2012-09-12

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, a mai református adás szerkesztője.
Szoktuk mondani: kifutottam az időből. Most szeptemberben, ahány anyukát – apukát láttam, az mind fut kifelé az időből. De hát ezt nem tehetjük meg. Amikor dolgozunk, és az a munkamennyiség, amit az adott időbe beleterveztünk, nem fér el abba, inkább az idő futott ki belőlünk. Érezzük azt a lehetetlenséget, hogy ha matematikailag kezeljük az időt, akkor soha nem tudunk egy helyes egyenletet felállítani. Mint a kisdiák, akinek soha nem sikerül az x-et beazonosítania egy számmal. Valahogy meg kellene barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy az idő egy tünemény, elvarázsol minket, hazudik is, és valójában vándorok vagyunk ebben a világban, összepakolva a táska, és egyszer odébb állunk. Lehet, hogy jobb egy hosszú kirándulás, mint egy rövid, de valójában nem attól jó e földi kiruccanásunk, hogy meddig tart, és mi minden fért bele. Az idő egy furcsa tünemény, értéket ad a dolgoknak, szinte becsomagolja az eseményeket, az életutakat. Most egy életutat szeretnénk kicsomagolni azáltal, hogy az idő távlatából nézzük. Egy íróról van szó, Móric Zsigmondról. Hetven éve halt meg éppen a napokban. Pócsmegyeren emlékeztek meg róla a református templomban, ahol Kovách Tamás lelkész megmutatta azt a helyet, ahol ült. Halljuk még neveltfiát, és Baranyai Norbert irodalomtudóst valamint Szabó István püspök urat. Varga Kata segítségével egy más Móricz-arcot szeretnénk bemutatni, mint amit tanultunk a szocialista időkben. Mert ő nem elsősorban balossága miatt volt – ha úgy tetszik – szociálisan érzékeny, hanem a reformátussága miatt.

Kovách Tamás: Móricz Zsigmond rendszeresen járt ide templomba. Ezen a helyen ült 1926-tól 1942-ig. A helybéli kurátor, a gondnok úr mindig figyelte, és ha megérkezett, akkor udvariasan maga mellé engedte. Így tisztelik itt a legrangosabb vendégeket. Fontos volt neki a mi kis templomunk, mert a megújulás, a lelki épülés helye volt számára.
Szabó István: Nemcsak egy nagy magyar író sorsáról, személyéről emlékezünk, hanem azokról az időkről is, amikor voltak olyan bátor emberek a művészetben és az egyházban is, akik tükröt tudtak tartani kortársaik és önmaguk elé. Eszméltetni akarták kortársaikat és önmagukat, hogy mi is a tét, ami így hangzik nagyon egyszerűen: Isten nélkül vagy Istennel? Ez a tét. A többit elfújja a szél, a többi jön és megy az évszakok változásával, a mi egész életüknek Istennel van dolga, vagy egész életüknek nincs dolga Istennel. Valamikor kiáltani kell, valamikor megrettenteni kell, valamikor oda kell tenni az ember elé egy az egyben, feketén fehéren, megmásíthatatlanul, nem kicifrázva, nem kihímezve, nem álnokoskodva életének nagy-nagy veszedelmeit. Amikor mi keresztyének hitről beszélünk, akkor nem általában elhívésről, hanem életünknek Istenre irányítottságáról szólunk. Inkább roppanj bele a küzdelembe, de ne maradj áldás és Isten nélkül! Boldog az az ember, aki szüntelenül megharcol a hitéért, hogy el ne veszítse, és így ezáltal őt is megtarthassa a hit.
Móricz Imre: 1941 augusztusában kerültem Leányfalura. Maga Móricz Zsigmond hozott el abból a Zagyva melletti kisközségből, ahol nevelkedtem. Első útja talán vasárnap ebbe a templomba vezetett. Magával hozott engem is. Ebben a templomban hallottam először a negyvenkettedik zsoltárt, mint kezdőéneket. Amikor hazamentünk és másnap ismét elénekelgettük együtt, mi ketten, és akkor lassan valahogy megragadott ennek a gyönyörű szép református zsoltárnak minden mozzanata, hangulata. Aztán megint kézen fogott és elhozott ide Pócsmegyerre, elmentünk a lelkészi hivatalba, de nem sokáig maradtunk ott, hanem nekiindultunk a határnak, de csak úgy ketten, úgy emlékszem. Érdekes helyre érkeztünk. Egy család földbevájt kunyhóban lakott, ahová be is mentünk. Ez a menedék tele volt ágyneművel. És mint kiderült dinnyés család lakott ebben a kunyhóban. A bácsi az első világháborúban nagyon komoly sérülést kaphatott, mert térdtől lefelé nem voltak lábai. Kedves volt és szimpatikus és rögtön egy szelet dinnyével kedveskedett nekem. Hogy mit beszéltek Móricz Zsigmonddal arra már nem figyeltem, mert elszaladtunk játszani az ő gyerekeivel. Ezt szeretném most köszönetképpen Pócsmegyernek emlékül átadni.

