2014-07-30

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt héten a budapesti Kálvin téri templomban emlékeztek Fáy András halálának 150. évfordulójára. Sajnos keveset tudunk a reformkor e nagy alakjáról, pedig éppen a mai gazdasági és bankvilágban igen jelentős az, amit ő alkotott. Talán kevés olyan alakja van a magyar történelemnek, aki ennyire pontosan megvalósította mindazt, amit kálvini eszmének tartunk. A július 26-án megtartott emlékülés két előadóját, Pap Ferenc teológust és Varga István pénzügyi szakembert hallhatják.

Pap Ferenc: Fáy András a tizenkilencedik század meghatározó alakja volt, akit bizonyos mértékig háttérbe szorítottak. A Kálvin téri gyülekezet vezetője, főgondnoka volt. Családja részt vett az egyházi közéletben és egyházi tisztségeket is ellátott. Neveltetéséből adódott, hogy azt gondolta, a közéleti tevékenységet, sőt a vitákat is vállalni kell az egyházban is. Kialakult akkoriban egy vita a körül, hogy ki elnököljön az egyházi gyűléseken, amikor például a konvent elnökségére világi elnököt választottak. Két pártra szakadt a gyűlés. Egyesek szerint kettős elnökségre volt szükség, mások szerint, köztük Fáy Andrással elég egy elnök és az egyházi gyűlést vezetheti világi elnök is. Hozzá kell tenni ehhez a kérdéshez, hogy Fáy András a Sárospataki Kollégiumban teológiai műveltségre is szert tett, ismerte az egyházi életet belülről is. Nem arról volt szó, mintha a mai életből visszavetítve "egy celebet" választottak volna meg vezetőnek, aki semmit nem tud az egyházi életről. Ezért rajzolhatott görbe tükröt az egyház elé, amikor azt mondta, hogy sokakban virágzik a hierarchizmus, a hatalomra, túlkapásokra való vágy, és ha már az elnökségen belül sincs egyensúly, akkor más gond is lehet később. Ezért mondta, hogy inkább egyes elnökség legyen. Így született meg 1842-ben az Óramutató című műve. Fáy olyan mértékű szellemi erőt fejtett ki, amely nélkül a huszadik-huszonegyedik századi református egyházi közéletünket nem tudnánk elképzelni.
Fekete Ágnes: Mi volt a lényege ennek az Óramutató című műnek?
Pap Ferenc: Ez egy vitairat volt, amelyben elviekben támasztotta alá gondolatait. Beszélt a protestantizmus eszméiről. Természetesen ő is első helyen említi a Szentírást, amelyhez mindent mérni kell. Ennek szellemében vitatkozott például a korábbi zsinati kánonokkal, egyházi törvényekkel és egyházi élettel. Kálvint, Luthert eredetiben idézte, és teljesen autentikus módon ütköztette őket. A mai napig üzenete van Fáy Andrásnak.
Fekete Ágnes: Az egyik üzenet, hogy ő az evangélikus-református unió pártján volt.
Pap Ferenc: Ahogyan mondta: "inkább voltunk helvéciaiak, azaz reformátusok, és inkább voltunk ágostaiak és evangélikusok." Nem valósult meg a protestáns unió, de sok törekvése a későbbi protestáns-protestáns ökumenikus mozgalomban és a protestáns-katolikus ökumenikus gondolkozásban is ott van. Pesten protestáns főiskolát szeretett volna, később ebből lett a református teológia, majd a református egyetem.
Fekete Ágnes: Nem sikerült a közös főiskola?
Pap Ferenc: Végülis nem sikerült, de a protestáns unió sok mindent előmozdított egymás megismerésében, abban, hogy nem kétfelé húztak. Ebben szerepe volt annak is, hogy akkoriban volt egy magyar reformátusság és egy soknyelvű, sokkultúrájú ágostai vagy lutheránus hagyomány Magyarországon. Alapvető impulzusokat fogalmaztak meg ebben a korban, ami hogyha nem is ért célba úgy, ahogyan gondolták, mégis üzenettel bír. Hadd mondjam el, hogy Fáy András nagyon erőteljesen érvelt amellett, hogy a fiatalokat ne engedjék tizenhét éves kor előtt konfirmálni. Ma, 2014-ben, ugyanilyen törekvések vannak, nyugodtan mondhatjuk, hogy 1842-ben Fáy András ezt már megírta. Akár kommentár nélkül a mai napig hathatós az ő szava.

