Igen-nem
Van egy kis szócska, amit olyan nehezen mondunk ki! Ez a NEM. Ha mégis kicsúszik a szánkon, általában indulattal, vagy úgy, hogy alatta öt-hat ki…
Van egy kis szócska, amit olyan nehezen mondunk ki! Ez a NEM. Ha mégis kicsúszik a szánkon, általában indulattal, vagy úgy, hogy alatta öt-hat ki nem mondott szó is megbújik. Könnyebb kimondani, hogy „is”, meg azt, hogy „hát!?”, „majd beszéljünk róla!”, „nem tudom”, „van, aki így gondolja”… . Mert az ember alapvetően jó akar lenni, igazodni szeretne, nehéz a magány, és még dühünkben is voltaképpen közös, elvesztett énünket siratjuk.
Jézus életében volt egy pont, amikor önmagába integrálni tudta a „NEM”-et. Visszautasítják, és ezt nemcsak elfogadja, hanem képes arra, hogy saját gondolatvilága szerves egységeként élje meg: Nem mindenki érti. Saját népe vak arra, hogy elfogadja, de ez így van rendben.
Persze ez a „rendben van” nem valamiféle megadás, mártírkodás, hanem valóságos elfogadás. Ezért olvassuk azt, hogy átment köztük, és nem adta oda magát prédául. Most nem. Annak is eljön az ideje.
Ha nem tudunk nemet mondani, nincsenek valós igenjeink sem.
Ha csak távoli, idegen dolgokra mondunk nemet, amik nem a mi bőrünkön pattognak, hanem mások által idevetített ellenségek, akkor az igenünk is távoli lesz, és nem igazán valóságos.
A názáretiek kiabálása inkább valamilyen émelygős közérzet volt, kellemetlenség, semmint végiggondolt NEM.
Mire mondott Jézus nemet? Arra, hogy a vallás birtoklásunk eszközeként jelenjen meg. Minden zsinagógának, templomnak és más hasonló intézménynek az a feladata, hogy megnyisson a transzcendens világ felé. Nem az, hogy bezárjon. Összekapcsolás a dolga, és nem a bűntudat kialakítása.
Életbevágóan fontos ma, hogy meghalljuk Jézus valódi üzenetét, és ezzel azt is, hogy integrálta, bensővé tette a NEM-et is.
„Jézus a spirituális ego kritikáját tárja fel: Az ego azért vesz magára spirituális szerepet, mert hírnevet, közismertséget, magasabb társadalmi státuszt keres. Akinek volt már köze bármilyen formális valláshoz, az tudja, hogy nem kell messzire menni ahhoz, hogy olyan embereket találjunk, akik spiritualitásukra új álarcot tesznek. A spirituális ego kellemes, pozitív színben tüntet fel bennünket, és úgy gondolom, hogy életük egy bizonyos pontján sokan bele is gabalyodunk ebbe… Jóval több figyelmet fordítunk arra, hogy szellemi embernek tűnjünk, szellemi dolgokról beszéljünk, mint arra, amit spiritualitásunk fókuszára vonatkozóan teszünk…. tehát azzal, ami maga a létezés. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szellemi út lényegében erről szól, minden más csak kirakatrendezés.” (Adyashanti: Jézus, a megújító)
2022. január 30. – Évközi 4. vasárnap
Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
(Kép: Julia Stankova)
