2011-09-28

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Korunk egyik nagy kérdése, hogy a nagyvárosokban hogyan találhatja meg az ember önmagát, az élhető életet. Az elmúlt héten erről a kérdésről, Örömhír a nagyvárosban címmel tartottak konferenciát Budapesten, a Ráday utcai református székházban. Haitiről, a Fülöp-szigetekről, Észak-Amerikából, Indiából és Kelet-Közép-Európából is érkeztek teológusok. Az ökumenikus konzultáció résztvevői személyes történeteken keresztül osztották meg egymással, milyen akadályok és lehetőségek adódnak ma abban, hogy a nagyvárosokban keresztyén gyülekezetet alapítsanak. A konferencia két résztvevőjével beszélgettem. Először egy indiai, majd egy indián misszióval foglalkozó teológust hallhatnak.

Sukhwant Singh Bhatia: Sukhwant Singh Bhatia a nevem és Indiából jöttem. Szikhként nőttem fel. Ez a vallás India egyik legjelentősebb vallása. Középiskolában, amikor 19 éves voltam, elfogadtam Jézus Krisztust megváltómnak, elkezdtem őt követni.
Fekete Ágnes: Hogyan történt ez?
Sukhwant Singh Bhatia: A szikh vallás szokása szerint sem a hajat, sem a szakállat nem szabad levágni. Megkeresztelkedtem, és akkor levágtam a hajam is. Ez nagyon megbotránkoztatta a szüleimet, de az egész közösséget is. Apám meg akart ütni, és azt mondta, azonnal el kell hagynom a házat. A városkában, ahol éltünk akkor azt mondták rólam, hogy rossz példa vagyok a gyerekek számára, úgyhogy jobb lesz, ha megölnek. Apám csak azt kérte, hagyjam el az otthonomat. 8 éven át nem tehettem be a lábam, nem tudtam semmit róluk. Elmenekültem Új-Delhibe. Azelőtt büszke voltam arra, hogy nekünk mindenünk megvan. Apám nem engedte, hogy bármit is magammal vigyek: se pénz, se posztó. Így érkeztem Új-Delhibe. Ott munkát kerestem. Gépíróként dolgoztam egy hivatalban. Piackutatásokat végeztek, és hamarosan kiemeltek, elküldtek tanulni, vezető beosztást kaptam. Azonban 1984-ben megkeresett lelkipásztorunk, hogy jöjjek, és dolgozzam vele a gyülekezetben. Szerettem volna minél több embernek elmondani, kicsoda Isten, és hogyan lehet vele kapcsolatba kerülni.
Fekete Ágnes: És hogyan találkozott a keresztyénséggel?
Sukhwant Singh Bhatia: A középiskolában nagyon meghasonlottam. Minden hitet elvetettem. Mire a tanulmányaim vége felé értem, nem hittem egyáltalán semmilyen istenben. Azt láttam, hogy az emberek egészen mást mondanak, mint amit élnek. Olvastam a Koránt, a hindu szent könyveket, de egyik sem tetszett. Mondtam is mindenfelé, hogy nincs isten. Vagy ha van is, nekünk nincs rá szükségünk. És akkor egy szikh barátom megkérdezte, hogy olvastam-e már a Bibliát? Ott Észak-Indiában mi úgy nőttünk fel, hogy egyáltalán nem hallottunk a kereszténységről. Ez egyszerűen nem volt téma. Akkor kíváncsi lettem, vajon mi lehet a Bibliában? De nem találtam Bibliát sehol. Akkor hallottam, hogy van egy diák a kollégiumban, akiről úgy tudják, hogy keresztény. Megkerestem, és elkezdtem faggatni a hitéről. A gond az volt, hogy ő bengáliul és angolul tudott, én viszont egyik nyelven sem beszéltem. Indiában nagyon sok nyelv van, és nem értik a különböző államból jött emberek egymást. Úgyhogy tört bengáli és tört angoltudással kellett megértsem őt. Akkor kiderült, hogy angol tanárnak tanul. Felajánlotta, megtanít angolul, hogy megértsem a Bibliát. Elkezdtük a tanulást. Nyolc hónap alatt kilencszer olvastam el az Újszövetséget. A János evangéliumát huszonkétszer csak azért, hogy megtanuljak angolul. Soha nem olvastam még ilyen vallási könyvet. A többi könyv, amit olvastam olyan zavaros volt ehhez képest. Végre valami egészen tiszta üzenet. Mert tényleg az a fő gond, hogy bűnösök vagyunk. Jézus azért jött, hogy meghaljon a bűneinkért. Sőt azt mondta, nem azt akarom, hogy megbocsássak nektek, aztán elhagylak titeket, hogy tegyetek, amit tudtok, hanem elküldte a Szentlelket. Rajta keresztül állandóan kapcsolatban lehetünk vele. A mennyben pedig majd örökké vele lehetünk. Erre azt mondtam: Ne, nem! Ez túlságosan egyszerű! Én tenni szeretnék. Valami nagydolgot szeretnék letenni az asztalra Istenért és a hitemért. Aztán megértettem, hogy semmit nem tehetek, csak ajándékként fogadhatom el Isten kegyelmét. És így 1981-ben Krisztus követőjévé lettem.
Fekete Ágnes: Ennek a diáknak nem lett semmi gondja abból, hogy keresztyén?