Fekete Ágnes: Most ugyancsak Fáy Andrásról beszél Varga István.
Varga István: Fáy András Gimnáziumba jártam annakidején, de bevallom, én akkor egyáltalán nem tudtam, hogy ki ő? Az erkölcsnek, a tettrekészségnek és a szerénységnek egy olyan kombinációját látjuk benne, hogy ha ezt el tudjuk vinni a pénz világába, akkor csodákat tudunk művelni. Ő ezt a csodát mutatta meg nekünk. Magam részéről szeretném követni a példáját – ha tehetném – abban a közegben, amiben ma élünk.
Fekete Ágnes: Annyira szétzilált korban élünk ma. Talán jobb kor volt a reformkor…?
Varga István: Nem. A reformkor egy rendkívül erős külső nyomás reakciója volt. A belső tartás hiánya és a külső nyomás együtt néhány emberben felkeltette azt a nagyon komoly igényt, hogy most már csináljunk rendet. Akkor a rendcsinálásnak két iránya volt. Az egyik a nagypolitika, és a másik, Fáy Andrásé. Ő alulról építkezve kezdte. Azt mondta, hogy ugyan nehéz lesz ez az út, de ne a nemességgel, a főrenddel foglalkozzunk, hanem a zsellérekkel, a cselédekkel, a mesteremberekkel. Nekik adjunk esélyt, mert ők viszik vállukon a nemzetet. A számukra csinált egy takarékpénztárat, és nem a köznemességnek. A felső társadalmi osztályok álltak Fáy mellé, mert ők is tudták ezt, és lelkifurdalásuk is lehetett. Lejegyezték az ívet, hogy hajlandók fizetni minden ellenszolgáltatás nélkül évente hat forintot azért, hogy ez a munka elindulhasson, és a kisember pénzhez jusson. Adtak pénzt, így gyakorlatilag öt százalékos betéti kamat mellett, hat százalékos hitellel egy ragyogó nagy pénzügyi intézményt tudtak felépíteni. Ennek a pénzintézetnek a százéves története maga a magyar szellem és szorgalom emblematikus példája. Ezt itt tudom megmutatni.
Fekete Ágnes: Ez micsoda?
Varga István: Egy grafikon a takarékpénztár fejlődéséről 1840 és 1889 között. Egy hihetetlenül emelkedő görbe. A második világháború után átalakítva a politikai rendszerrel országos takarékpénztár formájában működött tovább.
Fekete Ágnes: Egészen a második világháborúig töretlenül működött?
Varga István: Pontosan. Ebben az intézetben, a vezetésében az első és legfontosabb szempont a becsület volt. Ezek az emberek nem fizetésért dolgoztak! Semmit nem írtak alá, és esküt sem tettek. Egyszerűen becsületszavukat adták, hogy itt tisztességesen mennek a dolgok. És úgy mentek. Ilyen egyszerű! Akkor az ember még tudott normális emberként viselkedni közösségben is. Például a harmincnyolc-negyventagú választmány, akik a szervezetet működtették, a döntéseket hozták, kéthetente váltották egymást a konkrét munkában. Mindig hárman-négyen voltak bent az intézetben. Hetente háromszor volt nyitva a takarékpénztár, és akkor ők bent voltak, döntéseket hoztak. Ingyen. A nemzet iránti elkötelezettségből csinálták. És működött. Egyszer úgy kellene próbálnunk élni vagy gondolkodni, hogy nem feltétlen a közvetlen megfizetés, hanem a közvetett megfizetés adja az igazi értéket. Mert ha én adok, a másik és a harmadik is ad, akkor valójában kapok. Itt például a választmány családtagjai nem vehettek föl kölcsönt negyedíziglen, hogy semmiféle összefonódás ne legyen. Viszont akik kölcsönkértek, azokat megnézték, hogy becsületesen élnek-e? Ha becsületesen élt, akkor kaphatott kölcsönt. Egy paraszt például, amikor bizonyította, hogy miért van szüksége a kölcsönre, hat évre kapta meg. Az első évben nem is kellett törlesztenie, csak a másodiktól a negyedik évig két-két részletet, és az utolsóban megint egy részt. Ez egy olyan ésszerű mechanizmus volt, amit ma el se tudunk képzelni.
Fekete Ágnes: Az előadásában azt mondta, hogy a magyar köznemesség "sérelmi politizálást" folytatott. Mit kell érteni ez alatt a kifejezés alatt?
Varga István: A nemzeti függetlenségért akkor csak a nemességünk tudott harcolni, hiszen nekik volt befolyásuk a folyamatokra. A nemesség viszont adómentességet élvezett. Sok esetben függetlenségét a saját adómentességével tévesztette össze. Tehát azt mondta, hogy legyen Magyarország független, és én legyek adómentes. II. József pedig azt mondta: legyetek függetlenek, de mondjatok le akkor az adómentességről, mert az se szokásos, hogy ti nem adóztok. Ilyen értelemben egyfajta egyensúly felé való törekvésnek épp a saját nemességünk volt az akadálya, és ők voltak azok, akik állandóan csak a sérelmeiket emlegették. Ezért ilyen "sérelmi politizálás" folyt az országgyűlésben. Állandóan csak azt emlegették, hogy mi rossz nekik. Fáy pedig azt mondta, hogy nem siránkozni, hanem cselekedni kell, és leírta, hogy mit kell tenni. Nem is érezte jól magát Pozsonyban. Visszajött Budapestre és elkészítette 1839 tavaszára azt a tervezetét, amivel bemutatta, hogyan lehet takarékpénztárat működtetni, amely a legszegényebb emberek számára is pénzügyi szolgáltatást tud nyújtani. Húsz krajcárt is be lehetett már tenni. Ennek az volt a célja , hogy a szegény ember ne a kocsmába vigye a pénzét, hanem takarítsa meg, mert a takarékosság igen nagy erény. Az első évben a legtöbb betétet cselédek helyezték el. Csak utána jöttek a mesteremberek, parasztok, meg a kisebb kereskedők. Fáy András azt mondja: "Minden idves új vállalatoknál halasztást óhajt a félakarat, nehézséget, kifogást keres a nemakarat, rágalmat és gyanút integet a rosszakarat. De a teljes jóakarat fontol, kétkedik, hogy győződjék. Meggyőződve pedig munkára siet, mert mindenkor vesztésnek tekinti a jónak halasztását." Azt hiszem, manapság is mottóként kellene használnunk ezt.

