2009-05-13

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. A kertünkben elkezdett érni az eper. A gyerekek árgus szemekkel figyelték, mikor lesznek már teljesen pirosak a szemek. Kislányunknak mutattam: nézd, már két piros szem van. Mire ő: majd akkor szedjük le, ha három lesz – tudniillik a három gyereknek. Én már hajlottam volna arra, hogy titokban megegyem vele az első epreket, de az ő törvénye erősebb volt az enyémnél. Azt tapasztalom, ha rendezett módon élnek emberek egymással többé-kevésbé, akkor ezek a törvények élnek bennünk. Mire felnőttek leszünk, persze egyre rafináltabban kijátsszuk még a saját szívünk parancsait is. Elhisszük, hogy jó érzés megenni egy epret úgy, hogy a másik nem kap belőle. Pedig megfekszi a gyomrunkat a sok minden, amit nem osztunk meg. Megfekszi az egész világ gyomrát és életét, hogy elhiszi, csak a többiek ellenében védheti meg magát. Következő beszélgetésünk erről az emberi dilemmáról szól. Dr. Bene Éva orvos volt, ma könyvíró. A megdőlt az életfa talán a legismertebb műve, amiben annak az okait keresi, miért születik ilyen kevés gyermek Magyarországon. Vörös Virág beszélgetett Bene Évával.

Bene Éva: Az intézetben minden osztályvezető főorvosnak alá kellett írnia, hogy egy hónap alatt hány beteget bocsát haza. Ez olyan kötelezettséget rótt ránk, ami szöges ellentétben áll az orvosi esküvel. Erről mind a mai napig meg vagyok győződve. Én nem tudhatom, hogy ki milyen állapotba kerül be az intézetbe, tehát annak előre történő eldöntése, hogy egy beteget legfeljebb 8-10 napig tartunk bent, elfogadhatatlan volt számomra. Ketten nem írtuk alá ezt a papírt, és mindkettőnket nyugdíjaztak. Amikor erről az intézet igazgatója engem értesített, azt mondtam, hogy aki Istent szereti, annak minden a javát szolgálja. Az én esetemben ez így is van, mert a nyugdíjazásom óta minden évben megjelent egy könyvem. Isten egy teljesen más vágányra állított. Egy orvos mindenképpen gyógyítani szeretne, és ha nem tud a betegágynál, hát megpróbálja máshol. Amikor egyik napról a másikra el kellett döntenem, hogy mit kezdjek magammal, eszembe jutott, hogy Magyarországon már évtizedek óta nincs egészségtan-oktatás. Ha valaki nem tudja, hogy milyen tünetek, panaszok esetén mi a teendő, akkor ez sok esetben tragédiához is vezethet. Arra jutottam, hogy egy egészségügyi felvilágosító könyvet kellene írnom, ami segítséget nyújt a betegnek. Mindezt keresztyén szellemiséggel átitatva gondoltam leírni. Így született meg a Védd magad! című könyvem. Utána a Csendes csodák következtek, amelyben Cseri Kálmánt kérdezgettem. A harmadik könyvem már nem a személyes önvédelmet, hanem a kollektív önvédelmet szolgálta: a népességfogyással kapcsolatos jelenségek társadalombiológiai, társadalomlélektani elemzése a Biblia tükrében. Megdőlt az életfa a címe ennek a műnek. Ezután Döbrentei Kornéllal közösen írtuk meg a Magyarországgal Istennek terve van című művünket. Ezt követően a magyar egészségügy tönkretételéről írtam az Itt az ideje a rombolásnak címmel. Most, májusban a Magyarok Házában mutatták be a legújabb könyvemet, melynek Az erkölcs és egészség a címe. Ez úgy született, hogy számos beteg keresett meg azzal a kéréssel, hogy adjam oda az előadásaim szövegét. Egy idő után a katolikus rádió igazgatónője azt javasolta, hogy jelentessük meg, amit a Kairos Kiadó el is vállalt, és a Szent István Könyvhétre el is készült.

Vörös Virág: A Megdőlt az életfa című könyvében megfogalmazott indirekt népirtás gondolatát ki tudná-e egy kicsit fejteni?

