2017-02-01

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Az emberrel számos esetben előfordul, hogy hall valakiről vagy olvassa a könyvét, és nagyon szeretne vele ezt-azt megbeszélni. Jó volna élőben látni a szerzőt! Így voltam én Gánóczy Sándorral, aki katolikus papként szinte egész életében Kálvin János teológiai munkásságával foglalkozott. A Kálvin Kiadónál is jelent már meg műve, de számos különleges könyvet írt. Az elmúlt héten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Reformáció 500 éves évfordulója tiszteletére konferenciát rendezett. Ez mindenképpen szép gesztus volt, ráadásul rendkívül színvonalas előadásokat hallgathattunk meg. Az egyik előadó Gánóczy Sándor volt, aki Franciaországból érkezett erre az eseményre. Ma őt hallgathatjuk meg, de előtte Kránitz Mihály, dékán úrtól kértem, hogy a konferenciáról szóljon.

Kránitz Mihály: A II. Vatikáni Zsinat szinte szóról szóra átvette a reformátoroktól, hogy az egyház megújulásra szorul. Ez a feladata a mindenkori egyháznak. Az 1517-2017 elgondolkodtat bennünket, katolikusokat. Nem a szakadást ünnepeljük, hanem egy új lehetőséget látunk abban, hogy találkozunk. Most a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, egy olyan konferencián, amely túlmutat az előadásokon, különböző felekezetek mondhatják el tanításukat, meglátásukat, az igehirdetésről, hagyományról vagy éppen a tanítóhivatalról, az egyház vezetéséről, hogy az miképpen illeszkedik az evangéliumhoz, Krisztus eredeti elgondolásához. Tehát az a dialógus, amelynek katolikus részről is most már jó ötven éve tagjai az egyházak, ez nagymértékben lendíti a katolikus teológiát is. Az ébredési mozgalmak tapasztalata megtalálható a hatvanas évektől kezdődően a katolikus egyházban, amely egy olyan kapocs lehet az egyházak között, amely afelé visz, amit Krisztus akart az utolsó vacsorán, hogy egységben szeretné látni a tanítványait. Megfogalmazódott többször a konferencia előadásaiban, hogy természetes az igazság párbeszéde, amely itt folyik, de ez a szeretet párbeszédével együtt kell, hogy megnyilvánuljon.
Fekete Ágnes: Nagyon érdekes és kemény témák vannak itt a konferencián.
Kránitz Mihály: A hittudományi kar egy teológiai műhely, hiszen a II. Vatikáni Zsinat óta kérik, hogy az egyes teológiai tárgyakat az ökumené szempontjából is adjuk elő. Nem lehet megkerülni a protestáns gondolkodókat és teológusokat. Ennek nagyon szép példája volt 1999-ben a megigazulásról szóló közös nyilatkozat magyarországi fogadtatása. Jóindulattal kell elfogadnunk azt, hogy zarándoktársak vagyunk egy úton, és nyugodtan rábízhatjuk magunkat a másik zarándoktársra, hisz ezen a konferencián is kiderült, hogy voltaképpen ugyanazt gondoljuk például arról, hogy mit is jelent Isten Igéje. Lehet, hogy emberi érzelmek is hozzájárultak a szakadáshoz, és nagy köszönet a protestáns testvéreknek, hogy1910-ben az Edinburgh-i Missziós Konferenciával elindították az ökumenikus mozgalmat. Ezt a folyamatot a katolikusok is érzékelték, és lassan nemcsak külső szemlélőként kapcsolódtak be ebbe a folyamatba. A keresztség összeköt bennünket. Tehát már van egy olyan radikális, gyökeres egység, amelyet sokszor nem veszünk figyelembe. És az imádság, a lelki ökumenizmus ugyanilyen fontos, amelynek az imahét az egyik kiemelkedő területe, ez éppen most, ötszáz évvel a Reformáció után a Kálvin téri református templomban egy nagyon emelkedett, nagyon mély alkalomra adott lehetőséget a magyarországi egyházak között.

Fekete Ágnes: Gánóczy Sándor ezen a konferencián kivételesen nem Kálvinról, hanem Wolfhart Pannenbergről beszélt. Először saját életútjáról faggattam a 88. évében járó előadót.

