2009-09-23

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Keveset gondolkodunk azon, mit is jelent a jelkép. Pedig tele van az életünk olyan tárgyakkal, amelyek nem azért fontosak, amik, hanem valami több értelmet is hordoznak önmaguknál. Jelkép lehet egy könyv, egy koccintás, egy kidőlt fa, de jelképekké teszik az öltözetet, az autót is manapság. Az ősi jelképek nagyon mélyen érintik meg az embert, valami olyan húrt pengetnek meg a lelkünkben, amit másképpen nem érnénk el. Ilyen jelkép a bárány. A szelídséget, az áldozatot, az életet is jelképezi. Számomra nagyon kedves, hiszen a nevem jelentése is bárány. Most látogassunk el a Népművészeti Múzeumba, ahol a Szakrális Művészetek Hete alkalmából egy kiállítás nyílt meg "Isten báránya", azaz "Agnus Dei" ábrázolásokból.

Sedlmayr Krisztina, a kiállítás rendezője beszél majd, de előtte belehallgatunk Szilárdfy Zoltán előadásába, amely a megnyitón hangzott el.

Szilárdfy Zoltán:Ott egy fekvő bárány. Az Élet Könyvén pihen, a hétpecsétes könyvön. Vajon miért fekszik rajta a bárány? Mert ha feláldozták, akkor pihen, fekszik. De van álló bárány is, és ez nem véletlen, hordoz magában jelentést. Az álló bárány a föltámasztott Krisztus. Hallgassunk meg egy érdekes himnuszt, amit azért olvasok fel, mert lesz a kiállításon olyan tárgy is, amelyen oroszlán látható, és az ő kezében is ott a húsvéti zászló.

Ím az oroszlán
Retteg a bárány arca előtt
És a kegyetlen ölő keselyűk
Tétova fellegek útjain át
Űzi a csillagot este galamb.

A 7. század óta szerepel a misében az Agnus Dei. "Az Isten Báránya, ki elvette a világ bűneit, irgalmazz nekünk, irgalmazz nekünk, adj nekünk békét."

Sedlmayr Krisztina: Olyan témát szerettem volna választani, amivel sokféle tárgyat tudok bemutatni. Végiggondoltam, hogy melyik az a szakrális jelkép, amivel régi paraszti tárgyat, pásztorfaragást és mai tárgyat meg tudok mutatni, és ezekkel együtt azt is, hogy milyen sokféleképpen tud egyetlen jelkép megjelenni. Ez a téma nagyon kedves volt nekem. 18-19-20. századi paraszti, köznépi használati tárgyak képezik a kiállítás alapját, amelyek elsősorban nem liturgikus használatban álltak. Itt, a leporellón is látható egy részlet egy ládáról, lepedővég, párnahéj, ostyasütő, egy díszített húsvéti tojás és egy gyufatartó, keresztelőtakaró. Mindegyiken megjelenik az Isten Báránya, amely fontos motívuma a keresztyén ikonográfiának.
A magyar népművészetben az emberábrázolás és az állatábrázolás is meglehetősen ritka, a szakrális jellegű ábrázolás pedig szintén nem túl gyakori.

Vörös Virág: Tényleg nagyon érdekes, hogy egy ennyire szakrális motívum egy teljesen hétköznapi tárgyon látható.

Sedlmayr Krisztina:A népművészet kutatásának egyik izgalmas kérdése, hogy mennyire vehetjük komolyan ezeknek a szakrális jelképeknek a jelentését a hétköznapi tárgyakon. Nem is szeretnék semmit sem sommásan kijelenti, hiszen a magyar paraszti kultúra alapvetően a keresztyénségbe ágyazódott kultúra volt. Azok az emberek, akik ezeket a tárgyakat készítették, egészen közeli viszonyban voltak a keresztyén vallással. Nagyon jó példa erre az itt látható motívum, amit csángó készítője csitkósnak, vagyis csikósnak nevez. Pontosan tudjuk, hogy ez az Isten Báránya-motívum. Ez a furcsa kettősség jellemző a paraszti, népművészeti ábrázolásra, és ez bőven megfér benne. A legrégebbi tárgyunk az egyik ostyasütő, a 17. század végéről származik. Egy vitrint a vadonatúj tárgyaknak szenteltünk megmutatva, hogy ma is készülnek olyan tárgyak, amelyeken ez az ősi jelkép megjelenik. Itt található egy kis fa szobrocska vagy egy gyertya, melyeknek művészi vagy esztétikai értéke nagyon kétséges. Talán nem merészkedem messzire, ha azt mondom, hogy a keresztyén egyházak küzdenek azzal, hogy a tárgyi világukból a mindent elöntő giccset száműzzék. A bencés közösségben megfogalmazták azt a célt, hogy a szakrális tárgyak esztétikai értékét tudatosan, odafigyelve növeljék. A református templomokban egy kicsit más módon történik a tárgyak beszerzése és kiválasztása. A népművészeti hagyományoknak sokkal erősebb hatása van. Az egyszerűségre való törekvés is jobban érzékelhető. Egy kicsit szerencsésebben tudják alakítani a református templomok berendezését.

