2013-09-11

Áldás, békesség! Fekete Ágnes vagyok az adás szerkesztője.
Az iskolaév kezdése azt hiszem, sok szülőt megvisel. Nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is. Barátunknak a fia alkoholmérgezés miatt van most kórházban a gólyatábor következtében. Megdöbbentő, mennyire kevés hírt hallani arról, ami ezekben a táborokban vagy ismerkedési esteken folyik. Fájdalmas, hogy nagy botrányoknak kell történniük ahhoz, hogy valaki is komolyan vegye azt, ami ma a diákok között zajlik. Sokan, különösen az egyházban nagyon sokan és sokat áldoznak azért, hogy másféle legyen a nevelés. Ők leteszik a voksukat amellett, hogy szabályozottabban, óvóbb módon kell a fiatalok mellett állnia a felnőtt nemzedéknek. Számos református oktatási intézmény pedagógusai tényleg fáradságot nem kímélve dolgoznak azon, hogy a jövőt építsék, hogy életre neveljenek. Most egy pici újonnan indult intézménybe látogatunk el Kiss Sándor segítségével: Erdőkertesre, az újonnan indult református óvodába. Halljuk majd az igazgatót, az óvónőt és a gyerekeket, az óvodagondnokot és a lelkészt. Gál Henriknét, Madarné Platenik Ilonát, Szaszák Leventét és Gergely Ferenc Barnabást.

Madarné Platenik Ilona: Köszönjetek az új köszönésünkkel!
Gyerekek: Áldás, békesség!
Madarné Platenik Ilona: Katica baba vagyok. Képzeljétek el, mi történt velem tegnap! Olyan szomorú voltam, mert nem engedett el az anyukám oda, ahová a testvérem elmehetett.
Óvodás: Apukám nem engedte, hogy elmenjek vele a munkájába.
Madarné Platenik Ilona: A munkahelyére.
Óvodás: Nem engedett el Anya a boltba egyedül.
Madarné Platenik Ilona (Katica babával): Én megértettem, hogy van, amikor egy kisgyerek valahová nem mehet el. Vannak olyan helyek, ahová még a felnőttek sem mehetnek be.
Mi ez a könyv a kezemben?
Gyerekek: A Biblia.
Madarné Platenik Ilona: Most felolvasok ebből a könyvből. Mindenki jól nyissa ki a fülét! "Sohase tartsátok tőlem távol a gyermekeket! Ők az én legfőbb barátaim. Jézus azután imádkozni kezdett a gyermekekért és mégegyszer mindegyiket megölelte, mielőtt visszaküldte a szüleihez." Mutassuk meg, hogyan ölelte meg Jézus a gyermekeket! A térdére ültette őket és szeretettel megölelte. Jézus úgy szerette a gyermekeket, ahogyan Isten szeret minket. Szeret téged, Zita. Téged, Szandra. Téged, Réka. Téged, Roland. Téged, Linda. Téged, Benedek. Téged, Marci. Téged, Zsoltika. Téged, Sándor bácsi. És engem is szeret Isten. Megmutatom nektek a képet. Üljünk fel és énekeljünk egyet!

Jézus szeret minden kicsi gyereket,
Jézus szeret minden kicsi gyereket,
Jézus szeret minden kicsi gyereket,
Minden kicsi gyerek jöhet hozzá.

Egy kicsi, két kicsi,
három kicsi gyereket,
négy kicsi, öt kicsi,
hat kicsi gyereket,
hét kicsi, nyolc kicsi,
kilenc kicsi gyereket,
Minden kicsi gyerek jöhet hozzá.

Madarné Platenik Ilona: Nagyon ügyesek vagytok! Tegyük össze a kezünket!

Jó Atyánk, Istenünk,
Te taníts bennünket,
Jézus Krisztus útján
Vezesd a lelkünket,
Szentlelked ereje
Növelje hitünket.
Ámen.

Kiss Sándor: Mennyi idő megtanulni ennyi nevet?
Madarné Platenik Ilona: Egy jó hónap, mikorra mindenkinek biztonsággal tudjuk a nevét. A megszólítás mindig nagyon fontos nálunk az óvodában. Például ezért is kell a gyerekeknek végigjátszani a választós körjátékot, sorra kell kerülni mindegyiküknek, mert ők nagyon várják, hogy egyénileg szerepeljenek.

