2003-08-06

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Az elmúlt időszakban egy felmérést készített szerkesztőségünk arról, hogy az általunk elérhető hallgatóink mit várnak és mit gondolnak erről a műsorról. Egy rövid riporttal beszámolunk a visszajelzésekről. Megszólal majd Benedek Béláné, Klára, aki a telefonkészülék mellett ül és válaszol a levelekre. Igyekszünk majd minden műsorunkban egy-egy beérkezett kérésre válaszolni. Persze, mindennek eleget tenni nem lehet. Sajnos, csupán keveset tudunk megvalósítani a kérésekből. Feltűnően sok hallgatónk kíváncsi a fiatalok között végzett misszióra. Ma kérésükre válaszolunk, amikor beszámolunk a Budapesti Diákszigeten felállított missziós sátor munkájáról. "Közös pont" a neve ennek a felállított sátornak. Mivel ökomenikus szellemben, katolikusok, reformátusok és evangélikusok együtt szolgálnak a fiatalokért. Minden napra igyekeztek ezek a fiatalok meghívni egy-egy püspököt is a különböző felekezetekből. Amikor a szigetre látogattunk, éppen Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület püspöke volt a vendég. Őt kérdeztem benyomásairól, a jövő nemzedékről és az amerikai kultúra hatásáról. Elnézést kérünk a felvétel minőségéért, sajnos egy hangos koncert mellett készült.

Szabó István: Itt ülünk kint egy utcácska szélén. Sátorutcák ezek. Elneveztem a reménytelenség és a tétova keresés utcájának. Tényleg, ezek a fiatalok olyan arccal jönnek és mennek itt, mint akik már mindenben csalódtak, de mégis reménykednek, hátha találnak valamit.

Fekete Ágnes: Ott beszélgetett néhány fiatallal. Milyen volt ez a beszélgetés, milyen volt a benyomása?

Szabó István: Nehéz sors, sok hányattatás, céltalanság, szorongás, amely a mai fiatal életét tudja jellemezni. Hangsúlyozom, nem minden fiatal ilyen, ugyanakkor ez elég gyakori. Talán, a különbség az, ami érdekes és meghökkentő volt, hogy leült az asztalhoz három fiatal és rögtön belekezdtek és mondták. Normális esetben sokat kell karélyozni egy fiatal körül, amíg fölnyílik. Ki van írva, hogy "Közös pont" sátor, keresztyén sátor. Itt lehet lelkizni. Akkor, ha valaki ide beül, az rögtön lelkizni is akar. Ez volt a különbség. Ez egy kicsit szokatlan volt, az elején meghökkentett. A mai fiatalok egy számunkra szinte elképzelhetetlen információrengeteggel élnek együtt. A médiumok multiplikálják az információkat, bármihez hozzá lehet férni és nemcsak hozzá lehet férni, hanem ez zúdul a fiatalokra. Ha itt végig megy az ember ezen a szigeten, ezer, teljesen eltérő jellegű, eltérően motiváló kihívással, üzenettel találkozik egy fiatal és ő, mint egy szivacs föl is szívja. Ők úgy gondolják, nagy számú információ a rendelkezésemre áll, magyarán: dönthetek és választhatok. Most már el tudom dönteni, hogy mi az igazság, mi a jó, mi a nem jó, mi a nem igaz. Egyáltalán nem így van. A beszélgetések nagyon hamar eljutnak személyes élményekhez, sorsokhoz, egzisztenciális meghatározottságokhoz, tönkrezúzott ambíciók, félelmek, szorongások. Ezeket azon az úton elrendezni, hogy sokat tudok a keresztyénségről, a buddhizmusról, a hinduizmusról, a Hare Krisnáról, mindenkiről mindent tudok és mindenféle információt összegyűjtöttem, nem lehet. Valahol dönteni kell, talán ez a legnehezebb. Nem tudnak rezonálni arrafelé, ahonnan az igazság szól, mondom ezt, miközben ülünk itt hatvanmillió decibelben és a fülem, lábam, cipőm, mindenem rezonál, de nem is véletlenül használom ezt a hasonlatot. Nekik is ugyanúgy meg kell hozni a szívnek azokat a nagy, megfordító döntéseit, amit egyetlenegy nemzedék egyetlenegy gyermeke sem spórolhat meg magának.

Fekete Ágnes: Pontosan emiatt, mivel ilyen a világ, az egyház óhatatlanul nagyon nehezen találja meg a helyét. Hogyan tudja identifikálni magát, mondjuk, a református egyház ebben a világban, ahol millió árucikk között végül is valahol eggyé válunk?