Vörös Virág: Milyen kezdeményezés a Szakrális Művészetek Hete?

Sedlmayr Krisztina: Civil kezdeményezésről van szó, három belsőépítésznő kezdeményezésére jött létre. Két évvel ezelőtt ősszel volt először, és mostanra már láthatóan országos méretűre nőtte ki magát. Nem utolsó sorban azért is nagyon jó, mert az érdeklődők ingyen vehetnek részt minden programon. A rendezők, szervezők úgy fogalmazzák ezt meg, hogy szeretnék azt a sok szépséget és értéket, amit a keresztyén művészet hordoz, továbbadni, láthatóvá tenni.

Fekete Ágnes:Az egyház a művészeteknek mindig otthont adott. Az Istennel való találkozás valahogy mindig is egybeesett a széppel való találkozással. De nemcsak a szép, hanem a jó, a föld java is az egyház felelősségi köre. A következő hét a Teremtés Ünnepe. Nemrég illesztették bele ezt az ünnepet az egyházi ünnepek sorába. Vasárnap nyitják meg a Teremtés Hetét istentisztelettel. Számos gyülekezet bekapcsolódik majd ebbe.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa egy füzetet is kiadott, amelyben mindennapra találhatunk imákat, énekeket és tanácsokat. Ennek a füzetnek az összeállítását többek között Kodácsy Eszternek köszönhetjük. Őt és férjét, Kodácsy Tamást hallhatják a Teremtés Ünnepével kapcsolatban.

Kodácsy Eszter:Az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat egyik munkacsoportjának volt feladata, hogy kidolgozza a Teremtés Ünnepének liturgiáját, és beillessze ezt az egyházi esztendőbe. A szeptember 1-je és október második vasárnapja közötti időszakot javasolta a teremtés ünneplésére.

Fekete Ágnes:Gondolom azért is, mert ilyenkor van a szüret és a betakarítások ideje.

Kodácsy Eszter:Erre az időszakra esik a Római Katolikus Egyházban Assisi Szent Ferenc ünnepe, az ortodoxoknál ekkor kezdődik az egyházi esztendő, a protestánsok pedig ilyenkor ünneplik az aratási hálaadó istentiszteleteket. Magyarországon szeptember 27-e és október 4-e között ünneplünk.

Fekete Ágnes:Miért fontos ez az ünnep?

Kodácsy Eszter:Elsősorban keresztyén embereknek jutott eszébe, hogy ünnepeljük a teremtést egy bizonyos héten, hiszen a teremtett világért, mint Isten ajándékáért felelősséggel tartozunk. Ez nem csak egy olyan felelősséget jelent, amelynek kapcsán el kell komorodunk vagy gondolkodnunk, hanem abból a szeretetből fakad, amit a teremtett világon keresztül kapunk, és mi is érzünk a teremtett világ egyes részei iránt. Fontos megőriznünk ezt az ajándékot, és ennek az ünnepnek a keretében nem a teremtést magát ünnepeljük, hanem ezt az ajándékot köszönjük meg. Nagyon sok civil szervezet foglalkozik a környezetvédelemmel, akiktől az egyházak sok ötletet meríthetnek. A teremtés védelme régóta jelen van teológiai feladatként. Az egyházak nagyon fontos választ tudnak adni erre a kérdésre, amit kár lenne elhallgatni.

Fekete Ágnes:És te hogyan kerültél ebbe a történetbe?

