2002-06-18

Fekete Ágnes: Áldás békesség, szeretettel köszöntöm a hallgatókat, Fekete Ágnest a műsor felelős szerkesztőjét hallják. Változó korunk számos szerepzavart okoz. Egyszer falusi parókiámon bezörgetett valaki, és azt mondta a plébánost keresi. Mondtam az itt nincsen, de én vagyok a lelkész. Mire ő: Maga az atyanő? Azután sokat nevettünk barátainkkal az atyanő, mint valami nemek fölötti szent-ember, kifejezésén. Legutóbbi műsorunkban Bagdy Emőke pszichológus beszélt már férfi és női szerepekről a hit szemszögéből. Most ezt a beszélgetést folytatjuk. Bagdy Emőke után egy olyan házaspár fog beszélni, akik katolikus-református vegyes házasságban élnek. Talán mindennél hitelesebben tudnak beszélni arról, hogyan oldódnak fel a konfliktusok a házasságban.

…ezek a fundamentális gyökerek hiányoznak, és ezért legyünk mi is hitben gazdagok, és bizakodjunk, hogy minden életszakaszban tudunk nyitni, hogy megtaláljuk a kapcsolatot a Teremtővel. Mindig tudunk újra kezdeni, és ha éppen most úgy érzem, hogy nagyon megszomorodott az életem, és változásra vágyom, induljak el befelé. Tegyük fel magunknak a kérdést, mi az, amit nem tettem meg. Bálint Mihály, világhírű pszichiáter-pszichológus mondta, hogy az újrakezdés egyben azt is jelenti, hogy visszamegyünk egy picit, és az is benne van, hogy megkérdezzük a másikat, mire volna szüksége tőlünk. Mit tehetünk azért, hogy a másiknak jobb legyen? Ez az alapvetően keresztyéni viszonyulás teljesen azonos a pszichológia üzenetével. A másikra figyelve őt kérdezzük, mert a szavak segítségével sok mindent újra felépíthetünk.

Kecskés Andrásné Dombóvári Erzsébet: 62 éves kémia-fizika szakos tanár vagyok. Katolikus embernek tilos volt másik felekezet templomába menni ’59-’60, pontosabban a II. Vatikáni Zsinat előtt. András, a férjem gyanútlanul mondta, hogy vasárnap menjünk el a Kálvin térre. Mondtam, hogy én nem. Azt hiszem, két hét csendszünet volt. András számára ez nyilván borzasztóan fájdalmas volt. Én őrlődtem az engedelmesség és a szerelem, szeretet között. Ebben a helyzetben jött az a lelkipásztori kérdés, hogy miért ne mehetnél el? Katolikus pap volt gyóntatóm, a lelkiatyám, ezen nagyon elcsodálkoztunk, és megkönnyebbültünk.

Kecskés András: Magyar-francia szakos tanár vagyok, Erzsébet férje. Úgy gondolom, ha van egy konfliktus, akkor azt abban a pillanatban, abban a helyzetben nem lehet feloldani. A sötétben nem lehet a fekete macskát megtalálni. Tehát ha rámtör a sötétség, elönt valamilyen indulat, vagy valamit annyira szeretnék, akkor, abban a helyzetben, a konfliktust nem lehet megoldani. Tapasztalatok birtokában az ember vár, a népi bölcsesség is azt mondja, hogy tízig számol. Konfliktust feloldani csak később lehet.

Kecskés Andrásné: Mindenki kardoskodott a maga igaza mellett, és győzködtük egymást: mit képzelsz rólam? A vita, a veszekedés, a magam igaza teljesen elmérgesítette az estét, nagy keserűségünkben félrevonultunk, elhallgattunk, már nem volt mit mondani. Eltelt egy-két óra, és akkor elsírtam magam, hogy lehetek ilyen. Vagy András egyszerűen csak átölelt. Egyszerűen szétfoszlott. Hogy lehetett ezen ilyen vehemensen harcolni? Egyszer csak meghallom, hogy én vagyok az igazság, és akkor felrémlik az életemből az 1525 igazság, amiért harcba szálltam, és elszégyellem magam.

Fekete Ágnes: Hogyan sikerült eljutni erre a bölcsebb álláspontra?

