2003-01-08

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm a hallgatókat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Az újév elején mindannyian boldog, sikerekben gazdag újesztendőt vagy eredményekben, örömökben való gazdagságot kívánunk. Mindig elgondolkodom, hogy vajon, mit takarnak ezek a kérések. Mit is várunk valójában az évtől? Mit értünk azon, hogy siker vagy eredmény vagy boldogság? Hiszen annyi látszattal, virtuális és elképzelt valósággal vesznek bennünket körül. Aki bölcs ember, az valószínűleg nem a gazdagság pompáját látja, hanem az izzadságcseppeket. Nem a legfelsőbb dobogót, hanem a mögötte rejlő kínokat. Vajon, tudjuk-e igazán, hogy mire van szükségünk? Magam azt az almafát kívánom mindenkinek, amit Luther Márton ültetett volna, ha megtudja, hogy még egy napig tart a világ. Azt az ásást, munkát, reménykedést, gyümölcsvárást, amit semmiféle sötétség, rosszindulat vagy hangulat nem tud elvenni. Ma olyan embereket fogunk hallani, akik mind így, a valóságban gyökerezve az álomvilág tündérképei helyett itt a földön találják meg reménységüket Istenben.

A kábítószeresek közötti misszióról majd Victorné Erdős Eszter beszél, előtte Mellár Tamást a Statisztikai Hivatal elnökét hallhatjuk, most pedig Dr. Bölcskei Gusztáv zsinatunk jelenlegi lelkészi elnöke beszél.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Ilyenkor, újév táján nekem gyakran eszembe jut Jónás története, aki – miután kikerül a hal gyomrából – egyszerűen azt veszi észre, hogy a régi parton van, tehát az esztendő az új, a szám megváltozik, de szembesülni kell sokszor ugyanazokkal a helyzetekkel, ugyanazokkal a gondokkal. Új esztendőt kell kezdeni a régi parton. Azaz, meg kell nézni azokat az alapkérdéseket, amelyek az egyháznak a létkérdései, amelyek attól, hogy most egy új esztendőt írunk, nem oldódtak meg. Attól, hogy részben megújultak az egyházi tisztségviselők, új emberek nyertek megbízatást, bizalmat, attól ezek automatikusan nem változnak meg. Ugyanakkor az is benne van ebben a képben, hogy mégiscsak új esélyt kapunk. Azt remélem, hogy egy olyan esztendőnek nézünk elébe, amelyikben valóban többen leszünk, akik meg tudjuk egymással beszélni, mi az a közös cél, ami felé haladunk, építeni tudunk. Nem kioltani akarjuk az egymásban lévő lehetőségeket, hanem azokat erősíteni.

Fekete Ágnes: Mik azok a dolgok, amelyekben úgy érzi, hogy az elkövetkezendő évben másképp kellene működni, mint a 2002-es évben?

Dr. Bölcskei Gusztáv: Meg kell fogalmazni azokat a távlatokat, amelyekhez oda kell rendelni a szükséges embereket, a szükséges eszközöket. Évek óta visszatérő panasz, hogy miért nem azzal foglalkozik a zsinat, ami igazán az egyház feladata lenne, hanem ellentétekkel, meg személyi kérdésekkel. Nagyon szeretnék olyan zsinati munkát, amelyikben valóban minden zsinati ülésnek van egy meghatározott tematikája, amire előre fel lehet készülni. Véleményem szerint szemléletváltozásra van szükség abban is, hogy a magyarországi református egyházat egyházkerületek laza szövetségének tekintjük-e vagy valóban az egyházat Krisztus teste megjelenési formájának tartjuk. Legyen – mondjuk – egy vagy három év lakótelepi templomépítési program, legyen egy olyan feltérképezés, hogy mit tudunk csinálni azokkal az egyházi épületekkel, amelyek lakatlanul, kihasználatlanul ott vannak. Mit tudunk kezdeni azokkal a jelenségekkel, amelyek adódnak a lelkészi kar megfiatalodásából? Megint újra kell gondolni a kárpát-medencei magyar reformátusok együttmunkálkodását, vagy : hogyan tudunk a szó jó és igazi értelmében olyan tartalékokat kialakítani, képezni, amelyek nem tesznek bennünket sérülékennyé és függővé egy-egy politikai hangulatváltozástól. Ehhez szükség van jó és bizalomteljes légkörre és ha ez megvan, akkor azok felé a célok felé megyünk, amelyek hitelesek, fontosak.