Gál Henrikné: Amikor a tanévkezdés előtt másfél hónappal megkeresett a lelkész, hogy vállaljam el az óvoda vezetését, valahogy úgy éreztem, hogy friss nyugdíjasként, van még van bennem annyi erő, hogy el tudjam látni ezt a feladatot. Ez már a huszonegyedik évem, amikor óvodavezető vagyok. Nagy megtiszteltetésként ért az egész, és vállalva ezt a feladatot, jöttem, csinálom. Úgy érzem, hogy rendben lesznek a dolgaink. Rendben mennek az Úr segítségével. Mert ezt csak így lehet. Összejött a testület, elindultunk az úton. Megtartottuk az első nevelői értekezletet, szülői értekezletet. A dokumentációkat elkészítettük ezalatt a röpke másfél hónap alatt. Isten erejében bízva gyerekközpontú óvodát szeretnénk.
Kiss Sándor: Hogy állt össze a csapat?
Gál Henrikné: Vannak máshonnan jövő kollégák is, de ők is elkötelezettek Isten felé. Van a csapatban kezdő pedagógus és van sok-sok évek tapasztalatával rendelkező pedagógus is. Remélhetőleg kiegészítik egymást.
Kiss Sándor: Szőlőfürt Református Óvoda lett az intézmény neve. Miért ezt a nevet választották?
Gál Henrikné: Ez is a Bibliából való. Jézus mondta, hogy Ő szőlőtő és az emberek a szőlővesszők. Akkor a szőlőszemek meg a gyerekek. Gondolom, hogy ebből eredendően választották ezt a nevet. Egy református óvodában jobban kidomborodik az egymás szeretete, az egymásra figyelés, a tisztelet megadása már a pici gyereknél is. A köszönési formát, azt, hogy "Áldás, békesség!" a gyermekek és a szülők is elfogadják. Ez nagyon szép és nagyon jó. Én nem azt mondom, hogy az önkormányzati óvodában nem arra törekedtünk, hogy családias legyen a hangulat, de annyira heterogén volt a társaság, hogy az nem tükrözte azt a szemléletet, ami itt megvalósul. A régi óvodámban a száz gyerekből harmincöt hittanos volt, megosztva a római katolikusok és a reformátusok között. Ez szerintem a vezetőn múlik, hogy hogyan engedi be a vallást az intézményébe. A jelentkezéskor nem volt feltétel, hogy csak református gyerekek jöhetnek. Felekezetre való tekintet nélkül elfogadtuk azokat a gyerekeket, akiknek a szülei vállalják a keresztyén szemléletet.
Kiss Sándor: Hány csoport indult?
Gál Henrikné: Négy csoport indult huszonöt-huszonöt gyerekkel. Kereken száz gyermek jár az óvodánkba. Ez volt a feltétele annak, hogy elindulhassunk. Csak erdőkertesi lakosok jöttek. Közel vagyunk Budapesthez, és nagyon sok két-három gyerekes fiatal költözött ki ide Erdőkertesre.
Természetesen a református templomot is használjuk. Például az első szülői értekezletet is ott tartottuk, mert ott férünk csak el. Énekkel és imával kezdődött a szülői értekezlet. Az evangélikus lelkészasszonnyal is jó a kapcsolatunk. Pont tegnap keresett meg bennünket, hogy azt a templomot meglátogathatjuk a gyerekekkel. A saját vallásomnak megfelelően, a katolikus templomba is elmegyünk, hiszen ebből a gyerekek láthatják, az egyik templom egyszerűségét, a másik díszesebb voltát. A kultúrájukba ez is bele fog tartozni.

Kiss Sándor: Ön is az erdőkertesi gyülekezet tagja?
Szaszák Levente: Igen. Megválasztottak presbiternek is. Bár én nem szerettem volna ilyen tisztséget betölteni.
Kiss Sándor: Miért nem?
Szaszák Levente: Mert szerintem nem kell tisztség ahhoz, hogy az ember tudjon bármit is tenni a gyülekezeti életben.
Kiss Sándor: Nehéz döntés volt meghozni ezt, hogy legyen egy református óvoda a faluban?
Szaszák Levente: Igen, nehéz volt. De nagyon motiváló volt az, hogy a faluban van rá igény.

