2012-03-21

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Egy pillanatra még gondoljunk vissza a március 15-i ünnepségre. Ezen a napon számos lengyel járt Magyarországon, és mintegy százójukat egy református egyházi szálláson fogadták be. Az Erdélyi Gyülekezet reménység szigetén jártunk, hallhatják a lengyeleken kívül Zalatnay István lelkészt és Lovas Józsefné főgondnokot.

Lengyel asszony: 1956-ban tíz éves gyerek voltam, akkor az egy osztálytársam anyukája magyar volt. Ő mesélte, hogy mi történik Magyarországon. Akkor sokan adtak vért, és segítettek, ahogy tudtak. Én nem tudtam semmit tenni. Most örülök, hogy tehetek valamit. Aztán a férjem apja disszidált Amerikába. Ha Lengyelországban találkoztak volna, bebörtönzik, úgyhogy itt Budapesten találkozhattak 1971-ben, hosszú évek után.

Zalatnay István: Általában a lengyelekkel, Lengyelországgal való kapcsolatnak egy elég nagy múltja van az Erdélyi Gyülekezetben. Amikor 1995-ben egy hatalmas árvíz pusztított Lengyelországban, Wroclawban és környékén, akkor az Erdélyi Gyülekezet volt az első, aki fölajánlotta, hogy oly módon segít, hogy idefogad gyerekeket, miközben a legsürgősebb helyreállítási munkák folynak. Több mint száz gyerek, volt heteken keresztül a Reménység Szigetén. Azt mondhatom, hogy nagyon nagy élmény volt mindannyiunk számára. Az felejthetetlen, amikor egy lengyel katonatiszt, egy ezredes a szemében könnyekkel mondta el, hogy a világ összes országából a legtöbb segítséget Magyarországról ajánlották föl. Azt tapasztaltuk, hogy amikor szerveztük a programokat – nem olyan egyszerű száz gyereket heteken keresztül szórakoztatni – rengeteg embert kerestünk meg, hogy segítsenek és szinte mindenki részéről a legnagyobb segítőkészséget tapasztaltuk. Kivittük őket a Palatinus strandra és ott egy kartonlapra föl volt írva lengyelül, hogy lengyeleknek minden féláron. A volánbusz például fölajánlotta, hogy minden héten egy napra ad két buszt, amivel el lehet őket vinni kirándulni. Ezek csodálatosan szép élmények voltak és aztán ehhez még az is kapcsolódott, hogy amikor szóba került, hogy jönnek a lengyelek és arról beszélgettünk, hogy nehézséget jelent majd a tolmácsolás, akkor kiderült, hogy a gyülekezetünk főgondnoka, akkor még aktív óvónő volt, ő úgymond egy kicsit tud lengyelül. Aztán kiderült, hogy ez a kicsit azt jelenti, hogy kiválóan beszél lengyelül, és amikor kérdeztem, hogy hogyan, azt mondta, hogy ő mindig annyira szimpatizált a lengyelekkel, hogy elhatározta, hogy megtanul lengyelül. Ezután többször is jártak nálunk lengyel csoportok. Például egy alkalommal egy zarándokcsoport nálunk szállt meg és hallották, hogy ez valami egyházi központ és kedves ajándékként hoztak nekünk egy szentképet és egy Mária szobrot. Mi meg földbegyökerezett lábbal ott álltunk, hogy ezzel ugyan mit csináljunk. Ők valószínűleg nem is nagyon hallottak arról, hogy vannak protestánsok is a világon. Mindenesetre köszönettel elfogadtuk. Nem sokkal később, amikor Dányszentkirályban, ez a leányegyházközségünk harminc kilométerre Budapesttől templomot szenteltünk. ez ökumenikus templom volt. Amennyire én tudom a második ökumenikusan felszentelt templom Magyarországon. Akkor azt tudtuk mondani, hogy tessék, itt van a katolikusok számára, hogy otthonosabban érezzék magukat.