Gánóczy Sándor: Francia állampolgár vagyok.
Fekete Ágnes: Hogy-hogy?
Gánóczy Sándor: 1948-ban kerültem ki a párizsi szemináriumba. A franciák meghívtak három fiatal magyar teológust. Kettő megkapta a kiutazást, és a harmadik már nem, mert akkor kezdődtek a rosszidők. Párizsban a katolikus egyetemre mentem, onnan elkerültem Rómába doktorálni, majd visszatértem, és lelkipásztori tevékenységet folytattam.
Fekete Ágnes: Merre?
Gánóczy Sándor: Egy kisvárosban, amelynek kommunista polgármestere volt. Francia kommunista, tehát idealista, nem olyanok, mint az itteniek.
Fekete Ágnes: Érdekes lehetett ott találkozni a kommunizmussal, miután innen elmenekült.
Gánóczy Sándor: Igen, de ott a kommunista párt akkor egy ellenzéki párt volt, és nagyon jó szociális intézményeket hoztak létre ott, ahol ők voltak a polgármesterek. Mi minden további nélkül együtt tudtunk működni. Előfordult, hogy valaki, valahányszor halálos beteg volt, kérte a szentségeket, utána egyszer el is jött a templomba, de aztán, ameddig újra beteg nem lett, nem jött. 1956-ban új feladat volt, fogadni a menekülteket, akiket üres kaszárnyákba szállásoltak el ideiglenesen. Diákokkal is foglalkoztam. Egy jómódú, hívő francia család privát ösztöndíjat adott nekem, hogy tovább tudjak tanulni. Így kerültem el Rómába is, ahol Kálvin egyháztana, az egyházi szolgálatról szóló tanítása volt a témája doktorátusomnak.
Fekete Ágnes: Hogyan találkozott egyáltalán ezzel a gondolattal?
Gánóczy Sándor: A taizéi csoporttal voltam kapcsolatban, és ott volt egy református testvér, aki azt mondta, hogy Kálvinról már sokat kutattak, de van még egy-két téma, amelyek nincsenek eléggé feldolgozva. Mi lenne, ha én Rómában erről doktorálnék? Nagyon szívesen mondtam erre igent. Az egyházak újraegyesülését mindenképp szeretném, és ha ezzel szolgálatot tudok tenni, akkor azt szívesen megteszem. Mikor elmentem a dominikánusok egyetemére az Angelicumra, megkérdezték, hogy miről szeretnék doktorálni? Amikor megmondtam, hogy Kálvinról, azt mondták, hogy akkor nem jó helyen vagyok! Elküldtek a jezsuitákhoz, mert ott voltak, akik már ismerték Kálvint és elfogadták az értekezésem. Akkor már folyamatban volt a II. Vatikáni Zsinat előkészítése. Ott volt Yves Congar francia dominikánus, aki mindig az ökumenikus teológiát képviselte. Nagyon jól ismerte Luthert, és Kálvint is. Örült. Azt mondta, ezt lehet hasznosítani a zsinaton, mert ott is az egyik fő cél, hogy a keresztény egyházakkal komolyan folytassuk a dialógust úgy, hogy megismerjük a másik teológiáját. Congarnak nagyon tetszett az, amit írtam, és ki is adta rögtön. Így került be szerény doktori munkám a zsinat munkáiba. Később én is ott voltam a zsinaton, mint súgó. A fiatal teológusokat, – akik már tudtak valamit – a püspökök megkérték, hogy írják meg nekik azt a beszédet, amelyet majd ők elmondanak. Ők voltak a háttérben a súgók, akik elég nagy befolyással voltak. Római doktorátusom után a tübingeni egyetemen volt alkalmam dolgozni, és ott Hans Küng intézetébe vettek fel asszisztensnek. De fontos volt számomra a lelkipásztori szolgálat is, hiszen a teológiában nem gondolatokkal foglalkozunk, hanem emberekkel.

