2003-07-02

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat, Fekete Ágnes, a műsor szerkesztője nevében is. Farkas Orsolyát hallják.

Tudjuk azt, hogy az embereket egyre sajátosabb kötődés vonzza egyik vagy másik egyházhoz. Nem olyan egyértelmű a képlet, mint régebben, hogy: anyám, apám idetartozott, akkor én is református vagyok. Amerikában pedig egyenesen az a szokás, hogy az emberek nem egy-egy egyházhoz tartoznak, hanem gyülekezetekhez, aszerint, hogy az adott városban hol érzik magukat jól. Ez egy megdöbbentő változás az egyház életében. A tradíciók háttérbe kerülnek, az ember családja, gyökerei már nem annyira fontosak. Ezt felülírja a pillanatnyi jó érzésem, hangulatom, vagy lelki élményem. Persze, tudom, hogy a dolgok lelki töltete is fontos, de az a jó, ha ez az élmény a hagyományokkal egyensúlyban élhet bennünk.

Az elmúlt hét végén rendezték meg a Misszió Expo’ kiállítást. Ezt a rendezvényt két éve kezdték szervezni. Akkor ez sokkal kisebb szabású kiállítás volt, ahol szinte minden felekezet bemutathatta missziós tevékenységét. Mostanában az emberek szeretik a nagyszabású dolgokat, így ez a terv is ebben az esztendőben óriási méretűvé nőtt, több ezer embert fogadtak a Stadion kertjében. Ezek a nagy dolgok azonban sokszor elgondolkodtatnak a kicsinyek felől. Én, barátnőmmel sétálgattam éppen a kiállítók között magnóval a kezemben, amikor egy rozsdás szög ment a lábába. Ismerősöm rettenetesen sírt. Leültünk a porban, és egy kicsit más perspektívában láttuk hirtelen a missziót. Jöttek, mentek az emberek és mindenki végezte fontos dolgát, mint az irgalmas samaritánus elődei. Mi, pedig nem kaptunk segítséget. Azután négy kórházat is bejártunk, mire végre megtisztították barátnőm lábán a sebet és bekötözték. Hirtelen, a baleset és az azt követő hercehurca miatt más megvilágításba került a misszió. Elgondolkodtam. Lehet sokat beszélni az egyház megújulásáról, valójában mindig mindenkinek belül, a szíve mélyén kell reformálódnia. Csendben és sokszor titokban. A felebarátunk ezt meg fogja érezni. Ma, mégis menjünk ki együtt erre a nagyszabású eseményre és kukkantsunk bele néhány református misszióba. Mielőtt azonban ezt megtennénk, egy táborról adunk hírt. Ezekben a napokban zajlik a Kárpát-medencei Református Honismereti Tábor. A Budapesti Fasori Gyülekezetben éppen várták az Erdélyből érkező gyermek csoportot, amikor a következő beszélgetésen részt vehettem. Most két szervezőt: Mezei Tibor lelkészt és Dénes Tamásné Szőlőssy Emőkét hallják.

Mezei Tibor: A hit és a hazaszeretet egységét szeretnénk szolgálni a Kárpát medencén belül élő református magyar gyermekek számára, hogy ez valóban majd számukra a jövőtudatot jelentse.

Farkas Orsolya: Négy évvel ezelőtt kezdték el a táboroztatást, honnan jött az alapgondolat?

Dénes Tamásné: A gyülekezetünkbe jár egy család, ahol az édesapa szívében, fejében született meg ez a gondolat. Sok-sok olyan kapcsolatot épített ki már a határainkon túli magyar közösségekkel, akiknek az életét látva, azt is érezte, hogy erre milyen nagy szükség van. A saját gyerekeinken keresztül pedig azt látta, hogy az itteni gyerekeknek milyen nagy szükségük van erre, és ez a kettő összekapcsolódott. Itt a gyülekezetben olyan visszhangra talált ez, hogy el tudtuk kezdeni.

Farkas Orsolya: A Kárpát medence minden területéről jönnek magyar gyerekek ebbe a táborba?

