2004-11-03

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Mivel sokat autózom, kénytelen vagyok óriásplakátokkal szembesülni. Először azt hiszi az ember, hogy nem jól lát, aztán lassan nincs miről beszélni. A "kedvedre fukarkodhatsz"- felhívás lassan nem is megdöbbentő. Jó ötven éve még szólamokban, versikékben hívták fel az embereket a jóra, "Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát…" szóltak a rigmusok, aztán arra ösztökéltek minket, ne szóljunk bele a másik életébe. Lehet, hogy a másiknak jó az, ami nekem rossz. – Ez ma is hallható mindenfelé. Végül, ma felhívást intéznek hozzám: engedjem el magamban az ösztönös vágyakat. A hét főbűn már nem bűn, hanem egy finom jégkrém, és kedvenc tévéműsor. Mintha világméretekben beteljesedne az az igazság, hogy ha nem akarom a jót, ha semleges szeretnék maradni, akkor előbb utóbb valami más, történetesen az ösztönök fogják átvenni az uralmat. Nincs kinek és nincs kit bepanaszolnunk. Ebben a médiavilágban vajon mit tehet az egyház? Van-e esély arra, hogy jól megszólaljon. Erről kérdeztem Pásztory Ádámot, aki a zsinati irodában "pr" szaktanácsadóként tevékenykedik.

Pásztory Ádám: Az egyháznak az a problémája, hogy jelen van a médiában, csak kiszolgáltatott módon. Úgy idézik, olyan kontextusban és összefüggésekben, ahogy akarják. Attól szenved, hogy tehetetlen és kiszolgáltatott. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, azt hiszem, semmi más nem kell, mint, hogy valódi piaci szereplők legyünk a médiában. Olyan szolgáltatást, terméket nyújtson, ami minőségi, megkülönböztethető és sajátosan református.

Fekete Ágnes: Ezek mind nagyon költséges dolgok. Általában minden cég óriási pénzösszegeket szán arra, hogy reklámozza magát, hogy benne legyen a médiában. Nyilván az egyháznak nagyon szűkösek a lehetőségei e tekintetben.

Pásztory Ádám: Valóban. De több lehetőség van, ahhoz, hogy a médiában ütőképesen megjelenjen az egyház, nem kell feltétlenül intézményt vásárolnia vagy fenntartania. Vannak úgynevezett médiamix-megoldások, azt számoljuk ki, hogy bizonyos felületeken hány és milyen típusú, milyen korcsoportú, milyen nemű, milyen attitűddel rendelkező embereket érhetünk el.

Fekete Ágnes: Vannak tapasztalatok, hogy különböző felületeken, különböző korcsoportokat elérő, azonos üzenettel megcélzó tevékenység hatékonyabbá tesz?

Pásztory Ádám: Hogyne. A piaci körülmények ilyenek. Ahhoz, hogy egy nyomtatott sajtóval foglalkozó cég el tudja adni a magazinját, egyre inkább támaszkodnia kell az Internetes felületekre is – és ez meg is történik.

Fekete Ágnes: Mindenki igyekszik több lábon állni, ha jól értem?

Pásztory Ádám: Így van, minden felületnek megvan a speciális korcsoportja, és ehhez illesztjük az ott megjelenő üzenetet. A média, megállapodás alapján méri a társadalmat, hogy ki mit néz, mit hallgat, mit szeret, egyes korosztályban mik az érdekes témák, mik a hívószavak, mi a vonzó, mi a taszító. Ez olyan adat, tudás, hogy már csak az a kérdés, mire használjuk fel. Arra, hogy a társadalomban meglévő, – sajnos azt mondhatjuk – negatív tendenciákat erősítjük, vagy pedig felvesszük velük a harcot. Ha egy üzenetet át akarunk adni, egy terméket létre akarunk hozni, amit mi úgy hívunk, hogy református kommunikációs szolgálat, akkor ezt piaci alapokon kell megteremteni. Be kell bizonyítani, meg kell mutatni a jó üzenetet, különben belefulladunk a közszolgálati szerepbe.

