2011-03-23

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
A napokban a kormány bejelentette, hogy elkészült az új egyházi törvény alaptervezete. Talán mindenki tudja, hogy olyan egyházi törvény volt eddig érvényben, amely teret adott annak, hogy csupán üzleti megfontolásból valaki egyházat alapítson. Ennek szeretnének véget vetni, ugyanakkor még jobban támogatni azokat, akik valóban az emberek lelki, szellemi épülésén dolgoznak. Erről a kérdésről beszélgettem Szászfalvi Lászlóval, az egyházi ügyekért felelős államtitkárral.

Szászfalvi László: Még ma is lehet érzékelni a fásultságot, de ugyanakkor azt is, hogy elindultunk egy cél megvalósítása felé. Tudjuk, hogy merre akarunk menni, és milyen eszközökkel akarjuk ezt elérni. Tudjuk azt is, hogy önmagában a kormány ezt nem tudja végigcsinálni, csak együtt az egész ország és az egész nemzet. Jól emlékszünk mindannyian, amikor a miniszterelnök úr programadó beszéde a parlamentben azzal a mondattal zárult, hogy Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség! Ez a mondat azt is jelezte, hogy teljes mértékben tisztában van azzal, hogy önmagában az előttünk álló kihívás olyan mértékű, olyan nagyságrendű, amit emberileg nézve, szinte lehetetlen megvalósítani, legyőzni, megoldani. Ez nyilvánvalóan csak Isten segítségül hívásával valósítható meg. Kihívások, külföldi és belföldi akadályok állnak az ország előtt. Ez egy hatalmas munka, ami néhány év alatt be tud érni.
Fekete Ágnes: Hol van a helye ebben az egyházaknak?
Szászfalvi László: A közjó érdekében együtt működünk, együtt akarunk működni az egyházakkal. Megszüntettük a negatív diszkriminációt az egyházi intézmények finanszírozása területén. Új programokat tudunk indítani a költségvetés keretein belül. Igaz, hogy szűkösek még ezek a programkeretek, de azt gondolom, hogy a nullához képest már egy előrelépést jelentenek.
Fekete Ágnes: Milyen programokra gondoljunk?
Szászfalvi László: Többek között az úgynevezett egyházi rekonstrukciós előirányzatnak az újraindítása, ami az elmúlt évben nulla forintra apadt. Illetve három új programot indítunk, hiszen az egyházaknak nemcsak a materiális építkezését kell segíteni és támogatni, hanem a lelki, szellemi, kulturális programjait is segíteni kell. Ennek érdekében elindítunk egy "Templom és iskola" nevű programot, egy egyházi szórványprogramot és egy "Testi és lelki kenyér" című programot. Nyilván vannak még homokszemek ebben a dialógusban, de úgy érzem, hogy az elmúlt hónapok során az állam és az egyházak közötti bizalmat helyre tudtuk állítani.
Fekete Ágnes: Az egyházak mindig egy hierarchikus rendszer szerint működnek és nyilván ebben jó is van. Ugyanakkor az egyházon belül nagyon sok civil szervezet is működik. Hogyan fog együtt működni ez a kettő?