Mezei Tibor: Hét országból: Bécs, Horvátország, Délvidék, Erdély, Kárpátalja, Felvidék és az anyaország. Egy-egy gyülekezet vállalta fel, hogy mindegyik országrészben gyerekeket toboroz. Sokat nem tudunk elvinni, de négy-öt-hét-tíz-tizenkét gyerek jöhet egy-egy helyről, így is ötvenegynéhányan leszünk a táborban. Persze kísérők jönnek, lelkipásztorok, pedagógusok, akik fölvállalták azt, hogy saját csoportjukra felügyelnek, közben ők is tanulnak. Nyolc és tizenhárom év közöttiek ezek a gyerekek. Például az egy olyan csodálatos dolog volt, hogy tavaly Délvidéken a mezőségi erdélyi gyerekeknek rányílt a szemük arra, hogy itt Újvidéktől délre Maradékon a legdélibb településen is magyarok élnek, ugyanazokat a református énekeket éneklik a templomban, ugyanúgy gondolkodnak, sőt még az ételek ízei is ugyanazok. Három évvel ezelőtt Szovátán voltunk, tavaly pedig Délvidéken, Feketicsen volt a táborozási hely, most pedig a Felvidéken Élesmarton, a hegyek között, gyönyörű helyen fogunk táborozni. Lenn Erdélyben voltunk és amikor a Gyilkos tónál és utána pedig a Békásszoroshoz mentünk le és ott csodáltuk az Oltárkő környékét, akkor pl. velünk volt egy fiatalember, aki félig szerb származású és egy másik fiatalember, aki félig bosnyák származású. Akkor éppen Boszniában nagy harcok és ellenségeskedések voltak. Akkor az egyik gyerek rosszul lett és a másik gyerek mennyi szeretettel cipelte a hátán és segített neki. De, azután ezekben a táboroknak az egyik része a Biblia-ismeret és tartunk vetélkedőt is, amelynek a másik része a honismeret. Mindig a házigazdáink, állítják össze a programot és a műsort. Múzeumokat, helyiségeket, várakat látogatunk meg és akkor amit ott látunk, abból állítunk össze egy honismereti vetélkedőt és általában ezzel szokott zárulni az ottlétünk.

Dénes Tamásné: A vendéglátók olyan népművészeket hívnak ezekbe a táborokba, akik annak a környéknek valamilyen kincsével meg tudják ajándékozni a gyerekeket, vagy mesemondás van, vagy ők maguk faraghattak egy népművész faragó vezetésével .

Mezei Tibor: Délvidéken egy újvidéki színész, aki félig szerb származású, csodálatos meséket tudott Mátyás királyról elmondani, persze beöltözve és ilyen hirtelen kialakított korhű környezetben. Rengeteg élmény érte a gyerekeket. Nem beszélve arról, hogy közösségi alkalmainkon nemcsak, hogy nem feledkezünk el róla, hanem az szab nekünk irányt, hogy reformátusok vagyunk. Ez azt jelenti, hogy Istenhez tartozunk, Krisztushoz tartozunk. Mindennapunkat bibliamagyarázattal kezdjük, este pedig mindig más-más régió mutatkozik be. Hat este, hat alkalom. A régióból érkező lelkész vagy pedagógus bibliamagyarázattal kezdi és utána mindegyik régióból a gyerekek elmondják, honnan jöttek, hogyan élnek, mik a szokásaik, örömeik, gondjaik és utána hallunk szavalatokat, hazafias verseket, és olyan csodálatos dolgok jönnek ki ezekből. A gyerekek általában elkülönülnek, így kis csoportok alakulnak ki, de nem régiók szerint, hanem korosztály és nemek szerint. A felvidéki, a délvidéki, félig horvát kislánnyal… annyira jó barátságok születtek, hogy sokan leveleznek egymással.

Dénes Tamásné: Akármelyik területről jöttek is a gyerekek, ezek a táborok mindig nagyon-nagy leckét jelentettek nekik abból a szempontból, hogy milyen különbözőek az anyagi körülmények, ahonnan érkeznek. Ez sokkal élesebb különbség, mint amikor kerületen, vagy osztályon belül vagyunk egy táborban. Volt ilyen történetünk, amikor a zsebpénzükből vehettek valamit és volt egy csoport, akinek erre nem volt lehetősége Ott döbbentünk meg, mi vezetők is, hogy erre még jobban kell figyelnünk. Most már úgy szervezzük a tábort, hogy a zsebpénzt is közösbe tesszük, már az elején így hirdetjük meg. Amikor fagyizni lehet menni, vagy egy várban képeslapot lehet venni, akkor egy bizonyos összeghatáron belül mindenki választhat. Azokkal a gyerekekkel – pl. a mieinkkel -, akik kérdezik, hogy hozhatunk-e még plusz zsebpénzt, megbeszéljük, hogy igen, de kérjük odaadni a vezetőnek és ebből mindenki valamennyicskét fog kapni.

