„Négy évszak” koszorú
Idén „négy évszak” adventi koszorút készítettünk. Mintha a természet körforgását valóban láttatni akarta volna vele a Mindenható. Ugyanis ma reggel, mire a negyedik gyertya is…
Idén „négy évszak” adventi koszorút készítettünk. Mintha a természet körforgását valóban láttatni akarta volna vele a Mindenható. Ugyanis ma reggel, mire a negyedik gyertya is lángra lobbant, az első kialudt. Úgyhogy a kör teljessé lett: tél-tavasz-nyár-ősz, az egyik világító test feléled, a másik kialszik. A természetben nincs kapkodás, csak csere. Nincs gyorsaság, csak folytonos stafétaváltás.
Pedig mi gyors világban élünk. Benyomások érnek pillanatok alatt, aztán megyünk tovább, és a következő élmény kitörli az előzőt. Az első naptárak években és hónapokban számoltak csak, a nap szakaszait mérték, aztán jöttek az órák, majd a percek, a másodpercek. Most már századmásodpercek vannak, sőt a fény sebességéhez mérjük a dolgokat. Döbbenetes hatással van ránk, ha mellettünk mindenki rohan. Előbb-utóbb mi is rohanni kezdünk. Egy népmese is szól erről: a kiskakas futni hívja a többi állatot, mert valami ijesztőt látott. Mindenki csak a kakas beszámolójára és rettenetére épít, és végül vagy tízen mondják: Fussunk, fussunk! – de fogalmuk sincs, miért és merre.
Érdekes, hogy a karácsonyi történetekben milyen fontos és visszatérő szó a sietség: Mária sietett, hogy elmenjen Erzsébethez, aki Keresztelő Jánost hordta a szíve alatt. A pásztorok is gyorsan mentek Betlehembe, mert látni akarták a kis Jézust. Mindenki rohant valahová. Ez azonban egy másfajta szaladás volt. Ezek az emberek mindent félretéve siettek azért, hogy a megértett igazságot megerősítsék tapasztalatukkal. Ezek az emberek zarándokok voltak. Nem a rutin feladatokban siettek, hanem valami különleges, szent tapasztalatban.
Vigyázni kell a gyorsasággal. Óvatosan kell bánni azzal, amikor valaki négy percben össze tud foglalni éveket. Ezekből az összefoglalásokból, előre megemésztett kis igazságokból éppen a lényeg hiányzik. Nyilván nehéz megítélni, hogy mitől gyors vagy mitől lassú valami. Az emberek karakterüknél fogva is eltérő tempójúak. A gyorsaság talán akkor veszélyes, amikor fő szemponttá válik. Mert van olyan, hogy egy gyors és jó szó nagyon sokat ér. Ilyenkor a jóság húzza magával gyorsan az ember száját, és nem a gyorsaság hurcolja hátán a jóságot. Az a baj a gyorsasággal, hogy Isten idejét szeretnénk megelőzni. Versenypályán képzeljük magunkat, ahol mindenképpen a lehető leggyorsabban el kell érnünk a célt, és a cél már nem is lesz fontos egy idő után, csak az, hogy gyorsan haladjunk.
Nekünk a cél a fontos. Advent van. Ebben az időben arról gondolkodunk, hogy Isten országa eljön. Nem úgy igaz, hogy gyorsan haladunk a világ vége felé, bár látszólag ez történik. Úgy igaz, hogy Isten éppen a maga tempójában jön el hozzánk. Lépked felénk.
2021. december 19. – Advent 4. vasárnapja
Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Lk 1,39-45
