2013-06-05

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Számos kedves telefonáló hallgatónk közül legutóbb valaki azt kérte, megdöbbenésemre, hogy ne hazudjak. Hogy mondhatom azt, hogy xy mellé véletlenül kerültem a tömegben, ez nyilván nem így volt. Szeretném komolyan elmondani, hogy tudtommal soha nem mondtam valótlant még ebben az adásban, és igyekezetem szerint máshol sem, ez, amit mi elmondunk, mind valóság. Néha tényleg megdöbbentő, hogy a valóság szebb és jobb, mint ahogyan megéljük. Talán nem vesszük észre, de tényleg "véletlenek" sodornak minket jó helyre. Most is egy valóságos, még szemünkkel is látható csodáról szeretnénk beszámolni. Ez a történet a fasori templom története, amelyet éppen 100 éve szenteltek föl június elsején. Lelkészek, gyülekezeti tagok, zenészek, építészek szólalnak meg Varga Kata mikrofonja előtt. Név szerint az egykori tervező, Árkai Aladár dédunokája Aczél Péter, Somogyi Péter, Somogyiné Ficsor Krisztina, Végh Tamás lelkészek, Székely Tamás, Berzsák Zoltán, Szabó Ágnes, Kajári Zoltán, Kovács Zoltánné, Lakatos Bence, Krüzselyi Attiláné és Barabás Árpád zeneszerző, akinek az ünnepre írt kantátájából is hallhatunk részleteket.

Szabó Ágnes: Most itt ügyelünk, mert egész nap nyitva van a templom és várjuk mindazokat akik, érdeklődnek és betérnek hozzánk.
Kajári Zoltán: Jó itt csöndben körülnézni nekünk is, mert kicsit más, mint vasárnaponként, amikor tele van.
Szabó Ágnes: Ültem és néztem ezt a templomot, ami nekem gyerekkori emlékem is, mert a családom "Fasoros" azóta, hogy fölépült a templom. Édesanyámék itt házasodtak össze és engem is itt kereszteltek meg. Itt ülve tudatosodott bennem, hogy micsoda gyönyörűséges templomunk van. Nagyon meglátszik ezen a templomon, hogy Istentől kapott lélek által gondolta ki és álmodta meg a tervező. Ugyanaz az ember találta ki a padsorokat és ablakokat, ugyanaz tervezte magát az épületet, mint, aki a csillárokat.
Kajári Zoltán: Egy kicsit olyan, mint amikor hazajön az ember. Nem érzem itt magam idegennek.
Szabó Ágnes: Konkrétan emlékszem arra a téli napra, amikor jöttem valamilyen alkalomra, és ahogy leszálltam a troliról megláttam a fényeket. Akkor először éreztem azt, hogy én hazamegyek. Most meg úgy érzem, hogy itthon ülök. És ez így jó!

Varga Kata: Milyen érzés a százéves Fasori templomban lelkésznek lenni?
Végh Tamás: Ajándék. Nem vagyok kimondottan ünneplő típus. Jobban szeretem az egyszerű, hétköznapi életmenetet, mint a protokolláris eseményeket. Azonban mégis nagy kincs egy-egy ilyen ünnep, mert emlékezés, hálaadás, búvárkodás a múlt eseményeiben és elénk tárul a templomépítés egész valója. Ez az ünnep számunkra nem csak külsődleges felhangoltság.
Somogyi Péter: Beszélgettem valakivel, aki észrevette, hogy a telefonom háttérképe is a templomablakot ábrázolja. Nagyon sok szállal szövődtem már bele a templom és a gyülekezet életébe. De a legnagyobb ajándék számomra, hogy lélekkel megtelt templomról beszélhetünk. Nagy örömöm, hogy a gyülekezet tényleg lényeglátó és nagyobbat lát a templomnál.
Somogyiné Ficsor Krisztina: Ha egy családban százéves lesz valaki, az egy különleges élmény. Úgy érezzük magunkat itt a Fasorban, mint egy lelki családban. Olvastam egy lelkipásztorról, aki évtizedeken keresztül bérelt helyiségben tartott istentiszteletet és mindig pakolták a székeket, akkor döbbentem rá, hogy nekünk ez mekkora ajándék.
Somogyi Péter: A hit akkor valódi, ha él. Az életnek jelei vannak.
Somogyiné Ficsor Krisztina: Száz órán keresztül nyitva volt a templomunk a héten. Sokan jöttek be távoliak is. Tegnap az egyik látogató megkérdezte, hogy ez egy múzeum, vagy élő gyülekezet is van mögötte? Jó volt arról beszélni, hogy ez a templom tele szokott lenni minden vasárnap. Erre azt mondta, hogy a templom ugyan szép, de még szebb az, hogy tele van.
Végh Tamás: A kilencvenes évek elejére már csak száz-százötven ember volt vasárnaponként a templomban, ami a mostani harmada. A föltöltődés nem tradicionális alapon történt, és ez hihetetlen kincs. Elgondolkoztam rajta, hogy talán nagy előny, hogy olyan mélyről kezdtük, mert nem volt egy vallásos tradicionális közösség. Sokan barátokon keresztül kerültek a gyülekezetbe, úgy hogy semmiféle vallásos előéletük nem volt, felnőttként keresztelkedtek meg és konfirmáltak. Számokkal nem jó dobálózni, és Isten ismeri az övéit, de átélhettük ezalatt a húsz év alatt, hogy körülbelül két-háromszáz ember tett bizonyságot és él szolgáló életet közöttünk. Megrendülten tudunk csak gondolkodni arról, hogy Isten ilyen lehetőségeket adott nekünk.
Varga Kata: A száz év, száz arc gondolata mentén született egy kiadvány, amelyet a június elsejei centenáriumi napra már a kezünkbe vehettünk.
Somogyi Péter: Száz ember tesz bizonyságot úgy, hogy a gyülekezet egy részletét érintve szólalnak meg. Talán beszédes jel ez a bizonyos százas szám ebben az évfordulóban.

Lakatos Bence: 1913. június elsején szentelték fel a templomot. Már évekkel azelőtt volt egy szándék az itteni reformátusokban, hogy itt egy szép templomban tartsák az alkalmaikat. Maga a gyűjtés, már 1903-ban elindult és éveken keresztül tartott. A legnagyobb adomány, egy háromszázezer aranykoronás felajánlás volt, amely 1908-ban érkezett egy névtelen felajánlótól. Később kiderítették, hogy ez a névtelen felajánló Laky Adolf volt. Ő volt az a neves ékszerészmester, aki a magyar szentkoronát az 1848-49. évi viharok és a hosszú elásatás után felújította. Sajnos nem élhette meg a templom építésének a kezdetét sem. A tervezés fázisa 1909-től számítható. Az egyházközség az első tervpályázat során nyolc építészt kért föl arra, hogy készítsen terveket, de nem osztottak ki első díjat. A mai Szófia és Izabella utca sarkán kapott telket az egyházközség a székesfővárostól, hogy ott megépíthetik a templomot. Viszont az első tervpályázat során világosság vált, hogy ez a telek nem alkalmas arra, hogy fölépüljön az az épület, amit ők elképzeltek. Ezért az egyházközség egy kérvényt nyújtott be, hogy másik telket szeretnének kérni. Ezt a kérvényt visszautasították, viszont az egyházközség úgy döntött, hogy visszaadja a telket és helyette a fővárostól kaptak egy kétszázezer aranykoronás támogatást. Ezt követően vásárolta meg az egyházközség a Városligeti fasor 5. és 7. szám alatti telkeket. Hosszas pályázási periódusok után, végülis 1910 nyarán kapcsolatba kerülhetett a gyülekezet Árkay Aladárral. Az ő pályázatát ítélték a legalkalmasabbnak. Az Árkay család egyébként egy német származású katolikus család. Aladár Temesváron született. 1886-tól a műegyetemen tanult, majd ezt követően Zürichben és Párizsban. Ez a templom osztatlan sikert aratott építész körökben és ezt követően nagyon sok megbízása volt még Árkaynak. Ebben a templomban mindent ő tervezett meg. A padokon látható motívumokat, az ablakokat, a szószéket. Maga a templom alapvetően szecessziós stílusú. Főleg kívülről a finn építészet hatása érződik a templom épületén, különösen a homlokzati részen illetve a tornyokon. A templom kisebbik tornya szintén a finn építészet jeleit mutatja. A pécsi Zsolnay gyárban készültek a homlokzatot díszítő pirogránit díszek, amelyek visszaköszönnek a templom belsejében a szószék fölött, illetve körben a templom falain is. Nagyon szép csillár látható itt fölöttünk, amely Miákits Károly munkája.
Varga Kata: Ő készítette el Árkay Aladár tervei alapján.
Lakatos Bence: Így van. A színes üvegablakok Róth Miksa műhelyében készültek. Nagyon érdekes, hogy 1913. június elseje óta, csak egyetlen alkalommal nem volt itt istentisztelet. Mégpedig 1945. január másodikán, amikor életveszélyes volt a környék a közelharcok miatt. A csapatok innen lőtték a templom elől a Király utcát. Egy héttel később már volt istentisztelet. A kitört ablakok mellett is itt ültek a hívek és felcsendült az énekük.
Varga Kata: Neked, Lakatos Bencének, mit jelent a százéves évforduló, a centenárium?
Lakatos Bence: Én abban reménykedem, hogy amikor valaki bejön hozzánk, akármilyen alkalomra, akkor itt megláthat ezen a szép épületen kívül egy másik építményt is, ami a lelki templom. Mi a gyülekezet tagjai vagyunk az építőkövei. Krisztus áldozatára, mint alapra épül ez az épület és tagja minden élő hitű keresztyén ember, aki Krisztus áldozatába belekapaszkodott. A legnagyobb szépség ebben az épületben, hogy betölti a funkcióját. Isten népe egy vándor nép, mi Isten népeként vándorok vagyunk ebben a világban és nem gondoljuk úgy, hogy nekünk itt örökhajlékunk lenne. Tudjuk, hogy a mi örökhajlékunk máshol lesz, amikor Isten országában leszünk együtt, akkor ez a templom már nem lesz itt, viszont az a lelki templom, aminek ez otthont ad, amely a gyülekezet tagjaiból épül az egy örök építmény. És ez állni fog akkor is, ha már ez a templom nem lesz.