Gergely Ferenc Barnabás: Nemrég konfirmált nálunk valaki, aki a templomban a konfirmációkor elmondta, hogy volt az életének egy nagyon válságos időszaka, amikor már az öngyilkosságra gondolt. Az utolsó pillanatban mégis megszólalt benne egy óvodáskori evangéliumi ének, amely Jézusról szólt. Ekkor elkezdett gondolkodni az ének szövegén, ami eszébe is jutott és nem tette meg azt, amit tervezett. Most hitre jutva éli az életét. Nem tudom hány éve történt már ez, de most jutott el a konfirmációig. Remélem, hogy ezeknek a kisgyerekeknek is tudunk ilyen útravalót nyújtani, hogy bárhová veti majd őket az élet, bármikor előjöhessen az evangéliumi szeretet, az Istennel való kapcsolat lehetősége. Jézus Krisztus cselekedete meg tudja érinteni a négy-öt-hat éves gyerekeket is.
Miért olyan őrült egy gyülekezet vagy egy lelkész, aki ekkorát harap a közoktatás "tortájából"? Erre hadd mondjam el a kezdeteket! Pontosan akkor, amikor már gondolkoztunk, de még semmi konkrétum nem volt, a polgármester eljött egy presbiteri gyűlésre, amit mindig bibliaolvasással kezdünk. Akkor éppen az volt a napi Ige, amikor Jézus a vízen járt. Azonban nemcsak Jézus járt a vízen, hanem egy ember is. Péternek ki kellett lépni a biztonságot és a nyugalmat nyújtó hajóból és előre kellett lépni. Azt éreztük, nekünk is ezt kell tennünk. Bár lesznek viharok, de közben Jézus Krisztusra kell figyelni, mert ha nem, akkor elsüllyedünk.

Fekete Ágnes: A pici gyerekek nevelése, még úgy ahogy megy nekünk, szülőknek. De azt látom, hogy amikor belépnek a fiatal kamaszkorba, egyszerűen letaglózódnak a szülők, és mint valami ellenállhatatlan sodrás viszi gyerekeinket a korszellem. Van egy terület, amiben pedig nagyon kevés családnak sikerül átadnia értékrendjét a következő nemzedéknek, ez a párkapcsolat, a családalapítás dolga. A fiatalok sokszor nem is gondolkodnak családban. Most egy házaspárt hallhatnak, akik azt tűzték maguk elé célul, hogy fiataloknak szeretnének a családról, párjuk megtalálásáról beszélni. Azt tapasztalták, hogy sokkal korábban kell elkezdeni azt, hogy ezekről a kérdésekről nyíltan beszélgessünk, akkor talán kihagyható egy-két buktató. Miklósy Zsoltot és Juditot hallják.

Miklósy Zsolt: A házasságokat kívánja erősíteni a BHSZ, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat. Mi részt vettünk ennek egy képzésén. Volt bennünk némi szorongás előtte: milyen lesz ez, meg egyáltalán miről lesz szó? Az volt az elsődleges célunk, hogy a házassággondozást megismerjük, de aztán kiderült, hogy itt házaskör vezetői képzésről van szó. A képzés végére eljutottunk oda, hogy nekünk mégsem ez lesz a feladatunk, hanem az, hogy a házaspárok ne kerüljenek olyan helyzetbe a házasság kapcsán, hogy teljesen kilátástalanokká váljanak és semmi megoldást ne lássanak. A mi gyerekeink már nagyok. Ők is párkereső időszakban vannak. Szeretnénk őket, amennyire lehet megfelelően útnak engedni.
Fekete Ágnes: Sok olyan ismerősötök van, akinek probléma van a házasságával?
Miklósy Judit: Igen.
Miklósy Zsolt: A képzés ideje alatt derült ki az, hogy a legközelebb álló barátainknál van súlyos gond. Tudtunk nekik segíteni. A mi házasságunk is gyakorlatilag megújult a képzés alatt, pedig az idén már huszonnyolc éve házasok vagyunk.
Fekete Ágnes: Egyszerűen csak fogtátok magatokat és jelentkeztetek erre a képzésre?
Miklósy Judit: Nem volt az olyan egyszerű. Az úgy volt, hogy a gyülekezetben ki volt téve a Biblia és Család újság és abban nézegettem, hogy vannak képzések. Megbeszéltem Zsolttal és azt mondta, hogy jó, akkor mehetünk. Volt rá annyi pénzünk. Ez nagyon fontos volt, mert nem mindig van mindenre pénz és ez nem egy ingyenes képzés. Fölhívtuk telefonon a BHSZ-t és megkérdeztük, mennyi időnk van rá, hogy befizessük a pénzt? Ugyanis akkor fogadják el a jelentkezést, amikor a pénz beérkezik. Mondták, hogy három nap. Pont akkor valaki megadott nekünk egy régen esedékes pénzt és így tudtunk elmenni.

