2004-09-08

Levelezés Klaus Douglas interjúja kapcsán a tradícióról

Nagyon örültem, hogy valaki – aki éppen munkatársunk is – vette a fáradtságot és bírálta egyik leközölt interjúnkat. Sokak kérdéséről van szó, a modern és hiteles Istenről szóló beszéd és a tradíció ellentétéről vagy egyensúlyáról.

Kedves Ági!

A Klaus Douglas és a Juhász Tamás interjú kapcsán lenne néhány megjegyzésem.

Nem látom jogosnak a szembeállítást a két riportalany között.

Egyrészt riporteri pártatlanságról nem beszélhetünk, akkor amikor az egyik álláspontot képviselő kritikus kérdéseket és láthatóan kevesebb megszólási lehetőséget kap, míg a másik fél többet szerepel, ráadásul mintegy alákérdezve és jól láthatóan a riportert helyeslésétől övezeve.

Erre persze mondhatod azt, hogy te vagy a szerkesztő és kész.

A másik nagyobb problémám, hogy Juhász Tamás "úgy látja másként", hogy nem arra reagál, nem arra hoz ellenpéldát amiről Douglas beszél, tehát kvázi elbeszél mellette.

Douglas nyugat-európai viszonyokról beszél, amik egyre nagyobb mértékben ránk is érvényesek, Juhász Tamás példája viszont a kisebbségben, határainkon túl élő magyarságról szól, aki olyan országban élnek ahol kötelező a vallásoktatás. Lehet sajnálni, hogy ez Magyarországon nem így van, de bármilyen furcsa Douglas helyzetértékelése jobban illik a magyar körülményekre, mint Juhászé: mi fogyasztói, konzumvilágban élünk és nem úgy, mint a hagyományos, tradicionális közösségben talán jobban élő erdélyi, vagy kárpátaljai magyarok (bár abban sem vagyok biztos, hogy rájuk nem hat a fogyasztói konzumkultúra)

A tradíció kérdése

A Juhász Tamással készült interjúban, összemosódik a Biblia üzenetének, Isten Igéje átadásának és örökérvényűségének tradíciója és az egyház intézményes, formai, rendtartásbeli tradíciója.

Douglas pontosan arról, beszél, hogy akkor felelünk meg a Bibliai tradíciónak, aminek része a misszió parancs, hogyha megvizsgáljuk a Biblia mérlegén az egyház intézményes, formai, rendtartásbeli tradícióját és ami akadályozza Isten üzenetének továbbítását minél több ember felé, azt megszüntetjük, átalakítjuk – ha ezt tesszük akkor felelünk meg Isten Igéjének tradíciójának..

Azok a példák, amik a Juhász Tamás interjúban szerepelnek, akiknek a hagyományok (nagymama ünneplő stb.) sokat jelentettek, olyan emberekről szólnak akik ebbe születtek bele, vagy kapcsolatba kerültek vele. Ha Magyarországra tekintünk és a népszámlálási adatokra, akkor az látszódik, hogy ez nálunk nagyon kevés embert fogott meg (a magukat reformátusnak valók kb.5-6 %-át), azt hiszem ez elég bizonyíték, hogy szükséges a Biblia tanításához visszatérve, imádkozva és Szentlélekért könyörögve, a mai körülmények között, új utakat keresnünk és meg kell vizsgálni, hogy az egyházi és rendtartásbeli tradícióban mi akadályozza Isten üzenetének terjedését.

Tehát Isten igéjét hirdetni mai körülmények között.

Nem kétlem, hogy jó szándék vezet, amikor a mai kulturális és társadalmi viszonyok alternatíváját keresed, a hagyományok megtartásának, illetve a klasszikus értékek megőrzésében, de kérlek vedd figyelembe azt, hogy nekünk reformátusoknak is, itt és most kell közvetítenünk Isten üzenetét és nem az az elsődleges feladatunk, hogy hagyományainkat őrizzük, illetve pontosan az a hagyományunk, hogy saját korunk nyelvén, emberei számára, kulturális és társadalmi viszonyaira tekintettel hirdessük Isten Igéjét.

Isten Áldjon!

Kovách Jani

VÁLASZ

Kedves Jani!