Fekete Ágnes: Az a nehéz kérdés, hogy hogyan valósítjuk ezt meg. Hiszen a lelkészek között elég nagy a bizalomvesztés. Ha megkérdezhetem, mi volt az a legkedvesebb, vagy legjobb élménye, az elmúlt évben, amire úgy érzi, hogy valahol itt kéne folytatni?

Dr. Bölcskei Gusztáv: Most lehet, hogy nagyon önző leszek, de mivel ebben az esztendőben töltöttem be az 50. születésnapomat, erre a születésnapra készítettek barátaim, munkatársaim egy olyan összejövetelt, amiről nekem nem volt szabad tudni. A legkülönbözőbb emberek, – én azt hiszem, hogy – valóban egyfajta közösséggé tudtak formálódni. A megfelelő embereket a megfelelő helyen szóhoz engedni, a dolgaikat segíteni – az egyházi vezetőnek ez az egyik legfontosabb feladata, hogy ami történik, ahhoz hátteret tudjon biztosítani.

Fekete Ágnes: Az év eleje mindig arra késztet bennünket, hogy statisztikai adatokat vizsgáljunk. Számadást végeznek ilyenkor a lelkészek, hogy hányan keresztelkedtek, hány esküvő, temetés volt. Az elmúlt év adatai – népszámlálás miatt különösen – érdekesek. Számos gyülekezetet tudok, ahol megdöbbentek azon a magas számon, hogy hányan vallották magukat reformátusnak és különféle missziós utakra indultak, hogy kapcsolatot keressenek ezekkel a félig-meddig egyházunkhoz tartozó emberekkel. Most a Központi Statisztikai Hivatal elnökét, Mellár Tamást hallják, aki először a maga református gyökereiről vall, hiszen egyházunk presbitere.

Mellár Tamás: Anyám református, apám katolikus volt. Mivel apám nem tartotta fontosnak a vallását, így beleegyezett, hogy én református legyek, pedig a törtvények értelmében a fiúgyermeknek katolikusnak kell lennie. Anyám azt is el tudta érni apámnál, aki zenész volt, hogy katolikus létére, de református templomban kántorkodjon és egész élete végéig kántorkodott is a szülőfalumban Alsónyéken. Ameddig ő élt és ott orgonált, addig odajártam templomba, utána Szigetszentmiklósra, ahová átköltöztünk. Van még egy másik kötődésem is a református közösséghez. Vettünk tavaly Zengővárkonyban egy kis parasztházat. A hétvégeket mostanában ott töltjük. Zengővárkony is református község. Nyilván ez is szerepet játszott, hogy ott vásároljunk egy ilyen házat, természetesen emellett az is, hogy Alsónyékhez kötődik, hiszen ún. külső Sárköznek tekinthető, tehát a sárközi népviselet és a sárközi néphagyományok nagyon hasonlóak és ott is elkezdtem templomba járni. Ott egy fiatal lelkész van, nagyon lelkes és elkezdtük ott is a segítségünket. Most csináltunk egy alapítványt a feleségemmel együtt, ami pontosan a református egyházat, annak a munkáját próbálja segíteni.

Fekete Ágnes: Az egy gyönyörű szép vidék.

