Jézus humora
Jézusnak volt humorérzéke. Krisztusról általában komoly, komor, néha drámai képeket gyártunk. Ritka az a művészi alkotás, amely Jézus mosolyát is megidézi. A feltámadás történeteiben kifejezetten…
Jézusnak volt humorérzéke. Krisztusról általában komoly, komor, néha drámai képeket gyártunk. Ritka az a művészi alkotás, amely Jézus mosolyát is megidézi.
A feltámadás történeteiben kifejezetten tetten érhető a humor. Amikor megkérdezik tőle, aki ott áll az úton átszegezett kezeivel: hát te vagy az egyetlen, aki nem hallottál (saját magadról)? És ő a kezeit talán fel is emeli: Ne vicceljetek, meséljétek már el, mi történt (velem)? Az meg szinte egy groteszk filmet idéz meg, ahogyan megérkezve el akar menni előlük, ők pedig szinte behúzzák a házba.
Nem nagyon merünk rátekinteni a humor erejével ezekre a történetekre. Pedig egy nagy erőről van itt szó. Önmagunk fölé emel az, amikor valamin nevetni tudunk.
A humor általában úgy beszél egy tragédiáról, hogy el is emel attól, gondolkodásra késztet, és felszabadít, azaz megnyitja a szabadulás kapuját. A történetnek új értelmet ad, ezért a példázatok stílusához nagyon közel áll.
A Bibliában a komédia soha nem öncél. Jézus sosem hagy ott minket a maró gúny szégyenében. Erre talán Zákeus a legjobb példa, aki lemászott a fáról, és kis termete miatt felnézett Jézusra, és talán nevettek is rajta, de ő elment hozzá vacsorázni. A Biblia humora meditációra ösztönöz. Isten maga is nevet rajtunk, embereken több zsoltár szerint. (Zsolt 2,4 és 37,1) Izsáknak, a második pátriárkának a neve azt jelenti: „Aki nevet”.
A humor nem fegyver. Inkább tükör, amely leránt a lóról, elveszi gőgünket, és segít abban, hogy beszélgetni tudjunk. Ezért tényleg nem fegyver, hanem híd.
Különös, hogy a magyar nyelvben csupa jövevény szóval fejezzük ki ezt a valóságot: vicc(német), tréfa(olasz), humor(latin) stb. Pedig igazán bensővé kellene tenni ezt a látást!
Jézus az emmausi tanítványokat és minket is megviccel: Mi vakon botorkálunk Isten csodálatos, életadó valóságában, hozzánk beszél, de nem halljuk meg, nem látjuk, és semmit sem értünk. Átölel szeretetével, de mi csak sopánkodni tudunk.
2023. április 23. – Húsvét 3. vasárnapja
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35
Kép: Mosolygó Jézus – Xavéri Szent Ferenc kastély, Navarra, Spanyolország, 15. század