Szászfalvi László: Az egyik dolog az egyházak jelenléte és működése, a másik a civil szervezetek működése. A civil szervezetek állami támogatásának rendszerét újragondoljuk ebben az esztendőben. A Nemzeti Civil Alapprogramnak az egész működési és döntéshozatali mechanizmusát újragondoljuk. Egy olyan civil törvényt szeretnénk alkotni, amelyben lehetőség szerint minden fontos kérdést egy törvényen belül tudunk rendezni. A második félévben pedig nagyon fontos lesz az új döntéshozó testületek felállítása, létrehozása, hogy 2012-től már egy teljesen új rendszerben tudjuk a civil szervezetek támogatását rendezni. Ezen belül nyilván fontosak az egyházak, gyülekezetek, egyházközségek közeli civil szervezetek. Általában is azt szeretnénk, hogy az állami támogatás olyan civil szervezetek irányába tudjon elmozdulni, akik konkrét, húsvér emberekből állnak. Pártfinanszírozási alapelvek nem fognak érvényesülni természetesen a civil támogatási rendszerben. Azok a civil szervezetek a fontosak, amelyek valóban konkrét tevékenységet folytatnak, és nem csak leszivattyúzzák a központi forrásokból a százmilliókat, meg milliárdokat. Az elmúlt nyolc év összefüggésében nagyon sok ilyenre derült fény. Egyébként a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a nemzeti civil alapprogramot vizsgálta és abból kiderült, hogy körülbelül húsz-huszonöt százalék olyan forrásfelhasználás volt, ami szabálytalan, illetve nem arra a célra fordítódott, amire pályáztak. Az a célunk, hogy ne a virtuális szervezetek támogatása domináljon a civil támogatási rendszerben, hanem próbáljuk meg, azokat a civil közösségeket, szerveződéseket támogatni, akik konkrét emberekből állnak, konkrét tevékenységet végeznek és dialógust lehet kialakítani velük.
Fekete Ágnes: Ezt hogy lehet elérni? Hogy lehet megtalálni, hogy kik a valós szervezetek?
Szászfalvi László: Ez egy nagyon nehéz kérdés, hiszen a civil szervezetek világa elég bonyolult. Nagyon fontos az, hogy a papíralapú pályáztatást felváltsa egyfajta személyes kapcsolatrendszer. Hosszú-hosszú éveknek az a tapasztalata, hogy a papíralapú pályázat működik és gyakorlatilag teljesen személytelenné vált az egész rendszer. Nekünk most az a tervünk, hogy minden megyében egy néhány tagú, kis csapatot hozunk létre. Ennek a költségvetési lábait keressük éppen. Ha ez a megyei láb meg tudna valósulni, akkor pontosan azokkal a civil szervezetekkel, kisebbségi, nemzetiségi, egyházi közösségekkel tudnánk folyamatos dialógust kialakítani, akik eddig panaszolták ezt a papíralapú pályáztatást. A párbeszédben nemcsak az ellenőrzés kapna szerepet, hanem az alulról jövő kezdeményezések, ötletek, javaslatok, kritikák is, és folyamatos egyeztetés jöhetne létre. Én ezt egy nagyon fontos, megvalósítandó célnak tekintem.
Fekete Ágnes: Egy másik nagy probléma, az egyházalapítás és az egyházak számának a kérdése. Mi az egyház? Úgy tudom, ebben is változás lesz.
Szászfalvi László: A lelkiismereti és vallásszabadságot nemhogy meg akarjuk őrizni, hanem meg akarjuk erősíteni. A törvényalkotási szándéknak az a lényege, hogy a hiteles, valóban hitéleti, vallási tevékenységet végző közösségek, egyházak meg tudjanak erősödni és hitelesebbé tudjanak válni. Hiszen az elmúlt évek során egyre több "bizniszegyház", álegyház jött létre, akik kifejezetten azzal a céllal alakultak, hogy a különböző kedvezményeket illetve az egyházi kiegészítő támogatást tudják felhasználni. Egészen bizonyosan bebizonyítható, hogy ezen egyházak elsöprő többsége kifejezetten ezzel a gazdasági céllal jött létre. Ma Magyarországon több mint háromszáz bejegyzett egyház van. Abban gondolkodunk, hogy két csoportban megfogalmazva részben történelmi, részben pedig elismert egyházak kategóriájában egy új regisztrációval indulnánk el az új törvényben. Új feltételeket fogunk szabni a regisztráció során. A történelmi egyházak tekintetében a száz év honosság illetve húsz- vagy huszonötezer személynek az együttes akarata szükséges majd egyház létrehozásához. Több olyan kisebb közösség van Magyarországon, akik nyilván egészen világos, hogy történelmi egyházak, ugyanakkor a létszámuk ennél a számnál talán valamivel alacsonyabb, de azt gondoljuk, hogy őket nem lehet kirekeszteni a történelmi kategóriából.