Szabó István: Hol tud megjelenni az egyház? Ott, ahol az élet folyik, amikor ők átmennek a hídon, felülnek a HÉV-re, és elindulnak szét a városba, vagy azokra a helyekre, ahonnan jöttek, ott kezdődik az élet. Ez a buli lesz még talán két évig, öt évig, tíz évig – ki tudja meddig -, azután nem lesz. Azok a gyerekek, akik idejönnek a szorongásaikkal, az egyikük már félig alkoholfüggő, a másikuk drogfüggő, ahhoz az életükhöz van-e nekünk közünk, amit e nélkül a buli nélkül is élnek és élniük kell. Az a fajta hagyomány, a gyülekezeti közösség, a templom, az ifjúsági csoport tud alkalmas keret lenni. Nyilván ez nemzedékről nemzedékre változik, a stílusa is más. Ötvenezer ember kering most itt a szigeten. Az anonimitásban, mert itt csak arcok vannak, mert itt bárki csinálhat bármit, nem beazonosítható, hát az a kérdés, hogy amikor arca van, amikor neve van, amikor hivatása van, amikor munkája van, családja van, akkor mi hol vagyunk. Áll tízezer ember a nagyszínpad előtt és csápol, a kivetítőn időnként ők megjelennek, de döntő módon a zenekar van rajta, óriásira fölnagyítva a zenészek arca. Ez egy szükséges anonimitás. A világ mindig is ilyen volt. Ünnep, tömeg, fölolvadás. Hogy mondja József Attila: "Születtem, elvegyültem és kiváltam." Ez izgat engem, amikor jön ez, hogy kiváltam, amikor én én vagyok, amikor én már csak magam vagyok, nincs mással dolgom, csak az Úr Istennel. A te életed értelme az én életem értelme, a te jövőd az én jövőm. Ezek a nagy kérdések.

Fekete Ágnes: Amerikában az egyház teljesen más szerepet tölt be társadalmi szinten, mint – mondjuk – amihez mi szoktunk. Tehát egy másfajta egyházkép kezd beszüremkedni Magyarországra is.

Szabó István: Az nem baj. Az amerikai keresztyénséggel való találkozás igen hasznos, noha őszintén megvallom, kellemetlen attitűd, amiben nem kulturális fölény van, az amerikaiaknak nincs kulturális fölénytudatuk – ha szabad ezt mondanom – , mozaikkultúrában élnek. De fogunk mi találkozni szerintem egy-két évtizeden belül az afrikai keresztyéneknek a kulturális megnyilvánulásaival. Odajutunk majd, hogy a kínai keresztyénekével is találkozunk, mert egyre többen vannak, az ázsiaiakéval. Nincs ebben semmi baj. Mennyire más a keleti ortodoxnak, az írnek az attitűdje. Nálunk, reformátusoknál, ha az úrvacsora nem búbánatos, akkor az nem igazi úrvacsora. Ha egy amerikai pünkösdista közösségben nem végződik tánccal, akkor az nem úrvacsora. Attól, hogy az egyiket dömpingben, sorozatban gyártják, attól még lehet bóvli. Attól, hogy az egyik ritka, szinte zárványként létezik, attól még lehet igaz és fordítva. Nem itt dőlnek el dolgok. A keresztyénség története arról is meggyőz bennünket, hogy ahol meddőbe fordul egy kultúra, mint ahogy a Római Birodalom összeomlása után az egész európai, klasszikus római birodalmi, mediterrán civilizáció spirálba kerül és zuhan alá, jön a következő és újra alakít egy kultúrát. Magától. Nem azért, mert ezzel valamit bizonyítani akar, hanem mert ezek olyan csatornák, azon keresztül tudja az isteni műveletet tovább adni. Európát a saját erkölcstelensége ette meg. Most fel vagyunk háborodva, hogy jönnek az amerikai misszionáriusok, meg az afrikaiak, meg az ázsiaiak? Miért kérjük ezt ki magunknak? Ők úgy tekintenek Európára, mint egy kiüresedett világra, ahol ugyanakkor emberek élnek, akik evangéliumra vágynak. És, ha mi magyarok nem tudjuk a magyar embernek elmondani az evangéliumot, akkor eljön az amerikai, megtanítja a magyart angolul és elmondja neki angolul. Ilyen egyszerű, nem? A keresztyénségnek minden nemzedékben el kell kérni az Úr Istentől a misszió mandátumát, s ha szabad ezt mondani, kőkeményen meg kell azért dolgozni, hogy ez a mi terrénumunk legyen. Ha nem végzünk missziót, nem megyünk el a lakótelepekre, nem akarunk új gyülekezeteket szervezni, nem próbáljuk meg az embereket élő közösségbe hívni, miért vagyunk felháborodva? Az evangélium ereje préseli, nyomja a misszióban lévőket, hogy vessék a magot, szórják a magot. Szórják ide, oda, amoda, nem érdekli, nem kér rá engedélyt, hogy: bocsánat, köves uram, megengeded, hogy a kövek közé vessem? Bocsásd meg útkaparó uram, megengeded, hogy az útra vessem? Szórja ész nélkül. Vagy lesz belőle valami, vagy nem lesz. Ez már az Isten titka. Nem attól félek, amikor amerikaiakat látok Magyarországon, hogy rettenetes kulturális következményei lesznek ennek a dolognak, inkább kíváncsian várom, hogy mi lesz ebből?