Kodácsy Eszter:Nyolc évvel ezelőtt ösztöndíjon voltam, és ott részt vettem egy kurzuson, ami a teremtés jövője címet viselte. Nagyon sok érdekes dolgot hallottam ott. Amikor hazajöttem, az az ötletem támadt, hogy természetismereti és természetvédő tábort kellene szervezni fiatalok számára. Öt éven át minden évben szerveztünk ilyen tábort, és nagy sikere volt. Az Evangélikus Egyházban akkor több olyan kezdeményezés is indult, amely a teremtés védelmét célozta meg. Amikor ezekkel az emberek összejöttünk, megalapítottuk az Ararát Teremtésvédelmi Csoportot, amelynek 2009-ben az volt az egyik célja, hogy a Teremtés Ünnepéhez egy olyan segédanyagot készítsen, amelyet a gyülekezetek tudnak használni. Ez a segédanyag A hét nap csodája címet viseli.

Fekete Ágnes:Erről a füzetről van most szó, ugye?

Kodácsy Eszter:Igen. Az elején egy plakátpályázat nyertes műve látható. Egy madarat ábrázol, és a kép sokszínűsége, a sötét és élénk színek kavalkádja megjeleníti a teremtett világ sokszínűségét, törékenységét és veszélyeztetettségét.

Fekete Ágnes:Mi található ebben a füzetben?

Kodácsy Eszter:Minden napra készítettünk egy meditációt, írtunk egy imádságot, választottunk egy olyan éneket, amelyhez a teremtés kapcsolódik, egy képzőművészeti illusztrációt, egy esettanulmányt.

Fekete Ágnes:Ezen a képen pici csecsemők a hóvirág gumói.

Kodácsy Eszter:Minden oldal alján olyan gyakorlati javaslatokat teszünk, amelyekkel egy-egy közösség kisebb-nagyobb lépést tud tenni a teremtés megőrzéséért.

Fekete Ágnes:Tudsz esetleg erre példát mondani?

Kodácsy Eszter:Például ma a szeretetvendégségeken az ember sokszor talál virslit, palackos, dobozos üdítőket, és ezek helyett nyugodtan lehetne szörpöt kínálni kancsóban, saját készítésű kenyeret, a virslitől egészségesebb házikolbászt. Ezzel példát mutathatna a gyülekezet. A teremtés védelmének kérdése olyan téma, amelyről sokat lehet beszélni, de a legfontosabb az, hogy hogyan tudunk példát mutatni. Nem szabad attól félni, hogy egy tea nem elég, és helyette a legnagyobb és legdrágább palackos üdítőt venni, mert ez nem így van. Az egyházak ebben igen jó példát mutathatnának, ha felvállalnák, hogy a személyes, apró dolgok sokszor többet érnek, mint a nagy mennyiségű, drága, bevásárlóközpontban vásárolható árucikkek.

Kodácsy Tamás:Én azért tartom ezt fontosnak, mert az istentiszteleteken nagy hangsúlyt fektetünk a személyes életünkre, a megváltásra. Ennek akkor van igazából értelme, ha az istentiszteletek valamennyire életszagúak is. Ha nincs jelen a teremtés, mint az a világ, amely Krisztuson keresztül megváltatott, akkor lehet olyan érzésünk, hogy az egyház csak egy virtuális valóságban él. Azért fontos a Teremtés Ünnepe, mert észre kell vennünk, hogy az, ami körülvesz bennünket, olyan ajándék, amiért rendkívüli módon hálásnak kell lennünk. A saját életünkről van szó.

Fekete Ágnes:Te is foglalkoztál ezzel a témával.

Kodácsy Tamás:Nálunk ez a család szívügye, mindkettőnknek nagyon fontos. Közreműködőként én is részt vettem a táborokban, és itthon is meg tudjuk valósítani ezt a szemléletet, aminek én nagyon örülök.

Fekete Ágnes:Ez mit jelent?

Kodácsy Tamás:Nincs itthon PET palack, a komposztból most nőtt ki a tök, bio-pelenkát használtunk a gyerekeknél, próbáljuk a fűtést, amennyire lehet gazdaságosan kialakítani, ha kell szilárd tüzeléssel megoldani. A teológiában is sokkal több helyet kellene kapnia ennek a témának. A doktori dolgozatom is a teremtett világról szól.