Kecskés András: Ez nem valami törekvés eredménye, ami sikerrel járt. Ez ajándék. Szoros függvénye az Istennel való kapcsolat alakulásának. Megtanultuk komolyan venni azt, amit eddig csak ismertünk meg elfogadtunk. Ez belső történés, amelyben az ember fene nagy egyénisége kezd sorvadni, amit ugyanakkor nem veszteségként él meg, hanem kiteljesedésként. Mióta teljesen természetessé vált, hogy Istenre figyelünk, azóta ezek a dolgok ajándékként könnyebben megoldódnak. Sikerről szó sincs.

Kecskés Andrásné: Valamelyik reggel egy semmiségen összekaptunk, de hát megszoktuk, hogy elővesszük a Mindennapi kenyeret, és elolvassuk az aznapi igét. Az ige úgy szólt, hogy azon egyszerűen el kellett nevetnünk magunkat. Úgy szólt, hogy semmi harag, semmi kiabálás ne hagyja el a szátokat. Most mondd meg, két veszekedő ember ezt olvassa a Bibliából. Hát, tudod, 62 év már elég nagy idő ahhoz, hogy az Isten munkálkodjon. Egyszerűen elnevettük magunkat, hogy: kellett ez nekünk?

Dolgozni, Jézusról – hitről beszélni együtt könnyebb. Most két házaspár fog beszámolni külföldi, missziós útjukról, először Jó Andrást és feleségét hallhatják, akik Indiában voltak, majd Dowe Boulens és Csákány Tündét, akivel Gál Ferenc beszélt Kürossau szigetén.

Joó András: Most jöttünk haza Indiából, hároméves szolgálatunkból, ahol a református egyház kiküldésében, feleségem pedig az evangélikus egyház kiküldésében egy dél-indiai iskolában dolgoztunk.

Joóné Tasi Angelika: Férjemmel együtt hittant tanítottunk, ezenkívül egy iskola igazgatójává is váltam az utolsó évben.

Joó András: Ez egy négyoldalú egyházi együttműködés volt. Az amerikai református egyház támogatott minket, az ő ötletük volt az egész. Emellett az itthoni egyházainktól kaptunk támogatást, az iskolától is kaptunk egy szerény fizetést. Amikor időközben hazajöttünk, és mondtuk, hogy iskolában tanítunk, csodálkoztak, hogyhogy, az milyen misszió? Nekünk is nehéz volt erre válaszolni, de láttuk, hogy az egyházak fontosnak tartják, hogy valahogy elérjük Indiát, hogy együtt lehessünk benne a világegyház körforgásában. A másik, amit megtanultunk, hogy egyáltalán nem vagyunk szegények itt Magyarországon. Kapjuk a segélyeket, meg a külföldi segítséget mindenféle célokra, ami persze érthető. Sok keresztény dél-indiai faluban pedig önerőből építenek gyönyörű templomokat. Ez a keresztyén többség a törzsi eredetű falvakra vonatkozik, általában a hegyekben vagy az eldugottabb részeken. Dél-Indiában azért a túlnyomó rész hindu. Kerala állam az ún. András-keresztények korából adódóan főleg katolikus, mégis azt lehet mondani, hogy Indiának összesen négy százaléka keresztyén. Hindu családok teljesen elvilágiasodtak, csak annyira hinduk, mint nálunk a keresztények. A mi gyerekeink közül a nagy többség ún. világi hindu volt.

Fekete Ágnes: Megrázó élmény volt a keresztény templomban történt bombamerénylet.

Joó András: Volt többféle atrocitás, verések, az ausztrál misszionáriust a fiával együtt megölték. Nem lehet tagadni, hogy a keresztyéneket főleg Észak-Indiában üldözik. Voltak olyan ismerőseink, akik épp ilyen misszióval foglalkoznak: olyan falvakba akarnak eljutni, ahol nehéz helyzet van, ahol a hindu fundamentalisták vannak uralmon.

Fekete Ágnes: A hindu vallást az emberek általában a legbékésebb vallásnak gondolják.