Azt tapasztaltam lelkészi minőségemben, hogy azok az emberek szólíthatóak meg leginkább, akiknek van valamiféle gyökerük egyházi szempontból. Nagyon nehezen elérhető az az ember, aki sem megkeresztelve nincsen, sem nem volt senki a családban, aki a kezébe adta a Bibliát stb. Lehet mondani, hogy ezek fölösleges formaságok tradíciók, de pszichológiai értelemben tapasztalat, hogy ezekhez lehet csak tartalmat kötni. (Pl. apa élmény nélkül nem lehet a mennyei Atyáról beszélni stb.) Azt is tapasztaltam, hogy azok, akik ilyen gyökér nélkül kerültek egyházközségünkbe előbb-utóbb elmaradtak 99%-ban. Vagy a házastársuk, vagy más tényezők elvitték őket. A gyerekeik már lehet, hogy a szüleikbe ültetett magvakat tradícióként élik át. Remélem. Tradíció nélkül nincs egyház és nincs élet sem. A tradíciónak éppen az a lényege, hogy nem az agyammal ellenőrizhető módon van jelen az életemben. Tehát abszolút nem nevesíthető a hasznosság területén belül. A népszámlálás adatai szerintem inkább pozitive döbbentettek meg mindenkit, mert senki sem remélte, hogy ilyen masszív ellenpropaganda ellenére a lakosság elsöprő többsége vallásosnak tartja magát. Sem kommunizmus, sem sajtó, sem semmi nem tudja ezt az alap identitásérzést kivenni az emberekből. Azután az egy újabb kérdés, hogy az életük egy-egy szakaszában ez az identitás mit jelent, milyen tartalom kerül bele ebbe a kosárba. Ez már a mi felelősségünk is. Az is felelősség azonban, hogy e nélkül a keret-érzés nélkül (hogy ti. református vagyok) az emberek hite nem tud gyökeret verni. Nagyon sok elszámolnivalója van ma a református egyháznak atekintetben, hogy ma hogyan tálalja tradícióját.

F. Ágnes

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Nagyon jól látni a gyerekeknél, ahogyan egy síró arc pillanatok alatt nevetővé gömbölyödik. El sem hisszük, hogy komolyan el volt keseredve az a csepp emberpalánta, mert olyan gyorsan képes váltani. Mi, felnőttek sokszor a jó helyzetben sem hisszük el, hogy valóban kikerültünk az árokból. Hány sopánkodó emberrel találkozunk, akit valójában irigyelnünk kellene. Pedig a jó Isten képes valóban átalakítani egy-egy életet és a legnagyobb nyomorból is ki tud hozni.

Most egy olyan ember életútját hallhatjuk, aki a bányában töltött kötelező munka után Svájcban vagyonos ember lett, ma a magyarságért tenni vágyó ember. Komáromy Jánost hallhatják, a Lovasberényi Református Gyülekezet gondnokát, akit nemrég ott díszpolgárrá is avattak és a régi hagyományokat ápoló vitézi rendet is a szívén viseli. Nemrég ezért érdemrendet is kapott. Amikor beléptünk a teológia épületébe, a háború jutott az eszébe, hiszen többedmagával ott vészelte át a frontot. Először erről az emlékéről kérdeztem Komáromy Jánost.

Komáromy János: Otthonos számomra ez a hely, mert én 1944 decemberében kerültem ide, a Református Teológiára. Három lánytestvérem volt és édesapámat behívták, mint tábori főlelkészt s.o.s. behívóval és apuka felhozott bennünket ide, mert a lányok védtelenek voltak. Karácsony este vonultunk le a pincébe, akkor már nagyon lőttek, közeledett az orosz hadsereg.

Fekete Ágnes: Milyen volt ez a karácsony?

Komáromy János: Örültünk, hogy nem történt bajunk. Az emberek mind készültek le a pincébe, körös-körül elbarikádozták az ablakokat a szilánkok ellen. Később kiderült, hogy ez nagyon is jó volt, mert még így is lejöttek az éles szilánkok. Majdnem negyven napig voltunk lent a pincében. Csekei Sándor bácsi volt a teológia gondnoka. Nagyon jól felkészült, nem tudom mennyi bödön hús le volt sütve, rengeteg liszt volt a szén alá elrejtve. Egy részét ugyan az oroszok megtalálták a besúgók segítségével és el is vitték, de egy része itt maradt. A teológia udvarán volt egy kút, ezt 1944 előtt fúratták és az egész környék innen hordta a vizet, mikor már sehol nem volt. A Köztelek utcában állt egy napig a front, mi gyerekek ezt nagyon élveztük, mert a veszélyt nem ismertük fel igazán. Két-három napra rá volt a nagy ijedtség, mert elvitték az összes férfit 15 évesektől, ki kellett állni az utcára és igazolni magunkat. Egerházi bácsi, egy öreg pap, aki 80 éves lehetett, jött vissza, és mondta: Elvitték őket. A nők sírtak-ríttak – tudtunk az oroszok "hőstetteiről" -, de csak másfél- két napig voltak a férfiak el, azután jöttek egyenként visszafelé. Végülis majdnem mindenki visszajött, csak egy teológus nem – Sajnos a nevét nem tudom most megmondani -, ő később szabadult, két év után, egészségileg teljesen tönkretéve, valahonnan Ceglédről. A teológusok nagy tiltakozást akartak szervezni. 110 teológus volt itt Kolozsvárról, Debrecenből és itt voltak a mi teológusaink is – rengeteg fiatalember és a ""ruszkik" ezért nem szeretettek bejönni hozzánk, mert féltek a sok férfitól. Soha nem felejtem el, palástban vonultak fel a teológusok az Üllői út 4. sz. elé – ott volt az Orosz Parancsnokság – tiltakozni, hogy ilyen atrocitásoknak ne tegyék ki a népet, hogy összeszedik és elviszik őket.