Bene Éva: A 2004. december 5-i népszavazás engem rendkívüli módon megrendített, mert nem tudtam felfogni, hogy az ország nem fogja fel a saját érdekét. Hiába volt másfél millió igen, volt ugyanennyi nem is, ötmillióan pedig nem mentek el szavazni. Ötmillió embernek abszolút közömbös volt, hogy mi történik a testvéreivel. Annyira nem vette a fáradtságot, hogy a szomszédba átmenjen. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetséges, hogy még saját magunkat sem tudjuk megvédeni. Az önvédelem hiányával hozom összefüggésbe az 1980- as évek óta tapasztalható rendkívüli mértékű népességfogyást. Vannak alapvető biológiai törvények, amelyek minden populációra, így a humán populációra, a népekre, nemzetekre is érvényesek. Egy egészséges populáció szaporodik, vagy legalább is stabil, azaz a születések és a halálozások egyensúlyban vannak. Abban a pillanatban, amikor egy nemzet elkezd fogyni, biztosak lehetünk abban, hogy baj van. A népesség önmagában egy biológiai probléma. Azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen okai vannak ennek. A direkt népirtás nyílt, véres és idegenkezű folyamat. Az indirekt népirtás ezzel szemben álcázott, vértelen és önkezű. Az indirekt népirtás nem más, mint a népességfogyás szándékos kikényszerítése. Az ön- és a fajfenntartás ösztöne közül, az önfenntartás az erősebb. Ha én megnehezítem az önfenntartást, gátolom a fajfenntartást is. Ha az életszínvonal romlik, ha az emberek egészsége nincs rendben, ha a jövő elbizonytalanodik, ha valakinek nincs állása, munkanélkülivé válik, ha nem tudja kifizetni az adósságát, szembefordítják az ön- és a fajfenntartást egymással. Nyilvánvaló, hogy az önfenntartást helyezi előtérbe. Nem csak a fizikai ellenálló képesség megtörése, hanem a lelki ellenálló képesség megtörése – az agymosás, a befolyásolás – is veszélyes. Ha minden olyan tényező, ami a lelkeket erősítené, gyengül, akkor a lelkek ellenálló képessége is romlani és csökkenni fog. Itt pontosan arról van szó, hogy olyan fokú megtévesztés, agymosás, kritikátlanság terjedt el, amivel gondolkodásra képtelenné tették az emberek nagy többségét. Ha az emberek ezt megértenénk, akkor legalább abban reménykedhetnénk, hogy a dacreakció beindul. Ehhez egyedül Istentől kaphatunk erőt.

Vörös Virág: Kimondani, hogy ezek mögött a jelenségek mögött szisztematikus elgondolás van, elég súlyos.

Bene Éva: Szó nincs arról, hogy véletlen momentumokról lenne szó. Ez egy rendszer. A kép úgy áll össze, mint ahogy a mozaikdarabkákból összeáll egy mozaik. A megdőlt az életfa című könyv nem más, mint ennek a bizonyítása. Ez nem véletlen, a feltételrendszert tudatosan teremtik meg. Amikor az egészségügyet tönkreteszik, a betegellátást szűkítik, a kórházi ágyak számát csökkentik, növelik a halálozást. Ez egyértelmű.

Vörös Virág: És ez a rendszernek még mindig csak az egyik eleme.

