2004-11-24

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Akinek gyereke van, azt gyakran érik meglepetések. Minket nemrég meghívtak a helyi katolikus templomba egy középkori vesperásra, ahol gyerekek énekeltek. Együtt mentünk el, négyéves kislányunk a többivel együtt először gyönyörködve megállt a sok gyertya mellett, majd előre ment, és az oltár előtt letérdelt. Megdöbbentem. A mi nyakas "kálomista" családunkban ilyet nem látott. Tényleg van valami belső, megmagyarázhatatlan vallásosság minden emberben. Ezzel az érzéssel, mint valami tarisznyával megyünk az életben és ki így, ki úgy táplálkozik belőle. Nyilván, amikor már értelemmel is keressük Istent, másképpen megyünk be egy-egy templomba. Most egy olyan ember vallomását hallhatjuk, aki maga is ősi református családból származik és munkájában, életében igyekszik átsugározni azt, ami ebben a bizonyos tarisznyában van. Debreczeni Tibor, a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola tanára, tanítványai néhány éve létrehoztak egy baráti kört: a Kuckót. Az elmúlt héten ott jártam.

(Helyszíni hangmontázs) Ősszel beszéltük meg, jó volna megnyerni Ágh Istvánt, hogy jöjjön el a Kuckóba. Örülünk, hogy itt vagy, a társaság a kedvedért jött össze, és ennek nagyon-nagyon örülünk.

Debreczeni Tibor: Ez a baráti társaság elsősorban a tanítványaimból verbuválódik, akik úgy gondolták, jó volna időközönként összejönni, hogy abból a munícióból, amit valamikor begyűjtöttek, kaphassanak a későbbiekben is valamit, és nemcsak ők, hanem a család, gyerekek. Így született maga az ötlet és elnevezték magukat "Játszó ember alapítványnak". Ehhez persze csapódtak olyanok, akik menetközben lettek barátaink. Most van egy 30-40 fős társaság, akik kéthetente rendszeresen összejönnek itt a Kuckóban, amely nem más, mint egy magánlakás. Igazság szerint a mi lakásunk, minthogy nem vagyunk merkantilisták, és örülünk annak, hogy körülöttünk mindig vannak emberek. Előzetes programot alakítunk ki, ami kapcsolódhat valakihez, akivel találkozni szeretnénk, előadóművész, irodalmár, jeles sportoló, és akikről gyanítjuk, hogy megközelítően hasonló módon gondolkodik világról, erkölcsről, nemzetről. Ez a Kuckó. Tegnap, amikor ön is nálunk járt, Ágh István, a kitűnő költő volt a vendégünk.

Fekete Ágnes: Megmondom őszintén azt hittem, hogy elsősorban nagykőrösi diákok lesznek ott. Ezek szerint a fiatalokat nehezebb odavonzani egy irodalmi Kuckóba.

Debreczeni Tibor: Ezzel én is kísérleteztem, ezért alakítottuk meg a Nagykőrősi Karácsony Sándor Színpad Baráti körét. Arra gondoltunk, hogy Pest környékén lakó, már végzett tanítványok járnak majd el hozzánk, 2-3 rendszeres tagnál több nem szokott eljönni. Arra jöttünk rá, azokat, akik frissen kerülnek ki, elfoglalja a saját egzisztenciájuk kialakítása – sok esetben lányokról van szó – a családalapítás, ennek sikertelenségéből fakadó számtalan trauma. Várni kell, amíg megállapodnak, de ha most meghirdetném, hogy egy konkrét ügy érdekében jó volna, ha összejönnének, hatvanan minden további nélkül itt lennének. Nagyon szeretem, ha tisztában vagyunk egymással. Itt a Kuckóban általában nincsenek ideológiai küzdelmek. Az itt felvetődő témákban igyekszünk az ütközési lehetőségeket kikerülni. Ennek a jegyében működünk már négy, öt éve.

Fekete Ágnes: Én azt érzékeltem, hogy a hit "búvópatakként" mindig előjön.

Debreczeni Tibor: A hit – úgy hiszem – mindenhez fontos. Az élethez, hogy ki-ki tudja, miért él. Ha nincs hite, nem tudja, hogy miért él. Református tanítógyerek vagyok. Nagyapám is, dédapám is Beregből kerültek értelmiségi pályára. Fiatal diákkoromban legátus voltam, prédikáltam hosszú időn keresztül, míg erre lehetőség volt. Pap ugyan nem akartam lenni, bár a falusi lelkész mindig erre bíztatott, alig voltam konfirmálás utáni korban, amikor először kerültem szószékre.

Fekete Ágnes: Mint legátus?

Debreczeni Tibor: Igen, a falunkban Anarcson történt, Kisvárda mellett, oda jártam gimnáziumba. Apám sárospataki legátusi prédikációját tanultam meg. "Vedd fel keresztedet és kövess engem…" – ez volt az alaptextus, és egy, májusi vasárnap délután mentem fel először a szószékre. Figyelt a gyülekezet. Ez nagy esemény volt, az asszonyok még pityeregtek is. A pap prédikációjának a sikeressége azt is jelentette, hogy mennyire rendül meg a gyülekezet.

Fekete Ágnes: Végül nem lett pap.