Fekete Ágnes: Nem lehet, hogy vannak rövid és hosszú táv célok? Óriási különbség van egy kereskedelmi rádió, ami mindig naprakészen, és ma akar rengeteg hallgatót, és közöttünk, akik nem percekben gondolkodunk?

Pásztory Ádám: Éppen azt mondom, hogy a közszolgálati rádiónak nem kell versengenie a kereskedelmi rádiókkal. Éppen az az előnye, hogy nem kell reklámfelületté válnia, hogy eltartsa magát. Azzal viszont nagyon tisztában kell lenni, hogy kinek milyen üzenetet visz át. Az lenne a halál, ha egyszer bejönne egy olyan reklám, ami nem oda tartozik.

Fekete Ágnes: Nem veszélyes ez? Az embernek óhatatlanul az a kérdése, mennyire lehet piaci, reklám ügyekben az egyház otthonos, egyáltalán beleárthatja-e magát?

Pásztory Ádám: Az egyház és a média nem kompatíbilis egymással. A média eszköz. Az egyházat nem lehet mediatizálni. Erre vannak példák az Egyesült Államokban, Hollandiában. Látszik, hogy zsákutcába vezetnek azok a kísérletek, amikor videochurchöket hozunk létre, és kereskedelmivé tesszük az egyházi tevékenységet. Ez a halál és ez a vége. Az egyház számára a média egy felület. Azt kell megkeresni ezen a felületen, hogy mikor, hol, mit mondjon. Ugyanakkor meg kell tanulnia ezen a felületen mozognia, meg kell tanulnia, mikor mit lehet, mikor mit nem lehet, tudni kell, magabiztosabban tájékozódni és beszélni. Az egyháznak az elsődleges és legfontosabb dolga az igehirdetés, amely teljesen más típusú – úgymond – kommunikáció. Ha megnézzük a reformáció történetét, látjuk, hogy nemcsak új üzenetet hozott, hanem új felületet is a kommunikációban. Bevezette a könyvnyomtatást, adott egy új eszközt, egy új eszmét. A média az egy eszköz, nem szabad félni tőle. Az a baj, hogy démonizáljuk, azt hisszük, hogy a nyilvánosság önmagában rossz. Valóban, a mostani formájában ijesztő, elidegenítő. De ez nem a média hibája, hanem azé az emberé, tendenciáé, piacé, amely érdekeltté teszi ezeket a médiumokat.

Fekete Ágnes: Elhangzott az is, nagyon fontos, hogy piaci alapú legyen, de elhangzott az is, nagyon fontos, hogy ne akarjon mégse konkurálni a piaci eszközökkel.

Pásztory Ádám: Van egy nagyon éles választóvonal, amit nem lehet átlépni soha. Azt hiszem, hogy annyi jó érzék, önismeret van a református egyházban és minden hívőben, hogy érzi, nem lehet egy egyházi rendezvényt valóságshow-á változtatni. Ma Magyarországon igény van arra, hogy médiafelületeket másképp üzemeltessünk. Azt a bezártságot, ami ma a médiában van át kellene törnünk, így ablak lehetünk, egy ajtó, amelyen valami emberi jön át…

Fekete Ágnes: Hogyan igyekszik egy gyülekezet ebben a világban jelen lenni? Beszélgetésünk Zalaegerszegen készült, a templomban, Török Zoltán lelkipásztorral.

Török Zoltán: A Zalaegerszegi Református Egyházközség templomát 1940 és 1942 között építették, Szeghalmi Bálint miskolci építész tervei alapján.

Fekete Ágnes: Nagyon szép magyaros templom.

Török Zoltán: Az egyházközség alapítói legnagyobb részben Erdélyből származtak. Nekik otthonukká lett a templom, ami, azóta mindannyiunké.

Fekete Ágnes: Miben áll, hogy erdélyi hangulatot áraszt?

Török Zoltán: Szeghalmi Bálint tervezte úgy a templomot, és egyéb egyházi épületeket.