Fekete Ágnes: Itt az ortodoxokra vagy az unitáriusokra gondoljunk?
Szászfalvi László: Pontosan. Ugyanakkor elismert egyházak, vagy vallási közösségek tekintetében egy határt kell húzni. Ott legalább húsz év honosságot szeretnénk, illetve a tízezer főben gondolkodunk, de az egyeztetések során ez nyilvánvalóan még mehet lejjebb is. De mindenképpen egy sokkal komolyabb regisztrációt, sokkal komolyabb bejegyzési procedúrát szeretnénk megvalósítani. Nagyon fontos, hogy a Fővárosi Bíróságra szeretnénk koncentrálni, mint egyetlen bejegyzési helyre. Nagyon szeretnénk a törvénybe belefogalmazni, hogy a hitelvek tekintetében egy sokkal mélyebb hitelvi rendszert kelljen benyújtani a regisztrációkor. Nyilván egy alapszabályt. Egy új korszak veheti kezdetét az egyházpolitika területén. 2012. január 1-től lépne hatályba a terveink szerint, de nyilván az új alaptörvény elfogadásához kell igazítani. Az egyházakkal egy nagyon komoly egyeztetési időszak következik majd most a koncepció elfogadását követően. Március második felében már szeretnénk ezeket az egyeztetéseket lefolytatni, ugyanakkor a civil és az egyesülési törvény keretei között lehetőséget szeretnénk biztosítani az egészen kicsi közösségek számára, vallási egyesületként. Külön definícióval szeretnénk ezt a lehetőséget biztosítani, hogy az egészen friss, egészen új, de nem gazdasági jelleggel létrejövő szerveződéseknek is biztosítsuk a közösségi hitgyakorlás lehetőségét.
Fekete Ágnes: Az egyház és az állam egyik közös ügye az oktatás. Az iskolák, az egyetem. A Károli Gáspár Református Egyetem egyik legelismertebb tanszéke a japán tanszék. Számos kapcsolattal, jól felszerelt laborokkal működik. Most vasárnap egy japán szónokverseny volt, amin az ottani hallgatók is jeleskedtek. Ezen a szónokversenyen is, a karon is gyűjtéseket rendeznek a japán katasztrófa következtében jelenleg éhezők számára. Éhezni Japánban? Elképzelhetetlen, de igaz. Két japán diákkal és a Károli Egyetem egyik tanárával beszélgetett Bagdán Zsuzsanna.
Mikawa Momo: Egy japán cégnél voltam tárgyalni, amikor kaptam egy sms-t, hogy Japánban most volt földrengés. Akkor visszamentem az irodába és megnéztem az internetet, mert nem tudtam semmit az egészről.
Bagdán Zsuzsanna: Kit hívtál fel először?
Mikawa Momo: A szüleimet, anyukámat. Utána próbáltam felhívni a barátnőmet, de nem sikerült, mert megszűnt az áramszolgáltatás. Ezért csak egy üzenetet tudtam küldeni. Hála a Jóistennek mindenki jól van, akit ismerek. Azóta is percről percre reng az egész fősziget és a kisebb szigetek is.
Bagdán Zsuzsanna: Azt mondták, hogy Japánban teljesen mások a hírek, mint Amerikában vagy Magyarországon.
Mikawa Momo: Ez igaz. Főleg Európában az atomerőműre koncentrálnak és nem az igazi katasztrófáról beszélnek, hogy éhen halnak a gyerekek.
Bagdán Zsuzsanna: Te úgy látod, hogy sokkal nagyobb baj az, hogy nincs élelmiszerellátás, mint az atomkatasztrófa?
Mikawa Momo: Így van. Nagyon sajnálom.
Yuva Yoshimura: A Balassi Intézetben tanulok. A szünetben visszamentem a szobába, akkor hallottam a földrengésről a szobatársaimtól. Nem hallottam még ekkora földrengésről. Amikor ötéves voltam, akkor volt egy elképzelhetetlen nagy földrengés. Most Magyarországon vagyok, a családom pedig Japánban.