Miklósy Zsolt: A képzés végére olyan lendületet kaptunk, hogy az ifjúság irányába kidolgoztunk olyan diasorokat illetve előadásokat, amiket már néhány helyen sikerült meg is mutatni, elmondani.
Miklósy Judit: Zsolt egész nyáron azon dolgozott, hogy ezt a diasort megcsinálja.
Fekete Ágnes: Mi ennek a lényege?
Miklósy Zsolt: Igazából a diasort megelőzően, legjobb az, ha elmondjuk a fiataloknak, hogy nálunk hogyan történt az egymásra találás.
Fekete Ágnes: Hogyan volt?
Miklósy Zsolt: Kicsit furcsa nevű helyen találkoztunk. A hely neve: Ördögorom csárda, amely már réges-régen megszűnt. Ugyanazon a környéken laktunk, a budai részen mind a ketten. A barátom mondta, hogy vidd haza Juditot, mert van valami problémája, csak nem mer szólni. Akkor szóltam én, hogy szívesen elviszlek, csak nincs bukósisak. A haverom mondta, hogy ő ad kölcsön, csak vigyem haza. Hazavittem, aztán megöleltük egymást, elbúcsúztunk egymástól, de én semmit nem mondtam neki. Találkozunk-e? Telefonszám? Volt már egy-két kapcsolatom előtte, amik kezdettől fogva halálra voltak ítélve. Egész egyszerűen, tudtam és éreztem ezt, hogy én nem tudok magamnak társat választani, olyat, aki szerintem jó lesz a saját eszemből. Teljesen Istenre bíztam és úgy gondoltam, hogy ha Isten is úgy akarja, akkor majd találkozunk még.
Miklósy Judit: Nem tudtam, hogy ő akar tőlem valamit vagy nem? Teljes bizonytalanságban hagyott. A barátnőim meg mondták, hogy "hagyjad, nem akar semmit, nem kér telefonszámot, nem keres, akkor ne foglalkozz vele!" De mégis úgy éreztem, hogy valami miatt fontos ő.
Miklósy Zsolt: Azért nem laktunk nagyon messze egymástól, tettem arról, hogy a környéken motorozgassak, így nem volt nehéz újra és újra összefutni. Volt egy olyan alkalom, amikor a munka után összefutottunk és én nagyon szomjas voltam. Azt mondta, menjek föl hozzájuk, készít nekem egy limonádét. Ez volt a csali. Miután elkészült elkezdtem mondani, hogy az én édesanyám úgy csinálja, hogy a mag nem megy bele. Rögtön föl is húzta magát. A következő lépés meg az volt, amikor a mostani anyósom, akkor még csak Judit édesanyja elkezdett faggatózni. És akkor elgondolkodtam: biztosan akarom-e ezt a kapcsolatot? De aztán valahogy nagyon egymásra találtunk. Egyszer az történt, hogy a nyár folyamán Judit Agárdon volt, fölpattantam a motoromra és ahogy lehetett lementem. Ott kisétáltunk a mólóra és elmondtam neki, hogy én őt nagyon szeretem, nagyon szeretném vele leélni az életemet, de nekem ehhez Istennek olyan útmutatására van szükségem, ami megerősít abban, hogy ezt a kapcsolatot szabad folytatnunk.
Miklósy Judit: Nekem nagyon furcsa volt ez a beszélgetés. Semmit nem értettem ebből, hogy Zsolt igazából mit szeretne tőlem, mit kell csinálnom. Végül azt beszéltük meg, hogy járjak el vele ifire és nézzem meg, hogy egyáltalán mi az. Ez meg is történt, elkezdtünk ifibe járni.
Fekete Ágnes: Egyházi ifjúsági közösségbe?
Miklósy Judit: Igen. A Rózsatéri református gyülekezet ifijébe. Utána a következő nyáron pedig elmentem a lányhétre.
Fekete Ágnes: Végülis bekapcsolódtál a református gyülekezetbe.
Miklósy Judit: Igen. És onnantól kezdve terveztük az esküvőt. Nagyon fiatal voltam, tizenhat, amikor megismerkedtünk.
Fekete Ágnes: Hány éves voltál az esküvőkor?
Miklósy Judit: Tizennyolc.