Debreczeni Tibor: Pap nem lettem. Tanár lettem, a pedagógus majdnem papi mesterség. Nem oktatni, nevelni kell, magam ezt is tanítom. Nem véletlenül Karácsony Sándor pedagógiai elvei szerint végeztem gyakorló pedagógiai munkámat is, jelenlegi kőrösi tanítóképzős tevékenységemet is, a színpadi, a rendezői munkát is. A pedagóguslét minden bizonnyal hivatás, sőt küldetés. Ennek az etikának, emely szerint az ember megpróbál élni, dolgozni, tanítani, nyilvánvalóan az alapja a hit és az a morál, amit a Biblia, főképpen az Újszövetség sugall. A szeretet kulcsfontosságú, az én életemben is meghatározó. Sajnálom azokat, akik nem tudnak szeretni, vagy ez a képesség kevésbé van meg bennük. Úgy hiszem, hogy a pedagógiai tevékenységnek is ez a kulcsa. Minden módszer – később rájön az ember – másod-, harmad-, negyedrendű, ha a tanítvány nem érzi azt, hogy én szeretem őt. Ha igen, akkor mindent megtehetek. Akkor lehet tanítani, akkor, ha másért nem, de a kedvemért el fogják végezni, akkor nincs fegyelmezési probléma. Tavaly szerveztünk egy körbeülős estet a Kuckóban arról, hogy kinek mi a boldogság. Végül nekem szegezték a kérdést, most mondjam meg, nekem mi a boldogság. Kínlódtam a válasszal, legalábbis nyögtem, videóra fölvették így kiderült belőle. Akkor azt mondtam, a boldogság az, hogy azok körében élhet az ember, akik őt szeretik és azok körében, akiket ő szeret. Ha ez nem ad boldogságot, akkor semmi a világon. Az Isten- hitnek is ez a leglényegesebb mozzanata számomra, hogy megtanultam-e, tudok-e szeretni.

Fekete Ágnes: Isten ezzel a kérdéssel, ezzel a tanáccsal mindig mellettünk áll?

Debreczeni Tibor: Pontosan így van, ezért fontosabb az Újszövetség, mint az Ószövetség, ott ezen van a hangsúly.

Fekete Ágnes: Van olyan költő, esetleg egy vers, amiről szívesen beszélne? Van-e valaki, akinél ez a gondolat megjelenik?

Debreczeni Tibor: Évek óta szent meggyőződésem, a műalkotásokat, verseket, novellákat úgy kell tanítani, hogy a gyerek fedezze fel benne, a neki szóló üzenetet. A tanárnak nem több a dolga – ami persze nagyon nehéz -, hogy olyan helyzetet teremtsen, amiben a gyerek maga jön rá az üzenetre. Ne az irodalomtörténész vagy a pedagógus olvassa ki, hogy mit mondott – mondjuk – Dsida Jenő, Reményik Sándor, vagy Ady Endre. Ezzel a metodikával tanítok. Most jelenik meg a nagykőrösi főiskola kiadásában egy gyűjteményes kötet az élményközpontú, befogadóközpontú irodalmi elemzéseimből. Említsem talán Dsida Jenő "Nagycsütörtök" című versét. Arról szól, amiről az imént beszéltem. A költő szorong az állomáson, a sötét éjszakában, hat órát kell várakoznia. Szeretne emberekkel beszélni, és nem tud, mert – ahogy írja – Máté aludt, Jakab aludt, János aludt, mind aludtak. És kövér cseppek csordultak homlokomról… Amikor nincs meg a szeretetteli közeg, akkor szorongásosan vagyunk a világban, és rögtön félünk is. Állítólag a szorongás ab ovo belénk van kódolva, de úgy hiszem, hogy ezt az Egyetlen tudja feloldani, az a közeg, amelyben szeretve vagyunk.

Fekete Ágnes: Az én diákéveimben is volt egy Kuckó-szerű kör. Vályi Nagy Ervin, kedves professzorunk mellett gondolkodtunk így együtt. Ő dogmatikát és etikát tanított a budapesti teológián, a 80-as évek közepén, négy esztendőn át. Ez a négy év egy egész lelkész nemzedékre rányomta a bélyeget, mert felkészültsége mellett, hitelesen benne volt egész lénye abban, amit mondott. Most emlékeztünk meg halálának 10. Évfordulójáról. Nagy Pétert, a Théma egyesület elnökét hallják.

Nagy Péter: Csütörtök este összegyűltünk a Németajkú gyülekezetben azok, akik kijöttek a temetőbe és megemlékeztek Vályi Nagy Ervin halálának 10. évfordulójáról. Akik számára ez fontos volt, összeültek beszélgetni, hogy megpróbálják egy kicsit megidézni Vályi Nagy Ervint teológusként is, de úgy is, mint aki teológus egzisztenciáját a sorsával teljesen azonosnak tekintette.

Fekete Ágnes: Még életében megjelent egy könyve: "Minden idők peremén" címmel. Ebben a címben fogalmazódott meg a teológus élet, egzisztencia, gondolkodás. Az élet peremén akart lenni és ott is élt valóban.

Nagy Péter: Úgy lenni a peremen, hogy közben abszolút helytállni. Nem tudott bekerülni – hogy úgy mondjam – a dolgok közepébe.

Fekete Ágnes: A vezetésbe, a hatalomba – fogalmazzunk így.

Nagy Péter: Ugyanakkor mégis talán a legnagyobb hatású teológus, akinek azzal együtt is, hogy összerakható, rendszerezhető öröksége nem maradt, amit hátrahagyott az olyan örökség, amit tovább kell gondolni, hogy mi is történt az elmúlt tizenöt évben. Nem ugyanaz történt-é egy kicsit más felhangokkal, mint az egyház korábbi évtizedeiben és újra beleesünk ugyanabba a csapdába.

Fekete Ágnes: Mit kritizál?