Mellár Tamás: Fantasztikusan szép falu, gesztenyefákkal. Az, ami nagyon érdekes, hogy Zengővárkonyban kevésbé sérült meg az a régi közösség, az a faluközösség, az a falusi életforma, ami az elmúlt 20-30-40 évben a többszörös modernizációs kísérleteknek többé-kevésbé áldozatul esett. Ott nagyon jól lehet érzékelni még ezt a fajta egymásra figyelést, együtt gondolkodást, együtt beszélgetést, ami abból is látszik, hogy a templomba nagyon sokan járnak. Meglepően nagyon sokan ahhoz képest, hogy a falu lakossága 415 fő és 200 fő körüli református van. Ehhez képest minden vasárnap a templomban 70-80 ember van, ami nagyon jó. Külön élvezetes, hogy előtte is és utána is a férfiak – még a régi elvek szerint a férfiak és a nők külön ülnek és külön bejáraton mennek – ott együtt elbeszélgetnek az élet fontos dolgairól. Az Istentisztelet után a lelkész odajön hozzánk, kezet fog velünk, ő is beszélget velünk, tehát valahogy megőrződött valamit azokból a régi pozitív dolgokból. Ezt szeretném, hogyha a későbbiek során is valamilyen módon meg lehetne tartani, mert azt hiszem, hogy ez nagyon fontos. Különösen ebben a globalizálódó világban, amikor minden érték a szemünk láttára megy egyre inkább veszendőbe.

Fekete Ágnes: A népszámlálás mindenki számára döbbenetes eredményeket hozott, pozitívan is és negatívan is. Számos falusi környezetben kevesebb ember érezte magát valamely valláshoz tartozónak, mint Budapesten. Tehát nem ott voltak a hasadékok, ahol vártuk. Mit gondol, hogy miért van ez?

Mellár Tamás: Nagyon nehéz kérdés, hiszen mindenki számára meglepő lehetett, hogy hogyan is értékelték az emberek. Van ebben egy modernizációs folyamat is. Tehát azok a vidékek, ahol egy intenzívebb fejlődés volt, ott a régi közösségeket hamarabb szedték szét.

Fekete Ágnes: Úgy érti, hogy ahol gyors volt ez a folyamat?

Mellár Tamás: Igen. De, van egy másik eleme is a dolognak, az az, hogy a konkrét helyeken milyen intézményi rendszer, milyen intézményi forma volt, milyen oktatási intézmények voltak. Közösségi formák voltak, amelyek esetleg képesek voltak arra, hogy átmentsenek valamit ezekből a viselkedésekből, szokásokból, értékekből. Ahol ez sikerült, ott jobban megmaradt ez az igény. Függetlenül attól, hogy az ország keleti vagy nyugati részén volt. Azt gondolom, hogy ez a kettős hatás adott egy-egy ilyen meglepő dolgot. Mondhatom az én kis falusi példámat is: Alsónyéken jóval kevésbé maradt meg a vallásosság, mint mondjuk Zengővárkonyban. Mind a kettő református falu, sőt rokon falu, házasodtak ide-oda és mégis. Valószínűleg azért, mert Zengővárkonyban volt egy Császár János tanító, volt egy Fülep Lajos lelkész és talán ők jobban meg tudták tartani azokat a közösségi formákat, azokat az értékeket, mint amit mondjuk Alsónyéken nem tudtak annyira megtartani. Nyilván a történelemnek a lenyomata is jól látható az ellenreformáció következménye, amelynek máig is megvan a hatása, pl. Dunántúlon lényegesen gyengébb a református közösségeknek a helye és szerepe, mint – mondjuk – az ország keleti részében. Másfélmillió ember vallotta magát reformátusnak a népszámlálás adatai alapján, de ennek csak negyede vagy ötöde jelenik meg ténylegesen a templomban és fizet egyházi adót is.

Fekete Ágnes: Éppen az a téma a legjelentősebb, amiről most sok vita van: a kisegyházak. Hiszen, a kisegyházaknál mindig az a jellemző, hogy nagyon intenzív életet élnek, ugyanakkor nyilván kevesebben vannak. Tehát másfajta struktúrában élnek, mint ezek a nagyobb népegyházak. Nem értek a statisztikához, de az világos, hogy minél nagyobb egy egyház, annál reálisabb ez az adat.

