2012-09-19

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok a mai református adás szerkesztője.
Az elmúlt szombaton volt a Kulturális Örökség Napja, és ennek kapcsán számos egyházi épületet is bárki megtekinthetett. Millisits Máté, református történész egy olyan nyitott sétára hívta az embereket, amilyen még soha nem volt. A zuglói különleges épületeket, köztük a Bethesda kórházat, a volt árvaházat, a zsinati iroda épületét látogathatták meg az érdeklődők. Kevesen tudják, hogy Zugló valójában egy református sziget Budapesten. Talán sehol sincs annyi jelentős épülete a reformátusoknak, mint ott. Kiss Sándor kísérte útjukon a sétálók csoportját, akik először egy szomorú helyszínre a Roheim-villához mentek, ahol Tisza Istvánt megölték.

Millisits Máté: Két emléktáblát látunk a homlokzaton. Az egyik Tisza István, a másik Roheim Géza néprajzkutató emlékére van. 1918-ban az emeletet bérelte a Tisza család, különben pedig a Dunához közeli geszti birtokain élt. A Roheim család egy fakereskedő volt, ezért két gyönyörű és különleges faborítású szoba van az épületben. Az egyik szoba az igazi különlegesség, az arab szoba, ami teljes egészében az iszlám világot idézi, mintha egy mecsetbe lépnénk. Ami szomorú, hogy nyolc-tíz éve üresen áll az épület, ami a Magyar Állami Vagyonkezelő tulajdona. Magyarország egykori miniszterelnökének a meggyilkolása itt történt. Minden részletet jól ismerünk, hisz igazán hosszú a perirat. Ha be lehetne lépni a házba, – amit sajnos nem engednek meg – akkor bejárhatnánk a lépcsőházat, ahol a gróf fogadta a rátámadókat és ahol rövid beszélgetés után eldördültek a gyilkos golyók. Tisza István családjának női tagjai az emeleten tartózkodtak és ő azért sietett, hogy védje a családját. 1918. október 31-én azért jöttek, hogy megüljék a monarchia szimbólumát, akit okoltak, hogy az első világháborúba bevitte az országot. Pedig, ha valaki, akkor Tisza István volt, aki ellenezte, hogy belépjünk a háborúba. 1917-ben a politikai és hadi helyzet úgy hozta, hogy elmondásra kényszerült. Egyszerű civilként, volt miniszterelnökként maga ment ki a katonák közé, hogy erősítse őket. Minden cselekedete arra szolgált, hogy az ország és a monarchia nehéz helyzetében próbálja menteni a menthetőt.