Joó András: Persze, a vallást mindig lehetett és mindig fogják is politikai célokra használni. Sajnos ez a mai, egyre divatosabb hindu fundamentalizmus olyan politikai mozgalom, amely a muzulmánok ellen irányul. Ennek egyik oka a pakisztáni ellentét. Ez nem a hindu vallás lényege, ugyanúgy, ahogy a szélsőségesek se a Koránból tanulják, amit tanulnak, hanem egy-két nagyravágyó, elvetemült ember tanítását követik. Ugyanígy van a hinduizmusban is. Ez békés vallás, sok hindu Jézust is tiszteli mint urát, persze nem mint az egyetlent, hanem az egyiket. Vannak, akik ebből politikai tőkét kovácsolnak, és az idegeneket, a más vallásúakat okolják a szegénységért. Azért az egyház is hibás ebben. Nagyon sokszor magával vitte a kulturális sallangokat. Még a mi kis falunkban is, mikor elmentünk egy evangélikus templomba, ugyanazokat az evangélikus énekeket énekelték. Palástban van a pap, az emberek öltönyt vesznek. Szomorú ezt látni, mert valójában ez elszakítja őket a régi kultúrájuktól. Lehet, hogy a földön kéne ülni, lehet, hogy mezítláb, lehet, hogy a szószéktől is el kellene tekinteni. Ezek mind lényegtelen dolgok, a lényeg az, hogy az ige szóljon.

Fekete Ágnes: Ilyen ország, mint India, hogyan tudott kitermelni magából egy olyan nagyvárost, mint Bombay? Az emberek elmennek lakni egy ilyen hatalmas városba, pedig tudhatják, hogy ott előbb-utóbb csökken az esélyük a megélhetésre.

Joó András: Minden faluban ezeket a nyugati üdítőket árulják, de behűteni nem lehet őket, mert áram nincs a faluban. Aki falun lakik, annak van megélhetése. Az indiai termőföld nagyon gazdag, a monszuneső mindig jön, de sokan a városban szeretnének érvényesülni, és ez vezet a hatalmas nyomornegyedek kialakulásához, ahhoz, hogy hamarosan Bombay lesz a világ legnagyobb városa. 18 millióra becsülik már most is a lakói számát. A falvakban is lehet már tévét nézni, és bizonyos választási kampányok egyik módszere az volt, hogy tévét ajándékoztak a falvaknak, ha rájuk szavaznak. Látják, mi van a világban, és vágyakozás ébredt az emberek szívében, hogy minél több legyen nekik is. A mi iskolánk fönt volt a dél-indiai hegyekben, ami egyébként is sokkal gazdagabb terület, Madraszban például nem jellemzők az ilyen nyomornegyedek. Hatalmas forgalom van, autóbuszok, autók. Csak a hőség okoz komoly problémát, de ahol mi voltunk, a hegyekben, 2000 méter magasan, még ez sem volt gond.

Joóné Tasi Angelika: A mi településünk eredetileg törzsi vallású, kereszténnyé vált, így korábban a város kereszténynek volt mondható. Most már nemcsak keresztény templomok, nemcsak muzulmán mecsetek vannak a városban, hanem egyre több hindu templom is.

Fekete Ágnes: Milyen következménye van ennek?

Joóné Tasi Angelika: Nagy zaj. Legfőbb következménye, hogy mindenki túl akarja harsogni a másikat, mivel India egyik jellemző kulturális vonása, hogy ha valakinek valami ünnepe van, ha teheti, kihangosítja. A keresztények hat órakor kezdik az éneklős misével, majd bekapcsolódnak a muzulmánok. Egy nagy vallási kavalkád tapasztalható. Az emberek békességben élnek egymással, és valahogy úgy fogják fel a vallási különbséget, mint mi a felekezeti különbséget. Nagyon óvatosan kellett bánnunk azzal a kérdéssel is, hogy a gyerekeinknek mennyire nyíltan beszélünk a kereszténységről. Ha egy gyerek otthon elmeséli, hogy keresztény lett, még az is megtörténhet, hogy kitagadják a családjából. Vagy kiveszik az iskolából, mert az iskola térít. Ezt a szót szinte ki sem lehet ejteni, mert ha kiderül, és valamelyik befolyásos szülő a nyilvánosság elé viszi, akkor az iskolát bezárhatják, minket pedig kitoloncolhatnak az országból. Indiában a misszió nem engedélyezett. Ez csak úgy működhet, ha olyan szakemberek mennek ki Indiába, akik együtt tudnak élni a helyi egyházakkal, akik tevékenységükkel nem sértik mások érzéseit.