Lovas Józsefné: Én is Erdélyből jöttem, még nagyon régen, még tizenkét éves koromban a második világháború után a szüleimmel. Apám ügyvéd volt és egy koncepciós perrel börtönbe akarták csukni, ezért egy éjszaka átszökött Magyarországra. Mi meg négy bőrönddel jöttünk át és albérletből ágybérletbe jártuk be az országot. Nagyon rossz körülmények között éltünk. Nem akartak fölvenni bennünket a középiskolába, a rossz származásunk miatt. Hála Istennek a család később konszolidálódott és mindannyian mégiscsak felnőttünk. Néhai férjemmel a Lengyel Kultúra Házában ismerkedtünk meg. Így a lengyel nyelvnek köszönhetem a férjemet. Ő Vorkután együtt volt nyolc évig lengyel foglyokkal és tőlük tanult meg valamennyire lengyelül. Megtanulta a Modlitwa Panska-t, ami a lengyel Miatyánk. Ott, akkor nagy büntetés járt azért, ha titokban miséztek, vagy imádkoztak. Ott nagyon szoros barátságokat kötött lengyelekkel, és amikor hazajött, eljárt a Lengyel Kultúrába. Én meg tolmács akartam lenni és én is odajártam és ott ismerkedtünk meg. Végülis a családomat a lengyel nyelvnek köszönhetem.

Lengyel férfi: Minden élményem nagyon megérintett a mai napon. Jó volt, hogy sokat gyalogoltunk, mert azelőtt rengeteg időt utaztunk. Azért jöttem a magyar nemzeti ünnepre, mert nagyon jónak tartom a volt lengyel elnök Lech Kaczyñski politikáját. A nemzeti értékek, a hagyomány, kultúra, függetlenség fontos értékek kimondottan a mi napjainkban. Az elmúlt évszázadokban Magyarországnak és Lengyelországnak sok nagyon hasonló volt a történelme. Amit hazaviszek, egy sor kedves emlék. Sajnos a beszédekből semmit nem értettem, de láttam, mennyire tetszett a magyaroknak. Az a hangulat, amit itt tapasztaltam, ahhoz hasonló, amikor II. János Pál pápa Lengyelországba látogatott. Rengetegen megköszönték, hogy idejöttünk, tapsoltak nekünk itt is ott is, szóval Isten áldja meg magukat, Isten áldja meg Magyarországot, Isten áldja az embereket, Isten áldja a keresztényeket, természetesen az Önök gyülekezetét is. Mi természetesen katolikusok vagyunk, de talán mondhatom így, mindannyian nagyon ökumenikus látásúak. Örülök, hogy megoszthattam az érzéseimet.

Lengyel férfi: Rossz a helyzet a vonatokkal. Általában tíz óra alatt lehet vonattal Varsóból Budapestre érni, mi most tizennyolc órát utaztunk. Számunkra az egyetlen lehetőség a jó irányra az, amit itt Magyarországon látunk. Ez a menekülés egyetlen lehetséges útja. Most szétrombolják éppen Lengyelországot. Úgy gondolom, hogy együtt kell harcolnunk azon kellemetlen jelenségek ellen, ami az Európai Parlamentben folynak, hogy az országok függetlenségébe beleszólnak. Már sokszor jártam Magyarországon, most is örülök ennek, és örülök, hogy valamit segíthetek. Nagyon fontosnak tartom a kereszténységet. De az is fontos, hogy ne csak mondják az emberek, hogy keresztények, ne csak templomba járjanak, hanem úgy is éljenek. Különösen fontos a családban a keresztény életmód. Ezt mi otthon is megéljük. Nekem két fiam van, katolikus iskolába járnak, és úgy látom felnövekedésükön, hogy az értékrendjük a helyén van. A mi családunk Galíciából való, a magyar határhoz közel. Sok embert megöltek, sokakat deportáltak. A 2. világháború után a kommunisták a családokat tönkre akarták tenni. A gyökereinket akarták elválni. Szétválasztották a szülőket, nagyszülőket, gyerekeket, nem lakhattak többé egy nagy házban. De ugyanez történt Önöknél is. Az Európai Unióban valami hasonló történik, a hagyományainkat, gyökereinket akarják elvágni – úgy gondolom. Számokként értelmezik az embereket. Személyi szám, adószám, és az az egyetlen kérdés, hogy hogyan lehet kipréselni az emberekből az adót. Ők akarják megmondani, hogy merre menünk, és nekünk mi a jó. Ezt nem fogadhatjuk el. Fel kellene éleszteni a Lengyel-Magyar Uniót. Isten áldja meg az Önök országát és családjait!