Mezei Tibor: Az esti alkalmakon Jézusnak a csodáiról fog szólni az igehirdetés. Arról, hogy valóban kinek köszönhetjük azt, hogy együtt lehetünk és boldogok lehetünk. Ezek a gyerekek azért egyre inkább magukkal viszik egy-egy ilyen alkalomról azt, hogy Istennek a kegyelmében úgy élünk és úgy tudunk szolgálni, hogy magyarként is együtt lehetünk. Akiket most nagyon várunk, először tavaly jöttek el, ők a mezőségiek, Vajda Dezső lelkipásztor vezetésével. Csodálatos szolgálatot és munkát végeznek. Mezőségi falvakból hoztak össze egy iskolát, kollégiumot, ahol mind olyan gyermekek vannak, akik otthon már lassan az anyanyelvüket és hitüket elfelejtenék. Heten tudnak eljönni. Közülük a legtöbb még Kolozsvárt sem látta. Például tavaly csodálatos volt, amikor eljöttek és rányitották a szemüket a nagyvilágra, amely megnyílt előttük. Eleinte szorongás volt bennük, de azután olyan gyorsan feloldódtak és annyi szeretettel fogadta őket mindenki, hogy valóban érezték azt, hogy az a szorítás, amiben életek addig, lassan enyhült, és egészen mássá váltak.

Farkas Orsolya: Nemcsak a magyar kultúrához ennyire kötött ifjúsági programok vannak. A már említett Misszió Expo 2003 egy nagyon tarka sokadalom volt. Egy-két kiállítóval és látogatóval beszélgettem.

Molnár Zoltán, a Református Fiatalok Szövetségének a titkára: Tegnap jöttünk ide a standra és másfél napja vagyunk itt. Amikor az ember végigmegy a standokon, akkor azt látja, hogy az egyház mennyire gazdag.

Farkas Orsolya: Látom, hogy itt a faliújságotokon van a REFISZ 2003. évi programja, sok színes képpel.

Molnár Zoltán: Igen, kínál kerékpártúrát, evezős túrát, családi hetet. A 2003. év őszétől szervezünk missziói utakat az ország nagyobb városaiban, falvaiban, bátorítunk is akár lelkészeket, fiatalokat, gyülekezeteket is, hogy hívjanak meg bennünket, hogy el tudjunk menni egy hétvégére és egy ifjúsági napot tudjunk szervezni.

Farkas Orsolya: Itt, a programajánlat mellett rendkívül sok színes kép is található. Hol készültek ezek?

Molnár Zoltán: Különböző rendezvényeinken. Látható, amint Bimbó vasárnapi alkalmunkon, Budapesten a zenekarunk éppen játszik, vagy amikor egy pantomim előadást tartunk vagy missziós úton próbálunk felszabadultan játszani. Minden évben szervezünk focikupát és erről is látunk itt képeket, a debreceni nyertes csapatot.

Farkas Orsolya: Nemcsak képekkel és faliújságokkal várjátok az ide látogatókat, hanem különböző könyveket is kínáltok.

Molnár Zoltán: Két könyvet is kínálunk. Az egyiknek a címe: Az Isten hatalmas keze alatt, amelyet Fodorné Ablonczy Margit írt. Ez ifjúsági bibliaóra változatokat tartalmaz Péter levelei alapján. Ezeket a könyveket azoknak ajánljuk, akik ifivezetők. Nagyon sok könyv megjelenik különböző kiadóknál, de nem biztos, hogy fiataloknak szól. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert az író kimondottan úgy fogalmazta meg a mondatokat, hogy fiataloknak szóló legyen.

Farkas Orsolya: Látom a faliújságotokon, hogy 14 éves a REFISZ.

Molnár Zoltán: 1989-ben alakult Cegléden. Most kb. 1200 fiatal vesz részt az alkalmainkon és várjuk, hogy minél többen kapcsolódjanak bele ebbe a munkába, mert az egyházunknak nagyon nagy szüksége van arra, hogy a fiatalok új életet kapjanak és a fiatalok bekapcsolódjanak az egyház szolgálatába.

Farkas Orsolya: Hol lehet titeket elérni?

Molnár Zoltán: Internet címünk: refisz.parokia.net. El lehet érni minket az e-mail címen: [email protected].

Farkas Orsolya: Megszólíthatlak, mit vásároltál?