Baranyai Norbert: Móricz Zsigmond regényei mintha teljesen különböző univerzumok lennének. A Légy jó mindhalálig, az Árvácska, vagy az Erdélyi trilógia egészen különböző szövegek. Ez a változatosság volt, a mi megragadott. Magam is a Debreceni Református Kollégium gimnáziumában végeztem. Illetve, amellett, hogy az egyetemen tanítok, a Kollégium Dóczi hatosztályos gimnáziumában is tanítok. Az az igazán szép a nagy írókban, hogy minden kor megtalálja benne a maga érdeklődésének megfelelőt. Móricz számára a társadalom elnyomottaiért érzett felelősség, és a parasztság kérdése mindig középpontjában volt az életművének. De ez csak egy része az életműnek. Ugyanannyira fontos a kálvini eszmeiség, vagy a biblikus gondolkodás is.
Varga Kata: Vajon Móricz életútjának a végén valóban visszatért-e a gyökereihez? Jegyzetei, naplótöredékei most napvilágot láttak.
Baranyai Norbert: Nem is csak az élete végén tér ő vissza. Ott van az egész életútjában, hol erősebben, hol kevésbé. De ha megnézzük csak a regényeit, a korai regényei között szintúgy találunk bibliai gondolkodáshoz kötődő szövegeket, mint az életút végén. Nyilván a naplók annyiban érdekesek, hogy az ő személyéről többet tudhatunk és ismerhetünk meg. Azt kell mondani, hogy néha-néha egy mai olvasó számára is szinte megbotránkoztatóan őszinte szövegek.
Varga Kata: Ugyanakkor nagyon mai.
Baranyai Norbert: Így van. Tehát olyan dolgokat olvashatunk, ami mai íróktól is szokatlan lenne.
Varga Kata: Bátran tanítja diákjainak Móricz Zsigmondot?
Baranyai Norbert: Igen. Ahogy említettem is egyházi iskolában tanítok. Mind a Légy jó mindhalálig-ot, mind az Árvácskát vagy A hét krajcárt ebből a szempontból próbálom meg elemezni órákon is.
Részlet az előadásból:
Baranyai Norbert: Tudjuk jól, hogy Móricz édesanyja református lelkészcsaládból származott. Egy tiszacsécsei egyszerű paraszti házban egy édesanya a fiának filozófusokról mesélt. Ő volt az, aki különösen gondozta azt a gyengécske és nem túl egészséges fiút, akit a harangozó minden évben el akart temetni. Valószínűleg megérezte és megértette azt, hogy Móricz Zsigmondnak nem a paraszti munka lesz majd az útja, hanem sokkal inkább a szellem útja, az írásművészeté. Először Debrecenben járt négy esztendőt. Pontosabban hármat töltött itt, mert egy esztendő betegséggel telt el. A Légy jó mindhalálig-ból mintha az a kép rajzolódna ki, hogy Móricz nem szeretett Debrecenben diák lenni. Ezt több helyen is megcáfolta. Nagyon is pozitívan emlékezett ezekre az évekre. Kifejezetten jótanuló volt, jó eredményekkel. Már Móricz korában is óriási volt az az irodalmi hagyomány, ami a kollégiumhoz kötődött. Gyermekként itt próbálkozott különböző apró írásokkal. A család a későbbiekben Sárospatakra járatta, szintén egy református kollégiumba. Amilyen jól teljesített Debrecenben, olyan rosszul Sárospatakon. Nagyon jól tudjuk, hogy Móricz számára a kudarcélmény az egész életművében nagyon erős inspiráló hatást gyakorolt. Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni, akkor azt mondhatnánk, hogy ő a szenvedésből teremtett életművet.
Ezt követte a harmadik iskola, Kisújszálláson. Itt korabeli tudományos és filozófiai nézetekkel ismerkedett meg. Frissen érettségizettként úgy gondolta, hogy teológián fog továbbtanulni. Nagy ambíciókkal érkezett a debreceni teológiára. Amikor az egyik legációjára készült Móricz és megírta a legációs prédikációját, mint minden teológusnak el kellett mondania a professzorainak. Az egyik professzora meghallgatta, nagyon megdicsérte, hogy milyen remek gondolatok, és aztán megkérdezte, hogy melyik szerzőtől másolta a prédikációt. Móricz közölte, hogy ezt a prédikációt ő írta. Erre a professzora felháborodott, hogy az nem lehet, mert még nem tanulta, hogy hogyan kell ilyen prédikációt írni, keressen egy professzort, másolja le a prédikációját, mert maga nem írhat saját prédikációt!
