A felejtés
Egyik nap egy boltban fizettem, de az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy még öt zsömlét is kérek. Visszaszaladtam a pék árukhoz, de már ott hagytam…
Egyik nap egy boltban fizettem, de az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy még öt zsömlét is kérek.
Visszaszaladtam a pék árukhoz, de már ott hagytam a pénzt. Ahogy pakolok a kocsiba, a pénztárosnő utánam szalad és megkérdezi: Maga mennyi pénzt tett el? Először azt hittem, esetleg többet raktam a pénztárcámba, aztán a kezembe nyomta az ezrest. Ezt ott felejtette. Mondom, maga nagyon rendes ember. Hagyján, hogy vissza akarta adni a pénzt, de még utánam is szaladt, pedig soha nem vettem volna észre, hogy kevesebbe került. Olyan jó kedvem lett. Nem az ezrestől, hanem attól az érzésről, hogy megbízhatok az emberekben. Persze a dolog másik fele is ott van: akkor elhatároztam, hogy viszek neki majd valami ajándékot, és ezt máig nem tettem meg. Ilyen az ember… könnyen észreveszi a rosszat, elfelejti a jót.
Érdekes dolog ez a felejtés. A Bibliában nagyon sokszor szerepel ez a szó. Nem ismerlek titeket, mondja az ítéletkor a szétválasztott tanítványi seregből azoknak, akik bal keze felől állnak. Nem tudom, kik vagytok, elfelejtettelek. Az Isten emlékezetében lenni, éppen ennek az ellenkezője. Az örök létezést jelenti. Amikor a bűnös azt kéri, emlékezzél meg rólam a paradicsomban, akkor azt kéri, hogy a létezésbe vegye fel Isten. Nem arra utal, hogy majd egyszer, az agytekervényei legaljáról szedje elő ezt az emléket, hanem hogy a létezésbe, Isten örök emlékezetébe vonja be.
Futó és felszínes emlékezetünkben érdemes elgondolkodnunk ezen az emlékezeten. Isten egy kis verebet sem felejt el, mert benne van a létében, fontos neki. Pedig még egyenként ára sincsen: Két veréb egy fillér. A mi létezésünk sokszor egy futó kaland. Birtoklunk tárgyakat. Van munkám, építettem, írtam, elkészítettem, tehát vagyok valaki. Vagy éppen az vagyok, amit rólam mondanak. Cikk-cakkban éljük hullámvasút életünket. De az Isten mindig a gondolataiban tart.
2026. június 21. – Évközi 12. vasárnap
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön! És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. Mt 10,26-33
„Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve, de ti sok verébnél drágábbak vagytok” (Lk 12,6)
Elhangzott a Kossuth Rádióban:
