Különös, hogy egyetlen háború történetéről sem olvasunk az Újszövetségben, legfeljebb bujtatottan. Egyszer azzal mentek Jézushoz, hogy az állatok és az emberek vére összefolyt, amikor Pilátus levert egy lázadást. Ez volt a korabeli rémhír. Pilátus még a templomot sem kímélte. Valószínűleg akkor mindenki erről beszélt. Az emberek tele lehettek félelemmel. Jézus azonban válaszában másról beszél: Gondoljátok, hogy ezek megérdemelték? Legelőször is elfordítja figyelmüket az emberi okok kereséséről. Pedig a mi első, szinte ösztönös gondolatunk mindig a kutakodás: Kinek az érdeke? Miért történt? Ezer újságcikk latolgatja ma is ezt a kérdést. Jézus azonban nem megy bele ebbe a játékba. A felszínen maradunk, amikor ezeken morfondírozunk.
Van egy számomra nagyon kedves mai gondolkodó, Paul Virilio. Egyik legérdekesebb könyve a Háború és televízió. Szerinte a 20. század eleje óta az egész társadalmat egyfajta hadi készültségben tartják. Ő mondja, hogy mai korunkban új „rendek” alakultak ki, hasonlóan a régi rendi társadalomhoz. A „sebes” emberek a „nemesek”. Az tesz valakit hatalmassá, ha nagyon gyorsan, rengeteg embert el tud érni, és képes őket befolyásolni. Ezeknek a módszereit próbálgatják rajtunk. „Azt mondhatnám, hogy valamiféle másodlagos valóság megteremtésének vagyunk tanúi.” Egészen eddig az volt a valóság, ami megtörtént, aminek színe, alakja volt. Most azonban az lett a valóság, amiről képeket vetítenek, amiről beszélnek. Mintha két hangszórón, sztereóban hallanánk a világot, az egyik az, ami velünk történik, és a másik az, amit a képernyőn mutatnak. Ez egy újfajta, gondolati gyarmatosítás, és ennek egyik lényeges eleme, hogy a nagy pörgésben megfoszt minket az „észszerűséghez nélkülözhetetlen gondolkodási időtől.” – ezt mondja Virilio.
Melyik hangszóróra figyeljünk? Hogyan kezelhető ez a kettős látás, hogyan értelmezhető az igazság?
Jézus pontosan azért nem kezdte el elemezni Pilátus vérengzését, és nem kezdett semmiféle gyógyító akcióba, mert látta, hogy ez egy ördögi folyamat. Ehelyett ezt a mondatot mondta el kétszer: „Ha meg nem tértek, mindannyian hasonlóképpen elvesztek.” Azaz, a ti valóságos életetek a kérdés. Nem elvi, távoli országok újságírói kérdései az igazi kérdések, hanem a te mai napod. Jézus mondatát első megközelítésre fenyegetésnek is vehetjük. Ha meg nem térsz, ha nem kerülsz közel Istenhez, ha nem hallgatsz rám, akkor véged van…
Ő azonban egy példázatot mond e figyelmeztető mondatok után. Egy fügefáról mesél, amelyikhez már három éve kijár a gazda, gondozza, de mind hiába. A vincellérrel kezd el vitatkozni a fa tövénél. A gazda: most már vágják ki! Vincellér: Türelem! És ő győz. Nem az erőszak, nem a kényszer, hanem a remény. Amikor Jézus eltereli figyelmünket a hírektől, nem távoli emberekről, hanem rólunk akar velünk beszélgetni. Ő vár.
Két feladatunk van: Az egyik az, hogy jelen tudjunk lenni a kitapintható, igazi valóságban. Ez nem kis feladat. A gondolataink állandóan becsapnak bennünket, és észre sem vesszük, máris távoli emberek gondjain jár az agyunk, és nem vagyunk igazán jelen ott, ahol vagyunk. Megélni a valóságot ott, ahol vagyunk, a mi valóságunkat!
A másik feladatunk az, hogy észre vegyük, a világ nagy várakozásban él. Isten minden áldott nap reménnyel teli hozza fel Napját ránk. Ha Isten nem látja veszett csatának ezt a földet, akkor mi se lássuk annak! Ne sötét borongással, félelemmel teli módon nézzük a világot, hanem Isten irgalma felől. Ő még kapál bennünket. Öntözi e világ kertjét, és remél. Érdemes a különféle csatornák „félelem-kommandóit” kikapcsolni, és inkább hinni a mi Szőlősgazdánknak, akié ez a világ.
2022. március 20. – Nagyböjt 3. vasárnapja
Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9
(Kép: James Tissot: A szőlősgazda és a fügefa)