2015-05-27

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Tegnapelőtt Kárpátaljáról, Mezőváriból közvetítettük az istentiszteletet itt a Kossuth Rádióban. Aki hallotta, szerintem, velem együtt megdöbbent azon, milyen lelkesen és szépen énekeltek akkor a gyerekek. Utána, amikor éppen rakodták össze a templomban a rádiós berendezéseket, megkérdeztem Kovács Sándort és feleségét Kovács Erikát az ottani szolgálatukról, és az éppen nemrég történt konfirmációról.

Kovács Erika: A gyerekek lelkesen, meghívókat készítve készültek a konfirmációra. Az idén olyan gyerekek tettek fogadalmat, akik már több éve szolgálnak a kórusunkban. Hiteles volt a szájukból a fogadalomtétel.
Fekete Ágnes: Mikor volt az ünnepség?
Kovács Erika: Csütörtökön, Mennybemenetel ünnepén. Istentisztelet után volt a fogadalomtétel, amikor a tiszteletes úr kikérdezte külön-külön a gyerekeket. Aki "átment" a vizsgán, kiállhatott az úrasztalához, hogy elmondja a fogadalmat és az Apostoli hitvallást. Meglepetésként a kis énekkar és a nagy énekkar is köszöntötte őket. Nagyon örültek és nagyobb szépek voltak a gyerekek.
Fekete Ágnes: A konfirmáció után átülnek a templomban a lányok?
Kovács Erika: Így van! Addig itt ülnek a szószéktől jobbra, és amikor megtörtént a konfirmáció, akkor az asszonysorban kapnak két-három sort, attól függ, mennyien vannak, és akkor oda kell besorakozniuk. A mai istentisztelet kivételes volt, mert még ünnepeltként voltak jelen, ezért együtt ültek a lányok és a fiúk. A következő istentisztelettől kezdve a fiúk a leventekarba kerülnek fel, a lányok meg az asszonyok padjába. Ez a tradíció így megmaradt nálunk.
Fekete Ágnes: Milyen a hangulat itt a gyerekek között most, ebben a kárpátaljai helyzetben?
Kovács Erika: Ezzel ők nem nagyon foglalkoznak. Azt érzik, hogy "az apukám elment". Sok férfi elment dolgozni, a gyerekek meg várják őket, hogy mikor jönnek haza, mit hoznak? Húsz évvel ezelőtt éreztük ezt, akkor is elvonultak máshová dolgoznia férfiak, és a gyerekek olyan apátlanul maradtak és most megint arról beszélgetünk, hogy nincsenek itt, és mi lesz?
Fekete Ágnes: Magyarországon dolgoznak?
Kovács Erika: Többnyire.
Fekete Ágnes: Azt hallottam, hogy sokan Csehországban kerestek munkát
Kovács Erika: Indultak oda is.
Fekete Ágnes: A család itthon maradt, és küldik haza a pénzt?
Kovács Erika: Sajnos, így van. Félnek a behívástól is, és az anyagi helyzet drasztikus megváltozása miatt nem sok választása maradt az embereknek. Mi úgy látjuk csak a kiutat, hogy van Istenünk. Ő hatalmasabb minden problémánál, ez tény. De azért az emberek szíve remeg, mikor arra gondol, hogy mi lesz télen?
Fekete Ágnes: Jól hallottam, hogy háromszorosára nőtt a gáz ára?
Kovács Erika: Lehet, hogy azt még tolerálnánk, de hatszorosára emelkedett. Kiszámoltuk, hogy a kettőnk fizetése nem lenne elég a hatszoros díj kifizetésére. Ezt nem tudjuk így csinálni, ezért átállunk a gáz helyett más fűtésre. Jönnek vissza a fafűtéses kazánok. Kályhákat építenek az emberek. Próbálják valahogy túlélni. Egyébként a Kárpátalján olyan emberek élnek, akik túlélnek mindent. Azért, mert kegyelemből élünk.