Nagy Péter: A történelem csapdája: az ember hajlamos arra, hogy saját sorsát Isten milyenségével azonosítsa. Amilyen a sorsom, olyan az Isten. Hajlamosak vagyunk a történelem alakulásából is levonni ilyen következtetéseket.

Fekete Ágnes: Például, mikor a magyarság sorsa jól alakul, az Isten megáldotta.

Nagy Péter: Igen, közben nem gondolnám, hogy nincsen köze Istennek a történelemhez, hiszen a történelem Ura is. De nem a történelemből kell kihallani Isten szavát, üzenetét, hanem ahogy ezt Ő mindig hangsúlyozta, először meg kell hallani Isten szavát és azután vállalni a cselekvést vagy a beszédet ebben a helyzetben, amiben élünk. Ez nagyon nagy különbség. Elgondolkodtató egy évtized távlatában vajon mennyire van otthon az ő alakja, mennyire vándor hozzánk képest. Most talán elindított bennünk egy gondolkodást arról, hogy jó úton járunk- e. Döbbenetes erővel szólalt meg az elmúlt években az "Isten vagy történelem" című dokumentumfilmben, hogy a tét ma is ez. Mit jelent, hogy az egyháznak meg kell szólalnia? Politizálást jelent, a különböző társadalomtudományok segítségével mi is a magunk bölcsességét akarjuk- é szólni, ami pillanatnyilag akár nagyon vonzó, nagyon okos is lehet, de egyáltalán nem biztos, hogy erre van szükség.

Fekete Ágnes: Mai adásunk a hónap utolsó szerdája, ezért szokásos módon bekopogtatunk egy templomajtón. Sóskúti Zoltán igehirdetését halljuk Budapestről, a Külső Kelenföldi gyülekezetből.

Máté evangéliuma 11. részének 28. versében ezt mondja Jézus:

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve. Én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek."

Sóskúti Zoltán: Valaki egyszer a következő mondatot mondta: Nekem úgy tűnik, hogy az élet elég hosszú, csak nem elég széles. Ez az ember azt élte meg, hogy nem tudja igazán kiélni magát, nincs szabadsága rá. Nincs elég szélesség, amiben végig futhatja az életet. Jézus ebben az Igében olyan embereket hív magához, akik szintén úgy érzik, hogy az élet nem elég széles. Úgy érzik, hiányzik a szabadság. Úgy érzik, meg vannak terhelve és meg vannak fáradva. Azok az emberek, akik Jézus korában éltek, valóban meg voltak terhelve, méghozzá a farizeusok, és írástudók számtalan emberi parancsolatával. Több mint 600 ilyen szabály volt, amelyeket be kellett tartani, s mivel ezeknek a többség nem tudott megfelelni, szüntelen bűntudatban élték az életüket. Nem olyan távoli ez, testvéreim! Ha a ma egyházát és gyülekezeteit megnézzük, nagyon sok helyen tapasztaljuk ugyanezt, mert a farizeusok, írástudók kasztja soha nem hal ki. Mindig jelen vannak az egyházban, akik törvényekkel és emberi szabályokkal keserítik a gyülekezetek, az egyházak tagjait. Ezek az emberek megterhelnek íratlan szabályokkal, és sokakat megszomorítanak. Mondjuk meg őszintén, a hitetlen ember azt gondolja, azért nem jó keresztyénnek lenni, mert a keresztyének állandóan szabályok között élnek. Nincs kedvük ahhoz, hogy különféle előírások mentén éljék az életüket. Ez számukra terhes, nem szimpatikus és ezért azt mondják: – Én nem leszek keresztyén. Azért, hogy ne legyek szabad, hogy szüntelen nézegessem a Bibliát, hogy mit szabad és mit nem? Ez a kép él az emberekben. Azt látják rajtunk, hogy szabadabbak vagyunk és szabadabban élünk?