Bene Éva: Természetesen. Azzal, hogy kinyitottuk a lehetőségeket, itthon beszűkítjük. Itthon munkanélküliség van, a miniszterelnök pedig azt tanácsolja a fiataloknak, hogy menjenek külföldre. Nem muszáj itthon maradni, lehet külföldön tanulni és munkát vállalni. Azt kell sajnos mondanom, hogy az indirekt népirtás minden feltétele adott Magyarországon, és ez nem alakulhatott ki véletlenül. Az élet nem dől meg magától. A keresztyén értékrend: Isten, haza, család. A fogyasztói társadalom értékrendje: pénz, gyönyör, siker. A nő és a férfi versenytárssá válik, pedig a nő és a férfi a gyermek és házastársi közösség érdekében társ, és nem ellenfél. Isten azonos feladatra rendelte el a nőt és a férfit: közös életre és gyermeknevelésre. Nem lehet versenyhelyzetet teremteni a szekér elé kötött két ló között, hiszen azonos a céljuk. A könyveim azért születtek, hogy az, aki egy kicsit is úgy érzi, hogy szereti a hazáját, és ezt a pusztulást nehezen tudja elviselni, megértse, hogy milyen összefüggések vannak. Magyarországon a globális kormányokkal lojális kormányok hajtják végre mindezt. A hit hatalmas erő. Egy nemzet lelki ellenálló képességének erejét a hit adja, minőségét az erkölcs és a nemzeti elkötelezettség. A nemzeti hagyomány színezi és befolyásolja mindezt. Nem kell arra gondolni, hogy Magyarország gyenge, és állandóan arra törekedni, hogy elfogadjuk a kicsiségünket! Arra kell inkább gondolnunk, hogy Isten segítségével és Jézus Krisztus fegyverzetével erősebbek lehetünk, csak ezeket a fegyvereket meg kell ragadni.

Vörös Virág: Úgy gondolja, hogy a hit és az erkölcs elegendő ahhoz, hogy ezt a ránk kényszerített, összetett helyzetet épen el tudjuk hordozni?

Bene Éva: A megmaradásunk alapvető feltétele, hogy meg tudunk térni Istenhez. A hit kegyelem dolga, de hallásból van. Aki szívből tud imádkozni, már egy óriási lépést tud tenni. Krisztus mondja, hogy ha ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük. Sokan legyintenek az imádkozásra, pedig hihetetlenül fontos dolog. Lehet úgy imádkozni, hogy az ember beleizzad. Kapunk hideget és meleget, és azt hiszem, hogy nagyon sok szenvedésnek nem csak oka, hanem célja is van. Isten köszörűkövén ülünk, és Ő fényesre tud bennünket csiszolni. Egyszer fogtam egy tanárnő kezét, amikor meghalt. A mai napig nem nagyon beszéltem erről. Az erkölcs és egészség című könyvemben leírtam, hogy az a beteg asszony majdnem mosolyogva halt meg. Egy hívő asszony volt. A mélységes megnyugvás és hit világított ebben a betegben. Megrendítő volt a számomra ezt megtapasztalni. Sokszor úgy indultam el vizitelni, hogy előtte imádkoztam azért, hogy a problémás eseteket meg tudjam oldani. Amikor egy komoly és nehezen megoldható probléma került elém, hosszan foglalkoztatott, és nem egyszer előfordult, hogy éjjel három órakor arra ébredtem, hogy teljes világossággal tudtam, mit kell tennem. Állítom, mert nem egyszer megtapasztaltam, hogy a Szentlélek dolgozik. Az embernek csak ki kell nyitni a radarját.

Vörös Virág: Mi volt az az élmény, ami elindította a hit útján?

Bene Éva: A nagyanyám házában minden este, vacsora után felolvastak a Bibliából. Már kiskoromban megtanultam, hogy a Biblia egy szent írás, ami szerint él az ember. Ezen kívül a nagyanyám és a nagynéném vittek el engem először a templomba. Egy evangélizáció alkalmával ismertem fel a saját bűneimet. Ez ahhoz hasonló, amit Németh László a Villámfénynél című darabjában leír: éles reflektorfénybe kerül az ember saját maga előtt, és felnagyítva látja a saját vétkeit. Az is egyértelművé válik, hogy nincs más, csak Jézus Krisztus váltsága, ami a túlélést biztosítja. Ezt el kell fogadni. Én negyven éves voltam, amikor ez bekövetkezett.

Vörös Virág: Ebben a nehéz helyzetben egy magyar református hívőnek mi a dolga? Mi az, ami a mi kezünkben van?

Bene Éva: Mindenkinek imádkoznia kell, és a saját életében fel kell vennie a küzdelmet. Mindenkinek becsületesen kell dolgoznia a maga helyén.