Mikawa Momo: Nem tudunk semmit küldeni külföldről Japánba, mert le van zárva a reptér. Nem tudja fogadni a segélyeket ezért a pénzadomány a legjobb.

Szemerey Márton: Japán tanár vagyok. A rendezvény a tanulóknak nyújt lehetőséget arra, hogy egy négyperces szónoklat erejéig bizonyítsák a tudásukat. Lehet látni a Japánnal foglalkozók körében, hogy most nagy az ijedelem. Tegnap nagyon megdöbbentett, hogy az egyik magyar internetes hírportálon, ahol eddig a címlapon szerepeltek a japán hírek, most a Földközi-tengeri konfliktus került előre és nem lehetett sehol megtalálni a japán katasztrófa híreit. Ha ez lekerül az oldalakról, akkor nagyon nehéz lesz adománygyűjtést is rendezni. Ezért próbálunk gyorsan mozdulni és segíteni, amíg lehet.
Bagdán Zsuzsanna: Tehát a verseny alatt itt adománygyűjtés is folyik. Kik azok a társaságok, akik gyűjtenek?
Szemerey Márton: Ez most derült ki számunkra is, hogy jogilag ez nagyon szabályozott és elég nehéz feladat. Nem lehet azt csinálni, amit gondoltunk, hogy bárki, bármikor kirak egy urnát valahol és elkezd gyűjteni. Ennek utána kellett járni. Van a Magyar-Japán Baráti Társaság és van egy testvérszervezetük Japánban a Japán-Magyar Baráti Társaság és innen ki lehet utalni oda és ők könnyen megtalálják annak a módját, hogy eljusson a pénz a katasztrófa áldozataihoz. Amikor itthon volt a kolontári tragédia, akkor Japánban magyar szakos egyetemisták gyűjtést kezdtek és több hullámban érkezett Magyarországra tőlük adomány. Ez nagyon jó dolog. Most a héten, az osztályaimban, csoportjaimban tapasztaltam azt, hogy döbbenten kérdezik tőlem a hallgatók, hogy létezik, hogy Japánban ilyen sokan éheznek? Itthon meg nem lehet hallani erről a hírekben. Egyáltalán miért akadozik ott az ellátás? Miért olyan nehéz ezt megszervezni? Erről beszélgettünk, hogy ott mi szűnt meg létezni és mi maradt. Ezt itthon nagyon nehéz most már kézzelfoghatóvá tenni, mert nem erről szólnak a híradások.
Bagdán Zsuzsanna: Van olyan barátod, ismerősöd, akivel nem tudtad felvenni a kapcsolatot?
Szemerey Márton: Igen. Még egy ember van.
Fekete Ágnes: A szeretetszolgálat önkéntesei már jártak is Japánban, egy négyfős csoport három millió forint értékű adományt vitt a területre. Várják az adakozók adományait erre a célra! Ez az év egyébként éppen az önkéntesség éve az európai ajánlás szerint. Závodi Emese, az Önkéntes Diakóniai Év irodájának vezetője beszél először arról, hogy a Magatartáskutató Intézet milyen érdekes következtetésre jutott az önkéntesekkel kapcsolatban. (Számlaszám: 10702019-85008898-51100005 Kérjük, a megjegyzés rovatba tüntessék fel "Japán földrengés"!)