Fekete Ágnes: Most azokat a szervezőket hallgassuk meg, akik a szigeten egy héten át éjjel-nappal szolgáltak a Közös Pont sátorban.

Horváth Gáspár: Másodéves teológushallgató, a Budapesti Református Teológiára járok.

Komjáti Ágota: Siklósról érkeztem és tanító hitoktató szakos hallgató vagyok. Ez a történelmi egyházaknak a közös sátra, az a neve, hogy Közös Pont sátor. Idén már a negyedik alkalommal nyitja meg a kapuit és tényleg nagyon jól működő kis ökomenikus szerveződés. Mind a három egyház egyaránt támogatja ezt a sátrat. Azért jött létre, hogy egyfajta párbeszédet mutassunk a keresztyén illetve nem keresztyén fiatalok között, akik érdeklődnek irántunk itt a szigeten.

Horváth Gáspár: Éjszaka nagyon jó beszélgetések alakulnak ki, mert akik bulizni jönnek ide, azok általában éjszaka buliznak. Viszont, akik éjszaka bejönnek hozzánk, azok általában egy komoly indítékkal jönnek, eleve egy komolyabb szinten vannak.

Fekete Ágnes: Itt vannak előtted rajzok, mik ezek?

Komjáti Ágota: Minden nap 11 órakor nyit a sátor. Megvan a napi téma, ez ki van függesztve és három-négy-öt asztalnál várjuk azokat, akik itt betérnek és bármit alkothatnak. Az a neve ennek a programnak, hogy "alkoss sarok". Itt festhetnek, rajzolhatnak, gyurmázhatnak, agyagozhatnak, akár verseket is írhatnak a nap témájával kapcsolatban. Itt van előttem az egyik kép. Ez előítéletek-témakörben született és ezt egy ilyen 15 év körüli kislány csinálta, aki bejött raszta frizurával és gondolta, hogy rajzol egyet. Minden beszélgetésbe próbálunk azért nem erőltetetten, de kikötni annál, hogy van-e esetleg felekezeti kötődése, vagy hogy áll azzal, egyáltalán Istent ismeri-e. Érdekes volt pl., hogy ez a kislány abszolút lezárta az utakat. Tehát, ő megmondta, hogy nincs is megkeresztelve és a barátnőjével jött, akiről kiderült, hogy őt tulajdonképpen reformátusnak akarták megkeresztelni, de amikor elvitték megkeresztelkedni, kiderült, hogy az egy székesegyház és akkor így katolikus lett. Abszolút semmi kötődésük nem volt az egyházhoz és ő mondta 15 évesen, hogy nem is hisz Istenben, meg ő ezt mind butaságnak tartja. Ellenben nagyon érdekes volt, hogy angyalszárnyat rajzolt magának erre a képre. Másnap is visszajött és harmadnap is. Annak ellenére, hogy ateistának vallotta magát. Minden ember, aki itt van ezen a szigeten valamit keres. Vagy azt, hogy miért boldogtalan, vagy hogyan lehetne boldog. Az egész hátteret feketével befestette. Festett rá – nagyon érdekes – két gonosz szemet, amelyből sárga pöttyökkel előítéletek mennek maga felé, a kislány felé. Érdekes, hogy a szemére rácsokat festett. Kérdeztem, hogy miért? Azt mondta, hogy azért festette ezt, mert ő érzi azokat az előítéleteket, amelyek felé mennek, de ő ezekről nem akar tudni. Amúgy minden, a cigaretta és egyéb dolgok megtalálhatók ezen a képen.