Zugló legrégebbi épülete előtt állunk. Érdemes felnézni. Hild József, a magyar klasszicizmus egyik kiemelkedő építésze tervezte. Az emléktáblára, ha rátekintünk, láthatunk egy nevet: Bart János. Ő volt a belvárosban az angol királynéhoz címzett fogadó bérlője, aki az itt álló kis épületet, amit Hild a negyvenes évek elején épített megvásárolta. Gyakran rendezett ez a Bart János fogadásokat. Olyan illusztris vendégei voltak, mint Liszt Ferenc, aki sokszor fellépett a társaság előtt. A Bethesda Kórháznak egy ilyen előzménye van, hogy a kert a zene kertje volt. Ezt a kertet és épületet 1872-ben vásárolta meg a németajkú református egyházközségnek a Bethesda Kórháza. Terézvárosban felépített először egy kis épületet a Rózsa utca 5. szám alatt, azonban amikor a közmunkák tanácsa elhatározta, hogy megépíti a sugárúton, a mai Andrássy útnak nevezett főútvonalat, akkor ezeket a kórházépületeket kisajátították. A kisajátításból kapott összegből az eladásra kínált épületet megvásárolta. Sokan ódzkodtak, hogy minek kórházat venni itt a város szélén? Itt egy poros kis út volt a mai Hungária körút helyén. Kijjebb már csak veteményes kertek voltak és épület szinte egyáltalán nem volt. Az egyházközség ebbe belevágott és 1872 májusában megnyílt a kórház. Átalakították természetesen a belső tereket. Addig főleg nagy terek voltak, hogy a különböző táncmulatságokra alkalmas legyen és folyamatosan bővítették. A kórház nővéri szolgálatát Németországban képzett diakonisszák végezték. A kórház munkanyelve is német volt. Egy idő után az egyházközség eljutott oda, hogy ezt a kórházat nem tudta fenntartani. 1909-ben felkínálta a Filadelfia Diakonissza Egyletnek, ami egy magyar nyelvű diakonissza egyesület volt.
Ahol most vagyunk, ez egy református sziget, mert nemcsak a kórház épülete kötődik a karitatív intézményekhez, hanem az a modern 1979-ben épült épület a Schweitzer Idősek Otthona.
Szintén itt a közelben van az úgynevezett Sylvester ház. Itt működik most a Református Szeretetszolgálat központja. 1929-től itt volt egy református nyomda, a legfontosabb református kiadványokat itt készítették a Sylvester nyomdában. A szemben lévő épületben volt a diakonisszák lakóhelye.
Itt volt a Bethánia Református Árvaház a Németajkú egyházközség fenntartásában. Az alapítója nem volt más, mint a Hagenmacher család, aki mindig is a fő támogatója volt az árvaháznak. Herminamezőnek ez a szöglete a református egyházban működő karitatív szellemiségről szól. Az első világháborúban ez a kórház az elsők között volt, aki vállalta, hogy hadikórház legyen, és a háborúban sérült katonákat gondozza. Pont azt a kórtermet ajánlották fel hadikórháznak, amelyet szülészetnek szerettek volna és később egy másikat rendeztek be szülészetnek.
Résztvevő: Régi református családból származom és 1947-ben ebben az épületben születtem azon a bizonyos helyen, ahová áthelyezték a szülészetet.

Millisits Máté: A Magyarországi Református Egyház zsinati székházában vagyunk, a zsinati tanácsteremben, ami Hajós Alfréd és Villányi János tervei szerint épült fel 1907. és 1909. között. Egy nagy kastélyszerű épület. Érdekes díszítéseket láthatunk, például a két ablaknál a két bagoly, majmok, szárnyas oroszlánok, amik a lépcsőt őrzik. Ezek mind a historizmus gyakran használt elemei. A református szimbolikában semmilyen jelentőségük nincs.
Érdekes dolog az, hogy az épület külsején csupán a toronycsúcson elhelyezett betlehemi csillag mutatja azt, hogy ez egy református célra épített ház. A Magyarországi Református Egyház, mint az egyházkerületeket összefogó szervezet 1881-ben jött létre. Külön székháza nem volt és egyre többször merült fel egy állandó ülésezési terem, székház megépítésének a gondolata. El is határozták, hogy itt Zuglóban vásárolnak telket. Eredetileg a Szabó József utca és a Thököly út sarkán szerettek volna egy székházat felépíteni. Fontos szempont volt, hogy a Keleti pályaudvartól villamossal gyorsan és könnyen elérhető legyen. Csendes, nyugodt környékre került. Ahogy akkor mondták, a konvent, nem rendelkezett elég anyagi erővel és hitelfelvételre kényszerült. A bank döntött a hitelről, így be kellett érni a mostani helyszínnel. Másfél év alatt felépült ez az épület.

Érdemes felnézni a karzatra. Alul két oldalt rozetta díszíti. Ősi, klasszikus formanyelvet figyelhetünk meg. Ha egy picit feljebb emeljük a tekintetünket, akkor viszont olyan hosszúkás növényi díszítéseket találunk, amelyek a nyugat-európai szecesszió felé mutatnak. Fölöttük két bányászember üti a követ. Ezek az emberábrázolások tipikusan a historizmus világát adja elénk.

Még egyetlen egy dologra hívnám fel a figyelmet. A címerre. A Magyarországi Református Egyház címere 1933. szeptember 13-14-i ülésszaktól hivatalos címer. A választott címer pedig nem más, mint Debrecen város címere, annyi különbséggel, hogy az alsó szövegszalagban nem az olvasható, hogy Debrecen, hanem "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" A Zsinat úgy határozott, hogy legelőször itt, ebben a zsinati tanácsteremben helyezzék el ezt a címert. Ezt a szép keretben elhelyezett címert Harangi Jenő, a huszadik század egyik kedvelt képzőművésze festette meg, aki a Műcsarnok timpanonjának a mozaikját is tervezte.