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket viseltek!" Az egyik válasz erre a jézusi hívásra egyszerűen ez lehet: – Nem megyek. Nem megyek. Hiába hív Jézus, engem nem érdekel. A világban így élnek az emberek egyszerűen azért, mert azt gondolják szabadságnak, ha nem keresztyénként élnek és arra a kérdésre, hogy mi a helyes, az a válaszuk: a helyes az, amit én annak gondolok. Ebből öntörvényűség és – hadd mondjam ezt a szót – szabadosság származik. Sokat használjuk a szót szabadosság, de nem mindig tudjuk, mi a különbség szabadság és szabadosság között. A szabadosság valamiféle megvadult szabadság, amikor nincsenek korlátok, nincsenek határok. Talán egyetlen korlát és határ van: az én vágyam, az én gondolatom, az én akaratom. Ez szab törvényt tetteimnek, én tudom, mi a helyes. Ez jellemzi az embereket, e szerint élnek. Egyszer valaki viccesen így foglalta össze egy falfirkában saját korlátait: "Miért van az, hogy minden, amiben egy csepp élvezet van vagy erkölcstelen, vagy törvénysértő, vagy hizlal?" Mindenfajta korlát megvan az ember életében, mégis ezen túl a nem-hívő emberek is viselnek igát. Mert iga az, ami a mai világban uralkodik, amikor a vásárlás istenének, a szórakozás istenének, a tanulás és a munka istenének áldoznak, ezek mozgatják őket. Egyáltalán nem szabad az az ember, aki Isten nélkül él, mert mindezeknek kiszolgáltatott. Mind-mind súlyos terheket, kötelezettségeket rónak az emberre, nem igaz, hogy szabad és nincs semmi gondja. Szól Jézus Krisztus kétezer évvel ezelőtt mondott hívása: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és meg fogtok könnyebbülni!" Isten közelében a Szentírás szerint szabadság vár ránk, ha az Ő rendjébe helyezkedünk. Rend és szabadság. Már József Attila is megsejtett valamifajta kapcsolatot a kettő között. Nincs szabad akarata annak, aki nem Krisztusban van, mert nem tud szabadon dönteni. Valami gátolja, hogy a jót tegye. A nagy kérdés az, miképpen tudok szabadon cselekedni? Erre két választ lehet adni, az egyik a farizeusok válasza, a másik Jézusé. Az akkori és mai farizeusokat és követőiket – vagy mondjam így: áldozataikat – három dolog jellemzi: emberi szabályok, tekintély és ítélkezés. Emberi szabályok:, amiket az Igéhez hozzáteszünk. Ezek jó szándékból származó szabályok. Az emberi szabályok mindig azért keletkeznek, hogy gyakorlati választ adjanak az élet kihívásaira. Azért is van szükségünk rájuk, mert a gyülekezeti közösséget valamiféle formába kell önteni. Az, hogy istentiszteletünknek ez a rendje, emberi szabály. Ugyanakkor azért is szükségesek az emberi szabályok a hétköznapi életben, mert nincs minden, bent a Bibliában. Az alapvető emberi dolgokat és lényegünket tekintve minden benne van, de hétköznapjainkban sok mindenre nem találjuk a választ, mert nem törvénykönyv, szabálykönyv. Kétezer évvel ezelőtt fejeződött be a Biblia írása, akkor még nem voltak olyan problémák, mint ma. Nincs benne például, hogy valaki hány órát tölthet a számítógép előtt. Szabályként mégis mondhatjuk, egy óránál többet eltölteni a számítógép előtt káros, egészségtelen és elveszi az idejét mástól. Ez egy emberi szabály. Kimondhatjuk, jót akarunk vele, de nem biztos, hogy használunk. Az emberi szabályoknak a gyülekezeti életben, hétköznapokban az a nagy hátránya, hogy sokszor összekeverjük Isten Igéjével és olyan tekintélyt adunk neki, olyan magasra helyezzük, mintha az Isten szava lenne. Hamis önigazultsághoz, magatartáshoz vezet az, ha azt gondolom – és a farizeusok ezt gondolták -, ha betartunk minden emberi szabályt és törvényt – egyébként nem tartották be -, akkor mi jók vagyunk Istennél. Az emberi szabályoknak mindig ez a hátránya. Én megtartom a vasárnapot, eljövök templomba, végigülöm a liturgiát, énekelek is, imádkozom is. De hát, testvéreim, ettől leszek jó Istennél? Isten megparancsolta, vegyek részt a református liturgiában minden vasárnap? Szó sincs róla. De jó nekem, mert beláttam magamtól, hogy ez Istennek tetsző dolog. Például lelkészek elvéreznének ennél a parancsolatnál, mert nekünk például a munkanap a vasárnap. Látjuk tehát, hogy az emberi szabályokat nem lehet Isten Igéjének szintjére emelni, de szükség van ilyenfajta formákra.

Van még egy veszélye az emberi szabályoknak: a hasonulás. Ha egy közösségben kimondunk egy szabályt, például kimondanánk azt, hogy a templomba csak kalapban jöhetnek a hölgyek, mert úgy illik, a Bibliában ott van: takarja be a fejét az asszony. Aki nem kalapban jött, már elvérzett. Egy emberi szabály, és ha ezt kimondjuk a gyülekezetben, figyeljük meg, hogy egyre többen fognak kalapban jönni a templomba. A hasonulás törvénye: én is meg akarok felelni a közösségnek, s már-már olyan erőre emelkedik, hogy aki nem kalapban jön a hölgyek közül, az elkárhozik. Humoros ez és tudom, hogy eltúlzott, furcsa a szószékről, de lássuk meg, érjük tetten magunkat, gyakran előfordul ez, főleg szektákban. A másik baj, hogy keresünk egy keresztyén gurut, egy szakértőt, amit ő mond, az a szabály, az a törvény. Ezt is a szektákban láthatjuk nagyon plasztikusan. Amit a szektavezér mond, az a szabály, az Isten beszéde. Aki ennek nem felel meg, az kiesett. Olyan messze van ez Krisztustól, hogy azt el sem lehet mondani. Nem beszélve arról, hogy sok helyen Istenből is ilyenfajta tekintélyt csinálnak, és sok emberben a nádpálcás tanító képe él Istenről, vagy a rendőr a gumibottal a kezében, aki odacsap, ha rosszat csinálunk. Az Isten nem ilyen. Mindennek a következménye lehet, hogy egymást elkezdjük ítélgetni, egymás bűneivel kezdünk el foglalkozni. Ez a farizeusi mentalitás és ebből egy dolog származik, hogy megfáradsz, belefáradsz, mert nem tudsz megfelelni ennek. Mi hát a megoldás? Mi a helyes válasz, a krisztusi válasz erre a hívásra: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan!" Egyszer a XIX. században egy neves külföldi evangélizátort hívtak meg Magyarországra, aki hallgatta a jeles magyar igehirdetőket. A szószékről csattogtatták az ostort, a népek bűnét feddték, állandóan a bűnről beszéltek. Később megkérdezték: – Na, mi a véleménye erről? Ugye, nálunk jól megmondják… Csendesen csak ennyit mondott, (bocsássák meg a testvérek a mondatot, templomban hangzott el): Etetni is kell a marhát, nem csak a trágyáját piszkálni. Mit mond Jézus ebben a nagy felszólításában: Jöjjetek énhozzám mindnyájan? Az első lépés, testvérem, hogy úgy, ahogy vagy, a magad terheivel, igájával, a magad nehéz tulajdonságaival, képtelenségeivel menj oda Jézus Krisztushoz. Mert keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy nem szabályrendszert követek, hanem egy személyt, Jézus Krisztusra összpontosítok. De ahhoz, hogy oda tudjál menni akár ma is, be kell, hogy lásd, terheket viselsz, nehéz az iga, amiben élsz. Ha hitetlenként élsz benne, nehéz a világ igája. Ha keresztyénként szabályokat akarsz követni, nehéz megfelelni. Utána azt mondja Jézus: "és vegyétek fel az én igámat!" Furcsa, hogy ezt a szót használja. Akkor csöbörből vödörbe jutunk? Mégiscsak igát kell felvennünk? Hol van akkor a szabadság? "Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok…" Nem megfelelnünk kell szabályoknak, hanem az élő Krisztust kell, szeressük. Tanulnunk kell a Krisztust. Valóban tudom, hiszem, megéltem, megtapasztaltam, hogy az Isten igája könnyű. Ha megtapasztaltam, hogy jó ebben az igában élni, már szabadon megyek. Azt mondja Adrian Plass, aki számomra nagyon sokat mondó könyvszerző: Istennel olyan kalandok várnak ránk, amelyek sokkal izgalmasabbak a bűnnél. Nem a bűnre kell koncentrálni, hanem Krisztusra. Ha Krisztusra nézek, kihullanak a fegyverek a kezemből. Ha Krisztusra nézek, egész másképpen fogok viselkedni. A Tízparancsolat tulajdonképpen tíz szabadság-mondás. Te képes vagy arra, hogy ne lopj! Te képes leszel arra, hogy tiszteld atyádat és anyádat. Miért? Mert Krisztus él már benned. Tíz szabadság-mondat arra, hogy a hívő ember mindenre képes. Ha valóban a Krisztus iránti vágyódásból és örömből éljük az életünket, ha azt látják, hogy könnyebb és gyönyörűségesebb keresztyénnek lenni, akkor kedvet csinálunk a keresztyénséghez, mert úgy érzik, hogy nem egy tökéletes erkölcs-bajnokkal van dolguk. Akkor úgy fogják érezni a melletted lévők, hogy ők is képesek erre. Nem azt mondják, hogy te vagy a nagy keresztyén, hanem azt: – Talán én is képes leszek Krisztust követni! – és jönnek veled.