Fekete Ágnes: Eléggé zaklatott kép ez. Sárga, piros, fekete, minden van rajta.

Komjáti Ágota: Igen. Ami érdekes, hogy mintha egy könnycsepp gurulna ennek a kislánynak az arcáról. Beszéltem egy fiúval. Már úgy hozzászoktam ahhoz, hogy így lezárják az utakat, ő viszont pont az ellentéte volt. Ő is mondta az elején, hogy nem hisz Istenben, de a barátnője, aki hívő lány, vele nagyon jókat szokott beszélgetni. Ekkor gondoltam, hogy akkor valamilyen más témákra evezük. Erre ő nyíltan megkérdezte tőlem, hogy tulajdonképpen az én hitem hogyan kezdődött és hogyan kerültem kapcsolatba Istennel. Ez annyira meglepő volt számomra, hogy elkezdtem neki mesélni az ő nyelvezetén, hogy hogyan történt. Éreztem, hogy nem passzív hallgató, hanem tényleg érdekli is az, amit én mondok. Amikor elmeséltem, akkor a végén azt mondta, hogy ő úgy érzi magán, hogy ha őt egyszer megszólítaná Isten, akkor el tudja magáról képzelni, hogy ő is keresztyénné váljon. Utána rajzolt mindenféle mezőt és mondta, hogy érzi, hogy valami hiányzik róla, de mi? Válaszoltam neki, hogy: Én nem tudom, ahogy te gondolod. Gondolkodott és egyszer csak egyetlen egy fehér bárányt rajzolt a zöld mező közepébe. Mondtam neki, fejezze csak be a rajzot, utána majd szeretnék valamit kérdezni. Megkérdeztem tőle, hogy miért egyetlenegy bárányt rajzolt arra a nagy, zöld mezőre? Azt felelte, hogy azt ő sem tudja, de úgy érzi, hogy egyetlenegy bárány elég.

Nobilis Márió: Katolikus pap. Az Országos Lelkipásztori Intézet főtitkára.

Fekete Ágnes: A nyakadon egy tábla: "Rögtön jövök!"

Nobilis Márió: Igen. Itt a szigeten néha olyan dolgokat is tisztázni kell, amelyek alapvetőnek és egyértelműnek tűnnek. Fel lehet tenni olyan kérdéseket is, amelyeket az ember nem tesz fel amúgy a világban. Például azt, hogy itt vagyok-e vagy sem.

Fekete Ágnes: Ezek szerint, amikor ez a tábla itt van a nyakadon, az azt jelenti, hogy nem biztos, hogy jelen vagy?

Nobilis Márió: Nekem biztos, hogy én jelen vagyok, csak sokan rákérdeznek erre a dologra, reagálnak rá. Az utcán úgy megyünk el egymás mellett, hogy ha valaki megszólítja a másikat, az furcsa, gyanús, mit akarhat, miért. Itt a szigeten ez nem annyira furcsa, itt több a lehetőség a megszólításra, de azért itt is kellenek katalizátor elemek.

Fekete Ágnes: Milyen jó beszélgetések voltak?

Nobilis Márió: Nekünk hármunknak az a feladatunk, a három felekezet részéről, hogy mi elsősorban a sátor szolgálattevőivel a stafétatagokkal beszélgessünk, tehát egy kicsit a lelki hátterét segítsünk mindig megadni a munkának. Reggelenként az áhítatokat tartani, ez egy belső szolgálat.

Fekete Ágnes: Kik azok a staféták?

Nobilis Márió: A staféta tagok azok, akik a munka érdemi részét végzik, vagyis akik naponta többszöri váltásban kint a sátorban dolgoznak és rajzolás közben a beszélgetéseket kezdeményezik.

Fekete Ágnes: Csak rajzolás van?

Nobilis Márió: Este 6-tól ez befejeződik, sötét van ahhoz, hogy rajzoljunk. Ekkortól "Szókimondó" néven egy ilyen teaház-szerű beszélgetés van. Ilyenkor egyszerűen csak be lehet ülni és hangulatos, kis mécsesek mellett az asztaloknál lehet beszélgetni.

Fekete Ágnes: Jönnek is a fiatalok?

Nobilis Márió: Jönnek. Be-betértnek. Látszik, hogy ennek a térnek van egy légköre, vannak, akik úgy hívják, hogy biztos pont sátor. Érzik, hogy itt nem fogja őket meglepetés érni, és nem fogják őket kirúgni. Este 11-kor van az a bizonyos szókimondó, ami pedig egy vezetett beszélgetés a nap témájáról. A szigeten való jelenlétünk is a szigetszervezésnek a hozzánk állása is változott. Az első évben szó sem lehet istentiszteletek tartásáról, most meg már a hangosbemondóba is bemondják, hogy istentisztelet lesz.