Vannak olyan regényei, művei Móricznak, amelyek a református lelkészek életét, vagy a református lelkészi hivatást állítják a középpontba. Ezek közül talán a legismertebb regény A fáklya, amelyben pontosan azt tudja Móricz megmutatni, hogy mit is jelent egy olyan lelkészi személyiség törekvése, aki megpróbál egy kisebb közösség vezére lenni, de aki képtelen ezt a feladatát betölteni. A galamb papné korai regény, vagy az Árvalányok című kisregény egy-egy házassági válságot mutat meg. Móricz életében a későbbiekben is fontos kérdés lesz, ahogyan a házasság erkölcsi kérdéseit a református etikával párhuzamosan fejti ki. A Biblia, különösen az Ószövetség gondolkodása meghatározó számára. Közismert regény a Légy jó mindhalálig. Már a cím is egy bibliai idézet átírása, nem légy hű mindhalálig, mint ahogy a Bibliában olvassuk, hanem Légy jó mindhalálig. A regény főhőse, Nyilas Misi ezt az utasítást, vagy ezt a parancsot az édesanyjától kapta, ugyanúgy, ahogy a Jelenések könyvében az emberi közösség kap egy útmutatást az Istentől. Ezek a párhuzamok nagyon szépen működnek a továbbiakban is a regényben. Nyilas Misi elszakad az otthon közegétől, elszakad az édesanyától és nem találja a helyét az új világban, Debrecenben. Valami nagyon hasonló párhuzam van itt a főhős és a mindenkori ember nehézségei között. Nagyon érdekes a regény vége, a debreceni tanárok megfeddik őt, olyanokkal is megvádolják, amiket soha nem követett el és akkor hirtelen megjelenik a nagybácsi. A család közegéből, az édesanya közegéből érkezik és minden vád alól tisztázza. Maga Nyilas Misi írja azt, hogy a nagybátyja úgy érkezett meg, mint a megváltó, aki levesz minden nehézséget róla, minden bűnét elveszi és tisztázza minden szenvedés alól. Ez az újszövetségi analógia, vagy párhuzam a Légy jó mindhalálig történetében. Egy másik regény az Árvácska, amit Móricz zsoltárokra osztott. Ebben a regényében elpanaszol minden olyan fájdalmat, kiszolgáltatottságot, amellyel a mindenkori embernek kell szembenéznie. Tudjuk jól, hogy a panaszzsoltár mindig azért hangzott el már az ószövetségben is, hogy a panaszok valakihez eljussanak. Ez a valaki pedig nem más, mint Isten. Mert, ha az emberek nem is tudnak változtatni a szenvedéseken, talán még Isten tud segíteni ezen. Nemcsak a társadalomnak szólt ezzel a regénnyel, hanem ugyanúgy, mint az ószövetségben, mintegy imádságként is megszólalhat ez a szöveg. Kevesen tudják, hogy vannak versei is. Óvodából talán ismerjük még az Iciri-piciri-t vagy A török és a tehenek-et, de most nem erre szeretnék utalni, mint a kálvinizmussal való kapcsolatát bizonyítandó alkotóra. Hanem azokra a vereses szövegeire, amelyekben a zsoltárokat dolgozza át Móricz Zsigmond. Életében egy nagyon fontos fordulópont és egy szenvedéssel teli időszak alatt ugyanis Móricz a zsoltárokhoz fordult és maga írta át ezeket rímes formába. Nagyon érdekes az, hogy mennyire ragaszkodott az eredeti zsoltárszöveghez, de mégiscsak a sajátjává teszi azokat.
30. zsoltár
Dávid hálaéneke nagy veszedelem után
Magasztallak Uram, felemeltél engem,
Nem hagytad, nem tűrted más rabjává lennem,
Óh Uram, Istenem, hozzád kiáltottam,
Könyörültél rajtam.

