2010-04-14

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Gyökössy Endre – a könyveiről is ismert lelkigondozó – egy alkalommal azt mesélte egy újság hasábjain, hogy egy neves professzor felesége felkereste, és így szólt hozzá: "No, kedves Gyökössy, most aztán elő a pszichológiával! Adjon nekem valami bölcs tanácsot, mert bajban vagyok!" A baj azért nem volt olyan nagy, mindössze arról volt szó, hogy a feleség nem szerette, hogy férje húsz éve ugyanahhoz a kalaphoz ragaszkodik. Hiába sütöttek ki együtt a neves lelkésszel egy tervet, a csel nem vált be és a professzor nem volt hajlandó megválni a kalapjától. A feleség szavai figyelemfelkeltőek: "No, kedves Gyökössy, most aztán elő a pszichológiával!" – mondja, és szinte halljuk, mit is gondol belül: most aztán baj van, itt most már valami olyan kell, ami az emberi erőkön túlmutat, a pszichológia biztos segít! Ez a feleség nincs egyedül, sőt a hozzáállása egyre inkább jellemző a mai kor emberére.

Természetesen nem baj, hogyha adott estben segítségül hívjuk ezt a tudományt, de fontos, hogy a maga helyén kezeljük. Az úgy nevezett pasztorál pszichológia éppen ezt próbálja elérni: a pszichológia módszereit a hit szempontjával kiegészülve szemléli és használja. Ebben a szemléletben tart ezekben a napokban lelki gondozói kurzust "Vallásosság és lelki egészség" címmel a Gyökössy Intézet Kecskeméten. Az Intézet munkatársa Kaszó Gyula, akivel Vörös Virág a hit és pszichológia kapcsolatáról beszélgetett.

Kaszó Gyula: Néha kimegyek a kertbe dolgozni, és ezáltal a munka által kapok lelkigondozást, egy probléma megoldódik, valamit észreveszek. Dietrich Stollberg az egyik nagy lelkigondondozó, ő beszél arról, hogy kétféle lelkigondozás van: az intencionális és a funkcionális. Az intencionálisra az jellemző, hogy egy probléma megbeszélése okán időpontot egyeztetünk, amikor olyan körülményeket igyekszünk kialakítani, hogy a beszélgetés zavartalan lehessen. Például a mi mostani találkozónk egy intencionális találkozás: előre megbeszéltük az időpontot, idejött az irodámba, félretettem a telefont, kikapcsoltam a számítógépet, hogy semmi ne zavarjon bennünket. Erre lett szánva ez az alkalom. A funkcionális találkozásra nagyon jó példa a friss élményem. A Kálvin téri aluljáróban egy idős néni húzza a kocsiját, én pedig szinte szó szerint, belébotlom, mert gondterhelten jövök, belemerülve a problémáimba, szinte nem látok ki magamból. Látom a nénin, hogy nehezére esik felvinni a kocsit, ezért felkínálom a segítségem, és önkéntelenül is lelassítok, felmegyek vele, és átadom a kocsit. A néni azzal búcsúzik: "Köszönöm fiatalember, magát az Isten küldte." Ezzel a mondattal a néni engem helyre tett, mert belehelyezte az életem apró probléma-látását, problémához kötöttségemet az Isten horizontjába. Másképpen folytattam az utat, mert egyszerűen másképpen láttam. Megtörtént a lelkigondozás. Az alkalom nem volt sem előretervezett, sem szakmai, mégis megtörtént az, amit csodának nevezünk. Kitágult a horizont ott és akkor.

Lelkigondozásról nem csak akkor lehet beszélni, ha problémás esetek vannak. A lelkünk akkor is gondozásra, ápolásra szorul, amikor nem vagyunk akut, problémás helyzetben, de ha fellép egy akut, problémás helyzet, azt lehet a lélektan eszközével kezelni. Ugyanaz történik, mint a pszichoterápiában gyakorlatilag. Beszélgetünk, és közben megpróbáljuk a problémájának térképet felrajzolni, és visszajelezni a számára úgy, hogy eligazodjon a saját, összegabalyodott életében. Ehhez a probléma-látáshoz tartozik hozzá a hit dimenziója.