Fekete Ágnes: Miket?

Török Zoltán: Például parókiát, sajnos a miénket nem ő tervezte. Sajnálom, mert az ő épületeinek lelke van, hangulata, a népi kultúra elemeit behozza a templomba. Amikor belépünk, nagyon egyszerű templombelsőt látunk, a falak simák, a megszokott református módon, azonban festett ablakok vannak. Az erdélyi családok címerei találhatók itt, az ő leszármazottai voltak az alapítók.

Fekete Ágnes: Darányi, Bánfy, Tisza.

Török Zoltán: Gróf Bethlen, a széki Teleki család címere is látható. Abban, hogy a zalaegerszegi református templom felépülhetett, igen nagy szerepe volt gróf Teleki Bélának, Zala vármegye akkori főispánjának. Ő volt az egyházközség főgondnoka. Mikor a reformátusok elhatározták, hogy templomot építenek, ez nagyon nagy ellenállásba ütközött, de Teleki gróf segítségével sikerült megvalósítani. 1939-ben lerakták az alapokat, 1940-1942 között felépült a templom. Nagyon sok fa található a templombelsőben, faragott padok, padvégek, kopjafavégződéssel. Az Úr asztala is faragott, a szószéken látható a nagybányai Horthy család címere is. Ennek oka, hogy a templom területét a várostól és a vasúttársaságtól kaptuk. A vasúttársaság elnöke Horthy István volt, családja iránti tiszteletből került a családi címer a szószékre, amit az 1950-es években egy kis falapocskával leragasztottak. Fekete Ágnes: Látszik a nyoma?

Török Zoltán: Igen. A lapocska az íróasztalom fiókjában van, ott őrzöm. Egy kicsit emlékezem arra, hogy volt időszak, amikor takarni kellett bizonyos vonatkozásokat.

Fekete Ágnes: Galamb van a szószéken.

Török Zoltán: A galamb alatt egy horgony, ha egy kicsit távolabbról nézzük, és a szószék könyvtartója nem takarja, akkor egy keresztnek látszik. Olyan kedvesen, leleményesen sikerült Szeghalminak református templomba beletervezni a keresztet. A háború közeledtével az ablakokat kiszedték, féltek, hogy a légnyomás vagy valami más kárt tesz bennük és felrakták a kórusba.

Fekete Ágnes: Igazuk lett?

Török Zoltán: Itt nem volt háború, nem volt harc. Azonban, amikor 1945 áprilisában bejöttek az oroszok, kincseket keresni jöttek a templomba. Felmentek a kórusba végiggázoltak az ablakokon, nagyon megsérültek. Sima üveggel pótolták őket, a festett ablakokat pedig egy ládában gondosan a kóruslépcső alá tették. Amikor 1989-ben idejöttem, kerestem a kincseket és örömömre megtaláltam. 1996-ban mindegyiket vissza tudtuk helyezni. Két vármegye címer is van: Zala és Vas, mikor Fekete Károly megszervezte egyházközségünket, területe erre a két vármegyére terjedt ki. Több mint 180 vasi és zalai településen élőnek egyetlen temploma lett a zalaegerszegi. Pillanatnyilag ennek a fele tartozik hozzánk, 96 zalai település reformátusságának a közössége.

Fekete Ágnes: Ez hihetetlen nagy. Elképzelni is nehéz, hogyan lehet gondozni, több mint 90 gyülekezetet.

Török Zoltán: Vannak olyan kis települések, ahol már, vagy még nincsenek reformátusok, az elmúlt évtizedekben sokat változott a lakosság összetétele. Két-három évvel ezelőtt vettem észre, hogy ismeretlen arcok vannak a templomban. A mi templomunk kicsi, ha tele van, akkor is egészében át tudom tekinteni.

Fekete Ágnes: Mi van a falvakkal?

Török Zoltán: Sajnálatosan azokat is érinti mindaz a kedvezőtlen változás, ami a magyar falvak legnagyobb részét. Több helyen tartunk istentiszteletet: Zalalövőn, Türjén és Zalaszentgróton

Fekete Ágnes: Erről a gyülekezetről is elmondható, mint a legtöbbről, hogy értelmiségi, polgári, városi gyülekezet?

