2011-05-25

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Az elmúlt hétvégén volt a Szeretethíd elnevezésű országos segítőhétvége. Erről is beszámolunk, előtte azonban egy asszony beszél, aki először beteg gyermekét segítette hosszú éveken át, most pedig beteg férje mellett áll úgy, hogy ezzel lemondott tudományos előrejutásáról. Kátay Edit a budapesti erdélyi gyülekezet tagja, életéről, családjáról vall.
Kátay Edit: A doktorimat végeztem miközben jött a kisfiunk, aki betegen született, ezért most már tizenöt éve, hogy meg kellett szakítanom a tanulmányaimat. Már éppen felszabadultabb lettem volna, de most a férjem állapota tart vissza.
Fekete Ágnes: Mind a ketten otthon vagytok?
Kátay Edit: A férjem jelenleg táppénzen van, nekem meg semmilyen jövedelmem nincsen. A kisfiunk 1995-ben született. A terhesség alatt kiderült, hogy problémák vannak, ugyanis velem is gond volt, mert olyan biológiai aktív anyagokkal dolgoztam, amik már nálam is okoztak bajt.
Fekete Ágnes: Hogy született a kisfiú?
Kátay Edit: Kétoldali agyvérzéssel és féloldali bénulással született. Háromhetes korától egy komoly rehabilitációs folyamatnak volt állandóan kitéve. Jelenpillanatban is nagyon sok mindent kellene még csinálni, de most gimnazista, grafika szakon. Rengeteg szakmai munka van, ami egy kicsit visszafogja, hogy a testi felépítéssel tovább foglalkozzunk. Ő formálta az életünket. Másfél évvel később született a kislányunk.
Fekete Ágnes: Folyamatosan tornáztatni kellett és ingerelni?
Kátay Edit: Naponta hatszor kellett ingerelni. Ezt mindenkinek megmondja az orvos, de nem egyszerű bizonyos tornagyakorlatokat azzal a kicsi csecsemővel elvégezni. Nehéz akkor fölmérni, hogy milyen tudás fog fejlődni ebből. Nagyon elkötelezettnek kell érezni magát az embernek, mert egy szakmát kell elkezdeni tanulni. Általában a családtagok nehezen viselik, mert nincs azonnali látszata, nincs azonnali eredmény. Sokáig úgy tűnik, hogy egy üres zsák az egész, és semmi nem látszik az egészből. Hétéves koráig éjjel-nappal nyakvédővel kellett járnia. Nyáron a negyven fokos melegben, de ez volt még mindig a legkevesebb. Egyéves koráig mindkét kezét ökölbe szorítva tartotta. Úgy kellett négykézláb mászkálni vele, hogy a tenyerét nyomtam le a földre. És most ő rajzol.
Fekete Ágnes: Ez hihetetlen!
Kátay Edit: Ez a sok munka öntudatossá is tette őt. Az élet nagy adománya, hogy rengeteg dolgot megtanult. Tudatában is van annak, hogy neki meg kell tanulnia. Sem éjjel, sem nappal nem létezett. Amíg tízéves nem lett én nem tudtam, hogy milyen az éjjel nyugodtan egy órát aludni. Csodák csodájára az történt, hogy az úszómesterünk egy egyiptomi, alexandriai kisfiút tanított és hallottam, hogy az édesanyja olyan szépen beszélt vele. Két hét után megkérdeztem, hogy mi a gondja a gyereknek és akkor derült ki számomra, hogy a gyerek semmit nem érez, nem érzi a meleget, a hideget. Azért érdeklődtem, mert Hunor nem beszélt és magamból indultam ki, hogy biztosan valamit rosszul csinálok, és nem beszélek a gyerekemmel olyan szépen, olyan odaadóan. Ő meg olyan édesen, olyan mosolygósan beszélt azzal a gyerekkel és nekem nem tűnt föl, hogy a fiú egy szóval nem válaszolt. Kérdeztem, hogy akkor miért beszélget annyira a gyerekkel? Azt mondta, hogy a férjével teljesen feláldozzák az életüket, hogy megadhassanak minden lehetőséget a fiuknak. Nagyon sokba került nekik az itt tartózkodás is, de boldogok voltak, hogy él és tempózni tud a gyerek. Két felnőtt teljes odaadással dolgozik ezért a látszólag kicsi dologért, hogy tempózni tud és ennyi életjelt ad. Csövön kell etetni azt a gyereket és egyetlen érintést sem érez.
Fekete Ágnes: Ez milyen hatással volt? Gondolom, hogy sokkoló lehetett.
Kátay Edit: Az első beszélgetés után, amikor kijöttünk az uszodából a törülközővel magamhoz öleltem a fiúcskámat és a szó szoros értelmében két órát sírtam. Azon sírtam, hogy én mertem kételkedni abban, hogy nem ér az egész semmit, mert úgy tűnt, hogy az elmúlt öt évben alig értünk el valamit, mert még mindig nem tud beszélni és még mindig elferdült. A kételkedés hirtelenjében tört rám, addig mindig én biztattam mindenkit.