Sukhwant Singh Bhatia: Nem, mert ő már a negyedik nemzedékben keresztény család sarja. Kelet-Indiából való. A gond mindig akkor van, ha valaki az első nemzedékben lesz kereszténnyé. Mint például én. 1985-ben megkerestem a lelkészemet, hogy szeretnék tanulni, szeretném jobban megismerni a Bibliát. Szeretném eredeti nyelveken tanulmányozni. Dallasba küldött teológiát tanulni. Később doktoráltam is teológiából. Aztán hazakerültem Indiába. 2001 óta dolgozunk egy Bibliaiskolában. Több indiai nyelvre is lefordítottuk a Bibliát. Számos missziónk is van, új gyülekezeteket hozunk létre.
1988-ban megházasodtam, és az esküvőnk után apám megengedte, hogy hazatérjek. Otthon azt mondta, a fia vagyok újra, ismét befogad engem. Szép lassan az egész családom kereszténnyé lett. Anyukámnak és a bátyámnak sok gondja volt a városkában emiatt, de ennek már tizenöt éve.
Fekete Ágnes: Úgy tudom, Észak-Indiában erőszakos dolgokról is lehet hallani a keresztyénekkel szemben.
Sukhwant Singh Bhatia: Az erőszak első szintje mindig a családból jön. A következő a radikális hinduk vagy radikális muszlimok szintje. Őket is meg kell érteni. A közösséget szeretnék megóvni. A helyzet az, hogy nagyon sok vallás van Indiában. És ezek közül csak a keresztény vallás az, amelyik térítő vallás. A muszlimok sem mennek oda senkihez, hogy megtérítsék. Ez az, ami ellenérzést vált ki. Ezt mondják: mi is tesszük a dolgunkat a magunk módján. Miért nem teszitek a magatok dolgát ugyanígy? A szikh vallásban nem az egyének, individuumok kapcsolódnak Istenhez, hanem az egész közösség. A zsidó hitben ugyanígy gondolkodnak. Bárki, aki megtöri a közösség szikh hitét, az egész közösséget választja el Istentől – így gondolják. A szikh vallás a hindu és az iszlám vallásból alakult körülbelül 500 éve. Mind a két vallás tanítása megtalálható benne, az erőszak megengedése a muszlim ágából ered.
Fekete Ágnes: Hányak vannak a szikhek?
Sukhwant Singh Bhatia: Körülbelül 22 millió szikh van és még 20 millió, akik követik ezeket a szokásokat. Ez csak 2 százaléka India lakosságának. Sokan vagyunk! Indiában az a gond, hogy mindenki hisz Istenben. Mindenki! Rengeteg isten van. Ha Jézusról mondunk valamit, erre az a válasz: Igen, nagyszerű, még egy isten, őt is odateszem a többi közé. Mindent tisztelnek az emberek: a fákat, a folyókat, a hegyeket. Bármit és bárkit tisztelnek.
Fekete Ágnes: De a szikhek között van a legtöbb agresszió.
Sukhwant Singh Bhatia: Igen, mert bár India lakosságában két százalékot képviselnek, de a katonaságban harminc százalékot. Szívesen választanak katonai hivatást, vezetőkké lesznek, erre buzdítják a többieket is. Nagyon védelmező közösségük van. A keresztyén misszió hagyományos módon nem tudja őket megközelíteni. A missziónak ma általában három iránya van. Egyik a szeretetszolgálat, tehát a szegények segítése például. A másik az egészségügyi segítségnyújtás, kórházak nyitása és így tovább, a harmadik a felszabadítás, amikor a kormányokkal együtt dolgoznak, vagy valamilyen nagy társadalmi változást érnek el. De minderre a szikhek azt mondják: nekünk nem kell segítség, hiszen több pénzünk van, mint a keresztényeknek, nincs szükségünk szabadságra, hisz szabadok vagyunk, és nincs szükségünk orvosi ellátásra sem, hiszen vannak kórházaink. A szikhek a leggazdagabb emberek Indiában. Tehát így nem tudjuk eljuttatni az evangéliumok a szikhek közé. Változtatni kell a misszió területén, és a középosztály számára kell eljuttatni az evangéliumot. Valahogy úgy, ahogyan Pál apostol tette Athénben, amikor az ismeretlen istenről beszélt, és azt mondta, ez az ismeretlen Isten, aki itt van a Pantheonotokban, ez a Krisztus. Az egész világban városokba költöznek az emberek. Ugyanez a folyamat zajlik Ázsiában, Európában, Amerikában. Ha az emberek városokban laknak, akkor a keresztény embereknek is el kell gondolkodniuk azon, mi a felelősségük ebben a helyzetben, amikor megnövekedtek az emberek nehézségei, szükségei. Úgyhogy a Bakke Egyetem képzésében a teológiai oktatást összekötik a gazdasági, politikai képzéssel is. A teológia nem lehet elkülönített tudomány, aminek semmi köze nincsen a mai kor kérdéseihez, a gazdasághoz, a politikához, a mezőgazdasághoz… A teológiának az emberiség mindenfajta tevékenységéhez köze van. Ezt vizsgáltuk ezen a konferencián.