Fekete Ágnes: Hogyan tovább itthon?

Joó András: Most az álláskeresés időszakában vagyunk. Innen is üzenjük, hogy szívesen elmegyünk gyülekezetekbe, ahol érdeklődnek, és beszámolunk a munkánkról. Annyi mindent tudnánk mondani, most is nehéz abbahagyni. Vannak diaképeink, és örömmel beszélnénk a tapasztalatainkról.

Gál Ferenc: Egy fiatal lelkész házaspárral ülök egy szubtropikus országban, Curacao szigetén /Holland Antillák/. Tizennégy hónappal ezelőtt jöttek ide.

Douwe Boulens: Már jó pár éve foglakoztatott bennünket Curacao szigete. Egyébként nem szubtropikus, hanem teljes mértékben tropikus sziget. Valóban jó meleg szokott lenni. Körülbelül két éve elment az előző lelkész, akkor kerestek meg bennünket, hogy tudunk-e jönni lelkészként. Úgy döntöttünk, igen, szeretnénk idejönni, és nem bántuk meg. Amikor utoljára beszéltünk erről, sok mindent még nem tudtunk, például azt, hogy gyermekeink hogy fogják magukat érezni itt a szigeten, mert magyar környezetben éltünk sok éven keresztül, és tudtuk, hogy az egész családnak problémája lesz a nyelvvel. Azóta szerencsére, mondhatjuk, hogy a gyermekeink nagyon jól érzik magukat az iskolában. Persze nem volt egyszerű megszokni, hogy itt papiamento és holland nyelv van, de mégis eléggé hamar belejöttek. Az itteni egyháznak az lenne a legjobb, ha itteni emberek lennének lelkészek. De már nagyon régóta mindig Hollandiából jönnek a lelkészek, mert ez hivatalosan a Holland Királyság része. Van egy angol nyelvű gyülekezet is, az ő lelkészeik máshonnan jönnek, például az Egyesült Államokból.

Gál Ferenc: Református gyülekezetről van szó. Ez egy érdekes egység, a három gyülekezet valamiképpen összefügg.

Douwe Boulens: A magyar hallgatóknak úgy neveztem az egyházat, hogy református, de valójában nem az, hanem egyesült protestáns egyház, és valóban három gyülekezete van. A két holland nyelvű gyülekezet inkább református jellegű, az angol nyelvű inkább metodista jellegű, de nagyon nagy megértéssel tudnak együttműködni, és minden protestáns ember részt vehet a gyülekezet életében anélkül, hogy különbséget tennénk köztük.

Gál Ferenc: Milyen a gyülekezet összetétele? Nagyon színes arcokat láttam az istentiszteleten.

Douwe Boulens: Az a jó, mert tragikus lenne, ha egy ilyen szigeten az ember csak fekete vagy csak fehér gyülekezetben szolgálna; akkor valami nem jól működne. Azt lehet mondani, hogy nálunk, a gyülekezetben ilyen megkülönböztetés nincs. Gyülekezetünk többsége Suriname-ból származik, a ’30-as, ’40-es években költöztek ide, és a Shell olajfinomítóban dolgoznak, és vannak az antillai családok. Tehát sokféle tagja van a gyülekezetnek. Az antillaiak az idehurcolt rabszolgák leszármazottjai. Ez sok antillai jelenséget is megmagyaráz. Rabszolgatartók és rabszolgák leszármazottjai egyaránt élnek a szigeten. Mostanában tapasztalható egy olyan törekvés, hogy az antillaiak szeretnék, ha inkább a papiamento legyen a hivatalos nyelv a szigeten. Nem biztos, hogy ezzel jót tesznek maguknak.