Aczél Péter: A nagymamám sokat mesélt az édesapjáról, Árkay Aladárról. Ő azt mondta, hogy egy barátságos ember volt. Nagyon sokat mesélt és rajzolt nekik kiskorukban. Az asztalnál egymással szemben ültek, ő az egyik oldalon, a gyerekek a másikon és úgy rajzolta a meséit, hogy mind a két kezébe fogott egy-egy ceruzát és a gyerekek felé fordította a lapot. Jobb és bal kézzel is egyforma gyönyörűséggel tudott farkast, embert, hegyet, völgyet, vitorlást, bármit rajzolni. Egyébként egy sor híres festménye is született. Klasszikus értelemben vett építész volt, aki nemcsak az épület tömegét, meg a homlokzatait tervezte meg, hanem a részleteit is, a kilincstől kezdve az ablakkeretig.
Fekete Ágnes: Mondják, hogy itt még a perselyt is ő tervezte.
Aczél Péter: Mélyen hívő ember volt.
Fekete Ágnes: Milyen templomokat tervezett még Árkay Aladár?
Aczél Péter: A Fasori szerintem az egyik legszebb, minden részlete egy csoda. Híresek még a Győr-Gyárvárosi templom, a városmajori kistemplom, a városmajori nagytemplom. Amely annakidején azért volt építészeti attrakció, mert az egyik első vasbetonból készült templom volt, és amiről kevesen tudnak, hogy a templomtorony azért épült oda, ahova, mert a templom és a torony között folyik a föld alatt az Ördög-árok. Azt hiszem Goethe mondta, hogy az építészet megfagyott muzsika, ahol egy pillanatban megrögzült a harmónia, az összecsengés. Attól szép egy épület, és attól érezzük jónak, hogy minden részlete a helyén van. Árkay Aladár a magyaros szecesszió kiemelkedő alakja volt. Ennek a kornak a művészete áthatott szinte mindent. Megpróbálta integrálni a magyar népművészetet. Ez az irányzat próbált visszanyúlni a természethez is. Az első világháború azonban valahogy letörte ezt az egész folyamatot. A boldog békeidők megszűnte után áttértek a bauhaus-ra, ami célszerűbb, ésszerűbb, hatékonyabbnak tűnt.
Fekete Ágnes: Ez a folyamat látszik a városmajori két Árkay épületen. Ha a Fasori templomra nézünk, az egy békebeli templom.
Aczél Péter: Külön érdekesség, hogy lakóházak sorába kellett beépíteni a templomot. Én nagyon szeretem ezen a templomon a vakolt és a kőfelületek arányrendszerét. Meg kell nézni a torony fedésének a bronzát, hogy annak is van egy plasztikája. Tanítani kéne azt az arányrendszert, ami azon a templomon, azonnal mindenkinek a szemébe tűnik.