Fekete Ágnes: Ha jól tudom, indián háttere miatt, az Ön sajátos területe, a kisebbségek.
Richard Twiss: A nevem most Richard Twiss. Apám egy törzsből való, aminek a neve: Oglálá lákotta szu – egy rezervátumból, aminek a neve: Pine ridge. Ez a rezervátum a többivel együtt Amerika közepén található. A lakotta nevem: Táojáteobnázsi. Ez lefordítva azt jelenti: a népe mellett áll. A mi embereink mindig hittek a Nagy Szellemben, a teremtőben. Azt hisszük, hogy a föld az anyánk. Minden, amit eszünk, tőle van. Az oxigén is tőle van. Az élet innen van. De az élet mögött a Teremtés volt. Mi pedig teljesen a teremtés függvényeként élünk. A föld nem függ az emberektől. Fordítva igaz: az ember függ a földtől. Aztán megérkeztek az európaiak, az angolok, a hollandok, a spanyolok, a franciák, és elhozták a kereszténységet. De ez egy nagyon európai keresztyénség volt. És mi azt mondtuk: ez a Biblia, ez a Krisztus a fehér emberek vallása. Az európai emberek úgy gondolták, Isten küldte őket ebbe az új világba. Úgy gondolták, Jézus királyságát valósítják meg. A pápa, a Biblia vagy a mennyei királyság nevében léptek fel, legyenek azok reformátusok, katolikusok, baptisták, kvékerek vagy bármik. A mi embereinket démonizálták, azt mondták, mi szellemekben hiszünk. Azt mondták, mi az ördögtől vagyunk. Ha keresztyénné leszünk, először is európaivá kell lennünk, hogy civilizálódjunk: beszéljünk angolul vagy franciául, vágjuk le a hajunkat, vegyünk föl az európai ruhát, és legyünk olyanok, mint ők. Ez az út egy nagy hiba volt. Azután jött a másik út: tegyük őket először keresztyénné, és azután civilizáljuk őket. Ez volt a második hiba. És most nagyon-nagyon sok évvel később néhányunk Krisztus követővé lett. Nem tekintem magam a hivatalos egyház tagjának. Nem vagyok a megszervezett európaizált keresztyén egyház tagja. De szeretem Jézust. Szeretem a Bibliát. Nagyon sok ember van ma a világon, akik törzsekben élnek, és olvassák a Bibliát, és a maguk kultúrájában élik meg hitüket éppen úgy, mint Európában. Táncolunk, amikor imádkozunk, mert az is ima. Dobolunk, mert ez a mi hangszerünk. Nem az ördögnek táncolunk, vagy valami szellemnek, hanem Jézus Krisztusnak. Arról beszélgettünk tehát ezen a konferencián, hogy hogyan lehet Jézust követni és megtartani a kultúránkat különösen nekünk, nem nyugati embereknek.