Amikor problémánk van, gondba kerülünk, beszűkűl az élet-látásunk. A keresztyén ember számára ajándék, hogy ezt a beszűkült élet-valóságot a hit horizontján szemlélheti. Ez már önmagában ad egy kiteljesedést. Amikor benne vagyok egy párkapcsolati krízisben, amelyben – úgy érzem – már mindent megtettem, amellyel már nem tudok zöldágra vergődni, hiába kommunikálok, hiába próbálom meg elmondani a gondom a partneremnek, akivel eddig kitűnően megértettem magam, egyszerűen nem jutok egyről a kettőre. Ha ebben a helyzetben megértem azt, hogy van egy olyan személy, egy valóság, aki előtt az életem egy kiterített térkép, már ez mobilizálhat bennem olyan erőforrásokat, amelyekkel aztán még egyszer nekifutok a problémának, mert érzem, nem vagyok egyedül. Ilyenkor azt érzem, hogy nem csak nekem fontos ez. Elkezd az ember szemlélete kiszélesedni, rájön, mennyi mindenen keresztül ment már a másikkal, milyen sok közös élményük van, elkezd belekapaszkodni abba, amibe bele lehet. Elgondolkodik a párkapcsolat mérföldkövein. Ha ez megtörténik, akkor előfordulhat, hogy kirajzolódik a továbblépés lehetősége is.

A pásztorálpszichológia egy olyan teológiai szemlélet, amely a lélektan felismeréseinek figyelembevételével segít egy képet kialakítani az emberről, az egyházról, és e kettő Istenhez való kapcsolatáról. Azt jelenti ez, hogy figyelembe vesszük a lélektan ismereteit, és belehelyezzük egy teológiai szemléletbe.

Vörös Virág: Tehát olyan pszichológiai képzés, amely kibővül a hit szempontjával.

Kaszó Gyula: Így van, kibővül egy hívő szemponttal, ami döntővé is válik. A pásztorálpszichológia egy szemlélet, amit lehet alkalmazni az igehirdetésben, a lelkigondozásban, az egyházvezetésben. Nagyon sok helyen lehet lélektani ismereteket alkalmazni. Azt kell tudatosítanunk önmagunkban, hogy véges eszközök vagyunk. Isten munkája egy ember életében nem velünk kezdődik, de nem is velünk ér véget. Nekünk adatik egy lehetőség, hogy segítsünk a másiknak az élet-látását egy tágabb horizontba helyezni. Ez óriási csoda, de még egyszer mondom, nem mi csináljuk, még akkor sem, ha pásztorálpszichológusok vagyunk, és ennek az eszközeit használjuk. Előfordulhat, hogy minden jó szándék, szaktudás ellenére, nem tudunk továbblépni egy területen.

Vörös Virág: Manapság nagyon hamar elő szokott kerülni a pszichológia, talán túl hamar is, pedig egy véges eszköz.

Kaszó Gyula: A megoldást nem a lélektantól, hanem Istentől várjuk, de a lélektan eszközei ezzel nem állnak ellentétben, hanem emberileg segítséget nyújtanak ahhoz, hogy az ember az isteni megoldás felé közeledjen. A lélektan módszereihez és a pszichológia felismeréseihez azért nyúl vissza gyakran a mai kor embere, mert a saját lelkét sem érti igazán, és mindenbe belekapaszkodik, ami valamiféle megoldást kínál a számára. Erre nagyon jó lehetőséget adnak a populáris pszichológiai könyvek, amelyek közérthetően, és az ember megérthet belőlük valamit önmagából vagy társas kapcsolatairól. Ezek nem hiábavaló ismeretek, lehet őket kamatoztatni, de csak ezekbe kapaszkodni nagy ostobaság lenne éppen amiatt, mert végesek ezek az ismeretek. Megtudhatunk magunkról valamit, de ettől még nem ismerjük meg önmagunkat teljes összefüggésünkben, mert ahhoz – keresztyén meggyőződésünk szerint – hozzákapcsolódik az isteni kapcsolat is.

Vörös Virág: Ha esetleg valaki rosszul használja ezt az eszköztárat, nagyobb bajt tud okozni, mint amilyen az eredeti volt.