Varga Kata: Tegnap hallhattuk a százéves Fasori templom nyitányaként a Fasori kantátát.
Barabás Árpád: Amikor beiratkoztam a konfirmációs tanfolyamra, akkor szerintem már az első alkalommal kiderült, hogy szükség volna egy olyan emberre, aki az énekeket kíséri a harmóniumon. Elkezdtem írni motettákat a kórusnak és úgy tervezem, hogy amíg élek és tudok dolgozni, ezt a sorozatot folytatom. Én soha nem vágytam olyan óriási színpadon való hajlongásra, mint ami például Liszt Ferencnek, vagy Wagnernek megadatott.
Varga Kata: Az emberek sorban álltak, hogy gratuláljanak neked. Tudom, mert kétszer is próbáltam beállni a sorba.
Barabás Árpád: Zavarban is voltam, mert Istené legyen a dicsőség. Én meg hadd menjek haza, amikor befejeztem. Ha egy kicsi reményem van rá, hogy méltó ez a darab arra, hogy ilyen helyen megszólalhasson és mások is így érzik, akkor én már ettől boldog vagyok és nekem ennyi elég.

Krüzselyi Attiláné: Amikor a legkisebb lányom konfirmálni készült, arra gondoltam, hogy megajándékozom a gyülekezetet hímzett terítővel. Azonban időhiány miatt ez elmaradt. A Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban dolgozom, és amikor lekerültem a portára, akkor csillant meg a remény, hogy lesz időm. Akkor mértük le a méreteket és a gyülekezet hozatott Erdélyből takácsvásznat hozzá.
Varga Kata: Hány évvel ezelőtt volt ez?
Krüzselyi Attiláné: 2008-ban volt. Akkor lendültem bele, amikor 2008-2009-ben több műtéten is átestem. Három hónap alatt készült el a szószékre való terítő. Az úrasztalterítő fele akkor ősszel és aztán valahogy abbamaradt. Tavalyelőtt, amikor szóba került, hogy a templom százéves, akkor gondoltam, itt az alkalom, hogy befejezzem. Ezután készítettem el a Bibliatartóra is a terítőt.
Varga Kata: Amire mi van írva?
Krüzselyi Attiláné: "Az életét adta" Pelikános minta van rajta. Örültem, hogy sikerült elkészítenem és megajándékozhattam vele a gyülekezetet.
Berzsák Zoltán: Azon gondolkoztam el, hogy mi lehetett száz évvel ezelőtt? Milyen lelkesedés volt és mi hívta életre ezt a templomot? Milyen közösségi akarat kellett ahhoz, hogy ez felépüljön és mennyi segítség Istentől? Nekem is van pár templomom, ami a fiókban ül és imádkozunk azért, hogy egyszer, majd azok is megvalósuljanak.