Kovács Sándor: Tizenhárom éve élünk itt. A Váriak azt mondják, hogy huszonöt év után számít az ember várinak, addig csak bekerült. Ezért egy kicsit mindig megingok, mert én már várinak érzem magam.
Fekete Ágnes: Idenősült?
Kovács Sándor: Majdnem. Borzsovára nősültem. Erika szülei itt laktak Váriban, de az 1998-as árvíz elvitte a házukat, ezért Borzsovára költöztek. Onnan ragadtam ki, aztán Isten idehozott bennünket Váriba, megint az ártérbe. De nyugodtak vagyunk.
Fekete Ágnes: Szinte hihetetlen, hogy ilyen mosolyogva tudnak beszélni ezekről a dolgokról.
Kovács Erika: Azt tudom mondani, hogy maga az árvíz a javunkra volt. Megtapasztaltuk azt, milyen az Úristen hatalma, ráébredtünk, tapasztaltuk, hogy a földiek múlandók. Ifjabb koromban sok mindent gyűjtöttem. Volt egy babagyűjteményem, és nem engedtem az öcsémnek, hogy hozzányúljon. Isten megtanított arra, hogy nem ez a fontos. Öt perc alatt vette el a házunkat.
Fekete Ágnes: A babagyűjteményt és mindent?
Kovács Erika: A zongorát, a bútorokat, mindent. Azon a télen a bútorokkal fűtöttünk.
Kovács Sándor: Volt egy 1975-ben gyártott orosz hűtőszekrényük, amire a tető ráborult. A hűtő tartotta a tetőt. Azt mi kibányásztuk, kiemeltük, kiszárítottuk, és mai napig működik. Az emberek azt gondolják, hogy az a csoda, amikor jó dolgok történnek. Pedig nem így van! Nagyon sokan a rossz dolgokban nem látják azt, hogy ez is csoda, csak ennek nem örülnöm kell,hanem tanulni belőle. Bár még nem voltam vőlegény sem, de itt voltam az árvíz idején eleitől a végéig. Szokták mondani, hogy ha Isten elvesz valamit, azt kamatostól visszaadja. Jó volt ezt megtapasztalni! November 5-én dőlt össze a házuk, és január 9-én már az új házban töltötték az első éjszakát, úgy hogy hivatalosan át volt írva a lakás, kifizetve, bebútorozva. Nagy csodákat éltünk át!
Kovács Erika: Azért lehet erről mosolyogva beszélni, mert ennek van célja. Nem igaz az, amikor valaki azt mondja, hogy semmit nem kaptunk. Mindent kaptunk.
Fekete Ágnes: Mi a feladata itt a gyülekezetben?
Kovács Sándor: Presbiter vagyok, és a gyülekezet pénztárnoka. Ugyanakkor segédkántor is vagyok, amikor babázik a párom, mert tizennégy éve, kisebb-nagyobb megszakításokkal ő jön orgonálni. Hét éve temetési kántor is vagyok, és a 8. osztályos hitoktatást is végzem.
Fekete Ágnes: Nem nehéz ezzel a korosztállyal?
Kovács Sándor: Érdekes, mert nagyon fel tudnak húzni, és csak később jövök rá, hogy hiszen ők ilyenek. És akkor elkacagom, milyen buta is vagyok: Miért nem gondoltam végig, hogy ők ilyenek?
Kovács Erika: A nagy fiunk nyolcadikos. Ő is abba a korosztályba tartozik, amely úgy érzi, az egész világ szemben áll vele.
Kovács Sándor: A világi munkahelyemen, a művészeti iskolában népzenetanárként dolgozom itt, Váriban. Fő hangszerem a tangóharmonika és a cimbalom, de sikerült még brácsázni is megtanulnom. Van egy kis zenekarunk is. Borzsa-Vári népi zenekar. Lényegében családi vállalkozás. A nagyfiú, Dániel a prímás, a tanára Kovács Péter a másodhegedűs, én brácsázom. A nagybőgős az Ungvári járásból való, de már Tamás a nyolcéves fiunk is bőgőzik. Abigél, a lányunk és Erika énekelnek.