Fekete Ágnes: Megjött a bizalom, vagy épp elveszett a kairói gyerek kapcsán?
Kátay Edit: Megjött a bizalmam. Az a két óra sírás azért volt, hogy rájöjjek, ezt nekem nem szabad cselekednem, amikor minden eredmény ott van. Mi nem ott tartunk, mint a másik család és ők emelt fővel csinálják a dolgokat, akkor nekem is tovább kell csinálni. Akkor elhatároztam, hogy a munkámhoz csak akkor fogok visszatérni, ha tudom, hogy becsukhatom az ajtómat és nem kell bármikor félbeszakítanom a kutatói munkámat. Azóta is így vagyok.
Szállj le rám Lélek…
Kátay Edit: Hunor Mozart zenére jobban dolgozott. Aktívabban tudtuk vele végeztetni a mozgásokat, ha olyan zene szólt, ami neki jó volt. Most már tudjuk, hogy a zene segít.
Fekete Ágnes: Melyik volt a kedvenc zenéje?
Kátay Edit: Mozart harmadik zongoraversenye. Templomba is be-bevittem, és ha Bach zenét játszottak, akkor akár egy órát is aludt az ölemben. Ebből állt a huszonnégy óra, ebből valaki megírhatná a doktoriját. Nekünk kötelező volt hintáztatni, mert az idegrendszert az is fejleszti. Folyamatosan kellett ezeket csinálni, miközben máshol meg vissza kellet fogni a dolgokat. Nehézséget is jelentett, mert a környezetünk nem nézte jó szemmel, hogy a másik két gyereket nem tudtuk visszafogni. Úgy látták, hogy rossz szülők vagyunk, mert nem neveljük meg a gyerekeinket, mert mindent szabad nekik.
Fekete Ágnes: Ezt a Jóistennel, hogy tudták megoldani, hogy miért történt ez az egész?
Kátay Edit: Én egy elhivatott, tudományos személyiség voltam az egyetemi évek alatt, a Jóisten így rendelte. A huszonnégy órához még egyet hozzátoldottam volna, ha az lehetséges. Nyolcadikos-kilencedikes koromban Marie Curie könyveket olvastam. Az élt bennem, hogy ő önfeláldozóan dolgozott, pedig tudta, hogy a röntgensugarak milyen ártalmasak, de úgy gondolta, hogy a hatvan valahány évet úgyis meg fogja élni. Ezt úgy éltem meg, hogy a tudomány is egy áldozat, amit vállalni kell, és bizony szembesülni kellett az emberi gyengeségeimmel. Volt egy pár ilyen az életemben. Szükséges is, hogy az ember megéljen néhány dolgot, hogy előbbre juthasson a lajtorján. A végjáték biztos nem egy lépcsőfokból, hanem többől áll.
Fekete Ágnes: Tehát ennek, így kellett történni, hogy följebb jusson a lajtorján?
Kátay Edit: Valószínű, hogy így megy előre az ember, hogy ki van párnázva az útja, hiszen kemény megpróbáltatásokban lesz része, végül a küszködésről szól az egész. A keresztút maga a keresztényi út. Ha nem vállaljuk fel, akkor hiábavalóan vesszük Jézus Krisztus nevét magunkra. Általában az emberiség erre a biztonságos jóra vágyik, és nem jut el odáig, hogy valamivel úgymond tartozzon. Nem teljesen természetszerű, Istentől jövő, hogy a sötétséget mennyire tudja világosságnak látni. Ez az emberiség legfőbb feladata, hogy egy pillanatra se lássa a világosságot sötétnek. Miközben a mai világ mind a sötétet mutatja, míg a reneszánsz a szépet, a világosságot próbálta, most pont annak az ellentettjére fordult az emberiség. Ha most behunyjuk a szemünket, akkor is a világosságot látjuk, a belsőnkben világosság van.
Fekete Ágnes: Átalakult Hunorral kapcsolatban a világosság? Egyre nagyobb lett?
Kátay Edit: Ezek voltak a próbatételeink, hogy ne sötétnek lássuk a dolgainkat. Mert például egy tudományos területet lehet úgy venni, hogy az egy nagy sötétség, ahol hiába tanult az ember valamit, az teljesen más, mint amit egy kutató csinál. Lehet egy nagy sötétségnek látni, de a kutató számára az egy alkotó munka, aminek a végén fényt lát. Azt látja, hogy megoldja azt a problémát, ezért a legtöbb nagy tudós eljut odáig, hogy megvallja, hogy csak léteznie kell. A nagy kutatói munka a semmiben való keresgélés.
Fekete Ágnes: Ez a második próbatétel hogyan jött?
Kátay Edit: A gyerekekkel Zselickisfaludra mentem református gyerektáborba, és amikor visszajöttünk a hétvégén, akkor tudtuk meg, hogy a férjemnek hétfőn be kell mennie a kórházba. Alig akartuk elhinni, hogy daganatról lehet szó. Gyomor lymphoma daganat és non-hodgkin-ba van sorolva, ami súlyos betegség. Ráhagyatkozik a Jóistenre, de amikor rosszul érzi magát, akkor ez nagyon nehéz.