Fekete Ágnes: Fáy András műve maga a protestáns eszme!
Varga István: Kálvinnak szép dolgozatai vannak a kamat filozófiájáról. Az iszlám tiltja a kamatot, a kereszténység is a középkorban tiltotta. Kálvin szépen megmagyarázta, hogy annak van ösztönző és a társadalom számára értékteremtő hatása, ha nem élnek vele vissza. Fáy szerint annyit kellett adnia megtakarítónak, hogy érje meg neki megtakarítani, és annyit kellett kérni a kölcsönökért, hogy érje meg kölcsönt fölvenni.
Fekete Ágnes: Ma teljesen elképzelhetetlenek ezek a kamatok, ezek nem működőképes arányok. Egy százalék különbség!
Varga István: Nálunk ma a pénz világa nem is a kamatból él, hanem mindenféle címen szedett díjakból. Oly mértékben összemosódott a hitelintézet hatalmi erejéből adódó bevétele a tényleges, normális, pénzzel összefüggő kamattal, hogy szét se tudjuk választani. Megint kéne egy Fáy!
Fáy András elkészítette a betétkönyv tervezetét is. Miként nézzen ki egy takarékbetétkönyv? A világ legegyszerűbb módja volt. Most, amikor elektronikus minden, még egyszerűbb lehetne. De ma a pénzintézeteknek nem érdeke az egyszerűség, a tisztaság, az erkölcsösség. Magyarországnak óriási esélye lehetne az, hogyha látja ezt, és ilyen példái vannak, tegyen egy próbát! Miért ne csinálnánk egy olyan magyar bankot, amelyik az erkölcs alapján tiszta, világos, egyértelmű, kis számokkal operál, és természetesen kis költséggel is. Két egész egy tized százalék az alapkamat, hát miért ne lehetne négy-öt százalékos betéti kamat és öt-hat százalékos kölcsönkamat? Lehetne! Mert nem kell szórni a pénzt. A pénzintézet legyen maga takarékos! A társadalomban különböző részhatalmi pozíciók vannak, azt rögtön valakik megpróbálják maguk javára is értelmezni. Az emberek úgy érzik, hogy nem tudnak rajta változtatni. Beépült a tudatunkba, hogy vagy így, vagy sehogy. Új reformkor kellene, itt az ideje! A reformkorban hatósági árakkal tették tönkre a magyar termesztést. Ez azt hozta magával, hogy nem tudott a kereskedelmi élet kifejlődni. Nem lett a magyarok természetes közösségi tudatában fontos tényező a kereskedés. Azt mindig idegenek csinálták és mindig becsaptak minket, mert hagytuk magunkat becsapni. Föl kellene ébreszteni a közösségi kereskedés gondolatát! Ne bízzuk idegenekre! Vevő ne jöjjön oda a szántóföld szélére megvenni a terményt, mert akkor még sosincs ára. Például az 1825-ös országgyűlésen Fáy megyei gabonaraktárak felépítését javasolta. És mi mit csináltunk? A felépült gabonaraktárakat olyan kezekbe adtuk, akik ellenünkre működtették. Vissza lehet venni? Vissza lehet venni! Ennek meg kell találni a módját.
Fekete Ágnes: Azt mondta, hogy jelenleg külföldi kézben van ugyanaz a takarékszövetkezet.
Varga István: A jogutódja az Országos Takarékpénztár, az OTP. Most az OTP részvényeiből egy pár darab kóvályog a magyar tőzsdén, de a részvények többsége a tengerentúlon van bizonyos kezekben. Tehát van egy takarékpénztárunk, csak éppen Fáy szellemével ellentétesen működtetik.
Fekete Ágnes: Nagyon érdekes dolgokat mondott a Kossuth-bankókkal és a Fáy-féle takarékpénztárral kapcsolatban.
