2011-12-21

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Karácsony hete van. Ezen a héten, a nagy sürgés-fogásban sokszor el is felejtkezünk arról, mit is ünneplünk valójában. Teljesen átalakult a karácsony eredeti értelme. Ez nem a mi szeretetünknek az ünnepe, hanem Jézusé. Régebben ezt sokkal jobban érzékelték. Egy sárközi idős asszony mesél gyerekkora karácsonyairól, és arról, ami abból mára megmaradt. Pál Bözsi nénit hallhatják Decsről.

Farkas Lászlóné Pál Bözsi: Amikor konfirmáltam, azt az idézetet kaptam, hogy "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4:13.) Én ezt hiszem és vallom. Tizenhat éve maradtam özvegyen és akkor azt hittem összedől fölöttem a világ, de a Jóisten adott nekem erőt, hogy mindent meg tudjak tenni egyedül is. Nagyon meg vagyok elégedve az életemmel és az esteli imádságomban mindig megköszönöm a napot és holnapra mindig erőt kérek. Mert a hetven év fölötti öregasszonyoknak már minden nap ajándék. Egyedül vagyok a házban, de mindig arra gondolok, hogy a Jóisten mindig mellettem van és akkor engem senki nem bánthat, mert Ő megvéd. Nem megtanult imádságot szoktam mondani, hanem a magam gondolatában megköszönöm a napot vagy a pénzt, amit kaptam, hisz tudja a Jóisten, hogy hiányzott nekem valami és mindig van pótlás és ez csak Istentől származhat, mert ezt nekem más nem adja.
Nálunk, reformátusoknál itt a Sárközben, nem volt külön ünnep az advent. Vártuk Jézus Krisztus születését karácsonyra, de nem volt nálunk gyertyagyújtás, meg koszorú sem. Amikor még élt a nagymamám volt olyan, hogy este elővette a Bibliát és felolvasott belőle. Ha meg többen voltunk, akkor adventi énekeket énekeltünk.
A leányom Szekszárdon lakik, de minden ünnepkor megjegyzi, hogy otthon úrvacsorázunk, otthon élünk jóval. Édesanyáméktól azt tanultam, hogy az úrvacsorát úgy mondják, karácsonykor jóval élünk.
Karácsony mindegy milyen napra esett, a karácsony előtti napot úgy hívtuk, hogy karácsony szombatja. Karácsony szombatján az étrendünkben ott volt a tejfölös, borsos, zsíros kalács. Minden háznál az volt ebédre karácsony szombatján. Az egy költ kalács, amit tejfölös, borsos zsírba mártottuk. Amíg nem lett kész az ebéd addig mindenki ebből evett. Ez laktató és jó is volt. Nálunk sohasem volt pulyka. A karácsonyi ebédhez tartozott a húsleves, a kakaspaprikás, meg a töltött káposzta. Rétest nyújtottak, hosszi kalácsot sütöttek, ami mákos, diós és kakaós volt.
A karácsony előtti hét bűnbánó hét volt a jóvalélés előtt. Az esti harangszót a mai napig úgy mondjuk, hogy harangoznak imádságra. Mindig ezt hallottam öreganyámtól, hogy most már menjetek befelé gyerekek, mert harangoznak imádságra. Akkor már nem lehetett az utcán szaladgálni, hanem be kellett jönni.
Kiss Sándor: A karácsonyt megelőző héten, ha harangoztak imádságra, akkor a templomba mentek?
Farkas Lászlóné Pál Bözsi: Akkor a templomba mentünk. Karácsony előtt még volt a gyerekistentisztelet, és volt egy kis műsor, aki jobban tudott énekelni az elénekelt egy-két zsoltárt és elmondtak egy verset. A felnőttek kis csomagot készítettek és azt odaadták a gyerekeknek. Nálunk a református templomban nem volt karácsonyfa. Most már van, de régen nem volt.
Karácsonykor, jóvaléléskor délelőtt és délután is elmentünk a templomba. Általában hatszor volt úrvacsoraosztás. Most már újévkor is van. A gazdagabb lányok akkorra kaptak új ruhát. A reformátusoknál a jóvalélés volt a legnagyobb ünnep. Megvolt a rendje még a viseletnek is. Amiben a templomba mentünk, abban nem lehetett elmenni a mulatságba. Úgy is hívtuk, hogy ez a templombajáró szoknyánk. A Sárközben a gazdagságot a lányokon és a menyecskéken mutatták meg. Ugyanis rárakták a bársonyvirágú, meg borotvált selyemszoknyákat és lehetett látni, hogy kinek a lánya.