Fekete Ágnes:Amikor azt mondtad, teremtésvédelem a környezetvédelem helyett, gondolom, tudatos volt a szóhasználatod. Ezzel a kifejezéssel egy nagyobb távlatba helyeződik az életünk is.

Kodácsy Tamás:A környezetvédelem szekuláris kifejezés, nincs meg benne az a többlet, ami a teremtésvédelemben megvan. A világ teremtett, és van egy Teremtője. A környezetvédelemben is létezik egy nagyon fontos felelősség, képviselői úgy próbálnak élni és gondolkodni, hogy felelősségük van a világért. A teremtésvédelemben az, hogy én az Atya gyermeke vagyok, van Teremtőm, és én ennek az Atyának felelősséggel tartozom mindazért, amit rám bízott, különleges kapcsolatot ad a teremtett világgal. Számunkra ez az élettér adatott, és nem adatott más. Utalok most arra, hogy a mai világnak nagy kísértése az, hogy újabb világokat teremtsen például az Interneten keresztül, vagy a neon csővel, ami a fényt pótolja, a légkondival, ami a szél szerepét tölti be. Az egész tevékenységünk, a technikai civilizáció arra irányul, hogy egy újabb világot teremtsen abból, amit megkaptunk. A teremtésvédelem arról szól, hogy azért a világért érezzünk felelősséget, amelyet megkaptunk, és amelyben élünk. A teremtésvédelem nem azt mondja, hogy ne használjuk a technikát, hanem azt, hogy ebben a világban hogyan tudok úgy élni, hogy a lehető legkevesebb kárt tegyem abban, ami rám bízatott.

Fekete Ágnes:A Kodácsy házaspár a teremtésről, az élet ünnepéről beszélt. Albert Schweitzer volt az egyik legnagyobb szószólója a teremtésért való hálaadás fontosságának. Az Ő nevéről egy idősek otthonát neveztek el Budapesten ezelőtt 30 évvel. Vörös Virág beszélgetett az ünnep kapcsán Mezei Jánosné, főnővérrel és Beszterczey András, igazgatóval.

Mezei Jánosné:Volt, hogy karácsonyi istentisztelet alkalmával jött el egy-egy család, mert az édesanyjuk vagy édesapjuk korábban a Schweitzerben élt, és úgy érezték, hogy ide vissza kell jönniük, mert a hozzátartozóik utolsó napjait velünk élték le abban a légkörben, ami itt van. Ezt az érzést, emlékeket és hálát visznek magukkal sokan innen. A mostani ünnepségre is eljöttek olyanok, akiknek a hozzátartozóik több mint öt éve haltak meg, és örültek neki, hogy eljöhettek, hogy találkoztak még ismerős arcokkal. Egy lelkész feleségének, aki ugyan már nem hallja, ami történik, de mindent ért, én tolmácsoltam mindazt, ami történt. Jó volt elmondani, hogy azokra az idős lelkészekre és hozzátartozókra is emlékeztek, akik a ház építésénél és létrehozásánál jelen voltak. Most őket ápolják itt, és jó volt róluk beszélni. Úgy éljük meg ezt a közösséget, mint egy nagy családot, úgy érzem, hogy nem is lehetne ez másként. Istentől szeretetet kapunk, azt tovább kell adni. A családokkal olyan kapcsolatot igyekeztünk kialakítani, amiben egymás társai vagyunk, nem pedig versenytársai. Velük akarunk menni az úton. Sok olyan kapcsolat volt, amiben a családok nehezen fogadták el az idős ember törékenységét, vagy nem tudták feldolgozni, mert nehéz volt egy szülőt abban a helyzetben látni, amibe végül is került: töredékes, és már nem tudja magát ellátni. A családon belül nagy küzdelem ára az a döntés, hogy otthonba kerül az idős hozzátartozó. Személyes tapasztalatom az, hogy ebbe a környezetbe a legtöbb idős ember úgy kerül be, hogy előtte a család igyekszik otthon ápolni és ellátni, és végül maga az idős dönt úgy, hogy inkább egy otthonba költözne, mert ott mindig vannak körülötte. Így volt az édesanyám esetében is, aki azért is szeretett volna ideköltözni, mert én a nap 12 órájában úgyis itt vagyok. Bekerült, és beépült ebbe a közösségbe, éppen most töltötte be a 90. életévét. Bizonyságot tett ma a társai előtt a benne lévő háláról, mivel élete alkonyát úgy élheti le, hogy bár csak egy gyermeke van, mégis a családja közelében élhet, testvérek között, naponta Igét hall, és nincs kizárva gyenge testi állapota miatt az Ige hallgatásából. A gyermekeim és az unokáim is szívesen jönnek, mert bár kicsik még, mégis jól érzik magukat itt. A legmegrendítőbb számomra az volt, amikor egy idős diakonissza megkérdezte, hogy vajon miért él még, hiszen már annyi súlyos betegségen és sok hosszú éven átesett. Én azt a választ adtam, hogy azért, hogy értünk imádkozzon. Abban a pillanatban, amikor válaszolnom kellett, úgy éreztem, hogy ez tényleg így van, és sokat jelentett neki is, de nekem még többet.