Varga István: Valóban különleges történet volt. Egy nemzeti bankot kellett alapítaniuk a magyaroknak, hogy leválhassanak az osztrák bankról. Az emberek maguk adakoztak, gyűrűt, gombot, ezüstöt, aranyat, hogy legyen fedezet, amire aztán bankjegyet lehet kibocsátani. Kossuth azt mondta, hogy nem akarja megadni a hatalmat a banknak, hogy ő bocsássa ki a pénzt. A bank csak kezelje azt. Április tizenötödikén állt fel a kormány és augusztus ötödikén úgy jelent meg az első bankjegy, hogy Magyarországnak még a nyomdát is fel kellett állítani hozzá. Pedig a gépeket Angliából kellett ideszállítani! Ezt is megoldották. Windischgrätz bevonult Pestre, a bankból elvitte a fedezetet. Ebből adódóan fedezetlen pénz került forgalomba Magyarországon. Azonban ezzel ruházták és fegyverezték föl a szabadságharchoz a katonaságot, ezzel öntötték az ágyút. Olyan értéke lett, ami a nemzet javát szolgálta. A Szabadságharc leverése után betiltották ezeket a bankjegyeket. Nem volt szabad megtartani sem. Ez súlyos következményekkel járt. A takarékpénztár a nála elhelyezett Kossuth-bankó típusú betéteket mégis értékként kezelte. Bár neki is meg kellett semmisíteni a pénzt, és le kellett volna a takarékkönyvekből írni. De nem írta le! Azt mondta, a tulajdonosok elvállalják ezt a veszteséget és így mindenki, aki Kossuth-bankót tett be, azzal az érzéssel élt tovább, hogy értéket adott, és kapott.
Fekete Ágnes: Megsemmisítették a pénzt, és úgy tettek, mintha valós lenne?
Varga István: Igen. Száznegyvenhétezer forint értékű ilyen pénzt kellett megsemmisíteniük. Igen. Mindenkinek be volt írva a betétkönyvébe, hogy mennyit tett be, és ezeket nem törölték a betétkönyvekből. Valódi pénzt adtak helyébe.
Fekete Ágnes: Ez döbbenetes! Hogyan tudták ezt kigazdálkodni?
Varga István: Nehéz volt. A megfojtásnak nagyon sokféle eszköze volt, de ezek az emberek fizetés nélkül, becsületből, kigondolták a megoldást, megmentették a pénztárat, megmentették a betéteseiket, bár ők, mint a pénztár vezetői kárt szenvedtek, de valójában az ország nem.
Fekete Ágnes: Ez az erkölcsnek olyan megjelenése, amit az ember ma el sem tud képzelni.
Varga István: Így van! Sajnos a pénz tönkre tette már a szellemet, és akik ma odakerülnek, olyan szellemiség környezetébe kerülnek, amitől nem tudják magukat mentesíteni, mert hogyha megpróbálnák, ott nem maradnának.
Fekete Ágnes: A református hit teljesen áthatja ezt az egész történetet.
Varga István: A katolicizmus eléggé ambivalensen állt a pénz dolgához, mert egyszerre akarta annak előnyeit, és ugyanakkor érezte az erkölcsi problémáit is. Nem tudott a klérus racionálisan gondolkodni. A katolikus klérusnak nem voltak Fáy Andrásai. A református egyházban olyan emberek voltak, akik két lábbal a földön jártak. Náluk a mindennapi élet és a hit nem vált el egymástól. A hit a mindennapi élet szerves részévé vált. A hit szerint viselkedtek, és a pénzviszonyokban is így jártak el. És lám, itt a sikere.
Fekete Ágnes: Ma is ezt kívánja meg a keresztény hit mindenkitől.
Varga István: Persze. Az erkölcs egy olyan fundamentum, amelyet a hit nyújt számunkra. Ebből az erkölcsből kellene levezetnünk azt a szabályrendszert, amiben élünk. Most az a baj, hogy nincs egy ilyen erkölcsi fundamentum, ahová visszavezethetnénk a jogi eljárásainkat, a szabályrendszerünket. Ebből adódik, hogy ilyen kaotikus viszonyokban élünk. Vannak emberek, akikben van saját erkölcsi tartás, aztán meg is szenvedik. Nem az kellene, hogy ez az erkölcsi fundamentum minden jogalkotást áthasson? Gondoljuk meg, hogy lehet-e erkölcsi alapon megszűrt, komoly jogalkotás akkor, amikor például Magyarország 2013-ban kilencvenegyezer oldal joganyagot állított elő. Hát el sem tudja olvasni a képviselő! Az ember nem is tudja, hogy mi vonatkozik rá. Le kellene erről állni. Kevés törvény kell, de a fundamentum közelében!