Öt község tartozik a Sárközbe: Őcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék és Báta. Ebből négy község tiszta református volt régen.
Kiss Sándor: Mit adtak régen ajándékba?
Farkas Lászlóné Pál Bözsi: Délelőtt elmentünk jóvalélni, hazajöttünk, megebédeltünk, majd elmenetünk megint a templomba, és amikor a templomból kijöttünk, akkor szoktunk elmenni a körösztgyerekekhez. Általában a keresztgyerekeknek vittünk ajándékot. Az a szokás nálunk, hogy a keresztanya addig ad ajándékot, amíg a gyerek meg nem házasodik. Az én unokám még nem esküdött meg ezért a keresztanyja a mai napig ad neki ajándékot. Ez hasonlít ahhoz, hogy a konfirmáció után fizetünk csak egyházfenntartói járulékot a gyerek után. Én már nem a keresztlányomnak viszem az ajándékot, hanem a keresztlányom fiának.
Voltak családok, akik karácsonyra vágtak disznót, de mi a két ünnep között.
Kiss Sándor: Volt régen karácsonyfa?
Farkas Lászlóné Pál Bözsi: Karácsonyfa volt, de gyertyák nem voltak rajta. A háborús világban dió és kockacukor volt becsomagolva papírba. Nem voltak ilyen karácsonyfák, mint most. Takarmányrépába tették bele a karácsonyfát és betekerték sztaniolpapírba. Középparasztok voltunk, földdel dolgoztunk. A férjemék hárman voltak testvérek. Ők szegények voltak. Náluk csak a falra volt egy kis ág téve.

Ének:
Kirje kirje kisdedecske,
betlehemi hercegecske,
Ki miértünk sok jót tettél,
a pokoltól megmentettél.

Fekete Ágnes: Hallottuk, hogy az ünnep lényege a jóval élés volt. Bár ma már ennek az üzenetnek csak a maradványai élnek, mégis a karácsonykor sokan elmennek templomba, akik egyébként nem mennek el. Valahogy az ünnep odavonz minket. De mi is az istentisztelet? Mi történik ott? Erről beszélgettem Dr. Szűcs Ferenc professzorral.