Varga Kata: Mert, hogy te magad is építész vagy.
Berzsák Zoltán: Igen. Azonban teljesen lenyűgöz, hogy itt egy olyan csoda épült meg, egy év és tíz hónap alatt. A mai fejlett technikával nem tudom, mennyi idő alatt készülne el.
Amikor hívő emberként először jöttem ide templomba, akkor bevallom, az első istentiszteleten nem is tudtam nagyon az igére figyelni, mert elvarázsolt ez a lenyűgöző belső tér. Ez a nagyon finom elegancia, ami ebből az épületből sugárzik, az a részletgazdagság, ami valahogy azt a hozzáállást is mutatja, hogy nekünk hogyan kell hozzáállnunk Isten ügyéhez. Mindennek a legtökéletesebb rendben kell lennie.
Székely Tamás: Az embernek a templomról van egy képe. Ismerjük a katolikus templomokat a festményekkel, díszes helyekkel. Ehhez képest, ha például egy gyermek belép egy fehérfalú református templomba, akkor akár csalódhat is. De miután megszokja a szeme a falakat, megtanul a lényegre figyelni. A Fasori templomba lépő gyermeket azonban megragadja a színek és formák egysége, de mondhatom, hogy itt a felnőtt is csodálkozó gyermekké válik.
Varga Kata: Neked Tomi, mint teológusnak és gyülekezeti tagnak, mit jelent ez a centenárium?
Székely Tamás: Mindenképp a példaképek megismerését. Szabó Imre – a mostani püspökünk nagyapja – páratlan nagy prédikátor volt. Gondolok most a gyülekezetalapító Kovács Emilre, aki a század elején egy teremben kezdett el szolgálni és csak a telket láthatta, amelyen teniszpályák és nagy platánfák voltak. Mégis azzal a hittel végezte a szolgálatát, hogy itt templom fog állni. Őt arra hívta el Isten, hogy templomépítő lelkipásztor legyen. A templom nemcsak egymást követő lelkészek szolgálatának a története, hanem olyan közösség, amelynek az emlékéből táplálkozhatunk. Ma is olyan közösségünk van, amelynek a hite példaadó. És tényleg igaz az az ige, amit a centenáriumra festettünk, hogy "a templomnál nagyobb van itt". Túlmutat azon, hogy egy-egy ember szolgálata építi ezt a templomot. A generációk továbbörökítik azt a folyamatot, amely a térbeli és időbeli folytonosságot adja. Jeruzsálemtől egészen a mai napig, ha mi kitartunk amellett, amire elhívott Isten, akkor ez a jövőre is egyfajta reményt adhat.
Kovács Zoltánné: Nekem személy szerint ez a száz éves évforduló óriási nagy örömöt jelent, hiszen itt konfirmáltam, itt volt az esküvőm is. Bár letértem az Úr útjáról egy ideig, de tizennyolc évvel ezelőtt melfogott és visszahozott ez ő gyülekezetébe.
Varga Kata: Igaz a felirat a bejáratnál, hogy "a templomnál is nagyobb van itt"?
Kovács Zoltánné: Igen. Súlya van annak, amikor belépek a templomba, de nem rossz értelemben, hanem olyan kellemes gyönyörűséges súlya van.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A III. Fogvatartottak Imanapját rendezik meg a Budapesti Fegyház és Börtönben június 6-án. Ekkor adják át munkatársaink azokat a könyveket, amelyeket hallgatóink adományoztak a börtönkönyvtár részére.

A 84. Ünnepi Könyvhéten június 6. és 10. között Bibliák, énekeskönyvek, hitéleti kiadványok széles választékával várja az érdeklődőket a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat Budapesten, a Vörösmarty téren.

Jótékonysági koncertet tartanak a súlyos fogyatékkal született gyermekeket ellátó Szivárványország Napközi javára június 7-én, pénteken 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri templomban. A koncert zenei házigazdája a Tabulatúra Régizene Együttes.

Missziós hetet tartanak ezen a héten a székesfehérvári Maroshegyen. Péntekig minden délután négy órától játszótéri foglalkozások lesznek. Július 9-én, vasárnap 17 órakor Zila Péterné tart előadást a kapcsolatokról, utána Paulikovits Pál gitárművész koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.

A Magyar Pszichodráma Egyesület Bibliodráma Csoportja konferenciát szervez június 8-án 9 órától Budapesten, a Törökvész úti Móricz Zsigmond Gimnáziumban.

Trianonra emlékező istentiszteletet tartanak június 9-én, vasárnap 10 órakor a Monori Kistemplomban, 15 órakor pedig a monorierdői trianoni emlékműnél lesz koszorúzás.

A Debreceni Református Kollégium Kántusa június 6-án, csütörtökön 19 órakor tartja hagyományos évzáró koncertjét Debrecenben, a Kollégium Dísztermében.

A 24. Budapesti Bach-hét keretein belül ma este 19 órakor Koroknai Anikó orgonaestje lesz Budapesten a Deák téri templomban. Ugyanott június 6-án, csütörtökön kamaraestet, június 7-én, pénteken hegedűestet, szombaton ismét kamaraestet tartanak. Június 9-én vasárnap 19 órakor pedig kantáta est lesz a Lutheránia énekkar és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok közreműködésével.

