2018-08-29

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Nem sokára kezdődik az iskola, vége van a nyárnak. Az egész élet ilyen keretes szerkezetű, és én ezt szeretem benne. Most visszatekintek arra, hogy 1997. június 11-én hogyan történt meg az, hogy megszólaltam a Kossuth Rádióban. Akkor arra gondoltam, valami olyasmiről szeretnék beszélni, ami a legfontosabb mai korunkban. Épp a tanév elején szintén nagyon aktuális ez a téma, az alázat. Hiszen csak alázatos ember képes arra, hogy tanuljon. Hallgassuk meg ezt a huszonegy évvel ezelőtti kezdetet, amint beköszönésem után teológus hallgatókkal beszélgettem.

Részlet az 1997. június 11-i adásból:
Fekete Ágnes: Gondolkodtam azon, vajon miről a legfontosabb ma beszélni? Miről szóljon első műsorom? Miközben ezen törtem a fejem, az utcán láttam egy apukát, aki maga után vonszolta pici fiát. A kisfiú néha a levegőbe repült, mert nem tudta követni apja óriás lépéseit. Vajon mi tudunk valakiért lassabban menni? Persze az utca, a mindennapok világa ezt kiáltja: gyorsabban, gyerünk, gyerünk, siessünk! Egyre hatékonyabban, eredményesebben kell élni! Most mégis álljunk meg egy pillanatra! Hallgassuk meg néhány teológushallgató beszélgetését az alázatról!
– Az alázat szerintem önmagában semmikor sem helytelen. Csak ha az alázathoz nem társul egyfajta öntudat vagy határozottság, akkor átcsúszom egy megalázkodásba, hogy mindent átengedek egy fölém rendeltnek, még akkor is, ha én mást gondolok. Akkor viszont eltorzul az egész.

– Az elvárt és a meg nem kapott alázat átcsúszhat alázásába, mert ha valaki nem kapja meg az alázatot, amit elvár, akkor megpróbálja mesterségesen kikényszeríteni, és akkor jön az alázás.
Fekete Ágnes: A megalázkodás és a gőg rokonfogalmak?
– A gőgös embernek szüksége van arra, hogy legyen olyan, aki megalázkodik előtte. A megalázkodó embernek pedig kell egy ember, aki előtt megalázkodhat.

– Ha az Isten és az ember közötti kapcsolatra gondolunk, akkor minden embernek egyformán alázatosnak kellene lenni.

– Igazi alázatból nagyon kevés van az emberek egymás közti viszonyában. Az igazi alázat kihalófélben lévő dolog. Pedig szükség lenne rá.

– Az egyik Tóth Kálmán professzor úr által tartott áhítat jutott eszembe, amikor úgy vezette be az imádságot, hogy alázzuk meg magunkat Isten előtt. Ez nekem nagyon meglepő volt.

– Igazán csak az Isten előtt lehet alázatosnak lenni, mert nem tudjuk felmérni, hogy mi van a másik emberben. Ha valaki alázatos az Isten felé, akkor a másik ember felé is olyan tud lenni.

– Az alázatot nem lehet megtanulni. Az van.

– Olyan, mintha az embernek szárnya lenne és tudna repülni, de mégsem repül. Tudja, hogy tud repülni, de mégis lenn megy a földön. Azonban sok ember hasonlít a strucchoz, és azt harsogja, hogy tudok repülni, mert van szárnyam. De a struccnak hiába van szárnya, mégsem tud repülni.

Fekete Ágnes: Most pedig 21 évvel később ugyanezt a kérdést feltettem néhány lelkipásztornak. Sebestyén Katalint és Székely Tamást hallják.