Dr. Szűcs Ferenc: Hiányoznak a rítusok a modern életből. Az ünnepeink is megfakulnak, mert összefolynak a hétköznapok, meg az ünnepek. Nincsenek szent idők. Lassan nincsenek szent helyek sem. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem tud bármilyen helyet megszentelni a világban, hisz a betlehemi jászolt is meg tudta szentelni. Szükség van arra, hogy valamit elkülönítsünk az Isten számára, mert ez a szent jelentése. Nem mi sajátítjuk ki Istent a magunk számára, hanem Isten jelenti be az igényét az egész életünkre. A mindennapi életünkre is. Ezért van adakozás az istentiszteleteinken. Nem helyeslem, hogy sokan szégyellik ezt és nincs a megfelelő helyen. Kiemelt helye van az igehirdetésnek, mint Istenhez hívó és Isten üzenetét közlő cselekménynek, de Isten Igéjét nem csak az igehirdetés hirdeti, hanem mindaz, amiben részt veszünk. A részvétel maga az istentisztelet. Hogy testestől, lelkestől, egész valómmal, úgy ahogy vagyok, ott vagyok. Eljövünk, éhesen, fáradtan és leültetnek egy asztalhoz.
Fekete Ágnes: Olyan sokan vannak, akik nem is tudják megmagyarázni, csak azt mondják, hogy egyszerűen jól éreztem magam a templomban.
Dr. Szűcs Ferenc: Amerikában az istentiszteletek végén a lelkész szájából elhangzik egy kérdés, hogy élvezted-e az istentiszteletet? Nekem ez furcsa volt, de hozzátartozik az is, hogy igen, élveztem az istentiszteletet. Ha unalmas ott lenni, ha semmi nem történik, akkor nem jó ott lenni.
Fekete Ágnes: Nem arra gondolunk itt most, hogy füstölőkkel és más eszközökkel valami külső jóérzést teremtsünk.
Dr. Szűcs Ferenc: Nyilván nem arról beszélünk, hogy szórakoztatnak bennünket. Nem ez az istentisztelet lényege, mégis valami olyan élmény, amiben jó részt venni és nem szomorú kötelesség. Az istentisztelet az atyai ház, ahova hivatalosak vagyunk. Nem hiszem, hogy egy jó családban a vasárnapi ebéd megterhelő volna. Oda szívesen jönnek a gyerekek. Ott minden mozdulat azt fejezi ki, hogy mi itt otthon vagyunk. Két véglete van az istentiszteletnek. Az egyik az, hogy végtelenül unalmas, megterhelő, nem tudunk benne felszabadultan részt venni, vagy a másik, amikor szórakoztatnak bennünket és nem különbözik bármilyen más szórakoztató műsortól. Az istentisztelet lényege, hogy itt van Isten köztünk, gyertek Őt imádni! Sajnos a mai ember nem ismeri igazán az imádni szó jelentését. Imádkozgatunk valahogy, de az imádást nem értjük. Az imádkozásban a kéréseink dominálnak, az imádásban pedig az Isten előtti meghódolás.
Fekete Ágnes: A mai korban a közösségi elemek kerülnek előtérbe.
Dr. Szűcs Ferenc: Nem volna jó, ha azt gondolnánk, hogy az istentisztelet a huszonegyedik század szertartásaival kezdődik. A reformáció nem eltörölni vagy elszakítani akarta ezeket a gyökereket. Alapjában véve az istentisztelet arról szól, hogy megérkezünk valahonnan kívülről és szeretnénk az Isten világába, a mennyei világba bekapcsolódni. Kálvin imádságára szeretnék utalni, amit az erdélyi liturgia meg is őrzött. Együtt mondja az egész gyülekezet, hogy egybegyűltünk a mennyei seregekkel, a mennyei angyalok, és üdvözült lelkek társaságában. A bibliai világkép nem az embert helyezi a világmindenség középpontjába. Sajnos egydimenzióssá válik a gondolkodásunk, egyre inkább a haszonelvűség, a mindennapi gondok és feladatok világa az, amiben újra és újra benne vagyunk, és ebből nem tudunk kilépni. A Miatyánkban Jézus megtanított a helyes sorrendre