Závodi Emese: Kimutatták azt, hogy az önkéntesek boldogabbak. Tehát azok az emberek, akik valamilyen önkéntes tevékenységet végeznek a közjó érdekében, azok valamilyen szinten boldogabbak az életükben, mert ők adnak, de sok mindent vissza is kapnak. Az Önkéntes Diakóniai Év elsősorban fiatalokkal foglalkozik, bár mostanság nagyon sokan keresnek meg bennünket idősebbek is, hogy szeretnének elmenni valahová hosszú távú önkéntes szolgálatra. Sajnos mi ennek nem tudunk teret adni, pedig jó lenne! Mi 18 és 30 év közötti fiatalokkal foglalkozunk, őket buzdítjuk arra, hogy legyenek önkéntesek. Most februárban zárult le a jelentkezés. Nagyon sokan, összesen száznegyvenen jelentkeztek. Ilyen sokan még soha nem voltak, pedig1997 óta csináljuk ezt a munkát. Ez azt jelenti, hogy nem is tudunk mindenkit fogadni. Abból kiindulva, hogy nincs rossz önkéntes és nincs rossz motiváció, mindenkit szeretnénk fogadni, hiszen az egy év alatt dől el, hogy mit csinál ebből az évből, hogyan formálódik.
Fekete Ágnes: Hogy érted azt, hogy nincs rossz motiváció?
Závodi Emese: Tartunk egy felvételi beszélgetést, ahova eljönnek az önkéntesek. Ott meghallgatják őket, hogy vajon alkalmasak-e az önkéntességre, bizonyos szempontok alapján kiszűrik őket, hogy elég erőse a személyiségük, vagy esetleg problémás emberek. Úgy gondolom, hogy pont a problémás embereknek lehet szükségük egy-egy ilyen évre, hogy esélyt kapjanak. Hisz manapság arról beszélünk sokat, az Európai Bizottság programjai is erről beszélnek, hogy milyen jó lenne megszólítani a hátrányos helyzetű fiatalokat, akik problémásak, szenvedélybetegek voltak. Jó lenne nekik is teret adni! Az a tapasztalatom, hogy nagyon kevés olyan szervezet van, aki ezeket a hátrányos helyzetűeket felvállalja, mert abból indulnak ki, hogy ők problémásak lesznek. Én ennek a harcosa vagyok, hogy jó lenne azokat a fiatalokat is megszólítani, akik valamilyen szempontból eltérnek a normálistól. Ők is normálisak, csak sok problémával küzdenek.

Fekete Ágnes: Van arra példa, hogy valaki láthatóan is fejlődött, átalakult a problémáiban egy önkéntes diakóniai év kapcsán?
Závodi Emese: Igen. Például volt egy cigány fiatalember, aki három évig volt önkéntes. Kárpátalján volt és cigánygyerekeket tanított. Azután még kiküldtük még egy évre Németországba önkéntesnek. Megtanult egy nyelvet, hazajött, és most itthon fogyatékos emberek között rendesen munkavállaló. Nagyon sokan jelentkeznek hozzánk református gimnáziumokból. Most csináltunk egy kimutatást, hogy a jelentkezőink hetven százaléka református gimnáziumokból jön és harminc százalék máshonnan. Még a nem problémás fiataloknak is nagy kihívást jelent ez az év. Van, aki nagymellénnyel jön, hogy majd ő megmutatja, hogy könnyen fog menni. Aztán kapjuk kintről a visszajelzéseket, hogy vele van a legtöbb probléma, mert azt hitte, hogy olyan könnyű lesz.
Fekete Ágnes: Az a nehéz, hogy külföldön, egy ismeretlen közegben kell hosszú időt eltölteni vagy pedig a munka, a szolgálat?
Závodi Emese: Szerintem mind a kettő. Kinn az önkénteseket úgy kezelik, mintha munkavállalók lennének, pedig nem azok, csak önkéntesek. Ott nagy hagyománya van az önkéntes szolgálatnak. Azt kevesen tudják, hogy ez az önkénteskedés egy egyházi kezdeményezésből nőtt ki. 1954-ben, a háború után Hermann Dietzfelbinger, német evangélikus püspök szólította fel a megsebzett lelkű német illetve francia fiatalokat, hogy "Adj egy évet az életedből Krisztusnak!" Ez volt a diakóniai évnek az eredeti jelmondata. Később más civil szervezetek, békemozgalmak és az Európai Unió is ezt fölvállalta és mondja azt most, hogy "adj egy évet az életedből!"
Fekete Ágnes: Krisztust lehagyták?
