an jelentkeznek a teológiára.

Kodácsy Tamás: Nem, nem jelentkeznek, főleg azért sem, mert ennyi teológia van. Kevésbé érdekes a hallgatók számára maga a teológia. Sokkal inkább az a fontos, hogy hogyan lesz valaki lelkész. Ez nagyon jó, de elveszi annak az élét, hogy a saját felelősségtudatot kialakítsa magában a hallgató: Vajon mi lesz, ha majd egyszer pályázni kell? "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni." Tehát a teológusnak százszor inkább meg kell élnie ezt a menekülést a teológiától ahhoz, hogy rádöbbenjen arra, hogy ez milyen szép.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát!
"Isten országa hasonló a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember miután megtalált, örömében elment, eladta mindenét, és megvette azt a szántóföldet."

Nagyon szeretem ezt a példázatot. Azért a kedvencem, mert az egymondatos történetben benne van az evangélium egész érzésvilága. Öröm, elment, odaadta mindenét, övé a kincs. Ma is gyerekrajzzal érkeztem a stúdióba, mert a kincskeresés, a titkos rejtek, amit katonák őriznek, kedvenc témája az otthoni meséknek és alkotásoknak. A felfegyverzett legénység a hajón, az elrejtett kulcsok mintha azt sugallnák, hogy a kincsért szenvedni kell. Talán ez a kettősség a legérdekesebb ebben a példázatban. Isten országa az ölünkbe pottyan. A kincs ott hever, nem kell messze menni, nem kell semmiféle szamárlétrán felkapaszkodnunk ahhoz, hogy megkapjuk. Isten öröme egyszerűen és magától van. Még sincs ingyen. Az nem kincs, ami ingyen van. Ezt a szót úgy használom, ahogyan ma szoktuk mondani. A reklámok csábításai is nagy becsapások, tudjuk. Nincs ingyen semmi, nem olcsó semmi, aminek az árában ráadásul az a promóciós anyag is benne van, amit látok mindenütt. Az lehet, hogy nem én fizetem ki a valós árat, hanem az, aki ingyen dolgozott rajta, de valaki a valós árat letette. A kincs attól kincs, mert szenvedni kell érte. Mert katonákkal kell őriztetni, mert el kell rejteni. A gyerekek annyira tudják ezt, sajnos sokszor egy-egy hajcibálás mutatja meg, mekkora kincs egy füzet, egy rajzpapír vagy könyvecske. Isten országa is azért kincs, mert nincs az utcára dobva. Nem lehet az első hirdetett tréningen megszerezni. Küzdeni kell érte. Amiért nem szenvedünk meg, amire nem tettük oda az életünket, az nem lesz kinccsé bennünk. Ha visszagondolok, életem minden szolgálata, állomása és feladata azért volt fontos és szép, mert nagyon nehéz volt. Jó lenne, ha ennek a világnak a kétes hirdetései nem hitetnék el velünk, hogy a jó dolgokat csak úgy le lehet akasztani a szögről. A kincs itt, ennek a világnak a szántóföldjében van elrejtve. Fogjuk hát az ásót, és adjuk oda a pénzt, az energiát azért a földért. Állítsunk katonákat lelki kincseink mellé, hogy ne legyenek prédául a rablóknak! Ez a keresés, ez a védekezés nagy öröm.
Ámen

Énekajánló – 2005. október 23.

A Szentháromság utáni 22. vasárnaptól a kijelölt igék figyelmünket egyre inkább az eljövendő dolgok felé irányítják. E vasárnap evangéliuma (Máté 18,21-35.) még csak érintőleg utal az ítélet napjának számadására, inkább az előző vasárnapokhoz kapcsolódva az Isten előtti élet soron következő témája; ezúttal a megbocsátás emelkedik ki. Az epistolában (Filippi1,3-11.) az apostol már egyértelműen az idők végére irányítja hallgatói figyelmét, miközben azért könyörög, hogy Istent szolgáló életük teljességre jusson.

Énekrend a Szentháromság utáni 22. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 130,2. Ha Uram bűnünk szerint

Derekas (fő) ének: 1. Aki nem jár hitlenek tanácsán

Igehirdetés előtti ének: 391,5. Adjad minékünk a te Szentlelkedet

Ráfelelő ének: 234,3. Ó szeretet áraszd ránk meleged

Záró ének: 484. Mi Atyánk, ó kegyes Isten