Fekete Ágnes: Nem nagyon gondolnánk arra, hogy egy gyógyszerekkel foglalkozó vállalkozó az éneklés népszerűsítését is a vállára veszi. Ez történt Béres Józseffel, a Béres cseppet feltaláló és forgalmazó vállalat vezetőjével. Kiss Sándor beszélgetett Béres Józseffel.

Béres József: Jóatyám református volt. Náluk is úgy volt anyai ágon, hogy katolikus volt az édesanya, az édesapa pedig református. A mama ott is erősebb hitben élt. A szocializmus évei alatt nehéz volt, hisz Édesanyám pedagógus volt. A pedagógus társadalomnak elég erősen tiltották azt, hogy templomba járjon és a materialista világnézettől elforduljon. Én nagyon örülök, hogy a gyerekeinket sikerült templomba járó emberekké nevelni. Fontosnak tartjuk ezt a formális megjelenítést is, hogy az ember ne csak otthon legyen hívő. Atyám gyerekként is egy nagyon tudatos, szorgalmas, törekvő gyerek volt. Egy református lelkész Záhonyban kinézte, hogy ebből a gyerekből akár pap is lehet, de az édesapja azt mondta, hogy "fiam, belőled nem lesz úr, hanem dolgozni fogsz". Így tizenkét éves korában már elkezdett dolgozni. Ennek ellenére Záhonyban voltak olyan társak, emberek, orvos, patikus, akik segítették a tanulmányaiban. Ők hozták az áttörést is a családnál, hogy ennek a gyereknek tanulnia kell és így az édesapja elengedte tizennyolc éves korában Kecskemétre, hogy kertészetet tanuljon. Egy hallatlan természetszeretet munkálkodott Jóatyámban gyerekkorától kezdve. Én egy következő generáció vagyok és nem léphettem és léphetek atyám helyébe. Egy olyan összetett folyamatba tudtam lépni, amiben mindenképpen benne van például a magyar társadalom rendszerének a változása. 1989 nagy lehetőséget biztosított számunkra. Ő az akkor nagyon hányatott sorsú személyes ügyét saját kézbe tudta venni, nekem pedig egy erkölcsi lehetőséget biztosított, hogy a nyomdokaiba tudjak lépni. Ő agrármérnök volt, én vegyész. Volt egy lehetőség, amikor a Béres-cseppel történhet valami. Amikor létrejött a cég és egy kicsit nagyobb nyilvánosságot kapott ez az egész Béres-ügy, akkor láttuk, hogy nagyon sok társadalmi elvárás is fogalmazódik meg egy vállalkozással szemben. 1993-ban, Atyám és cégeink úgy gondolták, hogy strukturáltan foglalkozzunk mindezekkel az ügyekkel, azaz ne keverjük össze azt, ami az üzletről szól és azt, ami a karitatív tevékenységről és a társadalmi felelősségvállalásról szól és így jött létre 1993-ban a Béres Alapítvány a teljes életért. Eleve nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ha az élet más területén is, például a népzene, és népénekek találunk tehetségeket, akkor ezeket fölkaroljuk.
Kiss Sándor: Hogy van jelen a Biblia a Béres család életében?
Béres József: Ott van, ahol lennie kell. Közel az ágyhoz, az éjjeliszekrényen, hogy napi használatban legyen. Néhány éve volt a Biblia Éve, akkor tematikusan is próbáltunk végigmenni rajta.
Kiss Sándor: Kiadták a Szép magyar ének című énekgyűjtemény négyszázharminc dallal. Hogy jött ennek az ötlete?