Fekete Ágnes: A lovasberényi lelkész fiaként került ide?

Komáromy János: Drága édesapám 1926-ig Ravasz püspök úr káplánja volt a Kálvin téren. Ő vitéz volt, 16 évesen forró fejjel kiment önként az olasz frontra. Hogy miért, hogyan, arról lehet vitatkozni, de kiment. Mindenestre teli kitüntetéssel érkezett meg és megvolt a nagy ezüst vitézségi érme és ezért vitézzé avatták. Lovasberénybe került 1926- ban, ott volt egészen 1950-ig, akkor március 11-én letartóztatták, el is tűnt, 28 évig volt Vácon. Édesanyám Vámospércsen volt börtönben, én magam pedig édesapám letartóztatása miatt 28 hónapig voltam munkaszolgálatos. Ebből hat hónapot Pécsen a Széchenyi aknában dolgoztam, mint csillés.

Fekete Ágnes: Hány éves volt akkor?

Komáromy János: 23 éves. Akkor szedtek bennünket össze, mint "megbízhatatlanokat". Voltak közöttünk kulák gyerekek, nagykereskedő gyerekek, olyanok, akik disszidálni akartak és nem sikerült. Először kórháznál dolgoztam, azután repülőteret építettem Sármelléken, Miskolcon kaszárnyákat, Mechwart téren pártházat, az Üllői úton tornatermet építettem. Az utolsó hat hónap volt Pécsett, a Széchenyi aknán. Én mindig jó református voltam, bibliaolvasó, csak éppen az a hit, az az utolsó lépés hiányzott. Ezt ahhoz tudom hasonlítani, ahogy Reményiknél olvasom, hogy amikor már minden elmúlt, mikor már az ember saját ereje elment, ott 680 m mélyen jöttem rá, hogy az emberi erő semmi, ez mind nulla. Itt csak egy van, aki segíthet. Én sosem voltam elkeseredve, nekem mindig voltak jó híreim. Ezek persze mindig hamis hírek voltak, de kellett a többiekben a hitet tartani. Voltak családosok, az asszony odahaza, a gyerek odahaza. Van valami jó híred? Nekem mindig voltak jó híreim, mielőtt még elmúlt a dátum, már újabb jó híreim voltak.

Fekete Ágnes: Milyen jó híreket mondott?

Komáromy János: Nekem mindig olyan értesüléseim voltak, hogy mikor megyünk haza. Mindig voltak politikai híreim, például hogy Sztálin meghalt – ez óriási volt. Olyan öröm volt Sármelléken! "Hallottam egész megbízható helyről és gyerekek mostmár civil ruháról gondoskodjatok…" ez tényleg így volt. Végül is július l-jén tudtuk meg, hogy július 2-án mehetünk haza. Megkaptuk a katonakönyvünket, az enyémben az állt, hogy páncélos beosztásban. Én még életemben nem láttam páncélost, végül mégiscsak sikerült hazamenni.

Fekete Ágnes: Ott kezdtek el imádkozni? Mondta, hogy a hitében ott fordulat történt.