Fekete Ágnes: Most Budapest után délre utazunk, és egy kisvárosba látogatunk el, Kozármislenybe. Most az újbor és újkenyér ünnepe környékén sokfelé vannak hálaadó ünnepek. Egy ilyen ünnepre látogattunk el. Kiss Sándor segítségével halljuk majd Gaál Mariann lelkészt, Kiss Zoltán gondnokot, Kiss Ferencet és feleségét valamint Nagy Sándor presbitert. Ő éppen egy olyan paprikáskrumplit főzött, amiben a Kozármislenybe települt alföldi és ormánsági emberek ízvilága egyesült.

Kiss Zoltán: Debreceni születésű vagyok, de négyéves koromban kerültem ide.
Kiss Sándor: Ezek szerint az Alföldről jött a reformátusok egy része?
Kiss Zoltán: Nem csak. Volt itt egy úgynevezett Horthy-telep. A Nyírségből telepítette ide Horthy Miklós, azokat a gazdálkodó, dohány és dinnyetermelő embereket, akik ezt a részt benépesítették. Ahogy a település el kezdett bővülni, telkeket adtak el, jöttek a vonzáskörzetből, Dél-Siklós és Villány felé eső részről: Egerág, Újpetre, Kistótfalu környékéről. Az Ormánságból is, Sellye, Vajszló környékéről többen költöztek ide, akik reformátusok voltak. Most már Pécsről is egyre többen költöznek ki. Itt van az új Nyugati-lakótelep. Egyre több új arc van.
Kiss Sándor: A fiatalok nem költöznek el?
Kiss Zoltán: Nem. Sőt inkább jönnek.