Fekete Ágnes: Gratulálok ehhez a zenekarhoz.
Kovács Sándor: Ez a minimum, ennyit vissza kell adnunk az Isten dicsőségére. Előfordult, hogy a tizedünket nem az Istennek adtuk. Akkor kiégett a porszívónk, a vasalónk és a mikrohullámú sütőnk. Ezt a hármat meg kellett vennünk, és az pont annyiba került, mint a tizedünk, amit fel kellett volna hozni az Istennek.
Kovács Erika: A tehetséggel is így van. Vannak, akik azt kérdik, ez hogy sikerült? Ott volt az Úristen, és Ő volt, aki a hiányosságokat kipótolta.
Kovács Sándor: Egy picikét hasonlít ez a bírák korára, amikor Gedeonnak azt mondta az Isten, hogy nem kell több ezer katona, küld haza őket. Elég lesz háromszáz. Miért? Hogy ne magadnak tulajdonítsd a dicsőséget. Egyedül Istené a dicsőség.
Fekete Ágnes: Most, mindenkinek egy kicsit vacog a szíve, ha a következő télre gondol?
Kovács Sándor: Vacog a szív, és lesz még olyan, hogy sokkal többet lesznek az emberek térden. Úgy érzem, kibírjuk. Az emberi gyarlóság itt most egy kicsit le fog ülepedni, itt teljesen ki leszünk szolgáltatva az Úristennek. Lesz természetesen, aki vádolni fogja az Istent, hogy mért adtál nekünk ilyen helyzetet? De remélem, hogy sokkal többen lesznek, akik segítséget fognak kérni, és tényleg odafordulnak őszinte szívvel az Istenhez!
Kovács Erika: Még ha vádolással fordulunk az Istenhez, akkor is Hozzá fordultunk, és az Isten megtanít!Egyszer régebben felléptünk itt, Mezőváriban, az iskolában, ahová budapesti turisták jöttek. Énekeltünk a gyerekekkel, és bizonyságot tettünk az Istenről. Az előadás után odajött egy fiatalember és azt mondta: "Nagyon szép, de erre nektek van szükségetek, mert nekünk már mindenünk megvan." Akkor ránéztem és azt mondtam: "Csak Istenük nincsen". Melyik a szegényebb élet? Inkább vállaljuk ezt itt, csinálva a dolgunkat, mint hogy ilyet ki merjünk mondani. Talán már két éve is van, hogy ez történt, de a mai napig fáj.

Fekete Ágnes: Most vasárnap egy emlékünnep lesz a Budapest-Baross téri gyülekezetben. Régi templomuk helyére, a Keleti pályaudvar mögötti részen egy emlékművet állítottak fel. Bagi László lelkészt hallják, majd Zarándi Anikót és Nemes Gyula gondnokot.

Bagi László: A Baross téri gyülekezet az első istentiszteleteket a Hernád utcában egy lakásban tartotta, utána pedig körülbelül egy évig a Keleti pályaudvar királyi várótermében. Majd a Dózsa György, akkor Aréna út, Istvánmezei út, Thököly út sarkán volt a templom. Ravasz László püspök nyolcvankét évvel ezelőtt 1933. május 25-én, áldozócsütörtökön szentelte föl. Külföldi adomány volt ez a templom. Korábban a Tisztviselő telepen állt, amíg meg nem épült a Nagyvárad téri templom. Hatszáz férőhelyes nagy templom volt. Harminchárom évig használta a gyülekezet, de akkor az Atlétikai Európa Bajnokság miatt le kellett bontani. Ugyanis a Fővárosi Tanács megállapodott a Református Egyházzal, hogy a zsinat épületébe helyezik át ideiglenesen a gyülekezetet. Most már negyvenhét éve itt vagyunk. Amikor lebontották, a gyülekezet tagjainak egy jórésze elment. Annyira szerették ezt a nem túl díszes épületet, és kötődtek hozzá.
Fekete Ágnes: Ma nem lehetne egy ugyanilyen konténertemplomot építeni?
Bagi László: Telek nincsen, ahová építhetnénk. Egyébként volt templomépítési alapja a gyülekezetnek, de jött a háború, és a Lónyay utcai református Gimnáziumnak ajánlotta fel a gyülekezet a nyolcvanezer pengőt. Állítólag az akkor tíz budai villa ára volt. Ha ilyet kapna az ember, nem lenne gond, de telek sincs. Kevesen tudják, hogy a Zsinati Székházat, ahol jelenleg vagyunk, Hajós Alfréd, az olimpiai bajnok és csapata tervezte.
Fekete Ágnes: Hogyan nézett ki ez a templom?
Zarándi Anikó: Két tornya volt. Az acél tartószerkezetre palaelemeket erősítettek.
Fekete Ágnes: Milyen volt belülről?
Zarándi Anikó: Tágas volt. Hatszázan elfértek benne.
Fekete Ágnes: Szerintem egy kicsit hasonlít a pasaréti templomra.
Zarándi Anikó: Igen. Én ebbe a gyülekezetbe tartozom, mióta megszülettem. Amikor konfirmáltam, voltunk vagy negyvenen. Velünk konfirmált Pálúr László, és Úri Imre, a pasaréti egyházközség gondnoka. A konfirmáció után pedig beépültünk az ifjúsági munkába. Volt egy külön hely az Aréna út 6-ban. Ott tartottuk mindig a közösségi órákat.
Fekete Ágnes: Gondolom, volt vasárnapi iskola is.
Zarándi Anikó: Igen. Én az elsős-másodikos csoportot vezettem. Énekkar is volt.
Fekete Ágnes: Miért ilyen panelépület épült ide? Nem volt másra mód?
Zarándi Anikó: A Nagyvárad téren felépült a templom, és nekik már feleslegessé vált.
Nemes Gyula: Svájci adomány volt a templom, amelyet a háború alatt kórháznak is használtak. Elemeire bontható volt, és egy újabb helyszínen ismét fölállítható, amíg az adott gyülekezet temploma el nem készült.