– Képeslapot. Sok minden van itt, ami tetszik.

Farkas Orsolya: Mikor érkeztél ide az Expo-ra?

– Fél ötkor. Szétnéztem és a dicsőítésen voltam. Nagyon teszik minden, jók a programok és ismerősökkel is találkoztam. Székesfehérvárról jöttem a Testvérek koncertre és majd még válogatok a többi program közül is. Szerintem ez egy olyan program, ahol mindenki meg tudja találni azt, ami neki tetszik. Sokszínű, sok lehetőség van.

Farkas Orsolya: További jó szórakozást kívánok

Farkas Orsolya vagyok a református félórából. Jó napot kívánok. Nagyon sokáig nézelődött, gondolkodott és azután két kazetta mellett döntött.

– Tavaly egy olyan kazettát vásároltunk, amikor itt voltunk, amin gyerekek is énekelnek.

Farkas Orsolya: Mi az eddigi benyomása a rendezvényről?

– Tavaly nagyon jól éreztük magunkat, ezért úgy gondoltuk, hogy ma is, holnap is kijövünk, mert a gyerekeknek nagyon fontos az, hogy lássák azt, hogy rajtuk kívül máshol is vannak keresztyének, akik szintén hasonlóan gondolkodnak.

Farkas Orsolya: (Megszólít egy járókelőt.) Egy ideje látom, hogy itt sétálsz.

– Igen, már második alkalommal vagyok itt a Misszio Expon. Hetek óta készültem rá. Mátészalkán választottak meg most református lelkipásztornak. Ezelőtt két falusi gyülekezet volt az enyém és most itt a nagyvárosi gyülekezetben azt hiszem, nagyon sok lehetőség nyílt meg. Az elmúlt években is azt kerestem mindig, hogy mi az egyház megújulásának a lehetséges módozata. A Misszio Expo pont erre adott útmutatást. Amikor Istent látjuk munkálkodni ezekben a szervezetekben, missziói egyesületekben, akkor, ami jó, azt meg kellene tartanunk. Ezért vagyok itt, hogy ezeket számbavegyem és sok minden t tanultam.

Farkas Orsolya: Ezek az alkalmak rendkívül jó példái annak, hogy egy felekezetben is mennyi sok, különböző árnyalat van.

– Alkalom a találkozásra. Elszórtan vagyunk, de mindnyájan egyért munkálkodunk. Jó volt látni, hogy a református egyháznak is több sátra jelent meg, az OM-nél is szolgálnak, a Balaton Missziónak is látom a sátrát. Mi is egy ifjúsági szervezetet alakítottunk a SZIKE-t a Szatmári Ifjúsági Keresztyén Egyesületet, csakhogy mi egy kistérségi szerveződés vagyunk és egyszer talán majd mi is eljutunk ide.

Farkas Orsolya: Mivel foglalkozik ez a szervezet?

– Újságot adtunk ki egy kistérségnek. Szatmár megyének 72 gyülekezete van és a Szatmári Református Ifjúság már megjelent 1000-1200 példányban. Nagyon sok helyen be tudunk jutni az iskolákba, hitoktatás révén és ifjúsági találkozókat, táborokat szerveztünk. Most, hogy átköltöztünk egy kis településből egy nagyvárosba, egészen más lehetőségek nyíltak meg. Új munkatársak kellenének, azok, akik lelkileg már érettek, de ugyanakkor még megkapják Istennek azt a tüzét, amellyel szolgálhatnak.

Farkas Orsolya: Melyik programokat fogod megtekinteni itt a három nap során?

– Lehet, hogy meglepő, de nagyon szeretnék részt venni azokban a sátrakban, ahol pl. roma dicsőítést lehet hallani. Ott a szatmári térségben a falvaknak egyharmada cigány. Pl. Paládokon is, ahol valamit kezdenünk kell a cigánysággal. Egy ideig kerülgethetjük ezt a témát, de utána már nem lehet. Örülök neki, hogy épp mellettünk dobol itt egy néger fiatalember, de ugyanígy félelmetes zenei érzékük van a cigány hittanosainknak is. Úgy örülök neki, hogy már cigány énekeket tanulhattunk velük hittanórán. Volt egy hittanos ki mit tud és ők maguk adták elő a dalokat saját hangszerelésben, a maguk stílusában és a legnagyobb sikert ők aratták.

Farkas Orsolya: Ez a nap is a feltöltekezést szolgálhatja minden szinten.