Kaszó Gyula: Kétségtelenül előfordulhat. Úgy látom, hogy keresztyén körökben gyakori a pszichológiától való félelem, amihez én kritikusan viszonyulok. A pszichológia egy emberi tudomány, amit nem kell olyan nagy erővel felvértezni, mint amivel nem bír. Nem kell ettől félni. Nem értek egyet azokkal, akik démonizálják a pszichológiát, mert ez egy emberi tudomány, nem démoni. Persze előfordulhat, hogy az ember rossz célokra használja, de az ember kezében van, nem pedig a bennünk lévő ismeret függvénye. Nem a módszer válik rosszá, hanem mi használjuk rosszul ezt a módszert. Amit valaki nem tud biztonsággal használni, attól nem félni kell, hanem inkább meg kell ismerni, és egészen addig nem szabad az embertársán alkalmazni, amíg ez meg nem történik, mert az felelőtlenség. Ha nem ismerjük a teljes működési mechanizmusát, akkor tudunk rombolni ezzel az eszköztárral.

Vörös Virág: Mennyire fontos, hogy a hit mögött legyen egy pszichológiai dimenzió is?

Kaszó Gyula: Nem szükséges, hogy ott legyen, mivel ez ott van. A viselkedésünk a lélektani dimenzióban is mozog. Az Újszövetség az embert test, lélek, szellem egységében ábrázolja. A lélek, a psziché mindig ott van az emberrel együtt. A lelki dimenzió mindig jelen van az emberben. Nehezen elválaszthatóak ezek egymástól. Nem szükségszerű az, hogy ezt a pszichológia eszköztárával fogalmazzuk meg, nem mindig kell azt mondani, hogy ezek a gyermekkori élményeim, amelyek előtörtek belőlem, mert egy olyan életösszefüggésbe kerültem, ami emlékeztet engem erre. Nincs erre mindig szükség, mert elveheti a tapasztalat varázsát. A lelki dimenzió alapvetően ott van. Vannak olyan lelkigondozók, akiknek karizmaként adatott a lelkigondozás anélkül, hogy elolvasott volna bármilyen pszichológiai művet. Nem feltétlenül kell ott lennie a szaktudásnak, de jó, ha ott van. Van, akivel egyszerűen jó beszélgetni anélkül is, hogy olvasott volna ilyen szakkönyveket. A lélektani tudás néha akadállyá is válik. Észreveszem magamon, ha problémám van, hogy elkezdek valakivel beszélgetni, és amikor elkezd akár tudatosan, akár ösztönösen egy módszert alkalmazni, a figyelmem önkéntelenül felismeri a módszert, és innentől kezdve nem a problémám van az előtérben, hanem a szakértői figyelmem. Nehéz belőle kilépni, és ehhez tudatos döntésre van szükség.

Vörös Virág: Annak az embernek a részéről, akinek kátyúba jutott az élete, van-e olyan, hogy nincs szüksége lelkigondozásra, elegendő számára a hit?

Kaszó Gyula: Előfordulhat, hogy valakinek nincs szüksége előre eltervezett lelkigondozói kapcsolatra, de ettől ő még kap lelkigondozást. Az első lelkigondozó mindig Isten, a hitbeli dimenziónk nyitott Isten munkájára. A lelkigondozás mindig jelen van, ha nem is mindig szakmai, pszichológiai segítségként. Így működik Isten csodálatos műve az emberek között való jelenléte által.

Fekete Ágnes: Egy másik képzésről is beszámolunk, amelynek szintén a lelki egészség a célja. A Károli Egyetem hosszú évek óta tart mentálhigénés képzést. Két év alatt azoknak, akik segítő pályán vannak, igyekeznek lelkigondozói ismereteket átadni. Várják azoknak a valamilyen diplomával rendelkező segítőknek a jelentkezését, akik munkájukat jobban, nagyobb megértéssel szeretnék végezni. A cím: Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológiai Tanszék Budapest, Bécsi út 324. Grezsa Ferenccel, a képzés vezetőjével beszélgettem.