Fekete Ágnes: Magyarországon a városi református közösségek egyik fő kérdése, hogy a fiatalokat hogyan és milyen mértékben engedheti szóhoz jutni. Debrecenben, a Kossuth utcában egy ifjúsági presbitériumot hoztak létre abból a célból, hogy összekösse az idősebb generációjú és a fiatal közösséget. A presbitérium hagyományosan a református gyülekezet vezető testülete. Az a tanács, amelynek joga van a közösségi élet minden kérdésében döntéseket hozni. Ugyanilyen joggal ruházták fel ott az ifjúság néhány tagját. Hallhatják Tóth Tamás ifjúsági lelkészt, Imre Sándort a Tiszántúli Egyházkerület főgondnokát, aki ennek a gyülekezetnek a tagja, Módis Lászlót, aki gimnazistaként az ifjúsági presbitérium vezetője, Kánya Gergelyt, aki jogilag alkotta meg az ifjúsági presbitérium szabályzatát, és egy kis hangképet egy ifjúsági presbiteri gyűlésből. Kiss Sándor járt a helyszínen.

Tóth Tamás: Amikor az ifjúsági presbitérium gondolata felmerült, akkor igyekeztünk összpontosítani a már meglévő egyházjogra. És abból kiindulva néztünk meg azt, hogy ki az, aki ifjúsági presbiter lehet. Legyen konfirmált gyülekezeti tag, aki legalább egy éve tagja az egyházközségnek és rendszeresen jár istentiszteletre. A jelenlegi héttagú testületben két harminc év fölötti van, a többek közelebb vannak a húszhoz. Aki a hitét tényleg komolyan veszi, az hadd legyen példakép a fiatalok között is. Az ifjúsági presbiter érezzen felelősséget a korosztálya és a gyülekezete iránt, és ha majd eljön az ideje, akkor úgy tudjon beállni a többi presbiter közé, hogy már nem új a számára a feladat és a felelősség. A gyülekezeteinknek a presbitérium az alapja.
Imre Sándor: Az ifjúsági presbiterek miután kétévenként kerülnek megválasztásra titkos szavazással, úgy nagyjából tükrözik, annak az ifjúsági közösségnek a véleményét, ízlését, amelyből ők maguk kikerülnek. A fiatalok választása saját tapasztalataink szerint nem rossz. Hallottam már olyan véleményt is, hogy meg kéne ahhoz öregedni, hogy valakiből presbiter lehessen, de én nem osztom ezt a nézetet. Úgy érzem, hogy a fiatalokkal a fiatal presbiterek tudnak igazán bánni. Az ifjúsági presbitérium kialakulása tulajdonképpen egy spontán folyamat volt, ha már annyi fiatal összejön, akkor legyen valami vezetésük. Igaz, hogy a név egy idősebb korosztályra utal, de nagyon sok példát lehet arra is hozni, hogy Jézus környezetében és tanítványai között is voltak fiatalok. Gyülekezetünkben bizonyos rendszerességgel vannak batyus vacsorák és családi táborok, ahol az ifjúság az ifjúsági presbitérium révén mindig képviseli magát, és a szervezésben aktív szerepet játszik.
Tóth Tamás: Nagyon sok idős gyülekezeti tagunk van, ami összességében jó, de azt a bizonyos generációk közötti szakadékot sokszor nehéz áthidalni. Mi ezzel próbáljuk ösztönözni egymást, hogy legyünk együtt szervesen, ne csak lélekben, hanem valóságosan is.
Imre Sándor: Emlékszem, amikor én presbiter lettem, akkor úgy üdvözöltek a presbitériumban a jónéhány évtizeddel idősebb tagok, hogy nagyon örülünk, hogy valaki most már dolgozni is fog. Ez viszonylag régen volt. Bizonyos közéleti szerepvállalás ma nem túl divatos. Régebben ez, úgy is mondhatnám, hogy kötelező volt. Nincs benn a fiatalokban, hogy ezt igényelnék, erre rá kell őket nevelni. Ez már az idősebb presbiterek pedagógiai, nevelői érzékén múlik, hogy mennyire tudják megvalósítani, de lehetséges.