bennünket. Jézus szerint az imádkozás nem olyan, mint egy túlterhelt repülőgép, amely szeretne fölemelkedni, hanem olyan, mint egy űrhajó, amelyik föntről érkezik le. Isten nevének a megszentelését kérjük. Nem mi szenteljük meg, Ő szenteli meg a nevét, azaz kijelenti magát. Jöjjön el a te országod, ez azt jelenti, hogy egy lépéssel hátrébb lépünk, nem nyomulunk, hanem Istennek akarunk teret adni. Csak itt érkezünk el a mindennapi kenyérhez. A mindennapi kenyérnek is megvan a helye, de nem ezzel kezdődik az istentisztelet.
Fekete Ágnes: Nagyon sok gyülekezet a hirdetésekkel kezdi az istentiszteletet, magyarul a mindennapi kenyérrel.
Dr. Szűcs Ferenc: Én ezt nem tartom jónak, hogy a hirdetésekkel kezdjünk. Annak is van helye, de sokkal inkább ott volna a helye, hogy mindenki magával vigye egy kis cédulán a hirdetéseket. Istennel kezdődik az istentisztelet és nem velünk, nem a problémáinkkal és nem a kenyérgondjainkkal. Szoktak Kálvin liturgiájára hivatkozni, de ott is a tízparancsolat felolvasása volt előbb és csak utána hangzott el a bűnbánó imádság.
Fekete Ágnes: Beszéltünk a tiszteletről, Isten imádatáról, ami miatt többször felállunk a templomban. Egy kívülállónak ez furcsa lehet.
Dr. Szűcs Ferenc: Az istentiszteletnek vannak külső megnyilatkozásai, mint ahogy a mindennapi életben például egy idősebb embert hellyel kínálunk, akkor felállunk. Vagy, amikor beszélünk valakivel, akit tisztelünk, akkor nem ülve nyújtjuk oda a kezünket, hanem felállunk. Régi gesztusok fejeződtek ki a liturgiánkban is. Sajnos ma már rendkívül következetlenül, amikor az Igét olvassuk a Bibliából és imádkozunk, akkor ezt illik állva tennünk, ezzel azt fejezzük ki, hogy nem szép kényelemben fordulunk Isten felé.
Fekete Ágnes: Az idősebbeknél ez érthető.
Dr. Szűcs Ferenc: Egyértelmű, hogy az idősebbek, vagy a betegek a himnusz alatt sem állnak föl. De a magyar ember tudja, hogy amikor a himnusz előhangjait meghallja, akkor föláll. Nem hiszem, hogy a kényelmi szempontokat nagyon előtérbe kellene itt helyezni.
Fekete Ágnes: Az első mondat, ami elhangzik az apostoli köszöntés: Kegyelem néktek és békesség…
Dr. Szűcs Ferenc: Az istentisztelet egy párbeszéd, ami Isten és a gyülekezet között folyik. Az első mondat Isten felől hangzik, hogy kegyelem néktek és békesség. Ő ezt ajánlja nekünk. Ez az isteni megszólítás. Erre válaszol a gyülekezet az éneklésében. Mi csak az egyik résztvevők vagyunk.
Fekete Ágnes: Ez az istentiszteleti struktúra, amit reformátusnak gondolunk, körülbelül száz éves.
Dr. Szűcs Ferenc: Sajnos azt kell mondanunk, hogy a felvilágosodás utáni kor az istentisztelet misztérium részéből nagyon sokat elvett és úgy gondoltuk, hogy a megmagyarázás, a megértés az istentisztelet lényege. Nem lényegtelen, de semmiképpen sem az egyedüli csatorna, amivel az ember megszólítható. Az érzelmeink, az akaratunk fölszólítást kap a nagyparancsolatban, hogy így szeressük a mi Urunkat, Istenünket.
Fekete Ágnes: Azt gondolják az emberek, hogy igen, az Istennel találkozom az istentiszteleten, ami egyenlő egy szívbéli és értelmi döntéssel.
Dr. Szűcs Ferenc: Állítólag egyszer Szent Ágoston kiment a tengerpartra, ahol az asszonyok mosták a ruhákat. Elkezdett velük beszélgetni és valaki azt mondta neki, hogy mi így vagyunk az istentisztelettel is, ahogy a ruhát mossuk. Lehet, hogy már sok mindenre nem emlékszünk, ami ott elhangzott, de a lelkünk egy kicsit tisztább lett.