Fekete Ágnes: Milyen élményei vannak a Második Vatikáni Zsinat
A zsinat érdekes volt. A Szent Péter bazilikában mindenütt püspökök sétáltak, és egyszercsak egyik francia dominikánus atya a vállamra ütött, hogy na, itt van a "kis Kálvin"! Igazából négy nemzet teológusai csinálták a zsinatot, nem az egész világ püspökei. A franciák, a németek, a hollandok, a belgák voltak a legbefolyásosabbak, és ők torpedózták meg az előkészített, főleg olasz sémákat, amelyeket a zsinatnak csak alá kellett volna írni: Ez így van, ezt tanítja a katolikus egyház. Itt egy kis lázadás kezdte el az igazi zsinatot.
Fekete Ágnes: Hogyan alakult gondolkodása Kálvin nyomán? Mit hozott Kálvin az életébe?
Gánóczy Sándor: Az összes művét olvastam, amely nem kis feladat. Felismertem, hogy elég rossz híre van. Azt mondják, hogy kemény, embertelen, hiszen Szervét Mihályt máglyára juttatta. Vagy azt tanítja, hogy Isten az örök kárhozatra predestinál egyes embereket. De ezek nagy általánosítások. Felfedeztem Kálvint, az embert. Azt, aki nagyon modern gondolatokat hozott, aki logikusan gondolkozott, aki sokkal rendszeresebb teológiát adott, mint Luther. Luther volt a nagy próféta, de Kálvin volt a rendszerező reformátor. Az ő írásmagyarázata a modern írásmagyarázat első megjelenésének tekinthető. A szöveget úgy értelmezi, ahogyan azt a szerzők akarták, és nem belemagyarázza azt, amit abból szeretne kiolvasni. Ez teljesen tudományos, a nyelvek, a fogalmak analizálására fölépített értelmezés. A modern hermeneutika is innen ered. Most is vita van a narrativ és a kritikai írásmagyarázat között. A kritikai magyarázat számára első kérdés az, hogy mit akart a szerző kifejezni, és hogyan értelmezi az olvasó.A narratív irányzat számára az olvasó, a befogadó a fontos. Nagy veszély, hogy az olvasó bárki lehet! Vigyázni kell, hogy ne az ő beállítottsága szerint legyen értelmezve az Írás, ne az legyen, amit ő szeretne, hanem tényleg alázatosan kell elfogadni azt, amit a szerzők annakidején egy bizonyos történelmi helyzetben ki akartak fejezni.
Fekete Ágnes: Ennek is megvannak a veszélyei. Mindig születnek tradíciók, így lett egy Kálvin tradíció is.
Gánóczy Sándor: Igaz, de Jézussal is ezt tették. Csináltak belőle egy forradalmárt, egy misztikust, egy embert, aki a zsidó hagyományt képviseli. Mindenki a maga szájaíze szerint magyarázta Jézus alakját, és Kálvint is. Sokszor nem is kérdezték, ki írta azt a művet, csak azt, hogy mit mond nekem? Pannenbergnek itt jön be a nagy tudományos teológiareformja. Nem rögtön állításokkal kezdi, hogy ez így van, és aki nem hiszi az eretnek, hanem azt mondja: Ez egy feltevés, egy hipotézis. Még a dogma is egy hipotézis, és igazolásra, bizonyításra szorul. Többféle hipotézis, többféle föltételezés volt: ennek a szövegnek ez és ez az igazi, az első értelme. Azután megvitatás után jön, és a kijelentés, hogy ez nagyon valószínű, hogy így van. Ez egy tudományos eljárás Wolfhart Pannenberg nagy újítása az volt, hogy ilyen módszert akart bevezetni a teológiában. A katolikus Karl Rahner kijelentése: minden dogmatikai meghatározás, tárgyilagos szempontból előrefelé nyitott, nem egy zárt szisztéma. Olyan szisztéma, amely energiát vesz föl és energiát ad le miközben fejlődik. A dogmára is lehet ezt alkalmazni, mert Rahner azt gondolta, hogy az, amit ma így fogalmazunk meg, azt holnap már egészen más nyelven fogják kifejezni. Az igazság ugyanaz lesz, de a formája változik.