Szántó Enikő: Lelkészteológus szakon vagyok az Evangélikus Hittudományi Egyetemen.

Fekete Ágnes: Hány éve jársz ide a szigetre így, segítőként?

Szántó Enikő: Én őstag vagyok. Már az első idők óta itt vagyok Négy éve kezdtük el ezt az egész szigetes dolgot. Akkoriban elkezdtem lelkészek után nézni, akiket érdekel ez az ötlet. A legtöbb lelkész félt ettől a dologtól. Most már úgy kezdem érteni, hogy miért is. Ez egy nagyon nehéz műfaj. Még eddig igazán senki nem csinált hasonlót előttünk Magyarországon.

Gót Péter: Budapestre járok teológiára, de dunántúli, kaposvári lakos vagyok. Én szintén éjszakás vagyok, mint Gáspár. Ez azt jelenti, hogy hajnali egy órától reggel nyolc óráig tartjuk a frontot és fogadjuk a betérő vendégeket itt a sátorban. Ez a foglalatosság néha nagyon megerőltető tud lenni. Főleg a hajnali órákban. Értem ez alatt a hat órától a nyolc óráig terjedő időszakot. Legtöbbször nem igazán mély kérdésekkel jönnek, hanem sokszor inkább a kötekedés szándékával. Ennek ellenére mi nyitva állunk az ilyen emberek előtt is, pontosan azért, hogy lássák, hogy mi nem zárunk ki senkit, nyitva vagyunk. Ha kell, akkor minden kérdésre válaszolunk. Igyekszünk nem pofonnal válaszolni, hanem végig hallgatjuk őket. Talán ez is a legnagyobb feladatunk az éjszakás műszakban, hogy minden embert meghallgatni.

Fekete Ágnes: Bennem az a félelem, hogy egyfajta felületesség uralja azért ezt a szigetet, tehát ebben úgy elúsznak a mi értékeink. Nincs bennetek ez a félelem?

Nobilis Márió: Felületesség nyilván jelen van, hiszen a sziget a társadalomnak a leképezése. Hozzánk igazából azok térnek be, akiknek ez valahol nem elég. Keresik, hogy lehet e mögé a felületesség mögé, mélyebbre menni. Rengeteg embert látunk, aki elmegy a sátor előtt és oda sem néz, vagy odanéz és még a szemöldökét sem vonja össze és megy tovább.

Fekete Ágnes: Ez által az egyház egyfajta kínáló ponttá válik. Semmi több, és önmaga is kínálja önmagát, úgy, mint a többiek.

Gót Péter: Miért? Nem kínálja magát az egyház alapvetően? Itt kell kezdeni. Mélyebbre menni később lehet személyesen. De, ahhoz, hogy találkozzunk az emberekkel, ahhoz erre a szintre fel kell jönni. Ez nem azt jelenti, hogy mi felületessé válunk. Meg kell jelenni a felületen is az egyháznak és látszania kell mindjárt, hogy a felület mögött itt valami a mélység is van. Ha nem megyünk ki a hadszíntérre, akkor nem fogunk részt venni a csatában. Az ő ajtajukon kell bemenni, hogy utáni a miénken jöhessünk ki velük.

Fekete Ágnes: Műsorunk után minden alkalommal egy órán át hívhatnak bennünket a 3331-118-as budapesti számon. Ilyenkor Benedek Béláné, Klári ül a készülék mellett. Most azok is meghallgathatják őt, akik nem tudnak telefonálni. Érdekes tapasztalatokat árul el arról, hogy kik és miképpen emelik fel a kagylót egy-egy műsor után.

Benedek Béláné, Klári: Sokan úgy kezdik a telefonálást, hogy: Köszönöm szépen, hogy visszahívott. Tehát ezek szerint működik az, hogy ha a hívó megnyom az automata által bemondott valamilyen gombot és, ha szabaddá válik a vonal, akkor visszahívják. Persze ezzel kapcsolatban érdekes történetek is vannak, amikor valaki nem tudja, hogy ki hívta vissza és én meg azt hiszem, hogy már nála ugyanúgy csörög és akkor magyarázzuk, hogy ki hívott kit.

Fekete Ágnes: Miről reflektálnak általában a hallgatók?