Sebestyén Katalin: Sokszor használjuk az alázat szót, de úgy tűnik, mintha az engedelmességet próbálnánk valamilyen szebb, vallásosabb, szentebb kifejezéssel leírni. Az alázat azonban nem születhet meg alá- fölérendeltségben. Nekem a csönd és a szabadság kapcsolódik ehhez a fogalomhoz, vagy inkább viszonyuláshoz. Az a szabadság, ami lát és csöndben tud maradni, s szabad tud lenni a másik tisztelete mellett önmaga tiszteletére. Az alázat, a valóság elfogadásának a képessége, hogy az élet valamilyen. Van benne szenvedés, öröm, tisztátalan viszonyok, kegyelem, és még nagyon sok minden. Az alázat az, hogy engedem, hogy ez legyen, és ha lehet, nem járulok hozzá a rosszhoz. Az alázattal nem mondom, hogy nem káros az, ami káros, hanem egyszerűen elfogadom, hogy az emberi valóság megváltásra szorul. Nem én vagyok a megváltó, de nem is én vagyok az, akinek bele kell nyomorodnom mások hatalmába. Az alázatot leginkább az Isten iránt tudom elképzelni, mert az Isten hatalma az Ő auktoritása, az a tiszta tekintély, amely úgy uralkodik, hogy nem nyom el. Minden más emberi viszonyban sok kérdőjel, és sok kérdés van azzal kapcsolatban, hogy egymás iránt, hogyan tudunk alázatosak lenni, vagy tudunk-e, vagy kell-e? Ezt nem tudom.
Fekete Ágnes: Tehát az alázat fogalma neked az, hogy elfogadod az Isten úrságát, de Ő nem nyom el. Nem ez az engedelmesség?
Sebestyén Katalin: Nem biztos, hogy az alázat ellentételezése az engedelmesség. De az alázat a szabadságban születik, az engedelmességre pedig valami rákényszerít, vagy elvár egy bizonyos magatartást. Nyilván vannak hierarchiák az emberi viszonyok között. Tehát nem azt mondom, hogy rossz az engedelmesség, de az nem alázat. Ahogy én látom, alázat akkor van, amikor én szabad vagyok az lenni, aki vagyok, és te is szabad vagy az lenni, aki vagy. Elfogadom a te pozíciódat, a te álláspontodat, a te hatalmadat, de nem nyomom le azért magam.