Felhoztad lelkemet az alvilág poklából,
Fel is támasztottál haldoklók hadából,
Zengedezzetek az Úrnak minden hívek,
Hálával tölt szívek.

Percig tart haragja, élethosszig kegye,
Este bánat száll ránk, öröm kél reggelre,
Azt mondom én azért jó állapotomra:
Nem rendül meg soha.

Így könyörgék: Uram, mit használ csöpp vérem
Ha por issza, hogyha éltem végét érem,
Dicsőít-e Téged az a por s holt lélek?
Irgalmazz, hadd élek!

És te siralmamat fordítád vígságra.
Gyászruhám leoldtad, ím bíborra váltva!
Zengjen dicséreted, magasztaljon téged
Örökké, míg élek.

Fekete Ágnes: A magyarok hajlamosak arra, hogy csak a saját dolgaik körül forogjanak. Néha azt hisszük, mi vagyunk a legszerencsétlenebbek, olyasmi meg sem történhet máshol, mint ami ebben a kis hazában. Pedig nagyon sok helyen küzdenek hasonló kérdésekkel. Most egy konferenciára látogatunk el, ahol a cigánykérdéssel foglalkoztak a református Zsinati irodán. Dani Eszter a missziói iroda vezetője szervezte ezt a konzultációt és hívott meg rá egy indiai és egy Fülöp-szigetekbeli missziót. Az ő beszámolójukat hallhatjuk.