Benedek Béláné, Klári: Úgy kezdik, hogy bár én nem református vagyok…, de nagyon sokan hallgatnak bennünket. Van egy nagyon szép levél, amit nemrég kaptunk. A nagy ünnepeinken, karácsonykor, húsvétkor és most legutóbb pünkösdkor küldtünk körbe leveleket, imádságokkal, írásokkal. Ezt a levelet köszöni meg egy balatonfüredi hallgatónk, levélírónk:. "Nekem Önök lelki családom. Olyan nagy a lelki szükség, az óhaj Isten üzenetére, hogy élni csak ennek közelében lehet."

Fekete Ágnes: A Zsinati Irodáról most szétküldésre került egy teszt, amiben érdeklődünk az iránt, hogy az emberek hogyan látják, hogyan hallják ezt a műsort, mit gondolnak róla.

Benedek Béláné, Klári: A kérdőívet olyan levelezési listánk alapján küldtük ki, akikkel eddig írásos kapcsolatba kerültünk. Körülbelül 250 ember. Amikor azt kérdeztük, hogy mégis milyen témákat szeretnének még hallani, akkor a válaszokból kiderült, hogy hiányolják az egészen kicsi gyerekeknek való anyagokat. Tehát sokszor tanácsot kérnek, hogy konfirmációra vagy hittanra jár a gyerek, milyen olvasmánnyal segíthetnék. Tehát, itt például a református példaképeinkről szeretnének hallani. Részemről – mondja a következő levélíró – jobban szeretem az énekes könyvben szereplő énekeket és nem ezeket a különlegesen hangzó szólókat. Lehetnének még versek, meg a gyülekezeti munkáról, ifjúságról, özvegy-gondozásról is legyen szó. Sok-sok áldást kapnak a műsorból – úgy fogalmaznak. "A heti félórába szerintem több nem fér bele." Az életmódunkkal kapcsolatosan döntő kérdésekben, az igei vezetés.

Fekete Ágnes: Ha valaki ki szeretné ezt a tesztet még tölteni, írhat még levelet?

Benedek Béláné, Klári: Szeretettel várjuk a leveleket, kérjük, hogy írjanak levelet olyanok is, akik szívesen leveleznének. Sok hallgatónk van, aki megosztja velünk a magányosságát, a mély hitét és ebben a közvetlen környezetében nem talál társakra. Ezt a munkát szolgálatból vállaltam el. Jelentős anyagi terhekkel is ellátva. Látjuk, hogy Isten rendezi az utakat. Az egyik levélből – legnagyobb meglepetésemre – egyszer 40 db 40,- Ft-os bélyeg hullott ki, mondván, hogy gondolták, hogy a szolgálatunkat így segítik.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Mikeás próféta könyvének 7. fejezetéből.

”De én az Úrra nézek szüntelen.”

Egy idős néni mesélte nekem a következőt: Van neki két nagyon kedves bögréje. Még a nagyanyja adta ebben a tejet, amikor kicsinyke volt. Mindig szépen megtörölgeti, berakja a szekrénybe ezeket a régi csömpe edényeket és úgy forgatja, hogy a letört füle ne lássék. Ilyenkor mindig arra gondol, milyen jó volna – képletesen – mindenkit így feltenni életünk polcára. Hibáikat hátrahajtogatni, mert majd egy napon a jó Isten is így rendez el, irgalmas szemekkel egy polcon. Remélem, mondta a kedves idős néni, hogy hátrafelé teszi az én csömpeségeimet is. Jól esett a beszélgetés. Mikeás próféta szavai jutottak az eszembe: De én az Úrra nézek. Borzalmas látomások sorát olvashatjuk ebben a bibliai könyvben. Azt írja: Gyűlölik a jót. Egy másik helyen: A jó olyan, mint a tüske. Mikeás mégsem esik kétségbe. Van egy titka, ami ilyenkor is megtartja. Ez a titok ebben az egyszerű szócskában foglalható össze: De. Óriási a baj, de én látok mást is. Nagyon nehéz, de mégis megyek. Dávid ugyanígy látta Góliát óriási termetét, de megküzdött vele. József ugyanígy élte a börtönben sötét napjait, de reménykedett. Hitvaló őseink ugyanígy húzták a gályát, de reménykedtek Istenben. És ez a néni csömpe életére így tekintett vissza. Mind-mind azt sóhajtották: De én az Úrra nézek. Más látószögből látom a valóságot. Igaz a látomás, a valóságon semmit sem szépít ez az imádság, mégis újat látnak ezek az emberek, mert Istent meglátják. Ha a Mindenhatót is meglátjuk ott, ahol csak sötétség dereng, akkor egyszerre kicsit eltávolodunk ettől a valóságtól. Egyszerre nem valami ragadós mocsárként húz le a világ, hanem egy egyszerű tény lesz. Néha kétségbeejtő, néha szomorú, de tény. Ha ki tudom mondani azt a szócskát, hogy: de, már nagyon sok minden történt velem. Mintha fölemelkedtem volna életem dolgai fölé. Életem csömpeségét befordítom a polcon. Isten adja mindannyiunknak ezt a látást.
Ámen