Miklósy Zsolt: Évekkel később tudtam meg azt, hogy Judit azt gondolta, hogy ez a srác valami jobbat is kitalálhatott volna. Mondhatta volna, hogy valaki más van az életében, de ilyen dumával jönni, hogy akarlak, de mégse, amíg Isten nem mondja, hogy szabad! Ez neki teljesen idegen volt. Kicsit úgy nézett rám, mint egy ufóra.
Megvolt az esküvő. Azóta született három fiunk. Már a legfiatalabb is tizenkilenc éves. Most szembesültünk azzal, hogy mennyire fontos, azokat az értékeket, amit mi értéknek tartunk, átadni nekik, hogy azzal induljanak az életbe. A legidősebb fiunk azt mondta, hogy "könnyű volt nektek, pikk-pakk egymásra találtatok és itt vagytok még mindig". Ez nem volt azért ilyen könnyű… A mai megváltozott világ termeli ezeket a problémákat. Az egyik az, hogy teljesen ledegradálódik a házasság intézménye a köztudatban. Szeretnénk azt átadni, hogy értéknek ezt érezzék. Egy nagy bajunk van, hogy ameddig egy embernek nem fáj a foga, addig nem megy fogorvoshoz, csak akkor megy el, amikor már nagyon fáj. Nagyon kevés kivétel van. Fiatalon azt gondolja az ember, hogy ráér még, mert bármi történhet, még nagyon az elején van. Tizennégy éves kortól kezdve viszont már jelentkeznek ezek a kapcsolatteremtési dolgok és problémák. Nagyon könnyű rögtön az elején elrontani.
Fekete Ágnes: Hogyan?
Miklósy Zsolt: Könnyű belemenni olyan kapcsolatba, viszonyba, amiről kiderül, hogy mellékvágány volt. Azt azért tudniuk kell a fiataloknak is, hogy minden egyes kapcsolat hatással lesz a későbbi kapcsolatukra, a házasságukra. Nem lehet ilyen lazán venni, hogy most váltogatom, aztán majd meglátjuk melyik a jobb? Mert az biztos, nem vezet jóra.
A diasor felépítése a kapcsolatteremtésről szól. Ennek azt a címet adtuk, hogy létezik-e a "nagy Ő"? Egy "nagy Ő" van, vagy több "nagy ő" van? Ezt követi még három előadás. A konfliktuskezelés. Ez a "kinek van igaza?" – vitatkozások kérdésköre. A harmadik a női és férfi szerepek témája. Én úgy látom, hogy ez teljesen össze vannak ma zavarodva. A fiatal lányok halmozzák a diplomákat, miközben a fiúk fognának maguknak egy olyan lányt, aki majd eltartja őket. Ez valahogy teljesen felborult. Végül, van egy záró diasor és előadás, ami arról szól, hogy boldoggá tehet-e a házasság? Mit gondolunk mi erről? Az a helyzet, hogy vissza kell menni egészen a gyökerekig, mert onnan szokott elindulni a probléma. A fiúk, úgy érzem, hogy kényelmes pozícióban vannak. Legalábbis úgy gondolják, úgy érzik magukat és nem nagyon gondolkoznak házasságban. Az feltétlenül fontos, hogy mindig, állandóan legyen valami barátnőjük, akivel el lehet menni ide-oda. Az a probléma, hogy ne úgy gondolkodnak, hogy ők a "nagy ő"-t keresik a nőben, hanem arra várnak, hogy majd egyszer rájuk talál a "nagy ő" és akkor majd ő fogja mondani, hogy "légy szíves, kérj feleségül!"
Fekete Ágnes: Ti egyházi körökben mozogtok. Megdöbbentő, ha ott is ez a helyzet.
Miklósy Judit: Igen. Igazából az egyházban lévő fiataloknak is nagyon nehéz párkapcsolatot létesíteni, egyáltalán megtalálni egymást, merthogy mindegyik a másikra vár.
Fekete Ágnes: Aki szeretné meghívni Miklósy Juditot és Zsoltot ifjúsági közösségbe, hogy házasság előkészítő előadásaikat elmondják, keressen bennünket a 06-30-333-1118-as telefonszámon!