Beszterczey András: Ezt az otthont 1979-ben adták át. Abban az időszakban nem volt jellemző, hogy idősotthont építettek, nem volt természetes, hogy gyülekezetekben evangelizálnak annak érdekében, hogy gyűjtéseket szervezzenek, és a gyűjtések eredményeképpen megteremtsék annak az anyagi bázisát, hogy Budapesten, a Hermina úton egy idősotthon épülhessen. Mind a mai napig az egyik legnagyobb református idősotthon. Humorosan szokták mondani az idősekről, hogy második gyermekkorukat élik. Ez nem igaz, hiszen a gyermekek személyiségét még formálni szükséges, az idősek között pedig a személyiség megőrzése a fontos. Az a célunk, hogy azoknak az embereknek, akik idejönnek, segítsünk megőrizni a személyiségüket. Próbálunk olyan foglalkozásokat szervezni, amelyeken ők szívesen részt vesznek. Ilyen az is, ha beül egy bibliaórára, vagy beül egy istentiszteletre, amit az otthonban megtartunk. Énekelni is szoktak a gyülekezeti teremben, körbeülik az orgonát, és a kántor-lelkészünk, Tatai Zsuzsanna orgonán kíséri őket, miközben Halleluja-énekeket, dicséreteket, zsoltárokat énekelnek. Ezt nagyon szeretik, mert ebben az ifjúkoruk elevenedik meg. Gyakran egy kívánságműsor alakul ki. Az idősek otthonában arra tanít bennünket a légkör, hogy semmi sem természetes az életben. Azt veszem észre magamon, hogy egyre többször mondom ki: ha az Úr is azt akarja. Bármire nézünk előre, ezt komolyan vesszük, mert tudjuk, hogy a holnap nem biztosan adatik meg a számunkra. Ebből következik a másik gondolat is: sokkal mélyebben tudok örülni a családomnak, mert még mellettem vannak. Lehet, hogy az őszülő hajam mellett a lelkem is öregszik, de nem érzem magam öregnek azért, mert így gondolkodom. Annak örülnék, ha minél többen átélnénk ezt.

Fekete Ágnes:A következő hét református híreit, eseményeit hallgassuk meg!

A Budapest-Törökőri Református Egyházközség ebben az évben ünnepelte fennállásának 85., anyaegyházközséggé nyilvánításának 50. évfordulóját. A hálaadó emlékév záró alkalma szeptember 27-én, délután 4 órakor kezdődik. A magyarországi Kálvin-ábrázolásokról Millisits Máté, történész beszél majd.

Válság és váltság címmel előadássorozat indul az Újpest-Belsővárosi gyülekezet szervezésében szeptember 25-én, 18 órakor. Első alkalommal Balavány György és Illésy János tart előadást az Újpest Színházban.

Református egyházunk időszerű kérdéseiről beszél Bogárdi Szabó István a Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körének szeptember 26-án, délután 3 órakor. Cím: Budapest XIV. ker. Tábornok u. 2.

Egyház és egészségügy címmel a Tiszáninneni Református Egyházkerület Kórházmissziója szeptember 26-án szombaton 9-től 12 óráig konferenciát rendez az Egyházkerületi Székházban.