PÁPÁN ÜLÉSEZTEK A MAGYAR REFORMÁTUSOK – ZSINATI HATÁROZATOK, ÁLLÁSFOGLALÁSOK

Forrás: Szabadság újság, Kolozsvár

Július 31-én és augusztus 1-jén, egymást követően, a Dunántúli Református Egyházkerület vendégszeretetét élvezve, Pápán tartotta évi rendes ülését a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata (MRETZS), valamint választmányi ülését a Magyar Reformátusok Világszövetsége (MRVSZ). Magyar református nemzetközi testületeink az őket közösen érintő kérdésekben a következő együttes állásfoglalást és határozatokat fogadták el.

1. Mindenekelőtt megtiszteltetésnek tartják és köszönettel veszik, hogy az MRETZS ülésén részt vettek, és a Magyar Kormány további együttmuködési szándékáról és támogatásáról szóltak Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke és Platthy Iván vallásügyi főtanácsadó.

2. Szalay István volt és Gulyás Kálmán jelenlegi vallásügyi államtitkárok vonatkozó nyilatkozatai alapján várakozással tekintenek a Magyar Kormány egy év óta előkészületben lévő, új egyházpolitikai stratégiája elébe. Hasonlóképpen nagy reményeket fuznek a kormány koncepcionális szinten már elkészült, új egyház-finanszírozási elképzeléseihez.

3. Mértékadó kormányzati kijelentések, nevezetesen Medgyessy Péter miniszterelnök ígérete alapján maguk is szorgalmazzák egy önálló pénzügyi keret létrehozását a határon túli magyar egyházak támogatására.

4. Indítványozzák, hogy a MRETZS, valamint az MRVSZ közérdeku és nemzetpolitikai szempontból is fontos tevékenységét a magyar költségvetés közvetlen módon, vagyis ne a Magyarországi Református Egyház közvetítésével részesítse támogatásban.

5. Nemzetpolitikai vonatkozásban az MRVSZ és az MRETZS síkra szállnak a nemzet határok felett átívelő újraegyesítésének politikája mellett, és ennek részeként:

a. szorgalmazzák a délvidéki magyaroknak a kettős állampolgárság megadását;

b. a vízumkényszer ez év november 1-jei bevezetése nyomán a kárpátaljai és a délvidéki magyarság határátkelési gondjainak a jelentékeny megkönnyítését;

c. össznemzeti ügyekben nemzetközi egyházi testületeinknek az intézményes bevonását és konzultálását.

6. Örömmel fogadják az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) az európai alkotmány módosítására és kiegészítésére vonatkozó megkeresését, és ebben a folyamatban maguk is részt kívánnak venni. Ennek megfelelően:

a. közös javaslatcsomagot állítanak össze, és azt eljuttatják a CEC illetékes bizottságához;

b. ezen munkába bevonják tagegyházaikat, és javaslataikat összesítve, az alkotmányozás ügyében egységes módon kívánnak fellépni;

c. képviselőiket elküldik az Európai Unió őszi alkotmányozó értekezletét megelôzô, Brüsszelben sorra kerülő CEC – szemináriumra (2003. X. 23?25.);

d. nemzetközi egyházi értekezletet rendeznek az európai integráció egyházi-vallási kérdéseinek tárgykörében.

7. Az MRVSZ és az MRETZS továbbá elhatározta, hogy magas szintu találkozókat kezdeményez a Magyar Kormány képviselőivel a tevékenységüket illető kérdések és a 2006-ban sorra kerülő református világtalálkozó megszervezése tárgyában.

8. Testületeink közös állásfoglalást bocsátanak ki a 2002 augusztusában, Nagyváradon megrendezett RVSZ Európai Nagygyulés, illetve az európai szervezet ott megejtett tisztújítása tárgyában. MRVSZ és MRETZS másfelől együttesen kiveszi a részét az RVSZ 2004-ben sorra kerülő, Accra-i Világgyulésének előkészítéséből.

