2012-02-08

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Mai műsorunkban egy történelmi utazásra indulunk. Nem lehet ugyanis úgy a jelen gondjairól gondolkodni, hogy ne lássuk azokat a gyökereket, amiből a ma kinőtt. Makkai Sándor püspök, tanár, író, történész volt. Jelenleg kiállítást láthatnak az életéről a budapesti Szilágyi Dezső téri templomban. A kiállítás március elején Sárospatakra utazik, nyárra pedig egészen a székelyudvarhelyi Székely Múzeumig jut majd el, remélhetőleg. Egy honlapra is nemrég feltették műveit, ennek címe: makkaisandor.ro Makkai Lilla, lelkész-unokája és Pomogáts Béla irodalomtörténész beszélnek róla.

Makkai Lilla: Makkai Sándor 1890-ben született Nagyenyeden, Enyedi Makkai Domokos Bethlen Kollégiumi tanár tizenharmadik gyermekeként. Megható és nagyon színes világot fest a gyermekkoráról a Szép kísértet című regényében. Kolozsvárra került gimnáziumba majd a teológiára. Irodalmár szeretett volna lenni. Úgy gondolta, hogy a filozófiai érdeklődését, mélyre ható igazságokat a teológián fogja megkapni. A teológián Ravasz László, Bőhm Károly, Nagy Károly tanította. Ott egy olyan lelki körbe került, amelyben elérte őt a megtérés nagy élménye, amelybe egy kicsit belejátszott Dürernek a Krisztus a kereszten című képe is. Annyira megfogta őt ez a kép. Sárospatakon is volt egy évig egyetemi tanár. Előtte Vajdakamaráson volt gyülekezeti lelkész.
Fekete Ágnes: Ez ihlette a Holttengert?
Makkai Lilla: A Holttengerben a vajdakamarási benyomásait örökítette meg. Katona Lászlóról és szerelméről szól ez a regény, aki kikerül lelkipásztornak egy Virágos nevű mezőségi faluba. Ott sikerült egy igazi gyülekezetet építenie, amely gyülekezetnek száz baja és régről hozott nyomorúsága is volt. Az önzésbe, az egymásra való irigykedésbe menekülve fantasztikus élményt kapott a sárról és az égi dolgokról.
1926-ban választották meg az Erdélyi egyházkerület püspökévé, pedig óriási vihar volt előtte a vádlott Ady költészete című tanulmánya miatt, de az Ördögszekér miatt is. Báthori Erzsébet és Gábor testvérszerelmét megírni egy irodalmárnak lehet jó ötlet, egy jó történelmi regény, de egy püspöknek?
Fekete Ágnes: Olyat írt meg, ami nem igaz?
Makkai Lilla: A történelem tanúsága szerint ez egy valószínűsíthető viszony volt.
Fekete Ágnes: Ezt nem szabad leírni?
Makkai Lilla: Ilyet nem, mert ez megbotránkoztató. Másképp gondolkoztak akkor az emberek. Ő feltárja ezt a hallatlan mélységes emberi tragédiát, hogy Isten előtt minden másképp fest, mint ahogy mielőttünk. Ezek nem illettek bele akkor az általános közvéleménybe. Nemsokára megírta a Magunk revízióját. Az már a püspöki szolgálata alatt készült el.
Fekete Ágnes: Az, miről szól?
Makkai Lilla: A Magunk revíziója egy alapmű. A kisebbségi sorsról szól, hogy mi dolgunk nekünk, erdélyi magyaroknak meg a magyarságnak. Mit hozott ki belőlünk a trianoni tragédia? A panaszkodást meg a szellemi eltunyulást, a megbénultságot, a lemondást, a reménytelenséget, folytonos sóvárgást. És akkor ő azt mondja, hogy földi impériumból lelki impériummá, ami azt jelenti, hogy az a hallatlan nagy érték, amit az Isten belehelyezett a magyar népbe az a szellemi kincs, az az örökség, ahogy idehozta, ahogy itt megtelepedett, és amit itt elkészített neki az Isten, és amit ő továbbgondolt az Istennel együtt, ezt nem lehet veszni hagyni, ebből ki kell bontani ebben a tragikus helyzetben. És lehetősége van, csak fel kell hagyni az előítéletekkel. Újjá kell lenned! – ezt mondja Makkai Sándor.