Adja meg a mi mindenható Istenünk, hogy ilyen szabadságban éljünk, és engedjünk Jézus Krisztus hívásának gyászban, örömben, fájdalmak között, harcokban! "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek!" Így legyen.
Ámen

Énekajánló – Advent első vasárnapja

"Az ünnepek azok az égbe nyúló szelepek, amelyeken keresztül a felső világ ózonával táplálkozik a füstben, gőzben, gázban fuldokló emberiség. Az ünnep az örökkévalóság napfényének reális és boldog belemosolygása a mi hétköznapi életünkbe. Megtelíttetésünk odafelvaló kalóriákkal." (Ágenda. szerk. Ravasz László. Bp., 1927. 18-19. o.)

Ádventtel új egyházi év kezdődik, melynek vasárnapjai és ünnepei ismét az Úr kegyelmének újabb esztendejét hirdetik (Luk. 4,19.) A négy ádventi vasárnap igéi arra a kérdésre adnak választ: ki az, aki eljött és aki eljövendő? Az első vasárnap evangéliuma (Máté 21,1-9.) az egyházi év és a karácsonyi ünnepkör első napján teljes egyértelműséggel hirdeti:: a szelíd, alázatos, de Mennyei Király jött e világra alázatosságban, őt fogadhatja mindenki személyesen, aki szívében helyet készít neki (321. dics. 6. vers) és ő az, aki az idők végén is eljön hatalomban és dicsőségben. A mindenható, de hozzánk szelídségben és alázatosságban érkező király képét az evangéliumokban leginkább a virágvasárnapi történet hirdeti, nem véletlen, hogy az egyházi év és a karácsonyi ünnepkör kezdetének ősi evangéliuma ez a történet. A királyi vendég fogadására azonban el kell készülni. – Közeleg a világosság, múlik az éjszaka, térjetek meg, készüljetek fel! – hirdeti az epistola (Róma 13,11-14.) Az ádventi idő egyben tehát készülés, "lelki takarítás", önvizsgálat, bűnbánattartás. Mindez a lehető legteljesebben hiányzik mai világunkból, ahol az év végi hajrá, a bevásárlási láz, a csillogás, a felfokozottsága és a karácsonyi programok tömkelege szinte lehetetlenné teszik a visszavonult elcsendesedést. Annál fontosabb a gyülekezeti istentisztelet mellett a belső szoba csendessége, hogy a kiüresedés ellen lelki feltöltekezéssel védekezzünk. Ezért kezdődik az ádvent és az egyházi év első istentisztelete a liturgia szerint a 25. zsoltár szavaival: "Szívemet hozzád emelem". (Lásd Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat! 21. o.)

Az énekrend összeállításának fontos szempontja, hogy lehetőleg az ünnep énekei mind sorra kerüljenek az istentiszteleteken. Ne maradjanak ki az ismeretlenebb ádventi-karácsonyi énekek (302, 303, 310, 311, 314, 317, 320, 321.) és az ide kapcsolódó zsoltárok (24, 40, 50, 80, 121, 2. stb.) sem! Tanítsunk közülük, ha van rá lehetőség, a kórus tekintse feladatának ezek megismertetését, éneklését is, legyen része a különböző ünnepi alkalmaknak ezek megismerése is, mert szövegük sokszor tartalmasabb, mint a népszerűbb énekeké.