Az Úr jósága, hogy még élünk a Földön.
Mert az Ő irgalma soha véget nem ér.
Újjá éled reggelre. Minden reggelre.
Nagy a Te hűséged, Ó, Uram. Nagy a Te hűséged.

Fekete Ágnes: Az elmúlt hétvégén volt a Szeretethíd nevű rendezvény. Ennek keretében különböző társadalmi gondokon próbált segíteni tízezer református ember. Mi a budafoki szeretethídon jártunk, amikor az óvodások éppen a szomszéd idősek otthonba vittek süteményt.

Fekete Ágnes: Elmesélitek, hogy hol voltatok most?
Óvodások: Az öregek otthonában.
Fekete Ágnes: Mit csináltatok ott?
Óvodások: Énekeltünk, sütit és virágokat adtunk.
Fekete Ágnes: Ki ültette a virágot?
Óvodás: Beleraktuk a földet, icipici gödröt ástunk és beleraktuk a virágot és még raktunk rá földet és megöntöztük.
Óvodás: Begónia volt.
Óvodás: Örültek.
Fekete Ágnes: Miből láttad, hogy örültek?
Óvodás: Onnan, hogy nagyon mosolyogtak.
Óvodás: Az én anyukám sütött sósat vagy sajtosat.
Fekete Ágnes: Mi van rajtatok?
Óvodás: Póló.
Fekete Ágnes: Milyen színű?
Óvodás: Zöld.
Óvodás: Sárga.
Óvodás: Kék.
Fekete Ágnes: Mi van ráírva?
Óvodás: Szeretethíd Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok
Fekete Ágnes: És a hátára mi van írva?
Óvodás: Legyetek felkiáltójellé!
Fekete Ágnes: Ez szerintetek mit jelent?
Óvodás:: Azt, hogy kiabáljuk ki Jézus nevét!