– Bizony, és az az érdekes, hogy az egyik sátorból a másikba átérve van egy percnyi csend. Olyankor van idő egy rövid imának az elmondására, van kint csöndsátor is és fiatalok elvonulhatnak egymással beszélgetni és Istennek terve van ezzel is. Összegyűjt bennünket, megerősít abban, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel a kérdésekkel, hogy másutt is munkálkodik Istennek a kegyelme és itt nem összemosva, hanem összefogva működik.

Farkas Orsolya: (A következő sátornál megállva:) Elnézést, itt a Balaton missziós sátornál mit reklámoztok?

– Hivatalos nevünk a Reménysugár Missziói Egyesület. Harmadik éve szervezzük meg hetünket a Balaton parton. Itt leginkább családok nyaralnak, ezért úgy gondoltuk, hogy van idő arra, hogy esetleg megálljunk, beszélgessünk. Itt nem rohannak, nem futnak sehova. Nem utolsó szempontból, pedig mindenféle korosztályt elérünk, az öregektől a fiatalokig. Többféle programot szervezünk. A gyerekek kézműves tevékenysége mellett bibliai történeteket hallanak, illetve délutánonként a strandon versenyek, játékos vetélkedők mellett bibliai történetek, igeversek tanítása folyik. Más alkalmakkor a szülők is elkísérték gyermekeiket, maguk is részt vettek ezeken a foglalkozásokon, sőt alkalom nyílott arra is, hogy a szülőkkel is elbeszélgessünk.

Farkas Orsolya: Falumisszióval is foglalkozik ez az alapítvány, mit jelent ez?

– A kis falu itt Nagycsepely. Itt egy református lelkésszel van szoros kapcsolatunk. Fiatalok vagyunk, többnyire reformátusok, például mozit szervezünk, ami általában olyan kérdéseket vet fel, ami mindenkit foglalkoztat és ezt mi keresztyén szempontból igyekszünk megközelíteni. Ezen kívül megpróbálunk kisebb társulatokat lecsábítani és színházi estet szervezni, illetve evangelizációs estéket szervezünk.

Farkas Orsolya: Mi a tapasztalatod erről az Expo-ról? Gondolom, már körbejártad az egészet.

– Igen. Nagyon érdekes. Az itt kiállított missziós társaságoknak a standjai nagyon jók. Most sikerült például az egyik színtársulattal kapcsolatot kialakítani és ők vállalták, hogy az utolsó pillanatban is lejönnek és segítenek nekünk. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon hasznos dolog egyrészt, másrészt pedig nagy élmény.

Farkas Orsolya: Ezen a rendezvényen állandóan volt valami koncert vagy dicsőítés. Egy fellépő zenekarral is beszélgettem arról, hogy mennyire fontosak a tradíciók, mennyire kereshet új utakat az egyházzene. Az ő véleményük bizonyára nem azonos sokunkéval, de érdemes meghallgatni őket.

Kovács János: Ütőhangszeren játszom a zenekarban. Négyessi Adrienn: Énekes vagyok az együttesben és furulyázom. Szabó András: Hegedülök, gitározok és énekelek. Kiss Sámson Endre: Gitározom és énekelek.

Farkas Orsolya: Ez egy rendkívül érdekes hangzású zenekar, már a neve is különleges.

Zenekari tag: Az a neve, hogy: Talitakumi. Márk evangéliumában szerepel ez a szó, Jairus lányának feltámasztásának történetében és azt jelenti, hogy "leányka néked mondom: kelj fel.". Ezt mondja Jézus Jairus lányának. Elég jelentős szerepe van a hangszereknek (hegedű, furulya, cselló, gitárok).

Farkas Orsolya: Milyen stílusú zenét játszotok?