Gaál Mariann: Harmincöt év az átlagéletkor. Háromszázötven óvodás gyerek van itt Kozármislenyben. Az általános iskolába nem tudom, hogy hány diák jár, de több száz lehet. Mindig nagy probléma, ahogy a kikerülő nagycsoportosok hová menjenek. Nagyon sok a gyerek itt a városban, ezért kezdtem el foglalkozni a baba-mamaklubbal. Öt és tíz között van a játszótereknek a száma és ott rengeteg gyereket lehet látni.
Kiss Sándor: A missziónak akkor itt egy sajátos területe van.
Gaál Mariann: Miután bementem az általános iskolába és a több száz gyerek közül csak kettő szeretett volna hozzám járni hittanórára, úgy láttam, hogy el kell kezdeni az egész pici korosztálynál. Három éve kezdtem a baba-mama kört és látom, hogy az óvodában és az iskolában is hogyan jönnek tovább a gyerekek. Erre szükségük van az embereknek, hogy egy kicsit kultúrgyülekezetté váljunk, hogy megszólítsuk őket és ezen az úton haladva próbáljuk őket megérinteni.
Nagy Sándor: Ennyi embernek főzni egy kicsit rizikós, de megpróbáljuk.
Kiss Sándor: Kozármislenyben milyen a jó paprikáskrumpli?
Nagy Sándor: Az a legjobb paprikáskrumpli, ami mindenkinek ízlik. Én úgy próbálom, hogy az alföldi ízeket és az itteni ízeket próbálom ötvözni, hátha megfelel mindenkinek. Eredetileg én is az Alföldről származom. Karcagtól huszonegynéhány kilométerre, de kiskoromban eljöttünk a szüleimmel. Az ötvenes évektől mi pécsiek voltunk és tíz évvel ezelőtt költöztünk Mislenybe. Nincs annyi pénz a világon, hogy én innen elköltözzek, annyira jó itt. Ez a gyülekezeti élet, ami itt van, ez számomra új. Itt nincs intrika, egymás bántása. Itt mindenki egyért, egy mindenkiért. Amikor az ember jól érzi magát egy közösségben, akkor jobb szívvel vállal bármilyen szolgálatot. Nem kell azt mondani, hogy le kell nyírni a füvet, vagy meg kell öntözni a bokrokat, mert az ember látja. Úgy teszünk, mintha otthon lennénk.
Kiss Sándor: Hol születtek?
Kiss Ferencné: Én az Ormánságban.
Kiss Ferenc: Én Hajdú megyében, Vámospércsen. Bevonultattak katonának.
Kiss Ferencné: Odakerült a határőrlaktanyába. A második szomszéd volt nálunk Zalátán. A férjem nem mindig szerette a laktanyában a kosztot, ezért átjárt hozzánk tejet inni. Ez egy olyan ismeretség volt, hogy én nyolcadikos voltam, ő meg már felnőtt ember. Ő visszakerült Pécsre, pályamesteri iskolára. Amikor már tizenhét éves voltam Pécsen, az állomáson újra találkoztunk és én ott összecsaptam a kezem az állomáson: "Jé, itt a tejes katona!" A nevére nem emlékeztem. Levelezni kezdtünk, majd nagy nehezen le tudott jönni hozzánk. Határsáv volt és ezért nehezen engedtek be bárkit. Egy év múlva megvolt az esküvőnk.
Kiss Sándor: Hány éves házasok?
Kiss Ferencné: Hatvanegy leszünk október 3-án. A hatvanadik házassági évfordulónkon itt a templomban pecsételtük meg újra az eskünket. A fiunk a tudtunk nélkül megszervezte úgy a rokonság összejövetelét, hogy itt volt minden közeli rokon. A dédunokát itt keresztelték. Itt esküdött az unokánk is.
Kiss Ferenc: Örülnek az unokák, dédunokák hogy jöhetnek és jönnek is.
Kiss Ferencné: Olyan is előfordult, hogy két római katolikus fiatal azt kéri, hogy itt legyen az esküvőjük a református templomban. Nem az első eset.
Kiss Sándor: Szeretik a falubeliek ezt a templomot?
Kiss Ferencné: Szeretik nagyon.
Kiss Sándor: Az istentisztelet után volt a gyerekeknek egy műsora. Láttam, hogy önök is beültek.
Kiss Ferenc: A második, vagy inkább a harmadik gyerekkoromat élem, mert akik itt vannak ők már a dédunokák. Úgy tudok örülni, amikor ők örülnek, mintha saját magam dolgain örülnék.
Kiss Ferencné: Három dédunokánk van. Nagy öröm, amikor jönnek.