Fekete Ágnes: Végül egy karácsonyi betlehemépítésre látogatunk el. A Budahegyvidéken, ha sétálunk, itt is, ott is utcára kihelyezett betlehemeket látunk. Az egyiket a Böszörményi úton a helyi református családok készítették üvegekből. Nagy Anna és Szabó Eszter grafikusművészek mesélik el a betlehemkészítés történetét.

Nagy Anna: Tavaly papírmasét készítettünk, ami nagyon jó lett, de a lakkozás ellenére sem bírta jól az időjárást. Dóra mondta, hogy valahol látott egy kiállítást, ahol italos üvegek voltak embereknek megfestve. Gondoltuk, megpróbálhatnánk mi is. Egy másik gondolat is jött, hogy csináljunk valami oltárszerű dolgot. Most összekombináltuk a kettőt és borosüveg alakok vannak egy szárnyas oltár előtt.
Fekete Ágnes: Olyan lesz, mint egy gótikus oltárkép, nyitott ajtókkal.
Nagy Anna: Egy tokaji boros üvegre lesz festve Mária a kis Jézussal. Hozzájuk csatlakozik József. Ez egy pásztor. Egy szép magas pálinkásüveg, amin egy kelta nagy hajú pásztort lehet látni. Van egy másik, magyaros pásztor is. Ez a rumosüveg meg a kicsi pásztor.
Fekete Ágnes: Ez hasonlít egy sakkfigurához, magában az üvegben van az egész alak.
Nagy Anna: Itt van a mi szerecsenünk és még lesz két király. Lesz három király, három pásztor, József és Mária a kis Jézussal középen. A háttér ez a doboz, ami csillagos égnek lesz lefestve.
Szabó Eszter: Ott lesz egy csillag kivágva, onnan jön a fény. Mögötte egy boltíves lap van.
Nagy Anna: A Böszörményi úton a bank előtt lesz a betlehem és hátulról is lehet majd látni.
Fekete Ágnes: Jelentkezni lehetett erre, hogy betlehemet szeretnétek csinálni?
Nagy Anna: A betlehemépítést a Hegyvidéki Önkormányzat hirdette meg három évvel ezelőtt úgy, hogy bármiféle közösség csatlakozhat. Iskolák, egyházak, lakóközösségek, barátok összeállhatnak, hogy készítsenek egy betlehemet és kijelöltek helyszíneket, ahová fel lehet őket állítani. Most ez a harmadik év és legalább harminc helyszín van. Mi már harmadszorra neveztünk be.
Fekete Ágnes: Kik vagytok ti?
Nagy Anna: Mi vagyunk a Budahegyvidéki Református Egyházközség csapata. Ez egy baba-mama kör. Barátok közössége.

Fekete Ágnes: Nemcsak hivatásból szeretsz festeni, hanem amúgy is?
Szabó Eszter: Hivatásból nem festek. Kiadványokat csinálok számítógéppel. Hiányzik a manuális munka. A virtuális közeg egy idő után nagyon fárasztó és ezzel próbálok kiszakadni a számítógép világából.
Fekete Ágnes: Ezt csináltad te?
Szabó Eszter: Igen, azt az öreg pásztort. Abban egyeztünk meg, hogy egy nagyon sötét égbolt lesz, egy misztikus háttér, amiből szinte kivilágítanak ezek a figurák. A bölcsek egy kicsit színesebbek, a pásztorok meg barnás, őszi színeket kapnak. Ez egy hosszúkás pálinkásüveg ezért hosszú maga a test is. Az öreg jegyeket akartam megmutatni ezért lett a nagy szakáll, meg a szürke, borzas haj.

Ének:
Pásztorok, pásztorok, felkeljetek,
Betlehem városba elmenjetek,
Született királytok,
Kit régen vártatok,
Örüljetek,
Örvendjetek!

Városhoz nem messze, istállóban,
Született Úr Jézus a jászolban,
Mellette Szűzanya,
Takargat Mária
Kis pólyában,
Kis pólyában.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Pápai Református Kollégium több évszázados hit- és nemzetmegtartó nevelői és tanítói szolgálata elismeréseként Magyar Örökség Díjat kapott.

A Tabulatúra Régizene Együttes karácsonyi koncertje december 21-én, ma este 18 órakor kezdődik Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Kegye János pánsípművész tart adventi koncertet ma este 18 órakor a felső-mérai műemléktemplomban.

Zsoltáros istentisztelet lesz karácsonyi énekekkel december 22-én, csütörtökön Budapesten a Kálvin téri templomban.

Virrasztó énekes liturgia lesz december 24-én, szombaton este 22 órától a debreceni Kistemplomban.

A Tatai Református Gimnázium egy Feszty kiállításra készül január közepétől. Ezért kérik, ha valakinek van a birtokában Feszty kép és kölcsönadná azt a kiállításra, keresse meg a szervezőket! (06-30-210-1880)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 1. fejezetének válogatott verseiből!

"Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv. Ábrahám nemzé Izsákot; Izsák nemzé Jákóbot; Jákób nemzé Júdát és testvéreit; majd Eliud nemzé Eleázárt; Eleázár nemzé Matthánt; Matthán nemzé Jákóbot; Jákób nemzé Józsefet, férjét Máriának, a kitől született Jézus, a ki Krisztusnak neveztetik." (Máté 1:1-2. 15-16.)