Fekete Ágnes: Hirtelen Jézus Krisztus kettős természete jutott eszembe, hogy mennyire másképp közeledik ugyanehhez egy modern ember.
Gánóczy Sándor: Igen.
Fekete Ágnes: Térjünk vissza Kálvinhoz!
Gánóczy Sándor: Nagyon erős szociális érzéke volt. A diakónusok bevezetése, a laikusoknak kiváló szerep, a presbiterek fontossága is kálvini eredetű. A II. Vatikáni Zsinat például a laikusok szerepét az egyházban hasonló alapokon dolgozta ki. Tartottam egyszer egy előadást A nő Kálvinnál címmel itt a Károli Gáspár Egyetemen. Az is modernnek mutatkozik, pedig azért nem túl sok nő játszott szerepet Genfben.
Fekete Ágnes: Tehát ezt mondta, de nem valósította meg?
Gánóczy Sándor: Körülbelül.
Fekete Ágnes: A predestinációval mi a helyzet?
Gánóczy Sándor: Leegyszerűsítve mondják, hogy Isten örök igazságosságában előre látja, hogy ki az, aki elkárhozik, és ki az, aki üdvözül, de ezt el is rendeli. Ez a leegyszerűsített formája, de ez egy teljes kényuralomra mutatna: az Isten azt csinál az emberrel, amit akar. Kálvin ezt nem így gondolta, hanem úgy, hogy Isten hívja az embereket, és azok, akik a felhívására igennel válaszolnak, azok a választottak, és akik nem válaszolnak, azok önmagukat zárják ki az üdvösségből. Ő nem dönti el, hogy mit tesz az ember, hanem bele van számítva az emberi válasz is. Az a hit, amelyik egyedüli feltétele az üdvösségnek, nincs egyedül. Szükségszerűen társul a szeretettel. Az a hit, amelyiknek nincs következménye, az nem igazi hit.
Fekete Ágnes: Mit jelent az, hogy felfedezte Kálvint, mint embert?
Gánóczy Sándor: Kálvin nehézfiú volt. Nem lettem volna szívesen a felesége! De az egy hősies asszony volt, aki elég hamar bele is halt.
Fekete Ágnes: Ilyen nagy emberek általában nagy árnyékot hordoznak.
Gánóczy Sándor: A Szervét ügyet sem akarom kimagyarázni. Az tévedés volt. Az erőszak és a halálbüntetés nem méltó a keresztény névre.
Fekete Ágnes: Ott azzal szokták menteni Kálvint, hogy nem ő volt.
Gánóczy Sándor: Kálvin úgy gondolkozott, mint az akkori katolikus inkvizítorok is, hogy itt van egy test, és ha ott van egy beteg tag, azt le kell vágni.
Fekete Ágnes: Tehát az egyház egy test?
Gánóczy Sándor: Igen. Idejétmúlt középkori felfogás, és nem lehet összeegyeztetni az evangéliummal.
Fekete Ágnes: Ebben az látszik, hogy Kálvin a középkor gyermeke volt.
Gánóczy Sándor: Bizonyos mértékben, igen. De ugyanakkor humanista. Óriási műveltsége és munkabíró képessége volt. Végeredményben megteremtette a protestantizmust, bár ezt a nevet nem nagyon szeretem.
Fekete Ágnes: Miért?
Gánóczy Sándor: Azért mert negatív dolog.
Fekete Ágnes: Azt is jelentheti, hogy kiállni valami mellett.
Gánóczy Sándor: Azt is lehet, de abból származik, hogy bizonyos német csoportok protestáltak a császári döntés ellen. Végeredményben a protestáns név elterjedt, és azt nem lehet visszacsinálni. Pannenberg nagyon jól elemezte, mert ő aztán fütyült arra, hogy ő lutheránus, hogy kálvinisták vagy katolikusok vannak, ő keresztény akart lenni, a felekezeti érdekek és szempontok másodlagosak voltak nála. Ezért lehet őt a keresztény egység egyik nagyjának tekinteni, mert túlmegy a felekezeti kereszténységen. A katolikus, az nem egy felekezet neve. Az nem igaz, hogy csak mi vagyunk katolikusok. A katolicitás, az az univerzalitás, az az egyetemesség, amely minden keresztény hivatása.