Fekete Ágnes: Ott a sarkon akartak templomot építeni?
Nemes Gyula: A helyét akkor még kerestük, de volt ebben a negyedben erre alkalmas telek. Meg lehetett volna építeni ezt a templomot, azonban közbeszólt a háború és el kellett állni a templomépítéstől.
Zarándi Anikó: Az épületet egy téesznek adtuk el.
Bagi László: Valamelyik Galga-menti téesz vette meg. Magtár, istálló, vagy ki tudja, mi lett belőle végülis. A régi templomból áthoztuk a csillagot, amely most is a Zsinati Székház tetején van, és a harangot, ami szintén a mi tulajdonunk. Itt, a Zsinat épület kupolaterében van, úgyhogy szoktunk harangozni vasárnaponként. A gyerekek versenyeznek, hogy ki harangozzon.
Fekete Ágnes: Olyan sok református élt errefelé, azért volt szükség a templomra?
Zarándi Anikó: Igen, majdnem mindig tele volt a templom.
Bagi László: Szabó Imre, a Fasori Református Egyházközség lelkésze, budapesti esperes ötlete volt, mert azt mondta, hogy húszezer reformátust nem lehet lelkiismeretesen pásztorolni. Szőke Imrét, az alapító lelkészt bízta meg a gyülekezet szervezésével, és akkor nyolc és fél ezer református került a Baross téri gyülekezet vonzáskörébe. Szőke Imre fiai nagyünnepekkor megtisztelnek jelenlétükkel bennünket, hűségesen itt vannak. Ők valószínűleg többet tudnának mondani az édesapjuk munkájáról. Nagyon hálásak az ittlévők, mindig szeretettel emlegetik Imre bácsit, aki összefogta a cserkészcsapatot is. Volt a gyülekezetnek még szeretetotthona is.
Nemes Gyula: A növekedéshez hozzájárult a Trianon utáni helyzet is. Erre a területre nagyon sokan költöztek át.
Bagi László: "Csikágó"-nak hívták ezt a környéket, mert betelepülők, vagonlakók és nehéz körülmények között élő emberek laktak ezen a részen.
Fekete Ágnes: Azt hallottam, hogy Erdélyből átjött emberek sokáig a pályaudvaron vagonban laktak.
Zarándi Anikó: A mai Törökőr területén van egy lakótelep, amit a trianoni menekülteknek építettek, de az biztos, hogy voltak vagonlakók.
Fekete Ágnes: Gyakorlatilag csak ürügy volt az atlétikai bajnokság, hogy eltávolítsák a templomot?
Zarándi Anikó: Építettek a helyére valami épületet, sporthivatalt.
Nemes Gyula: Az egyik csarnok ott áll, a helyén. A parkban ahol az emlékkövet elhelyeztük az a közvetlen közelében van, de valójában a jelenlegi Népstadion és intézményei mögötti kerítés vonala volta az, ahol a templom állt.
Fekete Ágnes: A valóságban a Népstadion bekerítette ezt a területet?
Nemes Gyula: Igen, úgy húzták meg a kerítést, és akkor is már az ő területük volt.
Bagi László: Még annyit hadd mondjunk a kőről, hogy azt az Igét vésettük rá, hogy "mint liliom a tövisek közt" Énekek éneke 2,2. A templom környékén valamiféle vigalmi negyed volt. Érdekes környék volt, úgy mondták, hogy odaépült a templom, és tulajdonképpen ez egy bástya volt.