Török Zoltán: Vegyes, minden réteg képviselteti magát, többféle csoportot működtetve élünk. 90 gyerekkel van kapcsolatunk, évekig működött egy beteglátogató csoport, de most egy kicsit kifáradt. A zalaegerszegi szívsebészeti osztályra jártak rendszeresen. Egy kékkereszt csoportunk is működik.

Fekete Ágnes: Hogy jött létre?

Török Zoltán: Csoda volt. 1995-ben, nem tudom megmagyarázni miért, ilyen jellegű könyvek kerültek a kezembe: alkoholizmus, alkoholbetegség. Volt úgy, hogy felébredtem éjszaka, megnéztem egy filmet az anonim alkoholistákról. Hamarosan csengetett valaki, azt mondta, alkoholista, gyógyulni szeretne, kért, hogy segítsek. Sikerült Dömösre eljuttatni, meghívtuk Balogh Zoli bácsit, azóta működünk, 15- 20 fős csoport vagyunk.

Fekete Ágnes: Egyik ember hívta a másikat?

Török Zoltán: Igen. Szerdán van a kézimunkakört, varrtunk egyik szomszédos gyülekezetnek egy teljes templomi garnitúrát. Amikor 1996- ban építettük az orgonát, asszonyaink nagyon sokat kézimunkáztak, elvittem Hollandiába és eladtam. Igen jelentős összeggel járultak hozzá, hogy fölépülhessen az orgona. Minden évben nagy savanyúság eltevési akciót szervezünk. A készterméket elvisszük Budapestre, Mágocsra a Csecsemő és Anyaotthonba, a pápai gimnáziumba, ahol két diákunk tanul. Minden szeptember utolsó vasárnapján tartjuk "hálaadás a termésért" vasárnapunkat, amikor adományokat hoznak a gyülekezet tagjai. Tele van az Úr asztal és környéke, egy nagy kosárban elkészítjük a hálaadás kosarát – ezt az adományt is eljuttatjuk a Mágocsi Szeretet Otthonba. Ezen a vasárnapon még egy táskát is készítettünk, amibe mindenkinek beletettünk egy almát és egy kis írást a háláról. Azt mondtam ebbe még, sok minden fér a következő évben is.

Fekete Ágnes: A fiataloknak különösen fontos, hogy a mai korhoz kapcsolódóan tudjanak az egyházhoz kötődni. Ma a nagy találkozók, fesztiválok korát éljük. A református fiatalok számára tavaly országos, idén regionális találkozókat szerveztek. Az utolsó most szombaton lesz Debrecenben. Következő összeállításunk a szegedi, a kisvárdai és a miskolci Csillagpont találkozókon készült. A résztvevők megszólalása előtt Bölcskei Gusztáv püspök úr köszöntését hallhatják.

Bölcskei Gusztáv: Nagy szeretettel köszöntök mindenkit Kisvárdán. Ha az ember ránéz erre a csillagra, akkor nem tudom, kinek mi jut eszébe, nekem kicsit olyan, mintha az ember belemártotta volna a tintatartóba a tollat, azután meghajlította volna. Nem olyan szép, formás ez a csillag. Azt gondolom, akármi volt is a célja annak, aki ezt így vetette papírra, valami nagyon fontos dolgot fejezett ki vele. Mégpedig azt, hogy a Krisztus egyházában és így a mi Magyarországi Református Anyaszentegyházunkban is mindig szükség van arra, hogy valami mozogjon, valami formálódjék. Valami, amiből még nem tudjuk pontosan, hogy mi lesz. Örülök annak, hogy ezek a találkozók nagyon nagy lelkesedéssel történtek meg, mert hiszünk abban, hogy anyaszentegyházunknak kötelessége a jövendőt is formálni. Köszönöm szépen.