Fekete Ágnes: Amint hallották a most megrendezésre kerülő Szent István Könyvhétre jelent meg Bene Évának az "Egészség és erkölcs" című könyve. Jelenleg is tart ez a könyvvásár Budapesten, a Ferenciek terén. Többek között a Református Egyház könyvkiadója, a Kálvin Kiadó is jelen van. Hétfőn egy könyvbemutatójukon jártam, Galsi Árpáddal, a Kiadó új igazgatójával beszélgettem.

Galsi Árpád: A Kálvin Kiadó most már hagyományosan részt vesz ezen a könyvhéten is nagy lelkesedéssel, mert számunkra ez egy jó lehetőség arra, hogy találkozzunk az olvasókkal. Reménykedünk abban, hogy jó idő lesz, vagy legalább is nem lesz nagyon rossz! A könyveinken keresztül tudunk találkozni az olvasókkal. Ez a könyvhét a keresztyén kiadók életében hagyomány. Programot, könyvbemutatót is szervezünk, illetve van egy közös, könyvmisszió elnevezésű programunk a Luther és a Harmat Kiadóval. Ez keresztyén könyvesboltoknak és iratterjesztőknek szól, akikkel arról beszélgetünk az alkalom keretében, hogy hogyan lehet hatékonyan eljuttatni a könyveket az olvasókhoz.

Fekete Ágnes: Hogy minél szélesebb közönség megtalálja ezeket a könyveket.

Galsi Árpád: Így van. Tisztelettel köszöntjük vendégeinket a Kálvin Kiadó könyvbemutatóján, a Szent István Könyvhéten. Pecsuk Ottó Pál és a rómaiak című könyvét szeretnénk bemutatni, erről beszélgetni a szerzővel. Dr. Pecsuk Ottó a Magyar Bibliatársulat főtitkára, én pedig Galsi Árpád vagyok, a Kálvin Kiadó igazgatója. Érdemes a könyv címéből kiindulnunk! Pál és a rómaiak. Mit tudunk Pálról?

Pecsuk Ottó: Azt szokták mondani, hogy az egyetlen olyan személy az Újszövetségben, akiről – mint személyiségről – tudunk valamit, beleértve Jézus Krisztust is ebbe, hiszen Ő sem a saját hangján szólal meg az Újszövetségben, hanem írnak Róla. A protestáns egyházak számára Pálnak hangsúlyosabb a szerepe a többi újszövetségi szentíróhoz képest is. Mint teológust, és mint lelkészt is nagyon foglalkoztatott Pál alakja, ezért fordultam felé. Ha valamit ki kellene emelnem az Újszövetségből, ami igazán páli, az a Római levél lenne. Sajátos farizeusi, zsidó kegyességből érkezve fedezte fel a keresztyénség üzenetét, Jézus Krisztus hívó szavát, és ezzel elindított egy olyan mozgalmat, ami már előtte is létezett, de azzá, amivé végül is vált, kétségkívül Pál és a Pál köpönyegéből előbújt munkatársak tették.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Márk evangéliuma 8. részéből.

A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert ha valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

Ha valamire szeretnénk valakit rábeszélni, akkor a dolgoknak a legszebbik oldalát mutatjuk meg. Egy egész iparág épül erre az elvre, ma mindenünnen dübörög a nagy üzenet: gyere, vedd meg ezt, és legyél boldog! Szavazz ránk, és jó lesz neked! Ehhez képest Jézus, aki soha nem hívta össze a sokaságot, köré mindig maguktól verődtek össze az emberek, most kifejezetten odahív egy tömeget magához, és azt mondja, ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét. Jézus nem reklámoz, nem akar rábeszélni senkit arra, hogy tanítványa legyen. Sőt, abban, ahogyan fogalmaz – ha valaki utánam akar jönni – megadja a lehetőséget arra, hogy valaki ne menjen utána. Bizonyára sokan nem ezt az utat választják, de nem baj. Nem az a lényeg, hogy sokan legyünk, hanem az, hogy a Mestert Mesterhez méltóan kövessék. Különböző szövegkörnyezetekbe ágyazzák a különböző evangélisták Jézusnak ezt a mondását, de mindig úgy, hogy valamiképpen Jézus szenvedésének az elfogadásáról van szó e mondatok előtt. Ha a Mester, aki elől megy, a kereszt felé tart, akkor sem Péter, sem a tanítványok nem tarthatnak másfelé. Jézus után megyünk. Nem mi vezetjük Őt. Uram ezt tedd meg, Uram azt add meg! Nem mi diktáljuk a tempót. Add Uram, de mindjárt! Nem mi osztjuk okos gondolatainkat szerteszét, a mi dolgunk csak annyi, hogy Őt kövessük. Amit teszünk, az mind hozzá képest van. A kereszthordozó Mester mögött furcsán mutatnának glóriás tanítványok.