Mellár Tamás: Itt adódik két kérdés. Az egyik kérdés az, hogy azok az adatok, amelyeket mi rögzítettünk, mennyire felelnek meg a valóságnak. A másik pedig az, hogy az egyházak finanszírozását hogyan kell kezelni. Az első kérdésre én úgy érzem, hogy igen megalapozott szakmai vélemény alapján azt lehet mondani, hogy ezek igen megbízható adatok, hiszen egy teljeskörű felvételből származnak. Bár nem volt kötelező válaszolni, mégis a lakosságnak közel 90%-a válaszolt erre a kérdésre. Azért 9 millió embernek a válasza igen megalapozottnak tűnik abban a világban, amikor a közvélemény-kutató cégek 2000-es mintákból adnak becsléseket. Ráadásul ott van még az a tény is, hogy nem volt kötelező válaszolni a kérdésre, mégis 9 millióan válaszoltak, ezek az arányok, amik kijöttek, azt gondolom, hogy ezek elég jól mutatják a valóságos, tényleges arányokat.

Fekete Ágnes: Nyilván ettől függetlenül semmi akadálya nincs annak, hogy megvizsgálják azt a 10%-ot, aki nem válaszolt, (tételezzük fel, a kisegyházak nem válaszoltak, hiszen erről van szó). Egy újabb vizsgálat alapján ki lehetne mutatni, hogy a kisegyházak között pontosan hogy oszlik meg az arány.

Mellár Tamás: Igen, ez kétségkívül igaz. Nyilván azt nem szabadna tenni, hogy ezt a 10%-ot, aki nem válaszolt, mondjuk szétosztanánk a 90% arányában, hanem erre vonatkozólag egy újabb mélyinterjús vizsgálatot lehetne készíteni, hogy miért nem válaszoltak. Akkor ki lehetne találni, elképzelhető, csak tippelek, hogy ezek nagy többsége nem is valami egyházhoz tartozik, hanem semmilyen egyházhoz nem tartozik és éppen ezért úgy gondolta, hogy az ő szabadságjogait sértené, hogy ha ő egy ilyen kérdésre egyáltalán válaszolna is. Nem biztos.

Fekete Ágnes: Arra hivatkoznak, hogy mivel nem volt kötelező, ezért pont azok az emberek nem nyilatkoztak, akik most előállnak kérésekkel.

Mellár Tamás: Igen, ha ezt a 10%-ot is, tételezzük fel, hogy az ateisták és a kisegyházak között osztanánk el, akkor sem borulna fel az alapvető arány. Most, a másik kérdés viszont az, amiben a statisztikának nincs semmilyen feladata és szerepe, hogy az így kialakult arányok, eredmények, hogyan értékelhetők a politika színterén. A kormány illetve az országgyűlés milyen módon dönt a finanszírozásról.

Fekete Ágnes: Az 1%-os felajánlásról vannak statisztikáik? A kereső lakosság közül hány százalék az, aki felajánlja adójának 1%-át egy-egy egyháznak.

Mellár Tamás: Nekünk nincs erre vonatkozólag adatunk, ez az APEH-nél van meg, de tudott, hogy ez jóval kisebb minta, hiszen összességében a magyar népességnek csak egy kis része az, amelyik valóban adót fizet, hiszen van egy része, amelyik nem kereső, ezért ez a kimutatás nem képezheti le a társadalom egészét. Tehát, mi úgy gondoljuk, hogy a népszámlálás egy újabb lehetőség, 1949 óta ismét most vannak először ilyen számok is és ezt is bekalkulálva kell dönteni arról, hogy milyen finanszírozási formát alakítsanak ki. Nekünk ebbe semmilyen beleszólásunk nincs. Viszont az elmúlt időszakban a viták során felmerült: "A kormány nem támaszkodhat a népszámlálás eredményeire a finanszírozás döntésében, mert ez alkotmányellenes. Statisztikai adatokat nem szabad kormányzati döntésekre felhasználni." -mondták. Ez így nem igaz. Itt az a félreértés lehet, hogy egyedi adatokat nem használhatnak fel – ez kétségkívül így van. De, mi nem is gyűjtöttünk egyedi típusú adatokat, nekünk nincsen listánk arról, hogy ki milyen valláshoz tartozónak regisztráltatta magát. A mi adataink összevont adatok, amelyek minden további nélkül használhatók bármilyen gazdaságpolitika megalapozására, nyilván annak a függvényében, hogy a kormányzat milyen értékeket kíván preferálni.