Idézet:
"Történelmünk a magyar elme, szív, jellem és erő folyton fellángoló és folyton visszahulló törekvése a saját lényegének és értékének kibontakoztatására;… A magyaroknak mindig csak az imponált, az kellett, az volt jó, amit idegen elme és szív hullatott közéjük.
Kinek kellettek a magyar ipar értékes és jó termékei, a legvadabb tulipánosdi idejében is?
Arról van szó, hogy újra keressük meg, szedjük össze, újra értékeljük, a múlt igazi magyar értékeit. …
A kisebbség revíziója így főképpen két nagy lelki átalakulást kíván meg tőlünk: az egyik az, hogy a földi impériumhoz kötött magyarságot lelki magyarsággá tegyük magunkban; a másik azonban az, hogy az így fölszabadított magyarságot ne tartsuk gyöngébbnek."
/Makkai Sándor: Magunk revíziója Impérium lélekben és igazságban/

Makkai Lilla: Öt tételben íródott a Magunk revíziója. Óriási, a mostani XXI. századi magyar sorsunkkal mélyen foglalkozó embereknek is el kellene olvasni. Források a kősziklából az utolsó része ennek a tanulmánynak, ami a következő nemzedékkel, az ifjúsággal foglalkozik. Milyen felelősség a mintaadás, ami ránk hárul. Minden nemzedék felelőssége, hogy a jövő nemzedék miből fog élni és milyen értékei lesznek. Makkai Sándor irodalomszervezői, teológiai tanulmányai is mind abból indulnak ki, hogy Krisztus a kőszikla, a bázis. Arra állni, azon megkapaszkodni az egyetlen mentségünk. Amikor a szépirodalmi műveiről beszélünk, – ő maga írja le a Szolgálatom című önéletrajzi írásában – azok nem öncélú irodalmi alkotások. Amikor a püspökévtized vagy, ahogy mondani szokták a Makkai rejtély véget ért, sokan azt kérdezték, hogy hogyan tehette meg Makkai Sándor, hogy expatriált Magyarországra. Hiszen előtte olyan sokat harcolt és küzdött a kisebbségi sorsban élő erdélyi magyarságért. Püspöksége idején ötszáz templomot és iskolát építtetett és újíttatott fel, akkor alapították meg a diakonissza intézetet, református kórházat és árvaházat.
Fekete Ágnes: Mikor jött át Magyarországra?
Makkai Lilla: 1936-ban. Nagy krízis és tragédia volt ez az ő életében. Állandó nyomást gyakoroltak rá, folyton jelentettek róla. Sokat járt Magyarországra, voltak kapcsolatai és a román hatalmi tényezők ezt nem nézték jószemmel és eléggé sok bajba belekeverték Nagyapát, ezért kénytelen volt lemondani, mert ha őt valami nagyon súlyos szankció éri a román hatalom részéről, akkor hiteltelenné tette volna az egész szolgálatát. A belső köreivel megbeszélve mondott le. Természetesen mindenki tudta, a főgondnoka meg is védte őt. 1937-ben a Nem lehet című írása megjelent, amelyre Reményik Sándor válaszolt az Ahogy lehet versében.
Fekete Ágnes: Ebben mit írt?
Makkai Lilla: Maga a kisebbségi sors egy másodrendű állampolgárt feltételez, egy leírt embert, közösséget jelent.
Fekete Ágnes: Ez akkor nagyon nagy kudarc lehetett benne. És akkor erre válaszolt Reményik Sándor egy verssel?
Makkai Lilla: Reményik Sándor majdnem minden tudott. Csak a nagy titkokat nem, mert azokat Nagyapa soha nem mondta el senkinek. Amit mi megtudtunk már azóta. Én például semmit nem hallottam erről, sem Apámtól, sem Anyámtól, sem Nagyanyámtól. Jakabffy Elemér írta le, a főgondnok mesélte el, hogy az anyósa jelentett róla és hogyan kényszerítette a román hatóság Nagyapát, hogy ha három napon belül nem hagyja el Romániát, akkor letartóztatják. Nagymama még itthon is volt Kolozsváron, amikor elment hozzá Jancsó Béla és Reményik Sándor és írja Reményik abban a levélben, hogy kérdezték, hogy hogyan lehet ez, hogy történhet ez meg? Azt mondta, hogy "Sándorka, én ezt nem mondhatom el, majd egyszer, ha eljön az ideje, akkor megtudják, hogy mi, miért történt." A Debreceni Teológia professzori katedráját megkapta és itt dolgozott Debrecenben.
Fekete Ágnes: Tehát az volt az egyik erős vonal, hogy az anyósát beszervezték és még sok mindenkit a környezetében.
Makkai Lilla: Lehet, hogy sose tudjuk meg.
Fekete Ágnes: A Securitate-ról sokat lehetett hallani, de hogy a Ceausescu ideje előtt is már így mentek a dolgok!
Makkai Lilla: A titkosszolgálatnak a nemzet érdekeit meg kell védeni. Nagyapa nagy szálka volt a szemükben, mert ő egy harcos természet volt. Újságcikksorozata volt, amely azzal foglalkozott, hogy melyik iskoláért mit mondott, hogy állt ki, milyen előadásokat tartott, hova járt el. Ez egy hatalmas anyag. Nem volt érdeke a román hatalomnak, hogy a magyarság ott újraéledjen, egy szellemi fellendülés, egy társadalmi eszmélődés történjen, felálljon az a magyarság Erdélyben a trianoni bukás után.