Zenekari tag: Nehéz meghatározni, de mások azt szokták mondani, hogy kortárs, akusztikus folk zene. A hagyomány és az újszerűség keveredik az előadásban. Elég sok olyan dal van, ami arról szól, hogy "felébresztés egy álomból", sok olyan dal van, ami azt próbálja kifejezni, hogy Istennel a kapcsolatunk milyen sokszínű lehet. Én úgy érzem, hogy egy kicsit mesterséges a szembeállítás, hogy a klasszikus zene meg a könnyűzene a keresztyén zenén belül. Igazából az a fontos, hogy mi a célja a zenének. Az is fontos, hogy igényes és színvonalas legyen a zene, de szerintem a könnyűzenében is van színvonalas, igényes irányzat. Elismerem azt, hogy valakinek nem tetszik ez, de azt is szeretném, ha elfogadnák azok, akiknek nem tetszik, hogy ilyen is van és ez is szólhat Istenről és Istenhez. Ha megnézzük, a református egyháztörténetnek is az volt a célja, hogy az adott kornak a hangján szólaljon meg, és embereket szólítson meg az egyház. Szerintem, ebbe tartozik ez a szolgálat is. Ha megnézzük az énekes könyvet, abban is rengeteg külföldi, Nyugat-Európából származó, esetleg angolszász ének van, amit lefordítottak magyarra és ugyanúgy a magyar énekkincs részévé vált. Vannak nagyon szép magyar énekek is az énekes könyvben, csak itt is nézni kell, mi az értékes és mi a kevésbé értékes. Azt hiszem, hogy sokkal fontosabb az, hogy olyan formákra találjunk, amelyek az embereket szólítják meg. Nem kell ellentétet állítani, mert mind a kettő szép és fontos dolog. Számos új ének is van, olyan is, ami 30 éve született, és közkinccsé lett. Tehát a keresztyén dalkincsnek a része lett. Szerintem ez egy természetes folyamat, nem kell ebből konfliktust gyártani. Van, persze feszültség, mert az idősebbek nem szeretik ezt, a fiatalok meg nem érzik magukhoz közel. Voltam egy koncerten. Lehet, hogy nem veretes és mindenhol szép mondatok voltak, de arról énekeltek, hogy nem érdemes a pénzt hajszolni, nem érdemes rohanni összevissza, hanem Istent kell keresni és Istenben kell bízni. Megérintette az embereket. A fiataloknak nagyon tetszett, a szövegeknek is volt háttere.

(A szerkesztő véleménye a fentiektől eltér.)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát, Lukács evangéliuma 10. fejezetéből.

”Egy törvénytudó odament Jézushoz és ezt kérdezte: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig ezt monda: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?”

Az evangélium egyik legnépszerűbb szereplője a Samaritánus. Számos jótékonysági mozgalom tőle kölcsönözte a nevét. Kevesen gondolnak azonban bele, hogy nem ő e példázat főszereplője, hanem a félholtra vert ember. Hiszen, amikor odaállnak a kérdéssel Jézus elé: ki az én felebarátom? Ő egy emberről kezd beszélni, aki elindult az úton, óhatatlanul is az ő szerepébe bújtatva ezzel a hallgatót. Majd a példázat végén nem azt a kérdést teszi fel, hogy ki volt az irgalmas felebarátja, hanem fordítva: ki volt a félholtra verté? Kicsit furcsán is hat ez a kérdés. Ki lett volna? Amikor az ember élet-halál között van, nem nehéz válogatni a segítő kezek között. Igen, amikor perspektívánk nagyot zuhan, amikor nem a ló tetejéről, hanem az út széléről figyeljük az embereket, egyszerre minden másképpen fest. Ez a látószög a példázat lényege. Minta azt mondaná Jézus: Ti idejöttetek okosan megkérdezni: Ki az én felebarátom? Filozofálhatunk, bölcselkedhetünk, de ennek a kérdésnek a valódi helye az útfélen van. Akkor, amikor nem az a kérdés, hogy te szánsz-e mások számára a szabadidődből, a pénzedből, hogy milyen forrósággal szeretsz, hanem hogy kiszolgáltatottan, a rablók prédájaként találsz-e egy embert, aki segít. Meg kell vallanom, nem egyszer éreztem magamat a pap és a Lévita szörnyű szerepében. Pedig, amikor templomba sietek még különösebb gonddal figyelem az embereket, nehogy ebbe a hibába essek. Mégis, mindannyian szaladunk és eközben a legfontosabb pillanatokat elfeledjük. De mindennek a súlyát valóban akkor érezzük meg, amikor mi állunk az út szélén baleset után vagy betegen, rokkantan. Velünk nem állnak szóba, minket néznek le, a mi bőrünkön ég a többi ember szeme. Akkor egyszerre megértjük ezt a példázatot és a názáreti Jézus üzenetét is. Akkor látjuk őt a kereszten, bele merünk nézni kínjaiba, átszögezett kezébe, merjük meghallani kiáltását: Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet? Isten mindannyiunk életébe elhelyez a maga mértéke szerint ilyen értő pillanatokat. Isten adja, hogy ezek után helyesen tegyük fel a kérdést: Ki az én felebarátom?
Ámen