Pál Sándor: A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány 2006-ban alakult. Engem arra kértek, hogy legyek kuratóriumi tag, de az első kuratóriumi ülésre nem sikerült elmennem és gyorsan megválasztottak kuratóriumi elnöknek. Ettől a pillanattól kezdve megváltozott az életem teljes egészében, habár egy céget vezetek, már több mint húsz éve. Miután megválasztottak, már nem volt visszaút. Az elmúlt pár évben már sokkal több feladatom van a Szeretetszolgálatnál, csodálatos feladat és nagyon jó végezni. Látom és tudom, hogy az Úristen ezeket a lépéseket szánta nekem illetve ezt az utat és irányt. A katasztrófák évében a borsodi árvíztől az iszapkatasztrófáig mindenütt ott voltunk és körülbelül tízszer ennyi ember kellene, hogy mindenhová eljussunk. Vannak állandó programjaink is, amikkel szeretnénk eljutni az emberekhez. Ilyen a könyvtámasz program, a különféle segítségek, beérkező kérések elbírálása és kiosztása. Ahhoz hogy mindenkihez eljussunk, ahhoz kellenek a kampányok, bármennyire nem tetszik is. Sokkal jobb érzés nekem is, amikor nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. 2009. május 22. óta óriási a Kárpát-medence református közössége, és most mindenki meghallja azt, hogy tízezer ember egyszerre mozdult meg és segített. És ebből a tízezer emberből, azt gondolom, hogy a nagyrésze holnap is, holnapután is szépen, csendesen alázattal, odaadással fog segíteni kampány nélkül is. Azonban, hogy ezt megtegye, ahhoz hallani kell a szomszédjának, a mellette lévőnek is meg mindenkinek, hogy milyen ereje van a református egyháznak. Például Debrecenben azt találták ki az ottani gyülekezetekben, hogy reformátusok által sütött süteményt osztanak a főtéren. Ezt odaadni is jó, meg mosolyt fakaszt az emberek arcára. Ez mégiscsak más, mint egy sima, normál sütemény. Ez azért teszik, mert lehet, hogy holnap majd azok visznek egy kis süteményt a szomszédjuknak, akik most kaptak. Talán eszükbe fog jutni, hogy meglátogassák a betegeket vagy a szeretetotthont, vagy egy fogyatékos otthont. A legfontosabb dolga a Szeretethídnak az, hogy ebben a válságokkal teli világunkban a hiteltörlesztések vagy a munkahely elvesztése miatt bezárkózott, másokkal nem foglalkozó emberek ne zárkózzanak be, hanem nyíljanak meg mások felé, hogy érezzék, hogy ha odamegyünk, segítünk, utána majd ő is ugyanezt meg tudja csinálni, mert mindenkinek szüksége van valami segítségre.
Önkéntes: Már régebben bekapcsolódtam a szeretetszolgálati munkába. Az a cél, hogy a kistelepülések a saját kis területek is kialakítsanak egy segítő szolgálatot vagy rendszert. Ezért megkérdeztem, hogy az itteni óvoda, ahová a gyermekem is jár, részt venne-e ebben? Az óvoda vezetője, Margit nagy örömmel vállalta és elkezdtük közösen szervezni. Az első nap az óvodában van rendezvény az óvodás gyerekekkel. A következő nap pedig a gyülekezeti tagok és az óvodás szülők gyerekestől a parókia környékét és az utcát rakják rendbe, lenyírják a sövényt és szemetet szednek. Nagyon nagy öröm a közös munka. Tavaly az utcáról odajöttek, hogy mit csinálunk és mi ez a póló? Ez a híd jelleg itt működik.
Fekete Ágnes: Az a jelmondata az idei Szeretethídnak, hogy "Legyetek felkiáltójellé!"
Önkéntes: Legyünk hitelesek! Nekem nagyon tetszik az a jelmondat, hogy "Ne azt kérdezd, hogy a haza mit tesz érted, hanem hogy te mit teszel a hazádért?" Ezt lefordítom, ne azt kérdezd, hogy az egyház mit tesz érted, hanem azt, hogy te mit tesztel a gyülekezetedért. Ha én jövök és fogom a gyerekemet meg a családomat, akkor a másik is fogja a gyerekét és a családját és hitelessé válik és így láncszemeket alkotva felkiáltójelekként további felkiáltójeleket tehetünk.

Dicsérjétek az Urat, odafönn az égben,
dicsérjétek angyalok, szentek seregében!

Dicsérjétek nap és hold, díszei az égnek,
dicsérjétek csillagok, szelíd esti fények!

Dicsérjétek tengerek, minden vízi lények,
dicsérjétek örvények, feneketlen mélyek!

Jeges tűz dicsérje Őt, hajnali ködfelhő,
száguldozó szélvihar, parancsot cselekvő!

Dicsérjétek nagy hegyek, dombok, erdők, völgyek,
dicsérjétek gyümölcsfák, cédrusok és tölgyek!

Dicsérje az ég Urát erdő-mező vadja,
valamennyi állatfaj, mely a földet lakja!

Dicsérjétek az Urat minden földi népek,
törvényhozó vezetők, tudósok, művészek!

Dicsérjétek gyerekek, fiatalok, vének,
hatalmas az Úr neve, magasztalja ének!

Atya, Fiú, Szentlélek tied a dicsőség,
ahogy kezdet óta volt, most és mindörökké.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Bethesda kórház javára tart jótékonysági koncertet Gárdonyi Hajna és Gárdonyi Zsolt május 29-én, vasárnap 18 órakor Budapesten a Deák téri evangélikus templomban.

A Pestújhelyi Református Egyházközség Lelki Oázis missziója csendes hétvégét tart május 27-én és 28-án, 16 és 19 óra között Budapesten a Sztárai Mihály tér 3. szám alatt.