Ének:
Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve, míg a föld tart!
Paradicsom hazájában,
Éljen örök boldogságban,
Éljen örök boldogságban!

Töltse békében napjait,
Egyezve lássa fiait!
Tatár, török s más ellenség,
Minket meg ne rendíthessék,
Minket meg ne rendíthessék!

Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve, míg a föld tart!
Isten áldjon meg bennünket,
Minden igaz magyar embert,
Minden igaz magyar embert!

Makkai Lilla: Debrecenben ott volt a teológiai ifjúság. Nagyon sokat foglalkozott a fiatalokkal, nagyon lelkesítőleg tudott hatni az ifjúságra. Írt egy könyvet Tudománnyal és fegyverrel volt a címe. Ez a könyv később nagy bonyodalmakat okozott az életében, mert a második világháború után direkt módon félremagyarázták. Arte et marte dimicandum – ez Bethlen Gábornak volt a jelszava, ezt vitte át Nagyapa a könyvébe. Szorgalmazta azt, hogy bizonyos katonai fegyelemre kell az ifjúságot szoktatni. Nézzük meg Bethlen Gábort, aki huszonhatszor olvasta el a Bibliát. Micsoda államférfi volt és micsoda harcos, aki karddal védte az erdélyi népet. Nagy példaképe volt Nagyapának Bethlen Gábor.
Népellenes és háborús bűnös váddal letartóztatták, de fölmentették. Soha nem beszélt Apám sem róla. Én ezekből a könyvekből tudom ezt. A háború után a Konvent missziói előadója lett. Itt evangelizált szerte az országban. Én erre már emlékszem, mint négy-hat éves kislány. Apu, Anyu, Nagyanyám vittek Berekfürdőre, Sárospatakra, és sok más helyre. Azt bevallom, hogy a prédikációkra nem emlékszem, de a reménységnek az a légköre megmaradt bennem. Amikor az állam és az egyház közötti megegyezés történt, akkor megszűnt ez a kvázi állás 1951-ben. Fantasztikus, hogy azok a versek, amiket 1950-51-ben írt azt mutatták, hogy jól tudta, mi következik. Azokból lehetett látni, hogy visszaadta a szolgálatát, küldetését az Úristennek. Érthetetlen volt egy epeoperáció után az ő halála, mert már akkor is egy rutinműtétnek számított. Emlékszem a család megrendülésére. Pataki György ült a halálos ágyánál a Bethesdában. Ő írta később, hogy így csak Isten gyermeke tud meghalni. Emlékszem a debreceni évekre is. Nagyon sokat voltam Debrecenben a nagyszülőknél. A dolgozószoba előtt nappal lábujjhegyen kellett elmenni, de délután megfogta a kezemet és elmentünk sétálni. Az a hallatlan megbízhatóság, az a rendíthetetlenség, az a derű, ami belőle áradt, azt manapság nagyon kevés emberből érzem, hogy történhet bármi, nekem van gazdám.
Fekete Ágnes: Hány éves voltál, amikor meghalt?
Makkai Lilla: Hét. Ő 1951-ben halt meg.
Fekete Ágnes: Hány éves volt akkor?
Makkai Lilla: Hatvanegy. Visszaadta a szolgálatot. Annyira körülzárták a működési területét, korlátozták, nem volt tere.
Fekete Ágnes: A Nagymamád utána még sokáig élt?
Makkai Lilla: Hatvannégyben ment el Nagyanyám, akinek az ölébe lehetett bújni, és aki mesélt, aki megsütötte a süteményt, aki mindig mosolygott, akinek a kezét mindig meg lehetett fogni. Nagyanyám Borsay Samu Brassóból származó nagyenyedi zenetanárnak a lánya volt.
Fekete Ágnes: Minden nagy ember mögött ott van a feleség.
Makkai Lilla: Ő mindig ott volt.