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az egyházi tisztségviselők választására felkészítő képzést és konferenciát tartanak szeptember 11-én és 12-én Berekfürdőn, a Megbékélés Házában. Jelentkezési határidő: augusztus 19. ([email protected])

Folytatódnak a gyermek és ifjúsági táborok országszerte. Többek között Lélek- és közösségépítő gyermektábort rendeznek augusztus 4. és 8. között Debrecenben, a Füredi úti református templomban és gyülekezeti házban. Középiskolások részére tartanak angoltábort augusztus 4. és 9. között Balatongyörökön, a KIE Konferencia Központban. Valamint kerékpáros tábort szerveznek fiúk részére augusztus 3. és 9. között Tarpán.

Pótfelvételt hirdetnek a Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai Karán református diakónus, hittanoktató és kántor szakokon. Jelentkezni augusztus 12-ig lehet. (+36-53-347-251) A Pápai Református Teológiai Akadémiára július 31-ig, a Debreceni Református Hittudományi egyetem nappali és levelező tagozataira augusztus 15-ig, valamint a Sárospataki Teológiára augusztus 25-ig lehet még jelentkezni.

Az Óbudai Kamarakórus ad hangversenyt július 30-án, azaz ma este 18 órakor Debrecenben, a Kistemplomban.

A 26. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál énekegyüttesei szolgálnak augusztus 3-án, vasárnap délelőtt a debreceni református templomokban.

A veszprémi Orlando Énekegyüttes ad jótékonysági koncertet a templom orgonájának javára augusztus 2-án, szombaton 19 órakor Vörösberényben, a református Erődített Templomban.

Jelenleg is tart a Crescendo Nyári Akadémia Tokajban, ahol a résztvevő zenészek koncerteket adnak. Többek között július 31-én, csütörtökön a tokaji Paulay Ede Színházban a tanárok hangversenye lesz augusztus elsején, pénteken 20 órakor jazz koncertet tartanak a szabadtéri színpadon, szombaton este 8 órakor pedig kreatív istentisztelet lesz Beat Rink igehirdetésével.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét a Zsoltárok könyve 90. részéből!

"Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, a mely reggel sarjad; … Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." (Zsolt 90, 4. 12)

A zsoltár azt mondja, hogy Isten ideje egészen más, mint a mi időnk. Ezer év és egy nap egyenlő nála. Sőt, három óra, egy őrváltásnyi idő is ugyanannyi. Vannak, akik arra gondolnak, hogy nosza, számoljuk ki, hány ezer év telt el a földön, és ezeket vegyük három órának. Így jutottak el arra a következtetésre, hogy most van a világ hatodik napja, és nemsokára eljön a hetedik, Isten békéjének az ideje. A Biblia képes nyelvén érdemes csak értelmezni ezeket a mondatokat. Az időben zakatoló életet álomnak mondja a zsoltár. Valamiféle derengésben élünk itt a mi hetven-nyolcvan évünkben.
A zsoltár megfordítja emberi tapasztalatunkat. Hiszen, amikor álmodunk, akkor szoktuk azt átélni, hogy nincsen idő. Álmunkban egyszerre lehetünk fiatalok és idősek, meghalunk, aztán újra élünk, eltelik ezer év, aztán egy nap, ott ezek nem számítanak. Aztán felébredünk, és találkozunk a pőre igazsággal: elszárad a fű, kopár lesz minden, és nincs többé az, amit szerettünk. Van, aki ezért menekül az álomvilágba. Ez lehet a művészet, lehet a múlt, lehet a kert, mindegy, ezerféle menekülés a valóság elől. Nagyon nehéz megélnünk azt a kettősséget, hogy egyszer az idők cseréje az igaz, másszor a kíméletlen sorrendiség. Álmunkban zergeként ugrálhatunk az élet korszakai fölött, aztán felkelünk, belenézünk a tükörbe, és mélyülő ráncainkkal szembesülünk.
Az emberiség úgy próbált ez ellen a félelmes tapasztalat ellen küzdeni, hogy kitalálta a haladás eszméjét. Az idő mégsem lehet valami dekadens, lefelé ívelő és romboló szörnyűség, hanem olyan, mint a felhajtó erő. Lehet, hogy nem mi, de majd gyermekeink jobbak lesznek! Majd feltaláljuk a nagy gyógyszert, és akkor megszűnik a rákbetegség. Majd elhozzuk a béke és az igazság korszakát! A haladás eszméje igyekezett az álom világát behozni a tapasztalati világba, igyekezett mintegy kendővel széppé varázsolni azt, aztán ez alatt a kendő alatt a legnagyobb szörnyűségek születtek meg, és születnek ma is, a fejlődés helyett.
Isten számolni tanítja meg az álomból felébredő, tükör elé álló embert. "Taníts úgy számolni napjainkat!" Ez aztán gyerekjáték, gondolnánk, az ősember az első holdnaptárjával már ezt tanulgatta. De úgy látszik, lehet bolondul és bölcsen számolgatni a napokat. A Példabeszédek sokat elmondanak a bolondságról, mint hirtelenkedésről, rövidlátásról. Például így: "Az eszes meglátja a bajt és elrejti magát; a bolondok pedig neki mennek és kárát vallják." (Péld 22,3) A bölcs tehát nagy számokat számol, vagyis a kis számokat elhelyezi a nagyban. Mondhatjuk így is: a bölcs egymásba simuló alakzatoknak látja az életet, míg az ostoba egymás mellé ragasztott valóságokat ismer csupán. Isten idejének leírása ezer esztendővel kezdődik, de egy nap is, meg egy őrváltás is. Mi az őrváltásokat észleljük először csak, de talán megkapjuk azt a kegyelmet, hogy sejtésünk legyen az ezer évek igazságáról is.
A bölcsesség olyasmi, mint egy szemüveg, amivel észrevesszük, hogy ki van benne az időben. Isten magát szeretné megmutatni nekünk, és mintha szükség lenne ehhez arra, hogy az idők köreit egymásra csúsztatva lássuk. Az időkörök, órák, őrváltások és történelmi korok egymás mellett semmit nem jelentenek. Csak gurulnak, mint valami kerékpár, mi meg loholunk utánuk. De ha egyszer csak egymás fölé kerülnek, meglátjuk azt, aki elhelyezett minket erre a világra, aki azt mondta legyen reggel és este, legyen ember, éljen és uralkodjon ezen a földön, hatodik nap! És ugyanezzel a mondattal miránk is és Krisztusra, a Megváltásra is azt mondta: Legyen! Adja Isten, hogy eljussunk kegyelméből az együttlátás bölcsességre! Ámen.