A Protestáns Pátens jelentőségéről tart előadást dr. Orosz István akadémikus a Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körének következő összejövetelén, május 28-án, szombaton délután 3 órakor Budapesten a Tábornok utca 2. szám alatt.

Az önként vállalt csendről tart konferenciát a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend a Környezetvédelmi Világnap – a Teremtés 21. ünnepe című rendezvényhez kapcsolódva május 27-én, pénteken fél 3-tól és szombaton fél tíztől kezdődően, Budapesten a Táncsics Mihály utca 28. szám alatt.

A Dunamelléki Református Nőszövetség szokásos nyári konferenciáját május 27. és 29. között tartja Tahiban a Sion hegyén.

Társadalmi szolgálat konferenciát rendeznek május 28-án, szombaton 10 órától Budapesten a Kassai utca 26. szám alatti imaházban.

Jubileumi konfirmáltak találkozója lesz május 29-én, vasárnap 11 órától a karcsai református templomban.

Kalocsai Richárd református sajtófotós és Szendrő Szabolcs közös fotókiállítása május 31-ig tekinthető meg Budapesten a Ráday utca 19. szám alatt található kávézóban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a 73. zsoltárból!

"Már-már meginogtak lábaim. Mert irigykedem a kevélyekre, látva a gonoszok szerencséjét. Jómódjukban kérkedve néznek szét. Gúnyolódnak és gonoszul beszélnek. Ezért feléjük fordul a nép, mohón isszák szavaikat, mint a vizet. Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők." (Zsolt 73:2-3; 8; 10-11; 15.)

Miért van az, hogy bármerre nézünk, azt látjuk, hogy az emberek megvásárolhatóak, hogy pénzért mindent lehet, és az igaz ember tehetetlenül nézi ezt a világot. Pontosan úgy, mint Ászáf, – aki ezt a zsoltárt írta – ma is kétségbeesünk látva világunkat. Pedig az ő munkahelye a templom volt. Szinte ott élt, mégis tudott dühös lenni, mégis irigykedett. Mérges volt azért, mert látta, hogy ebben a világban valami nagyon nincs rendjén. Sőt burkoltan szinte vádolta Istent: Te okoztad ezt, hiszen az, amit te alkottál, tessék, így néz ki.
Van ebben az őszinteségben valami nagyon szép. Nem kozmetikázza az érzéseit. Mert az Isten emberében is ott él a kísértés: visszamocskolni, visszaütni, nem hagyni annyiban. "Hiába próbálok igaz úton járni, minek manapság a becsület. Csak kinevetnek."
Mi sokszor nem vállaljuk ezeket a gondolatainkat. Úgy teszünk, mintha szentek volnánk, és nem éreznénk szívbemarkolóan az igazságtalanságot. Sokat tanulhatunk ettől az egyébként jóságos Ászáftól, aki Isten gyermekeként szembe mert nézni érzéseivel.
Mi vajon mit kezdünk érzéseinkkel? Ászáf legalább kimondja. És nemcsak hogy kimondja, hanem jó helyen és jónak mondja. Hiszen ott fordul meg a történet, hogy elment a templomba. Így olvassuk, ő a templomi énekes írja: "bementem Isten szent helyére, és megértettem milyen végük lesz." Ő, aki korábban így jelzi magát: irigykedtem, már majdnem megingott a lábam, most szinte mai utcanyelven ezt mondja magáról: állat vagyok én, hogy ilyeneket gondolok? Azért változik meg a véleménye, mert bement a templomba és látott. Talán látta az oltárt, ahol bárányok vére folyt, azaz Isten szövetségének a helyét. Nem vagyok elhagyatott, Isten igazgatja ezt a világot, benne engem is. Látott és hitt. Mi is elmegyünk vasárnapról vasárnapra a templomba, látunk és hallunk valakiről, aki a leggazdagabb volt ezen a világon, akinek igazán lett volna mire kérkednie, mégis letette gazdagságát, és a keresztig szeretett minket. Ha Jézusra nézünk, megértünk mindent, ami nap-nap után kétségbe ejti a szívünket. Ez az egyetlen út arra, hogy ne a sötétség legyen úrrá bennünk, hanem a világosság. Ámen.

Ne bosszankodjál a hitetlenekre,
ne irigykedjél hangos sikerükre!
Azok, mint a fű, úgy levágattatnak,
úgy elszáradnak.

Hagyjad az Úrra utad vezetését,
a hírnél, rangnál most több a te békéd,
Mert igazságod az Úrban felvirrad
s fénylik, mint a nap.