A Dunamelléki Nőszövetség szeptember 26-án, fél 10-től tartja őszi konferenciáját Sárbogárdon.

A budapesti református gimnáziumok öregdiákjai legközelebbi összejövetelüket szeptember 25-én, 17 órakor tartják a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban. Levetítik a gimnázium 150 éves jubileumi ünnepségekről készült mozgóképes összefoglalót.

A Kelenföldi Barokk Esték keretében szeptember 26-án, 17 órakor
Alföldy-Boruss Eszter és Papp Rita tart fuvola és csembaló estet.

Gyülekezeti napot és körzeti ifjúsági találkozót tartanak szeptember 27-én, vasárnap délután 4 órakor Kistarcsa város Művelődési Házában a Kistarcsai és Csömör-Kerepes-Nagytarcsai Egyházközségek.

Fekete Ágnes:Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek könyve 3. fejezetéből, az 5. és 6. verseket!

Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden utadban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útjaidat.

Manapság még a hitről is úgy beszélnek az emberek, mint amit meg kell érteni, megismerem az Isten dolgait, magamba fogadom, és akkor egy többlettel folytathatom életem útját. A matematikát megismerem az iskolában, a templomban pedig a hit dolgaival töltöm föl a lelkemet. Adásunk elején a szimbólumokról, a jelképekről beszéltünk. Életünk jelképei éppen egy teljesen másik fajta megismerésről beszélnek. Egy kedves faragó barátunk egy kis komódba belefaragta a családunkat. Középen fönt ül a bárány, alatta egy férfi és egy nő, a férfi mustot facsar egy szőlőből két kisfiának, az asszony kenyeret ad egy búzakalászból lányának. Mindez a Nap, a Hold és az Agnus Dei, az Isten báránya alatt. Ha ezt megnézem, nemcsak adatokat látok a családunkról, nemcsak egy képet látok, hanem egybecsúszik az értelmem, a lelkem érzése, és minden, ami én, ami mi vagyunk. Azt olvastam, ha megismered Istent, Ő igazgatja útjaidat. Ha megismered, akkor Ő megismer téged, akkor ezek az ismeretek egymásba fonódnak, és a mennyei élet már nem ismeretem tárgya lesz, hanem inkább én leszek ennek a tudásnak a tárgya, engem ismernek meg.

Valaki, aki szerette volna megismerni Istent, megkérdezte, mi az a kegyelmi pillanat, a kegyelmi állapot. Nem tudtam jól válaszolni rá. Talán az, amit most próbálok akadozva magyarázni: az a kegyelmi állapot, hogy nem én ismerem meg Istent, hanem Ő engem. Valahogy átengedem magam, tudásom, képességem Neki, és hagyom, hogy Ő igazgassa lépteimet. Ezt komolyan érdemes kipróbálni! Érdemes legalább egyszer az életben nem valami magas toronyból egy gumikötéllel kiugrani, mert az semmi ahhoz az élményhez képest, amit ez az ugrás ad: Most tegye Isten, amit Ő akar. Ehhez az ugráshoz az egyik segítség, ha az életem útján elő-előbukkanó dolgokat nem a sors véletlen tettének, hanem kicsit jelképnek tudom megérteni. Beszéltünk naplementéről, amely az Isten csodájává is alakulhat. De minden nap kínál megannyi lehetőséget arra, hogy észrevegyük az Isten ujja nyomát

A Bibliából odaadtam embereknek egy-egy mondatot nemrég, az egyikre az volt írva, legyen nekem a te Igéd szerint. Mindenki a szép áldó mondatokat választotta, ezt a mondatot senki. Mert nem merjük kimondani, legyen nekem Igéd szerint. Dehogy merjük. Inkább legyen úgy, ahogy én szeretném, aztán majd jól átgondolom, hogy mit is tettem jól vagy rosszul, és meggondolom azt is, hogy mi jár ezért nekem. Isten egy másfajta gondolkodásra, egy egészen másfajta tudásműködésre hív el, ha lehet így mondani.
Beengedem az életembe, a gondolataimba, és egy kicsit Ő gondolkodik helyettem. Persze nem úgy, mint egy robot, hanem úgy, mint valamiféle hetedik érzék, felismerem Őt az életemben. Ő vezet, mert felismerem Őt, mert Ő megismert engem.
Ámen