Komáromy János: Igen. Az emberek ott összetörtek. Más sem volt csak, mint Gyóni Géza versében: "Hitetlen gőgjében, akit sosem ismert, hogy hívná a Krisztust? Hogy hívná az Istent? Ott ez volt. Én ezt megéltem ott lent, ez volt az egyedüli erőnk. Az volt a jó, hogy volt egy kis Bibliám, mindig benn tartottam a zsebemben. Persze nem feltűnően, csendben beszélgettünk egymással. Nem volt hivatalos bibliaóra, mert azt nem lehetett csinálni, hanem az élményeiről beszélt az ember. Sok csoda történt az életünkben. Megmondom őszintén, hogy amíg 1945-től 1956-ig semmi sem sikerült, 1956 után minden jóra fordult. Nem álmodtam, hogy ilyen meredeken fel tudok menni a dombra. A jó Isten kegyelméből minden sikerült. Utána kikerültem Svájcba. Azt mondták: Üljön le Komáromy úr! Nincs feleség, nincs gyerek, tanuljon! – Nem tudok németül. – Majd megtanulja. Azután leültem, elvégeztem az egyetemet. Állatorvos vagyok, sebész professzor lett belőlem. 1962-ben végeztem, két évig tanársegéd voltam az egyetemen – ez nagyon jó volt. Kitűntem a csont és az ízület sebészet területén. Nagyállat-orvos akartam lenni, de a derekam a bányában tönkrement, így kisállat-orvos vagyok. Megnyitottam egy kis praxist Zürichben, két év alatt a legnagyobb praxisa lett Zürichnek. Nyolc emberrel dolgoztam, még ma is dolgozom. A klinikát ugyan eladtam, most voltam 75 éves két héttel ezelőtt, de még naponta van 8-10 paciensem. Például tegnap még egész délelőtt operáltam – szeretek operálni, a kezem még nem reszket – és örömmel teszem.

Fekete Ágnes: Nemrég kapta meg a Vitézi Rend Lovagkereszt Érdemrendjét. Kicsit furcsa hallani ezeket a rendeket. Az ember néha hallja a sajtóban, hogy vitézség, van ennek ma még valami relevanciája? Érvényes ez még ma?

Komáromy János: Ez egy hagyományőrző, családi, baráti egyesület volt. A mi falunkban volt hét parasztember, aki vitéz volt. Apuka, járási vitézi hadnagy volt. Ő tartotta őket össze. A vitéz rendet megtiltották itt Magyarországon és most is, csak úgy tűrik. Nagyon szomorú, hogy 1997-ben a Vitéz Rend először két részre, majd három részre szakadt, ezt nagyon szégyelljük és nagyon bánt minket. Sok kétes hírű kommunista egyén került közénk és ahogy minden polgári pártot sikerült felrobbantani, így a vitézi rendet is. Én járom az egész világot, próbálom ezt összeragasztgatni, éppen azért is vagyok most itthon. Valahogy úgy érzem, sikerül az embereket összehozni.

Fekete Ágnes: Mi értelme van akkor annak, hogy valaki vitéz lesz?

Komáromy János: Például Svájcban, amikor székkapitány voltam, minden évben szerveztem két-három kirándulást. Családok, gyerekek, asszonyok jöttek, beszéltünk a Vitézi Rendről, de a barátság is összekötött bennünket, az árvák és elhagyatottak támogatása, a hagyomány, a magyarság – ezek a meghatározó elemei. Azután van a vitézi rendnek egy nemzetvédelmi tagozata, ők hordhatják a nagy jelvényt, de kard nélkül – ez annyit jelent, hogy ők a magyarság érdekében kimagasló teljesítményt tettek. Amikor én főszéktartó lettem, még csak 700 tagja volt az egész világon, most 4800. Sajnos – mint mondtam – sokan a hatalmat látják, meg a nagy plecsnit a mellén, ami tulajdonképpen csak külsőség.

Fekete Ágnes: Lovasberényben az egyházközségben főgondnok. Hogyan tudja betölteni ezt a funkcióját?

Komáromy János: Húsz éves koromig ott éltem, annyira él a szívemben, ott vannak a paraszt barátaim. Visszavettem pénzért a vitézi telkünket is. Én a paraszt barátaimat is és a lelkészt is meg tudtam érteni. Hidat alkottam, ha néha előfordult, hogy egyenesbe kellett hozni dolgokat. Veszekedés sosem volt. A templom teljesen elpusztult, se pad, se semmi nem volt benne, az orgonánkat tönkretették. Kötelességemnek tartottam, hogy segítsek, orgonát ajándékoztam, a templom fűtését megoldottam, ilyen dolgokat tettem. Van itt egy alapítványom, amit ezelőtt húsz évvel hoztam létre, annak a kamatját szoktam – ami100.000,- Ft-ot tesz ki – minden évben a tanévnyitón átadni, ha itthon vagyok.