Béres József: Engem elsősorban az egyházi zene fogott meg kezdetben, aztán az énekek, népénekek. A daloskönyvem gondolata is innen indult el. Gyerekkorunktól kedve a családunkban is nem egy önsanyargató, de rendszeres éneklés jelen volt. A karácsonyaink és a születésnapok mindig úgy zajlottak le, hogy valamit egymás kedvére elénekeltünk. Ebből bontakozott ki, hogy nem nagyon találtam olyan könyvet, a mi igazán a családoknak szól. Nem tudományos műről, hanem gyakorlatias műről van szó. Sok év munkájával nekiveselkedve alakult ki ennek a daloskönyvnek a tematikája. Kiindulópontja az egyházi énekek voltak, de ugyanolyan súllyal estek latba a szép népdalaink. Ezóta még énekesebbé váltunk és mindaz, amit jómagam is megéreztem, hisz egy lelkiállapotból indultam ki, úgy éreztem, hogy nekem nagyobb szükségem van az énekekre, az egyházi énekekre. Azóta már pontosan megtudtam, hogy a lelkünket tápláljuk ezekkel az énekekkel. Én szégyellem magam és bevallom, hogy korábban nekem a Tebenned bíztunk elejétől fogva…, nem sokat mondott. Tudjuk, hogy a Himnusz megszületése előtt a reformátusság szinte himnuszként énekelte ezt az éneket és nagyon fontos szerepe van a gyakorlatban akár temetések alkalmával is. Ezzel az énekeskönyvvel ezeket a műveltségbeli hiányosságaimat is próbáltam pótolni. A könyv célja, hogy ezt a hiányt másoknál is pótoljuk. Az elejére gyűjtöttünk valamennyi régi gregorián jellegű dallamot, elsősorban a római katolikus liturgiából, utána a görög katolikus és végül a protestáns egyházaknak egy-két éneke szerepel benne.
Kiss Sándor: Akkor a kilencvenedik zsoltárt is megtaláljuk benne?
Béres József: Igen. Inkább az ősi, régi, egyházi dalokhoz való visszanyúlás. Tudom, hogy az egyházban mindig van egy megújulási igény, kísérlet és próbálkozás. Ez éppen folyik a reformátusoknál is az énekeket tekintve. Én ennek ellenére – alkotói szabadság lévén -, megengedem magamnak, hogy elsősorban a szép, gyönyörű, régi magyar református énekekre alapozzak. Fel kell nőni azokhoz a régi dallamokhoz és szövegekhez, amelyek megadattak számunkra. Az idő ezeket olyan mértékben tudta kikristályosítani, hogy kétség nem fér sok esetben, akár a református énekeknél is maradva, ezek költészeti és zenei értékéhez. Nagyon óvatosnak kell, lenni, hogy ezek az értékek bemutassák magukat folytonosságukban az új énekeknél is. Én nagyon nehezen mernék belevágni ilyen dologba, mert ez nem az én területem, nem az én szakmán.
Kiss Sándor: Nyilván osztja a mondást, illetve a nótasort, hogy akinek nótája nincsen, annak szíve sincs.
Béres József: Sokszor ragad a magyar dalokra, népdalokra, hogy nem énekeljük, mert szomorúak. Engem leginkább ezek a szomorú dalok fognak meg. Nem azért, mert szomorú vagyok, hanem egyszerűen jólesik a lelkemnek ilyen énekeket is énekelni. Például tegnap is dúdolgattam és énekeltem a Búbánat keserűség című székely keservest. Benne van az énekeskönyvemben. Sokszor az ellenség köztünk, a környezetünkben keresendő. A szomszédunk, vagy a testvérünk az ellenségünk. Jólesik az embernek azokat a feszültségeket ezeken a dalokon keresztül is levezetni, ami egybegyűlik.

Ó búbánat, keserűség,
Még a tesvér es ellenség.
Hát idegen hogyne vóna,
Mikor tesvér nincsen jódra.