Grezsa Ferenc: Az egyik erdélyi lelkésznőtől, amikor megkérdeztem tőle a felvételin, hogy miért jelentkezik a képzésre, azt válaszolta, hogy azért, mert sok olyan problémával megkeresik az emberek, amelyekhez nem tud igazán kapcsolódni, amelyekhez nem tud segítséget nyújtani. Megkérdeztem tőle, hogy milyen eszközökkel próbálkozott eddig, amire az volt a válasz, hogy nem vágta őket fejbe egy bibliai idézettel. Ő ezzel meg is mutatta a képzésre való alkalmasságát. Már megtapasztalta, hogy egy idézet, másfajta segítség nélkül, nem biztos, hogy használni fog.

Ma délelőtt a képzésen csoportban dolgoztunk. Először mindenki kapott öt percet, hogy elmondjon egy problémás helyzetet, majd pedig párban beszélgettek a csoport előtt a történetről úgy, hogy az egyik elmondta a történetet, mint sajátját, a másik pedig a segítő szerepben kapcsolódott ehhez. Az volt a cél, hogy meglássuk, hogyan vált át a történetmondás egy sokkal mélyebb szintre, ahol már nem az a lényeg, hogy mi történt a kiskutyával, ami a történetben még kulcsfontosságúnak tűnt, hanem az, ahogyan ő ezt átélte, és ahogy lelkileg ez hatott, és abból milyen általános következtetések vonhatóak le. Így történt, hogy egy történet elmondása kapcsán, mivel a segítő szerepben lévő ember nem mondta meg neki a megoldást a felvetődött problémára, hanem hagyta, hogy beszéljen, eljutottak a csalódás-élményhez. Kimondásra került, hogy csalódott egy hozzá közel álló emberben, majd amikor beszélgettek erről pár percet, oda lyukadtak ki, hogy mennyire képes ő a saját érzelmeit, gondolatait kifejezni a számára fontos kapcsolatokban. A kiskutya gondjától tíz perc alatt el lehet jutni egy mély önismereti kérdésig, ha a beszélgetést jól vezetik. Ezek a kérdések valamennyiünket foglalkoztatnak, csak nincs mindig lehetőségünk arra, hogy olyan valakivel beszélgessünk, aki nyitottan meghallgat, nem minősít, nem tanácsokkal lát el. Ezt tanulják a hallgatóink.

Fekete Ágnes: Ez a képzés nyitott mindenki számára, aki olyan szakmát űz, amiben segít az, ha jobban megérti az embereket.

Grezsa Ferenc: Így van, és ennek megfelelően sokféle hallgató érkezik hozzánk, de örvendetesnek tartom, hogy általában a spiritualitás iránt nyitott emberek nagyobb arányban vannak jelen, mint máshol. Azért az igaz, hogy Budapesten a lelkészek, hitoktatók, vallástanárok aránya alacsonyabb, mint máshol. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet ennek az oka. Talán az, hogy a felvidéki és erdélyi képzések szervezésében az ottani református intézmények intenzívebben részt vesznek, mint itt. A felvidéki évfolyamunk 35 hallgatójából 18-20 fő lelkész vagy plébános, a többi hallgató pedig tanár, és közülük is többen hitoktatók. Erdélyben is hasonló a helyzet. Olyan, mintha nyitottabbak lennének a határon túl élők erre a fajta szemléletre. Nyolc éve zajlik Erdélyben a képzés, amelynek egy hangsúlyos része az, hogy a hallgatók sok problémát megosztanak egymással a hétköznapjaikból. Az a benyomásunk alakult ki, hogy egy erdélyi lelkész sokkal inkább benne él a közösségében, mint egy magyarországi: földet művel, kaszál, nagyobb energiát fordít a látogatásokra. Ebben a nyomorúságos magyar lelkületben, amelyet hosszú ideje megtapasztalhatunk, a határon túli magyarság, és különösen is a Székelyföld, jelenthetne valamilyen gyógyírt. Az a fajta viszony az élethez, egymáshoz, a magyarsághoz, Istenhez gyógyírt jelenthetne Magyarországon is, mint ahogyan ez a történetelemben már elő is fordult. Például az ország három részre szakadásakor a nemzeti túlélés garanciája az erdélyi magyar lelkület volt.