Kiss Zoltán: Először családi házaknál volt istentisztelet, azután a katolikus templomba engedték be a gyülekezetet, az akkori jó kapcsolatra való tekintettel. A nyolcvanas években elég komolyan fölvetődött a kérdés, hogy legyen templomunk. Végülis kétezerben kezdődött el az építkezés. A gyülekezeti terem készült el először. 2006-ig itt voltak az összejövetelek, miközben folyamatosan épült a templom. Támogatásokat kaptunk, gyűjtésből, adományokból és nagyon sok ember nem pénzzel, hanem munkával és felajánlással segített. Talán húszezer forinttal kezdtük az egészet, de volt svájci, németországi, hollandiai támogatásunk. Sokszor éppen arra volt pénzünk, hogy egy fuvart kifizessünk, vagy megvegyünk egy kocsi téglát, vagy cserepet. De valahogy a Jóisten mindig segített, amikor a presbitérium összeült és azt éreztük, hogy nem tudjuk mi lesz, mert nem tudjuk folytatni. Érdekes, hogy utána mindig volt egy adakozó, jött egy kis támogatás hol innen, hol onnan és szép lassan, apránként, azért fölépült a templom és egy fillér adósságunk nem volt és most sincs. Ez a templom csak akkor épült, amikor megvolt a fedezet valamire. A mostani helyzetben az emberek tényleg megnéznek minden fillért, hogy hova költik. Jöttek ide kőművesek, segédmunkások, asztalos és 2006 májusában volt a templomszentelés. A település gyöngyszeme lett mindenki szerint ez a templom. Központi helyen van, az önkormányzattal szemben, a főút mellett. Gyönyörű szép szoborparkkal. Nyolc fafaragó művész jött ide egy alkotótábor keretében és olyan felajánlást tettek 2008-ban, hogy nyolc művész nyolc éven keresztül lejön Kozármislenybe szobrokat készíteni és köztéri szobrokat készítettek, amelyeket a település több részén helyeztek el. Sokan meg is állnak az áthaladók fényképezkedni. Esküvők alkalmával is nagyon jó kis környezet.
Kiss Sándor: Induljunk el!
Gaál Mariann: Ahogy belépünk a templomba, láthatjuk, hogy jobb oldalt van a szószék, amit egy helyi asztalos készített. Székek vannak elhelyezve a templomban, mert nagyon gyakran van jótékonysági hangversenyünk. Az idén elkezdtünk hittantábort is tartani és ilyenkor átrendezzük a templomot. A karzaton láthatjuk az elektromos orgonát. Nagyon ügyes kántorunk van, aki minden vasárnap orgonál. Virágok díszítik a templomot. A falon a református címerünket lehet látni. 2011-ben nyolcvanheten voltunk és harminc fővel többen lettünk 2012-re. Majd átmegyünk a gyülekezeti terembe, ahol egy szőnyeget szoktunk leteríteni, amikor jönnek az anyukák a nulla vagy egy-két éves gyermekeikkel. Anyák napján, valamint évnyitó istentiszteleten, gyerekkarácsonyi istentiszteleten telve van a templomunk. Ennek nagyon örülünk, mert egyébként kis gyülekezet vagyunk. Először megépült a templom és utána kellett itt a gyülekezetet is megépíteni és ez a gyülekezetépítés ez folyamatban van. Három éve vagyok itt Kozármislenyben. Van két kisgyermekem, egy ötéves és egy hároméves kislány. És én is most értem csak oda, hogy tudok vállalni egy egyhetes, intenzív gyermektábort.
Kiss Sándor: Honnét veszi egy ilyen apró közösség azt a bátorságot, hogy egy ilyen nagy vállalkozásba kezdjen?
Kiss Zoltán: Negyven-ötven év környéki életkorban voltunk mindannyian, meg volt egy-két fiatalabb is és valahogy úgy éreztük, hogy ha nem is magunknak, de majd az utódainknak, gyerekeknek, unokáknak kell egy templomot építeni, mert abban a rohanó és elanyagiasodó világban, ami kezdett kialakulni a nyolcvanas években, úgy éreztük, hogy ha ide eljövünk, feltöltődni jövünk. És most is úgy van, hogy a vasárnapi istentiszteletek után mindenki föllélegezve, megkönnyebbülve tud újra a következő heti feladataira elindulni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Bibliai sorozatot tartanak Hét üzeneted érkezett! címmel 23. és 29. között 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatt. Az istentiszteletek ideje alatt gyermekek részére is lesz evangélizáció.