Kiss Sándor: Mikor várható ennek a megjelenése?
Béres József: Ez év áprilisában. Lényegében ez egy énekes maratonon lesz bemutatva, amikor egy nap – ez április 22. vasárnap – a harmadik kerületi Óbudai Társaskörben illetve a mellette található Szent Péter és Pál templomban a teljes könyvet egy nap alatt el fogjuk énekelni.
Kiss Sándor: Ön tagja a Százak Tanácsának, sőt elnökségi tagja, ami kiadott egy állásfoglalást most március elején a hazai közszolgálati média állapotával kapcsolatban.
Béres József: Mint laikus úgy gondolom, hogy a médiának egy reális tükörként kellene működni a társadalom felé, vagy a társadalomról. A médiának nem az a feladata, hogy az embert lealacsonyítsa, és a földbe döngölje és műveletlenné tegye, hanem az a dolga, hogy az embert fölemelje, az ég felé vigye, jóval lássa el. Én hiszek ebben. Mindaz az erőfeszítés, amit a társadalom tesz, ebben jószándékú emberek, cégek, szervezetek tesznek, ez porrá válik, ha ezt egy rossz, egy zabolázatlan, gonosz média tönkreteszi. Én szeretném, hogy Magyarországon művelt emberek legyenek. Minél többet tudjanak. A média mindezt az erőfeszítést, ami napi erőfeszítés és erre szellemi és anyagi erőforrások mennek el, esténként, vagy napközben, folyamatosan porrá zúzza. Így hiábavalóak ezek az erőfeszítések. Meg kell nézni, hogy milyen szellemi színvonalon áll ma a magyar lakosság nagyrésze. Nemcsak a mi felelősségünk egy ügy vagy egy tett, hanem annak a közegnek, a médiának, ami ezt közvetíti az emberek felé, ami ezt felerősíti az emberek felé.

Fekete Ágnes: A kultúra hirdetése, megjelenítése nem kis feladat ma, amikor a primitivitás – néha azt érzem, szinte kötelező. A nagykanizsai reformátusok úgy próbálják ezt megvalósítani, hogy szó szerint kivilágítanak a széppel, a kultúrával a templomból új ablakaikkal. Gyönyörű homokfújt, néhol áttetsző, néhol matt üvegablakok néznek most a járókelőkre. Hella Ferenc lelkésszel beszélgettem a nagykanizsai református templomban.