Énekrend Ádvent első vasárnapjára:

Fennálló ének: 25,1. Szívemet hozzád emelem (Bevezető ige: Zsoltárok 25,1-2.)

Derekas (fő) ének: 303. Jöjj népek Megváltója

Igehirdetés előtti ének: 309,3-4. Világosítsd meg szívünket

Ráfelelő ének: 464. Jöjj királyom, Jézusom

Záró ének: 304. Kapuk, emelkedjetek

KÖRLEVÉL a Magyarországi Református Egyház valamennyi gyülekezetének és intézményének

"Ezért tehát míg időnk van tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben." Gal 6,10

Krisztusban Szeretett Testvéreink! Magyar nemzetünknek 2004. december 5-e történelmi dátum. Magyarországi választópolgárokként, 80 év mulasztását pótolva, hozzájárulhatunk a határokon kívülre került magyarok helyzetének rendezéséhez. Ezért kérjük a Magyarországi Református Egyház tagjait, hogy menjenek el a népszavazásra és támogassák a kettős állampolgárság megadását a határon túli, kisebbségben élő magyarok számára. Jól tudjuk, hogy a kettős állampolgárság kérdése körül kialakult áldatlan politikai és közéleti vita riasztó és sokszor visszataszító, de kérjük testvéreinket, hogy felülemelkedve mindezen, felelősséggel döntsenek ebben a kérdésben.

Mint ismeretes, egyházkerületi elnökségeink már a széleskörű vita kirobbanását megelőzően állást foglaltak a kettős állampolgárság ügyében, kifejezve, hogy az számunkra nem politikai, hanem lelkiismereti kérdés. Levelünkhöz mellékeljük eddigi nyilatkozatainkat és állásfoglalásunkat, remélve, hogy azok is segítik a határon túli magyarokkal való közös ügyünk rendezését.

A Kárpát-medencei reformátusság élő közösségének megnyilvánulása, hogy határon túli lelkészek vendégszolgálatával ünnepelünk advent első és második vasárnapján, közel 500 magyarországi egyházközségben. Kérjük, hogy fogadják szeretettel a testvérek üzenetével is érkező lelkipásztorokat és gyülekezeti küldötteket, és imádságban gondoljanak a határon túl igehirdető lelkipásztor nélkül maradt, de istentiszteleten együtt ünneplő gyülekezeti közösségekre. A reánk bízott ügy érdekében, törvénytisztelő állampolgárként legyünk tudatában, hogy 2004. december 5-én kampánycsend van.

Testvéreink, igazi döntési helyzet előtt állunk, mások tévedéseit december 5-én módunkban áll helyrehozni. Éljünk ezzel a lehetőséggel, és szavazzunk IGEN-nel a kettős állampolgárság ügyében feltett kérdésre. Közös, békességet teremtő ádventi készülődésünkre Isten áldását kívánva, Testvéri köszöntéssel

Dr. Bölcskei Gusztáv s.k. püspök, a Zsinat lelkészi elnöke
Dr. Nagy Sándor s.k. főgondnok, a Zsinat világi elnöke

Budapest, 2004. november 19.

Pap Géza erdélyi püspök a küszöbönálló népszavazásról.
A következő interjút Somogyi Botond készítette Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével.

"Ötszáz bizony dalolva ment…"

December 5-én Magyarországon a szavazók arról dönthetnek, az anyaországon kívül élő magyarok kedvezményesen kettős állampolgársághoz juthatnak-e. Miután Mádl Ferenc köztársasági elnök kihirdette a népszavazás dátumát, ádáz csata kezdődött. A magyarság újra megosztott lett, ezúttal azonban "csak" az anyaországban. Az egyik tábor az igen mellett, a másik a nem mellett kampányol. Először arról kérdeztük Pap Géza püspököt, milyen érzéseket kelt mindez a határon túl?

– Szomorúan tapasztalom, hogy Magyarországon ez politikai kérdés lett. Számunkra azonban érzelmi kérdés. Nekem, nekünk, borzalmasan fáj, ami most ott történik. Nagyon megdöbbent nemcsak az, hogy népszavazásnak kell döntenie a kérdésről (amikor a környező országokban egyszerű kormányrendelettel oldották meg a határon kívül élő polgárok sorsát), hanem az is, hogy egyesek arra buzdítanak, a lakosság nemmel szavazzon. Borzalmasan fáj, mert úgy érezzük, egységes nemzettesthez tartozunk, önhibánkon kívül kerültünk a határon túlra, és végre eljött az ideje annak, hogy konkrét bizonyítékokat kapjunk az anyaországtól arra nézve, hogy mi is az egységes magyar nemzethez tartozunk. Azért fáj ez a NEM, mert ezt úgy fogjuk fel, mintha az édesanya letagadná a gyermekét, testvér megtagadná testvérét. Egy hasonlattal élve úgy hangzik számunkra ez a szavazás, mint amikor egy családból valaki önhibáján kívül messzire kerül, s mikor hosszú évek után visszaérkezik, a család népszavazás útján próbálja eldönteni, hogy a hazatérő tagja-e a családnak vagy sem. Pál szavaival mondom: nem mondhatja pedig a szem a kéznek: nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: nem kellettek nekem (1 Kor 12,21). Aki egységes magyar nemzetben gondolkodik, annak válasza december 5-én csakis az igen lehet.