Corrie de Boer a nevem, Manilából vagyok, a Fülöp – szigetekről. Dani Eszter meghívására érkeztünk, mert nagyon érdekelnek bennünket a cigány emberek. Otthon mi is szegény emberek között végzünk missziót. Múlt vasárnap érkeztünk, és ebben a néhány napban meglátogattuk a cigánymissziós munka felelőseit. Néhány cigány származású vezetővel is találkoztunk. Nagyon reménykedünk benne, hogy valamiféle együttműködés alakulhat ki a mi szolgálatunk és az itteni misszió között, mert amit itt tesznek, hasonlít ahhoz, amit mi teszünk a Fülöp – szigeteken.
Fekete Ágnes: Mi az, amit közös pontnak lát?
Corrie de Boer: Például nagyon barátságosak és befogadóak, vendégszeretőek voltak ezek a cigány emberek. A nyomornegyedekben mi ugyanezt tapasztaljuk. A szegények mindig beengednek kis kunyhóikba. Mi is azzal küzdünk, hogy óriási nagy különbség van a szegények és a gazdagok között. Megragadott az, ahogyan a cigány missziós vezetők azért imádkoztak, hogy ébredés legyen közöttük, és hogy ők ebben bábáskodhassanak. Egyébként a mi tekintetünkben a magyar cigányok gazdag emberek. Manilában az minősül szegénynek, akinek nincs hol aludnia, akinek fogalma sincsen, honnan szerzi be a betevő falatot, aki tényleg napról napra él az Isten kegyelmében bízhat csupán. Néhányan a szemétben gyűjtögetnek az utcán, az államtól semmiféle bevételi lehetőségük nincsen.
Fekete Ágnes: Talán olyan, mint a hajléktalanok?
Corrie de Boer: Itt a hajléktalanok számára azért van némi szociális juttatás. Nálunk szinte semmi. Csak egyházi közösségekben bízhatnak. Mi több szintjét különböztetjük meg a szegényeknek. A legfelső az, aki dolgozik is, de mi a legalsó szinttel foglalkozunk, akik tényleg csak az utcából élnek.
Fekete Ágnes: Van hivataluk, ahova fordulhatnak?
Corrie de Boer: Több hivatalunk is van. Az egyik az egy képzési központ, egy teológiai szeminárium is. Gyerekeket is oktatunk. Tanárokat is képzünk, hogy a helyi egyházakban képesek legyenek segíteni az embereknek. Ami a legfontosabb számunkra, hogy az evangéliumot megosszuk a szegény emberekkel. Mert Isten szereti őket, és az ő életüket is megváltotta ugyanúgy, mint mindenkiét.
Meglátogatva itt a cigány missziós közösségeket nagyon sok lelkes emberrel találkoztunk. Jó volt látni ezeket az embereket. Hihetetlen sok tartalék energia van ebben az országban. A szegény emberek nem elsősorban problémák, hanem áldások, Isten kezei ebben a világban, így Magyarországon is.
Ma a misszió a szegények felé keresi az útját mindenütt. Ahogyan utazom, mindenfelé azt látom, hogy Isten odafordul a szegények felé és rajtuk keresztül indítja el az ébredést.
Mi a Fülöp-szigeteken sok éven át szegények voltunk, gyarmatok voltunk, 90 millió embert képzeljünk el egy olyan országban, ahol 7000 sziget van, és ennek a 60 %-a szegény. Hosszú éveken át jöttek Amerikából misszionáriusok, és azt mondták missziós terület vagyunk. De Isten hatalmából ma missziós erő vagyunk. Fülöp-szigeti misszionáriusokat küldünk szét a világba mindenfelé. Több ezren jönnek így el a hazánkból. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Fülöp-szigeti keresztyén ember lehetek. Mert példa a mi népünk arra, ahogyan a szegénység erővé válhat.
Amikor még fiatal voltam, tudtam, hogy Jézus meghalt, megváltotta a világot, de ez csak egy tudás volt. Ahogy kezdtem felnőni, meg értettem, hogy az evangélium egy holisztikus valóság. Mit értek azalatt, hogy holisztikus? Isten megteremtette a mennyet és a földöt, ezért Őt az életünk minden területe érdekli. A zsoltár is azt énekli, hogy a teljes mindenség dicséri az Istent. A gazdaság, az érzelmi élet, a természet, minden róla szól. Ezzel a gondolattal kezdtük azt a munkát, amit mi az evangéliumról való holisztikus gondolkodásnak nevezünk. A mi missziónk nem csak abban nyilvánul meg, hogy keresztyén iskolákat indítanak, hanem például abban is, hogy a gyerekek jövőjét biztosítjuk, folyószámlát indítunk számukra. Igyekszünk közösségeket szervezni. A szegények között eléggé kaotikus a helyzet. Megpróbálunk vezető szerepeket átadni, és segítünk, hogy az emberek maguk oldják meg a problémáikat maguk. Soha nem egyedül megyünk, hanem csapatban dolgozunk. A másik, amit fontosnak tartunk, az a pozitív értékelés. Pl. amikor elmegyünk a nyomornegyedekbe, azt a kérdést tesszük fel imádságban: Uram, mi az, amivel itt és most megajándékozod a közösséget? Sohasem csak tanítani, tanulni megyünk. Befogadnak minket, mindig mosolyognak, mi is tanulhatunk tőlük sok mindent, például az egyszerűséget. Olyan vízióra szeretnénk tanítani az embereket, ami nem csak egy-két évre, hanem nagyon hosszú időre szól. Óriási erő, hogy az egyház nemcsak egy szociális üzenet, hanem az evangélium erejével mehet az emberek közé.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az idén már hatodszorra rendezik meg a Templomok Éjszakáját és a Szakrális Művészetek hetét, amelynek keretén belül számos koncert, előadás és kiállítás lesz szeptember 15. és 23. között szerte az országban. Többek között Budapesten, a Gazdagréten szeptember 15-én, szombaton 18 órától gyermekeknek szóló mesejátékot adnak elő; a Kálvin téren zenei-irodalmi műsorral emlékeznek meg Muraközi Gyuláról és Lajtha Lászlóról; a Szilágyi Dezső téri templomban 21 órától a Bolyki Gospel koncertezik, 22 órától pedig Gundel Takács Gábor mutatja be a templomot. Csillaghegyen a Mandel Quartettel lehet zenei időutazásban részt venni. Alacskán, Kádártán, Szóládon zenés áhítattal várják a látogatókat.