Ifjúsági presbiteri gyűlés:
Mikor lesz ez akkor? Nézzük meg a naptárt! Szombat? Szeptember 24.
Délelőtt menjünk, mert én osztálykiránduláson leszek.
Hány órakor lesz ott a gyülekezetben?
Majd megbeszéljük az igazgatóval.
Akkor csak beírom, hogy Méliusz Szeretetotthon.
Összeállítunk egy műsort.
Azt gondolom, hogy legyen egy műsor, de az legyen ütős.
Módis László: 2006-ban konfirmáltam. A szüleim gyakran jártak gyülekezeti alkalmakra és én eljöttem velük. Tamásék mindig találkoztak velem, de ifjúsági órákra nem jártam. Tamás mindig mondta, hogy menjek már el középifire, és addig-addig mondogatta, míg végül tényleg elmentem. Nagyon megtetszett, és személyes kapcsolatok is kialakultak ott az ifin belül szinte mindenkivel. Azóta nagyon nagy lelkesedéssel járok ifjúsági órákra. Nagyon szeretek programokat szervezni, meg részt venni rajtuk. Nem egyedül szervezem a programokat, hanem a többiekkel együtt. A legutóbb például két társammal együtt szerveztünk a Nagyerdőn egy kalandtúrát a konfirmandusoknak, ahol térkép alapján kellett tájékozódni és az állomásokon különböző feladatokat kellett végrehajtani. Voltak ügyességi feladatok, ahol kislabdát kellett vödörbe dobni. A bibliai feladatoknál ki kellett találni, hogy ki mondta kinek, az irodalmi feladatoknál pedig azt, hogy ki melyik könyvet írta. Az erdőben növényeket kellett gyűjteni, majd egy növényhatározó segítségével felismerni azokat. A végén mindenki a Békás-tó mellé érkezett és ott a szabad ég alatt egy közös éneklés volt. Nagyon szép volt ez is.
Kiss Sándor: Hogy jöttök ki a felnőtt presbitériummal? Meghallgatják a javaslataitokat?
Módis László: Van, aki azért nem veszi figyelembe, mert nem tartja jónak, de találkoztam olyannal is, aki azért, mert ezt a fiatalok mondják és abból jó nem származhat. Ez azonban kevésbé jellemző.
Kánya Gergely: Nem szeretnénk egy határozott vonalat húzni az ifjúság és a felnőtt gyülekezet között, mert senkinek nem célja, hogy kettéváljon a gyülekezet. Ilyen tekintetben jó, ha vannak olyanok, akik az ifjúság szempontjait, illetve az ifjúság látásmódját tudják a felnőtt, tapasztalt, bölcsek közé vinni. 2008 őszén elment az ifjúság egy része egy berekfürdői konferenciára, ahol Tóth Tamás lelkipásztor említette, hogy hallottak róla, hogy valahol ilyesmi működik. Gondolkodtunk rajta, tetszett mindenkinek az ötlet és én voltam az, aki ennek a szabályozási hátterét előkészítettem. Mivel ennek az ifjúsági presbitériumnak az a célja, hogy az ifjú egyháztagok bepillantást nyerhessenek a presbiteri szolgálatba, tehát leginkább az egyházunk alkotmányához igyekeztem igazítani a szabályozást. Mintegy kicsinyített mása a felnőtt presbitérium működésének.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Október, a reformáció hónapja című rendezvénysorozat ökumenikus nyitóünnepsége október elsején délután 5 órától kezdődik Debrecenben a Szappanos utca 23. szám alatt.