Nemzeti ünnepünk közeledtén a Világszövetség és az Egyetemes Zsinat nemzeti is hitbeli együvé tartozásunk szellemében küldi áldást kérő jókívánságait tagegyházai hívő népének, a határon inneni és a határon túlra szakadt magyarságnak.

TETTRE ÉBREDT BALATONI GYÜLEKEZETEK Interjú Hajdú Zoltán Levente református lelkésszel

Forrás: Fónai Imre – Somogyi Hírlap

"Egy már-már halódó gyülekezet újraélesztését, önálló lelkészhez jutását segíteni, számomra ez jelent örömöt; ezen a téren tehet és tett is már sokat a református gyülekezetek országosan is példaértékű dél-balatoni együttműködése" – mondta Hajdú Zoltán Levente, szóládi református lelkész.

"Arra van ma szükség, hogy a lelkész egyfajta menedzser legyen, igen gyakran egyenesen csodamenedzser egy-egy haldokló, de újraéleszthető közösség érdekében" – így látja Hajdú Zoltán Levente.

"Az emberek már nem fogékonyak arra, hogy a lelkész kinyilatkoztassa, mit és hogyan kell tenni, így azután idővel magára hagyja a hívőket." – vélekedett. Az élő egyház dinamikus közösséget épít, s ennek (ha már létrejött és jól működik) a koordinálása lehet a dolga, persze nem pusztán mint egy egyesület, hanem az egyház speciális mondanivalójával, hitbéli hátterével, az evangéliummal. Ezáltal megváltozhat az emberek egyházról alkotott képe, hiszen a gyülekezetben a tagok és a bekapcsolódók jól érzik magukat, mert lelki otthonra, erőt adó közösségre találnak. Megszünhet az amúgy téves nézet, hogy az egyházi élet csupán komor emberek sötétruhás vasárnapi összejövetele."

Harminc települést érint ma már a Dél-Balatoni Református Gyülekezetek Regionális Együttműködése. Hajdú Zoltán Levente volt annak idején az ötletgazda. "Hitmélyítő, kulturális és intellektuális fórum is ez, s a legkisebb közösséget is képes bekapcsolni az egyház vérkeringésébe."- magyarázta a szóládi lelkipásztor. "Egymást erősítik a közösségek, s bebizonyosodott, hogy a szomszédos települések összefogva olyan tettekre lehetnek képesek, hogy az összefogás által a helyi közösségek külön-külön is fejlődnek, épülnek.

Bizottságot hoztunk létre például a szociális gondoskodásra. Szervezett formában csak a mi együttműködésünk támogatja a nágocsi anya- és csecsemőotthont. Mindig másik taggyülekezet vállal egy-egy hónapot; pénzt gyűjt, s minden egyebet, amire az otthonnak szüksége van, ezeket pedig személyesen viszik el Nágocsra. Ötven-nyolcvan fiatalt mozgattunk meg úgy, hogy akadálytúrákra, Biblia-ismereti vetélkedőre vittük őket, mindig más helyszínre. A sorozatot egyhetes táborozás zárja Zselickisfaludon. Körünkben címmel saját újságot is indítottunk.

Több dél-balatoni településre került a közelmúltban önálló lelkész. "Élő és szép példái ezek az összefogásnak, a közösségépítésnek; felújították a parókiát, s lelkészt választottak."- így a lelkész. "Bár mindegyikben volt szerepem, az érdem nem az enyém; az, hogy tettre ébredtek, a közösség dicsősége. Hiszen félre tudták dobni a közönyt, a fásultságot, kishitűségüket, s az önmagukkal szembeni bizalmatlanságot. Ha mindezt fölváltja az átgondolt tenniakarás, akkor már "sínen az ügy". Ahhoz persze, hogy ez kicsiny, kezdetben bátortalan közösségekben megtörténhessen, mindig kell egy-két "kulcsember"; s ez lehet a presbiter, egy agilis gyülekezeti tag, vagy éppen maga a lelkipásztor mint koordinátor, menedzser."

Hajdú Zoltán Levente a közelmúltban egy fővárosi konferencián beszélt róla: hogyan is zajlik ma a gyülekezetépítés, mi a dolga az "egyházi válságmenedzsernek". Van már terve egyébként arra is – árulta el -, miképpen kerülhet lelkész oda (van ilyen közösség is a Dél- Balatonnál), ahol a gyülekezetnek végképp nincs ereje arra, hogy maga eltartsa. Az ugyanis szerinte a továbbfejlődés alapja, hogy ne legyen a nyáj pásztor nélkül.