Fekete Ágnes: Hallgassák a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Szakrális Művészetek Hetét és a Templomok Éjszakáját, azaz az Ars Sacra Fesztivált szeptember 14. és 22. között rendezik meg szerte az országban. A rendezvénysorozat megnyitója szeptember 13-án, pénteken 15 órakor lesz Budapesten, a Nemzeti Múzeumban.
A Templomok Éjszakáján többek között megnyitja kapuit a Szilágyi Dezső téri református templom is, ahol 19 órától minden órában más koncert lesz. Meghallgathatják az érdeklődők a Romano Glaszo Együttest, Gulyás Csilla hárfaművészt, az Ars Nova Énekegyüttest, az Akkord Show Kórust és Kéringer László hangszerkíséret nélküli énekkoncertjét.
A Szakrális Művészetek Hetén számos kiállítás is lesz. Például a gyógyítás és a vallás kapcsolatáról szól az a tárlatvezetés, amely szeptember 14-én, szombaton 15 órakor kezdődik Budapesten, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. (1013 Apród u. 1-3.)

Cserkészek adják elő az István, a király című rockoperát szeptember 15-én vasárnap 20 órakor Budapesten, a Horváth-kertben.

A Budapesti Egyetemi Gyülekezet ezen a héten megkezdi rendszeres összejöveteleit. Ebben a tanévben is érdekes témákkal várja a fiatalokat keddenként a Gyulai Pál utca 9. szám alatti templomban, szerdánként pedig a Lágymányosi Ökumenikus Központban. Az istentiszteletek 19 órakor kezdődnek.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Szatmár határok nélkül elnevezésű református találkozót szeptember 14-én, szombaton 13 órától Fábiánházán, az Ecsed Ménes Lovardában.

Presbiteri konferenciát rendeznek szeptember 15-én, vasárnap 15 órától Boldván, a református gyülekezetben. Dr. Fodor Bertalan tart előadást, Fogyasztói és termelői keresztyénség címmel.

Vonások és vonzások címmel nyílik Makk Attila és Mészöly Zsófia közös kiállítása szeptember 13-án, pénteken 18 órakor Budapesten, az Ecsed utca 13. szám alatt található Tető Galériában.

Steve Taylor-Szabó pánsíp művész ad jótékonysági koncertet szeptember 14-én, szombaton 17 órától Miskolcon, a Diósgyőr-Vasgyári református templomban. A hangverseny után Csitáriné Varga Ili festményeiből nyílt kiállítás is megtekinthető a gyülekezeti teremben.

Oboa- és zongorahangversenyt rendeznek Bojtár Imre és Gál Anikó közreműködésével szeptember 14-én, szombaton 17 órakor Tardonán, a református templomban.

Évközi Kántorképző tanfolyam 4. tanéve kezdődik szeptember 14-én, szombaton 9 órakor Nyíregyházán, a Vikár Sándor Zeneiskolában.

Nyáresti kamarazenei hangversenyt adnak szeptember 14-én, szombaton 18 órakor Leányfalun a református templomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács és Máté evangéliumából!

