Sajnálom. Mintha színpadon lennél.
Sajnálom. Ez azt jelenti, hogy a saját fájdalmamon keresztül látom, mintegy távolról szemlélem azt, akinek látom a baját. De a fókusz az én érzésem és…
Sajnálom. Ez azt jelenti, hogy a saját fájdalmamon keresztül látom, mintegy távolról szemlélem azt, akinek látom a baját. De a fókusz az én érzésem és fájdalmam. Amikor sajnálok valakit, mindig én magam maradok a középpontban, még akkor is, ha látszólag fáj az, ami a másikkal történik. A szám ezt mondja: jaj, szegény! De a szívemben öntudatlanul ezt mondom: Én szegény, hogy ezt látnom kell! Talán ezért is mondjuk ugyanezzel a szóval így: sajnálom odaadni azt a kendőt, mert az enyém. A sajnálat rólam szól igazán.
Jézus visszájára fordítja ezt az érzést. Mintha ezt mondta volna tanítványainak: Ne sajnáljátok azt, hogy éheznek az emberek! Nem az a dolgotok, hogy szánakozzatok, és nézzétek őket, mintha valami színpadi előadás lenne az élet. Kényelmes dolog lelked sajnálatát és az eszedet összekapcsolni, majd ezt mondani: szegények, éhesek, hát menjenek haza, és egyenek! Vagy ezt: dobjuk össze a pénzünket, és vegyünk nekik ennivalót!
Jézus a paradoxonokat, a látszólagos ellentmondásokat szereti. A nincsből lesz valami, a képtelenségből lesz a képesség, öt kenyérből lesz nagy lakoma. Mintha életünk foltjaira rátenné görbe tükrét, hogy így egy különleges képet adjon. Mintha azt akarná megmutatni, hogy sokkal több van nálad és benned, mint gondolnád.
Mert felismerhetetlenné torzult valóságunk. Csak valamilyen különleges nézőpontból lehet azt meglátni és megérteni. Anamorfózis a kenyércsoda.
Istennek van ebben a világban is egy titkos tükre, amin keresztül néha felcsillan az a másik valóság. Talán ilyen a szent kenyér és a szent bor. Magadhoz veszed, és kiderül, nem liszt, nem búza, nem is étel, nem is ital, hanem maga az Isten él és működik benned.
2025. június 22. – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze. Lk 9,11b-17
Kép: Orosz István https://istvanorosz.com/hu/#fineart