Fekete Ágnes: Itt nagyon szétverődött a társadalom, és úgy tűnik, hogy az egyház leképezi a valóságot.

Grezsa Ferenc: Erdélyben Illyefalván tartjuk a képzést már nyolc éve, és Kató Béla kifejezetten támogatja, hogy ebbe a lelkészek bekapcsolódjanak.

Fekete Ágnes: A pszichológia megítélésekor két véglet nagyon erős szokott lenni.

Grezsa Ferenc: Örülök ennek a megjegyzésnek, mert a pszichológia leminősítésére adható adekvát válasz nem a pszichológia idealizálása. A középpontban az alaphivatás áll. A középpontban az alaphivatás áll, senkiből nem fogunk pszichológust faragni. Egyébiránt pedig a pszichológia, mint tudomány, nagyon érdekes, és lelkesítő módon azokhoz az alapkérdésekhez jutott el, amelyek az egész életünk alapkérdései. Például a pszichológia is eljutott odáig, hogy felismerte, az, ami az emberi vagy akár a terápiás kapcsolatokban működni tud, az a szeretet áramlása a segítő és segített között. Ez egy alátámasztása annak, amit Jézus a szentírókon és az egyházatyákon keresztül közvetített. A szeretet szerepe tudományosan is igazolható, jóllehet nem emiatt éljük át.

Fekete Ágnes: Mennyire tud a hit, az egyház a lelki egészség irányába segíteni?

Grezsa Ferenc: Az egyházaknak nagy lehetőségük lenne a lelki egészség-állapot javítása területén, amelyeknek egy részét ki is használják. Sok intézményben folyik nagyra értékelhető munka. Ma már statisztikailag is kimutatható, hogy bizonyos lelki betegségek hívő emberek körében ritkábban fordulnak elő, mint a nem hívők körében, illetve ha bizonyos jellegű problémák bukkannak fel, hívő emberek hamarabb kilábalnak belőlük. A mentálhigiéné nagy tekintélyű, amerikai művelője pár évtizeddel ezelőtt írta egy munkájában, hogy az egyházak keretében megvalósuló lelki segítési potenciál nagyobb, mint az összes többi együttvéve. Persze a hatvanas években, amikor ezt megfogalmazta, a szabad világra nézve volt ez csak igaz, Magyarországra például nem, hiszen tiltották az ilyen jellegű tevékenységet. A helyzet megváltozott 1990 után, de azt őszintén el kell mondanunk, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekkel nem élnek teljes mértékben az egyházak.

Fekete Ágnes: Vajon minek tudható ez be?

Grezsa Ferenc: Valószínűleg vannak anyagi, szervezeti okai is, de én a mentalitásbeli oldalát emelném ki, hiszen a másik emberen nem úgy segíthetek leginkább, hogy elviszem hozzá az ebédet. Még mindig sokan azt gondolják, hogy a szűkebb értelemben vett hitélet az egyház igazi területe. Én pedig azt gondolom, hogy a közélet, a közjó szolgálata az élet legkülönbözőbb területein legalább olyan fontosak, mint sok egyéb. Az emberi problémákat el lehet intézni azzal is, hogy a szeretetlenséggel függenek össze, hiszen nem biztos, hogy jól tudunk szeretni vagy szeretet elfogadni. Az emberi kapcsolatok leegyszerűsíthetőek a szeretet kérdésére, viszont jól szeretni nem olyan könnyű dolog. Ezt sok mindenből meg lehet tanulni, a hétköznapi élet tapasztalatai is meghatározóak lehetnek, és a mi képzésünk is segíthet ebben valamit.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Fiatal Felnőttek Konferenciája hív mindenkit a Református Fiatalok Szövetsége, melyet Berekfürdőn, a Megbékélés Házában tartanak április 23-a és 25-e között. A részletekről a refisz.hu internetes oldalon tájékozódhatnak.

Hitünk hősei az egyháztörténetben címmel tartanak presbiteri képzést nem csak presbitereknek április 17-én, 10 órától Budapesten, az Ildikó tér 1. szám alatt. Előadó: Péterffy György lelkész.