Fekete Ágnes: Milyen érzés volt olvasni az Institutio-t, amely tele van a pápák, az ereklyék, a hagyományok, a korabeli katolikus egyház szidásával?
Gánóczy Sándor: Azt ki lehet bírni, mert megvan az alapja. Azt tudjuk, hogy hogyan viselkedett, a druszám, VI. Sándor pápa és XI. Leo, akik nem voltak nagyon evangéliumi emberek, hanem hercegek, uralkodók és kiskirályok, inkább a reneszánsz, mint az egyház nagyjai. Ezt mondja maga Kálvin is: ha olyanok lennétek, mint nagy Gergely, akkor semmi nehézségem nem lenne veletek, mint pápákkal. Legyetek olyanok, és akkor elfogadom a pápaságot. Kálvin nem volt pápaellenes, ő Róma-ellenes volt. Róma annakidején így nézett ki. Állandó lelkiismeretfurdalásunk nekünk, római katolikusoknak, hogy a Szent Péter bazilika csúnya pénzekből jött össze. Ami Kálvin szidalmait illeti, mindenki szidott mindenkit annakidején. Mindenkit lehetett szidni többé-kevésbé, és a nagy-nagy szentek annakidején ritkán jelentkeztek. A nép föllázadt, Luther pedig elküldte a hercegeket levágni a népet, szóval ilyesmik voltak. Össze volt keveredve a szociális és a politikai helyzet. Sajnos ez az erőszak bélyegét nyomta a reformációra mindkét oldalon.
Fekete Ágnes: Visszatérve a predestináció, eleve elrendelés témájára. Kálvinnak talán az Isten dicsősége volt a lényeg, hogy minden az Isten egyedüli dicsőségére utal.
Gánóczy Sándor: Igen, de ez sehol nincs benne az evangéliumban, talán ószövetségi eredetű, de az Isten dicsősége följebb áll, mint az ember élete. Ez az evangéliumban megváltozik: Jézus nem az Isten dicsőségét követeli, hanem a jó hírt hozza, az evangéliumot, Ő nem azt mondja, hogy itt az ítélet, hanem azt, hogy közeledik az Isten országa. Hogy jött közel? Úgy, hogy a szeretet jut előtérbe, és az Isten-szeretet az emberszeretet útján jár.
Fekete Ágnes: Ez most Kálvin kritika volt?
Gánóczy Sándor: Bizonyos mértékben. Mert ő kicsit azt mondja, hogy föl kell áldoznunk az emberi érdekeket az Isten érdekének az oltárán. Ez nem így van. Ez nem evangélium, szerintem.
Fekete Ágnes: Nyilván ez is összetett. Mintha az egész korszakban lett volna egy közös, húzó üzenet, hogy Isten dicsőségéért kell élni.
Gánóczy Sándor: Igen, ez érthető egy olyan korban, ahol mindaz, ami egyházi, ami szent, ami Istennel kapcsolatos, az az emberek érdekének lett alávetve. Politikai érdekének – például ott vannak a vallásháborúk. Anyagi érdekének: óriási gazdagság egyik oldalon, és nyomor a másik oldalon. Itt azt mondja, hogy legyen újra első az Isten, és ne az emberi érdek! Ki kellett valahogyan törni ebből a börtönből. Ezt meg lehet érteni. Soli Deo Gloria és Ad maiorem Dei gloriam – hangoznak a kálvini és ignáci mondatok. A kettő hasonlít egymásra és a motiváció is. De mi ma sem nem Kálvin örökösei, sem nem Ignác örökösei, sem nem Szent Tamás örökösei akarunk lenni, hanem Jézus Krisztus örökösei a modern világban. Itt még sok-sok mindent kell tenni közösen a saját tapasztalatunk alapján.
Fekete Ágnes: Vigyázni kell, hogy ne akadjunk el ezeknél a régi embereknél, mert akkor nem jutunk előbbre?
Gánóczy Sándor: Így van. Amikor felkértek, hogy beszéljek Kálvin hermeneutikájáról, azt mondtam, hogy beszéljen arról egy református, én egy olyanról akarok beszélni, aki átfogja az egészet.