Székely Tamás: Az őskísértésre az alázat a megoldás, mert van egy nagy átverés, hogy nekem akkor lesz jó, ha nagyobb leszek, mint, ami most vagyok. Lehetőleg legyek nagyobb az Istennél is, és ehhez csak egy nagyon pici kompromisszumot kell kötnöm. Amit Jézusnak is felajánl a hegytetőn az ördög, mikor megkísérti: Térdelj le és imádj engem! Nem nagy dolog egy letérdelés, és te leszel az élet császára. Ez a nem nagy dolog, általában az a pont, ahol tönkremegy az életünk. Nagyon szomorú az, hogy mi sokszor azért akarunk naggyá válni, hogy bebiztosítsuk magunkat a megszégyenüléssel szemben, és a végeredmény mégis a megszégyenülés. De van egy másik út, Krisztus útja, vagy ha úgy tetszik Keresztelő János útja, hogy Jézusnak kell naggyá lennie, nekem pedig alászállnom, kisebbé lennem. Beismerem azt, hogy valójában kicsi vagyok, és ez jól van így. Mert, aki nagy és fölöttem áll, az engem szeret. Nem a rövidtávú naggyá válásról szól kis kompromisszummal, hanem "aki én utánam akar jönni, az vegye fel a keresztet!" A Biblia arról beszél, hogy mi kicsik vagyunk, és azzal tudunk leginkább kiszabadulni mindenfajta kényszerítésből, ha elfogadjuk a kicsinységünket. Ha nagyobbnak akarunk látszani, azt mindig csak valamifajta csalással, felpumpálással, valamifajta "lufival" tudjuk elérni. Van a görögben egy szó: a kenodoxia, amely azt jelenti, hogy üres dicsőség. A dicsőség, mint cél, az egy üres dolog. Az lufi, és az kidurran. Kimegy a levegő és összemegy. Izraelnek mondja Isten: Ne gondoljátok azt, hogy azért választottalak titeket, mert mindenkinél nagyobbak, erősebbek és nagyszerűbbek vagytok, hanem pont ellenkezőleg, kicsik vagytok, kiszolgáltatottak és gyöngék, de az én hatalmam, az én kegyelmem, az én vezetésem mindennél sokkal fontosabb. Lehetek önmagam is. Nem akkor leszek önmagam, hogy ha az ördögi kísértésre igent mondok, és elkezdem hajszolni azt, hogy olyan legyek, mint az Isten, ami egy kicsit Az ember tragédiájában is benne van. Valamifajta spirituális függetlenségről van szó. A magam ura akarok lenni a spirituális térben. Na, de ez tökéletes átverés.
Mi nem lehetünk sem kiskirályok, se nagykirályok, hanem vagy szolgái vagyunk a vesztes ügynek, és akkor az a látszat, hogy azt csinálok, amit akarok, de tulajdonképpen, főleg ebben a mai fogyasztói társadalomban, a vágyaim kereszttüzében vagyok, és a vágyaim hajszolnak. Vagy azt mondom, hogy az Isten szolgálatában álló szabadságot választom, és lemondok arról, hogy nagyobbnak akarjak látszani, mint, aki vagyok. A "szeretni fogunk, ha erős leszel, egészséges leszek, fehér lesz a fogad, gazdag leszel, nagy kocsiból szállsz ki, márkás készülékeket fogsz nyomkodni…" mondatok sikerfüggőségbe kényszerítenek bennünket, és a siker az ideig-óráig való. Az ember lehet sikeres, de aztán elbukik. Ha a világban egy tökéletes karaktergyilkosságnak is az áldozata leszek, mint Jézus a golgotai kereszten, akkor is van utána folytatás. És amikor győzök, akkor megérzem annak az előízét, hogy milyen az, amikor Isten adja a dicsőségben való részesedést, és nem én kaparom ki magamnak a gesztenyét.
Fekete Ágnes: Az alázat és az alázatoskodás közti különbséget szerintem a társadalom nem nagyon érzi, és ezért is van, hogy az alázat igazából nem számít pozitívnak.
Székely Tamás: Az alázattal az a baj, hogy sokszor az alázatos állapotot szégyenteljes állapotnak tekintjük, és egy önként vállalt megszégyenülésnek látjuk. Ami egyébként, nagyon "trendi" tud lenni. Látjuk, hogy Nobel-díjas tudósok azt mondják, hogy ők nem is tettek semmit, nem okosabbak másoknál, csak hát kaptak egy Nobel-díjat, mert felfedeztek valami fontos dolgot, de igazából ez véletlen volt, nem az ő nagyszerűségük… Az ember ezt szimpatikusnak is találja, és sokan úgy gondolják, hogy számukra is megfelelő eszköz lehet ez a stílus. Gondolj bele! Ha Pál apostol ezt csinálta volna, mennyire lett volna hiteles? Jaj, igazából nem is én alapítottam az európai gyülekezetek kilencven százalékát, csak arra jártam, kicsit beszélgettem ezzel-azzal, aztán csak úgy alakultak a gyülekezetek… Ez képmutatás lenne. Pál ennél sokkal őszintébb, és elmondja, hogy kisebb vagyok minden apostolnál, bűntudatom van, mert üldöztem az egyházat, de amit elvégeztem, azt elvégeztem. Nemcsak az a kísértés a számunkra, hogy nagyobbnak akarjuk látni magunkat, hanem az is, hogy kevesebbnek. Úgy gondoljuk, hogy Isten azt akarja, hogy egyre kevesebbnek lássam magam, és ez nem így van, mert ebből csak elbizonytalanodás és bukás lesz. Reálisan kell magamat látnom, hogy kicsi vagyok, de ha Isten önmagával eltölt, az már nem felfuvalkodottság, alakoskodás lesz, hanem magamba szállás. Az alázat nem tehet minket cselekvésképtelenné. Nem hajtok egy biciklit, amely nem tart sehova, hanem felvállalom azt, hogy dolgozom egy olyan ügyben, amelyben nem az én nagyságom a tét, hanem Isten dicsőségének a kiábrázolása, de ami ebbe emberi energiaként beletehető, azt én beleteszem.