Pomogáts Béla: Otthon a családi könyvtárban volt egy-két könyv Makkai Sándortól. Viszont a gimnáziumban is hallottam róla. Az erdélyi irodalommal kezdtem el foglalkozni egy történelmi kitérő után, mert ötvenhat után becsuktak. Őt elsősorban, mint egyházi személyt ismerik. Másodszor, regényíróként. Nagyon nagy sikereket ért el, főleg a történelmi regényeivel. Ezek egyébként részei voltak annak az irodalmi megújulásnak, ami a két világháború között a történelmi regényírók világában létrejött, ugyanis az ország olyan helyzetben volt, hogy szembe kellett néznie a saját történelmével. A tatárjárásról, meg Erdély történelméről nagyon sok mindent írt. Én azonban egy harmadik területre szeretném felhívni a figyelmet: az esszéírásaira, ugyanis a két háború közötti korszak egyik legjelentősebb esszéírója volt.
Fekete Ágnes: Miért éppen az esszé?
Pomogáts Béla: Az esszé eredetileg az angol irodalom világában fejlődött ki a XVIII. században. Maga a szó azt jelenti, hogy kísérlet. Aztán átvették a franciák, a németek, majd hozzánk is eljutott a XIX. században. Eötvös Józsefnek és Kemény Zsigmondnak az esszéi nagyon jelentősek. Ez annyiban őrizte meg a kísérlet szó eredeti jelentését, hogy nem tanulmányra törekedtek, hanem teret adtak a gondolati kísérleteknek. Mindent, a történelmet, az irodalmat, a néprajzot, a filozófiát, a teológiát fölhasználták arra, hogy szabadon gondolkozva valami új és eredeti az ő személyükhöz kötött eredményt hozzanak létre. Ez jellemző volt Németh Lászlóra is, és természetesen az erdélyi esszéírókra is. Több kötetben jelentek meg ilyen esszék. Őrzök ilyen köteteket. Az élet kérdezett című kötete Budapesten jelent meg a Révay Kiadónál a harmincas évek végén. Ezek azért voltak nagyon fontosak, mert az erdélyi magyarság öntudatának, gondolkodásának a megerősítését szolgálták. Legnagyobb visszhangot kiváltó esszéje a Magyar fa sorsa volt Ady Endre költészetéről. Ennek az volt a jelentősége, hogy Adyt akkoriban megpróbálták úgy beállítani, mint aki nem követi a magyar hagyományokat, mint aki közömbös a nemzeti kérdésekkel szemben. Egy modernista szerzőt kreáltak Adyból. Makkai ezt nem találta igazságosnak és azt a következtetést vonta le, hogy Ady egyrészt egy vallásos költő volt, másrészt pedig Ady nagyon mélyen követte a magyar protestáns hagyományokat és ezeknek a hagyományoknak a jegyében gondolta át a magyar társadalom és közélet tennivalóit. Az volt ennek a könyvnek a jelentősége, hogy ezt konzervatív oldalról, erdélyi oldalról vette fel egy református püspök és jutott arra a meggyőződésre, hogy Adyt igenis, a magyar vallásos irodalom hagyományvonalába helyezze el, és Adyban a nemzeti géniuszt