Hella Ferenc: A városban él Kustár Zsuzsanna iparművész, aki a városban elég sok szépet alkotott. Kiderült róla, hogy hozzánk tartozik, hisz református. Nagyon örvendetes az, hogy amióta találkoztunk a munka révén, azóta valóban közös lett az utunk, mert minden vasárnap itt van a templomban, vagy ha véletlenül nem jön, akkor jelzi, hogy most nem leszek itt, mert unokázom. Vállalta azt, hogy homokfújt technikára elkészíti azokat a rajzokat, amelyek keresztyén gyökérrel a magyar népi hagyományokból vett motívumokkal, Krisztus-motívumokkal megalkotja ennek a templomnak az üzenetét.
Fekete Ágnes: Egy református templomot nagyon nehéz díszíteni.
Hella Ferenc: Többször eljött a templomba, megnézte. Ketten beültünk, szétnézett, imádkozott ő is. A vezérgondolat Jézus Krisztusnak az a mondata a János evangéliumából, hogy "Én vagyok az út, az igazság és az élet…" Ugyanis ez a felirat van a szószék fölött. Azt kértem, hogy próbáljuk meg ezt a hármasságot! Az út, a földi út, az élet, ami az Isten melletti élet, az isteni valóságba átmenni, tehát az Isten országa felé mutasson az ablak. A legeslegelső ablakon, ahogy bejövünk a templomba, az életfa van. A tetején a fiókáit vérével etető pelikán. A második ablaknak a középső nagy elemében ott van Ádám és Éva. Ezek a motívumok református templomokban jelentek meg a festett kazettákon. Arrébb van egy ugyanilyen festett kazettáról vett minta, Jónás a cethal gyomrában. Van egy fő ablak, ami teljes egészében látszik. Erre lett elhelyezve az életfa. Mintegy létrafokokon kis templomocskák három toronnyal, és ahogy megyünk fölfelé, a létra tetején a Magyarországi Református Egyház címere, majd a harmadik ablak, a legfelső, az pedig Jézus Krisztus csillagában végződik.
Fekete Ágnes: Ott is van még ablak.
Hella Ferenc: Ott négy ablak van. Nagyon szépen mutatja a 42. zsoltárt: Mint a szép híves patakra… Gyönyörű szép szarvas motívumot láthatunk az ablakon. Ez nagyon szívmelengető érzés egy református embernek, de minden magyar ember számára is, a csodaszarvas miatt. Látunk még olyan motívumot ezen a másik oldalon, ami Noé bárkáját mutatja. Itt is a szabadság, az újrakezdés lehetősége, a feltámadás gondolata jelenik meg. A következő pedig Jézus Krisztus a világ világossága. Annak az az érdekessége, hogy ellentétesen lett a homokfújás megcsinálva. Az eddigi ablakelemeknél a minta, a síküveg átlátszó, a világ világosságánál pedig a másik oldala lett átlátszó és ezzel jelzi azt, hogy több fény jöhet be a templomba. Az utolsó ablakmotívum pedig a Miatyánk zárógondolatával fejeződik be: "Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség" és ott az Ámen. Van olyan ablak, amin a Szentlélek galambja van fönn. Van olyan ablak, ami tele van szívecskével. Annak az a címe, hogy Áldás, békesség!
Fekete Ágnes: Merthogy ezek háromosztatú ablakok és eleve adták ezt az elrendezést.
Hella Ferenc: A szószék mögötti kis ablakokon az életfa és a tetején a pelikán van. A másikban ugyanúgy az életfa viszont a tetején a Szentháromságot jelképezve egy őskeresztyén szimbólumot, a hármas összefonódású halat készítette el. A templomunkat egy picit, vagy inkább nagyon is megváltoztatta. Adott egy melegséget a templomnak. Mondhatom azt is, hogy szentséget, amire a mai ember vágyik.
Fekete Ágnes: Ez azért is nagyon jó, mert a református templomok nagyon is kopárok, fehérek, ami jó, mert a tisztaságot, az egyértelműséget sugallja. Ez az ablak tényleg egy nagyon jó ötlet, hogy nem töri meg ezt a fehérséget, és nagyon finoman visz bele valami díszítést.

Hella Ferenc: Azért csodálatos, mert lehetett volna más technikát alkalmazni, ólomüvegezéstől kezdve bármit, de akkor ez már nem az a templom lett volna. 1934-ben épült a templom és bástyatornya van, tehát egy kicsit más, mint általában a templomok. Most is új hatású templom, nagyon találó ide ez az ablak.
Fekete Ágnes: Amúgy is koncepciója itt a református egyháznak, hogy minél inkább kilépjen a falakon kívülre.
Hella Ferenc: Nagyon régóta, tizenhárom éve van a Kanizsai Esték előadássorozat, amire nagyon büszke vagyok. A rádióhallgatók is már hallhatták, hogy hirdetjük kintről behívó előadássorozatnak. Január, február, március hónapokban tartjuk, és ez nagyon fontos, mert ezzel kinyitjuk a templomajtót és ide tudunk hívni, neves előadókat és igyekszünk egy olyan közösséget teremteni, ahova be lehet jönni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Folytatódik az egyházmegyei evangélizációs hét Cseri Kálmán szolgálatával. Ma este 18 órakor a Debreceni Nagytemplomban, holnaptól szombatig esténként 18 órától Balmazújvárosban, a Kossuth téri templomban lesz istentisztelet.

Dr. Süle Ferenc előadásával kezdődik a Protestáns Pszichológusok és Lelkigondozók Baráti Körének következő találkozója március 23-án, pénteken 17 órakor Budapesten a Bethesda Kórház ebédlőjében.

A huszonöt éves Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon Jubileumi Konferenciára hívja az érdeklődőket március 29-én, csütörtökön 9 óra harminc percre. Jelentkezési határidő: március 26.

Az aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás európai évéhez kapcsolódva konferenciát rendez a Magyar Református Szeretetszolgálat március 26-án és 27-én, Berekfürdőn.