Fekete Ágnes: Sokan vannak, akik hasonlóan segíteni, tenni, együtt gondolkodni vágynak a református egyházban. Az elmúlt héten a Balatonszárszói Értelmiségi Konferencia várta őket. Az egyik előadó Dr. Szűcs Ferenc volt, a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem nemrég kinevezett rektora. Megkértem, foglalja össze előadását és beszéljen az egyetem hétfői tanévnyitója kapcsán terveiről.

Szűcs Ferenc: Európa és a keresztyénség viszonya volt az előadásom témája. Azt mondtam el, hogy Európa jelenleg nem a keresztyénségről szól. A keresztyénség kisebbségben van, ez az egyházak nagy részét megviseli. Ezt a kisebbségi helyzetet azonban, ha ez minőségi változás, akkor fel lehet fogni úgy, hogy kovász lehet a tésztában, amelyik hatást gyakorol, mert nemcsak a nagy erők hatnak, hanem az egyetlen szál gyertya is világít a sötétben.

Fekete Ágnes: Azért ez egy abszurd állapot – nem? – Európában, aminek az alapja a keresztyénség. E nélkül nincs Európa.

Szűcs Ferenc: Nyilvánvaló, Európát a keresztyénség és azon belül a keresztyén teológia és tudományosság tette azzá, ami. Az ószövetségi történelem, világ- és emberszemlélet, a görög gondolkodás, filozófia, logika és a római jog és szervezettség – ezt ötvözte a keresztyénség. Nyilvánvaló, hogy a szekularizált Európában is él számos olyan érték, amelyik az Evangélium szekularizációja, a szolidaritás, az emberi jogok, az emberi méltóság tisztelete. Azt gondolom, hogy ezek olyan értékek, amelyek a keresztyénségből jöttek, és ezekre hivatkoznunk is kell. De igazában azt nem mondhatjuk, hogy Európa keresztyén lenne.

Fekete Ágnes: Most egyre inkább "kvázi vallásos" jelenségek jelennek meg. Érdekes volt az olimpiát is nézni, mennyi "kvázi vallásos" tünete volt – ezt talán így lehetne nevezni.

Szűcs Ferenc: Malraut jóslata volt a 21. századról, hogy a 21. század vagy vallásos lesz, vagy nem lesz 21. század. Nos, mondhatnánk azt is, hogy Európa vagy keresztyén lesz, vagy nem lesz Európa és akkor az Unió széthullik. Azt hiszem, hogy nekünk keresztyéneknek nincs annyi felhatalmazásunk, hogy ezt kimondjuk, mert a konklúziója az előadásomnak éppen az volt, hogy az európai időszámítást Krisztus születése osztja két térfélre. Korszakokat meghatározó esemény az, hogy az Isten emberré lett. Lehet, hogy Európa nem szereti Istent, de Isten szereti Európát. Mi nem lehetünk a világ vádolói – az a Sátán. A Biblia nyelvén a "katégor", a vádoló, aki fel tud vádakat hozni, hogy miért nem kellene már világnak lenni és miért értelmetlen az élet… és így tovább. Maga Jézus mondja, hogy van, aki vádolja ezt a világot, én nem azért jöttem, hogy vádoljam. Nos, hát mi a mentsége? Az, hogy van védője, közbenjárója és a keresztyénségnek is az a szerepe, hogy Isten felől nézze a világot. Az különbözteti meg mindenki mástól, hogy nem a világ felől értelmezi Istent, hanem Isten felől értelmezi a világot. Ebben a pillanatban a világ teremtmény lesz és nem egy jól működő gépezet. Az embernek, mint teremtménynek a lakóhelye. Ezek a gondolatok valamelyest visszhangra találhatnak a szekularizált Európában is, amelyik – pontosan a "kvázi vallásos" érdeklődéssel arról tesz bizonyságot, hogy a világ értelmét, az emberi élet értelmét nem találja meg önmagában. Azt valahol kívül kell keresni. A bankokat manapság úgy építik, mintha templomok lennének, még tornyuk is van és ünnepélyesen felöltöznek az emberek, amikor oda bemennek. Valami módon -azt mondom – tényleg a mammon isten az, ami az istenek alkonyát leginkább túlélte. Ezen azt hiszem, kár lenne vitatkozni. Persze, tudjuk a Szentírásból, hogy Jézus azt mondta, hogy ebből a hamis mammonból lehet barátokat is szerezni. Ő nem úgy állt hozzá, hogy ezt el kell vetni. Voltak ilyen irányzatok, pl. a qumráni szekta és általában minden szekta úgy védekezik, hogy távol tartjuk magunkat. Jézus pedig azt mondta, hogy föl lehet használni, jó és engedelmes szolgává lehet tenni az Isten országa érdekében.