– Számos magyarországi és határon túli szervezet, alapítvány igyekszik kivenni részét a szavazás népszerűsítésében, ez alól az egyházak sem kivételek. Az Erdélyi Református Egyházkerület nemrég körlevélben fordult az erdélyi lelkészekhez. Miről van szó?

– Többen kérdezték, hogyan tudnánk ráébreszteni a magyar választópolgárokat arra, hogy mi is az egységes nemzet része vagyunk. Püspöktársaimmal való beszélgetések során fogalmazódott meg az ötlet: jó volna, ha a szavazást megelőző vasárnapon és a szavazás napján határon túli lelkészek szolgálnának Magyarországon. Akkor még nem számítottunk arra, hogy ilyen sokan fognak jelentkezni. Erdélyből kb. 250, a Partiumból 150 lelkész indul útnak, Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről még 100 lelkész vállal majd szolgálatot. Összesen tehát 500 kárpát-medencei református lelkész fog Magyarországon szolgálni.

– December 5-én már kampánycsend lesz. Sem a prédikációban, sem azon kívül nem lehet az igenre buzdítani a szavazókat. Csak a részvételre. Nem túl késő?

– Ez az akció november 28-tól tart december 5-ig. Tudjuk, hogy 5-e kampánycsend, de nem is a kettős állampolgárságról, a szavazásról szeretnénk prédikálni. Mi Isten igéjét szeretnénk hirdetni a testvérek között. Persze szeretnénk elmondani érzéseinket, gondolatainkat. Szeretnénk velük együtt az ige felé fordulni, és Istenhez imádkozni. Ezt teszi ugyanakkor Erdély minden református gyülekezete is. Mi küldöttségbe megyünk, hogy őszintén megkérdezzük azoktól, akiknek Isten a jövőnket a kezébe tette: meddig tart még a mi babiloni fogságunk, meddig maradhat életben az a leszakított testrész, amelyet itthon is, otthon is idegenként kezelnek?

– Mi a reménység, lesz-e sajtóvisszhangja a kezdeményezésnek? Milyen érzéseket vált(hat) ki mindez az anyaországiakból?

– Merjük remélni, hogy a templomba látogatók megértik azt az üzenetet, amelyet mi viszünk. Nem kívánjuk megnehezíteni a Magyarországon élők helyzetét, nem kívánjuk elvenni a kenyerüket, nem kívánjuk azt, hogy nagyobb legyen az adójuk. Nem szeretnénk bármivel is a terhükre lenni, nem kívánjuk elözönleni az országot. Elmegyünk, elmondjuk az üzenetet, utána hazajövünk, és megvárjuk, hogy mi lesz a népszavazás eredménye. Az viszont tény, hogy ez a szavazás, és a körülötte tapasztalt acsarkodás már most üzenet értékkel bír, hiszen világossá tette számunkra, hogy kisebbségi sorsunkban kire számíthatunk és kire nem.

– Az egyik körlevél elején Arany János mottója szerepelt: ötszáz bizony dalolva ment.. Vajon – az idézetet folytatva – nem lángsírba megyünk-e? Több száz lelkész kel útra a fagyos decemberi hónap első vasárnapján. A gyülekezetek két napig lelkész nélkül maradnak. Feltehetőleg a határon való átkelés sem lesz zökkenőmentes. Megéri-e ezt az áldozatot hozni akkor, amikor ismerjük a magyarországi átlag polgár viszonyulását a határon kívül élőkkel szemben?

– Igen, valóban dalolva megyünk: Tebenned bíztunk eleitől fogva, és minden áldozatot örömmel vállalunk. De ha a folytatásra gondol, akkor azt is tegyük hozzá, hogy "de egy se bírta mondani, hogy: éljen Eduárd!" Igaz, a lelkészek elmennek, de a gyülekezetek mégsem maradnak istentisztelet nélkül. Minden gyülekezet megkapta azt a prédikációt és imádságot, amelyet Kozma Zsolt teológiai professzor erre az alkalomra írt, s amit a kántor vagy valamelyik presbiter fog felolvasni. Mi történik akkor, ha az anyaország megtagad minket? Biztos, hogy számunkra ez nagyon keserves volna. De Ézs 49,15 szavait idézem: "Hát elfeledkezhet-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem." Mi azzal a hittel és reménységgel megyünk, el és jövünk vissza, hogy megtörténhet, az anyaország megfeledkezik rólunk, megtörténhet, hogy többen szavaznak nemmel vagy éppen nem lesz elég érvényes szavazat, de mi akkor is az egységes magyar nemzethez tartozunk. És ha az anya megfeledkezne gyermekéről, mi továbbra is abban bízunk, aki nekünk megígérte, hogy rólunk soha el nem feledkezik.

www.reformatus.hu
Kommunikációs Szolgálat

REFORMÁTUS ÉNEKEK III. -Gondolatok a gyülekezeti éneklésről egy frissen megjelent felvétel kapcsán.

Az utóbbi években egyre több zenei esemény hívja fel a figyelmet 55 éve megjelent gyülekezeti énekeskönyvünk értékeire. A Periferic Records rendezésében idén pünkösdvasárnap harmadízben került sor református zsoltárok és dicséretek koncertszerű bemutatására a Zeneakadémián. Mindhárom eddigi koncert CD változatban is kapható, a május 30-i hangverseny felvétele "Református énekek III." címmel az ősz folyamán került a boltokba.