A Misztrál együttes koncertet ad június 7-én, pénteken 13 órakor a gyermekeknek, 18 órakor pedig a felnőtteknek Hódmezővásárhelyen, az Ótemplomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét a Példabeszédek könyve 8. fejezetéből!

"A bölcsesség nem kiált-e …az úton? Az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak… hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül… a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!" (Péld 8,1. 17. 21. 36.)

Ritkán járok temetőbe, valahogy nem lett ez rendszeres szokásunk. Most azonban elmentem. Ahogyan a csöndben csak a szél zúgását lehetett hallani, valami nagyon mély békességet éreztem. Megértettem azokat, akiknek a temető nagy megnyugvást jelent. Úgy elgondolkodtam, mennyire félünk a haláltól. Mennyire ki akarjuk szorítani az életünkből, sőt úgy élünk, mintha nem létezne vég. Vagy ha létezik is számunkra, az csak valami mumus, ami minden jót elvesz. Arra gondoltam akkor, hogy mi, akik így nem akarjuk tudomásul venni a halált, cserébe sajnos mindennapi kis dózisokban kapjuk a hétköznapok folytonos haláladagját: félelmek, konfliktusok, dühöngések és rendezetlenségek formájában. Nem kiált-e a bölcsesség mindenhol? – kérdezi a Példabeszédek könyvének írója. Dehogynem! Még a temetőben is megszólít, hangosan. Aki nem hallja meg szavát, aki a pillanatok elszámolásában benne ragad, voltaképpen szereti a halált. Mondja ez a többezer éves bölcsesség. Mennyire így van ez. Halálfélelmünkben megalkotjuk a halál kultúráját. A percekben és pillanatokban minden nap meghalunk, mert minden szertefoszlik a kezünkben. De a bölcsesség így szól: "Az igazságnak útján járok, hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül." Valami valóságosat. Hogy mi a valóság, ezt évezredek óta kutatják. Minden bizonnyal az, amit valóságnak tapasztalunk. Ha rosszul látunk, akkor a homály válik számunkra valósággá. Ady Endre azt látta megoldásnak, amikor elmondta karácsonyi versében: "beteg a világ, nagy beteg", hogy az ég új Messiást küldjön. Valójában azonban küldhetne Isten ezer Messiást is, azokkal ugyanazt tennénk egészen addig, amíg az Ő valóságát, az igazi valóságot nem tapasztaljuk.
Elég sok karitatív dologban igyekszem kivenni a részem, és néha már otthon is vitatkozunk, még magammal is vívódom, van ennek értelme? Úgyis az erőszakosok győznek. Tényleg, akár egy adományosztáson, mindig megvannak azok, akik az utolsó pillanatban érkeznek, de hogy-hogy nem a sor elejére kerülnek. Aztán vannak a nagyhangúak, akik fellázadnak, és vannak, akik elsomfordálnak. Ilyenek vagyunk mi emberek. De a legutóbb is akadt egy néni, aki odajött, és megkérdezte, mit segíthetek? Én olyan boldog lettem attól a mosolytól, attól a kedvességtől, hogy egyszerűen nem érdekelt a sor elején álló, a tülekedő, az elkullogó, mert találtam egy embert. Mi lenne, ha a szemünk erre nyílna fel? Mi lenne, ha ezeket a tapasztalatokat neveznénk valóságos tapasztalatnak, és a rossz tapasztalatokra azt mondanék, az csak ábránd, hazugság, nem igaz. Mi lenne, ha megfordítanánk az örökös állítást, mi szerint az igazi valóság a rossz. "A végén úgyis kiderül, hogy mindenki rossz" – mondjuk, és így tovább. Miután filozófusok ezrei évezredek óta nem tudták elmondani nekünk, hogy mi a valóság, legyen nekünk a jó tapasztalat a valóság. Lássuk be, hogy rossz tapasztalatainkkal szeretjük a halált, és ez nem jó. Járjunk inkább a másik úton, amely a hit útja. Akkor nem kis napi adagokban kapjuk majd a kis halálokat, és talán Szent Ferenccel testvérnek tudjuk nevezni még a földi halált is: "Áldjon én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál. Dicsérjétek s áldjátok az Urat, s adjatok hálát Neki, s roppant alázattal szolgáljatok Neki!" Ámen.