Csákány Tünde: Az anyanyelvüket és nyilván az öntudatukat is erősítenék azzal, ha a papiamento lenne a hivatalos nyelv. Ugyanakkor éppen ez okozna még több nehézséget. Nagyon más ez az ország, de az első pillanattól kezdve úgy éreztük, hogy mivel szívesen jöttünk, jól érezzük magunkat. Menet közben kiderül, hogy a meleg például sok energiát kiszív az emberből. Valóban, ezen a klímán ténylegesen kevesebb fizikai vagy szellemi munkát lehet végezni. A kertben dolgozó munkások, vagy akik a templomkertnél segítenek, délben a fűre is lefekszenek, mert szükséges az ebéd utáni félóra pihenő ahhoz, hogy bírják a későbbiekben a munkát.

Gál Ferenc: Az itteni új munkakörödben a gyermeknevelés és a háztartás ellátása mellett tudsz-e valamennyire aktívan részt venni a gyülekezet életében?

Csákány Tünde: Igen, és nagyon jól esik azt látni, hogy ebben az egyházban nagyon jól szervezetten, felkészülten, céltudatosan fordulnak a szegények illetve a bármilyen kéréssel őket megkeresők felé. Én magam apró kis láncszem vagyok, de az, hogy van kikkel összekapcsolódni, csodálatos érzés. Szervezettnek látom ezt a munkát. Jószívűen adakoznak az emberek. Fantasztikus volt átélni, hogy közös énekeink vannak, amiket magyarul énekelnek otthon, Hollandiában éneklik hollandul, itt mi angolul is, hollandul is, időnként papiamentoul is énekeljük. Ugyanazokkal a dallamokkal, ugyanazzal a lélekkel.

”Szeresd az Urat a Te Istenedet teljes szívedből teljes elmédből és minden erődből. Ez az első parancsolat. A második hasonlatos ehhez, szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Az első istentisztelet után, amit tartottam odajött hozzám egy lány. Még most emlékszem a térdig érő kék pulóverére, és azt mondta: Örülök a beszédednek, féltem, hogy egy női lelkész jön ide és mindig a szeretetről fog prédikálni. Én akkor azt válaszoltam, ne félj tőlem nem fogsz a szeretetről csöpögős beszédeket hallani. Telt múlt az idő, és ma beszélek a szeretetről. Mivel azonban ez a szó valóban túlterhelt, cseréljük ki a szeresd szócskát a keresd kifejezésre. Keresd az Urat és keresd a felebarátot. Mert végülis nem ez a szeretet? Isten nem akart olyan gyönggyel ékesedni, amelyből hiányzik egy szem, és megkereste. Nem akarta a foghíjas nyájat pásztorolni, hanem elment az elveszett után. A szeretet igazi lényege ez a rábukkanás – elindult a samaritánus, rábukkant egy félholtra vert emberre, és meglátta benne az embert. Talán Isten szeretete is ott ér célt bennünk, amikor rá-rá döbbenünk, hogy itt is – ott is jelen volt az életünkben. Amikor nem gondoltam volna, mert annyira örültem, vagy mert annyira sírtam ő ott volt. És ezt a rátalálást feltétlen keresztezi az a másik felfedezés, hogy észreveszem a másik embert, aki olyan, mint én vagyok, aki se jobb, se rosszabb. Ott volt eddig is mellettem, a szomszédságban valahol, de nem vettem észre. E két szeretet két rátalálás kereszteződése az Isten országa. Talán kevesen lapozták valaha fel a Bibliát, hogy megkeressék mit és hogyan vesz át Jézus a zsidó tradícióból. A mai evangéliumi szakasz szinte szó szerint megtalálható az ószövetségben. Egyetlenegy szócska a kivétel – az, hogy hasonló. A második hasonló az elsőhöz. Jézus azért jött el ebbe a világba, hogy az Isten iránti és az emberek iránti szeretet hasonlata kirajzolódjék, hogy e két világ a Mindenható és a felebarát világa találkozzon egymással. Sőt az a szó, hogy hasonló – azt is jelenti, hogy az a töredékes élet, amit élünk képmása lehet, lényegileg összefüggésben lehet azzal, ami az isteni tökéletesség világában van. Isten nem életünk álomvilága most már, hanem benne lehet minden gesztusunkban, szavainkban, ölelésünkben. Adja Isten, hogy a világunkon túli valóság megjelenjen por – világunkban, az én életemben, mindannyiunk földi vándorlásában.
Ámen