Fekete Ágnes: Ott van Mária, akit megkeres az Úr azzal, hogy legyen bölcsője, a hordozója itt a földön Isten fiának. Ő nem úgy hajolt meg, hogy lenyomták a torkán, hanem, mint aki hozzájárult, ő is akarta.
Sebestyén Katalin: Pontosan ez a partnerség, hogy az Úr úgy úr, hogy nem lenyom, hanem felemel. Ebben tud megszületni az a viszonyulás őhozzá, ami aztán valóban egyfajta befogadást, életet hoz. Nem erőszakos, de erőteljes, ellenállhatatlan, de nem pusztító. Ez az alázat, az élet valósága iránti figyelem vagy odaadás. Nem akarom, ezt se bezárni, se megváltoztatni, hagyom, hogy legyen, hagyom, hogy formáljon.
Fekete Ágnes: Mit jelent ez, hogy hagyom, hogy legyen? A protestáns-, református voltunkban benne van az örökké változtatni akarás: Legyek jobb, mindig kerüljek közelebb az Istenhez.
Sebestyén Katalin: Nagyon görcsös, és egoista tud lenni ez az igyekezet, amikor valamit meg akarok valósítani, hogy én legyek közelebb az Istenhez, amikor az Isten minden pillanatban a lehető legközelebb van hozzám. Ezt az ént egy picit leültetem, vagy akár le is térdepelhet, és akkor csak figyeli azt, ahogy az Úr jelen van, aki valóban teremt, és valóban formál az Igével, a káoszból rendet teremt az Isten. Én magam legfeljebb a tere lehetek ennek, egy személy, akiben egyedi módon valósul ez meg. Mégsem én vagyok a megvalósító vagy a forrás, vagy az ötletgazda. Az alázat pedig az, hogy Ő visz. Amikor a gyerek betegségét, a szeretteim szenvedését vagy akár a magamét látom, akkor az nem jó. Fáj. Amikor a dolgok úgy mennek, hogy az nekem fájdalmas, akkor tűnik ki igazán, hogy a magam kívánságára szeretném formálni a világot. De jó, ha egyszerűen hagyom, és szemlélem, hogy ez a világ a maga bűnösségében olyan, amilyen! Nem akarok nagyobb lenni Istennél, vagy nagyobb forradalmár, nagyobb reformer, hogy majd én megjavítom, a szegénységet leküzdöm, és a fájdalmat kiűzöm. Persze, ez jó lenne! De az Úr ebben a szenvedő világban van jelen. Néha félek attól, hogy a nagy fájdalomkiűzéssel vagy a kényelemre való törekvésünkkel pont az elesettségben vagy a szenvedésben jelenlévő Krisztust választjuk le, és távolítjuk el.
Fekete Ágnes: Mert mindig azt gondoljuk, hogy mivel Jézus feltámadt, ezért mindig csak a jóban, az örömben, a nagyszerű dolgokban van jelen.
Sebestyén Katalin: Abban is ott van. De az életünk nem mindig örömteli és nagyszerű. Milyen jó, hogy ott a kérdés: akkor hol vagy Uram? Jézusban is ott a kérdés. Sőt a felszakadó fájdalom is: Én Istenem, én Istenem. Miért hagytál el? És ez rendjén van. Pont ez visz közelebb Isten megismeréséhez, aki ezt a szenvedő világot a kezében, sőt a szívében tartja. Azt hiszem, talán az alázat valami ilyesmi, hogy nem akarok jobban Isten lenni, mint Isten. Azzal könnyen elkerülném a szenvedést, és szívesen el is kerülném, de Ő nem kerüli el. Ha engedem, hogy Ő övezzen fel, Ő vigyen, Ő formáljon, az Ő lábnyomába akarok lépni, akkor ezt az utat nem lehet elkerülni.
Fekete Ágnes: Tehát az az alázat, ha nem minden áron akarom kicsipegetni a jót az életből?
Sebestyén Katalin: Ezt a legnehezebb, mert bennünk van a javításra való törekvés. Néha úgy látom, hogy már az is elképesztő erőfeszítés, ha valaki ott marad, és jelen van az Ő számára. Ahhoz, hogy egyenesen álljak, minden izmomat meg kell feszítenem, de ez nem mozgás. Ha meg elengedem, akkor nem állok egyenesen, tehát akkor az romlik az állapotom. A változtatás nem biztos, hogy a fejlődésben van, hanem inkább a fenntartásban, a kapcsolat, az összpontosítás fenntartásában, és nem pedig abban, hogy valamit itt most megjavítok, megszerelek, és akkor ezen az egy ponton jobb lesz a világ. Persze nagyszerű, hogy ha ezt meg tudom tenni lelkesedésből vagy ez közelebb visz engem vagy másokat az Úrhoz. Tehát ez jó, de van más is! Van, amikor nem tudom megszerelni és megjavítani, és egyszerűen csak ott maradni abban, ami van, és abban keresni az Úr jelenlétét. Lehet, hogy csak annyi, hogy megfeszítem az összes izmomat, és nem haladok egy tapodtat sem, de maradok. Ez a hűség.
Fekete Ágnes: Az alázat, mintha a hűség fogalmához lenne a legközelebb?
Sebestyén Katalin: Talán igen. Ami pedig nem is biztos, hogy cselekvés. Ha az Úr ebben a bűnös, sebzett, iszonyatos világban van, ebben a rendetlenségben, ha Ő a rend, akkor nekem is ebben kell maradnom. Nem tudok egy jobb, egy alternatív világot létrehozni, egyszerűen csak maradok ott, ahol az Úr. Maradok, de ahhoz minden izmomat meg kell feszítenem, és még úgyse biztos, hogy megy.