Áldjad lelkem az Urat! címmel tart csendesnapot a Bethánia CE szövetség szeptember 15-én, szombaton 10 órakor Budapesten a Salétrom utca 5. szám alatti református templomban.

Reformátusok Szatmárért címmel a határon belüli és határon túli reformátusok találkozóját rendezik meg szeptember 15-én, szombaton Fábiánházán, az Ecsed Ménes Lovardában. Az istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki és Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspökök szolgálnak.

Templomuk megújulásáért tartanak hálaadó istentiszteletet szeptember 16-án, vasárnap fél tíztől Debrecenben, a Józsai egyházközségben. Hálaadó istentisztelet lesz vasárnap 14 órakor Nagyrákoson valamint Bükkaranyoson és 15 órakor Dudaron is.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem ünnepi tanévnyitó közgyűlése szeptember 16-án, vasárnap délután 15 órakor kezdődik.

A Talitha Kúmi együttes ad koncertet szeptember 12-én, azaz ma este 18 órakor Tatabányán, az Óvárosi református templomban.

A posztmodern társadalom és kultúra címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést szeptember 16-án, vasárnap a Ménteleki református napon, ahová színes programmal várják a gyermekeket és a felnőtteket, délelőtt 10 órától.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Jeremiás próféta könyvének 7. fejezetéből!

"Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!" (Jer 7,4)