Fekete Ágnes: Sokan indulnak fogadalmakkal, nagy elszánásokkal az újesztendőnek. Ez minden esetben erőt igényel, de a szenvedélybetegeknél talán a legnagyobb döntés egy ilyen fordulat. A kallódó ifjúságot mentő református misszió sok új tervvel kezdi a 2003-as évet. Egy új épületet fognak – reméljük nem sokára – használatba venni, ahol már 30 volt kábítószerfüggőt rehabilitálhatnak. Victorné Erdős Esztert, a misszió és a ráckeresztúri otthon vezetőjét hallják.

Erdős Eszter: A misszió új épületének elhatározása több forrásból táplálkozik. Az első szorító körülmény az volt, hogy a társadalombiztosítás befogadta a missziónak kezdetben karitatív tevékenységét a finanszírozási körébe, aminek nagyon örülünk, de ezzel egyidejűleg nyilvánvalóan minimális feltételek teljesítését írta elő, aminek a jelenlegi családi házas épületben semmilyen szinten nem tudunk megfelelni. Minden évben ideiglenes működési engedélyt köt velünk a TB. Tekintettel arra, hogy szakmailag nagyon színvonalas a munka, viszont épületi feltételek nem adottak. Ez volt az első szorító. A második szorító, a gazdaságtalan működés. Jelenleg egy 11 férőhelyes mini drogterápiás otthont működtetünk, ami rendkívül gazdaságtalan és nagyon drága. Az új épületben 30 fő elhelyezésére lesz lehetőség. A harmadik ok pedig maga a terápia. Egy új terápiás rendszert kezdtünk bevezetni szeptember óta.

Fekete Ágnes: Mi a klasszikus segítési mód és mi az az új, ami most bevezetésre került?

Erdős Eszter: Kezdetben abból indultunk ki – 1987-ben kezdődött a terápia -, hogy Jézus Krisztus szeret bennünket, megoldotta a mi életünket és mi ezt az evangéliumot, ezt az örömhírt szeretnénk továbbadni és segíteni azoknak, akik ezt igénylik és rászorulnak.

Fekete Ágnes: Akkor még egy, ma ócskának nevezhető kis házban – mindenki úgy aludt, feküdt, ahogy bírt. Tehát egy alulról jövő kezdeményezés volt ez.