Závodi Emese: Az Önkéntes Diakóniai Év jelentkezési lapján ott szerepel, hogy "Adj egy évet az életedből Krisztusnak!" Hiszen ez egy jó ügy. Mi ezt valljuk. Nem tudom, hogy a németországi jelentkezési lapon szerepel-e?
Fekete Ágnes: Végülis hány fiatalt fogadtatok el a száznegyvenből?
Závodi Emese: Most vannak folyamatban a megbeszélések, tárgyalások, hogy ki tud menni? Remélem, hogy nyolcvan-kilencven fiatalt ki tudunk küldeni. Ez nem egy rossz arány. Akiket nem tudunk kiküldeni Nyugat-Európába, mert a legtöbben Németországba és Angliába jelentkeznek, szívesen kiküldenénk őket Erdélybe illetve Kárpátaljára, mert ott még vannak helyek. Oda még lehet menni. Az egyik szívügyem, hogy Magyarországon is meg lehessen teremteni a lehetőséget arra, hogy magyar fiatalok Magyarországon legyenek önkéntesek. Az Európai Unió támogatja az önkéntes szolgálatot, hogy valaki menjen külföldre és ismerjen meg egy másik országot, kultúrát, de Magyarországon nincs lehetőség arra, hogy egy magyar fiatal, a saját hazájában legyen hosszútávú, teljesidős önkéntes.
Fekete Ágnes: A társadalmi biztonságot nem kapja meg Magyarországon?
Závodi Emese: Nincsen erre törvény. Németországban, Franciaországban, Olaszországban állami törvények biztosítják, hogy a fiatalok saját hazájukban legyenek önkéntesek. Erre pénzeket is elkülönítenek. Szállást kapnak, étkezést kapnak, van egy anyagi vonzata, még akkor is, ha önkéntes, hiszen ők teljesidős önkéntesek. Ott jól vannak szabályozva ezek a dolgok, míg Magyarországon ez sajnos nincs így. Jó lenne most az Önkéntesség Európai Évét kihasználni arra, hogy ez megvalósuljon! Jó lenne a Református Egyháznak is a zászlajára tűzni!
Fekete Ágnes: Hányan jönnek Magyarországra?
Závodi Emese: Ez a létszám sokkal kisebb. Körülbelül huszonöt embert fogadunk évente. Erdélyből, Kárpátaljáról, Nyugat-Európából illetve az Egyesült Államokból. Magyarországra még lehet jelentkezni. Most vannak olyan húszan, de ez még lehet több. Őket szeretetszolgálati intézményekben, gyülekezetekben helyezzük el illetve olyan szolgálati helyekre, ahol cigányközösségekben dolgoznak. Az irodában is vannak cigány munkatársaink. Decemberben csináltunk egy ún. érzékenyítő képzést is, ahol a református és az evangélikus egyházból voltak cigánymisszióban dolgozó lelkészek, munkatársak. Velük beszélgettünk három napon keresztül erről a témáról.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Főiskolájának Karácsony Sándor Színpada bemutatja A páternoszter kosarában című színdarabot március 25-én, pénteken 18 órakor Budapesten a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti Gyülekezeti teremben.

"Lévay és kora – közélet és művelődés Miskolcon és Borsodban a XIX. században" címmel rendez tudományos konferenciát a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon március 26-án, szombaton 10 órától Miskolcon az Erzsébet tér 3. szám alatt.

A Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Köre március 26-án, szombaton délután háromkor Budapesten a II. kerületi Bem József utca 20. szám alatti Öntödei Múzeumba látogat.

Énekes-zsoltáros istentisztelet lesz március 24-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten a Kálvin téri templomban.

Fény előttem, fény utánam – Példaképeink címmel tartja a Tatai Egyházmegye Ifjúsági Találkozóját március 26-án, szombaton fél tíztől, Rédén.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Máté evangéliuma 7. fejezetéből!

"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" (Máté 7:1.)