De mi van akkor, amikor már letettük a glóriát, már Jézus mögött állunk, már értjük azt, hogy nem a mi nagy akaratunk megvalósítása a cél? Akkor halljuk a szót: tagadja meg magát! Ma széltében hosszában azt halljuk: önismeret, önmegvalósítás, önértékelés, önmagunk elfogadása és így tovább. Ezek mind okos gondolatok. A mai kor olyan mértékben az egyéni boldogulásra figyel, hogy nem is fogjuk föl azokat a korokat, amikor ez egyáltalán nem volt így. Ezért a mai korban még érthetőbb Jézus szava: tagadja meg magát. Az önmegtagadás egy folyamat az életünkben. Hiszen mindannyian voltunk dacos gyerekek, lázadó kamaszok, önmegvalósító felnőttek. Mégis lehetséges egy másik fejlődés is emellett a természetes folyamat mellett. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy egyre kevésbé gondolom magam fontosnak. A "majd én megvalósítom" helyébe lép, hogy odaengedek mást is. A "majd én megmutatom a többieknek" helyébe lép, hogy meglátom, amikor hibázom, és épp a másik mutatja meg a jót. Megtagadni magunkat, azaz megtanulni egy kicsit eltűnni. De nem a depresszióban, mint József Attila versében a vad nyoma az erdőben, hanem Istenben és a másik emberben. Ha Krisztus után baktatok, kiderül, hogy nincs is szükségem annyi mindenre. Nem kell annyit törnöm a fejem a döntésekben, mert Ő mutatja az ösvényt.

Amikor már lassan semmi sincs a kezemben, amikor tényleg átadom Krisztusnak a sorsomat, egyszerre ott lesz velem valami mégis. Egy kereszt. A magam keresztje. Ismert történet, amikor valaki szerette volna kicserélni a keresztjét, mert nagyon súlyosnak találta, és Isten megengedte neki, addig-addig cserélgette, az egyik nagy volt, a másik széles, amíg a nagy válogatásban visszavette a régi keresztjét. Észre sem vette, és pont azt találta a leginkább magához illőnek, amit eredetileg el akart dobni. A kereszt az a legszemélyesebb valóság, ami létezik. Ez vagyok én, ez a sorsom. Ha csak úgy a tömegből egy tetszetős hívásra elindulunk Jézus után, akkor soha nem fogjuk hordani a keresztet. Csak teher lesz.

Ha Jézus szavát meghalljuk, hogy ha valaki utánam akar jönni…, ha ez a "ha" eldőlt bennünk, és utána megyünk, akkor könnyű lesz a kereszt. Ha megtagadtam magam, ha le tudtam mondani fontosságomról, akkor nem méricskélem a keresztemet a másikéval, hanem megláthatom a reményt, ami a keresztben van. Ahogyan Krisztus hordozta, hordozom én is. Ahogy Ő feltámadott, feltámadok én is. A kereszt reménysége ez a részesedés. Nem a magam ötleteit és a magam megvalósítását hordozom, hanem Jézus élete mögé állok be. Nem légüres térben kell emberi pofonok miatt újból és újból behúznom a nyakam, és összetöpörödnöm. Krisztus keresztje alá tartozom, benne tagadom meg magam, Ő ad erőt mindenhez.
Ámen