Legutóbbi héten az egyházról szóló gondolatsorunkban egy félreérthető gondolatot mondtunk el: az egyház szavunk csak mai formájában mutatja azt, hogy egy ház, egy ma már ismeretlen szóval az id, igy szócskával régebben azt jelentette: szent ház. A legtöbb nyelvben azonos a templom épületének és az egyháznak, mint nagy közösségnek a neve, így volt ez a magyarban is. De nálunk az idő folyamán ez mégis kettévált. Valahogy érezték az emberek, hogy nem azonos az épület azzal, ami benne zajlik. Egy épület, egy külső, megfogható intézmény és rend válhat egészen istentelenné is. De a valóságos egyház mindig Istené marad. Jeremiás próféta idejében végletesen igaz volt ez a kettősség. A babiloni király erejével szemben Isten erejét látták, ami a templomban, a szertartásban, a szent keretek között volt biztosított. Nem történhet az meg velünk – volt ott a gondolat minden ember lelkében, és ezzel meg is nyugtatta magát. Valahogy így vagyunk ma európai civilizációnkkal. Bár mindenki látja a szétesés jeleit, mindenki tudja, hogy foszlik és rohad szét ez a civilizáció, mégis úgy élünk, mintha ez isteni csoda folytán, vagy a benne rejlő erő miatt képes lenne megmaradni. Aki azt mondja, hogy itt a vég, azt pesszimistának, károgónak, túlzó környezetvédőnek vagy balos anarchistának tartják. Ezek a képek lehettek Jeremiáson is. Senki nem hitt neki. A templom majd megtart bennünket. A rendszer, a szervezet majd fenntart. De nem így történt. Hanem a nép szétesett, rabszolgák lettek, és hosszú időre nem volt istentisztelet. De mégsem lett mindennek vége. És nem a rendszer miatt, nem a templom tartotta meg a rendszert, hanem valami csoda folytán, mintha kis patakokban szétfolyt volna a víz, és valami földalatti karsztrendszer megőrizte azt. Valami, amit tartalmazott ez a templomi hit, az, ami megmaradt. Az az éltető áram, ami ott volt a szent házban, de amit addig nem is láttak a templom díszeitől.
Szikszai Béni a második világháború utáni ébredés egy nagy alakja volt, és állítólag egyszer odahívta barátait, és azt mondta, álmot láttam: egy csodálatos fazsindelyes templomot álmodtam, nagy volt, szép volt, sokan fértek el benne. De jött egy szélvihar, és ledöntötte a templomot. Széthordta a fazsindelyeket, ledöntötte a falakat, nem maradt semmi épen. És akkor jöttek az emberek innen is onnan is, és elhordták a zsindelyeket és a köveket és kis házakat építettek, és megtelt a környék kis otthonokkal, amik mind a templomból épültek. Ez volt az álom. Akkor nyilván a kommunizmus viharának megálmodása volt ez, és arra utalt, hogy kicsiben és szinte titokban folytatódik az egyházi élet. De ma sincs ez másként. És sokszor megtörtént már ez a történelemben, hogy szétverte a török, a tatár az épületeket, mindenki elbújt, ahogy tudott, és kicsiben itt is, ott is felpislákolt az eloltott nagy láng. Nem gondoltuk volna, hogy a demokrácia módszereivel is el lehet érni ugyanazt, mint amit a diktatúra módszereivel elértek. Nem gondoltuk, hogy a belső rohasztás és szétzilálás és a bürokrácia olyan erejű lehet, mint egy fegyver. De most tapasztaljuk. Nyilván nem az a dolgunk, hogy a viharban düledező álombeli templomot, még mi döntsük le jobban. Nem. Nekünk az a dolgunk, hogy azt a lelket, azt a vizet egyengessük tovább kisebb csatornákba, engedjük, hogy megbújjon a mélyben, váljon karsztrendszerré, a mélyben éltető vízzé. Ne bízzatok a hazug beszédben: az Úr temploma ez, mondja Jeremiás. És ma ugyanezt mondhatjuk: nem veszhetünk el abban, hogy intézményeket tartunk fenn, nem temethetnek be bennünket a papírok. Nem válhatunk menedzserekké, nem lehet az egyház pályázatíró cég, mert akkor mi ezekkel a munkákkal pontosan a jeremiási figyelmeztetés ellenében teszünk. Hanem azzal a búvó patakkal kell elsősorban foglalkoznunk, amit nem temethetnek a templom romjai maguk alá, és amit soha nem temetnek maguk alá. Mert az idő nem a titokban ülő, nevető harmadiknak dogozik, hanem Istennek. Ámen.