Szvorák Katalin lesz a vendége az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány következő disputájának március 21-én, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A beszélgetés címe: Böjt énekben és szóban.

Új rendezvénysorozat indul Mezőberényben Kálvin téri Esték címmel ma este 18 órától. A mai előadó Balczó András lesz.

Hagyomány és megújulás címmel rendeznek tudományos konferenciát március 24-én, szombaton 10 órától Miskolcon, az Erzsébet tér 3. szám alatt.

Presbiterképzés lesz március 23-án, pénteken 17 órától Kisbéren.

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom virágvasárnapi hétvégét rendez Újratervezés címmel március 30. és április 1. között Debrecenben a Dóczy Gimnáziumban. Jelentkezni március 23-ig lehet. (sdg.org.hu)

Jótékonysági Est lesz Pitti Katalin, Tóka Szabolcs és a Székesfehérvári Ökumenikus Kórus közreműködésével március 25-én, vasárnap 17 órakor Székesfehérváron, a Széchenyi utcai református templomban.

Református, evangélikus és katolikus iskolák tanulói számára kisfilmkészítési pályázatot hirdetnek az Álarcok témakörében. A kisfilmeket az Ökumenikus Diákfilmszemlén fogják bemutatni májusban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 6. fejezetének 19. verséből.

"Amikor böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint az írástudók…" (Máté 6:19.)

Isten úgy alkotta meg ezt a világot, hogy abban tékozolta kincsei, az illatokat, a szépséget, a jó érzést, a kellemes időjárást, a színpompás hegyeket és völgyeket. Minden arról szól körülöttünk, hogy a mennyei Atya nagyon gazdag. Mégis van egy másik törvény is a teremtésben. A visszahúzódás, a lemondás, a háttérben maradás törvénye. Nem arra gondolok, hogy az erősek mellett szükségszerűen gyengék is vannak. Inkább a tél erejére, amikor minden bevackolja magát. Vagy ahogyan a méhek tudják, hogy nem szabad megenniük óriási munkájuk termését. A természetben is fellelhető, az az erő, amit mi úgy mondunk, a böjt ereje. Reformátoraink nem nagyon kedvelték a nagyböjti szokásokat, mert abban a korban talán különösen formálissá váltak. Ma viszont nagy üzenete van ennek az időszaknak. Hiszen a mi korunk mindennél inkább a habzsolásról szól. Olyan édesítő szereket eszünk, amelyeket tudatosan tesznek az élelmiszerekbe, mert nassolásra ösztökélnek minket. Túlsúllyal küzdő emberek sokasága panaszkodik itt is, ott is. Valami nincs rendjén közöttünk a legelemibb életszükségletekhez való viszonyunkban. Tudni, visszalépni, képesnek lenni arra, hogy ne együnk meg valamit, amit megehetnénk, vagy ne tegyünk meg valamit, amire képesek volnánk. Ez egész életünk lényege.
Terveink vannak, szeretnénk ezt, vagy azt elérni, szeretni, örülni. És nem vesszük észre, hogy az előre lökő erő mellett létezik egy másik hasznos erő is, a hátrahúzó erő. Szükség van arra, hogy időnként megállítson egy-egy betegség, valami visszafogjon a nagy szaladásban. A kérdés mindig a látásunk. Azt látjuk, hogy elvettek tőlünk valamit, vagy azt látjuk, hogy kaptunk, csak keveset. Azt látjuk, hogy nem rohanhatunk kedvünk szerint, vagy azt, hogy haladhatunk lassan.
Aki böjtöl, az, tudatosan éli meg a visszafogó erőt. Most nem megyek boltba, most itthon maradok, most nem nézek televíziót, nem eszem csokoládét, nem számítógépezek, most megzabolázom magam. Nem mogorván, nem azért, mert elvettek tőlem valamit, hanem örömmel. Mert tudom, hogy létezik egy nagyobb erő ebben a világban, mint a testi szükség. Mert Isten hatalmának szeretném átadni nemcsak a lelkemet, hanem a testemet is.
A Mennyei Atya adja, hogy ilyen értelemben tudjunk böjtölni. Ámen.