Fiú: Meg vagyok lepődve, nem gondoltam volna, hogy ennyi fiatal jön össze, nem gondoltam, hogy sokan ugyanúgy gondolkodnak, mint én. Évekig szerveztem táborokat, szerintem ezek az események képesek összehozni a fiatalokat a református egyházba, illetve lehetőséget adnak, hogy kapcsolatba kerüljenek ezekkel a programokkal. Át tudják élni azt, amit az egyház a 21. században jelent. Országhatárokon túl rendezett táborokba is szívesen eljönnek a fiatalok, csak el kell találni azt az érzésvilágot, azt a hangulatot, amire szükségük van.

Lány: Nagyon jól érzem magam. Sok olyan emberrel találkoztam, akikkel már régen nem.

Fiú: Nagyon tetszik ez a rendezvény. Megható, hogy ennyi fiatal jött el. Sziklafalat utánzó műfalon kell felmászni, úgy, hogy a csoport biztosítja egy kötél segítségével a mászót. Leesni nem tud, a csoport tartja. Ha valaki nem próbálta, nem tudja, milyen borzasztó nehezen tesszük meg, hogy nem mi fogjuk a magunk kötelét, hanem valaki más.

Lány: Szerintem már hiányzott Miskolcnak is és a régiónak is, hogy ilyen ifjúsági találkozó legyen. Nagyon jó, hogy van könyvesbolt, meg minden egyéb.

Fiú: A kerület újságját tartom a kezemben, a Sárospataki református lapokat. Egy évben négy számot bocsátunk ki, mindössze 200 forint az ára.

Lány: Jó lenne, ha minden egyházkerület ilyen aktív lenne.

Fiú: Nekem azt tetszett, hogy külön csoportokat képeztünk, és nagyon jó dolgokról beszélhettünk a lelkipásztorokkal.

XY: Én az előkészítő munkálatokban vettem részt, a szerepem koordinátor jellegű volt. Több olyan ifjúsági konferencián voltam, ahol a csoportvezetőknek fogalmuk nem volt arról, hogy mit is kellene tenni a csoportbeszélgetésen. Nagy eredménynek tartom, hogy sikerült úgy összehozni a mai előadást, illetve a kapcsolódó beszélgetéseket, hogy az előadótól megkaptuk két héttel korábban az előadás rövid vázlatát. Néhány nappal ezelőtt meg azokat a kérdéseket, amelyek támpontot adhattak a csoportban folyó beszélgetéshez. Az előadó Vincze István kiskunhalasi lelkész volt: Van Istened, van békességed és van feladatod. E három gondolat köré összpontosult mondanivalója humorral fűszerezve, többekkel beszéltem azt mondták, jó volt, tetszett.

XY: Nagyon fontosnak tartom azt a szándékot, amely a zsinati iroda részéről megnyilvánul, a találkozók színvonalának emelése érdekében. A jövő évben a megszólítandó fiatalok körét nagyon szélesre tervezik. Igen fontos, hogy ne szűk, bennfentes körnek szóljanak ezek a dolgok.

Lány: Az egész rendezvény jó volt, jól éreztük magunkat. Igyekeztem nagyon érdekessé tenni a játékot, többnyire csoportjátékok voltak, illetve egy-két vetélkedő. Ami jobban igényelte a logikájukat, szellemi kapacitásukat, úgy éreztem, háttérben hagyom, mert mozgalmasabb, vidámabb dolgokra vágytak. Sokan voltak, nagyon színes volt a program. Gratulálok a rendezőknek.

Fekete Ágnes: Ésaiás próféta könyvének 42. részéből így szól Isten:

"Nem kiált és nem lármáz, az utcán nem hallatja szavát. A megrepedt nádszálat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja ki."

