Fiúk

„De mit gondoltok ti? Volt egy embernek két fia, és odamenvén az elsőhöz, ezt mondta: Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben. Az pedig ezt mondta: Nem megyek; de azután meggondolva magát, elment. A másikhoz is odament, hasonlóan szólt. Az pedig ezt felelte: Én elmegyek, uram; de nem ment el. E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Ezt mondták a farizeusok: Az első. Ezt mondta Jézus: Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.” (Mt 21,28–31)

Emberi létünk legmélyén van jelen a veszekedés, a küzdelem egymással. Egy embernek volt két fia. Ez az alaphelyzet, már ebben ott van a feszültség minden lehetősége. Az egyik nem olyan, mint a másik. Az egyik simulékony, hamar kimondja az igeneket, de mögötte nem sok tartalom van; a másik a lázadó, aki hamar kimondja a nemeket, de mélyebb a gondolkodása mégis, mert később rájön a feladatára. Két fél ember. Két egymással küzdő világ. Mi már beletörődtünk abba, hogy ez így van, két kevésbé jó út áll általában az ember előtt, és mindig a kisebb rosszat választjuk, a legjobb esetben is. Melyik a kisebb rossz? Nyilván az, ha legalább megteszi az ember azt, ami a dolga. A szavak nem számítanak annyira.

Jézus azonban nem így gondolkodik. Nála az a cél, hogy a szavak és a tettek fedjék egymást. Azt szeretné, hogy mondjuk és tegyük Isten akaratát. Ez az engedelmesség. Ő egyáltalán nem válaszolja azt a farizeusoknak, hogy igen, az a fiú legalább megtette atyja akaratát, hanem azt mondja: a bűnösök megelőznek titeket az Isten országában. Miért? Mert bár ők is éppúgy ötvenszázalékosak, ugyanúgy félúton járnak, mint ti, de legalább csak egyetlen dologra figyelnek: a kegyelemre. Ők mindenáron szeretnének megbékélni az Istennel, ők csak futnak haza, mint a tékozló fiú. Nem méricskélnek, nem gondolják, hogy bezzeg a másikhoz képest… Ők megtalálták a sokféleség, a veszekedés világából az egyes szám csodáját.

Krisztus száma az egy. A farizeusok száma a kettő. Az is-is világa. A mi világunk is sokszor a sok út és a kisebbik rossz világa. De Krisztus egy új látószöget ad. Nem a mi kicsinyes igazságaink az élet igazi kérdése: melyik úton járjak? Mit tegyek? Nem ezek a valódi döntési helyzetek. Az igazi kérdés, hogy hol találom meg az „egyet”, az egyetlent, azt a Fiút, aki hallotta Isten szavát, és megtette, amit kért. Aki letette mindenét értünk. Ez a Fiú, az Egyszülött egyesíti a két félúton járó fiút.

Ma szétszóródunk, ahány fiú, annyi út. Az élet számsora egymás mellé írt sokaság. Minél több van egymás mellett, annál többek vagyunk – gondoljuk. Isten egymás fölé írja a számokat. És ez a sok szám, minden, amink van, az „egyen” ül, egyetlen dologban összpontosul: Krisztus megváltásában. Adja Isten, hogy ahogyan a bűnösök Krisztus mellett képesek voltak az egyetlen kegyelemre rátenni életüket, és megtalálták a megváltást, úgy mi is szétszóródásaink helyett az egyetlen Krisztusra helyezzünk mindent, akiben szavaink és tetteink eggyé lesznek!

(Reformátusok lapja – Nagyító alatt – 2017)