"És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Heródes; mert az előtt ellenségeskedésben voltak egymással." (Lk 23,12)
Jézus ezt mondja: "Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak!" (Mt 5,44)

Életem első harmincöt évében nem tudtam, mit jelent az a szó, hogy ellenség. Olvastam az átokzsoltárokat, de nem tudtam elképzelni azt az indulatot, ami ott feszült azokban az emberekben valakivel szemben. Nekem mindig az volt a célom, hogy ha lehet, mindenkivel jóban legyek, hogy mindenki szeressen, ne okozzak galibákat másoknak, szolgáljak, mint egy "rendes keresztyén ember". Ma egy kicsit másként látom ezt a kérdést. Rájöttem, hogy nem az a helyes keresztyén magatartás, hogy "ha lehet legyünk mindenkivel jóban". Sőt, igazán nem tarthatjuk meg Jézus parancsát, ha nincsenek is ellenségeink! A mai posztmodernnek csúfolt kor azt hirdeti, hogy mindenki mindenkit szeressen. A közhangulat a kiegyensúlyozásról, a megbékélésről, mindenfajta "másság" elfogadásáról szól. Eltűntek az ellenségek, miközben mindenki fél, csak nem a töröktől, tatártól, hanem a hivataloktól a betegségtől és mindenfélétől, ami történhet velünk. Olyan névtelen lett minden. Mintha nem szembe állnánk azzal, akivel normális esetben szembe kellene lenni, hanem bujkálunk egymás elől. Heródesként üzengetnek az emberek Pilátusnak, és kibékülnek, mert Jézus elítélése ezt diktálja. Megszűnt az ellenségeskedés és meghalt az ártatlan. Már nincsenek frontok, de nincs is kivel szemben felállítani azokat. Mintha nem lenne értelme már ennek a mondatnak: szeresd ellenségedet, mert minden olyan képlékeny, ma ellenség, lehet, de holnap már jóbarát.
Amikor Jézus azt mondja: "Szeressétek ellenségeiteket", ebben benne van az a tisztelet is, ami az ellenségnek jár. Igen, egyfajta tisztelet az, ha ellenségnek nevezek valakit. Ez azt jelenti, tudom, hogy nagyon másként gondolkodunk, egész máshol jár a gondolatunk, de ezt a két játékteret nem keverem össze. Jézus nem azt kérte, hogy barátkozzatok az ellenségeitekkel! Sőt bújtatottan ott van a mondat mögött: nevezd nevén az ellenséget! Mondd ki: ő az, aki szemben áll veled. Azt hiszem a mai kornak az egyik legnagyobb buktatója ez a megnevezhetetlenség. Beszéltem a fiatalok alkoholizálásáról. Itt is nehéz nevén nevezni az ellenséget. Pedig nem jó buli, nem jó vicc, hanem ellenség… Persze ma minden mindennel összebékíthető, de mégis lássuk be, gyerekeink bukása árán: halált okozó, butító, veszélyes, rossz az alkoholizálás. Meg kellene lassan újra tanulnunk azt, amit az emberiség élete hajnalán tett, hogy nevén nevezzük a dolgokat.
Sajnos, ma nehezen mennek ezek a konfrontációk. Amióta az emberek a háborúban sem úgy harcolnak egymással, hogy egy katona áll szemben egy másik katonával, hanem lesből lőnek egymásra, és voltaképpen technika harcol technikával, azóta az életben is minden egyre arctalanabb. Nem tudjuk ki kivel áll szemben. Talán ezért is van annyi hiszékenység.
Jézus útján csak a megnevezéssel járhatunk. A megnevezett ellenséget lehet csak szeretni. A szeretet nem édesgetés, nem butaság, hanem egy döntés. Nem akarok neki rosszat, sőt jót akarok neki. Ez azt jelenti, hogy a helyzet fölé emelkedem, távlatból tudom látni az egész életet, magamat is, őt is. Egy magasabb dimenzióban keresem a megoldást. Szerintem ez Isten nélkül lehetetlen. Isten nélkül az út az, hogy már ellenségeink sincsenek. Pedig valójában vannak, csak ügyesen elbújnak, mint a mesebeli róka, aki örült, amikor a gazdasszony etette a tyúkokat, mert tudta, neki eteti őket. Így nevet rajtunk a gonosz, mert nem kell előjönnie, szépen elbújva mosolyoghat, és titokban mérgezhet minket. Isten kiszólít a rejtekből, nevén nevez és kegyelmet ad. Adja meg nekünk is irgalmát, hogy megtaláljuk az ő egyenes, világos és szép útját! Ámen.