Fekete Ágnes: Azért az tényleg megdöbbentő, ahogy anélkül, hogy Istenről beszélnénk – sőt, az szinte tilos, mert a magánszférába tartozik, hogy ki hisz Istenben, ki nem -, mégis vallásos öltözetbe teszünk dolgokat.

Szűcs Ferenc: Igen. Azzal, hogy a felvilágosodás nyomán mintegy Isten kiszorult a világból, így újra nem az a helyzet állt-e elő, hogy az ember maga lesz az Isten, minden dolgoknak a mércéje, meghatározója? A fogyasztói kultúrában van ilyen tendencia, hogy ami nekem jó, az a jó. Tipikus példája ennek a bevásárlóközpont, ahol kis ünnepélyességet kap ez a mindennapi élet. Nem konkurálni kell ezzel a keresztyénségnek, hanem valahol egyrészt tudomásul venni, hogy ez az élet tartozéka, hogy egy megváltozott kulturális háttérben hirdetjük az Evangéliumot, ugyanakkor azt mondjuk, hogy több az élet ennél. Nem annyi, amit eszünk és iszunk, ruházkodunk. No, most ezt a többet kell a keresztyénségnek megmutatni. Én azt gondolom, hogy az értelmiségi konferencia ilyen értelemben elérte célját, mert sokirányú gondolkodást indított meg arról a világról, amiben élünk.

Fekete Ágnes: Rektor úr ma nyitotta meg az esztendőt – ha jól tudom – az évnyitón.

Szűcs Ferenc: Szép ünnepség volt a Kálvin téri templomban, ami megtelt. Ma különlegessége volt, hogy Varga László egyházkerületi főjegyző úr beiktatta az egyetem lelkipásztorát, Kodácsi Tamást. Ezzel nemcsak egy eddig betöltetlen állást töltöttünk be, hanem szerettük volna jelezni is azt, hogy az egyetemen belül a spiritualitás, az egyházi jelleg rendkívül fontos. Nem direkt módon képzeljük ezt el, hanem úgy, hogy teret biztosítunk annak, hogy tudás mellé hitet is lehessen szerezni ezen az egyetemen.

Fekete Ágnes: Ennek talán legjobb tere a kollégium lenne.

Szűcs Ferenc: Így van. Vannak kollégiumaink, de elég sokat vannak ma a hallgatók az egyetemen, szinte az egész napot ott töltik, vagy a könyvtárban, vagy a számítógép teremben és ott van egy egyetemi lelkész, aki természetesen programokat is szervez. Egy nagyon fontos szolgálat lehet az egyetem életében. Nagy baj persze az, hogy az egyetemünk helyileg meglehetősen széttagolt, mint a legtöbb budapesti egyetem. Elég nagy távolságok vannak; az Állam- és Jogtudományi Kar Újpesten van, a Hittudományi Kar a IX. kerületben, a Bölcsészkar a VIII. kerületben, a Reviczky utcában, ez viszonylag közel van egymáshoz. A Nagykőrösi Tanítóképzőről nem is beszélve, ami 100 km-rel távolabb van. Az egyik karon lehet az egyetemi lelkésznek egy szobája, ott ő megtalálható.

Fekete Ágnes: Milyen tervek vannak még az egyetemen? Most személyi változás történt azért azzal, hogy új rektor lett.

Szűcs Ferenc: Nem a struktúrának kell nagyon változni. Ami változás lehet igazából, az a spiritualitásban, a szemléletben való változás lehet. A hét végére Balatonszárszóra szervezünk egyetemi napokat, amelyiken a négy karunk oktatói, tanárai vesznek részt. Szeretnénk úgy indulni az évnek, hogy elcsöndesedünk egy kicsit, ismerkedünk egymással, szemtől-szemben ismerjük egymást és ne csak folyosókon találkozzunk. Próbáljuk kialakítani azt a profilt, amit egy református egyetem jelent a magyar egyház és a magyar társadalom számára.

Fekete Ágnes: A tanévvel együtt egy intézmény is kinyitotta kapuját ezen a héten, a Református Közéleti és Kulturális Központ. Ott jártunk az ünnepélyes megnyitón.

Zsengellér József: Hölgyeim és Uraim! Sok szeretettel köszöntök mindenkit a Református Közéleti és Kulturális Központ bemutatkozásán, megnyitásán. Átadom a szót Tarr Zoltán zsinati tanácsosnak.

