Felfeküdni a vízre
A szemére hányom. Mert nem tudom kimondani, csak nézem, a szememmel beszélek. Mert nagyon fáj az, ami történt, nem tudok beszélni, és keresek valakit, akire…
A szemére hányom. Mert nem tudom kimondani, csak nézem, a szememmel beszélek. Mert nagyon fáj az, ami történt, nem tudok beszélni, és keresek valakit, akire ráhányhatom ezt az egészet.
Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Miért késtél? Tudjuk, hogy két napig vártál! Tudtad, hogy meghal. Miért nem siettél? … Ha időben jött volna az orvos! Ha nem abba a kórházba viszik! Ha nem pukkad le az egészségügy! Ha lenne bennük egy kis emberség! Miért engedte az Isten?
Ezekkel a kérdésekkel kezdődik a birkózó, megharcolt hit: Ha itt lettél volna, nem halt volna meg. És így folytatódik: de most is tudom. Ennek a feszültségében birkózik és harcol a hit. Az én hitem is és mindannyiunké.
Mert mi is a hit? Az, amikor úgy értjük az életet, hogy abban minden, ami velünk történik válasz Istenre. Válaszoló életünk van. Az élet nem önmagában áll, hanem reflexió arra, amit Isten elindít. A hit állandó viszonyulás a túlonnanihoz.
És ez birkózással jár. De a birkózás végén az ember eljut valamiféle közönyösnek tűnő állapotba, amikor Istenre bízza magát. Mintha ezt mondaná: Bennem szemrehányás és düh van, de te lépj bele ebbe a történetbe!
C. S. Lewis-nak van egy kedves kis könyve, az a címe: Csűrcsavar levelei. Elképzel egy olyan világot, amelyben az ördögök beszélgetnek arról, hogy hogyan lehetne az embereket eltávolítani Istentől. Itt olvassuk, hogy nem baj az, ha valaki jó akar lenni. A főördög így tanítja tanoncait: ezt még érdemes segíteni is! Akarjanak az emberek jók lenni, de ez a vágyuk legyen valami távoli eszménykép. Legyen minél elvontabb elképzelésük arról, hogy mi a jó! Szeressék azokat, akik messze vannak! Jézus legyen elképzelt Messiás, legyen gyenge, legyen képlékeny, olyan cukros, édes mázas valaki, ez jó nekünk.
Jézustól a legtávolabb az áll, amikor valaki skatulyába teszi őt. Szerette a hiteles embereket, az akaratos embereket is. Szerette a kérdezőket, a viaskodókat, megindult a szíve ezen. Szemrehányásaink mögé lát, és megszólítja azt a valakit bennünk, aki fél a haláltól, aki beleragadt ebbe a földi hínárba.
Jézus győzelme ebben a küzdelemben olyan, mint ahogyan Jónás győzött a hal gyomrában. Ez az a jel, a Jónás jele, amelyet a leginkább a magáénak érzett. Mert ez a kép azt jelenti, hogy a túlpartot nem találjuk meg addig, amig át nem alakulunk. Az az élet tapasztalata, hogy Jónás cethalához hasonló eltűnés-élményre van szükségünk ahhoz, hogy valami lényegesen átforduljon bennünk. Vagy egy haláleset, vagy egy családi dráma az, ami közben rádöbbenhetünk arra, hogy nem ez a hústest világ a cél, hanem minket a túlsó partra teremtettek.
Ezért nemcsak a hínárosban megoldás az, hogy küzdelmeink után végre elengedjük magunkat, és felfekszünk a vízre, hanem a lélek világában is. Ha szemrehányásaidban összezavarodtál, ha nem értesz semmit, akkor engedd el magad. A hal gyomrából saját magad nem jutsz a partra. Az élet ráhagyatkozás…
2023. március 26. – Nagyböjt 5. vasárnapja
Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45
Kép: Vincent Van Gogh