Bizonyára mindenki állt már kiabáló, mérges emberrel szemben. Ilyenkor nagyon nehéz megszólalni. Sokszor engedünk az ösztöneinknek, mi is kiabálni kezdünk, mindenki egyre hangosabb. Végül becsapódik az ajtó, néha a telefon találja meg a földet. A másik emberi út, amikor a hangoskodó ember mellett összetöpörödünk. Úgy sem engedi, hogy elmondjuk érveinket, legjobb, ha hallgatunk. Ilyenkor egyre kisebbek leszünk – szinte fojtogatást érzünk. Egyik út sem igazán jó. Ezeknek a helyzeteknek az tétje, hogy a lármázó világban tudunk-e csendesen beszélni. Sokszor nem. Számos esetben nincs esélyünk a jó megoldásra, egy dübörgő koncerten nem lehet csendesen beszélni. Sokszor a maga igazáról teljesen meggyőződött mérges embernek sem lehet csendesen szólni. És ez nagyon fájdalmas, az Isten szava mégsem kiált, nem lármáz. Bárhol emberi eszközzel megszólalhat, de mindig ki fog lógni a szavak sorából. Megmagyarázhatatlanul és leírhatatlanul hat. Az embernek annyi a dolga, hogy cső legyen e szó számára. Van olyan helyzet, amikor az ember becsukja a szemét, ott feszül benne a kérdés, mit mondjak, mivel csillapítsam le ezt a dühöngő embert? És, nem hall a szívünk semmit, egyetlen jó mondat nem jut az eszünkbe, csak olyan dolgok, amelyek olajként folynának a tűzre. Talán, jobb is hallgatnunk. Talán, jobb kikerülni az elénk vágódó autót, mert nincs más út. De, azért Krisztus igazi útja az, amikor az ember visszájára tudja fordítani az emberi indulatot. Egy lelkész mesélte, egyszer egy nagyon mérges ember jött a hivatalba. Már előre szóltak neki, hogy jön valaki azért, mert szerinte túlságosan sokat harangoznak a templomban. A magas C-n kezdte, a lelkész csak állt, végül megkérdezte: – Nagyon fülsiketítőnek találja a harangokat, nehéz hallgatni? Mire az illető egyre jobban lecsillapodva elmesélte az egész család történetét, minden búját- baját, végül már majdnem kész volt a templomba is elmenni. Ezek a pillanatok csodák, az ember nem mindig kész arra, hogy bölcs legyen. Sokszor ingunk, mint a nádszál, gyengék és összetörtek vagyunk egy-egy nehéz helyzet után, de túlságosan erősek is, és szinte karddal vonulunk az igazunk mellett. A szívünk mélye pedig arra a szelíd szóra vágyik, amit Jézustól hallhatunk. Arra a szeretetteljes és mégis igaz szóra, ami felemel és megvigasztal. Ilyen szavakkal ajándékozzon meg bennünket az Isten.
Ámen

Énekajánló

Az egyházi év utolsó három vasárnapja (Szentháromság utáni 25-27. vasárnap) tematikája miatt külön egységet alkot: az eljövendő dolgokról, halálról, ítéletről, örök életről szól. Közülük az első vasárnap igéi (epistola: 1. Thesszalonika 4,13-18., evangélium: Máté 24,15-28.) az eljövendő idők megpróbáltatásait, a nyomorúságait hangsúlyozza. Énekeskönyvünkben külön fejezetben 6 ének szól "Krisztus ítéletre eljöveteléről" (362-367.), további alkalmas énekek találhatók "A test feltámadásáról és az örök életről" című fejezetben (399-422.), de az egyházi év tematikájának figyelmen kívül hagyása miatt ez a téma alig vagy egyáltalán nem fordul elő a református istentiszteleti textusokban. Bibliai tanításban és énekekben is van mit tanulnunk és gyarapodnunk.

Énekrend a Szentháromság utáni 25. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 90,1,7. Tebenned bíztunk / Taníts meg azért minket kegyelmesen

Derekas (fő) ének: 362. Ébredjél fel világ bűneidből

Igehirdetés előtti ének: 218. Életünknek rendiben (234,1. Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét)

Ráfelelő ének: 399,1,9-12. Ímhol vagy ok édes Uram / Nézz reám én Istenem

Záró ének: 406. Én Istenem, benned bízom (367. Emeljük Jézushoz szemünk)