Távol és közel
Jézussal nem lehet hitvitázni. Mert ő hitre hív és nem ismeretszerzésre. Ezt a dolgot rengetegen elfelejtették az elmúlt kétezer évben. Elképzelem azt az embert, akinek…
Jézussal nem lehet hitvitázni. Mert ő hitre hív és nem ismeretszerzésre. Ezt a dolgot rengetegen elfelejtették az elmúlt kétezer évben.
Elképzelem azt az embert, akinek tetszett Jézus tanítása. Akkoriban az volt a vita fő tárgya, vajon az áldozati kultusz vagy a zsinagógai tanítás a fontosabb? A templom vagy a tan? Még most is tudnék érveket felsorolni mindkét oldalon. Jézus kritikus volt a kultikus törvényekkel kapcsolatban. Ez izgalmassá tette a vitát. Odapenderült hát Jézus elé emberünk, és ráerősített: Tényleg mit sem ér a templom, ha a parancsok lényegét nem értjük. Az is igaz, hogy nem állhat egy parancs magában, mindig hozzátapad egy másik, mert az égi szeretet magához vonzza a földit. De jó vita! Milyen érdekes új lendületet adhat ez a hittudománynak!
Jézus rátekintett. Vége a sutyorgásnak, az „ahhoz képest mit gondolsz” típusú mondatoknak. Egyetlen kérdés marad: mekkora a távolság az Isten világa és közted? Lehet azt is mondani, hogy nem nagy. Közel vagy, mert Jézus éppen neked üzen. Isten veled akar valamit kezdeni ezen a földön, nem a veszekedő gyerekeddel, anyósoddal, társaddal. Rólad szól a történet. Annyiszor megtörténik, hogy egymásnak üzenünk olyan dolgokat, amelyek a saját élettörténetünk részei csupán. Pedig Jézus egészen közel van, és csak nekem küldi az adást.
Nem messze, mégis nagyon távol van. Mert egészen más célokért futunk, mint ahova Ő vezet. Hervadó dolgok űznek, ismeretünket acélozzuk, miközben ő hervadhatatlan koszorút akar adni. A múlandó kérdések lehullanak az őszi falevelekkel. A vitákat megnyeri valaki, aztán jönnek újak. De az a létünkben történt esemény, hogy Jézus megszólított, nem múlhat el. Erről csak suttogni lehet talán, de kérdezni semmit.
2024. november 3. – Évközi 31. vasárnap
Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34
Kép: Jézus és a bűnös nő, Jn 8. – Bruce H. Smith