A IV. Székesfehérvári Református Napok keretében szeptember 30-án, pénteken 18 órakor hálaadó istentisztelet lesz Dinnyés József énekmondó zsoltáros csokrával; október 1-én, szombaton 15 órakor Molnár Róbert kübekházai polgármesterrel találkozhatnak a résztvevők; október 2-án, vasárnap 18 órakor pedig Miklósa Erika jótékonysági koncertjére kerül sor a székesfehérvári Széchenyi utcai református templomban.

A Dunántúli Református Orvosok második találkozóját rendezik meg október 1-én, szombaton a pápai teológia dísztermében.

Egy kétgyermekes család leégett házának újjáépítésére, jótékonysági zenés evangélizációs estéket tartanak Szinpetriben szeptember 28. és október 1. között esténként 6 órakor.

Ünnepi ökumenikus istentisztelet lesz a teremtésvédelem és a fenntarthatóság jegyében október 2-án, vasárnap 10 órától a Debreceni Nagytemplomban. Igét hirdet: Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.

Ne félj! címmel tartanak zenés istentiszteletet október 2-án, vasárnap 17 órakor, Budapesten a Válaszút imateremben, a Csaba utca 3. szám alatt.

Templomkerti hangversenyt ad a Pákozdi Kamarakórus október 2-án, vasárnap 16 órakor a Pákozdi református templomkertben, rossz idő esetén a templomban.

A Kolozsvári Református Öregdiákok Magyarországi Baráti Társasága Találkozót tart október 4-én, kedden 14 órakor. A találkozón Károli Gáspár és Szenczi Molnár Albert kárpát-medencei emlékeiről tart előadást Millisits Máté.

Az idei év egyik legnagyobb ökumenikus keresztény találkozója lesz október 2-án, vasárnap 17 órakor a Papp László Budapest Sportarénában. Az est kiemelt vendége, Böjte Csaba ferences testvér. A rendezvényen bemutatkoznak a Magyarországon működő missziók és a nagyszínpadon fellép az Amaro Del együttes, Prazsák László, Csiszér László, Pintér Béla és Jesus Culture zenekar.

Szobrot állítanak Sütő András, erdélyi író tiszteletére szeptember 30-án, pénteken Sopronban, a református templommal szemben.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol Efézusba írt levelének 4. fejezetéből!

"Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele… Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk abban, a ki a fej, a Krisztusban" (Efézus 4:14-15.)