Aki a felvétel első perceibe belehallgat, meggyőződhet róla, hogy ezen a koncerten is valódi zenei minőség jött létre, de több is annál. A pünkösdi himnusz (Jövel teremtő Szentlélek) szól Bach sodró erejű feldolgozásában és a zene és ének hullámverése szívünkig érve minket is magunkkal ragad. Érezzük az ünnepi pillanatot, amikor kiszakadva a mindennapi gondokból szívünket a dallam szárnyán fölemelhetjük Istenhez. – Nem csak hangulat az egész? – kérdezheti valaki. Én hiszem, hogy az ének valóban Isten közelébe emel bennünket és akinek Ő személyes valóság, az nem hangulatként éli meg ezt az eseményt; annak a református énekek koncertszerű hallgatása is Istennel való találkozás.

Úgy vélem, ilyen élmények egyre többünkben erősítik azt az igényt, hogy a gyülekezeti éneklés és általában az egyházzene liturgiai keretben is ugyanilyen lelki élményt nyújtó legyen, természetesen az istentisztelet egyéb elemeihez és arányához alkalmazkodva. Azt is egyre többen felismerik, hogy a "fekete" énekeskönyv hagyományos énekei ma is megszólító erővel, üzenetértékkel bírnak és az istentiszteleti éneklés jövőjében a hagyomány megújításának kell esélyt adni és nem a popularitásnak utat engedni.

Meggyőződésem, hogy nem csak a Zeneakadémia Nagytermében, nagy orgonával és több száz fős kórussal érhető ez el, hanem kisebb léptékben ugyan és az adott gyülekezet zenei képességeihez képest, de 10-15 percben minden istentiszteleten. Ennek rendszeres, hétről hétre történő megvalósulása többet ér egy-egy nagyünnepi zenés áhítatnál vagy koncertnél.

Sokan tudjuk, hogy a gyülekezeti éneklésre több figyelmet kellene fordítani a kívánt eredmények elérés érdekében. Ahogyan a lelkészképzésben súlyt helyeznek az igehirdetés és az imádság felépítésének tanítására, éppolyan fontos az egyházi éneklés formája, felépítése. Sajnos igen kevés lehetőség adódik erről beszélni, ezért e helyütt szeretném néhány ide kapcsolódó gondolatomat az érdeklődő olvasóval megosztani.

A több verses gyülekezeti ének felépítését a versszakok közötti változásokkal alakíthatjuk. Változhat a kíséret jellege (korálkönyv a- b letét, regisztráció, szólamszám), vagy az éneklők csoportja. Ha van lehetőségünk, szervezzünk a gyülekezetben egy olyan éneklő csoportot, mely az egyik, legalább 5-6 verses ének egy-egy versszakát önállóan énekli – kísérettel vagy nélküle. Ha van énekkar, szólaljon meg önállóan egy szólamban is, amint azt a koncerten éneklő kórusok is tették! Az éneket segítő vezető kórus segítségével kevésbé ismert éneket is bátrabban lehet választani, újat is gyakrabban lehet tanítani, ugyanakkor számos ének alkalmas versszakokon belüli váltásra is.

Többnyire jó példákat hallunk a CD-n egy-egy ének felépítésére, amely legtöbbször az ének mondanivalóját tükrözi. Különösen szép a mennybemeneteli ének (358.) megvalósítása. Érdemes azonban ügyelni arra, hogy ne legyen hirtelen nagy váltás – mint például a 134. zsoltár 2. versében – vagy a halkabb versszakot nagyobb szünet előzze meg.

A finn bűnbánati ének (Szelíd szemed…) Gárdonyi Zoltántól származó ismert orgonafeldolgozását közjátékként is ajánlom, ha a gyülekezet alkalmasint csak az 1. és 4. verset énekli és a közbül elhangzó orgonajáték alatt a két középső versszak szövegét gondolja át magában csendben.

A gyülekezeti ének alapvetően a teljes közösség éneke, nem szólóhangra való. Érdekes módon azonban éppen a legkedveltebb stílusúak a legkevésbé gyülekezetnek valók. A "Hinni taníts" (479.) könyörgése és a hasonló vallomásokat megfogalmazó énekek inkább a belső szoba csendjébe vagy kiscsoportos alkalmakra valók, mint a teljes gyülekezet istentiszteletére. A koncerten is többnyire énekszólóban hangzottak el ezek a dicséretek, de szépen belesimult ebbe az Szigethy Gyula "Amint vagyok" kórusfeldolgozása is.

Felfedezésre alkalmas, üde színfolt a koncertfelvételen egy-egy ismeretlenebb genfi zsoltár (75., 43.) megszólalása, különösen az utóbbi években már kotta formájában is könnyen hozzáférhető Goudimel- féle harmóniákkal.

A gyülekezeti énekléssel kapcsolatos számtalan egyéb lehetőségre itt most nem térhetek ki. Célom az volt elsősorban hogy gyülekezeti éneklésünkre és a megjelent CD-re felhívjam a figyelmet, kifejezve reményemet, hogy az énekeskönyvünk énekeiért éledő mozgalom során egyre több gyülekezetben elevenedik meg az éneklés. Nagy eredmény lenne, ha különösen a rádiós-tévés istentiszteleteken hasonló szinten megszólaló református ének szélesebb körbe eljutva további áldások eszköze lenne.

A "Református énekek III." CD-n közreműködik a Debreceni Kollégiumi Kántus, a Palló Imre Énekkar, a Psalterium Hungaricum Kórus, a Hálaadás Krus, a Julianna Református Általános Iskola Gyermekkórusa, a Kelenföldi Református Ifjúsági Kórus és a felvidéki Fiatal Reformátusok Szövetségének Kórusa. Vezényló karnagyok: Arany János, Berkesi Sándor és Cseri Zsófia. Orgonán játszik Alföldy-Boruss Eszter.

Bódiss Tamás