Hírek
A reformáció utódmozgalmai a lelkiség tükrében címmel folytatódik a Lelkiségi Esték előadássorozat február 2-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatti Bibliamúzeum kiállítótermében.

Reformációi kamion járja Európát az Európai Protestáns Egyházak Közössége és a Németországi Protestáns Egyház közös szervezésében. Ezt a multimédiás kiállítást hordozó kamiont február 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap Sopronban a Széchenyi téren látogathatják az érdeklődők.

A Hirdesd az Igét! programsorozat keretében presbiteri találkozót tartanak február 4-én, szombaton 10 órától Fekete Károly püspök előadásával Debrecenben, a Széchenyi-kerti Református Egyházközségben.

A Biblia növényeiről tart előadást Fráter Erzsébet biológus a VilágEgyetemi Előadások keretében február 3-án, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

Ismét megrendezik a Keresztény Színházi Fesztivált február 3. és 8. között, ahol a határon túli magyar társulatok vendégjátékát is láthatja a közönség. A fesztivál ünnepélyes megnyitója február 3-án, pénteken 19 órakor lesz Budapesten, az Újszínházban. Február 4-én, 18 órakor a Szent Efrém Férfikar lép fel ugyanott, 5-én, vasárnap este a Bubik István Stúdiószínpadon Böjte Csaba tart előadást. Február 8-án, a fesztivál zárónapján Wass Albert A funtineli boszorkány című művét mutatják be.

Zsoltárok a reformációban címmel tart hangversenyt a Debreceni Kollégiumi Kántus és a Psalterium Hungaricum énekkar február 5-én, vasárnap 17 órakor Budapesten, a Fasori református templomban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet?" I. Korinthus 6,7

Az első komolyabb bűn, amit életemben elkövettem és emlékszem rá, hatéves korom körül történt. Az első osztályban volt egy osztálytársunk, aki értelmileg akadályozott volt, én hatévesen csak annyit láttam, hogy furcsa gyerek. Mindenki elkezdte gúnyolni. Állandóan ő volt a céltábla. Pontosan emlékszem arra, ahogyan bevonódtam ebbe a csúfolódásba. Mindenki kiabálta neki, "na,elveszed azt a tollat, lássuk?" És én is elkezdtem ugyanazt kiabálni. Bejött a tanító néni, már csak engem látott. Talán valami törülközővel is csapkodták a gyerekek, nem emlékszem a részletekre, csak arra, hogy a tanító néni rám néz, és megkérdezi: "Mit csinálsz?" Én erre azt válaszoltam: "a többiek mondták". Mire ő a szokásos közhelyet mondta: "és ha azt mondják a többiek, hogy ugorj a kútba, akkor beleugrasz?" Én pedig hatéves fejjel elképzeltem, hogy állok a kútkáván, és mondják, hogy ugorjak bele. Nagyon világos és érthető volt ez a kép, nagyon szégyelltem magam. Aztán a kisfiú elkerült az osztályunkból, de mélyen belém ivódott ez a történet. Magam sem értettem saját magamat. Mintha sodortak volna, és mások diktálása alapján éltem volna át azokat a perceket. Pici fejjel ez teljesen világos volt bennem. Meg az is, hogy ebből az én lehetőségeim nem mutatnak kiutat.
Az egész életünk nagy tétje ez, hogy képesek vagyunk-e meglátni a bűnkérdés lényegét, és képesek vagyunk-e kiengedni a kezünkből! Hogy merünk-e kárt vallani? Az ember ösztönösen menekül mindenhonnan, ahol veszteség éri. Ebben a rohanásban éljük az életet. De Istennél az győz, aki veszít. Akkor fogjuk ezt az egész bűn-kegyelemkérdést megérteni, ha tényleg kiengedjük az életünk irányítását a kezünkből. Ezért itt a kulcsszó ebben a kérdésben az, hogy inkább. Mintha ez a kis szócska oldaná fel az egész bűnkérdést: Nem az én akaratom, hanem inkább az Úr mutassa meg. Nem a magamé, hanem inkább az Övé. Istent engedem előre, a másiknak adok elsőséget. Mintha Jézus egész élete erről a szócskáról szólt volna: inkább. Inkább nem az én uralmam, inkább az ember. Mert én nem tudom megoldani, nem vagyok ura a jónak. Inkább Istenre bízom minden gondolatomat és tettemet. Inkább Isten segítségét kérem, inkább benne bízom, mint a magam ötleteiben. A Zsidókhoz írt levélben Mózesről ezt olvassuk: "Inkább választotta Mózes az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét;" Inkább úgy döntött, hogy Isten népe nehéz sorsának vezére lesz, mint elpuhult hercegecske a fáraó udvarában. Inkább ezt tette, mert egy nagyobb álmot látott. Isten országát látta.
Ha bevilágítást engedünk Isten számára a lelkünkbe, ha az Ő fényét inkább komolyan vesszük, mint magunkat, akkor tapasztaljuk majd vezetését. Adja az Úr, hogy ezt a döntést meghozzuk: inkább elviseljük a kárt, inkább Istent vesszük komolyan! Ámen.