Hírek:
Amint hallották, emlékkő avatás lesz a Baross téri református egyházközség egykori templomának helyén május 31-én 16 órakor Budapesten, a Reiner Frigyes parkban.

A Református Egység Napjához kapcsolódva rendezik meg idén is a Református Zenei Fesztivált május 29-én, 30-án és 31-én Budapesten, a Bakáts téren és környékén. A fesztivál programjában koncertek, előadások, találkozók, kerekasztal beszélgetések is szerepelnek. Többek között pénteken este fáklyás felvonulás lesz a Ráday utcában majd utána késő esti zenés áhítat a Kálvin téri templomban. Szombaton 17 órakor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén ad hangversenyt az ötszáz fős fesztiválkórus.

A Magyar Református Szeretetszolgálat már hetedik alkalommal rendezi meg a Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei református önkéntes napokat május 29-én és 30-án, pénteken és szombaton. Az önkéntes fiatalok több száz településen nyújtanak segítséget a környezetükben élő intézményeknek, gyülekezeteknek és magánszemélyeknek.

Együtt Egymásért címmel rendezik meg a fogyatékkal élők országos fesztiválját május 28-án és 29-én Sajósenyén.

Ezen a héten folyik a kilencedik BihArt Református Művészeti Fesztivál Biharkeresztesen, ahol hangversenyekkel, néptánctalálkozóval, színházi előadásokkal, gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket. A fesztivál istentisztelettel zárul május 31-én, vasárnap 15 órakor a biharkeresztesi református templomban.

A keresztyén költészet távlatai ma címmel rendeznek Németh Géza Emlékkonferenciát május 31-én, vasárnap 10 órától Budapesten, a Gyógyszergyári út 3. szám alatti Reménység Szigetén. 9 óra 30 perctől az Örs vezér téren Erdélyi Gyülekezet feliratú kisbusz várja az érkezőket.

Emlékkonferenciát rendeznek Reményik Sándor születésének 125. évfordulóján is május 28-án, csütörtökön 15 órától Miskolcon, az Erzsébet tér 3. szám alatt.

A magyar hősök tiszteletére tartanak megemlékezést és koszorúzást május 28-án, csütörtökön 13 órakor Kecskeméten, a református temetőben.

A klónozás és őssejtkutatás etikai döntéshozatalairól tart előadást dr. Donald Bruce június elsején 18 órakor Budapesten, a Múzeum u. 7. szám alatti Kossuth Klubban.

Jótékonysági koncertet tartanak az enyingi iskolában esett tűzkár enyhítésére május 29-én, pénteken 19 órakor Enyingen, a református templomban.

Országos kántortalálkozóval ünneplik a nyári kántorképzés ötvenedik évfordulóját május 31-én, vasárnap 10 órától Fóton, a református templomban.

A Cantores Ecclesiae rézfúvós együttes ad hangversenyt május 28-án, csütörtökön 19 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

A Benyus Testvérek Kamaraegyüttese jótékonysági hangversenyt ad a kárpátaljai gyermekek nyaraltatásáért május 31-én, vasárnap 19 óra 45 perctől Budaörsön, a Mindszenthy iskolában.

A Debreceni Kollégiumi Kántus a hagyományos záróhangversenyét május 30-án, szombaton 19 órakor tartja Debrecenben, a Széchenyi-kerti református templomban.

Idén is megrendezik Budapesten a Bach-hetet. Zenekari és kantátaestet tartanak június elsején, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Ugyanott június 2-án, kedden 19 órakor Ittzés Tamás hegedűművész és Papp Rita csemballóművész kamaraestje lesz.

Szabó Barna A keresztút szélén című passióoratóriumát mutatják be május 30-án, szombaton 14 órakor a felsőjózsai református templomban, 19 óra 30 perckor pedig Debrecenben, az Egyetem tér 2. szám alatt.

Gitáros Találkozót tart a Nyírségi Egyházmegye május 30-án, szombaton 9 órától Nyírteleken.

Egyháztáji vásárt tartanak május 30-án, szombaton, Debrecenben a Széchenyi kerti református templom udvarán.