Mit keres a Bibliában, ráadásul az evangéliumok, a jó hír elején egy unalmas nemzetségtábla? Miért volt fontos, hogy kétszer is kétféleképpen leírják, kik voltak Jézus ősei?
Mi ma jóformán a nagyszüleinkről sem tudunk sokat. De a déd-, ükszüleinkről jó esetben is, legfeljebb a nevüket. Nem fontosak a gyökerek. Ez különösen az amerikanizált világban lett így. Amióta létre jött egy olyan földrész, amelyik gyökeresen kiirtotta mindazt, ami előtte volt, és a semmibe felhőkarcolókat húzott, egy általános gondolkodást is beoltott a világba: Az idő veled kezdődik. Tabula rasa. Az van, ami te vagy, amit itt és most te gondolsz. Ez a valóság. A régi ember viszont a múltban adott mindennek testet. Persze ez a végletes modern valóság, a gyökereitől megfosztott embertípus már jóval korábban megszületett. A keresztyénség kialakulásának a korszakában is sokan úgy gondolták, egy ozirisz kultusz közelebb áll hozzájuk, mint a történésekben gyökerező hit. Az első hitvallóknak is nehéz volt egy akkori multikulturális korban kimondani: Mi a zsidó népből származó Jézus Krisztusban hiszünk. Benne, akit a próféták megjövendöltek. Nem egy égből pottyant messiásban, nem egy lelki messiásban hiszünk, hanem egy valóságos történelmi személyben, akit Isten a zsidó népbe küldött el. Emlékszem, amikor először jött oda hozzám egy kedves fiatal: szerinted Jézus magyar volt vagy zsidó? Nem hittem a fülemnek. Mára rengeteg ember komolyan elhiszi, hogy Jézust ki kell ragadni abból a történelmi közegből, amiben olvassuk, mert nem illik oda. Ez a történelmet megkérdőjelező szemlélet nem új. Végig kísérte a keresztyénséget.
Mára megint éles kérdés lett: Igaz e Jézus nemzetségtáblája? Ma ugyanolyan fontos válasz, mint 1500 éve: igen, Jézus egy adott történelmi nép közé érkezett, ez nem mende-monda. A jelen politikai helyzetből nem szabad visszavetítenünk kérdéseinket a Biblia felé. Pontosabban nem így. Ha el kezdünk válogatni a Biblia kijelentései között, akkor ennek a válogatásnak nem lesz vége, és mi a biztosíték arra, hogy éppen azt fogjuk kirostálni, ami helyes? Ha a mai, politikai zsidóság gondolkodását nézzük, akkor pontosan ugyanazt a kérdést kell felvetnünk: vajon nem válogatnak-e az ószövetség kijelentései közül, vajon nem azokat hallják-e csupán, amik azt igazolják, amiket ők szeretnének hallani? Vajon a kiválasztott nép dicsősége és érinthetetlensége olvasható-e a próféták szájából? A keresztyén, a krisztusi gondolkodás nem válogathat az üzenetek között tetszés szerint. A mai multikulturális korban meg kell látnunk és hallanunk, mi az a gyökér, amiből Jézus Krisztus vesszője kisarjadt. Ha nem vállaljuk ezt a gyökeret, elszáradunk. Valami futó lelki tanítást adhatunk, de biztosat nem.
Jézus tanítása biztos tanítás, mert ő azt üzeni, hogy szeretete nem beszéd, hanem húsvér valóság. Testté lett. Azaz Isten szava nem csak úgy szálldos az éterben, nem titkos tanítványok adják át egymás között. Nem tűnt el sehova a teste, nem bújt el a kereszt elől, nem lopta oda egy görög vagy egy szkíta. Nem: Jézus Krisztus ebbe a poros és elvetemült világba beleszületett, és vállalta végig azt a sorsot, amit kapott. A mai menekülő ember látja Jézusban is a menekülőt, a nem igazán oda valót. De ő nem futott. Eljött Ábrahám családjából, Dávid családjából, megszületett, és ezt a rút és nehéz emberi sorsot alakította át belülről.
Adja Isten, hogy karácsonykor mi is megértsük, csak belülről, belül megváltozva alakulhat át az élet. Ezzel az elgondolással adjon Isten áldott karácsonyt! Ámen.