A Lepramisszió tavaszi csendesnapját és nagygyűlését április 19-én, hétfőn 10 órakor tartja Budapesten, a XV. kerületben, az Alag u.3. szám alatti Református Missziói Központ nagytermében. A programban filmvetítés mutatja be a Lepramisszió bangladesi szolgálatát.

Isten kommunikációs csatornái címmel Pálhegyi Ferenc tart előadást április 19-én, 18 órától Budapesten, a Ráday u. 28. szám alatt.

A Protestáns Tavasz rendezvénysorozat keretében tart előadói estet Bognár János április 14-én, este fél 8-tól Budapesten, a Hold u. 18-20. szám alatt.

Ugyanitt mutatják be Fünfkirchentől Pécsig címmel Petrőczi Éva portréfilmjét, a pécsi vonatkozású verseit és részleteket a naplójából április 15-én, este fél hattól.

A Széchenyi emlékév kapcsán a Debreceni Városi Könyvtár Széchenyi István emlékének adózik április 15-én, 14 órától.

Véletlen vagy kegyelem címmel tart előadást a teremtésről Papp Tibor lelkipásztor április 14-én, 18 órától Budapesten, az Alsóhatár út 70. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliuma 7. fejezetéből, a 36-39. versig tartó részt:

Jézus betért egy farizeus házába, és az asztalához ült. Élt a városban egy rosszhírű nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul a lábánál, és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd a hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és bekente az illatos olajjal. (Lk 7:36-39)

Bizonyára mindannyian álltunk már úgy egy-egy ember mellett, hogy azt éreztük, egy világ választ el bennünket. Nincs közöm hozzá, más mint én! Ilyenkor, ha szorult a helyzetünk, kénytelen-kelletlen találunk egy közös pontot. "Szép időnk van!" – szoktuk idézni a filmekből. Vagy: "Milyen finom ez az étel!" – keresgetjük az összekötő kapcsot. Jézus is ezt teszi. Az Ő hídja minden ember között, az adósság elengedése.

De kiderül, hogy a farizeus ezen a hídon nem tud átmenni. Ő patrónusnak gondolja magát, aki csak adni tud. Körülbástyázta magát a tökéletesség képzetével, magába gubózott, és képtelen befogadóvá lenni. Az asszony tökéletesen tudja, hogy mit tett. Jézus az egyetlen esélye. Ő csak befogadni tud. Úgy látja, magában semmi jó nincsen. A farizeus nem ismerte azt az érzést, hogy tartozik valakinek. Istennel való kapcsolata is legfeljebb az adakozás vonatkozásában volt értelmezhető.

Ahhoz az életveszélyes állapothoz lehetne őt hasonlítani, amikor valaki nem érzi a fájdalmat. Ha valakit összerándulni lát, azt hiszi, színjátékot ad elő. Ma mindenféle szerekkel igyekeznek sokan a rosszat, a kínt, a gyötrelmet kiiktatni az életükből. Nem is gondoljuk, ez milyen mélységbe sodorhat bennünket. A közöny, a nihilizmus a legnehezebben gyógyítható baj.

Talán a mai ember közönyének is éppen az az eredője, hogy körülbástyázza magát, álbiztonságot teremt, és arra törekszik, hogy ha lehet, semmi baj ne érje. Aztán szép lassan az ember bőre elkezd érdesedni, már nem is érzi a bajt, már nem érzékeny szinte semmire. Amikor már annyira kemény az emberi bőr, hogy nem érzi a simogatást, valami eltűnt az emberből. Simon farizeus ezen a lejtőn indult el. Egyre hidegebb. Egyre keményebben visszautasítja Jézus szeretetét. Egyre betegebb, a bűnös nő viszont meggyógyult.

Isten irgalmazzon nekünk, hogy érzékenyek maradjunk hiányainkra, kétségeinkre. Tudjon fájni a baj. Ne szaladjunk el félelmeinktől, ürességünktől, hanem tudjuk ezeket kimondani, és higgyük el, van hova letenni érzéseinket. Akkor oda tudunk menni Jézushoz, képesek leszünk kiönteni titkos nárdus kenetünket, és felismerni, hogy Jézus már előbb szeretett minket, mint mi gondolnánk. Ámen.