A Tisztás Közösségi Hely szervezésében Fiatalok a k(üsz)öbön címmel rendeznek konferenciát fiatalok a fiatalokról fiataloknak szeptember 26-án, szerdán 10 órától Budapesten, a Szilágyi Dezső téri templomban.
Móricz Zsigmond Emlékünnepség lesz szeptember 26-án, szerdán fél 11-kor Debrecenben, a Református Kollégium Dísztermében.

A Molnár Mária Külmissziói Alapítvány külmissziói konferenciát rendez szeptember 22-én, szombaton 10 órától Budapesten, az Üllői út 90. szám alatti templomban.

Újratervezés címmel hétvégét rendeznek lányoknak szeptember 21. és 23. között Galyatetőn. Többek között dr. Komlósi Piroska tart előadást a női szerepekről és értékekről. ([email protected])

Család- és beteglátogatási képzés indul a Gyökössy Intézet és a Budai Református Egyházközség szervezésében októbertől. Jelentkezési határidő: október 5. ([email protected])

Végül zenei híreink: A Kelenföldi Barokk Esték keretében Alföldy-Boruss Eszter fuvolahangversenye lesz szeptember 22-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti templomban.

Újra indul a Tabulatúra régizene klub, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a régi korok zenéivel és Európa történelmének egyes részleteivel. Az első összejövetel szeptember 24-én, hétfőn 19 órakor lesz Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét a Máté evangéliuma 26. fejezetének 15. verséből!

"Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendelének néki harminc ezüstpénzt." (Máté 26,15)

Time is money, az idő pénz – mondja az angol. Nem tudjuk, mikor kezdték használni ezt a kifejezést, de valami megdöbbentő fordulatot fejeztek ki ezzel az egyszerű mondattal az emberiség történelmében. Ugyanis hosszú évezredeken keresztül nem volt pénz sem a földön. Egészen a Krisztus előtti hetedik század előttről nincsen fennmaradt pénz. A jól ismert Krőzus, Kroiszoszról tudjuk, hogy oroszlánfejes pénzérméket veretett. De miért is? Mert nagyon nehéz az élet dolgait matematikai számegyenes mellé helyezni. Darab-darab. Miért éppen két kecskét érne meg egy tehén, amikor a két kecske éppúgy egy-egy állat, mint az egy tehén. De folytathatnánk a sort, lehetetlen pontos egyenletté változtatni azokat a tárgyakat, amik körülvesznek bennünket. Az emberiség mégis megpróbálta, és próbálja ma is. Bemegyek a boltba, és odanyomok két papír cetlit a pénztárosnak, és az képes nekem finom tejet és zsömlét adni a papírért. Valami bolond bizalom van bennünk, amikor elhisszük, hogy tartós értéke van a pénznek. De hát az egész mai társadalom erre a furcsa bizalomra épül. És a legfélelmesebb az, hogy már nem csak a tárgyak kerülnek bele abba a matematikai egyenletbe, ami mindent darabnak ítél, hanem az ember is. Jézus például harminc ezüstöt ért meg. A fejükben felállítottak egy elsőfokú egyenletet ezek a főpapok, és az eredmény, hogy x egyenlő harminc. Akkor ezek a számítások még kirívó esetek voltak, de mára a legtermészetesebb, hogy egy ember, munkájának értéke egyszerű matematika. A mai deformáció alapja pedig ez az egyszerű szólás: time is money, az idő pénz. Az emberi munka, az eltöltött idő pénz. Mindenkire hat ez a gondolkodás. Rászólunk a henyélőkre, nem szeretjük a felesleges köröket. Az életidőnket elhelyezzük egy méteres rúdra, és mint a kiskatonák régen, vagdossuk a centiket. Majd mérlegelünk: hasznos volt? Jó volt? Megérte? Félelmes torzulás ez, amiben mindannyian benne vagyunk.
Vajon hogyan érthetnénk meg ebben a világban, ebben a mindent elcserélő, mindent darabra mérő világban, hogy az idő nem pénz, hanem valami egészen más. Talán egy másik angol szó segít ebben, az a szó, hogy present. Ugye, ez jelentheti a jelen időt, de azt is jelenti, hogy ajándék. A jelen idő, a jelenlét ajándék is egyben, és valójában csak akkor kaphatunk bármilyen ajándékot, ha jelen tudunk lenni igazán, a jelen pillanat válik értékké. Akkor nem az idő lesz a pénz, hanem a jelenvalóság lesz az érték. Megfizethetetlen érték.
Jézus halálakor, a történetekben az egyik legdöbbenetesebb az a különbség, amit Jézus személye és mindenki más között érzékelhetünk. Jézus hallgat, Jézus nyugodt, Jézus magabiztosan szól csak néhány szót. A többiek szaladnak ide-oda, kiabálnak, csapkodnak. Jézus jelen volt. Jézus az egész létével ott volt, figyelt, és arra koncentrált, hogy az emberiségért odaadhassa önmagát. A többiek menekültek. Júdás a lelkiismerete elől, a többiek szerepeikbe, hatalmukba, álarcaik mögé. A pénzidőben éltek, tették, amit diktált az élet. Adja Isten, hogy megtanuljunk, a jelenben élni, és úgy élni benne, mint ajándékban. Ámen.