Vicces kisfilmek köröznek ezen a címen, "ne ítélj elhamarkodottan", és persze kiderülhet, hogy az ember felesége nem azért ölel meg valakit, mert megcsalja, hanem éppen nyert egy autót. Ma, amikor az idő csak egy sávon fut tovább, amikor minden egyenértékűvé van téve, bármiből lehet állítólag jó és rossz, nehéz jól értelmeznünk az Igét: ne ítélj! Hát persze, hogy ne ítélj – kiáltja közöttünk a világpolgár – mert nem lehet előre semmit tudni. Ne is minősíts senkit!
Jézus nem volt olyan valaki, aki ne ítélt volna. Ő feldöntötte a kufárok asztalát, iszonyatos kemény szavakat mondott a farizeusokra, nagyon is vállalta a véleményét. Nyilván nem mindenáron, nyilván nem az volt a lényeg, hogy mindenkinek beolvasson. Ellenkezőleg. De a ne ítéljetek parancsa nem azt jelentette, amit sokszor ma mögé gondolnak. Nem a gyávaság, nem a visszahúzódzkodás, nem a legyen mindenkinek igaza érzése van e mondat mögött.
Talán segít az, hogy e mondat többes számban van. Bár úgy idézzük, ne ítélj, hogy ne ítéltess! De a Bibliában mindenütt többes számban szerepel. Ne ítéljetek! Tehát itt a közösséget szólítja meg Jézus. Nem az egyes ember meditálásáról, igazságosságérzetéről van szó, hanem a közösségben való helyzetéről. Az emberi társadalom ugyanis egészen másként vélekedik a bűnről, mint a keresztyének közössége. A táradalomban szükséges, hogy a bűnöknek rangsora legyen. És sokszor minden szinten így gondolkodunk a bűnről. Jogászi módon. A tényeket vesszük figyelembe. Pedig az csak emberi szerepjáték. Van, akinek a farizeus szerep lett leosztva, van, akinek a bűnös nő szerepe. Isten szempontjából ezek tényleg csak szerepek. Az egyik csoport magán hordja bűne bélyegét, akik nyilvánvaló bűnösök, a másik csoport az erénybe burkolózott bűnösök csoportja.
Ezzel a mondattal, hogy ne ítéljetek, Jézus arra hív minket, hogy radikálisan válasszuk szét az embert és a bűnt.
Először önmagunkban. El tudjuk magunkat fogadni, nem kell állandóan igazolni magunkat, én nem vagyok azonos a bűnös énemmel. Ne ítéljem meg önmagamat sem! De a másik ember sem azonos az ő bűnével.
Mi is az igazi ítélet? Voltaképpen minden alkotás egy ítélet. A legerősebb ítélet pedig a teremtés. Isten szétválasztotta a dolgokat, hogy mi van fent, és mi van lent, hogy mi világos, és mi sötét. Ezért az ítélet mindig a teremtéshez utal bennünket. Isten teremtése a másik ember. Ne ítéljetek – e mögött a felhívás mögött ott van Isten ítélete is. Ne ítélj, mert Isten adta azt a valakit melléd, akit megítélsz, és voltaképpen őt ítéled meg, Isten-ítéletet tartasz, ha megítéled a felebarátodat.
A mi biztonságunk és ítéletünk is egyedül Isten kezében van. Minél jobban elveszítjük ezt a biztonságot, annál jobban ítélkezünk. Sokszor úgy látjuk, hogy egy másik ember bűne, gyengesége az akadály abban, hogy jobban menjenek a dolgok. Ő az, aki nem teszi meg, nem áll oda, és így tovább. Valójában nem a másik ember az ok, hanem az, hogy én magam nem fészkeltem magam be jól Isten tenyerébe. Ott van a biztonság, nála van a megbocsátás, az elfogadás. Ha farizeussá válunk, és véletlenül kicsúszik a szánkon: Hálát adok, hogy nem vagyok olyan, mint az… akkor gyorsan formáljuk át imánkat: Istenem, mutasd meg teremtő hatalmadat bennem! Ezt adja meg nekünk a Mindenható ebben a böjti időszakban. Ámen.