Erdős Eszter: Ez nagyon izgalmas volt és meg kell, hogy mondjam, visszatekintve én azóta is hálás vagyok a Magyarországi Református Egyháznak, hogy ezt a bátorságot vette magának és mégiscsak létrehozott a mi indítványozásunkra egy drogterápiás otthont abban az időben (1987-ben), amikor ez egyáltalán nem volt divat. Ez volt az első drogterápiás otthon Magyarországon. Együtt éltünk, elláttuk magunkat. Nevezzük ez munkaterápiának vagy foglalkoztatásnak? Állatokkal való foglalkozást biztosítottunk a lakóknak, esténként pedig összeültünk és beszélgettünk. Bibliaórát tartottunk és megbeszéltük a napot és a következő napot megterveztük. Most már tudjuk, hogy ezt terápiás csoportoknak hívják. Akkor nem így neveztük. Tehát ez volt az alapgondolat és persze bővült, ahogy szakmailag képzettebbek lettünk, meg az egész program felállt. Inkább egy segítő attitűdről szólt a terápia, hogy a munkatársak, akik maguk keresztyén életvitelű emberek, próbálnak segíteni azoknak, akiknek életvezetési problémáik vannak: drogfogyasztók. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a drogosok csak egymást tudják meggyógyítani, illetve bennük belül kell megszületni azoknak a motivációknak, szándékoknak, érzéseknek, amik bennünk kinyílhatnak és kibontakozhatnak. Ezt úgy kell előidézni, hogy ezt ők saját döntésüknek tudják megélni, mert egyébként hatástalanok a terápiás kezelések, a legszínvonalasabbak is. A drogbetegeket nem lehet meggyógyítani, nem reagálnak se a kemikális gyógymódokra, a gyógyszerekre, de nem reagálnak a pszichoterápiára sem. Tehát valaki rongyosra koptathatja a száját és elmondhatja nekik intellektuális érvekkel, hogy milyen szörnyű az az út, amin járnak. Ezzel ők mind egyetértenek, de nem fognak meggyógyulni. ezt láttuk és éreztük és mindig próbáltuk az önsegítő mozzanatokat beépíteni a terápiába, de az elmúlt évben találkoztunk egy olyan modellel, ami forradalmian átalakította a gondolatainkat. Nem is átalakította, hanem egy ún. "aha? élményem volt és azt mondtam: igen. Tulajdonképpen ezt gondoltam én is, mindig ezt kerestem, ezt éreztem. A klienseket szerető, tisztelő programról van szó, amelyik a felelősséget és magát a terápia működtetését a kliensek kezébe adja. Így kicsit átalakult itt az élet.

Fekete Ágnes: Van már olyan ember – volt kábítószer fogyasztó -, aki itt élt ebben a programban. Mik a tapasztalataik eddig?

Erdős Eszter: Nem merem elkiabálni. A tapasztalatok eddig nagyon jók. Azt kell mondanom, hogy még ilyen jó évünk nem volt, mint a 2002-es. Nem számoltam ki pontosan, de több, mint 90%-os a tartósan talpon maradtak aránya. Összesen az elmúlt évben az itt kezelt fiúk közül kettő az, aki visszaesett. A többiek életvezetése harmonikusan és sikeresen zajlik. Azért a drogfogyasztóknál mindig nagy visszaesési rátával kell számolni. Budapesten most úgy néz ki, hogy új lehetőség nyílik. A Csaba utca 1. szám alatt megvásárolt a zsinat egy kis volt alkatrész boltot, ami a Csaba utca 3. prédikáló állomásnak a szomszédságában van. Az a terv, hogy ez egy missziói pontként működjön Budapesten, – egyébként a nyugati nagyvárosokban mindenütt vannak ilyen missziói pontok – és önálló életet éljen. Én örülnék annak, hogy ha az egyház megértené, hogy ez nem egy konkurencia, nem egy ellenegyház akar lenni. Sőt, a misszió hálás minden jó szóért, vagy minden kinyújtott kézért. Azért van ez a hely, hogy akik mégsem találnak otthonra, közösségre, de a Jézussal, Istennel való kapcsolatot szeretnék gyakorolni, azoknak legyen lehetőségük egy ún. missziói eklézsiához kapcsolódni, ahol mi kifejezetten arra vagyunk szocializálva, hogy ezekkel az emberekkel, az ő igényeiknek megfelelően szolgáljunk.

Fekete Ágnes: Van-e olyan munkatársatok, aki maga is kábítószer élvező vagy fogyasztó volt? Ez egy elég nagy siker.

Erdős Eszter: Hogyne! Én azt gondolom, hogy a stábnak a fele az biztos, hogy volt szenvedélybeteg, "rossz fiú" volt. Ez nagyon fontos. Mi mindig átéljük, hogy ez a keskeny út valóban keskeny út. Vannak mindig olyanok, akik a terápia alatt nemcsak a gyógyulásig, hanem Istenig, a bűnbocsánatig is eljutnak. Ennek nagyon örülünk.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliuma 18. fejezetéből.