lássa meg. Ady ellen a támadásokat részben azért folytatták az első világháború idején, mert ő szemben állt a háborúval. A háború megkezdése előtt is számos írásában és versében tiltakozott a háborús politika ellen és mindenképpen azon volt, arra törekedett, hogy Magyarország ebből a háborúból maradjon ki. Feltehetnénk a kérdést, hogy kinek volt igaza? Makkai ezt az igazságot próbálta megvilágítani ebben a könyvében és egy olyan Adyképet vázolt fel, ami teljesen új volt, az akkori viszonyok között. A trianoni döntéseken, igazságtalanságokon felháborodott magyar fiatalokat vitte el Ady közelébe bemutatva azt, hogy Ady költészete pontosan azokat az eszményeket képviseli, amire ez a fiatalság vágyott. Az erdélyi irodalmat összekapcsolta Adyval és a Nyugattal, Babitssal és másokkal is. Nem volt Magyarországon olyan szellemi jelenség a harmincas években, amit ne lehetett volna valamilyen módon összefüggésbe hozni Makkai Sándor gondolkodásával és működésével. 1931-ben jelent meg a Magunk revíziója című könyve. Ebben egy olyan ideológiát fejtett ki, aminek az volt a lényege, hogy a magyar értelmiségnek, egyáltalán az országnak szembe kell néznie önmagával. Meg kell találni azokat a tévedéseket, bűnöket, amiket a hagyományos magyar politikai vezetés és az értelmiség elkövetett, hiszen ezek a tévedések vezettek el a világháborúhoz és Trianonhoz és később a második világháborúhoz, sőt a kommunista rendszer elfogadásához is. Makkai egy keresztyén lelkiismeretvizsgálatra szólított fel, arra, hogy a magyar vezető osztály gondolja át a saját tevékenységét, vizsgálja meg a lelkiismeretét és revideálja az elképzeléseket, aminek a jegyében korábban tevékenykedett. Ez ma is időszerű. Én nagyon fontosnak tartanám azt, hogy a mai magyar közélet megismerkedjék Makkai Sándor gondolataival.
Fekete Ágnes: A regényeiben szereplő történelmi hősök mind nagy nemzeti egységkovácsoló hősök voltak?
Pomogáts Béla: A Táltoskirály című könyvében IV. Béláról és a tatárjárás idejéről ír. De van egy fontos tanulmánya Bethlen Gáborról, aki nemcsak a legnagyobb erdélyi fejedelem volt, hanem a kornak talán a legnagyobb magyar politikusa. Ezek a magyar történelmi személyiségek egy távlatos stratégiában gondolkodtak. Abban, hogy helyre kellene állítani az egykori magyar királyságnak az egységét és azt a történelmi szerepet, amit ez a magyar királyság Európának ebben a részében betöltött.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Magyar Református Szeretetszolgálat a rendkívüli hideg miatt meleg ételt oszt a rászorulóknak, és forró teát visz a hajléktalanoknak Budapesten és Debrecenben. Budapesten Túlélő pontot nyitottak a XIV. kerületben.