Hírek
A Kárpát-medencei református iskolák tanévnyitó ünnepségét szeptember elsején, szombaton 11 órakor tartják Székesfehérváron, a Széchenyi úti templomban.

Az élmény pedagógiája – a pedagógia élménye címmel rendeznek konferenciát augusztus 30-án, csütörtökön Miskolcon, a Lévay József Református Gimnáziumban, valamint augusztus 31-én, pénteken Budapesten, a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnáziumban.

Lelkesítő családi napot és tanévnyitó ünnepséget tartanak Levente Péter és Döbrentey Ildikó előadásával szeptember 2-án, 10 órától Nagyecseden, a református nagytemplomnál.

A Hirdesd az Igét! programsorozat keretében presbiteri találkozó lesz Fekete Károly püspök előadásával szeptember 2-án, vasárnap 15 órától Szentesen, a Felsőpárti református templomban.

Csendes imádságot, lelkigyakorlatot szerveznek szeptember 7. és 9. között péntek estétől vasárnap délutánig Bakonybélben. A jelentkezéseket szeptember elsejéig várják. ([email protected])

Újkenyéri evangélizációs esteket tartanak ezen a héten szombatig, esténként 18 órától Tuzséron, a református templomban.

A V4-ek Nemzetközi Zongorafesztivál keretében augusztus 29-én, azaz ma délután 16 órakor Pálúr János ad orgonahangversenyt Sárospatakon a kollégium imatermében, 19 órakor pedig Dang Thai Son zongoraművész szólóestje lesz a sárospataki református templomban. A fesztivál zárókoncertjét augusztus 30-án, csütörtökön 19 órakor tartják ugyancsak a református templomban.

Zenés áhítatot tartanak Máté Ottilia énekével és Romhányi Róbert orgonajátékával szeptember 2-án, vasárnap 18 órakor Miskolctapolcán, a református templomban.

Ünnepélyesen nyitják meg a Fuxreiter András ásványgyűjtőről elnevezett termet augusztus 31-én, pénteken 15 órakor Kecskeméten a Ráday Múzeumban.

Vendégváró Református Nyílt Napot rendeznek bizonyságtételekkel, gyermekprogramokkal, koncertekkel és a Ravasz László tiszteletére készített vándorkiállítás bemutatásával szeptember 8-án, szombaton 10 órától Monoron, a Nagytemplomban.

Hármasfonál – Isten helye a házasságban. Ezzel a címmel szerveznek csendesnapot házaspárok részére szeptember 8-án, szombaton 9 órától Miskolcon a Jókai Mór Református Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában.

A VilágEgyetemi Előadások keretében Viczián István geológus tart előadást arról, hogy megismerhető-e Isten a természetből? Az előadás szeptember 7-én, pénteken 18 órakor lesz Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

Szakirányú továbbképzésre lehet még jelentkezni a Debreceni Református Hittudományi Egyetem felnőttképzési szakjaira szeptember 7-ig. (felveteli.drhe.hu)

Fekete Ágnes áhítata:

"Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek." Máté 11,29

Most, hogy szerkesztőként búcsúzom itt a mikrofon előtt, egy régi emlékem jött elém. A legelső gyülekezetben, ahol lelkészként szolgáltam egyszer meghazudtoltak. Egy koncertet szerveztem. Amíg a feladatok tartottak senki semmilyen kritikát nem fogalmazott meg, de amikor a zsúfolásig megtelt templomból kijöttünk, kiderült, hogy egy sor dolgot rosszul intéztem. Akkor nagyon kihasználtnak, és megalázottnak éreztem magam. Úgy láttam, hogy a sok munkámra szükség volt, de amikor ki kellett volna állni mellettem, akkor szembefordultak és összefogtak ellenem. Hazamentem, és elővettem a Bibliámat, mert nagy szükségem volt Isten vigasztalására. Akkor ezt a bibliai részt olvastam, "Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd vagyok és alázatos szívű." Emlékszem, annyira fel voltam dúlva, hogy a Bibliámat teljes erővel a sarokba dobtam. Ez meg mi? – gondoltam magamban. Mindent beleteszek, a lehető legnagyobb tisztelettel végzem a munkámat, és akkor még én legyek alázatosabb? Nem értettem semmit sem. Azóta sok-sok év telt el. Ma már többet sejtek abból, hogy az alázat a szív mélyén van és békességet ad.
Cseri Kálmán imádsága került elém: "Szeretnénk megtanulni Tőled Urunk, hogy Te szelíd és alázatos szívű vagy, és nem akarjuk szégyellni magunkat emiatt. Szeretnénk megtanulni kritikus helyzetekben is úgy viselkedni, ahogyan arra te példát adtál. Tudjuk, hogy szelídséged nem azonos a mulyasággal és a gyámoltalansággal. Segíts, hogy tudatosan szelídek akarjunk lenni, tudva azt, hogy a végső igazi nagy győzelem a szelídeké." A szelídség számomra azt a belső attitűdöt jelenti, hogy az ember nem a körülményektől, nem érzéseitől függ teljes mértékben, hanem alapvetően Isten szeretete alá tartozik. Ezért nagyon fontos, hogy három dolgot megkülönböztessünk: A mulyaságot, az alázatoskodást és az alázatot.
A mulya ember az, aki nem szeretne gondolkodni. Sokan vannak olyanok, akik azért teszik azt, amit nekik mondanak, mert biztonságukat – akár bevallják maguknak, akár nem – földi, anyagi körülményeik jelentik. Nem szeretnének elgondolkodni azon, hogy Isten valójában mit mond, és mit kér, hiszen ez fájdalmas lehet! A mulya ember magát szolgaként értelmezi, lemond önmagáról. A mulya ember bizonyos kérdések alól kibújik. Nem akar érteni, mint az öszvér, hiszen innen ered ez a szó. Sokszor azt gondoljuk, hogy vannak okos és vannak buta emberek. De tapasztalatom szerint ez nem így van, hanem inkább igaz az, hogy vannak, akik készek arra, hogy gondolkodjanak, kutatnak, keresnek, és vannak, akiknek mindig kész válaszok kellenek. De ez az út nem Isten útja.
A másik etikai út az alázatoskodás. Aki ezt teszi az sem alázatos. Az alázatoskodásnak mindig célja van. Az ilyen ember azért hajol meg, hogy valamit kieszközöljön. Ez az ige azt jelenti, hogy valaki alázatos akar lenni erőből, izzadva, mindenképpen. De a hízelkedés szó is lehet a szinonimája. Ha valami távol állt Jézustól, akkor ez a magatartás. megdöbbentő nyíltsággal beszélt az emberekkel. Talán az élete vége, pere mutatja a legjobban azt, hogy ő alázatos volt, de nem alázatoskodó. Hiszen a templom szolgájától megkérdezi: Miért ütsz engem? Ha valamit tettem, akkor mondd el, hogy mi az! Nem hallgatott, nem tűrte némán a megaláztatást. Ugyanakkor nem ütött vissza, és nem kiabált a leírások szerint.
Itt értjük meg, milyen nagy értéke van a valódi alázatnak! Ezt nem lehet megtanulni úgy, mint valami leckét. Jézus nem azt mondta, hogy tanuljuk meg az alázatot, hanem azt, tanuljátok meg, hogy "én az vagyok". Magyarul mögé kell beállnunk, ha alázatosak szeretnénk lenni! Az alázat annak a megértése, hogy Jézus mindent megtett, amit meg lehetett tenni ezen a földön. Nekem már nincs se nagy dolgom, se sok dolgom, imitálhatom őt, követhetem, lépkedhetek utána feltarisznyázva úgy, ahogy vagyok. Ebben a követésben áldjon meg minket Isten! Ámen.

Elköszönök. Hálát adva 21 év rádiós közösségéért, hálát adva azért, hogy szerkeszthettem ezt az adást. Egyedül Istené a dicsőség!