Fekete Ágnes áhítata:

"A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással." I. Mózes 6,11
"Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó voltam: de (Jézus Krisztus) könyörült rajtam" I. Timóteus 1,13

Nemrég egy előadást hallottam egy Chris Rajendram nevű Srí Lanka-i katolikus paptól, aki az erőszakmentes életről beszélt. Nagy hatással volt rám, mindaz, amit mondott: ő nem szeret tréningeket tartani, nem szeret művi térben gyakorlatokat végezni arról, hogyan is lenne jó viselkedni, nem szereti ezeket a kommunikációs módszereket. Ő csak azt szereti, amikor teljesen jelen tud lenni valahol. Sokszor meghívják őt, mint kommunikációs szakembert messzi földre előadni, de ő soha nem csinál mást, mint egyszerűen igyekszik teljes valójával figyelni mindent, és ott lenni. Azt tapasztalja, hogy őt ezért is hívják meg. Egyszerűen szeretik a jelenlétét. Minden oldalról körülírta azt az igazságot, hogy az erőszak igazi ellentétpárja a jelenlét. Hiszen minden erőszak azért születik, mert az ember elszakad a saját szívétől, már nem tud önmaga, nem tud szabad lenni, valamit nagyon akar, és elkezd roppant módon küzdeni. Már nem ajándék többé az élet, nem teremtmény az ember, hanem magunk csináljuk, mintegy a dolgokat, és szép lassan kicsúszik minden a kezünkből, saját magunk fölött is elveszítjük a kontrollt. Istenhez csak úgy találhatunk el, ha megtanulunk igazán jelen lenni. Talán először úgy tűnik: Na, hát ennél mi sem egyszerűbb! Itt vagyok, körül nézek, érzem, hogy éhes vagyok, ekkor eszem, és így tovább. A valóságban azonban kiderül, hogy a legtöbbször nem vagyunk ott, ahol vagyunk. Mindig tervezünk, vágyunk valamire, vagy révedezünk a múlton, és ezekben a tervszövögetésekben észrevétlen is elveszítjük a kapcsolatunkat azokkal, akik most körül vesznek. Az ember magában kitalálja, hogy mi lenne jó a másiknak, most éppen mit kellene tennie, aztán ezt jó esetben csak elmondja, rosszabb esetben követeli, vagy megteszi a másik helyett. Ezek a folyamatok a szívünkben azok, amelyek erőszakossá tesznek. Gondoljunk csak vissza Kainra és Ábelre. Kain elgondolta, hogy áldozatukat Istennek hogyan kell fogadnia, és Ábelnek hogyan kellene viselkednie. Nem tudta elfogadni a kudarcot, a valóságot, ezért erővel megváltoztatta a helyzetet, és gyilkolt. A dolgok el nem fogadása, erővel való megváltoztatása az az út, amin haladva eltávolodunk a saját igazi mély álmainktól is, és a másik embertől is.
Pál, korábban Saul, meg volt győződve az igazáról. Lihegve szaladt, hogy a szent célt megvalósítsa, és Istennek le kellett segítenie őt szó szerint a lóról ahhoz, hogy lemondhasson akaratáról, és megtanuljon jelen lenni, csendben, egy darabig még vakon is, belső világában. Isten nem tudja megszólítani azt, aki nincs igazán jelen. Nem tudjuk őt meghallani, ha állandóan lótunk-futunk, tervet szövünk, akaratunk gubancában élünk. Ezen a bizonyos előadáson hihetetlen nagy hatást váltott ki – szerintem mindannyiunkból- az a csendes jelenlét, amivel ott volt közöttünk valaki, aki valamit megsejtett életében már az erőszakról. Barátját szinte mellette lőtték le, átélte, hogyan gyilkolja egyik nép a másikat, és rájött, hogy itt valami nagyon mély és lényegi tévedés van az emberi szívben. Sajnos nem mondhatjuk el azt, hogy bármelyik vallás kivétel lenne, mert mindenütt vannak erőszakoskodók. Sőt, mindannyiunk szívében ott él valaki, aki minden áron győzni akar. Jézus akkor tudja szelídségét belénk ültetni, ha először igazán el tudunk érkezni ebbe a pillanatba. Ha meghalljuk a szívdobbanásunkat. Ha a szívünket úgy, ahogyan most van, oda tudjuk neki adni. Nem elképzelt vágyainkat erőltetjük, hanem arra, amink van, és úgy ahogy van, áldást kérünk tőle. Ez az igazi jelenlét. Ezt adja meg nekünk Isten. Ámen.