A Mester után, a Mester szerint
Miért állod az utamat? Miért nem engedsz röpülni és kibontakozni? Nem kell a kereszt! Nem kell sérülés! Az élet legyen szép és harmonikus! Ne fájjon….
Miért állod az utamat? Miért nem engedsz röpülni és kibontakozni? Nem kell a kereszt! Nem kell sérülés! Az élet legyen szép és harmonikus! Ne fájjon. A kereszttel így vitatkozunk, mintegy különálló, létező, küzdő ellenféllel: Hagyj itt!
Jézus azt kéri, vegyük fel a keresztet. Ezt a megszemélyesített ellenfelet, aki le akar igázni. Mintegy köntös, kerüljön a hátunkra. Mert ez olyan, mint egy méretes, szabó által elkészített ruhadarab. Csak rám illik. A kereszt az a legszemélyesebb valóság, ahol megérthetem az életet. Karosszékemben ülve, duruzsoló kandalló mellett pipázgatva lehet elmélkedni, de Jézust, aki halálhörgéssel csüng a kereszten, – nem lehet megérteni. Sebeim képessé tesznek arra, hogy meglássam Őt, aki magányával, gyászával, félelmeivel és tehetetlenségével megváltotta a világot.
Joggal tör elő a karosszékben kényelmesen hintázó emberből a kérdés – ilyen kegyetlen az Isten? Neki el kell vennie valamit ahhoz, hogy adjon? Netán örömét leli abban, hogy nekünk fáj? El kell menni a Golgotáig, hogy ezt megértsük.
Nincs más út. A mindhalálig szerető Krisztus arcára van írva a válasz. A többi spekuláció. A tékozló fiú elvitte az atyai házba azt az érzését, hogy igenis rászorul az Atyára. Felvette, magára vállalta fiúságát, amit addig le akart dobni.
És mi ez az út a keresztig? Nemet mondani önmagamra. Jézus nem azokra gondol, akik beolvadnak a tömegbe. Nem tudathasadásos emberekre utal. Nem azt akarja, hogy mint egy kis porszem féljünk önmagunktól is, másoktól is. Inkább tudatos döntésre hív: Helyezd ki az életed középpontját önmagadon kívülre. Próbálj meg nem mindent magadhoz mérni. Ebben a világban, amely a személyességet, az egyént akkora piedesztálra helyezi, kíséreld meg, hogy ne önmagadat akard megvalósítani. Sőt, talán egy olyan folyamatba szállj be, amely az elszemélytelenedés misztikus útját jelenti.
Minden kérdésünk mögött az áll: mi lesz velem? Ki vagyok én? Én nekem mi jó? Tagadja meg magát, azt jelenti, hogy minden kérdésem középpontja Ő. Senki és semmi fölött nem ítélkezem, mert Ő minden mondatom alanya és tárgya. Nem nekem fáj, hanem neki. Bizonyos értelemben eltűnik személyem, hogy a bensőm a legszemélyesebb módon kibontakozzék. Eltűnök a világ szemében, hogy a keresztben a leginkább rám szabott ajándékot megkapjam.
Ha valamire szeretnénk valakit rábeszélni, akkor a dolgoknak a legszebbik oldalát mutatjuk meg. Szavazz ránk, vedd meg, és jó lesz neked! Ehhez képest Jézus, aki soha nem hívta össze a sokaságot, most kifejezetten a tömegnek szól: Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom.
Nem az a lényeg, hogy sokan legyünk, hanem az, hogy a Mestert Mesterhez méltóan kövessük.
2022. szeptember 4. – Évközi 23. vasárnap
Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,25-33