Tarr Zoltán: Kedves Testvéreim! Nagyon szépen köszönöm a lehetőségét annak, hogy itt lehetek. Sokkal inkább eszmecsere lehetősége az, ami most itt adatik nekünk, mintsem egyoldalú és egyirányú kommunikáció. Akik a templom falain belül és kívül vannak, egyformán szomjúhozzák Isten Igéjét, csak azt a gyakorlatot, amelyet ránk kényszerítettek, hogy bizonyos meghatározottságokon belül maradhatunk – ezt a gyakorlatot kell szépen, lassan megváltoztatnunk.

Zsengellér József: A Pápai Református Teológia Ószövetségi Tanszékének a vezetője vagyok és hivatalosan a mai naptól a Református Kulturális és Közéleti Központ vezetője.

Fekete Ágnes: Milyen célkitűzése van ennek a szervezetnek?

Zsengellér József: Valami hiányzik a református egyházból. Legalább is ezt éreztük már diákéveink óta többen, fiatal lelkészek, de ezt halljuk kívülről is, hogy bizonyos kötődéseit elveszítette a református egyház a második világháború után és ezeket a rendszerváltás sem hozta igazán vissza. Gyülekezeteiben él az egyház, de ezt kifelé nagyon nehezen tudja artikulálni és ebből adódtak az elmúlt időszakban sikertelen politikai megnyilvánulások, elmaradt közéleti megnyilvánulások. Az oktatás és a diakónia az, amin keresztül jól el tudja érni a társadalmat, de az üzenetével, a létével, az életével elég kevéssé. Ennek a központnak valami olyasmi lenne a célja, hogy azokat a reformátusokat szeretné összefogni, megismertetni egymással, akik kapcsolódnak vagy kapcsolódnának a református egyházhoz, de nem, vagy nem csak a hitéleten keresztül, hanem szívesen tesznek valamit az egyházért, az egyház dolgaiért, az emberekért az egyházon kívül, de mégis az egyházhoz kötődve. Ez részben bizonyos szervezeteket, alapítványokat jelent, amelyek már elkezdtek helyi szinten szerveződni, (a Protestáns Közművelődési Egyesületre is gondolhatunk) de ezek nem találkoznak, nem szólalnak meg, nem lehet hallani őket. Összefogná ezeket a szervezeteket, támogatná részben anyagilag is az egyház. Itt van akár az eutanázia kérdése – ez is egy olyan kérdés, amiről meg lehetne kérdezni az embereket. Ha kialakulna egy református álláspont, akkor ezt az emberek tudnák képviselni és akkor ez természetes lenne, és nem lehetne azt mondani – akár a politikának is -, hogy mi így döntünk, mert ez a véleményünk, hanem lehetne hallani, hogy itt vannak más hangok is.

Fekete Ágnes: Tehát egy olyan szervezetről van szó, amely egyrészt összefogja a már létező sok kicsi szervezetet, másrészt, pedig egyfajta szócső, közvetítő lenne a különböző szervezetek és az egyház vezetése között?

Zsengellér József: Igen. Felülről is jöhetnek écák, hogy miket beszéljenek meg a különböző szervezetek, mire várnák a gondolatokat, észrevételeket. De ugyanez indulhatna alulról is, hogy ezek a mi problémáink, mi ebben nem értünk egyet. Meghallgatásra találna ez a probléma vagy ezzel a kérdéssel foglalkozna az egyházvezetés, mert vannak olyan témák, amelyeket a gyülekezeten belül nem vetünk fel, mert az nem oda való, de egyébként jó lenne, ha foglalkozna vele akár az egyház valamilyen szinten, vagy akár csak lenne erről valamiféle református vízió.

Fekete Ágnes: Akit mindez érdekel, hova fordulhat?

Zsengellér József: Jelen pillanatban a Központ a Budapesti Németajkú Református Gyülekezet központjában kapott helyet, ez a Hold utca 16- 18. szám alatt működik. A Parókia Portálon, illetve a református.hu portálon keresztül már valamilyen módon bemutatkozunk a külvilágnak. Ezen, keresztül megtalálhatják az elérhetőségeket is. Rajtunk és az embereken múlik, hogy mennyire tudjuk ezt a lehetőséget kihasználni.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté Evangéliuma 25. Fejezetéből:

"Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok. Akkor felkelnek majd az igazak, és ezt mondják: Uram! Mikor láttuk, hogy éheztél és tápláltunk volna, vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És felelve a király ezt mondja: Bizony, mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek meg."

Elérkeztünk a szabadságról szóló sorozatunk végére. Beszéltünk az ördögi körről, az igáról, arról, hogy csak egy adott korlát mögött élhet mindig szabad ember. Most, legutoljára ezt a címet adtam: A szabad ember tette spontán.

Talán furcsa a spontaneitás szó használata a keresztyén fogalma kifejezésére. Jobb szót mégsem találtam. Aki Krisztusban szabad ember, az nem akar tetteivel valamit elérni. Nem azért teszi a jót, mert ezért jutalmat kap, nem is azért, mert ez neki most jó. Tettei a múltban gyökereznek. Azért teszi, amit tesz, mert valami benne és vele történt, ami miatt másként nem tehet. Izraelnek volt egy törvénye, ami nagyon meghaladott minden korabeli jogalkotást. A szombat törvényének az a kitétele, hogy még az idegen szolgáknak is meg kellett adni a pihenés lehetőségét. Az indoklás, pedig az: Emlékezzél meg, hogy te is jövevény voltál és megszabadított az Úr. Emlékezzél! – olvassuk számos helyen a Bibliában. Nem egy tudatos elszámolásról van szó. Nem arról, hogy végy egy papírt, vess számot azzal, ami történt, hanem hogy nagyon mélyen éljen benned az a kegyelem, amit kaptál, hogy az irányítsa mindennapi tetteidet. Aki keresztet vet a kenyérre, önkéntelenül is megemlékezik Arról, aki a mindennapit adja. Az igaz ember minden tette ilyen. Egyszerűen jön belőle. Érzi, hogy ezt kell tennie. Nem megfontoltan, számítóan, hanem a tudata legmélyéből irányítottan. Persze, ez csak akkor jó, ha tudatunk legmélye valóban az Istené, különben minden tettünket a következő percben megbánjuk. Amikor egy simogatásra pofont kapunk, visszaütnénk. Amikor nagyvonalúságunkra kicsinyességgel válaszolnak, visszaforgatnánk az idő kerekét, pedig nem tehettünk másként. Krisztus szabadságában élve csak egy ösvényen haladhatunk. A fa nem tehet mást, mint gyümölcsöt terem. Természetéből fakad. Amikor a reformátorok figyelmünket a cselekedetről a kegyelemre irányították, éppen ez volt a szándékuk. Nem tétlenkedésre szólítottak fel vagy szabadosságra, hanem a valódi szabad tettre. Amikor nem a törvény szigora miatt, önmagamra figyelve, céllal és okkal cselekszem, hanem önkéntelenül. Gyönyörű példája e gondolatnak, amikor a bűnös asszony megkeni Jézus lábát. Minden indok és cél nélkül feltör egy nagyon drága szelencét és ráönti az olajat. Nincs "miért" kérdés. Miért kellett Ádámnak és Évának művelni a kertet? Mellékessé válnak az összefüggések. Az utolsó ítéletkor Jézus nem azt kérdezi, mit tettél az éhezés ellen? Nem arról lesz ott szó, amikor a világ törvényének ellenálltunk, hanem azt kérdezi, hogy az éhezés kényszerében mikor cselekedtünk e valóság ellenében. "Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent." – idéztük József Attilától. A krisztusi tett ebben a kettősségben él. Spontán cselekedet, mert a hála önkéntelen tette, de tudatos vállalás, mert a kereszt alatt, azt hordozva történik. E kettő a végtelent, az isteni teljességet hozza el lelkünkbe. Krisztus kegyelme adja ezt mindannyiunknak.
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni 14. vasárnap

A Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap a tíz bélpoklos meggyógyításának történetével (Lukács 17,11-19.) a hálaadásra tanít, az epistola (Galata 5,16-24.) pedig arra mutat rá, hogy a meggyógyított élet a Szentlélek vezetése és uralma alatt megtermi a lélek gyümölcseit. Az 51. zsoltáron alapuló főének (219.) a bűntől megfertőzött és tisztaságra (6. vers!) vágyó beteg ember kiáltása. Két másik ének szintén zsoltárparafrázis (a 198. a 134. zsoltárra, a 264. a 103. zsoltárra épül), a záróének (493.) pedig különösen utolsó 3 versében szól a hűálaadó az Istennek átadott, gyümölcstermő életről.

Énekrend a Szentháromság utáni 14. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 198,1-2. (3.) Ti keresztyének, dicsérjétek Istent

Derekas (fő) ének: 219. Atya Úr Isten, könyörülj rajtam

Igehirdetés előtti ének: 391,5. Adjad minékünk a te Szentlelkedet

Ráfelelő ének: 264,5. Áldjad az Úr nevét…

Záró ének: 493. Dicsérlek Uram, téged

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)