Ötödik alkalommal rendezik meg hazánkban a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával a Házasság Hete országos rendezvénysorozatot. Ehhez kapcsolódva számos gyülekezetben tartanak előadásokat, beszélgetéseket, vacsorákat, filmvetítéseket. Többek között a Debrecen-Nagyerdei gyülekezetben február 10-én, pénteken 17 órától egy filmklub lesz, 11-én, szombaton 15 órától Pálhegyi Ferenc két előadását hallgathatják meg a résztvevők, vasárnap 10 óra 30 perctől pedig a nyitó istentiszteleten Bölcskei Gusztáv püspök hirdeti az Igét. Február 11-én, szombaton 8 órától a Pécsi Székesegyházban lesznek rendezvények, 13-án, hétfőn Süveges Gergő és felesége tart előadást Budapesten, a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében.

Egyházmegyei presbiteri konferencia lesz február 11-én, szombaton 9 óra 30 perctől Tatán a református templomban és a gimnáziumban.

Spiritualitás és egészség címmel előadássorozatot tartanak ezen a héten Kecskeméten a Református Újkollégium dísztermében. Ma 17 órakor dr. Joób Máté tart előadást, csütörtökön 17 órakor pedig dr. Német Dávid.

Szeretetszálak határok nélkül! címmel Jótékonysági Budabál lesz február 11-én, szombaton este 19 órakor a budai Várban.

Szilágyi Gyula régi holland és spanyol orgonazenét játszik február 12-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

A Csomasz Tóth Kálmán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ismét megrendezi egyházi énekversenyét, amelyre minden iskolai korosztály képviselői jelentkezhetnek. A verseny Miskolcon az Egyházkerületi Székházban lesz március elején. Jelentkezési határidő: február 10. ([email protected]/501-212)

A hagyományoknak megfelelően, ebben az évben is "SULIVÁRÓ NAPOKAT" szervez február hétfői napjain, 18 órától a Székesfehérvári Református Egyházközség Talentum Református Általános Iskolája, ahová a leendő elsősöket és szüleiket várják. ( Székesfehérvár, Széchenyi utca 16.)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 28. fejezetéből!

"Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." (Csel 28,27)

Nemrég egy lelkészgyűlésen voltam, ahol sokféle ügyről volt szó. Egyszer csak felfigyeltem arra, hogy akik kérdéseket tettek fel, többször is használták azt a szót, hogy komoly. "Ennek azért komoly következményei lesznek…" Ezt úgy kell értenünk, hogy anyagi következményei lesznek. Aztán: "ez azért egy komoly dolog, vagy komolyan kell venni". Ezek mind-mind arra vonatkoztak, hogy valami pénzbeli dologról van szó. Úgy elgondolkodtam, hogy még a legjobb emberek számára is mennyire a pénz jelenti azt a fogalomkört, amikor már szigorúság lesz.
Tudom azt, hogy nehéz üzenet ez azok számára, akiknek éppen ebben a hidegben nincs ennivalójuk. Tudom, hogy nagyon sok nagyon nehéz körülményben élő ember van. Mégis azt látom a magam környezetében, hogy az élet egyéb minőségei határozzák meg az élet lényegét, nem a pénz. Látok magam előtt embereket, akik boldogok és kedvesek, és szeretek velük lenni, pedig nincs fürdőszobájuk, és egy kis szobában élnek, és hétről hétre gondolkodnak a pénzről. Látok embereket, akiknek sok mindenük volt, de mind elverték. Látok embereket, akiket hiába támogattunk, minden kifolyt a kezükből. És látok jólétben embereket, akiknél megfagy a levegő még a legmelegebb időben is. Lehet, hogy mások mást látnak, de a körülöttem élőknél nincs a pénz és az életminőség – amit igazán annak lehetne nevezni – között szoros összefüggés.
Akkor vajon miért gondoljuk, még az egyházban is, hogy ez az igazán komoly kérdés. Persze, hogy kérdés. De van ennél komolyabb kérdés. Van ennél nehezebb kérdés: vajon meghalljuk-e Isten szavát? Azt meghallani csak csendben lehet. Ha végre nem csak mondjuk a magunkét, hanem hallgatunk. Kövér, eltunyult, elfásult, magabiztos szív nem fogadhatja be Isten szavát. Annyira megkapó Assisi Szent Ferenc életében, amikor átéli a maga által alapított rend kettészakadását. Földbe tiporják saját elveit és nem hallja többé Isten szavát, teljes elkeseredésbe és csüggedtségbe kerül. Amíg végül a kereszt jele lesz az, amit megért, és amit örömmel fogad és ezt mondja: Deus dixit mihi, Isten szól hozzám. Pedig csak sebet és fájdalmat kapott, de megértette: Isten jelen van, ott van, vele van, vele szenved. Ez az igazán komoly dolog: ha megértjük, Krisztus keresztje nem valami létidegen dolog, itt van közöttünk és bennünk. Adja Isten, hogy nehezen halló fülünk kitisztuljon! A nemsokára elkövetkező böjt, különösen is alkalmas idő lesz erre a megtisztulásra. Adja Isten, hogy szemünkkel lássunk, fülünkkel halljunk, és megértsük az Ő szavát! Azt a komoly szót. Ámen.