Tegnap egy kedves barátunk azt mondta, közte és a felesége között az a különbség, hogy ő az erdőt látja, a felesége pedig a fákat. A feleség vágja, fűrészeli a fákat, ő pedig szeretné végre egyben látni az erdőt. Nagyon magunkra ismertem, mert én is sokszor favágónak érzem magam, aki a gyerekek dolgait, a munkaügyek fáit üti-vágja, hogy végre előrejusson az élet erdejében, de valahogy az erdő, ez az egész élet, amiért dolgozunk, amiért vagyunk, nem jelenik meg a részekben.
Találtam az énekeskönyvünkben egy nagyon szép versszakot, amit vasárnap énekeltünk a templomban, de én még soha nem hallottam. A 437. énekben van ez a mondat: "csak folyamodj oltalmához, bevesz sebe rejtekébe" Elgondolkodtam. A legtöbb kép, amit a templomban használunk az éppen fordítottja ennek. Általában azt halljuk, hogy fogadd be a szívedbe Jézust, hogy valamiképpen alakítsd úgy az életedet, hogy az Istennek helyet adjon. Tárjam ki a szívem, nyissam ki életem ajtaját, és így tovább. Mindig az én kis nézőpontomból indulunk ki, és oda próbáljuk behívni a nagyot, a világ Urát, azt, aki mindent irányít. Itt, ebben a képben arra hívnak, hogy én kicsi ember helyezkedjek el a nagy egészben. Jézus sebe rejtekében keressek oltalmat. A nagyból közelítsük meg a kicsit, vagy a kicsitől jussunk el a nagyig? Nekem kell a szívemet kinyitnom, és oda beengednem Istent, vagy útra kell kelnem, és megtalálni helyemet Isten hatalmas várában? Az egyházban a misztikusabb, lelki elmélyedésre ösztönző irányzatok mindig ezt az utóbbit választották. Nekem, a kicsi részecskének kell megtalálnom önmagam az utat ahhoz, akitől származom. Ez az első lépés. Persze ez azzal is jár, hogy ki kell nyitnom egy-egy ajtót, hogy ki kell vágnom egy-egy fát, de az egész, a nagy felől közelítjük meg a kicsit, és nem fordítva.
Mai világunknak fő kísértése ez a megfordítás. Elveszünk a részletekben, szétszórnak a darabok, és azt hisszük már-már, hogy mi vagyunk azok, akik beengedjük Istent a szívünkbe is. Hogy eldönthetjük, mint amikor valaki csenget, hogy bebocsátjuk, vagy nem. A döntés a mi kezünkben van. Mint a kis hangya, aki egy hatalmas tenyéren mászik, a tenyér forog, igyekszik a hangyát fent tartani, a kis élőlény pedig azt hiszi, hogy milyen ügyes, mert nem esik le, annyira szalad. Nagyon kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy beengedjük Istent, hogy nálunk legyen a kilincs vagy a kormány rúdja. Az első dolgunk inkább az, hogy képletesen helyezkedjünk el Jézus sebében. Merjünk odamenni, ami borzasztó, és félelmes, mégis az élet megváltásának a helye. Tegyünk magunk elé egy keresztet, akár egy fadarabot, és képzeljük el azt, ami történt ott. Helyezkedjünk bele ebbe a történetbe! Lássuk meg, hogy részesei vagyunk! Mi is ott vagyunk a kiabálók között. Minket is hajt a szél, dobálnak az emberek, és nem azt tesszük, amit akarunk, hanem amit diktál a korszellem és a helyzet. Hajt a szél ide és oda.
És menjünk el a keresztig! A haldokló Jézusig. Lássuk meg őt, aki értünk vonaglik, aki végtelenül szeret, aki mindenét feláldozza azért, hogy mi éljünk. Akkor belekerülünk ebbe az áramlásba, amelyikben már nem a pillanatnyi hullámok, hanem Krisztus hajt minket egyre feljebb. Ebben az áramban, az egészben el tudjuk helyezni a mi kis rész életünket. Krisztus áramában, sebében elhelyezkedve leszünk csak képesek arra, hogy ne favágók legyünk, ne sodorjon el ennek a világnak a szétszóró szelleme, hanem belül növekedjünk. Lehet ezerféle tárgyunk, gépünk, könyvünk, mindenféle hasznos dolgunk, tanulhatunk kétszáz iskolában, elvégezhetünk ezer tanfolyamot. Csak favágók leszünk. A teremtő megváltó áramában fejlődni fogunk, az erdő lelkét, a lényeget megérezzük úgy, hogy közben az egyes fákat is pontosan látjuk. Ezt adja meg Isten. Ámen.