”Volt egy bíró egy városban, aki Istent nem félt és embert nem becsült. Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony és elment ahhoz mondván: Állj bosszút értem az én ellenségeimen. Az pedig nem akarta egy ideig, de azután azt mondta magában: Jól lehet Istent nem félek, embert nem becsülök; Mindazáltal mivelhogy nekem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem… Jézus ezt mondta: Amikor eljön az ember fia, vajon talál-e hitet a földön?”

Ritkán olvasunk a Bibliában arról, hogy egy hamis bírót állítanak elénk például. Általában azt szoktuk meg, hogy jó emberek jó történeteit tárják elénk. El is tudunk kényelmesedni ebben a gondolkodásban. Vannak a jók, akik közé nekünk is tartoznunk illik. Isten elmondta, mi a dolgunk, azt kell tennünk, de ha nem, akkor átkerülünk a rosszak táborába. Sajnos az utóbbi időben az amerikai filmek is megerősítik bennünk azt a látást, hogy Isten két világban, két táborban él. Mivel ezt jól beoltották gondolkodásunkba, ezért nem értjük, hogy például egy jó ember imádságát miért nem hallgatja meg a jó Isten. Miért nem úgy működik az ima, mint egy írógép: leütöm az ima három betűjét és azt is látom: Isten nem kiszámítható és nem is engedi, hogy azzá tegyük. Jézus egy gonosz bírót tesz az imádkozásról szóló példázat szereplőjévé. Ez egy furcsa helyzet. Nem gyakori eset, hogy az igazság rossz őre csak azért tesz jót, mert egy özvegyasszony már agyon zaklatja. Olyan eset ez, mint amikor a hangversenyeket sorolva példaként azt említik, hogy egy gitár húrja a koncerten elszakadt. Ez nem az átlag, nem a normális, agyunk által megszokott szép rend. És, Jézus ezt a szokatlant teszi példává, mintha ezt mondaná: Vajon mersz-e kilépni abból a gondolkodásból, amiben élsz? Vajon képes vagy-e túllépni a tiszta ész logikáján? Látod-e, hogy ilyen váratlan és rendkívüli eseményként jövök el hozzád? Mert, ilyen az ima meghallgatás. Amikor a világ általános szabályai szertefoszlanak, amikor úgy merünk remélni és tenni, ahogyan a világ szabályai nem diktálnak, amikor képesek vagyunk kilépni az általunk berendezett világrendből. Jézus ezt kérdezi: Vajon, amikor eljön, talál-e hitet a földön, azaz: olyan embert, aki mert valóban másképpen gondolkodni. Nem a szlogen szerint, hanem Jézus kivételt, törvénnyé tevő elve szerint, vagy pedig jól beolajozott gondolataink kettéosztott világszemléletünk szerint rendezzük dolgainkat. A gonosz bíró példázatában az a megdöbbentő mozzanat, hogy a bíró, aki Istent nem vette számításba, egyszerre elkezd gondolkodni: "Jól lehet, én egy erkölcsi nulla vagyok, mégis ez az özvegy addig zaklat, hogy kénytelen vagyok engedni neki." Az, aki a gonoszság mintaképe volt, elkezd hátrálni. És, itt látjuk a hit harcának lényegét: hinni abban a hihetetlenben, hogy a gonosz önmaga ellen fordul. Az egész Bibliának ez a logikája. A kereszten úgy tűnik, hogy a gonosz győz, közben saját csapdájába esik, mert éppen a legnagyobb vereséget szenvedi el: Jézus győzött. Miféle reális reménységet ad az említett lutheri almafaültetés? Ha tudom, hogy még egy kis időm van hátra, talán ez az év, talán még annyi sem, Isten abban a rövid időben a legtöbbet elvégezheti bennünk. Az ő logikája és időszámítása egészen más. Érdemes erre az útra ráállni. Érdemes olyan képtelen gondolkodással imádkozni, ahogy ez az özvegyasszony könyörgött.
Ámen