Egy-kettő-három

Emberből legalább kettőre van szükség. Hogy vállvetve vigyék a harmadik terhét. Ilyen módon mindig a másik ember a gyógyulás eszköze. Tárgyakra kevésbé van szükség. „Ne…

Emberből legalább kettőre van szükség. Hogy vállvetve vigyék a harmadik terhét. Ilyen módon mindig a másik ember a gyógyulás eszköze.
Tárgyakra kevésbé van szükség. „Ne vigyetek magatokkal két ruhát az útra” – mondja Jézus. Két ember, egy vándorbot. Abban, ahogyan az egyetlen saru szétmállik, az egyetlen földi élet illékonyságát éljük meg. Mert itt, ebben a háromdimenziós világban nem léphetünk kétszer ugyanoda, minden változik, ezért az út csak egyirányú. Egyetlen az esély. Egyetlen a ruha. De a másik ember, aki nem tárgy, aki egészen más, mint én, fontosabb, mint bármilyen eszköz, amit magammal vihetek. Akármilyen is, vele tudom megkenni a másik ember testét olajjal. Együtt gyógyulunk és gyógyítunk.
Ez a gyógyuló közösség azonban nem tapadó felület. Nem vagyunk egymásnak kiszolgáltatva. Le kell verni a port, ha nem fogadnak be, azaz ott kell a legapróbb részleteket is hagyni. Ha úgy kell lennie, maradjon hát a por. A por egy emlék, lenyomat, amely örökké hordozza az elutasítottság sebét. De mivel ez a világ az egyetlenségről szól, nincs szükség a por nyomára sem.
Tapadó felület nélkül, mégis kettesével szól a küldetés. Ha kilökjük az életünkből azt, akivel talán nem értünk egyet, de együtt kellene működnünk, akkor falkákat építhetünk ugyan, de Isten világát nem.
2024. július 14. – Évközi 15. vasárnap

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.

Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak. Mk 6,7-13

Similar Posts